Petőfi Népe, 1986. január (41. évfolyam, 1-26. szám)
1986-01-28 / 23. szám
\ £ 9 PET i NÉPE « 1986. január 28. DÉL-JEMEN A kibontakozás felé? A jelek szerint a hét végére az úgynevezett kollektív vezetés, oldalára billent a hatalmi harc mérlege Dél-Jemenben, Ali Nasszer Mohammed eddigi elnököt a kollektív vezetés leváltotta, de hírügynökségi jelentések szerint Mohammednek negyvenezer harcosa van az egyik vidéki kormányzóságban, és ellentámadásra készül. Nem lehet pontosan tudni, hogy a kollektív vezetés összetétele milyen kompromisszum eredménye. Az ideiglenes államfő, a 47 éves Haidar Abu Bakr al-Attasz egy évvel ezelőtt lett miniszterelnök, és megbízatását Ali Nasszer Mohammedtől kapta, ö a dél-jemeni dráma kezdetén éppen Indiában tartózkodott, majd Moszkvába utazott és ott érte a hír, hogy a kollektív vezetés ideiglenes elnöknek nevezte ki. Szombaton, amikor Moszkvából hazaérkezett, első nyilatkozatában határozottan leszögezte, hogy hazája és a Szovjetunió közötti szövetségi kapcsolatok erősítésére törekszik. A drámát, amelynek hozzávetőleg tízezer halálos áldozata van, törzsi jellegű ellentétek, valamint a személyes érdekek közötti homályos konfliktusok okozták. A moszkvai Pravda az első elemzésében, múlt pénteken leszögezte, hogy az ádeni ellentétek nem ideológiai jellegűek. Egyúttal cáfolta azt a feltevést, amely szerint Ali Nasszer Mohammed közeledni akart volna a Nyugathoz, s ez robbantotta volna ki a hatalmi harcot. Ali Nasszer Mohammed fő ellenfele a vezetésben Abdel Fattah Iszmail, aki 1980-ig államfő volt. A Jemeni Népi Demokratikus Köztársaság külpolitikáját a korábbinál egyértelműbbé tette. 1979 őszén Moszkvában ő írta alá a húsz évre szóló barátsági és együttműködési egyezményt. A szomszédos országokkal viszont nem sikerült rendezni a kapcsolatokat a vezetése idején. Otthon nemegyszer szembekerült a vidéken még élő, iszlám törzsi hagyományokkal. A hatok új leszerelési kezdeményezése várható események sorokban WASHINGTON _______________ A z ABC televízió vasárnap esti jelentése szerint az Egyesült Államok hadihajói vasárnap néhány mórföldes mélységben behatoltak a Szidra-öbölbe, amelyet Libia saját nemzeti felségvizének tekint. A jelentés szerint nem került sor összecsapásra és a hajók rövid Idő után elhagyták a térségét Az atomleszerelés előmozdításán munkálkodó hat ország a közeli hetekben közös nyilatkozatban fogja előterjeszteni új, már egyeztetett kezdeményezését — jelentette be Amdreasz Papandreu görög kormányfő hétfőn, Indiai 'hivatalos tárgyalásainak végén. Sajtóértekezletén közölte azt is, hogy a hatok hamarosan csúcs- értekezleten találkoznak. Andre- asz Papandreu és Radzsiv Gandhi indiai kormányfő megbeszéléseinek homlokterében a nemzetközi béke és biztonság kérdései álltak. Indián és Görögországon kívül Tanzánia, Svédország, Argentína és Mexikó a tagja a csoportnak. Legutóbbi fellépésükben — amely az új-delhi nyilatkozatként vált Ismertté — az atomrobbantási kísérletek felfüggesztésére sarkallták a nukleáris hatalmakat. Andreasz Papandreu az új kezdeményezésről részletesen nem beszélt. Leszögezte azonban, hogy telles az egyetértés a hatok között abban, hogy a Mihail Gorbacsov javaslatának előterjesztése a legkedvezőbb lépés volt, amit tenni lehetett. DZSEM A JEL FELADATA : Kitörni az elszigeteltségből MAPUTO A Dél-Afrikai Köztársaság fegyveres támadással fenyegette meg a szomszédos Botswanát. Roelof (Pik) Botha, a pretoriai kormányzat külügyminisztere vasárnapi nyilatkozatában azzal indokolta az apartheid kormányzat szándékait, hogy, „az Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC) támaszpontokat tart fenn az országban”. Amin Dzsemajel libanoni államfő vasárnap a minisztertanács összehívásával újabb megkésett kísérletet tett, hogy kitörjön a politikai elszigeteltségből. Rasid Karami miniszterelnök határozott nemmel válaszolt; a bojkott a muzulmán erők részéről — úgy tűnik — teljes és végleges. Dzsemajel formailag azért hívta össze a minisztertanácsot, hogy az a damaszkuszi egyezményt a törvényhozás elé terjessze. Dzsemajel elnöknek eddig komoly fenntartásai voltak a Hobeika, Berri és Dzsumblatt által aláírt okmánnyal kapcsolatban — most azonban nyomatékkai hangoztatta, „legfeljebb öt-hat cikkellyel van problémája” —, de ezek seen érintik az egyezmény szellemét, sem egészét. Normalizálódik a helyzet Ugandában Ugandában fokozatosan normalizálódik a helyzet, miután a Nemzeti Elilenáillásd Hadsereg (NRA) a hét végén ellenőrzése alá vonta a kelet-afrikai ország fővárosát. A felkelők kezén van a parlament, a rádió és a posta is. Yowerl Museveni, a felkelő erők vezetője kijelentette, hogy a legrövidebb időn belül helyreállítják a polgári kormányzást Ugandában. Museveni felszólította az előző vez&tést támogató fegyvereseket, hogy tegyék le a fegyvert, és segítsék elő a béke helyreállítását. A Netmzeti Ellenállási Hadsereg nairobi irodája szerint az NRA KÉSZ tárgyalni a különböző csoportokkal — beleértve a vele szemben álló erőket is — egy nemzeti! kormány megalakításáról. A TASZSZ szovjet hírügynökség szerint a kor- mányihadsereg' egységei eldobálják fegyvereiket, Tito O kellő áliamfő sorsáról és itartózíkodáisi helyéről egyelőre nincs hír. Kampalában máris hozzáláttak a közművek, a telefon és telexhálózat helyreállításához, s az NRA egységei erőfeszítéseket tesznek a rend fenntartására. Külföldi megfigyelők szerint, akiket a Tanjug jugoszláv hírügynökség idézett, Museveni „alkalmas személynek /tűnik a béke helyreállítására”, Dániel Arap Mod kenyai és Ali Hassam Mwi- nyi tanzániai elnök szerint; hosz- szabb itávon csak akkor jöhet létre stabilitás ha a megalakítandó kormányban valamennyi etnikai csoport képviselteti magát, Képünkön: a Nemzeti Ellenállási Hadsereg szóvivője nyilatkozik. A KÖZTÁRSASÁG NAPJA • A köztársaság napja tiszteletére katonai parádét tartottak az indiai fővárosban. A képen: indiai hadárőrök tevés százada vonul fel, (Reuter—MTI) NAPI KOMMENTÁR A címben érzékeltetett küzdelem Európa nyugati szélén, a területnagyságban és lélekszámban hazánkhoz hasonló Portugáliában zajlott le a hét végén. A szorító ezúttal az elnökválasztási porond volt, ahol a több mint hétmillió szavazásra jogosult állampolgár jelentős hányada adta le voksát af<ra, hogy szerinte M legyen a portugál köztársaság következő elnöke. Az 1974-es áprilisi forradalom eredményeképpen ez az ország mondhatja magáénak Nyugat-Eu- rópa egyik legdemokratikusabb alkotmányát. A baj azonban éppen az, hogy immár esztendők óta heves és eredményes támadások sorozata éri ennek az alapokmánynak a betűjét és szellemét. Az államfői bársonyszékért vívott harc kimenetele befolyásolhatja annak a küzdelemnek az alakulását is, amely az alkotmányt érvényesíteni kívánó progresszió, és a legfontosabb cikkelyeket módosítani kívánó jobboldal között folyik. A vasárnapi forduló a jelek szerint egyértelműen a jobboldal esélyeit növelte. Mint várható volt, ketten jutottak tovább a február 16-án esedékes finisbe: Freitas do Amaral, a jobboldal jelöltje, és Mario Soares, a Szocialista Párt veterán vezetője, hosszú időn át az ország kormányfője. Ha egy szorítóban több menetre van kilátás, a néző jól teszi, ha az első menet után nem von le végleges következtetéseket. A lisszaboni politikai ringben e szabály aligha érvényes: mivel Amaral, a jobboldali jelölt a szavazatok 46,31, Soares pedig csak 25,43 százalékát kapta, valóságos csoda lenne, ha ez a játszma nem bizonyulna lefutottBOLGÁR NEMZETGYŰLÉS Jelentős változások a kormányban SZÓFIA Jelentősen átalakították a Bolgár Népköztársaság Minisztertanácsának struktúráját és megváltoztatták személyi összetételét — egyebek között erről döntött hétfőn, egynapos rendkívüli ülésén a bolgár nemzetgyűlés. * Az ágazati Irányítás fejlesztése jegyében több minisztériumot és országos hatáskörű szervet megszüntettek, helyettük a minisztertanács mellett működő tanácsokat hoztak létre. Megalakították a gazdasági tanácsot, a szociális tanácsot, a tudományos, kulturális és oktatási tanácsol;. A bolgár nemzetgyűlés megszüntette az országos tervbizottságot, a tervezés állami bizottságát állami tervbizottsággá változtatta. Megszüntette az építési, terület-, településrendezési és építőművészeti minisztériumot, a külkereskedelmi minisztériumot, az ellátási minisztériumot, a közszükségleti cikkek termelésének és kereskedelmének minisztériumát, létrehozta a kereskedelmi minisztériumot a kül- és a belkereskedelem, valamint az anyagi források irányítására. Megszüntették a tudományos és műszaki haladás állami bizottságát, létrehozták a kutatási és technológiai állami bizottságot. A minisztertanácshoz csatolták az állami és népi ellenőrző bizottságot. Az országgyűlés felmentette tisztségéből Csudomir Alekszand- rovot, a minisztertanács első elnökhelyettesét, Todor Bozsinovot, Georgi Jordanov pt és Georgi Karamanevet, a kormány elnök- helyetteseit. Megtartotta miniszterelnök-helyettesi tisztségét Gri- gor Sztoicskov és Ivan lliev, előbbit felmentették építési, terület-, településrendezési és építőművészet! miniszteri tisztségéből. Ugyancsak felmentették tisztségéből Hriszto Hrosztov külkereskedelmi minisztert és kinevezték a kereskedelmi minisztérium élére. Ognyan Dojnovot kinevezték a gazdasági tanács, Georgi Karamanevet a szociális tanács, Georgi Jordanovot a tudományos, kulturális és oktatási tanács élére. Sztojan Markov lett a miniszter- tanács első elnökhelyettese, valamint az újonnan alakított kutatási és technológiai állami bizottság elnöke. Ivan lliev miniszterelnök-helyettes került az állami tervbizottság élére. A nemzetgyűlés előtt beszédet mondott Todor Zsivkov, a BKP KB főtitkára, a Bolgár Népköz- társaság Államtanácsának elnöke. Todor Zsivkov szükségszerűnek nevezte a változtatást, megállapítva, hogy a jelentős átalakítások megfelelnek a tudományos-technikai forradalom támasztotta követelményeknek. A döntések meghozatalát a társadalmi fejlődés objektív törvény- szerűséget és Bulgária konkrét körülményei indokolják. Olyan stratégiái változtatásokról van szó, amelyek egyaránt érintik az alapot és a felépítményt, a termelés struktúráját, a technológiai és termelési kapcsolatokat, az Irányítási rendszert. Mindezt figyelembe véve megfelelő változtatást igényel a politikai felépítmény struktúrája Is. beleértve a minisztertanácsot — mondotta a BKP KB főtitkára, államfő. Mint kiemelte, a minisztertanács mellett működő tanácsok létrehozásával arra törekszenek, hogy áz államhatalom legfőbb végrehajtó szervében és hivatalaiban határozottan javítsák a munkastílust és -módszereket, hatékonyabban párosítsák a centralizmust és a demokratizmust, megszüntessék a néhol tapasztalható bürokratikus hozzáállást. nak. Portugália Salazar évtizedei után iszonyatos csődtömeggel kezdte tizenkét éve azt az új utat, amit — tekintettel a világ-recesz- szióra és Soares sokéves következetlenségeire, valamint a kívülről támogatott jobboldal növekvő erejére — sok csalódás követett. Ebben a hangulati közegben, az új EGK-tagsággal kapcsolatos gátlástalan ígéreték rózsaszín ködfüggönyében kezdődött meg a jobboldalnak a hazai és külföldi nagytőke által támogatott kamvá- nya. onvi sok portugállal hitette el. amit el akart hitetni. Legalábbis a legközelebbi kiábrándulásig. _ A hibakusa halála tvennégy éve* korában egy hidal körházban * hét vegén el- t Ktkkava Kljoel, akit ai jpgye- Allamokban a Japánra ledobott ■lkai atombomba „egye» »zárna tatának" neveztek el. A bomba k Idején te»tén mlndörökreször- ége» nyomokat hagyott. ava Kljoel volt a* el»« életben idt áldozat, aki az egéaz te»tét rltd égési sebesüléseket — az fegyver borzalmas pusztításaira figyelmeztetésként — megmutat- z amerikai újságlröknak. Való- d 6 csak egyike volt azon Japán •zreknek, akik egész életükben ikon viselték a Hirosima és N»- ikl elleni amerikai atomtámadá- nyomalt. Az úgynevezett hlbaku- ak, az atombomba életben ma- áldozatainak «zárna meghaladta i romszázezret. gy évtizeden keresztül küzdött hogy soha ne Ismétlődjön meg sima és Naeaszakl. FEJLŐDÉS A CSÚCSTECHNOLÓGIÁK KORÁBAN Fiatal közgazdászok országos találkozója A fiatal közgazdászok hatodik országos találkozóját tegnap Salgótarjánban, a Pénzügyi és Számviteli Főiskolán nyitották meg. A mintegy 300 ifjú szakember részvételével szervezett kétnapos tanácskozás témája: fejlődés a csúcstechnológiák korában. A találkozót a Magyar Közgazdasági Társaság ifjúsági bizottsága és a KISZ Központi Bizottság Értei-, miségi Fiatalok Tanácsa rendezte. Gubcsi Lajos, az MKT Ifjúsági Bizottságának titkára megnyitójában kifejtette: a közgazdászok érdeklődése okkal fordul a műszaki kérdések felé. A nyolcvanas évek első felében a magyar gazdaság technikai fejlődése lelassult. Ma a műszaki fejlődésen belül a technológiáik korszerűsítése az alapfeltétele annak, hogy a hazai gazdaság fejlettsége felzárkózzék az iparilag fejlett országokéhoz. A továbbiakban Devcsics Miklós, a Nógrád megyei Tanács elnöke köszöntötte a találkozó résztvevőit, majd Pulai Miklós, az Országos Tervhivatal elnökhelyettese nyitóelőadásában a VII. ötéves tervidőszak műszaki fejlesztési kérdéseivel foglalkozott. Elmondta, hogy az előző ötéves tervidőszak egyik nagy gazdasági sikere a hitelképesség megőrzése, a fizetőképesség megtartása volt, bár ez bizonyos áldozatok árán valósult meg. A további eredményeket csak a hatékonyság növelésével lehet biztosítani. Az ehhez szükséges műszaki fejlődés egyik legfontosabb feladata, hogy miközben az energia- és anyagfelhasználás tovább csökken, új versenyképes, jól eladható termékek készüljenek a vállalatoknál. Az Országos Tervhivatal elnökhelyettese előadásában beszélt arról is, hogy nemcsak néhány kiemelt terület fejlesztése fontos feladat, hanem az is, hogy az áruforgalom zömét kitevő, közepes technikai szintet képviselő termékeket is jó, megbízható minőségben, elfogadható költség- ráfordítással gyártsák és szállítsák a vállalatok. Fontosnak mondotta a vállalati marketing-tevékenység megújítását is. Pulai Miklós a szabályozórendszer néhány kérdését fejtegetve többek között szólt a termelői árrendszer önköltség típusú árrendszerré való alakulásáról, majd kiemelte:, az innováció folyamatában az ésszerű, célirányos műszaki-fejlesztési munkák során mindenekelőtt az értékesítés lehetőségeit kell figyelembe venni. Az országos találkozón Szőnyi Péter, a Minisztertanács nemzetközi gazasági kapcsolatok titkárságának főosztályvezetője előadásában a műszaki együttműködés KGST-n belüli új útjairól adott áttekintést. Hangsúlyozta a KGST-országok közötti gazdaságpolitikai konzultációk fontosságát. A találkozó első napján hangzott el Láng Istvánnak, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkárának előadása is, A biológiai erőforrások hasznosítása a csúcs- technológiák korában címmel. mmmw Kommunista aktíva (Folytatás az 1. oldalról.) lyamat minden elemére ki tudjuk terjeszteni. A meglevő termelési .tényezők jobb kihasználása ugyancsak döntő fóntössáÉú az elképzelések valóra váltásához. Előadását követően Szakolczai Pál, a megyei pártbizottság titkára a Bács-Kiskunban soron levő tennivalókról szólt, hangsúlyozva, hogy a népgazdasági érdekű célok elérése az elsődleges, ezért szükséges a megye sajátosságait hasznosítva minden erőnkkel dolgozni. Központi helyet foglalt el előadásában a munkafegyelemmel kapcsolatos helyzet elemzése. A legfontosabb^ tartalékok közöt'f említette énnek javítását, a vezetőktől' a fizikai munkásokig a munkaidő ki Hasz-y nálását, a technológia pontos végrehajtását, az év elejétől kezdődő intenzív, lelkiismeretes munkavégzést és tervteljesítést. Kérte, hogy ebben is mutassanak példát a megye kommunistái, valamint szocialista brigádjai. Cs I. Újjáalakult a társadalmi vezetőség (Folytatás az 1. oldalról.) termelési, műszaki és természet- tudományos élettel, illetve a mentálhígiéniával, szórakozással kapcsolatos rendezvények. Az intézmény alkotói közösségeinek, művészeti csoportjainak, klubjainak, szakköreinek stb. foglalkozásain (összesen 3300 alkalommal) körülbelül 100 ezer érdeklődő vett részt, ami azt mutatja, hogy az úgynevezett kisközösségeken belüli művelődési forma egyre népszerűbb. Az újjáalakult társadalmi vezetőség tagjai részletesen elemezték az Erdei Ferenc Művelődési Központ idei terveit és kivétel nélkül színvonalasnak, eseménygazdagnak minősítették. Különösen figyelmet érdemel, hogy az intézmény mind jobban igyekszik módszertani központtá is válni a megyében — „kisugárzása” egyre erőteljesebb Bács- Kiskun településeinek közművelődésére. Végezetül megbészél- ték a tegnapi tanácskozás résztvevői a társadalmi vezetőség ez- évi összejöveteleinek rendjét, témáit — a soron következő teendőket. K. E. LAPZÁRTAKOR ÉRKEZETT • Szovjet hadgyakorlat Moszkvában hivatalosain bejelentették, hogy február 17 21. között Tetri-Ckaro, Kirovabad, Clteli-Okaro, Szagaredzso térségében a Kaukázuson túli katonai körzet csapatai hadgyakorlatot tartanak. A hadgyakorlat célja a különböző haderőnemek közti együttműködés tökéletesítése. A gyakorlaton a szárazföldi erők és a légierő'egységeinek, valamint alegységeinek mintegy 25 ezer katonája vesz részt. VALUTA- (BANKJEGY- ÉS ÉRVÉNYBEN I un. Pánsnwn csekk-) Árfolyamok JANUAR 2B-TÖL J0-IQ Vételi El»d*«l Árfolyam in egyságra. forintban Angol font Ausztrál dollár Belga frank Dán korona Finn márka Francia frank dörög drachma a) Hollandi forint Japán yen (1000) Jugoszláv dinár Kanadai dollár Kuvaiti dinár Norvég korona NSZK márka Olaaz líra (lOOO) Osztrák schilling Portugál escudo Spanyol peseta Svájci frank Svéd korona USA dollár Ecu (Közös Piaci «23.1,25 3218.10 91,»1 811,22 838,14 612,71 56,78 1668,50 230.63 14,07 3196.10 15677,24 602.74 1883,18 27,62 267.74 29,04 29.86 2227,34 897.64 4316,61 4068,78 6618,61 34174« 97,6« 642,64 890.60 080.61 26,41 177U10 244,90 14,95 3397,07 16640,96 640,02 3999,66 29 43 264,30 30,64 »1.70 2365,19 634,60 4798,99 4323,49 a) vásárolható legmagasabb binkjegyelmlet: Mt-aa