Petőfi Népe, 1986. január (41. évfolyam, 1-26. szám)

1986-01-28 / 23. szám

\ ♦ XLI. évf. 23. szám Ára: 1,80 Ft 1986. január 28. kedd Szoboravató és diszbemutató Tegnap délután a Bács-Kiskun megyei Moziüzemi Vállalat iro­daházának udvarán Kőhalmi Fe­renc, a Művelődési Minisztérium filmfőigazgatója, a megyei és a városi pártbizottság képviselőinek jelenlétében ünnepélyes avató­ünnepségen adta át a Nemzet­közi Kerámia Kísérleti Stúdió ajándékát: Büki Béla kerámia­kompozícióját. A kalocsai szár­mazású művész, aki a Hollóházi Porcelángyár formatervezője, ösztöndíjasként már évek óta rendszeresen dolgozott a stúdió­ban, Nap—Hold című alkotását 1982-ben készítette. Kőhalmi Ferenc bevezetőjében elmondotta, hogy mostanában, amikor egyre fontosabb szerepet szánunk környezetkultúránknak, egyre nagyobb jelentőséggel bír, hogy milyen az az épület, milyen az a ház, milyenek azok a tár­gyak, amelyek között, amelyek­kel élünk. Mindannyiunk szá­mára fontos, hogy a szemünk, mely körbejár, kezünk, mély érinti, az otthon tartozékaiként érzékelje ezeket. Fontos, hogy az a környezet, amelyben nap­jaink legnagyobb részét, munká­val töltjük, valóban otthonná vál­jék. Sok nehézséget kellett leküz­deni, hogy a vállalat központja itt Kecskeméten jelenlegi arcu­latát mutassa. Különleges szeren­cse, hogy ehhez az otthonhoz kert is társul, mely most többféle szimbólumként is lehet jelen. A Napot—Holdat tartó, felfelé tö­rő kompozíció az anyagot is ne­mesítő emberi munkát, teremtő | fantáziát emeli magasra. Büki Béla alkotása e tűzfa­lak által határolt térben szimbó­luma annak is, hogy a film, a művészetek legfiatalabbika har­móniában él a művészetek egyéb ágainak képviselőivel. Teli gépjavítás Minden gazdaságban igyekez­nek a téli napokat kihasználni a gépek javítására, karbantartá­sára. A hartai Erdei Ferenc Ter­melőszövetkezet műhelyeiben is szorgos munka folyik. Huszonhat erőgépet, hét gépjárművet és 76 munkagépet kell rendbe hozni. Ennek a munkának várható költ­sége meghaladja az ötmillió fo­rintot. Továbbra is gondok vannak az alkatrészek és egyes gumiköípe- nyek beszerzésével. Az anyagbe­szerzők kellő információ híján sokszor, sok helyre hiába men­nek. Átlagosan az alkatrészek 75—80 százalékát tudják besze­rezni. 15—20 százalékát saját ma­guk újítják fel. Sajnos, még min­dig sűrűn előfordul, hogy a kis- értékű, apró alkatrészek hiánya miatt kénytelenek drágább, na- • gyobb egységeket megvenni és beszerelni. E problémák ellenére remélik, hogy mire kitavaszodik, felújított, jó állapotú gépekkel kezdhetik meg a munkát. • Büki Béla: Nap—Hold eimű kerámlaplasztlkája. A délután további részében a program a Városi moziban foly­tatódott, ahol a megjelentek részt vettek a Pannónia Rajz- és Ani­mációs Filmstúdió kecskeméti ■műtermében készült Mátyás, az igazságos című film díszbemuta­tóján. A múlt év mérlege a kiskunhalasi áfésznél • A műhelyekben huszonhét sze­relő dolgozik. • Az alkatrészek egy részét kény­telenek maguk elkészíteni. Ezek­nek a munkáknak legjobb isme­rője a gépműhely vezetője, Hor­váth József. Jó eredménnyel zárta az el­múlt esztendőt a Kiskunhalas és Vidéke Afész, amelynek a város kereskedelmi ellátásán kívül fel­adata négy község áruszükségle­teinek a kielégítése is. Mészáros Imre, aki ez év márciusában ju­bilál, vagyis 20. évét tölti be az elnöki poszton, örömmel újságol­ja, hogy míg az 1984. évben 819 millió, tavaly 960 millió árbevé­telt értek el. A tervezett gazdál­kodási eredményt is túlszárnyal­ták. A sikereket elsősorban annak köszönhetik, hogy rugalmasan al­kalmazkodtak a változó gazda­sági körülményekhez. Növelték a szerződéses boltok számát, az áruházakban bevezették az ered­ményérdekeltségű gazdálkodást, a dolgozók a forgalom után ré­szesültek jutalékban. A szövet­kezet ipari feldolgozóüzemeiben pedig mindenütt alkalmazzák a teljesítménybérezést. A kollektí­va megértéssel fogadta az intéz­kedéseket, partnere a vezetés­nek az újhoz való alkalmazko­dásban. A tavalyi eredményekhez hozzájárult a munkaversehy is, 14 brigád vett részt a mozga­lomban, összesen 140 taggal. A kiváló bolt ‘címért 14, a kiváló egységért pedig 18 elárusítóhely kollektívája küzdött. A verseny értékelése ezekben a napokban történik. — Szemléletváltozást jelent — magyarázza az elnök —, hogy ku­tatják a piacot, keresik az árut. Tudják, hogy ha nagyobb a vá­laszték, nő a forgalom, ezzel együtt a keresetük is. Feldolgozó- üzemeinkben is jó eredmények születtek az elmúlt esztendőben. A húsüzemben csaknem 100 mil­lió forint értékű árbevételt ér­tünk el, a sertésen kívül szarvas- marhát és juhot is feldolgpzunk. Tartósítóüzemünk szintén túl- ’ teljesítette tervét. Paprikát, uborkát, és káposztát savanyí­tunk és szállítunk az ország min­den tájára. A sapkaüzemünkben 13 százalékkal nőtt egy év alatt az árbevétel. Nemcsak a múlt évi eredmé­nyeket összegezik; megkezdték a VII. ötéves terv időszaka alatt megvalósítható fejlesztések, be­ruházások tervezését is. Az idén az Április 4. lakótelepen új ABC- áruházat létesítenek, a költségek­hez hozzájárul a MÉSZÖV és a városi tanács is. Nagyon idősze­rű a húsüzem rekonstrukciója annak érdekében, hogy növelni tudják a választékot, ugyancsak fejlesztésre vár a tartósító. Itt a csomagolást kellene korszerűsíte­ni és a szociális létesítményeket fejleszteni. A sapkaüzemet is bő­■víteni szeretnék. Ez utóbbi fő­ként a nőknek nyújt megélhetést, a műhelyben 18-an dolgoznak, 30 bedolgozójuk van. Már tárgyal­nak arról, hogy miképpen lehet­ne bővíteni a cikklistát. A tagság anyagi segítséget nyújt a tervek megvalósításához. Csaknem 8 ezer tagjuk van, a célrészjegyek értéke meghaladja a 14 millió forintot, és 10 millió forint az alaprészjegy értéke — tudom meg a szövetkezet vezető­jétől. Az elmúlt évet értékelő és az idei terveket tárgyaló közgyűlé­sen megvitatják azt is, hogy mi­képpen lehetne a nagykereskedel­mi ágazatot megszervezni. K. S. ® A sapkakészítő üzemben csaknem ötven asszonynak és teremtettek munkalehetőséget. tf lánynak VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! PETŐFI NÉPE AZ MSZMP BÄCS-KISKUN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA Mihail Gorbacsov tárgyalásai Alessandro Nattával MOSZKVA Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára hétfőn Moszkvában tárgyalt Alessandro Nattával, az Olasz KP főtitkárával. A feleik tájékoztatták egymást pártjaik belpolitikai tevékenysé­géről, valamint arról, hogyan ké­szül az SZKP a XXVII., illetve az OKP a XVII. kongresszusára. Az elvtársi nyíltság és szívé­lyesség légkörében megtartott eszmecserén részt vett Giancarlo Pajetta, az OKP Titkárságának és Vezetőségének tagja. Mihail Gorbacsov és Alessand­ro Natta ma folytatja tárgyalá­sait. ÚJJÁALAKULT A TÁRSADALMI VEZETŐSÉG Eredmények és tervek az Erdei Ferenc Művelődési Központban Tegnap ülést tartott az Erdei Ferenc Művelődési Központ tár­sadalmi vezetősége. Szabó Sán­dor, a megyei tanács művelődési osztályának vezetőhelyettese kö­szönte meg a tanácsadó testület elmúlt öt esztendőben végzett hasznos tevékenységét. Ezt kö­vetően újjáválasztották a társa­dalmi vezetőséget, melynek el­nöke ismét Bagi Béla lett. Sajtos Géza, a művelődési köz­pont igazgatója, a társadalmi ve­zetőség titkára ismertette az in­tézmény elmúlt évi eredményeit, idei terveit. A beszámolóból ki­derült, hogy a művelődési köz­pont gazdasági helyzete tavaly is kedvezően alakult: A 11 millió 700 ezer forintos tanácsi támo­gatás mellett, 5 millió forint sa­ját bevételt könyvelhetett el a ház, ami — a pénzügyi lehetősé­gek szűkülése ellenére — csak­nem egymillió forinttal haladja meg az 1984-es esztendő eredmé­nyét. Mindez tartalmi sikereket is je­lez, vagyis azt mutatja, hogy a lakosság művelődési, szórakozá­si igényei szerint végezte tevé­kenységét az intézmény; esemé­nyei, rendezvényei nagy töme­geket érintettek, érdekeltek. Az ismeretterjesztő előadások, kiál­lítások, filmvetítések például mintegy 100 ezer érdeklődőt von­zottak tavaly. Ennél is. többen voltak kíváncsiak a színházi elő­adásokra, irodalmi estekre, zenei eseményekre. Különösen előtérbe kerültek az utóbbi időben a mű­velődési központ tevékenységé­ben a mindennapi kultúrával, a (Folytatás a 2. oldalon.) KOMMUNISTA AKTÍVA Fegyelmezettebb munkával, hatékonyabb termeléssel terveink teljesíthetők Dr, Béla előadását tartja. „Gazdasági programjaink tel­jesítése nagy erőfeszítést követel mindenkitől, de feladataink tel­jesíthetők, ehhez kell igazítani cselekedeteinket.” Ezekkel a sza­vakkal nyitotta meg tegnap Kecs­keméten, a Gépipari és Automa­tizálási Műszaki Főiskolán, a párt- és gazdasági vezetők részé­re szervezett értekezletet Kisné dr. Csányi Anikó, a megyei pártbizottság osztályvezetője. Ér­zékeltette, hogy napjainkban, amikor összegezzük és értékeljük a VI. ötéves terv időszakában megtett utat, az elért helyzetünk figyelembevételével és a stabi­labb gazdasági alapok tudatában az intenzív, dinamikus fejleszté­seknek kell előtérbe kerülniük. Dr. Szikszay Béla, az Országos Anyag- és Árhivatal elnöke, ál­lamtitkár előadásában két nagy témakört elemzett: az eltelt idő­szak országos tapasztalatait és a következő öt év céljait, a tervek valóra váltásának feltételeit és lehetőségeit. Részletesen, adatokkal alátá­masztva bizonyította, hogy a VI. ötéves terv elsődleges célja az ország egyensúlyi helyzetének megtartása, a • fizetőképesség megőrzése, az export növelése, a külkereskedelmi aktívum eléré­se teljesült. A gazdaság sok te­rületén előrelépés tapasztalható, a hatékonyság is javult, azonban a tervelőirányzatokhoz képest kisebb mértékben. Ennek külső okai mellett saját fogyatékossá­gainkat is felsorakoztatta, egye­bek között azt, hogy a termelési szféra nem használta ki tartalé­kait, például a munka- és tech­nológiai fegyelem, a szervezés, a rugalmasabb piáéi alkalmazkodás terén. A mostani tervidőszak in­dítása kedvezőbb ^minőségében más) körülmények között történ­hetett: stabilizáltabb a pénzügyi helyzet, megfelelőek a devizatar­talékok, a gazdaság dinamizálása áll a terv középpontjában és a nemzetközi légkör is javult a genfi csúcstalálkozó egyik ered­ményeként. A tervidőszak öt legfontosabb elemének — az egyensúlymeg­tartás, a gazdasági dinamizálás, az életszínvonal-javítás, az an­tiinflációs politika és a teljes fog­lalkoztatás fenntartása-telje- síthetősége elsősorban saját mun­kánktól függ, attól, hogy az in­tenzív fejlődést a termelési fo­(Folytatás a 2. oldalon.) A résztvevők egy csoportja. BEFEJEZŐDÖTT A FÉMZÁROLÁS ÉS MINŐSÍTÉS Zöldségvetőmagvak tavaszra • Fémzárolás és mintavétel. HA NAGYOBB A VÁLASZTÉK, NŐ A FORGALOM A hazai zöldségvetőmag leg­jelentősebb szaporítója a Zöld­ségtermesztő Kutató Intézet Fej­lesztő Vállalat, amely saját te­rületein és partnergazdaságaiban végzi a felelősséget és szakértel­met igénylő termelést. Kovács Margit üzemvezető irányítja a munkát. A Növénytermesztési és Minősítő Intézet területi közpon­ti csoportvezetőjétől, dr. Hodossi Sándornétól megtudtam, hogy a megyében a nyár óta 2838 vető­magtételt fémzároltak, összesen 33 és fél ezer tonnát. Zöldség- magvakból 197 tonnát ellenőriz­tek. s a tapasztalatok szerint en­nek minősége hasonló az előző évekéhez, 20 százaléka első osz­tályú. Dr. Ackerl Iván, a kutatóinté­zet osztályvezetője elmondta, hogy a legnagyobb mennyiséget para d i c s om ve tőma g b ó 1 állították elő. Felfigyeltek nyugati, nagy zöldségtermelők is a magyar ne- mesítők munkájára, aminek kö­vetkezménye, hogy holland, angol és francia cégek megrendelésére a hazai paradicsomtermesztés vetőmagigényének tízszeresét ex­portálják. A holland Royal Sluis cég megvette a K 26—7 hibrid- paradicsom licencét, valamint még öt hibrid előállítását rendelte meg az intézettől. A hazai termelőik körében sikert aratott a K 549, valamint a Mobil, a Sláger és a Korái elnevezésű paradicsom­fajta. A kisárutenmelőknek a Lu­gas nevűt ajánlják, e folyton nö­vő fajtából négy tő egy család éves szükségletét megtermi. Ubor­kából a tervezettnél kevesebb a vetőmag (a múlt évi peronoszpó- rafertőzés megtizedelte a ter­mést), közöttük a Livme nevű a legkeresettebb. Néhány éven be­lül új hibrideket is ajánlanak, amelyek termőképességben és mi­nőségben meghaladják a holland fajtákat. Sárgarépa, cékla, zeller, tojásgyümölcs, pasztán ák, okra, hagyma és borsó vetőmagból lesz elegendő. Egy újdonsággal is je­lentkezik a kutatóintézet, neve gumós édeskömény, amely áni- zsos ízű, salátának alkalmas ter­mést hoz. Ezekben a napokban fejeződött be a vetőmagvak fémzárolása. Az utolsó tételek a csemegekukori­ca szaporítóanyagát tartalmaz­zák. Újdonságot ebből is kínál­nak. A Kecskeméti Konzervgyár­ral együttműködve dr. Dániel Da­los és dr. Bajtay Ilona új 'hibri­det állított elő, ez a KSC—430 je­lű, amely nemcsak termőképes­ségben, hanem minőségben is fel­veszi a versenyt az amerikai faj­tákkal. Cs. I.

Next

/
Oldalképek
Tartalom