Petőfi Népe, 1986. március (41. évfolyam, 51-75. szám)
1986-03-26 / 72. szám
BŐVÍTIK A VÁLASZTÉKOT Takarmány kiegészítők a gyógyszertárakban Harminc évvel ezelőtt, 1956. -március 26-án írták alá Moszkvában az európai és ázsiai szocialista országok első nemzetközi tudományos központja, a Dubnái Atomkutató Intézet megalapításáról szóló egyezményt, amely 11 ország tudósainak rendszeres és módszeres kutatásához nyújt segítséget. Az intézet Moszkvától 125 kilométernyire északra, Dubna városában tevékenykedik, s feladata az atommagfizika és a nagy energiájú folyamatok vizsgálata. Megalapításával olyan országok tudósai részére is lehetővé vált az elmélyült kísérleti kutatómunka, amelyek egyébként még nem rendelkeznek az ehhez szükséges rendkívül drága laboratóriumokkal, különleges berendezésekkel. A tagállamok vezető tudósai alkotják az intézet igazgatóságát, illetve tudományos tanácsát. Élén hosszú éveken át olyan ki. váló tudós állott, mint D. J. Blohincev akadémikus, s a tudományos tanács magyar tagja volt az évek során Jánossy Lajos. Kónya Albert, Pál Lénárd és mások. Legmodernebb berendezései közé tartozik a szinkro- ciklotron, valamint a világ egyik legnagyobb részecskegyorsítója, szinkrofazotronja. Az intézetben több kitűnően felszerelt laboratórium működik, közöttük a Nagyenergiájú Laboratórium, a Mag-problémák Laboratóriuma, a Neutronfizikai és a Magkémiai Laboratórium. Március 26-án, szerdán KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ 1« órakor: A TESTŐR. Ifjúsági ,,C"- bériet. ERDEI FERENC MŰVELŐDÉSI KÖZPONT Előzetes Március 27-én, csütörtökön 10, 13.30 és 15 órakor: HAMUPIPŐKE. A Reflektor színpad előadása. Gyermekibérlet. MOZI KECSKEMÉT Városi mozi' fél 4, háromnegyed 9 és 8 órakor: A SMARAGD ROMÁNCA. sz., mb„ amerikai film. 14 éven felülieknek! ' Árpád mozi: fél 4, háromnegyed 4 és 8 órakor: A JEDI VISSZATÉR, sz., amerikai film. Otthon mozi: délelőtt 10, fél 6 és fél 8 órakor: FILMMÜZEM. alibi. Francia film. Mesemozi: háromnegyed 6 óraikor: NO. MEGÁLLJ CSAK! Videómozi: 6 órakor- EGYMILLIÓ ÉVVEL IDŐSZÁMÍTÁSUNK EíLŐTT. Sz., amerikai film. KALOCSA Otthon mozi: BALFÁCÁN. Sz., mb„ francia film. KISKUNFÉLEGYHÁZA Petőfi mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: NAP, SZÉNA, EPER. sz., mb., csehszlovák film. 14 éven felülieknek. T1SZAKÉCSKE A művelődési házban: 7 órakor: A MEGKÍNZOTT EMBER MOSOLYA. Sz., kínai film. 14 éven felülieknek. — HANGVERSENY. A városföldi klubkönyvtárban holnap 16 órától a kecskeméti Kodály-inté- zet ír, dán, norvég, francia, japán és ausztrál hallgatói adnak hangversenyt. Ugyanezen a napon a helyi Csiribiri bábcsoport húsvéti bemutatót tart. (Zelenák Katalin tudósítónktól.) Az elmúlt esztendő januárjától a megyei gyógyszertári központok átvették a Zöldért Vállalatoktól a vényhez kötött gyógyszeres takarmánykiegészítők — premixek — forgalmazását. Abban az időben Bács-Kiskunban gondot jelentett, hogy a megyei gyógyszertári központnak nem volt elegendő raktára, így a megyei Zöldérttel bértárolási megállapodást kötött. Az említett raktárakból elsősorban a nagyüzemi igények kielégítésére törekedtek. Tavaly a megye 28 gyógyszertárában forgalmazták a takarmánykáegészítőket, jelenleg 30-ban kaphatók. A tavalyi forgalmazásra hatott az alapanyag-ellátottság, a gyártási lehetőség. A hasonló hatású, úgynevezett analóg készítményekből igyekeztek úgy készletezni, hogy egyik-másik hiánya ne okozzon nagyobb fennakadást az állat- gyógyászatban. . t A Philaxia Oltóanyagtermelő Vállalattal jó munkakapcsolatot tudtak kiépíteni, ugyanúgy, mint a gyártó cégekkel. A segítségre és az együttműködésre annál is inkább szükség volt, mert a gyógyszertáraknak nem volt tapasztalatuk az állatgyógyászati cikkek forgalmazásában. A forgalom mindezek ellenére nem esett vissza, és már a szerződéskötéseknél tapasztalták, hogy nincs mennyiségi csökkenés. Az idén már saját raktárukból elégítik ki a szükségleteket. VÉLEMÉNYEK A TÉRRENDEZÉSRŐLBuszvezetőké a szó Sok vélemény hangzott már el pro és kontra a megyeszékhely Hock János utcájának, illetve- az azon kialakult térnek a hasznosításáról. Voltak, akik fákat, parkot, a racio- nálisabbak több autóbuszvárót, mások jobb forgalomszervezést kívántak. A vélemények megoszlottak, de az szinte egységes, hogy a térnek meg kell adni a profilját, s itt kell kialakítani az autóbusz- decentrumot. Ezúttal az autóbusz-vezetőket, akik nap mint nap a téren dolgoznak, kérdeztük meg: mit javasolnának. Nagy P. Mátyás: — A Széchenyi térrel kezdeném. A Lugossy István utca felől jövet a jobbra kanyarodó ív, de a forgalmi sáv is nagyon keskeny, különösen a 17 méteres csuklósnak. Ezen mindenképpen változtatni kellene, mert ezekkel a járművekkel kénytelenek vagyunk úgy kanyarodni, hogy közben felmegyünk a járdára. A forgalom- irányító jelzőlámpák a Hock János utcában és a Széchenyi téren nincsenek összehangolva. Az újonnan létesített úton közlekedve balra kanyarodni a végállomáshoz csak akkor lehet, amikor a gyalogosok is szabad jelzést kapnak. Áthaladásukat meg kell várni, közben pirosra vált a lámpa. Ez késést jelent, s az utasok nem a forgalomszervezőt, hanem az autóbuszvezetőt szidják. Szőke János: — A Hock János utcában, a téren kicsi a hely az autóbuszok számára. A 10-es és a 14-es már most rendszeresen egymás mellé áll, ami rendkívül balesetveszélyes. A Hock János utcából kijönni, a Lugossy István utca irányába haladni — ha nem működik a lámpa — ugyancsak nehéz, mert a kereszteződésben nem lehet belátni a Komszomol térre. Nem szeretnék túlzott igényeket támasztani, de nagyon kellene egy autóbusz-várakozósáv az új téren. Miért? A csuklósoknak naponta 4 kilométert kell megtenniük (a csúcsforgalom után, általában 8 óra tájban, miután a csuklós autóbuszok nincsenek kihasználva, ezért azokat leállítják. A szerk.) a telephelyre és vissza, ez évente 30 ezer autóbusz-kilométer, amelynek költsége mintegy félmillió forint. Ez a dolog anyagi vonzata. Az osztott műszakban dolgozó gépkocsi- vezetők a 3 órás pihenőidejükből emiatt naponta 2 órát elveszítenek, ez a dolog emberi része... Kovács Károly: — A parkolósáv nagyon jó lenne, de mellé — lenne bőven hely — be kellene hozni a Széchenyi térről a 16-os, a 9-es, az 5—6-os és a 12—13-as megállóhelyeket. Ez négy megállóhelyet jelentene, amely nemcsak meggyorsítaná az utasok átszállását, de csökkentené a baleset- veszélyt is, arról nem is beszélve, hogy az autóbuszfordák (útvonala és ideje) irányítása is könnyebb lenne. Képzeljék el a forgalmista helyzetét: hogyan tudja irányítani az Aranyhomok Szálló tövében levő szolgálati helyéről a Hock János utcában vagy a Széchenyi téren álló autóbuszokat. Gémes Gábor Megyénk az országos sajtóban Magyar Hírlap, 1986. március Z2-1 szám: Szentkirályi András: Tanyapárti? Emberpárti! (Interjú Romámy Pállal, a Bács-Kis- ikun megyei pártbizottság első .titkárával.) Vasárnapi Hírek, 1986. március 23-1 szám: s.: Kecskeméti mozaik. (A Kecskeméti Tavaszi Napok eseményeiről.) Növényvédelem, 1986. 2. szám: Bognár Sándor—Szabó Gergely: A szőlőfajták levélaflka-érzékieinységéniek vizsgálata lemo- sásos módszerrel. (A Kertészeti Egyetem Szőlészeti és Borászati Kutató Intézetének vizsgálata Miklóstelepem és Kistfáiban.) ötlet, 1986. 13. szám: Szakanyi Péter: Tanács, korbács és pénz. (Beszélgetés a nyugdíjas Szajbély Mihállyal, aki a Kiskunhalasi Kötöttárugyár igazgatója Is volt) — Ványi Béla: Botrányok után .......A rossz elfelejtődik, a jó megmarad ..(Lendvay Fer enc, a kecskeméti Katona József Szánház igazgatója terveiről beszél.) Jel—Kép 1986. 1. szám: Ballal József: Üzletbe az újság?..., hanem ha minden. (A Petőfi Népié főmunkatársának hozzászólása az Üzlet-e ma Magyarországon a lapkiadás? vitához, megyei példákkal.) Modellezés, 1986. 6. szám: Felhívás. (A kelebiai MHSZ Községi „Horváth Pál” Honvédelmi kliíb felhívása a battonyai gyermekfalu támogatására.) Fáklya, 1986. 6. szám: Fáklya-ankét Kecskeméten. (A 607. számú Gáspár András Ipari Szakmunkásképző Intézet és Szakközépiskola rendezvényéről.) »*>'• MEGÉRKEZTEK A KÜLÖNBÖZŐ MÉRETŰ BRONZRUDAK ÉS -PERSELYEK 43. SZ. RAKTÁRÁRUHÁZÁBA, (Kecskemét, Városföld 2. Tel.: 20—181), ahol nagy választékban különböző kéziszerszámok, kisgépek és villanyszerelési anyagok is kaphatók. 690 Az idei tervek között szerepel, hogy nemcsak gyógyszeres takar- mánykiegészítőket forgalmaznak, hanem egyéb premixeket is, melyek recept nélkül kaphatók. A közelmúltban tárgyaltak a Phylaxia képviselőivel, akik jó ellátást ígértek erre az évre. Hasonlóképpen zökkenőmentes szállításról nyilatkoztak a többi gyártók is, például a Bábolnai Mezőgazdasági Kombinát és a Hajdúsági Agráripari Egyesülés szakemberei. A megyei gyógyszertári központ szakmailag is felkészíti’ a gyógyszerészeket az új feladatra. Továbbképzéseket, ismertető előadásokat tartanak részükre. K. S. Fásítási hónap Tegnap a gödöllői Petőfi , Sándor Művelődési Központiban rendezték meg az országos fásítási hónap megnyitóját. Az ünnepségen részt ,vett Abrahám Kálmán államtitkár, az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal elnöke) Szerdahelyi Péter, az. Országos Tervhivatal elnökhelyettese a fásítása hónapot megnyitó beszédében többek között elmondta: az erdők telepítésének, a fák ültetésének Magyarországon kiemelt jelentősége van. hiszen az összesen 1,8 millió hektárnyi erdővel az európai országok rangsorában meglehetősen hátul, állunk. A faültetéshez a MÉM az idén is több millió forint támogatást nyújt, s csaknem 9 millió facsemetét bizosít térítésmentesen az ipartelepek környéke, a parkok, .terek, utcák fásításához. A facsemetékhez a Hazafias Népfront helyi szervezeteinek, illetve a tanácsok közvetítésével 150 erdészeti egységnél lehet hozzájutni, s az ültetés szakmai irányításához is segítséget nyújtanak az erdészetek. A rendelkezésre álló fafajok többsége a gyorsan növő nyár, az illatos virágú akác. a sízéplomibú vöröstölgy, és a szárazságot jól tűrő nyírfa, illetve fenyők. A faültetésiben előreláthatóan az -idén is elsősorban az iskolák, oktatási intézmények aktivizálják diákjaikat. Különvonatok az ünnepekre A várhatóan növekvő utasforgalom miatt a húsvéti ünnepek alatt összesen 37 mentesítő vonatot indít a MÁV. A legtöbb kisegítő vonat március 28-án indul. Mivel a korábbi tapasztalatok szerint néhány irányban különösen megnő a forgalom ilyenkor, ezeken a vonalakon több kocsival közlekednek a szerelvények, s a mentesítő vonatok zömét is itt indítják. A nagyobb forgalom elsősorban a főváros és Nyíregyháza, illetve Szeged, Szombathely, Mátészalka, Pécs és Fonyód között várható. A húsvéti ünnepeket követőén április 3-án és 4-én is a szokásosnál nagyabb utasforgalomra számít a vasút, ezért ezeken a napokon tíz, illetve nyolc mentesítő vonatot indítanak. A menetrend is változik az ünnepi személyforgalomban. Március 28-án a hét utolsó munkanapjára, 29-én a szabadnapra, 30-án a munkaszünetes napra, 31- én a hét első munkanapját megelőző napra, április 1-én a hét első munkanapjára, 2-án a munkanapokra, 3-án a hét utolsó munkanapjára, 4-én a munkaszünetes napra, 5-én a hét első munkanapját megelőző napra, 6- án a hét első munkanapjára, 7- én pedig a munkanapokra meghirdetett forgalom szerint közlekedteti szerelvényeit a MÁV. A változásokról az állomásokon és a menetjegy irodákban adnak tájékoztatást. A Volánbusz vállalat is felkészült arra, hogy a húsvéti ünnepek miatt megnövekedett utazási igényeket kielégítse. A nemzetközi és távolsági forgalomban elsősorban az elővételben megvásárolt menetjegyeik alapján indítanak kisegítő járatokat, de figyelembe veszik az ismert utazási szokásokat és az autóbuszvezetők tapasztalatait is. A kényelmes utazás érdekében célszerű, ha az utasok elővételben megváltják menetjegyüket, és így biztosítják ülőhelyüket az ünnepek alatt közlekedő autóbuszjáratokra. Csökken a járvány A Magyar Távirati Iroda jelentése szerint mától ai fővárosban és Tolna megye egészségügyi intézményedben is feloldották a kórháziétogartásd tálaimat. HÍREK • HÍREK NAPTAR 1986. március 26., szerda Névnap: Emánuel Napkelte: 5 óra 36 perc Napnyugta: 18 óra 04 perc Holdkelte: 18 óra 42 perc Holdnyugta: 5 óra 53 perc AZ IDŐJÁRÁSRÓL A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium és a Bajai Meteorológiai Fűállomás jelenti: Március 24-én Kecskeméten a közép- hőmérséklet 7,6 (az 50 éves átlag 7,2), a legmagasabb hőmérséklet 12,8 Cel- slus-fok volt, a nap 2 órán át sütött, és 2 milliméter csapadék hullott. Tegnap reggel 7 órakor 7,9, 13 órakor 7 Celslus-fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 7,9 fok, a tenger- szintre átszámított légnyomás 999,8 millibar (süllyedő) volt. Március 24-én Baján a középhőmérséklet 8,4 (az 50 éves átlag 8,1), a legmagasabb hőmérséklet 13,6 Celsius- fok volt, a nap 4 órán át sUtött. Tegnap reggel 7 órakor 9,8, 13 órakor 4,8 Celslus-fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 8,5 fok, a tenger- szintre átszámított légnyomás 1000,4 millibar (süllyedő) volt. — Skála GT-mérleg. A közelmúltban Kecskeméten ülést tartott a Bács-Coop Skála Gazdasági Társaság igazgatótanácsa. A 25 tagú testület értékelte az elmúlt évi munkát és meghatározta az idei üzletpolitikai célokat. Az 1985 második felében alakult társaság a félévre 195 millió forint árbevételt könyvelt el, ebből hétmillió az eredmény. Az idei tervük: a megye áfész-áruházainak minél nagyobb választékú, jó minőségű, keresett árukkal való ellátása. — KÉPCSARNOK-HÍR. Séday Éva festőművész alkotásaiból nyílik bemutató ma a Képcsarnokban. A kiállítás április 2-ig tekinthető meg. — DEBRECENI KANTUS. Megkezdte észak-amerikai hangver- senykörútját a debreceni Református Kollégium kórusa, a híres debreceni Kántus. Az Egyesült Államok és Kanada magyar református szervezetei meghívására április 13-ig 19 hangversenyt ad a két országban. Nyitóhangversenyüket New Yorkban tartották, majd fellépnek az Egyesült Államokban Washingtonban, Clevelandben, Detroitban, Pittsburghban, valamint Kanadában Torontóban, Ottawában és Hamiltonban — főként ott, ahol jelentősebb számú magyar származású lakos él. — Szennyvízkezelés a franciáknál. Dr. Bognár Győző, a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Központ Fejlesztési Intézetének igazgatója franciaországi tanulmányújáról tart előadást ma 10 órakor Kecskeméten, a Tudomány és Technika Házában. A téma: Egyéni szennyvízkezelés Franciaországban. Áfész-ajándék a kargalaiaknak (Tudósítónktól.) Mozgalmasak voltak a téli esték az orgovány- kargalai tamyavilágban. Különböző témájú előadások, előadó- művészek fellépései, és — a Bács-iKiskun Megyei Moziüzemi Vállalat jóvoltából — filmvetítések tették tartalmasabbá a kar- galaiak számára a hosszú téli napokat a Buday Dezső tanyaklubban. A közelmúltban itt tartotta egyik részközgyűlését az Univer Áfész is. A résztvevők nagy örömmel fogadták a bejelentést: tornaszereket kapnak ajándékba a kargalai iskolások. Az ígéretet tett követte. Talán mondani sem kellene, hogy a bordásfalnak, az asztalitenisz-felszerelésnek, a labdáknak mennyire örültek azok a gyerekek, akik naponta nagyon rossz utakon 10—12 kilométert is megtesznek az iskoláig és vissza. Egyébként társadalmi munkában, az orgoványi Egyetértés Szakszövetkezet gépeinek segítségével most vannak folyamatban a tavaszi útjavítások. Az áfész vezetője, Szarka Balázs azt is bejelentette, hogy a szövetkezet segít annak a buszmegállónak a kialakításában, betonozásában, ahol megáll a mozgóbolt. így lesz, így lehet egyre jobb a tanyai emberek helyzete, közérzete is. Tóth Istvánná a tanyaklub vezetője — Gyermekprogram. A Keceli Nevelési Központban március 28- án pénteken 17.30 órától a Rodeo együttes a gyermekeknek kedveskedik műsorával. ÉRDEKELTSÉG — Mondja szomszédasz- szony, hogyan tudta elérni, hogy az ura ilyen lelkesen ássa a kertet? — Egyszerűen: elástam a kertben egy üveg szilvapálinkát, és 6 most azt keresi. — Dankovits László temetése, Dankovits Lászlónak, a Népszava elhunyt főszerkesztő-helyettesének temetése április 7-én, hétfőn délután 3 órakor lesz a Farkasréti temetőben. — ELŐADÁS A KORONÁRÓL. A magyar korona ötvösművészeti vizsgálatának eredményeiről tart előadást Csömör Lajos csütörtökön 18 órakor a kalocsai Viski Károly Múzeumban. — Formaruha a Forma—1-re. Elkészültek az első mintadarabok abból a védőruházatból, amelyet a Forma—1-es verseny rendezői és szerelői viselnek majd. A Munkaruházati Kereskedelmi Vállalat kutatócsoportja speciális pamut alapanyagból különleges overallt fejlesztett ki. Az an- tisztatikus, lángálló öltözék több változatban, különböző feliratokkal és számozással készül. — Segélyküldemények. A Magyar Vöröskereszt élelmiszer-se- gélyküldeményt indított útnak kedden az éhínség sújtotta etióp lakosság támogatására. A tavaly ősszel meghirdetett ifjúsági vöröskeresztes akció eredményeként összegyűlt — több mint félmillió forintos — segélyalapból a mozgalom a közeli napokban felszerelést küld a Sierra Leone-i ifjúsági vöröskereszteseknek is, varróműhely, valamint gépíróis-. kola berendezéséhez. — DOMBÓVÁR a távhívóhálózatban. Dombóvárt és környékét hétfőn bekapcsolták az országos távhívóhálózatba. A Tolna megyei város, valamint Attala, Dalmand, Kapospula, Kurd-Csib- rák és Szakcs telefon-előfizetői a szekszárdi, 74-es körzetszámon hívhatók. — Szerkesztőségi Ügyelet: Vasárnap 10-től 18 óráig, hétfőtől péntekig naponta 9 és 18 óra között. Ez idő alatt hírek, rövid tudósítások, információk közölhetők a 27-611-es telefonszámon, valamint a 26-216-os telexszámon. Holnapi lapszámunkból Foglalkoztatási helyzetkép — ellentmondások a munkaerőpiacon címmel közlünk figyelmet érdemlő cikket a negyedik oldalon. Interjúnkban dr. Bárány! Lászlóval, a Kiskunsági Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság igazgatójával beszélget munkatársunk a gazdaság helyzetéről, eredményeiről. Az ötödik oldalon Megye- székhely összeállításunkban visszapillantunk » negyven éve történt eseményekre, beszámolunk arról, hogy múltkori cikkünk nyomán több vállalkozó is jelentkezett kaputelefonok javítására. Megkérdeztük, miért indított szemináriumot az elváltaknak az Erdei Ferenc Művelődési Központ, s eltöprengünk azon, vajon az új lakásokat miért nem látják el eleve kábeltévével. Hírt adunk arról, hogy ezentúl vidékre induló és onnan jövő buszok is megállnak a hobbiknál, s fényképpel hívjuk fel a figyelmet arra: ideje hozzálátni az útjavításokhoz. PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Klskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: dr. Sztrapák Ferenc Főszerkesztő-helyettea: dr. Gál Sándor Kladia: a Bács-Kiskun megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Preiszinger András Igazgató Szerkesztőség, Kiadóhivatal: Kecskemét, S-zabadság tér 1/a. 6001 Telefon: 27-6U Telexszám: 26-216 bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra: 41,— Ft. negyedévre: 129,— Ft. félévre: 258,— Ft. egy évre: 516,- Ft. Készült a Petőfi Nyomdába» ofszet rotációs eljárással Kecskemét, KUIsó-Szegedi út 6. 9001 Telefon: 28-777 Igazgató: Ablaka István HU ISSN 0133—2J5x