Petőfi Népe, 1985. december (40. évfolyam, 282-306. szám)

1985-12-24 / 301. szám

j A PRAVDA MAGYARORSZÁGRÓL Az intenzív gazdálkodás megoldásának egyik útja Az időszerű társadalmi és gaz­dasági feladatok megoldási for­máinak aktív felkutatása és a gyakorlatban történő kipróbá­lása jellemzi leginkább Ma­gyarország jelenét — állapítja meg hétfőn hazánkról szóló ter­jedelmes írásában a Pravda. Az SZKP KB lapjának tudósí­tói többek között Havasi Ferenc­cel, a Politikai Bizottság tagja? val, a Központi Bizottság titká­rával beszélgettek, s látogatást tettek ipari üzemekben, mező- gazdasági szövetkezetekben. Ha- ■ as! Ferenc felhívta a figyelmet szakra . a nehézségekre, ame­lyekkel az extenziv gazdálko­dásról az intenzívre való áttérés során találkoznak a magyar kom­munisták. A fejlődés meggyorsí­tására, a népgazdaság intenzív LUSAKA Nem maradt hatástalanul Win­nie Mandelának, az apartheid- ellenes népi mozgalom egyik ve­zetőjének vasárnapi letartóztatá­sa miatti nemzetközi tiltakozás: A dél-afrikai rendőrség hétfőn szabadon engedte Mandela asz- szonyt. A tiltakozók között volt az Af­rikai Nemzeti Kongresszus (ANC) vezetősége, amely felhívásban kö­vetelte Mandela asszony azonna­li szabadon bocsátását és az el­lene folyó büntetőeljárás meg­fejlesztési pályára állítására vo­natkozó irányvonal elsősorban a meglévő források minél éssze­rűbb kihasználását jelenti. A meglévő termelési kapacitások­kal, munkaerővel, beruházások­kal, energiával és nyersanyagok­kal kell hatékonyabban gazdál­kodni. A takarékosság a terme­lés növelésének, hatékonysága emelésének elengedhetetlen fel­tétele. A tudósítók meglátogatták az óbudai Hajógyárat, s beszámol­nak arról, hogy a gyár célul tűz­te ki évente százezer dollárnyi tőkés importból származó anyag és berendezés pótlását hazai vagy szocialista importból származó anyagokkal, gépekkel. Nagy ered­ményeket érnek el az anyagtaka­rékosságban; a jobb mérnöki szüntetését. A nemzetközi tilta­kozóakció kiterjedtségére jellem­ző, hogy többek között a fran­cia, az osztrák és a kínai kor­mány is tiltakozott Mandela asz- szony őrizetbe vétele miatt. A Francia Kommunista Párt felhí­vásban követelte Winnie Mande­lának és férjének Nelson Man­delának, az Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC) megalapító­jának haladéktalan szabadon bo­csátását. Megbélyegezte a dél- afrikai rendőrség akcióját a brit Konzervatív és a Munkáspárt is. munka révén az úszódaruk 12 tonnás karja két tonnát „fogyott”; a lemezek vágásának számítógé­pes megtervezése tízszázalékos anyagmegtakarítást eredménye­zett. A hajóépítők példája a takaré­kosságért vívott küzdelem látha­tó eredményeinek egyik gyakor­lati alátámasztása. A Baranya megyei Baksa köz­ségben a közepes körülmények között, de kimagasló eredmények­kel gazdálkodó Ezüst Kalász Szö­vetkezetét látogatták meg. Megemlíti, hogy a termelőszö­vetkezetben a csoportos munka- szervezési és elszámolási mód­szert vezették be. A szövetkezet szerződést köt tagjai egy csoport­jával, hogy azok mennyi nyere­séget fognak termelni. Ha na­gyobb nyereséget produkálnak, ennek egy része az övék lesz, ha viszont nem teljesítik a szerző­désben vállalt kötelezettségeket, azért anyagi felelősséggel is tar­toznak. A lap elmondja, hogy Magyar- országon az utóbbi húsz év so­rán 1,8-szeresére nőtt a mező­gazdasági termelés, a szemester­mények, gyümölcsök, hús ter­melése kétszeresére, a tojáster­melés 2,5-szeresére nőtt, a mező- gazdasági termékek exportja öt­ször nagyobb, mint húsz évvel ez­előtt. Az eredményekkel kapcsolat­ban a lap figyelmet szentel . a nagyüzemek és a háztáji, kisegí­tő és magángazdaságok közötti munkamegosztásnak, szoros együttműködésnek. A kisgaz­daságok elsősorban a sok kétke­zi munkát igénylő tevékenység­ben eredményesek, míg az alapvető élelmiszer-, nyers­anyag- és takarmánytermelés a nagyüzemekre jut. A Pravda felhívja a figyelmet arra a magyar véleményre, hogy a szocialista építés feladatainak sikeres megoldása elsősorban attól függ, mennyire kezdemé- nyezően és energikusan dolgoznak az emberek, mennyire hatékony a munkájuk. Ezzel kapcsolatban szól a munka eredményességé­ben való anyagi érdekeltségről, az alkotó kezdeményezések anya­gi ösztönzéséről, a többletmun­ka megfizetéséről, megemlíti a hasznosán tevékenykedő magán- szektort is. TASZSZ-KOMMENTÄR A kimódolt szovjetellenesség új hulláma az USA-ban Lengyel bányaszerencsétlenség Súíyos bányarobhanás történt vasárnap Lengyelországban, a felső-sziléziai Walbrzych-bámyában. Tizenhét bányász életét vesztette. A kétszáz méter mélyen levő vágatban 26 bányász tartózkodott, amikor a feltehetően metán által előidézett robba­nás bekövetkezett. A szerencsétlenség színhelyén azonnal meg­kezdődött a mentés. Nyolc bányászt kimentettek és kórházba száliMtottak; állapotuk kielégítő. Egy személy után még kutat­nak. A szerencsétlenség okának kiderítésére vizsgálóbizottság alakult. December 23-át a walbrzychi vajdaság egész területén- gyásznappá nyilvánították. * Lázár György, a Minisztertanács elnöke táviratban fejezte ki együttérzését Zbigniew Messnennek, a Lengyel Népköztársaság Minisztertanácsa elnökének a walbrzychi szénbányában történt bányaszerencsétlenség miatt. Az Egyesült Államok újabb barátságtalan' lépésre készül a Szovjetunió ellen — írja Alek- szandr Szisznyev, a TASZSZ szemleírója. Ronald Reagan el­nök ugyanis a hét elején jelen­tést terjeszt a kongresszus elé árból, hogy a Szovjetunió mi­ként „sérti meg” szerződéses kö­telezettségeit. A jelentés a kö­vetkező címet viseli: „A fegy­verzetellenőrzésről szóló megál­lapodások szovjet részről történő megsértései”. A szovjet hírügy­nökség kommentátora ezzel kapcsolatban felhívja a figyel­meit arra: az újabb szovjetéi le­nes vádakat olyan időpontban teszik közzé, amikor a világ Wa­shingtontól azt várja, hogy ad­jon kedvező válását az összes nukleáris robbantás kölcsönös beszüntetéséről előterjesztett szovjet javaslatra. Az amerikai sajtó szerint a jelentés „elmarasztalja” a Szov­jetuniót abban, hogy a SALT— II szerződés megszegésével a földrészközi finiterballdsztikus ra­kéták két újabb típusát fejlesz­ti ki. A jelentés másik „vádpontja”, hogy a Pleszeckaja szovjet kí­sérleti telepen SS—16 típusú ra­kétákat állítottak hadrendbe. A Szovjetunió a maga részéről vi­szont már többször egyértel­műen leszögezte, hogy ilyen tí­pusú rakéták a Szovjetunióban soha nem voltaik, és jelenleg sin­csenek badrencEben, T^em szokványos tudósí' tói jelentéseket te­szünk most közzé. Tekintet­tel az ünnepre, valamilyen *v szempontból különleges tör­ténetet — fantasztikusát, mulatságosat, érdekeset — kér­tünk, s kaptunk telexen Moszkvából és New Yorkból az ott dolgozó magyar tudósítóktól. A misztikumról — misztikumok nélkül Két város — két történet Egy moszkvai mozi... A film — a „Jöjj és lásd” — már leper­gett. A nézők még dermedten ül­nek. A fejükben lüktet, tombol a háború. És ott él még bennük a főszereplő, a 15 éves fiú meg­kínzott arca és egy nagy kérdés: hogyan tudott gyermekként meg­birkózni ezzel a kíméletlen-ke­gyetlen színészi feladattal? Nem titok: egyéb képességei mellett végül is hipnotikus vizsgálatok döntötték el, hogy megkapja a főszerepet. Ilyen misztikumok alapján dötniteniémék egy-egy szerep oda­ítélésénél? Szó sincs misztikum­ról! Vlagyimir Rajkov, a nép­szerű moszkvai orvos-hipnotizőr szerint a hipnotizálhatóság az érzékenység és a művészi tehet­ség nagyon bonyolultan, de va­lahogy összefügg egymással. Raj­kov azonban nem állt itt meg: igazi tudósként tovább ment és azt mondta, hogy fordítva is igaz: akit hipnotizálnak, fogékonyabb lesz a művészet iránt. Művészet­pszichológiai laboratóriumot hí­vott életre, amelynek elképesztő eredményei előtt a legkritikusabb elmék is lábhoz tett fegyverrel tisztelegnek. Vegyük például Irina Aranova orvostanhallga­tót. Ecsetet soha nem fogott a kezébe. Ha rajzolt, akkor gyer­mekkorában, krétával, ugrálós „iskolát”, az aszfaltra. Rajkov kéthónapos kezelés során fel­ébresztette benne a vágyat, hogy a festő szemével nézze a világot. Két hónap múltán — hipnotikus álomban — úgy festett, hogy al­• Rajkov professzor közérzetet Javító álom- programj* a gyakorlat­ban: tüdő- és asztmás betegek hip­notikus gyógyke­zelésen. A betegek ez­zel a mód­szerrel végül is önmago­kon segíte­nek. kotásaira a hivatásos művészek is felfigyeltek. Jó, jó dehát mindez hipnotikus álomban történik! — mondhatja bárki. Ott vagyunk tehetségesek, ám mit érez az ember, ha fel­ébred? Csalódást? Az illúziók összeomlását? Ellenkezőleg! Egy matematikus, ugyancsak Rajkov professzor páciense arról adott számot, hogy a kezelés után ki­bontakozott benne a készség ar­ra, hogy tudományos képessége­it éber állapotban a kellő pilla­natban tudja összpontosítani. Különben eddig sem volt ti­tok, hogy álmunkban sokszor olyan megoldások jutnak eszünk­be, amelyeknek nyitját ébren hi­ába kerestük. Puskin maga vall arról, hogy sok költői alkotása először álmában körvonalazó­dott. Híres táblázatát Mengyele- jev először ugyancsak álmában pillantotta meg. Az is régi ta­pasztalat, hogy más a hangula­tunk egy derűs vagy éppenséggel egy rémálom után. Ez adta az ötletet Rajkov professzornak, hogy arra alkalmas egyéneknél kellemes közérzetet javító álmo­kat programozzon be. Vlajion a hipnózis, sőt, az ön­hipnózis, mint új módszer vala­miféle egyetemes gyógymód lesz a betegségek leküzdésére vagy éppenséggel művészi képességek kialakítására? Szó sincs róla! Vlagyimir Rajkov professzor hangsúlyozza, hogy egyrészt a hipnózis senkibe se tud belevin­ni olyan tulajdonságokat, ame­lyek eredetileg nincsenek meg benne, másrészt korántsem min­denki alkalmas a hipnózis be­fogadására. Hável József (Moszkva) Családi perpatvar milliomosoknál Ahogyan az a világ egyik leg­gazdagabb emberéhez illik, Ar­mand Hammer igyekszik felül­emelkedni a családi perpatva­ron, ha másként nem, Boeing 727-es magánrepülőgépével. Ám diszkréció ide vagy oda, rangos ügyvédek mégiscsak az ő nevé­ben perelik öccse lányát, és ez nem maradhatott titokban. Táléin mulitimilliomosnak kell lenni ahhoz, hogy a kívülálló ezt az ügyet megértse, az ismert té­nyek ugyanis nehezen illeszked­nek az átlagember moráliis ér­tékrendjébe. A főszereplő egy világhírű üzletember, akivel ál­lamfők tárgyalnak, aki 87 éve ellenére is az Occidental Petro­leum cég aktív vezetője, s aki legalább 150 milliós vagyonnal rendelkezik. Armand Hammer emellett arról ismert, hogy sok millió dollárt fordított jótékony­ságra és nem szűkmarkú akkor sem, ha a művészetek támogatá­sáról van szó. Nos, ez a tekinté­lyes és gazdag tőkés váratlanul 666 714 dollár 74 centes adóssá­got követel vissza, mégpedig nem mástól, mint tulajdon testvére gyermekétől. Érthetetlen? Fel­háborító. Nos, nézzük kicsit rész­letesebben a tényeket. Armand Hammer öccse, Vik­tor 1983-ban halt meg és mint­egy másfél millió dollár értékű ingatlant hagyott maga után. Ezt most fogadott lánya, az 59 esz­tendős Nancy Hammer Eilan birtokolja. Ahhoz, hogy elhunyt apja tartozását kiegyenlítse, meg kellene válnia az ingatlantól, s Nancy-nek ez nincs ínyére, mondván, nem felelős apja adós­ságáért. Napvilágra került, hogy Ham­mer annak idején a pénzt azért adta az becsének, hogy az kezel­tetni tudja súlyosan beteg fele­ségét, ám a fivér — talán épp a fogadott lány befolyásolására ? — drága elfekvőbe rakta az asszonyt. Nancy állítólag egyéb­ként sem törődött mostohaanyjá­val. Még cifrább az ügy, ha fi­gyelembe vesszük, • hogy Viktor Hammer 74 éves korában kívánta meg az apaságot, s akkor fogad­ta gyermekévé a 48 esztendős Nancyt. A felperes ügyvédei sze­rint ez gyanúsan szokatlan do­log, az immár hatvanadik élet­évébe lépő nő azonban ezt ta­gadja. Azt mondja, ő hűséges „gyermek” volt, rendszeresen lá­togatta „szüleit”, s ott virrasz­tóit Viktor Hammer halálos ágyá­nál is, nem úgy, mint szőrösszí­vű bátyja. Ki hát a pénzéhes és a számí­tó a szemben álló felek közül: a multimilliomos, aki 667 ezer dol­lárt a mellényzseb'éből is ki tud­na fizetni? Vagy az a nő, akit örökbe (és kölcsönkapott birto­kába) fogadott a nagytőkés öcs- cse? Az amerikaiak izgalommal várják az ügy fejleményeit... Csák Elemér (New York) A MEGYEI NEB NAPIRENDJÉN Átfogó ellenőrzések tapasztalatai A tanácsi költségvetési üzemek helyzete című témavizsgá~ lat megtárgyalásával kezdődött Kecskeméten, a megyei népi ellenőrzési bizottság ez évi utolsó ülése. A vizsgálat célja az volt, hogy megállapítsák, ezek az üzemek mennyire töltik be — az adott település szempontjából sokszor nélkülözhetetlen — szerepüket. A feladatuk ugyanis vagy az állami ingatla­nok kezelése, a köztisztaság védelme, a parkosítás, temetke­zés vagy az építési, kisebb beruházási igények kielégítése. Legtöbbször kiegészítő tevékenységet is végeznek, mint pél­dául gépjavítást, anyag-előkészítést, kő-, kavics-, homok­kitermelést. A testület megállapította, hogy a költségvetési üzemek többsé­gükben el tudják látni feladatu­kat. Az irányítás és az eddig elért műszaki fejlesztés megte­remtette a tanácsi és üzemi gaz­dálkodás kölcsönös előnyökkel járó egységét. Ám a szűkös be­ruházási lehetőségek miatt ál­lóeszköz-állományuk pótlása, (például: épület, géppark) bőví­tése alig valósítható meg, így az üzemek további fejlesztése csak tanácsi pénzeszközök juttatásá­val lehetséges. A MNEB ezután jelentést hall­gatott meg az 1985. évi munká­ról. Szvorény János elnök el­mondta, hogy ebben az évben mintegy száz téma- és célvizsgá­latot folytattak le, ami jelentő­sen meghaladja a tavalyit. Meg­állapították az átfogó tájékozó­dások során, hogy a gazdálkodás­ban, a vezetésben tapasztalt hiá­nyosságok rendszeresen vissza­vezethetők az ellenőrzés fogya­tékosságaira. A folyamat leg­gyengébb láncszeme a belső el­lenőrzés. A téma- és célvizsgálatok, a közérdekű bejelentések és ma­gánpanaszok ellenőrzése során szerzett tapasztalatok szerint a gazdálkodó szervezetek az eddi­ginél jobban igyekeznek meg­keresni a rugalmasabb szerveze­ti formákat, s nagyobb a bátor­ságuk a vállalkozásra. Az itt je­lentkező hiányosságok többsége a társadalmi és a személyi tulaj­don határán mutatkozik, s gyak­ran ez a határ részben tudatossá, részben a nem kellő odafigyelés miatt elmosódik. , A megyei NEB ebben az év­ben 5 büntető feljelentést, és 101 törvényességi felhívást tett, 57 fő ellen fegyelmi, 28 ellen pedig kártérítési eljárást kezdeménye­zett. A munka további javításá­hoz viszont fontos, hogy széle­sedjen a társadalmi összefogás a törvényes, rendet sértők ellen, s még jobban növekedjék az üze­mi és a munkahelyi demokrácia szerepe. T. B. YALUTA- (BANKJEGY- tS CSEKK-) ÁRFOLYAMOK \ Érvényben: 15*5. december 24-töl 66-If Fémen Tátéli K ládáéi árfolyam 1M agy tágra, forintban Angol iont 6597,8« 7006, «6 Ausztrál dollár 3J94.J2 3349,44 Be! ft* frank 80.11 95,08 Dán korona 507,08 B41.37 636J4 Finn márka 693,41 Francia frank 600,79 632,06 dörög drachma a) 24,81 96,36 Hollandi forint 1634,40 1738,63 Japán yen flOOfl) 238,11 1A07 942,21 Jugoszláv dinár 14,95 Kanadai dollár 3317,16 3502,33 Kuvaiti dinár 15922,52 18902,40 Norvég korona 502,68 859,96 1666,71 NSZK márka 1642,73 Olasz Ura (1M0) n.oo 96.66 Osztrák schilling 262.14 278.36 Portugál eecudo 29,01 30,81 Spanyol peseta 29.58 31,40 Svájci frank 2169,81 2326,27 Svéd korona 500,53 637,67 USA. dollár 4627.08 4913,30 Ecu (Közös Piac) 4028.81 4278,01 a) vásárolható legmagasabb binkj agy címlet: áSS-aa JUl ti Ü'tüT* rr T IMPORT RUHÁK ÁRUSÍTÁSA tisztítói UISUUNFELlGvHAZAN DARVAS TSR UOSSUTU U UÍCSUÍMlTÍN :------LUTRSA-UDVAR------UMWVÁROS---NÜUSRTVÁROB — sssecoi ina. T/SZAkLCSUEN, UUNSZÍNTMIUL OSON, LAUITLLíUEN, SZÁL NSZENTMAR TON BAN OLCSÓ ÁRAK. NAGY VÁLASZTÉK RABAT 260-*00 «-/« ZAUO 420-460 FI 16 BLÚZ, PÓLÓ 30 - 60 Pl- IC NŐI RUHA 400 - 460 Pl 16 NA0RA6 60 -450FI-I6 PULÓVER 50 - 400FI-16 VÁRJA VÁSÁRLÓIT mg ram-nrnm Fonalak és métereink nagy választékban Összes FtLVÍVŐ ÜZLLTÜNUBLN £S SUL0NUNU6AN UÍCSULMÉTEN És VIOÉUÍN SZOVLTMU i-2,S M-K-mm WMM\ a1! Ilii i II IJ 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom