Petőfi Népe, 1985. december (40. évfolyam, 282-306. szám)

1985-12-04 / 284. szám

1985. december 4. » PETŐFI NÉPE #" 5 ! IHIÁNYPÓTLÓ BAJÁI VÁLLALKOZÁS HONISMERET — HELYTÖRTÉNET • Kerekes Ferenc kisplasztikái. B aján, az Eötvös József Ta/mtóképző Főiskolán rendezték meg a közép­magyarországi képzőművészek tárlatát. Azok a hivatásos alkotók küldhették anyagot, akik tagjai e "Magyar Képző és Iparművészek Szövétségénék, illetve a Magyai Népköztársaság Művészeti Alap­jának, s a szövetség területi szer­vezetének illetékességi körén be­lül élnek. Így a Bács-Kiskun me­gyeieken .túl szolnoki művészek munkái is láthatók. A hat díjból hármat ítélitek Bács-Kiskun me gyei aííkótclknak. B. Mikii Ferenc. Kerekes Ferenc és Klossy Irén kapott 5000—5000 forintos elis­merést kiállított munkájáért. Raj­tuk 'idvül Bagi Béla, Balanyi Ká­roly, Goór Imre, Gyaiai Béla. Kalmárné Horóczi Margit, Ko­vács László, Marostordai Anna. Noel ö. Gábor, Palkó József, Pálfy Gusztáv, Probstner János, Törőcsik Jolán, Túri Endre és Weinträger Adolf grafikái, olaj- képei és kisplasztikái szerlepel­nek a tárlaton Bács-Kiskun kép­viseletében. (Azért a hiányzók névsora sem rövid: Bozsó Já­nostól kezdve, Csáky Lajossal, Hegedűs 2 Lászlóval, Molnár Péterrel, Pócs Péterrel folytatva sok jelentős alkotó maradt tá­vol). A kiállítás jelentőségét azonban önmagában már az is megadja, hogy az idén nem rendeznek téli tárlatot; tehát a ba­jai hiánypótló vállalkozás —, s összemérési alkalom megyén kí­vüli alkotókkal. Képzőművészeti tárlat Mindig vannak érdeklődők. (Fotó: Méhesi Éva) • Klossy Irén; Eisleben. Megyei érdekességek a kódexkiállításon A közelmúltban adta hírül a sajtó, hogy az Or­szágos Széchényi Könyvtár budavári épületében megnyílt a Kódexek a középkori Magyarországon című kiállítás. A televízió kedvcsináló képkockái szinte azonnali megtekintésre sarkallták a helytör­ténet, a kultúrtörténet és a történelem kedvelőit. Furcsa módon a mostani bemutató a 103 évvel ez­előtti tárlát utáni érdeklődést váltotta ki bennem. Az akkori Könyvkiállítási Kalauzt böngészve gyor­san megállapíthatjuk, hogy Trefort Ágost vallás- és közoktatásügyi miniszternek nem kellett szégyen­keznie az 1882. március 5-i megnyitón. Igaz, akkor a különböző külföldi és hazai közintézményektől, illetve magánosoktól összegyűjtött anyag nagyobb témakört ölelt föl. Nevezetesen: 1. Magyarországi kó­dexek, kéziratok, hazai történeti és művelődéstör­téneti kútfők; 2. Corvin-codexek; 3. Hazai könyvtá­rak egyéb kódexei; 4. ősnyomtatványok; 5. Ma­gyarországi régi nyomtatványok (1473—1711); 6. Könyvészeti érdekességek; 7. Könyvkötészet (XV— XVIII.). A mintegy ezer darabból álló bemutatóhoz ké­szült Könyvkiállítási Kalauzt — ezer példányban készült — a szakemberek és az érdeklődők rövid idő alatt szétkapkodták. Ráth György, az Iparművé­szeti Múzeum ideiglenes vezetője fontosnak tartot­ta az újbóli kiadást. Ez már csak a gyűjtemény be­zárása után jelent meg Könyvkiállítási emlék cím­mel. Az Országos Magyar Iparművészeti Múzeum kiadványa nagy segítséget jelentett a későbbi idő­ben a szakembereknek, a múlt iránt érdeklődők­nek. Lapozgatás közben önkéntelenül kérdések vetőd­nek fel. Sikerült-e a háború pusztításától megmen­teni az ismertetőben felsorolt valamennyi nemzeti kincset? Mi lett a megszűnt értékes magánkönyv­tárakkal, kézirattárakkal? Hány kiállítási kalauz ma­radt fenn ? És még sorolhatnám ... A Bács-Kiskun megyei lokálpatrióta természete­sen a fent említett könyvet „mi van benne megyénk­ből” szemmel vizsgálja. Ezt tettem én is. Az útmu­tató a kalocsai érseki könyvtárat és a kecskeméti református líceumot említi a bemutatott ritkasá­gok, nemzeti értékek kapcsán. Kalocsai kódexekről • Az 1500 körüli Ba- kócz Gra- duálé ugyan nem me­gyénkből származik, de a kiállí-' tás megte* kintéséhez minden­képpen ked­vet csinál­hat. a 106. oldalon (273. Biblia sacra-a XIV. századból; 275. Biblia a XIV. századból), a 110. oldalcin (308. Psalterium a XV. századból) olvashatunk. Az ős- nyomtatványokat a 124. (18. M. Tullius Cicero. Epis- tolae familiäres), a 125. (M. Tullius Cicero. De ora- tore libri III.), és a 129. oldalon (65. Tractatus de indeeorum communiones) említik. A könyvészéti érdekességekről a 191. oldalon (16.); a magyar bőr­kötésekről pedig a 245. oldalon (72. 1585-ből) talá­lunk megyei vonatkozású anyagot. A kecskeméti lí­ceum könyvkötészeti ritkasága a 255. lapon) (130. 1584-ből) szerepel. Csak ennyi érték lett volna szűkebb hazánkban a mai Bács-Kiskun megyében? Nem! Köz- és magán­gyűjteményekben ma is sokkal többet, és több he­lyen őriznek, vigyáznak értő szakemberek. Érdemes és szükséges lenne ezeket időnként vá­rosainkban gyűjteményesen bemutatni a mindenre érzékenyen reagáló,, fiatalságnak. Közben mi, idő­sebbek is jobban becsülnénk tulajdonunkat, az elő­dök áldozatvállalását, munkáját. Iván László KÉPERNYŐ HORDTUK A HOMOKOT, PARKOSÍTOTTUNK... Triticale Nyugdíjas főorvos Kiskunhalason- ‘N'T« • + •-v í ' f Az Ütjelzők sorozatban bemu­tatott THticale jó portréfilm. Pontos a sorozatcím. Az útmu­tató szót társítja, de jobban kötő­dik az adott valósághoz, az adott helyzethez, az adott időhöz, mint a némi kizárólagosságot, utasító fölényt sejtető útmutatás, útmu­tató. Az útjelző arról tájékoztat, hogy hol tartunk, milyen irányok­ban haladhatunk, milyen messze vagyunk választott célunktól. Az útmutató parancsolóan biztos a dolgában, az útjelző csak megerő­síti, hogy a jó felé megyünk, elő­reláthatóan siker kíséri utunkat. Többször is beszélgethettem kutatásairól Kiss Árpáddal, egy- szer-kétszer beavatott töpren­géseibe." Érzékelhettem vállal­kozásának jelentőségét, távla­tait, a csüggesztő csalódásokat. Tisztelem, becsülöm. Agrártu­dományunk nagyjai között a helye, bármiként alakul a triti- cale sorsa. Kellő szakmai ismere­tek hiányában találgatni sem me­rem, hogy általa előállított új ga­bonanövény lényegesen csök- kenti-e majd az emberiség táp­lálkozási gondjait. Elképzelhető: a búza és rozs keresztezéséből származtatott növényt mások segítik diadalra. Bármi is legyen: bebizonyosodott, hogy jó nyomon indult Kiss Árpád, kísérletei új gondolatokat vetettek föl, új mód­szereket igazoltak, rövid idő alatt egész sor, a tömegtermesz­téshez elengedhetetlen feltételt tisztázott. Más talán síppal-dob- bal hírelte volna eredményeit. A triticale nemesítője szüntelenül a maga elé tűzött végcéllal szem­besítette sikereit, mindig a to­vábbi tennivalókra utalt. Kunszabó Ferenc forgató- könyvírő, riporté? és B. Révész László rendező indokoltan gya­nította: nem éppen ideális körül­mények között dolgozott Kiss Ár­pád. A Duna—Tisza közi Mező- gazdasági Kutatóintézet, majd jogutódjai többnyire segítették, amivel segíthették. Arról nem közvetlen főnökei tehettek, hogy ki tudja miért nem vehetett részt fontos nemzetközi tapasztalat- cseréken. Rajta ne kapjanak ked­ves olvasóim: ezt nem a Tritica­le című dokumentumfilmből tu­dom, A kecskeméti nemesítő so­hasem panaszkodott, elfogadta a kínálkozó lehetőségeket. Pénz is bővebben csuroghatott vol­na, ez kiderül Kunszabó céltuda­tos kérdéseire adott válaszokból. őszinteségével, céltudatosságá­val ez a dokumentumfilm maga is útjelzővé vált: ilyen felelősség­gel, helyismerettel és távlatosság­gal készíthető jeleseinkről, kö­zös ügyeinkről dokumentumfilm. m—mmäm• Szeretem a vetélkedőket. Ki­jelentésem természetesen ma­gánügynek minősíthető, még­sem hallgathatom el. A pénzdíjas játékok ellen sincs kifogásom, hi­szen a tét az izgalomkeltés, az odafigyeltetés egyik eszköze is le­het. A Legyen szerencsénk! társas­játékot azonban szerencsétlen ötletnek tartom. Ha így haladunk, legközelebb ultibajnokságot szer­vez össznépi intézményünk. Mit is mondok, miért bántom a kár­tyásaikat? Magam ugyan'csak né­hány kártyajáték szabályait is­merem, évekig porosodnak szek­rényemben a paklik, de kezdő létemre is tudom, hogy tíz játék közül — légyen bármilyen a kár­tyajárás — hatszor a jobbik győz. A Legyen szerencsénk! kevés te­ret ad a tudásnak, a rátermettség­nek, többet a véletlennek. Ez a kisebbik baj volna, ha nem mos­ná össze a búzát és az ocsút, a fontost és a mellékest. A Magyar Televízió minden műsorának valós értékekre kel­lene irányítani a figyelmet. Nem kérek az olyan — szórakoztatva- ismeretterjesztő — műsorból, amelyben egyforma érdem vagy hiba nemzeti értékeink és ké­részéletű slágerek ismerete. Nem kérek az olyan műsorból, amely­ben sok pénzt nyerhet olyan va­laki, akit az általános iskolában elmarasztalnának földrajzi, tör­ténelmi, irodalmi ismereteinek kínos hiányai miatt. Ha egy 14 éves gyerek nem tudja, hogy Bé­késcsaba a Tiszán innen vagy túl található, nem tudja a térképen élhelyezni hazánk nagy városait, akkor meghúzza magát az isko­lapadban, nehogy felszólítsa a tanár. Van, aki a tévé nyilvános­sága előtt bizonyíthatja, hogy a földrajz enyhén szólva nem túl erős oldala. Kérdem, mit tudakol­nak az előzetes .próbajátékokon, ha ennyire tájékozatlanok is ve­télkedhetnek. Talán a gyenge ta­nulókat akarják biztatni: ha elég­telent is kapnak az iskolában, a Legyen szerencsénk !-ben nyer­hetnek néhány ezer forintot. Föl­téve, ha többnyire általános isko­lai tananyagban szereplő színmű­vek szerzőiről sem tudnak sem­mit. Igaz, mit szóljanak a vetél­kedők, ha a műsorvezető is pon­tatlanul idézi Arany híres vers­sorait. Jó, nem őt hibáztatom, mindenki tévedhet, de a tévedés­ben megmaradni botorság. Már­pedig biztos* vagyok abban, hogy jó néhányan fölkapták a telefont, amikor meghallották a nyelvbot­lást. Igaz, ez nem telefonos játék, de akkor legalább a szerkesztő iga­zítaná ki a műsor során a téve­dést ... Heltal Nándor A Kiskunhalasi Városi Tanács elnöke így értékelte egy alkalommal dr. Csetényi Artúr főorvos sokéves munkáját: ö volt az, aki ide­jekorán hozzáfogott — társadalmi munka szervezésével — a kórház tüdőosztályának és környékének szakszerű kialakításához. Ez an­nál inkább fontos volt annak idején, mivel nádas, bűzös szeméttelep volt az egész kör­nyék. Ilyen irányú munkájáért jogosan kap­ta meg a Településfejlesztésért és a Kiváló Társadalmi Munkáért kitüntetést, valamint a • A nyugdíjas főorvos otthonában. (Pásztor Zoltán felvétele) magyar békemozgalom aranyjelvényét. Ezek­hez társult a Semmelweis Ignác-emlékpla- kett. Ugyanakkor megkapta a megyei tanács­tól a Községfejlesztésért emlékplakettet és ok­levelet. Időközben kitüntették a Munka Ér­demrend ezüst fokozatával. Az már csupán érdekességnek számít, hogy ő lett Halason az Erdészet Kiváló Dolgozója és a Vöröskereszt- emlékplakett tulajdonosa. A fentiekhez már igazán ráadásnak kívánkozik, hogy a Kiskun­halas Városért pro űrbe kitüntetést is meg­kapta. Mint a Hazafias Népfront egyik városi ve­zetője, szívesen beszél eddigi és mostani mun­kájáról. Így kezdi a beszélgetést: — Az orvos szerintem semmiben nem kü­lönbözik akármilyen más állapolgártól. Azt hiszem, ezért lettem szeretett városomban népfrontelnök, mert mindig meggyőződésem volt, hogy a közéletiség egyet jelent önma­gunk meg vailősáltási törekvésével. Vagyis az­zal, hogy amit eredetileg elképzeltünk, azt mások segítségével igazán végre tudjuk haj­tani. — S mit szólt mindehhez a család? , — Mivel én a népfrontmozgalomban tevé­kenykedem, és közben a feleségem szakszer­vezeti titkár a maga területén, immár sok éve, ezért érthető, ha ez amolyan családi hagyo­mány nálunk. — ön régi, elismert egészségügyi szakem­ber. Mi a véleménye, a mozgalmi munka nem megy a szakmai tevékenység rovására?' — Nem, sőt... Én mindig azt tapasztaltam, hogy éppen ezért, mert nemcsak a szakmám­nak, hanem ha úgy tetszik, a politikának vagy a mozgalomnak éltem, az ismerősök részé­ről egyre több megbecsülés vett körül. Egyéb­ként már egészen fiatalon szervezőmunkával is igyekeztem az egészségügyi hálózatot ja­vítani. — Hogyan, milyen körülmények közi itt ke­rült Halasra? — A felszabadulás napjaiban neveitek ki e ,város kórházába, és azóta egyfolytá ban itit élek. Tehát jogosan tarthatom magan ,i hala­sinak. Ügy érzem sokszor, mintha itt szület­tem volna. Egyik legszebb élményem nz, hogy ahol egykor mocsaras, nádas terület • volt, ott ma szép, modern kórház" áll. — ön, mint népfrontaktivista, sokut tett a környezetvédelemért. — Bármikor szívesen beszélek errcil. Hord­tuk a homokot, parkosítottunk, szer veztük a társadalmi munkát, miközben az ált alam ve­zetett tüdőosztályt szakmailag is bővíteni, modernizálni kellett. Volt egy javasl atom an­nak idején: legyenek felszabadulási e mlékpar- kok a megyében. Erről a Petőfi Népe tizen­két esztendővel ezelőtt részletesen beszámolt. Igazi büszkeségem, hogy javaslatom nyomán a megyében száznyolc helyeji elkészült a fel- szabadulási emlékpark. Ennék az vöt it az előz­ménye, hogy értő munkatársaimmal együtt bejártuk a várost és környékét, és láttuk: mennyire siralmas a helyzet, ami ia környe­zet tisztaságát és szépségét illeti. • Az immár nyugdíjas főorvos (aki amatőr" festő is), sok-sok évi küzdelem tatán sem hagyta abba a közösségért, a másokért vívott harcot. Naponta tanú jelét adja annak, hogy fiatalos lendülettel képes szeretett városáért ‘hathatósan tenni valamit. Nem véletlen hát, hogy az idén a Hazafias Népfront helyi bi­zottságának javaslatára ismételten megkapta a Kiváló Társadalmi Munkás kitüntetést. Varga Mihály A banktisztviselőket egy idő ** óta a pénzügyi műveletek egyhangúsága miatt mindent el­söprő unalom fogta el. Az ezernyi bankjegy, az aprópénzről nem is beszélve, mindennapos, fárasz­tó és kimerítő forgása sem derí­tette föl a bankárok szívét. A kedvetlenség enyészet képét mu­tató légkörében egy bankfiók ve­zetője elhatározta, hogy mellék- tevékenységbe kezd, melynek cél­ja az ügyfelek tisztességének el­lenőrzése és ápolása. Elrendelte tehát, hogy a kínos gondossággal megszámolt pénz­összegek helyett a szükséges > ér­téket jóval meghaladó összegeket fizessenek ki ügyfeleiknek. Kezdetben äz igazgató azt az utasítást adta a pénztárosnak, hogy a csekkek esetében öt- vagy tízezer zlotyval fizessen ki többet a névértéknél. Mindez azonban nem érte el a várt hatást. Az em­berek egykedvűen gyűrték zsebre a pénzkötegeket, és szó nélkül tá­voztak. — Csak nem öltött már ilyen méreteket ügyfeleink tisztesség­telensége? — csodálkozott az igaz- gató. — Ez aztán igazán elítélen­dő közönyösség az építő szándé­kú intézkedések iránt... — Lehet, hogy csak sietnek, és ezért nem számolják meg a pénzt — mondta egy tisztviselő.- • A tisztesség próbája — Nincs más hátra, láthatóbb* és határozottabb módon kell cse­lekednünk — szögezte le az igaz­gató — ötvenezerrel többet fizes­sünk ki a névértéknél! Az ügyfelek azonban, bizonyára az egész napi lótás-'futás miatt erre sem reagáltak. — Talán az érzelmek egyfajta eltómpulásával állunk szemben — találgatta a fiók vezetője. — A lelkiismeretüket kell célba venni. Hirdetményt teszünk közzé az új­ságban nagyjából az alábbi szö­veggel: „ezen és ezen a napon bankunk pénztárosa migrénje miatt ötmillió helyett, csak öt­venezer zlotyt fizetett ki egy csekktulajdonosnak. Mivel a pénztárost egész családjával együtt gyötri a lelkiismeretfurda- lás, a bank igazgatósága nagyon kéri a károsultat, ne vegye figye­lembe az előírást, miszerint a pénztártól való távozás után rek­lamációnak helye nincs, és hala­déktalanul jelentkezzék fiókunk­ban a hiányzó négymillió-kilenc- százötvenezer zloty átvétele érde­kében! Honpolgárok! Ne ragad­jatok az érzéketlenség posványá­ba! Mindenki, aki pénzt vett föl bankunkban, és nem kapott leg­alább néhány millióval többet, késedelem nélkül keressen föl bennünket! A hirdetmény megjelent, sőt, némi hatással is járt. Az ügyfe­lek mintha jobban ügyeltek vol­na a fölvett pénz mennyiségére és névértékére. Egy illető, akinek a pénztáros a tisztesség ellenőrzé­se során húszezer helyett kétszáz­ezret fizetett ki, fölényesen le­gyintett, visszaadott százötven­ezret, és így szólt: — Ennyi is elég! Ez az eset azonban nem tisz­tázta végérvényesen az általános tisztesség vagy tisztességtelenség kérdését. Hasonló dolog történt egy anyókával is, akinek nyugdíj címén tízmilliót fizettek ki ezer­zlotysokban. Miután átvette a cso­magot, kiszaladt az arcából a vér, elalélt, és a mentőket hívta. Mi­kor az erősítő injekció hatására magához tért, így szólt: Végem van! Régebben, ha ná­lam volt a nyugdíj, csöpp fáradt­ságot sem éreztem, most pedig föl sem tudom emelni... El kell mondanunk, a hirdet­mény megjelenése és az anyóka esete nem maradt folytatás nél­kül, úgyhogy egyre gyakrabban tört ki a botrány apénztár körül túlfizetés miatt. Néhányan már akkor szemmel tartották a pénz­tárost, mikor leszámolta a nekik: járó összeget, és már az első vag y második százezres többletcscimoig átvétele után elkezdtek kiabálni: — Vigyázz, te tökfilkó! Elszúr­tad! Söpörd azonnal vissza a pénzt! Olyan éberek lettek az ügyfe­lek, hogy ellenállás nélkül tulaj­donképpen alig sikerült túlf izetést elégni. Mikor végre sikervilt egy részeg esetében, akinek tíz millió­val adtak főbbet, a delikvens más­nap megjelent, és kára mkodni kezdett: — Mi a fenét adtak nek.eni ma­guk tegnap, majdhogyne m a lá­bam is kitört, e miatt az átkozott csomag miatt, mikor éjs;zaka föl­keltem vizet inni. Szűk a laká­som, ráadásul ilyen vac akot sóz­nak rám! Az incidens után az igazgató mindörökre véget veteti; a tisztes­ségpróbának, és lemondott a kér­dés mélyreható vizsgá latáról is. Legalább is addig, m íg nem épí­tenek nagyobb lakásokat, és ez az egy-két millió nem okoz oly nagy gondokat, mint manáj:ság. Jan usz Oseka Fordította: Adameca Kálmán

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom