Petőfi Népe, 1985. április (40. évfolyam, 76-100. szám)

1985-04-20 / 92. szám

MEGÖRÖKÍTHETIK élményeiket Ajándék a kargalai gyerekeknek Százhatvanöt évvel ezelőtt, 1820. április 20-án született Gyulán, és 77 éves korában, 1897-ben halt meg Budapes­ten Pálfi Al­bert szerkesz­tő. író, akadé­mikus), politi­kus. a korszerű újságírói stílus egyik• megteremtője. Eredetileg teológiai tanulmá­nyikba kezdett, majd azokat fél­beszakítva, Pesten ügyvédi okle­velet szerzett (1843), de már ak­kor is az irodalomnak élt. A Pesti Hírlapban közölt írásai ha­mar felkeltették az olvasók fi­gyelmét, s tartós népszerűséget szereztek szerzőjüknek. Petőfi baráti köréhez tartozott; 1846- ban a Tízek Társaságának tagja leit. 1848. március 19-től 1849. július 6-ig szerkesztette Pesten (majd egy ideig Debrecenben) a Március Tizenötödike című for­radalmi-radikális lapot. A mér­sékelt liberális táblabiró-politika éles bírálója, a republikanizmus szenvedélyes agitátora volt. 1849 júliusában a kormányszer- . veket is támadó radikalittmusa miatt a kormány betiltotta lap­ját. őt egy ideig fogságban is tar­tották. de még a világosi fegy­verletétel előtt kiszabadult. A szabadságharc bukása után több évig idehaza bujdosott, majd elfogták, és két évre a csehországi Budweisbe internál­ták. Hazatérve ismét újságíró­ként működött. Bonyhádon született 1812. áp­rilis 17-én Engeszer Mátyás kar­mester és zeneszerző. 1835-től kezdve Kalocsán dolgozott kán­torként. majd a /óvárosba ment. ahol ugyancsak zenepedagógiai hivatásának élt. 1840-ben Pesten a Nemzeti Zenede tanára lett, maid' belvárosi kántor, főtemp­lom! karnaav. ő alapította, szer­vezte men Mn avar országon a leg­első hazai női énekkart. Szerző­in f.nhb sikeres kórusműnek, és m °ajelentetett számos művészeti cikket és kritikát. Száz évvel ez­előtt. 1885. április 19-én halt meg Budapesten. MŰSOR 1915. április 20-án, szombaton KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ Délután 2 árakor: A KÉTBALKE­ZES ViAiRAzSLÖ. Bérletszünet. Este 1 7 órakor: NEM MINDENNAPI HÁ­ZASSÁG. Bérletszünet. Előzetes Április 22-én, hétfőn este 7 órakor: KOLDUSOPERA. Kada Elek-bérlet. 23-án, kedden: szünnap, 24-én, szer­dán délután 3 órakor: A KÉTBAL­KEZES VARÁZSLÓ. Bérletszünet. Es­te 7 órakor: A KAMÉLIAS HÖLGY. Déryné-tiérlet. 26-án, pénteken este 7 órakor: A KAMÉLIAS HÖLGY. Bér- letszünet. 27-én. szombaton. 2 órakor: a kétbalkezes varázsló. sgr­letszünet. 27-én. szombaton este 6 óra­kor: KOLDUSOPERA. Bérletszünet. KELEMEN LÁSZLÓ KAMARASZÍNHÁZ Nincs előadás. Előzetes Április 22-től 28-lg: nincs előadás. ERDEI FERENC MŰVELŐDÉSI KÖZPONT 10 órakor: Videoklub. Video művé­szeti alkotások megtekintése. Inier- mentál Nemzetközi Videoújság. 16 árakor: Dél-alföldi paletta. Gyer- mek^ánccsoportok bemutatóla. 19 órakor: Egyszer vagyunk 40 éve­sek. Közreműködik: Keres Emil. Pit- tl Katalin, Leblanc Győző, Kovács Erzsi, Hernádi Judit, Szombathy Gyu­la. Zenekar: Gyarmathy István. Szak- csi Lakatos Béla, Jávori Vilmos, Tor­ma Rudolf. Zenés Dódiumbérlet. be­lépődíjas! Figyelem! Az előzetes idő­ponttal ellentétben az előadás nem 20 hanem 19 órakor kezdődik. Előzetes. Április 22-én. hétfőn 20 órakor: L Emelet koncert. MOZI KECSKEMÉT Városi mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: MENEKÜLÉS A GYŐZE­LEMBE. Sz„ amerikai film. Árpád mozi: fél 4. háromnegyed 6 és 8 órakor: SERIFF AZ ÉGBŐL. Sz olasz film. Otthon mozi: délelőtt 10 órakor: START KÉT KERÉKEN. Sz.. mb amerikai film. Fél 6 és fél 8 órakor: ELVIS PRESLEY. Sz.. zenés, ameri­kai film. Stüdiőmozi: 8 órakor: A HABORÜ- NAK VÉGE. Francia—svéd film. Mesemozi: fél 4, háromnegyed 6 órakor: TANULÉKONY PAPAGÁJ. Paftásmozl: fél 1 órakor: CSUTAK ÉS A.SZÜRKE LO. BAJA Uránia mozi: fél 4. fél 6 és fél 8 fűm01"1 HÓSZAKADAs- Sz.. magyar Központi mozi: 4. 6 és 8 órakor- HkalocJa A LAKAj- Maeyár. film.’ ON1™" mozi: 4. 6 és 8 órakor: A LEGYŐZHETETLEN VUTANG. Sz., A Magyar Televízió A hét ja­nuár 13-i adásában riportban mutatta be az orgovány—kargalai tanyai iskolát, a pedagógus és a gyerekek mindennapjait és azt az örömöt, amelyet a kecskemé­ti Katona József Színházban tett látogatásaik jelentenek nekik. Hogy nemcsak a színház sze­rez boldog perceket a kisdiákok­nak, erre itt az újabb bizonyí­ték. Tegnap délelőtt az Ofotért Vállalat képviselői jártak a ho­mokbuckák között meghúzódó iskolában. Ajándékkal kedves­kedtek a tanyasi nebulóknak: öt Szmena típusú kisfilmes fény­képezőgépet és húsz darab feke­te-fehér filmet nyújtottak át ne­kik, hogy megismerkedhessenek a fényképezéssel, megörökíthes­sék az iskola életét, élményeiket. Ha elfogynak a filmtekercsek, újabbakat küldenek, vállalják a képek kidolgozását is. A kecs­keméti Petőfi Sándor utcai Ofo­tért szaküzlet Radnóti Magda szo­cialista brigádja patronálja majd a jövőben a kargalai iskolát és a fotózó diákokat. Az ajándékok között megtalál­ták a gyerekek azt a tíz tekercs­ből álló színes diasorozatot — két szövegkönyvvel együtt —, amely kezdő és haladó szintű fo­tóstanfolyam anyagát tartalmaz­za. Hogy tanulmányozhassák az iskolások a 470 diakockát, meg­lepték őket egy diavetítővel. Is­mereteiket pedig tovább bővíthe­tik az Ofotért-Stúdió nyolc köny­vecskéből álló sorozatából, s ke­zükbe vehetik majd a Fotószak­körök szervezése és vezetése cí­mű módszertani kötetet is. B. T. Piaci körkép Arak Kecskeméten Sárgarépa Petrezselyem 10—15 12—20 Hónapos retek (csomó) 3—10 (forint/kg) Elő csirke (pár) 130—190 Vöröshagyma Fejeskáposzta 12—14 15 Zöldhagyma (csomó) 3—4 Elő tyuk (pár) 280—360 Kelkáposzta 15—20 Fokhagyma 40 Elő kacsa (pár) 300 Saláta (db) 3—8 Paraj 20 Tej (liter) 9 Karalábé (db) 12—14 Sóska 20—25 Tejföl (liiter) 60 Karalábé 10—12 Gomba 80—120 Tehéntúró 60 Karfiol 100 Alma 6—*18 Juhsajt 100 Paradicsom 200—250 Körte 25 Tojás (db) 1,50 Zöldpaprika (db) 1 ; Héjas dió 40 Burgonya 5 Uborka 50—*>70 Savanyúk á poszt a 18—20 Gázolás a gyalogátkelőhelyen Baja belterületén, a Szamuely és a Deák Ferenc u. keresztező­désénél április 18-án délelőtt Heibl István 21 éves bajai lakos (Kálvin u. 75.) személygépkocsi­jával elütötte a gyalogátkelőhe­mb., lóinál film. 14 éven aluliaknak nem ajánlott! KISKŐRÖS Petőfi mozi: 7 órakor: VÖRÖS GRQFNO. I—II. Sz., magyar történel­mi film, KISKUNFÉLEGYHÁZA Petőfi mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: MÉGIS KINEK AZ fiLE- TE. Sz., amerikai film. 14 éven alu­liaknak nem ajánlott! KISKUNHALAS Fáklya mozi: 4. 6 és 8 óraikor: MA- RATON ÉLETRE HALAIRA. Sz . mb. amerikai film. Csak 18 éven felüliek­nek! TISZAKECSKE Művelődési ház: 6 és 8 órakor: LU- XUSBORDÉLY PÁRIZSBAN. Sz.. mb., francia film. Csak 16 éven felüliek­nek! április 21-én vasárnap KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ 'Délután 3 órakor: KOLDUSOPERA. Bérletszünet. Este 7 óraikor: KOLDUSOPERA. Ko- dály-ibérlet. KELEMEN LÁSZLÓ KAMARASZÍNHÁZ Nincs előadás. ERDEI FERENC MŰVELŐDÉSI KÖZPONT 20 órakor: Kubai Karnevál. A mar­gitszigeti Thermal Szálló Havanna Clubja Kecskeméten., Előzetes. AprlUs 24-én, szerdán IS órakor Ra- dos Ferenc szóló zongoraestje. MOZI A MOZIK 'MŰSORA AZONOS A SZOMBATIVAL, KIVÉVE: KECSKEMÉT Árpád mozi: fél 5 és fél 8 órakor: VOLT EGYSZER EGY VADNYUGAT. I—n. Sz., amerikai—olasz western­film. BAJA Uránia mozi: fél 4. fél 6 és fél 8 órakor: MARATÓN ÉLETRE HALAlL- RA. Sz., mb., amerikai film. Csak 16 éven felülieknek! Matiné délelőtt 10 órakor: TIN-TIN ÉS A CÁPÁK TAVA. KISKÖRÖS Petőfi mozi: 6 órakor: KURTAFAR- ICŰ PETICICA. Sz., mb. svéd mese- film. 8 órakor: LADY CHATTERLEY SZERETŐJE. Sz.-. mb., francia—an­gol film. Csak 18 éven felülieknek! KISKUNFÉLEGYHÁZA Petőfi mozi: fél 4 háromnegyed 6 és 8 órakor: FORRÓVÉRŰ KÍSÉRTET. Sz. mb., olasz film. KISKUNHALAS ' Fáklya mozi: 4. 6 és 8 órakor: A HÉT MESTERLÖVÉSZ. Sz.. amerikai film. TISZAKECSKE Művelődési ház: 6 és 8 órakor: KI­CSI KOCSI ÚJRA SZÁGULD. Sz., mb„ amerikai vígjáték. lyen szabályosan áthaladó Ba­kuja Jánosné 51 éves dusnoki la­kost (József A. u. 3.). Bakuláné súlyosan megsérült. Harta külterületén az 51. szá­mú út 95. kilométerénél történt baleset április 18-án. Wéber Konrád 43 éves hartai lakos, (Kossuth L. u. 103) munkaadója traktorával permetezőgépet von­tatott Solt irányából Harta felé. A permetezőgép szórókeretrésze kikapcsolódott, vagy eltörött, és nekiütközött a szemben szabá­lyosan közlekedő Andsdty Ferenc bátyai lakos (Bátya, Zrínyi u. 36.) által vezetett, munkaadója tulajdonát képező ZSUK kiste- hergépkocsinak. A baleset kö­vetkeztében Anislty súlyos sérü­lést szenvedett. NÍVÓDÍJ KUTATÓMUNKÁÉRT Fiatal bőrgyógyászok fóruma Öt év után iámét Kecskeméten ta­lálkoztak tegnap az ország bőr­gyógyászai. hogy széles körű szak­mai fórum előtt számoljanak be a mindennapi gyógyító munka mellett végzett kutatásaikról. A Tudomány és Technika Há­zában tartott tanácskozás részt­vevőit elsőként a rendezvény há­zigazdái nevében dr. Török Lász­ló osztályvezető főorvos köszön­tötte. Örömét fejezte ki, hogy az 1980-ban tartott első fórum ked­vező visszhangja alapján ismét Bács-Kiskun székhelye adhatott otthont az országos találkozónak. Mint mondta, a megyei szakor­vosok nem titkolt célja, hogy sze­retnék, ha a fiatal bőrgyógyászok immár hagyományos konferen­ciáinak állandó színhelyéül vál­na Kecskemét. Gráner Gyula, a szervezésben közreműködő megyei KlSZ-bi- zottság első titkára egyebek kö­zött a személyes kapcsolatterem­tés szempontjából tartotta nagy jelentőségűnek az eseményt, hi­szen a szakmán belüli ismeretsé­gek sokat segíthetnek a pályakez­dő értelmiségiek későbbi alko­tómunkájában is. Az ünnepélyes megnyitó záróaktusaként dr. Rácz István professzor, a Magyar Der-, matológiai Társulat elnöke nívó­díjakat adott át a tavalyi év szak­mai pályázatán legeredményeseb­ben szerepelt fiatal kutatóknak. A nap során harminc résztve­vő — a meghívottak több mint egynegyede — kapott lehetőséget tudományos munkája eredmé­nyeinek ismertetésére. A me­gyénkben szakemberek többek között , a kullancscsípés, a daga­natos és allergiás bőrbetegségek új terápiás kezeléséről számoltak be kollégáiknak. A tanácskozás záróünnepélyén a kecskeméti szervezők díjakat osztottak ki azoknak az előadók­nak, akik problémafelvetésükkel, beszámolójukkal leginkább hoz­zájárultak a találkozó sikeréhez. SZ. K. Megyénk az országos sajtóban Magyar Hírlap, április 19-ii szám: Sz. A.: A kí­sérlet. (Glossza a kecske­méti vasútállomással szem­közti útrók) Élet és Irodalom, 16. szám: Zöldi László: Egy híján húsz? (Gondolatok az 1919 őszi orgoványi tö­meggyilkosságról készült filmről, a Tizenkilencről. Rendezte: Szobolits Béla.) Képes Űjság, 16. szám: Szigeti Piroska: Tűzben próbált emberség. (Képes aliporrt a kecskemét-széche- nyivároái tűzről.) BÖLCSŐDE — FAGYOK ELŐTT? Több szülő telefonált szerkesztőségünkbe (s gyakorló apaként személyesen Is tapasztaltaim): nincs fűtés a kecskeméti Széchenyi sétány! bölcsődében. A gyerekeket vastag ruhákba öltöztetik, kogy meg ne fázzanak. (Saját tapasz- talatom: kevés eredménnyel). A város találomra föltárcsázott négy másik bölcsődéjében fütenck annyit, amennyit (kell. A központi fütéses lakásokban sem fagyoakódnak esténként a lakók, mert ha kell. megforrósítja a radiá­torokat az IKTV, Miért van akkor hideg egy bölcsődében? Azért — tudtam meg — mert fel­újítják a fűtési rendszert: eddig a szomszédos iskolától kapták a meleget (az óvodával együtt), ezentúl másképp lesz. A dolog — elvben — rendben Is lenne. A gyakorlatban azonban legalább azt a kérdést föl kell tenni: vajon nem lehetett volna-e néhány héttel később kezdeni a munkálatokat, s, ha kell, mondjuk augusztusban két műszakban bepótolni az emiatti csúszást? A meteorológiai előrejelzés ugyanis április vé­gére, május elejére még fagyot ígér, amire nemcsak a mezei vetemények ér­zékenyek, hanem a három év alatti gyerekek is ... — If. NAPTÁR 1985. április 20., szombat Névnap: Tivadar Napkelte: 3 óra 47 perc Napnyugta: 19 óra 40 perc Holdkelte: 6 óra 00 perc Holdnyugta: 20 óra 03 perc IDŐJÁRÁS Előrejelzés az ország területé­re ma estig: túlnyomóan napos, száraz idő lesz. A szél eleinte észak felől gyakran megélénkül, kissé megerősödik, majd gyen­gül, de délután délnyugat felől is­mét megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 14—18 fok között várható. A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium és a Bajai Meteoro­lógiai Főállomás Jelenti: Április 18-án Kecskeméten a közép- hőmérséklet 9,5 (az 50 éves átlag 10,5), a legmagasabb bőmérséklet 14*1 Cel- sius-fok volt, 2 milliméter csapadék hullott. Tegnap reggel 8 órakor 7, 14 órakor 11,7 Celsius-fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 6*8 fok, a tengerszintre átszámított légnyo­más 1019,5 millibar (süllyedő) volt. Április 18-án Baján a középhőmér- séklet 9,6 (az 50 éves átlag 11»1). a legmagasabb hőmérséklet 13.4 Celsius- fok. a nap 0,5 órán át sütött, és 1,2 milliméter csapadék hullott. Tegnap reggel 8 érakor 7,1, 14 órakor 10.3 Cel­sius-fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 6,6 fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 1019,8 millibar (süllyedő) volt. LOTTÓ A Sportfogadási és Lottó Igaz­gatóság közlése szerint a Déva- ványán megtartott 16. heti sor­solás alkalmával a következő számok kerültek kihúzásra: 21, 34, 68. 80, 89 — ÜJ KÖNYVEK. Arany: Toldi szerelme. — Erdosi—Ladó: Környeze­tünk és a vállalati informatika. — Görögország, Törökország nyugati ré­sze, Albánia és Ciprus autótérképe. — Halász: Magyar—némát kéziszótár. — Kriszten: Tavasztól tavaszig a sző­lőben. — Lactantlus: Az Isteni gond­viselésről. — Lengyel: — Cseréptörés. — Mihailovicz: A jugoszláv gazdasági valóság. — Nemere: A kozmosz lo­vagjai. — James: Egy hölgy arcképe (A Világirodalom Remekei sorozat). — Az Alkotmány a gyakorlatban. — Cook: A láz. — Gárdonyi: Egri csil­lagok (németül). — Germánusné Ka­jád Kató: Kelet vándora. — Kiss Dé­nes : A csönd születése. — Lengyel: Csak az anyagnak szárnya legyen. — Manzönl: A jegyesek. — Mikszáth: Beszterce ostroma. — Mikszáth: üj Zrínyiász. — Az orvostudomány ak­tuális problémái 5«. — Piaget—Frais- se: A kísérleti pszichológia módsze- • rei. ÉHSÉG Mérik »evőt’ néznek. A sok szép lány láttára Fe­hér odasúgja a feleségé­Az ember; valósággal étvágyait kap ,. ■ Fehórné közbevág: ' — Étvágyat kaphatsz, de . enni otthon fogsz... w «I A HÉTVÉGE SPORTJA SZOMBAT LABDARÚGÁS Területi bajnokság: Honvéd Kun Béla SiE—Szarvas, Kiskunfélegyháza, 17 órakor. Jv.: Bajnóczi. Megyei bajnokság: Kiskunfélegyhá­zi Szövetkezeti SE—Kiskunhalasi AC— MED ŐSZ. Kiskunfélegyháza. 17 óra­kor. Jv.: Faikas. Bajai TSZ SK—Sü- köski. Baja. 17 órakor. Jv.: Zsigó. Megyei Ii. osztály: Déli csoport: Honvéd Kinizsi SE—Kisszállás. Ba­ja, Kinizsiripáilya* 16.30-kor. Északi csoport: MFS C—-Honvéd Gábor A. SE. Kecskemét. Izsáki út, 10 órakor. Honvéd Mező fi SE—Csen­gőd, Kecskemét, - Mezőfi pálya, Ifi órakor. Körzeti labdarúgó-bajnokság: Kecs­keméti csoport, kezdés ifi órakor: Helvéciái Petőfi—Kunadacs. Fülöp- házat—Kunpeszér. Ladánybene—Kun­adacs» Lajosmizse II.—Orgovány. Országos serdülő bajnokság: Bajai SK-BVTC, Baja. Petőtfi-sziget, 12 órakor. Országos ifjúsági bajnokság: Bajai SiK—BVTC, Baja, Petőfi-sziget, 10 .Jó-kar. Megyei serdülő bajnokság: Bajai csoport, kezdés 15 órakor: BSK— Hercegszántó. Érsekcsanád—Bácsbor- sód, Vaskút—Nagyiba racska, Felső- szentiván—Gara. A Bajai Tsz SK— Katymár mérkőzés délelőtt 10 órakor kezdődik. Kalocsai csoport, kezdés 10. dó-kor: Kalocsa I.—Miske. Dus- nok—Síi kösd. Fájsz—Úszód, Kalocsa 11. —Hajós, Dun apaibaj—Császártöltés. Kecskeméti csoport, kezdés 15.30-kor: KSC H.—Helvécia. Izsák—KSC I., Hetényegy házai—KTE I., KTE II.— Lad osondzse. Kiskunhalasi csoport, kezdés 14.30-kor: Bácsalmás—Tatahá­za, Kiskunhalasi Spartacus—János­halma, Harkakötöny—Tompa, Mély­kút—Kelebia, KAC-MEDOSZ—Kis­szállás. Kiskőrösi csoport, kezdés 10 órakor: Akasztó—Kecel; Kiskő­rös—Kunszentmiklós. Soltvadkert— Tass, Solt—Harta, Csengőd—Unrehegy. ASZTALITENIS Z A megyei serdülő csapatbajnokság döntői: Kunszentmiklós. gimnázium, 9 óraikor. RiÉrZiH »ABDA NB U-es női mérkőzés: Csepel Autó—DUTÉP SC, Bp. 9.45-kor. NB U-es férfimérkőzés: Tiszaföld- váír—DUTÉP SC, Tiszaiöldvár. 16 órakor. Megyei bajnokság nők, kezdés, 10.30-kor: DUTÉP SC II.—Kiskőrös, Lajosmizse—Soltvadkert. KAC-ME- DOSIZ—«Kisszállás, Harkakötöny— Szánk, Kiskunmajsa—Bácsalmás, Ne- mesnádiudvar—Jánoshalma H. KOSÁRLABDA Felszabadulási Kupa férfimérkő­zés : Kecskeméti SC—IBSE. Kecske­mét, városi sportcsarnok, 16 órakor. Jv.: dr. Páli, Farkas. NB H-es férfimérkőzések: Mező- herényi SE—Vaskúti Bácska. Mező­be r én y, 17.30-kor. Karcagi SE—Kis­kunfélegyházi Lenin Tsz SK. Kar­cáig, 15 órakor. NB II-es női mérkőzések: Kisúj­szállási MÁV—Kkfházi Vasas, Kisúj­szállás, 08 órakor. Mezőberényi SE— Bajai Tanítóképző, Mezőberény, 16 órakor. RÖPLABDA NB H-es férfimérkőzés: Kaposvári Dózsa—DUTÉP SC, Kaposvár. 14 éra­kor. Kőbányai Lombik—Hon/ód Me­zőfi SE, Bp. Lőrinci sportcsarnok, 14 órakor. nb H-es női mérkőzés: U. PEÄC— Kalocsai SE. Pécs. m« órakor. Felszabadulási Kupa úttörő és mi* ni leány röplabdatorna: Kecskemét, árpádvárosi sportcsarnok. 8 órától. VÍZILABDA OB H-es A osztály: Kecskeméti Vízmű SC—Ceglédi VSE, Kecskemét, fedett uszoda., 17 órakor. VASÁRNAP LABDARÚGÁS NB U-es mérkőzés: Bajai SK— DVTK. Baja, 17 órakor. Jv.: Németh. Területi bajnokság, kezdés 17 óra­kor : Miske—Békéscsabai Agyagipar, Miske, jv.: Verest, Kecskeméti TE— Makó. . Kecskemét, KTÉ-pálya. jv.: Uhrin. Lajosmizse—DÉLÉP SC, La­josmizse jv.: Maróti. Békés—Kecs­keméti SC, Békés, jv.: Szolnok me­gyéből. Megyei bajnokság, kezdés 17 óra­kor: Kunszentmiklós—Soltvadkert, Kunszentmiklós, ív.: Varga, Kecel— Akasztó, Kecel, jv.: Szabó S. Hon­véd Radnóti SE—Kiskőrös. Szabad- szállás, községi pálya, jv.: Franczls- kovics. Izsák—Harta. Izsák. jv.: Szentgyörgyi. Bácsalmás*—Jánoshal­ma. B.almás, jv.: Szabó J. Kalocsád SiE—Tass, Kalocsa., jv.: Nagy L. Megyei U. osztály, Déli csoport: Érsekcsanád—Bácsborsód 10.30-kor, BSK junior—Úszód 10.30-kor, Vas­kút—Gara 10.30-kor, Fájsz—Tompa 16.30-kor, Mélykút—Kelebia 10.30-kor, Hercegszántó—Tataháza 10.30-kor, Katymár—Hajós 16.30-kor, Kitüntetések A közelgő propagandisták nap­ja alkalmából a Szakszervezeti Munkáért arany fokozatát kapta Birkás Józsefné, a Kiskunhalasi Baromfifeldolgozó Vállalat mun­kásellátási csoportvezetője, és Fekete László, a bajai társada­lombiztosítási kirendeltség kiren- rendeltségvezető-helyettese. Szak- szervezeti Munkáért oklevelet vett át Kerpesics Béláné, a Habselyem .Kötöttárugyár kecs­keméti gyárának főkönyvelője, és dr. Tompa Lászióné, a Kis­kunhalasi Kereskedelmi és »Ven­déglátóipari Szakmunkásképző Iskola tanára. — Állattartók figyelmébe! A Szegedi Közúti Igazgatóság érte­síti az állattartókat, hogy a ke­zelésébe tartozó Bács-Kiskun me. gyei főútvonalaik: az 51. számú Budapest—Hercegszántó, az 52. számú Kecskemét—Dunaföldvár, az 53. számú Solt—Tompa, az 54. számú Kecskemét—Sükösd, az 55. számú Szeged—Bátaszék, a 441-es Cegléd—Nagykőrös, a 451-es Kiskunfélegyháza—Szen­tes, valamint a Kiskunhalas— Csávoly és a Kiskunhalast Kis­kunfélegyházával összekötő utak mentén az úttartozékok (útjelzők,. KRESZ-táblák) körül általános, valamint a mellékutak mentén — szükség szerint — részleges gyomirtást végez április 24-től május 15-ig. A felhasználásra kerülő vegy­szer méregjelzés nélküli, • de gyengén mérgező készítmény, az élelmezés-egészségügyi várakozá­si idő 14 nap. Ezen időtartamon belül a kezelt területen füvet használni, állatot legeltetni tilos! A vegyszerezett területen figyel­meztető táblákat helyeznek el. í Hétfői ^ lapszámunkból J Északi csoport, k-ezdés 16 órakor: ümrehegy—Kiskunhalasi Spartacus. Helvécia! MEDOSZ—Kkfházi Húsos, Tisza aLpár—«Kiskunmadaa. Hetény­egyháza—Kerekegyháza. Harkakö­töny—Császártöltés. Körzeti labdarúgó-bajnokság. Ba­jai csoport, kezdés ifi órakor: Nagy­iba racska— Csátalja, Nemes nádudvar— Felsőszentlván, B át monostor—Bács­bokoct, Madaras—Szeremle, Csávoly— Dá/vod. Kalocsai csoport: Dunavecse— öregcsertő 10.4O-kor, Dunapataj— Szakmár 17 órakor, Homokmégy— Solt 17 órakor. Bátya—Szalkszentmár- ton 17 órakor. Kecskeméti csoport: Izsák n.— Páhl no óraikor. Kiskunhalasi csoport, kezdés 17 órakor: Rém—K unó ad a. Cslkéria— Borota. Csólyospálos—<Szank. Kun­fehér tó—Jás zsz ént lászló. Kiskunfélegyházi csoport, kezdés 10 órakor: Kecskeméti MÁV SE— Lakitelek, Kkfházi Vasutas*—Kun­szállás, Jakabszállás—Pálmonostora, Szikra MEDOSZ—«Bugac. ASZTALITENISZ Felnőtt női csapatbajnokság: Kun- szemtmtkLós—Kalocsai, Kunszentmik­lós, gimnázium, 9 órakor. KÉZILABDA Megyei férfibajnokság kezdés, 10.30-kor: Kecel—KMF SC. KAC­MEDOSZ—Lajosmizse. Kiskunfélegy­házi Műanyag—Gara, Bácsalmás— Tiszakécske. Klskunmajsa—Soltvad- .kert. KOSÁRLABDA Felszabadulási Kupa férfimérkő­zés: Adfba Regia Építők—Bajai SK, Székesfehérvár, 14 órakor. Jv.: Ho- locsi, Valovics. NB II-es férfimérkőzés: Békéscsa­bai MÁV—Vaskúti Bácska, Békés­csaba. lL30-kor. nb II-es női mérkőzés: Békéscsa­bai ÁFÉSZ—«Bajai Tanítóképző. Bé­késcsaba, 10 órakor. VÍZILABDA OB n. A osztály: Csongrád—Kecs­keméti Vízmű SC, Csongrád, 17 óra­kor. TEKE NB 111-as férfimérkőzés: Makó— DUTÉP SC. Makó. 8.30-kor. RÖPLABDA Felszabadulási Kupa úttörő és mi­ni leány röplabdatorna: Kecskemét, áfpádvárosf sportcsarnok. 8 órától. A nyugati országok saj­tója gazdasági bombának nevezi; az eljárás futótűz, kánt terjedt el a fejlett Ipari államokban, eljutott hazánkba is, do nálnnh csak kocogósan hódít. Bs az értékelemzés, amelynek hasznosságáról a negyedik oldalon frank. Ugyanitt ol­vashatunk a megyeszék­hely egyik jelentős ipari szövetkezetéről, s BÄCS- MOBIL eredményeiről és terveiről. Jelentkezünk a Sajtóposta összeállítással is. Bács-Kiskunban a múlt, az örökség megismerése, to­vábbvitele sokak szívügye. Például a kiskőrösi Dnlal Andrásé. A lelkes helytör­ténész-könyvtárossal, a Szo­cialista Kultúra kitüntetés tulajdonosával az ötödik oldalon ismerkedhetünk meg. A könyvespolcra A Leaotungi emberkék és mesék című legfrissebb Jókai.válogatást ajánljuk. PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: Dr. Sztrapák Ferenc Kiadja: a Bács-Kiskun megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Preisztnger András Igazgató Szerkesztőség, Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér 1/a. «001 Telefon: 27-aiil Telexszám: 26-21« bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál , és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra: 43,— Ft. negyedévre: 128,— Ft. félévre: 858,— Ft. egy évre: 518,— Ft. Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással Kecskemét, Külső-Szegedi út 8. 0001 Telefon: 28-777 Igazgató: Ablaka István HU ISSN 0133H88I X.

Next

/
Oldalképek
Tartalom