Petőfi Népe, 1986. április (41. évfolyam, 76-101. szám)

1986-04-04 / 79. szám

MŰVELŐDÉS • IRODALOM • MŰVÉSZET A MAGYAR MUNKÁSMOZGALMI MÚZEUMBAN Dr. Szikossy Ferenc főigazgató­val arról beszélgettünk, vajon miként tükröződik a múlt a mú­zeumban összegyűlt anyagban? Melyek azok a jellegzetességek, amelyek kiegészítik a történelem- könyvekben olvasottakat? — A Munkásmozgalmi Múzeum fontos feladata a ma még fellel­hető emlékek gyűjtése. A tárgya­ké, dokumentumoké, többek kö­zött’ mindazoké, amelyek jelzik: hogyan alakultak az események 1944 novemberétől, Battonyától 1945. április 4-ig, Nemesmedvesig Az élet megindulásának első je­leiről tanúskodnak a plakátok, felhívások, brosúrák, amelyeket legelőször a helyi szovjet parancs­nokságok adtak ki, többnyire két nyelven. Néha egy-egy tárgy is megmaradt, ám az írásos doku­mentumok a dominánsabbak. A közigazgatás megszervezéséről ad­nak hírt a különböző iratok. Meg­alakulnak a nemzeti bizottságok, a földosztó bizottságok, rendelke­zések jelennek meg, igazolványo­kat adnak ki. Napvilágot látnak az első újságok. A fővárosi, a megyei és a helyi kiadványok mind híradásai a komáik. — Az állandó kiállításon erről az időszakról főképpen a fotók, a plakátok adnak hírt. — Igen. Bár meglehetősen ke­vés fénykép készült ebben az idő­szakban. Érthető, hogy a felgyor­sult események közepette nem a megörökítés foglalkoztatta az em­bereket, A fővárosról és Szeged környékéről őrizzük a legtöbb képet. Ék Sándor, az ismert fes­tőművész a szovjet hadsereg tisztjeként Budapest felszabadítá­sáról kétszázötven felvételt Ikészí­A felszabadulás emlékei számára is szisztematikussá vált a gyűjtés. Több mint egymilliós a gyűjteményünk, amely most is gyarapszik. A Battonyától Nemes­medvesig tárgyalt időszak anya­ga nemigen emelhető ki a kor­szak egészéből. Természetesen vannak igen fontos események ebben az időszakban, amelyekhez töibb emlék is fűződik. Nem is olygn régen került a múzeum bir­tokába olyan országos jelentőségű anyag, mint a Debreceni Ideigle­nes Nemzetgyűlés és Kormány megalakulásához kapcsolódó do­kumentumok, vagy fontos szemé­lyeikhez kapcsolódó igazolványok, mandátumok. Becses tárgyi em­lék a zászló, amely az ideiglenes nemzetgyűlés zászlóbontásakor az oratóriumot díszítette. — A kiállított anyag töredéke annak, ami a múzeumban évek alatt összegyűlt. Miként reprezen­tálják mindezek a történéseket? — A mindennapi élet jeleitől a fordulópontokig' néhánv jellegze­tesség idézi a kort, természetesen megfelelő eligazítással. Éppúgy megtalálhatók a Vörös Hadsereg által kiadott szükségpénzek, mint a helyi 1, 2, 5, 10 pengősök, a kereskedelem megindulását jelző aprópénzek. A földosztó bizottsá­gok munkáját mutatják be a he­venyészett, gyorsan készített tér­képek, amelyek az új felosztást rögzítik. Nyíregyházán, Abonyban például szükségbélyeget bocsátot­tak ki, amikor megindult a pos- taforgalom. Ezek is láthatók itt. A katonai egyenruhák mellett néhány fegyver is a múzeumba került. litt van például egv szov­jet katonai repülőgép géppuskája, amelyet a Balatonból emeltek ki. De említhetném a tárgyi emlékek között a karszalagokát is, amelye­ket a városi polgárőrségek, az egészségügy, avagy a sajtó dolgo­zói hordtak. Említhetném azt a naplót is, amelyet egy középkorú asszony vezetett Budán decem­bertől. — Ilyenkor, tavasszal egymást érik az iskoláscsoportok a vár kiállítótermeiben. Milyen elkép­zeléseik vannak, hogy az újonnan szerzett anyagot is bemutassák? — Idestova egy évtizede áll a mostani állandó bemutató. Igaz. a felnövekvő generációnak mindig tud újat nyújthni. Eddig mintegy két és fél millió látogató fordult meg itt. Tervezzük: az elkövet­kező években átrendezzük kiállí­tásunkat. Szerencse, hogv mindig akad valami, ami felhívia a ku­tatók és az érdeklődőik figyelmét. Eldugott raktárak mélyéről, s az események átélőinek emlékezeté­ből újabb és újabb múltidéző emlékek kerülnek felszínre. így szólal meg a néhány évtizedes múlt azoknak, akiknek ma mind­ez már csupán történelem. Illyés Gyula szavaival emlékezünk erre az Időszakra: „Széttépve élek magam is. Mennyi van, mit si­rassak! És mennyi mégis, aminek —, hogy elmúlt mar — vigadjak! Erdős Katalin Sokak emlékeiben élnek a felszabadulás mozzanatai, kitö­rölhetetlenül. Ám felnőtt egy generáció, amelynek történe­lem: iskolai olvasmány, művészi élmény, avagy dokumen­tumerejű bizonyság. A dokumentumok közelebb hozhatják, átélhetővé tehetik az egykori eseményeket. Az, ami egykoron a mindennapi élet kelléke volt, manápság sok mindent el­mond az utókornak. A Munkásmozgalmi Múzeum állandó ki­állításának tablóin nyomon kísérhetjük a történelmet. « Az MKP zászlaja (Hauer Lajos felvételei — MTI — KS) tett. Megjegyzem, Ék Sándor ka­tonai egyenruhája is a múzeum birtokában van. — Mikor kezdődött meg a rendszeres, tudatos gyűjtés a mú­zeum számára? — Meglehetősen korán. A mai múzeum elődje 1949-ben jött lét­re, mint a Munkásmozgalmi Inité- zeit alosztálya. Az intézménv 1957-ben 'lett önálló. Ettől azt idő­től fogva a tudományos kutatás • Plakát a kiállításról • Részlet a Munkásmozgalmi Múzeum kiállításáról SZABÓ LŐRINC; A budai várban Nem láttam Róma Kolosszeumát, s most már nem is fogom. Minek? Van elég, volt elég itt is üszők s omladék (épp azért nem kincs, mert nem ritkaság), itt, Budapesten. Három éven át múltja roncsain botorkált a nép, tűnő roncsain, vitázva, miképp tegye ezt-azt... De közben talpra állt egy ház, egy utca, majd egész vidékek, a foltozott körutak; csak a Vár Kolosszeum még s Róma . . . Fut az élet, s az idő mindent legitimizál: jobban fájnak itt e végső romok, mint idegenben köpor-városok. HATVANI DÁNIEL : Látható és láthatatlan Látható tény túlzsúfolt tartománya: ívben fészülő forró sugarak szárítanak aranyrögökké sarat — dolgoknak rendjét elmém így kívánja. Közelítvén átvilágított véghez bepárásodott naprendszereket termékenyítő ember-rengeteg törvénye fogan: minden lehetséges.. Csak akácvirágfürtös csillagot nem léphet más helyettem s így vágyók száműzött már az egyetlen örömre: e baljós sziget bennem szenderül, sziklái közt vándorlók egyedül láthatatlan fényekben mindörökre. mMmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmsmmmsm DÉKÁNY KÁLMÁN Infernó Megérezte az ágy puha mele­gét, elcsigázott, csontia aszalódon testét befogadó simogatását: nem kiszolgáltatott többé! Alom és félálom hullámzó zsibbadtságá­ban lebegett. Behunyt szemhéja mögött az önkívület örvényén forgó emlékfoszlányokkal. Talán nem is vele történt S nem itt, ezen a planétán. Azt hitte, örök­re megszabadult a tegnap árnyai­tól. Mikor pusztulnak el végleg? S mitől? ... Test test mellett préselődik a szalmán. G. egy hát és egy mellkas között szorong az olda­lán, mert csak így fér el ott. „élére” fordultán. Kétfelől cson­tok nyomják, borda, lapocka. Va­lamikor úgy tanulták: a lapocka voltaképpen csonk, szárnvcsöke- vény. Röhej. Repült valaha em­ber a tulajdon szárnyával? Per­sze, a máslét, a madármáslét, ha igaz. Ez itt akkor most miféle máslét? Hajszás hajnali sorakozó. Fű­rész. ásó, fejsze a vállon. Tántor­gó munkaosztag. A kurta éjszakai pihenő sem hoz már frissülést. A fáradtság inaikba száradt. Húznák magukat, a sorokat egyenesre a szögletes, feketeállú SS parancsára. Rémült igyekeze­tük hiábavaló, hogy kedvére te­gyenek, nincs velülc megelégedve. Föl-alá rohangál, ordítozik, hado­nászó kezében pisztoly. Térdük beroggyan, talpuk csúszkál a jéggé dermedt sáron. A sorok görbék. Horpadások, du­dorok hajlítják. Az SS rángatódzik az üvöltö­zéstől: A harmadik birodalom csődje, hogy néhány száz kimust­rált zsidót nem képes katonás rendbe állítani! Egyszerre elhallgat. Arca meg­merevedik, A fagyos szürkület homályában csak a tekintete vil­log. Végső próbálkozásra szánja el magát. Egy-kettő-három-négy. Szabá­lyos katonaléptek, tízig. Akkor feszesen megáll. Eles hátraarc. mint egy gép. Szemével beméri az arcvonalat. Karja alulról föl­felé célratartóan emelkedik, pisz­tolycsőben végződik. Ujja a rava­szon. Az irány hajszálpontosan fedi a képzeletbeli egyenest. Aki azon áll, baj nélkül megúszhatja. Az SS mesterlövész. Énje idea- nyúlványa a fegyver. A célzás magasztos pillanat. A ragítdozók ösztönös bűvölése és a tamilt számítás egysége. A célzó kitépi magát az időből, visszatar­tott lélegzetében összesürűsödik a múlt és a jelen, eszme és törvénu. Az akarat elektronja vibrál. A lövés eldördül. Valaki föl- jajdul. Az SS a zártrendi alakzatok geometriáját magyarázza. — Nővér, nővérke. — G. szája mozgott, hangját azonban még­sem hallotta. Ez hogy lehet? Ha­tározottan tudta, hogy beszél A szavakat hallania kellene. Min­denki hallja, amit beszél, aki nem süket. Saját hangját talán még a süket is hallja. — Nővérke, ugye azt még a sü­ketek is hallják? Súlytalan zuhanás hűtötte ki újra az ágy melegét. G. öntudata vacog, didereg. ... A behavazott, hideg erdőben megzúzmarásodik a leheletük a levegőben, s megroppannak a fák. Hárfázik az orosz tél, pengeti az erdőt. A fejsze visszapattan a fa­gyos fatörzsről. G. újra meg újra nekiveselkedik, mert a parancs űzi, de kezéből kiesik a szerszám. Föléje borulnak a fák, az erdő a levegőben táncol, összekoccanó jégcsapok csendülnek a szélben. Az SS állón ráncot vet a feke­te ragtapasz: fegyelmezetlenség miatt kikötteti „a lazsálót". G. csak eleinte fázik a gúzs­ban, aztán fokozatosan áttüzese- dik. Később minden érzés elhal, eltompul az agya. Külső szemzu­gai lassan behomályosodnak. Az oldalról vetülő síkok és körvona­lak leszakadoznak. G. világa meg­reped — csupán előre lát. ■ Kezek motoznak, a kötél lazul, ö tovább áll ott mereven, az osz­lophoz ragadva, noha mozdulhat­na már, hisz engedélyezték. De 6 csak'áll tovább — emberré fagy­va. A kép elfakul, G. emelkedik. Esőcsikos üres filmkockák futnak. Ennek zökkenés vet véget. Nyöszörgő hangok a felderengő fehérségben. A szürkére kopott éa helyén boltozatos mennyezet. A fásult érzéketlenség fölolvadt. Ttt G. biztonságban van. A kórházi ágy menedék. Szempillái résén át leselkedett. A szomszédos ágyból nézték. Furcsa, könyörgő tekintet az ott. Az áll szögletes, rajta fekete folt. G. megpróbált fölülni. Nem si-» került. Csak a mellkasa döröm­bölt őrületes, vad ujjongással: A feketeállú! ö az, biztosan 6. Ma­guk közt becézték így a ragtapa­száról. Szinte nem hisz a szemé­nek. A hatalmától megfosztott SS itt már tehetetlen. Foglyok mind a ketten. G. azonban hiába erőlködött, képtelen volt mozdulni, vagy bár­mit cselekedni. Hát csak nézett arrafelé, merőn, a könnyezésig. Csorba látómezején megnyúlt, he­gyesedéit az áll. Nincs arc, csak ez a könyörtelen szirtű csontszik­la. Csúszott, billent, de G. már nem félt tőle. Hóhér és áldozat közt eltűnt a választóvonal. Kínzójuk ágyhoz láncolva. Sose láthatták ágyban. Milyen, tamikor éppen nem kínoz. Tud aludni egyáltalán? Áldozatai, a meggyö­törtek bezzeg tudnak! A feketeállú tekintetét szoron­gás fakitotta. — Fölad? — szólalt meg ugrá­ló ádámcsutkával az álla alatt. Egyetlen erős roppantás a nyakon örökre elnémíthatná. G-ben meg­rögződött a kép és a gondolat. Hirtelen nevethetnékje támadt, ahogy rávágta:-r- Nem én! — De közben ököl­be rándult a keze a takaró alatt. — Köszönöm — suttogta a fe­keteállú. — Nem tehettem más­ként. így volt a parancsban. Maga ezt megérti. Különb, mint a többi. Erősebb: túlélte a töb­bieket. Az erős ember meobo- csájtó. G. megvetően nézte az SS-t. — Hállgasson! — kiáltotta un­dorral és gyűlölettel. Hányinger gyötörte. De tovább faggatolód- zott. — Megsebesült? — Bár úgy lenne. Tífusz. Le­het, hogy nem élem túl — tette hozzá érzelegve a feketeállú. G. most a legfontosabbat akar­ta megtudni, ami az ítélkezéshez szükséges. Beszél-e az SS oro­szul? — Csak anyanyelvemen — fe­lelte amaz. így akartatok hát hódítani — gondolta G. A válasz azonban kedvező. Meglepte, hogy milyen tiszta az agya. Jó, hogy ilyen vi­lágosan fog. Nem, ezt a kínzót csakugyan nem adja föl. Ha soha máskor, most helye van az önbí­ráskodásnak. Egész nap készült, terveit. Vár­ta az éjszakát. Arra sem akart gondolni, hogy gyűlöli a feketeál- lút. Hideg fejjel kell ítélkezni, s hideg szívvel. Az indulat beszenv- nyezi az elszántságot. Forró nyomást érzett a halánté­kán. — Szégyellem, Andi. — A múltból szól a hang. Irma arca fölmerül, tekintete szétszórt, této­va. Meghurcolták, pedig Irma ke­resztény. Igaz, kabátjára fölvarr­ta a sárga csillagot, azzal járt az utcán. Valaki besúghatta, hoau csak tüntet. Irma mit szól, ha meatudja, hogy kétfelől a külső szemzuga hályogos? Hányszor mondta ak­koriban: szégyellt, hogv keresz­tény! G. fölajánlotta neki a vá­lást. Könnyen elintézhették vol­na. akár egyetlen óra leforpása alatt fölbontották az efféle házas­ságokat. Irma válaszul fölvarrta a sárga csillagot. Nem — határozta el G. Most még nem szabad megtudnia, mi történt a szemével: Nem írja meg neki. Majd később, odahaza, ami­kor egy kissé talán már felejteni is tudnak. A kórterem besötétedett. Az álomba készülök sóhajától mej- lebbent a csend. Aludt a feketeállú. G. fölkelt, erősnek érezte ma­gát. A fekete áll fölé hajolt, ke­zét a nyakára fonta. Feszülő uj­jakkal, minden izomzatúval át­markolta az alvó nyakát. A kiful­ladásig szorította. A feketeállú szabályosan to­vább szuszogott, mint minden aU vó. G. kimerültén megpihent, az­tán újrakezdte a fojtogatást. Hü­velykjét a hegyes gégére nyomta. Semmi hatás. G-t elöntötte a ve­ríték. Lihegve hátrált az ideaen ágytól. Űristen! Miféle nyak ezt Mintha szobrot fojtogatott volna. G. szeme ebben a pillanatban becsukódott. Mire fölnyitotta, megint nappal volt. Az ágy melletti szekrényke tetején gőzölgő csésze és keksz. Ágyszomszédja fölült, tűgy mo­solygott rá. mint aki most látja őt először. — Beszél németül? — kérdezte. G. megzavarodott. A káprázat játszik vele? Az az áll ott csupasz, semmi tapasz rajta. Német ét mégsem ugyanaz. Az ápolónő lépett az ágyhoz. Mindkettőjüket megitatta. G. kér­déseket tett föl a nővérnek. ho<rj miért van ö itt tulajdonképpen. Az annak rendje-módja szerint megnyugtatta: nem komoly a baj. csupán súlyosan leromlott a szer­vezete, hát fölerősödik. G. fagymarásos, püffedt kezére meredt. Ám alighogy fölemelte, azonnal visszahullt a takaróra. Nem bírta tartani a saját kezét; Feje a párnára hanyatlott. Lehet, hogy csakugyan szobrot fojtogatott?

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom