Petőfi Népe, 1985. augusztus (40. évfolyam, 179-204. szám)

1985-08-22 / 196. szám

4 « PETŐFI NEPE 1985. augusztus 22. Hírek a nagyberuházásokról Mi az antiinflációs politika? örvendetesen erősödik, javul w beruházási fegyelem, ritkábbá váltak a csúszások, a költségtúl­lépések ... így lehetne egy mondatban összefoglalni a nagyberuházások idei eseménykrónikáját. Gondok ■ugyan akadnak még, de ezek sem változtatnak azon a tényen pél­dául, hogy — a .terveknek megfe­lelően — javában termeli az elektromos áramot a Paksi Atom­erőmű mtálsodik blokkja is. Ezért ha azt a szót halljuk, hogy Paks. önkéntelenül az jut eszünkbe, energiaellátásunk biztos bázisa ez az erőmű. Hátra vain még persze a harmadik és a negyedik blokk átadása is, bár ez csak a hetedik ötéves tervben lesz esedékes. Egybehangzó megállapítás: addig még ‘Sokat kell dolgozni Pakson. Egy másik, sokat emlegetett nagyberuházásunk, a Dunai Vas­mű épülő kokszolóműve, amely­re tudvalevőleg azért van szük­ség, hogy hazai gyártmányú, jó minőségű tüzelőanyaggal lássa el a magyar vaskohászatot. K ét- mondatos helyzetkép; felgyorsul­tak a szerelési munkák, a mű építése jó ütemben halad. A lát­vány azzal biztat, hogy a tervek­nek megfelelően 1988-ra valóban elkészülhet a létesítmény. Kedvező híreket kaptunk a bá­«fi« • Évi 1,6 millió tonna szenet szénbányaüzeme, Márkushegy. , nyaiberuházásokról is. Gyakorla­tilag elkészült a fenyőfői bauxit­bánya, 1086-tól már teljes kapa­citással termelhet. A nagyegyhá­zi szénbányaüzem építésénél fe­szi tettebb a helyzet, de a sz.ak­JSKllSP 4 Energiaellátásunk biztos bázisa, a Paksi Atomerőmű. termel az ország egyik legnagyobb embereik szerint jól szervezett munkával decemberre befejezhe­tő ez is. Ami pedig az új, már- kushegyi sizénbányaüzemet illeti: július elsejétől már annyi sze­neit ad, mint amennyit a népgaz­daság vár tőle. Az idei nagyberuházások lis­táján szerepelt a budapesti Ár- pád-hid szélesítése is, a Flórián tér rendezésével egyetemben. Amint ismert, fél évvel a határ­idő előtt átadták ezt az ország közlekedési hálózatában is fontos csomópontot. A hetedik ötéves terv legna­gyobb kulturális jellegű beruhá­zásának ígérkezik a Nemzeti Színház építése. Az Állami Terv­bizottság jóváhagyta a beruházá­si programot. Ugyancsak a terveknek meg­felelően, a Budavári Palotába költözött az Országos Széchényi Könyvtár, hazánk legnagyobb ilyen jellegű intézménye. Folyta­tódik a Marx Károly Közgazda­ságtudományi Egyetem rekonst­rukciója, az ELTE lágymányosi területének előközművesitése is. Egy mondatban summázva: tovább gyarapodik, gazdagodik az ország. M. L. LEGFŐBB SZEMPONT A MEGBÍZHATÓSÁG Szerelmes volt a mester lányába - kéményseprő lett B-i Gyermekkoromban a kéményseprés (ne­veltetési hibából) olyan „alantas” foglalko­zásnak tűnt, mint az utcaseprés, amit akko­ri tudásom szerint csak olyan felnőttek űz­tek, akik diákkorukban rendkívül rossz ta­nulók voltak. Azt, hogy ez valaha bizalmi állásnak számított, Baranyai Jánostól, a sza­badkai kereskedelmi középiskola egykori eminens tanulójától tudom, aki a Bács-Kis- kun megyei Kommunális Szolgáltató Vállalat üzemvezetőjeként nemrég vonult nyugdíjba. • Baranyai János — miután befejezte az aznapi cserépkályha-építést. (Straszer András felvétele) A ntiinflációs politikát sza- badpiaci gazdaságban szoktak meghirdetni, ha a piaci árak elfutása kikezdi a gazdaság szervezettségét, és az infláció megfékezése látszik a legfonto­sabb gazdaságpolitikai feladat­nak. Ilyenkor vagy megszorítá- sos pénzpolitikát folytatnak és ettől várják az infláció mérsék­lődését, vagy rendkívüli lépést határoznak el; átmeneti ársto­pot rendelnek el, illetve a piaci ármozgást korlátok közé szorít­ják. A szocialista tervgazdaság vi­szonyai között ez az ügy másképp vetődik fel. A hatósági árrend­szer 1951. évi bevezetésétől 1967- ig — különösen az 1952—1956-os években. — bennünket a visszafo­gott infláció problémái foglalkoz­tattak. Akkor tapasztalhattuk leg­inkább, hogy az infláció árrögzí­tés esetén is megjelenhet. Változatlan árak mellett az árszínvonal, módosulása három ok következtében állhat elő. Elő­ször azért, mert változatlan árak mellett átalakul az áruösszetétel. Másodszor azért, mert változat­lan árak mellett javul vagy rosz- szabbodik az áru minősége. Har­madszor azért, mert a kicserélő­dő, illetőleg bővülő áruválaszték­ban az új Iparcikk árát úgy álla­pítják meg, hogy az nincs össz­hangban a forgalomban lévők árával. 37 év átlaga: 4—5 százalék Az 1968. évi gazdasági reform egyebek mellett a visszafogott infláció negatív jelenségeinek leküzdését tűzte ki célul. Ezért is tettünk lépéseket a . hatósági árrendszer túlzott merevségének feloldására. Nyilvánvalónak tet­szett ugyanis, hogy a kínálatnak (.a termelésnek) a kereslethez (a. szükségletekhez) való folyama­tos alkalmazkodása nemcsak egyszerűen a túlkeresletet meg­szüntető pénzügyi politika ügye. Merev hatósági árrendszer esetén a pénzügyi egyensúly mellett is áruellátási zavarok mutatkoztak: Ilyenkor az egyes területeken fellépő áruhiány más területeken eladhatatlan, elfekvő készletek­kel egyenlítődik ki,. Ezért vált az 1968. évi gazdasági reform alapkérdésévé olyan rugalmas ármechanizmus bevezetése, ami a piaci tényezők érvényesülésé­nek teremt mozgásteret, de ugyan­akkor az árszintemelkedést a vi­szonylagos stabilitás keretei kö­zött tartja. Tudni kell azt, hogy nálunk a szocialista építés egész idősza­kát az áremelkedés jellemezte. Az árszínvonal emelkedése az elmúlt 37 év átlagában a terme­lői és fogyasztói árak körében évente négy-öt százalékos volt. A mezőgazdasági árszint ennél nagyobb mértékben, évi átlagban hét százalékkal nőtt. A mezőgaz­daságban ugyanis történelmi „ibérfeladatot” is meg kellett ol­dani. A 30-as években a nap­szám az ipari bérminimum negy­ven százaléka körül volt. A 70- es évek elején következett be a paraszti jövedelmek és az ipari1! munkabérek kiegyenlítődése. De amíg az .árszínvonal-emel­kedés 1968 előtt — a tipikus pia­ci. cikkek, mint például a zöld­Irta: Csikós Nagy Béla ség és a gyümölcs kivételével — előre meghirdetett napokon lökésszerűen ment végbe, addig 1968 óta — a szabadárak széle­sebb körű alkalmazása miatt — a folyamatos ármozgás is jellem-, zővé vált. A gazdasági reformot követő első öt-hat évben az egy­két százalékos árszintemelkedés üteme az olajárrobbanás után csak némileg emelkedett, de csak azért, mert az importárak növe­kedését pénzügyi eszközökkel ellensúlyozták. Később azután a megnövekedett veszteségek meg­követelik a belföldi árarányok változtatását és az árszínvonal növelését. A világpiaci áralaku­láshoz való alkalmazkodásban 1980-.ban jelentős fordulat ■’tör­tént. Ezzel a belföldi árrendszer inflációérzékenyebbé vált. Áremelkedést gerjesztő tényezők A gazdaságpolitika nyilvánva­lóan hat az áralakulásra. A gaz­dasági növekedés ösztönzése ön­magában az árak emelkedésével jár. Különösen ez a helyzet, ha a növekedés — hosszabb-rövi- debb ideig — a keletkezett forrá­sokon felüli költekezést eredmé­nyez, márpedig a szocialista gaz­dasági fejlődésnek szinte állandó kísérőjelensége volt a túlkeres­let. E téren csak az 1979 óta kö­vetett gazdaságpolitika jelent kedvező változást, miután az egyensúlyt állította előtérbe a növekedéssel szemben. Ebben a helyzetben egy olyan szabályozási modell adódott, ahol a rugalmas ármechanizmus za­vartalan működése évi 2—3 szá­zalékos inflációs ráta mellett biz­tosítható, azt figyelembe véve, hogy a bérösztönzést szem előtt tartó autonóm bérmechanizmus évi 5—6 százalékos nominál bér- szintnövekedést von maga után. Ez egyben, olyan modell, ahol a reálbér szintje évi 2—2,5 szá­zalékkal emelkedhet. Tudjuk vi­szont, hpgy .az 1973. évi első és az 1979/80. évi második olajárrob­banás következtében számunkra rendkívül kedvezőtlenné vált nemzetközi munkamegosztás miatt immár hosszabb időn át a nemzeti jövedelemnövekmény nagyobb részét az a többletex­port vonja el, amit a változatlan import ellentételezésére kell igénybe venni. Ezért az 1979/84- es években a reálbért nem lehe­tett emelni, sőt azt néhány év­ben még csökkenteni is kellett. Ezért emelkedett .az inflációs rá­ta 5 százalékkal,, illetve egyes években 5 százalék fölé. A 3 százalék fölötti Inflációs ráta minden esetben kormányza­ti intézkedések nyomán követke­zett be. A kormányintézkedések három vonatkozásban okoztak inflációt; (1.) Forintleértékelés az exportösztönzés célzatával, ami ugyanakkor növelte a ter­melési költséget, ntert drágult az importanyag. (2.) Árszubvenció- csökkentés a költségvetési egyen­súly biztosítására, ami növelte a fogyasztói árat. (3.) Vállalati jö­Cserépkályha-építés közben ta­láltam rá, éppen kezet mosott. — Többet mossuk a kezünket, mint egy szülészorvos — mond­ta —, most éppen egy olyan mű­velet következik, amit csak tisz­ta kézzel lehet elvégezni. Az ötvenévesnek, 'látszó izmos, napbarnított, de már 61 éves fér­fi elmesélte élete történetét. '-L- Kiskunhalason születtem, szüleim, testvéreim korán meg­haltak. Nagybátyám nevelt. A tompái kéményseprőmester lá­nya a tanítóképzőbe járt Szabad­kán, én meg a kereskedelmibe. Már ott összeismerkedtünk. A há­borút követően az iskolát Buda­pesten, a Vas utcában fejeztem be. Utána lementem Tompára, s Hogy a lányt minél többször lát­hassam, beálltam kéményseprő­inasnak. Házasság lett a vége ... — Azt értem, hogy miért lett kéményseprő, érdekesnek tartom, hogy kereskedelmi érettségivel megmaradt a szakmában. — A ‘ kéményseprést mindig magánkisiparosok végezték. Ok a negyvenes évek végén hasonló elbírálás alá estek, mint a kulá- . kok. Nem lett volna becsületes dolog, ha ilyen körülmények kö­zött otthagyom az apósomat. Egyébként is, megszerettem a szakmát, különösen megraga­dott a fekete ruhás emberek egy­más^ iránti kollegalitása. Az ipa-' rosok között külön csoportot al­kottunk. amelynek akárki nem lehetett a tagja. Legfőbb szem­pont a megbízhatóság volt. A háztető és a megrendelők háló­szobája között dolgoztunk, a gaz­da gyakran a kéményseprőre bíz­ta a lakás kulcsát. Iszákos, „ra­gadós kezű” embernek nem volt helye közöttünk. Egyesek szerint az a jó, ha a korom elönti a la­kást, mert ebből látszik, hogy a kéményben már nem maradt semmi. Az igazi kéményseprő után azonban nem volt szükség takarításra, olyan gondos munkát végzett. A szakmai Igazi szépsé­gét nem is a közönséges kémé-' nyék, hanem a cukrászkemencék és gyárkémények jelentik, az utóbblakihoz tartozó füstcsator­na-rendszerekkel együtt. — A cserépkályha-építést mi­kor tanulta ki? — 1950-ben államosították a kéményseprést, s rám bizták a megyei vállalat jánoshalmi kör­zetének vezetését. Tevékenysé­günk profilja bővült, a kályhások is hozzánk kerültek. Az iparo­sok között mindig azt tapasztal­tam, hogy annak a főnöknek — most közvetlen termelésirányí­tónak mondják — van igazi te­kintélye, aki ki tudja venni a szerszámot a beosztottja kezébő1 s me\e tudja mutatni, mit hogyan kell csinálni. Meg akartam előz­ni, hogy a kályhások „falhoz ál­lítsanak”, és kitanultam a mes­terségüket. Ugyanígy voltam később az olajkályihával. Az így szerzett tekintélyemnek köszön­hetem, hogy mindig sikerült jól együtt tartani a kollektívát, ami­nek eredménye ennek a mostani tüzeléstechnikai üzemnek a kialakulása itt, Jánoshalmán. A kazánok olaj- és gázégőinek be­szabályozását már nem tanultam meg, úgy voltam vele, jöjjenek a fiatalok, én úgyis nyugdíjba me­gyek. Remélem, hogy utódaim, a tüzeléstechnikai Szakemberek so­kát® megőrzik még a régi ké­ményseprő-szellemet. Ez az egyik biztosítéka annak, hogy mindit minőségi munkát végezzenek. Bálái F. István Segélyek a harmadik világnak 1984-lben a segélyező országok összesen 36,6 milliárd dollár segélyt folyósítottak a harmadik világnak az 1983-as 36,4 milliárd dollárral szem­ben. Ez az összeg az inflációt is figyelembe vé­ve 2,8%-os növekedésnek felel meg. A megnö­vekedett segélyek a nemzetközi szervezetek ha­talmas erőfeszítéseinek köszönhetőek, melyet az afriai éhségválság leküzdésének érdekében fej­tettek ki. A helyzet azonban a segélyezett or­szágok szempontjából sokkal rosszabb, sem­mint a számok alapján következtetni lehetne. Egyrészt, mert úgy, tűnik, a nemzetközi szerve­zetek sokkal hatékonyabbak a pénz begyűjté­sében', mint a szétosztásában, másrészt a harma­dik világ országai nemcsak a fejlesztési segé­lyekre támaszkodnak. Ha a kereskedelmi for­rásokból származó, valamint a közvetlen beru­házási összegeket is figyelembe vesszük — az infláció és a rövid lejáratú hitelek következ­ményeinek beszámításával — a harmadik világ szaldója az 1983-as 105 milliárd dollárjáról 1984-re 95 milliárd dollárra csökkent. AZ OECD FEJLESZTÉSI SEGELYBIZOTTSAGANAK (DAC) JELENTESE A FEJLESZTÉSI SEGÉLYEK NYÚJTÁSÁRÓL 1 BELGIUM 487 0.60 4 SVJÜC 320 0.31 434 0.56 286 0.30% 2 DÁNIA 395 0.73 449 0.85 A fejlesztési segélyek összege (millió dollár) A fejlesztési segélyek összege a 6NP százalékában 0.60 A fejlesztési segélyek összege (millió dollár) 47 $40 28 647 A fejlesztési segélyek összege a GNP százalékában OPEC-országok OAC-országok 0,36 0,36 DAC-országok OPEC- KGST- Egyéb országok orszá* országok _______ gok i________ 0,86 UH Un IbiiH KGST-országok 0.17 a 16 vedelemelvonás, ami hol a válla­latnál megmaradó nyereséget csökkentette, hol pedig az árban felszámított költségeket növelte. Az antiinflációs politika — mindezek előrebocsátásával — két kérdést vet fel. Először i^: nem volna-e célszerű á nominál­bérszint „befagyasztásával” le- ■ szorítani az inflációs rátát? Ilyen megoldás felvethető, de gyakor­lati kivitelezhetősége erősen vi­tatható, mert konzerválja a bér­arányok irracionális elemeit. Reálisan szemlélve az antiinflá­ciós politika úgy vetődik fel, cél- szerű-e olyan hatósági árintézke­déseket előirányozni, amelyek időről időre nagyobb inflációs rátát hoznak magukkal, mint ami szükséges az irányítási rendszer működtetéséhez? Az utóbbi időben több alka­lommal is vita folyt az inflációs hatások csökkentésére irányuló vizsgálatok eredményéről és a belőlük adódó célszerű lépésekről. Fontosnak tűnik röviden össze­gezni azt, amiben egyetértés ala­kult ki. Eszerint az infláció a gaz­dasági feszültségek egyik meg­nyilvánulási formája, ezért komp­lex gazdaságpolitikai szemlélet­ben alakíthatók ki a hatékonyság növelése és az infláció fékezése szempontjából szükséges szerve­zeti és szabályozórendszerbeli — ezen belül a megfelelő pénzügyi és árpolitikai — megoldások. Az egyik legtartósabb és leg­nehezebben alakítható inflációs nyomást gerjesztő tényező a ma­gyar gazdaság számára az export- képesség alacsony foka, a kül­gazdasági egyensúlytalanság és a cserearányok romlása, amely mögött súlyos strukturális és ha­tékonysági problémák húzódnak ' meg. Ha tehát a szabályzórend­szert az árfolyampolitikai, kere­setszabályozási és az árszabályo­zási eszközöket túlnyomóan az inflációs nyomás rövid távú visz- szaszorítása érdekében működ­tetjük, a szükséges strukturális változások is halasztást szenved­nek. Célszerűtlen vállalni olyan antiinflációs politikát, amely a struktúra átalakításának, a ha­tékonyság szerinti differenciáló­dásnak és az arra ösztönző esz­közöknek a fejlődését akár csak rövid távon is gátolja, mert a fe­szültségek felhalmozódásának újabb okozójává válik. Társadalmi megítélés A következő évek feladata olyan ésszerű kompromisszumot talál­ni, amely a termelést' és a szer­kezetváltást, a hatékonyság sze­rinti differenciált fejlődést ösz­tönző, még elviselhető árszint­emelkedést engedi érvényre jut­ni. Ugyanakkor biztosítja azár- emelések korlátosságát és a nem kompetitiv szférában a támoga­tások leépítésének időbeli szét­húzásával megfelelő — az árakat „kímélő” — szabályozásbeli meg­oldásokkal az áremelkedés üte­mét fékezi. Az elvekben váló egyetértés je­lentős véleménykülönbségeket takar mind a társadalom tűrő­képességének megítélésében, mind a sürgősségi sorrend meg­határozásában. Hiszen nyilván­való, ha az infláció elviselhető mértékét tekintjük a kiindulás­nak', akkor az egymással „kon- kurráló" célok körében prioritá- ’ sokat kell felállítani. Ügy tűnik, évi 5—8 százalék az a sáv, ame­lyen belül a viták adódnak. Az antiinflációs politika a mi társadalmi-gazdasági rendsze­rünkben úgy fogalmazható meg, mint az inflációt indukáló kor­mányzati lépések és a társadalom „inflációbefogadó képessége”. Tizenöt év tapasztalatai győzhet­tek meg arról,, hogy társadalmunk inflációbefogadó képessége — jó menedzselést feltételezve — öt százalékon belüli, de legalábbis valahol e körül az érték körül adódik. Ezt lényegesén meghala­dó lépéssorozat inkább csak ki­vétel lehet. Ha pedig egyetértés ;van abban, hogy gazdaságunk belső növekedési energiái legin­kább az emberi tényezőkben adódnak, akkor az e szintre való mielőbbi visszatérés a tiszta gaz­dasági ésszerűség nézőpontjából is célszerűnek látszik. Ha ebben egyetértés van, még mindig vita folyhat arról, mi­lyen „tartalom”-mal töltsük ki az 5 százalék körüli inflációs rá­tát. E tekintetben a legrosszabb, amit tehetünk az, hogy néhány központi árintézkedés „oltárán” feláldozzak a mechanizmusukon, form ármechanizmust és „kvázi- árstop” lépéssorozatra kénysze­rülünk. Mind a hatékony termelési szerkezet formálása, mind pedig a nemzetközi versenyképesség szolgálatában álló marketing- politika kibontakoztatása szem­pontjából talán a racionális gaz­dasági kalkuláció megalapozása tűnik a legfontosabb, egyben sür­gető feladatnak. Ez1 viszont növe­li gazdaságunk inflációs érzé­kenységét. . ,

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom