Petőfi Népe, 1986. március (41. évfolyam, 51-75. szám)

1986-03-27 / 73. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! PETŐFI NÉPE AZ MSZMP BACS-KISKUN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA XLI. évf. 73. szám Ára: 1,80 Ft 1986. március 27. csütörtök KISZ KB Kongresszusi előkészületek A KISZ Központi Bizottsága szerdán ülést tartott az ifjúsági szövetség székhazában. A tanács­kozáson részt vett és felszólalt Petrovszki István, az MSZMP KB párt- és tömegszervezetek osztá­lyának vezetője. A testület meg­hallgatta Hámori Csaba első tit­kár tájékoztatóját az MSZMP Központi Bizottsága 1986. már­cius 18-i üléséről; ezután Szandt- ner Ivánnak, a KB titkárának előterjesztésében megvitatta és elfogadta a KISZ Központi Bi­zottságának előzetes jelentését az ifjúsági szövetség 1986. május 23. és 25. között megtartandó XI. kongresszusára, valamint a hatá­rozattervezetet és a szervezeti szabályzat módosítására tett ja­vaslatot. A testület megállapítot­ta, hogy az alapszervezetek tag­gyűlései és az eddig lezajlott kül­döttgyűlések vitái fő vonalaiban megerősítették a Központi Bizott­ság kongresszusi felhívásában és a rétegtanácsok vitadokumentu­maiban foglalt értékeléseket, fej­lődési irányokat és feladatokat. A kongresszusi határozat terveze­tét véleményezésre az április vé­gén megtartandó megyei küldött- gyűlések elé terjesztik. Magyar nyilatkozat a líbiai feszültségről A Magyar Távirati Iro­dát illetékes helyen felha­talmazták az alábbiak köz­lésére : A Magyar Népiköztársa­ság Kormánya mélységes aggodalmát fejezi ki a lí­biai partok mentén kelet­kezett feszültség miatt. Az amerikai katonai ak­ciók nyilvánvaló célja, hogy megfélemlítsék a független, el nem kötele­zett Líbiát, az Egyesült Nemzetek Szervezetének egyik tagállamát. A fegy­veres konfliktus nemcsaík a líbiai nép békéjét és füg­getlenségét fenyegeti, ha­nem ^rendkívül veszélyes következményekkel járhat a Földközi-tenger egész térségére, szélesebben vé­ve a nemzetközi béke és biztonság ügyére is. A Magyar Népköztársa­ság szolidáris Líbiával, s kifejezi reményét, hogy az Egyesült Államok józan önmérsékletet tanúsítva lépést tesz a katonai ak­ciók haladéktalan beszün­tetése, a térségben kiala­kult feszültség megszünte­tése, a vitás kérdések bé­kés úton történő rende­zése érdekében. (MTI) KÖZLEMÉNY az MSZMP Bács-Kiskun Megyei Bizottságának 1986. március 26-i üléséről A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács- Kiskun Megyei Bizottsága 1986. március 26-án Romány Pálnak, az MSZMP Központi Bizottsága tagjának, a megyei pártbizottság első titkárának elnökletével ülést tartott. A pártbizottság ülésén a testület tagjai mellett részt vettek a megyei pártbizottság osztály- vezetői, a városi, a városi jogú pártbizottsá­gok első titkárai, a megyei tanács tisztségvi­selői és osztályvezetői, a Szakszervezetek Me­gyei Tanácsa, a megyei népi ellenőrzési bi­zottság, a Megyei Főügyészség, a megyei pénzintézetek' vezetői, a kecskeméti városi pártbizottság titkárai, a városi és a városi jo­gú nagyközségek tanácsainak elnökei, vala­mint több ipari és mezőgazdasági nagyüzem vezetője és párttitkára. Megjelent és felszó­lalt a tanácskozáson Papp Lajos államtitkár, a Minisztertanács Tanácsi Hivatalának elnö­ke. A megyében jelenleg tíz társ­községi elöljáróság van. Megtör­tént annak felmérése, hogy mi­lyen intézkedések szükségesek a társközségekben a lakossági ügy­intézés fejlesztésére, a közösségi létesítmények építésére, illetve kialakítására. A lakossági ügyek intézésében ugyanúgy, mint a tanácsi gazdál­kodásban, decentralizációs fo­lyamat megy végbe. Érvényesül az alapelv, hogy az ügyeket ott intézzék, ahol keletkeznek. A köz­ségekben e folyamat eredménye­ként megduplázódott a hatósági ügyek száma, javult az ügyinté­zés törvényessége. A társadalmi munkaidőalap védelme érdekében a helyi taná­csoknál a hét egy napján — reg­gel 7-toll este 19 óráig — nyúj­tott ügyfélfogadás van, de az ál­lampolgárok ezzel a lehetőséggel alig élnek. A megyei pártbizottság megál­lapította, hogy a helyi önállóság továbbfejlesztése része azoknak a társadalmi törekvéseknek, ame­lyek a szocialista demokratizmus további szélesítését, az államigaz­gatás szooialista vonásainak el­mélyítését szolgálják. Fő politi­(Folytatás a 3. oldalon.) I. A testület Romány Pál előter­jesztésében meghallgatta és tu­domásul vette a Központi Bizott­ság 1986. március 18-i üléséről szóló tájékoztatót. II. A pártbizottság dr. Gajdócsi István, a megyei tanács elnöke előterjesztésében megtárgyalta és elfogadta a tanácsi irányítási rendszer korszerűsítésének ta­pasztalatairól szóló jelentést. A közigazgatás átszervezésekor meghatározott politikai célok alapvetően megvalósulnak a nép- képviseleti testületek tevékeny­ségében. A megyei tanács olyan lényeges kérdésekben dönt, ame­lyek meghatározó módon hatnak a megye társadalmi-gazdasági fejlődésére. A megyei tanács és végrehajtó bizottságának működése segíti a ■helyi testületek önállóságának növelését. A helyi tanácsok és végrehajtó bizottságaik erejüket egyre inkább a gazdaságszervező munkára, a területi koordináció­ira, a lakossági ellátás javítására és a népességmegtartó erő növe­lésére fordítják. A választójogi törvény módo­sulásával kisebb létszámú ta­nácstestületeket választottak, csökkent a megyei tanácstagok száma is, 115 főről 86 főre, így egy-egy tanácstag nagyobb te­rületet, embercsoportot képvisel. A helyi tanácsok egymás kö­zötti kapcsolatának új és fontos szervezete a városkörnyéki bi­zottság. A legtöbb helyen közös pénzalapot hoztak létre, amely­ből meghatározott célokra köl­csönt nyújtanak az azt igénylő tanácsnak. A közigazgatás átszervezésé­vel a városok megkezdték a me­gyei irányításhoz kapcsolódó te­vékenységüket. A városoknak a megyei irányításban történő köz­reműködésében tapasztalható, hogy a városkörnyéki igazgatási feladatok ellátásában többségük­nek nem volt gyakorlata. A közigazgatás egyszerűsítésé­nek részeként Izsák, Lajosmizse, Dunavecse közvetlen megyei irá­nyításban működik. BELVÍZ-KÖRKÉP A DUNATÁJRÓL Tisztítják a csatornákat A Duna menti és Kiskunsági Vízgazdálkodási Társulat ille­tékességi területén — Tasstól Dusnokig, Dunaegyházától La- josmizséig kétszázhuszonötezer hektáron — nincs jelentősebb gond a belvízzel. Az itt gazdálkodó negyvenöt mezőgazdasá­gi nagyüzem ültetvényein, szántóin és legelőin megkezdőd­het a tavaszi munka. • A vízmozgás gyorsítása érdekében a társulat brigádjai kitisztítják az eliszapolódott átereszeket. (Mallnák Árpád (elvétele) Kedvező hidrológiai helyzetről adhatott számot határjárásunk során Kiss István, a dunavecsei székhelyű társulás főmérnöke. — Néhány helyen — mondot­ta Kiss István —, mint például az 51-es főközlekedési út mellett Solt és Dunapataj térségében vannak még termőhelyet károsí­tó pangó vizek, ám ezek már csak néhány hektárt borítanak. E területek mentesítése is fo­lyamatban van, de csatornaháló­zatunk még nem teljes. Az ilyen helyeken egyébként gondozatla­nok az út menti árkok, s ez Is akadályozza a gyorsabb mentesí­tést. — Az idén okozott-e károkat a belvíz? — Száraz esztendők sorát je­gyeztük idáig. Az idei, úgy tűnik, jobb lesz. Eddig több csapadék hullott, mint a múlfc év hasonló időszakában. Mi most is felké­szültünk a mentesítésre. Az ol­vadás óta folyamatosan üzemel­nek szivattyútelepeink Fájsz, Dusnok, Szakmár, Kunszent- miiklós és Lajosmizse körzetében. Szerencsére jelentős kárt sehol sem okoztak a belvizek. Jelenleg az eliszaposodott csatornáink tisztítását végzik brigádjaink. Megkezdődhetett az előkészület az öntözési szezonra. — Tudnak-e majd elegendő ön­tözővizet adni a taggazdaságok­nak? — Ezzel az Idén sem lesz prob­léma. A hartal és a kecskeméti öntözőfőművekből, valamint a bővizű Fűzvölgyi csatornából minden igényt ki tudunk elégí­teni. Problémát inkább az jelent majd, hogy a vízárak kedvezőt­len változása miatt több gazda­ság kihasználatlanul hagyja a jelentős állami támogatással épült öntözőműveit, s fölbontja a velünk kötött szerződéseket. F. P. J. Agrár­kutatás 348 növényfajta, 200 találmány A mezőgazdasági kutatás fejlesztésének időszerű kér­déseiről ’ tanácskoztak szer - dán a MÉM, a MEDOSZ és az ÉDOSZ szervezésében az agrárkutatások irányításában tevékenykedők és a kutató­fejlesztő intézmények vezetői a MEDOSZ székházában. Borsos János MÉM főosz­tályvezető-helyettes elmqn- dotta: hazánkban jelenleg 55 intézményben foglalkoznak agrárkutatással, többségük a MÉM felügyelete alatt tevé­kenykedik. A középtávú ku­tatási, fejlesztési feladatok megoldásán a VI. ötéves terv­időszakban több mint 10 ez­ren dolgoztak, közülük 2200 a tudományos munkatárs, 500 az okleveles műszaki szakem­ber és 1250 a kutatásból is részt vállaló egyetemi, főis­kolai tanár, oktató. Évente 3700 téma megoldásán fára­doztak. A gondok között említette az előadó, hogy az agrárkuta­tásokra fordított összegek az elmúlt években valamelyest csökkentek. A nehézségek el­lenére az elmúlt öt évben je­lentős eredménynek számít; 348 új növényfajta kapott ál­lami elismerést. Az agrármű­szaki fejlesztések eredménye közül 200 találmány kapott hazai, 65 pedig külföldi sza­badalmat. SONKA, TOJÁS, CSOKOLÁDÉ — PRIMŐR ZÖLDSÉG SZENTESRŐL — ALKOHOLMENTES BÜFÉ Élelmiszer-kínálat — ünnep előtt Húsvét közeledtével élénkül a piacok és az élelmiszerboltok forgalma. Jó áruválasztékkal vár­ják a fogyasztókat. Kecskeméten, a piaccsarnokban nőtt a primőr zöldségfélék fel­hozatala. A heti legnagyobb kí­nálatot — a baromfipiacon is — pénteken várják. Készült a vá­sárlók ellátására a Konzum Ke­reskedelmi Vállalat is. Két hete 180 üzletébe 25 ezer kilogramm kötözött, öt és fél tonna paraszt­sonkát, füstölt tarját, csülköt és darabolt sertéscombot szállítot­tak a feldolgozó húsüzemek. Füs­tölt termékekből a tavaly ilyen­kori mennyiségnél 12 százalék­kal — sonkából ötezer kilogram­mal — többet árusítanak. Meg­felelő mennyiségben kapható lán­golt és szárazkolbász. Jó a to­jás- és a baromfihús-ellátás. Hal­ból 7000 kilogrammot rendeltek az ünnep előtti hetekben. Van elegendő mák, dió, . torma és mustár. Két és fél ezer tortaka­rika, valamint 1500 bejgli ma ér­kezik az üzletekbe. A hétvége áruellátásának javítására 20 ezer zöldpaprikát, másfél tonna ubor­kát, 1500 fejessalátát, ugyaneny- nyi retket és 200—300 kilogramm paradicsomot vásárolt a Kon­zum Szentesről, a Koráig Zöld­ségtermesztési Rendszertől. Nem hiányoznak az üzletekből a húsvéti édességek sem. Tízezer kilogramm csokoládétojásból és -nyűiből, 150 kilogramm cukor­betegeknek való csdkifigurából, ■nyolc és fél tonna nugátkészít­ményből és színes cukordrazsék­ból választhatnak a vevők. E ha­gyományos cikkek mellett több ezer plüss húsvéti nyuszi, tojás és sokféle ital — például az üdí­tők széles választéka — várja a lakosságot a Konzum Kereske­delmi Vállalat boltjaiban. A városi mellett a falusi ke­reskedelem is felkészült az ün­nep előtti kereslet kielégítésére. Az Univer Áfész a hozzá tarto­zó 12 település lakóinak, köztük tizenháromezer-száznegyvenhat szövetkezeti tagnak az áruellátá­sáért felelős. Arról, hogy ennek miiképpen tesznek eleget, Szarka Balázs elnök tájékoztatta lapun­kat. Eszerint nemcsak megyei, ha­nem Győrből, Veszprémből és Budapestről való árukkal is nö­velték a kínálatot. Saját feldol­gozóüzemük 2658 kilogramm füs- tölíhústerméke mellett a félegy­házi AHV-tói 3842 és a Bácshús- tól 2140 kilogramm idényárut vásároltak. Az áfész hetényegy- házi konzervüzeméből több mint 50 ezer tubus majonézes, 20 ezer mustáros tormát, 200 ezer üveges és tubusos mustárt és hatféle ízű, 300 ezer tubus majonézt küldtek az üzletekbe. Kétezer-négyszáz toritalap és 870 bejgli szintén az Univer boltjaiban van. Narancs­csal és citrommal fedezik a fo­Uj termékek Császár­töltésről A Császártöltési Vegyesipari Szövetkezet az Idén harmincegy millió forintos termelési érték elérését tervezi. Legjelentősebb részlegük, a mechanikai, a ha­gyományos kooperációs kapcso­latok mellett új partnereket is keres. Képünkön: Markó Jánosné, Scheibl Györgyné, Facskó Fe- rencné és Hercegh Lászlóné ace­tilén palackok nyomásmérő mű­szereit állítja össze. Ebből a ter­mékből az idén százezer darabot készítenek a szövetkezetben. (Gáti Béla felvétele) • A kecskeméti Ifjúsági Áruházban, szerdáig 500 kilogramm füstölt húsáruból 400-at már eladtak. (Pásztor Zoltán felvétele) gyasztók szükségleteit. A hét vé­gén valamennyi banán is érke­zik a forgalmasabb eladóhelyek­re. Az idei tavasz áruellátási kör­képéhez tartozik, hogy az Univer Áfész tovább bővítette és kor­szerűsítette kereskedelmét. A volt kecskeméti Park étterem he­lyén egy éve nyitott cukrászüzem 40 fajta — részben habtálcás és fóliába csomagolt — süteményé­ből előrendelésre falvakba és ta­nyákra is szállítanak. Megköny- nyíti a cukrászüzem termékeinek értékesítését a szövetkezet négy mozgóboltja. Ezek sáros, nehezen járható területeken is átkelnek, csak hogy elvigyék az árukat a távol lakó, idős tanyai emberek­hez. Lakitelek 1986. évi húsvétié­hoz, túl a hagyományos ünne­pen, jelentős esemény fűződik. Szerdán átadták az Univer két és fél millió forint költséggel fel­újított önkiszolgáló ABC-jét. Az előzőnél kétszer nagyobb eladó­térben kozmetikai, porcelán- és vegyiáruk ugyancsak helyet kap­tak. Az üzlet egyik sarkában al­koholmentes büfét nyitottak. K—I

Next

/
Oldalképek
Tartalom