Petőfi Népe, 1985. április (40. évfolyam, 76-100. szám)

1985-04-04 / 79. szám

4 A nevezetes zánkai szignál: Mentus Róbert, Valltai Viktor, Hidas Zoltán, Frémer Gábor, Angeli Attila, Tóth Nándor. (Méhesi Éva felvételei)

ŰTTŐRéj&rÉ%

Hosszú évek óta a jeles társadalmi, politikai események szereplői a vidám, pattogó indulókat játszó úttörő fúvószenekarok. Szűkebb hazánkban, Bács-Kiskunban jelenleg tíz úttörő fúvósegyüttes gyakorol, játszik, szerepel rendszeresen. És milyen jól! Közülük a legfiatalabb a császártöltési, amely két éve alakult.

,,Együtt zenélni: csodálatos dolog!”

— Miként érlelődött meg a gondolat Császártöltésen, hogy fúvószenekart szerveznek? — kérdezem Angeli Mátyástól, aki pedagógus, a művelődési ház igazgatója, harminc éve népművelő, és cáfolja azt a hiedelmet, hogy senki sem lehet próféta a saját hazájában. Ugyanis itt született.

— A község lakói zenekedvelő emberek. Nem tartottam véletlennek, hogy a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar, a pécsi és a madaras) úttörőzenekar nagy sikert aratott nálunk. Hosszú napokig beszéltek róla az emberek, tetszett mindenkinek. Különösen a szülők mondogatták: jó lenne, 'hu nekünk is lenne fúvószenekarunk ... Először furulyával próbálkoztunk. 1983-ban pedig tovább léphettünk, mód nyílt egy zenekarvezetői állás meghirdetésére. Ekkor kerültünk kapcsolatba Farkas Ferenccel, akinek sikerült két esztendő alatt zenekarrá formálni a kis csapatot.

Vidám polka hangjai áramlanak ki az iskola résnyire nyitott ablakán. A teremben „csak” negyvenen próbálnak, néhányan hiányoznak, igazoltan. Valameny- nyien a helyi általános iskolába járniak, kivéve Leír er Mónikát, aki Pécsett középiskolás, és így indokolja ittlétét:

— Nyolcadikos voltam, amikor a zenekar megalakult, s az elsők között jelentkeztem, klarinéttal. Nem akarom abbahagyni. Eljövök, amíg csak lehet, mert együtt zenélni csodálatos dolog. Minden

, Jutalomból hangszerek

szombaton délelőtt próbálunk. Ha szükséges, máskor is. Jól emlékszem, két évvel ezelőtt, januárban tanultuk meg a Mint a mókus fenn a fán kezdetű úttörődalt, és ezt játszottuk először közönség előtt, március 15-én. és a Himnuszt. Ma már csaknem húsz indulót, polkát, keringőt tudunk együtt játszani.

— Sok helyre elmehetünk, s íg.v sokat tanulhatunk — vélekedik Rausch Gyuri, aki volt már Szekszárdon, Zánkán, Békéscsabán és jászolt Kecskeméten is, ahol a megyei pártértekezlet küldötteit köszöntötte társaival.

Frémer Gábor a község hagyományos Orbán-napi borünnepélyére emlékezik szívesen, melyen a Hirliingenből érkezett felnőtt fúvósokkal szerepeltek együtt. Kaptak tőlük kottákat is, egy vidám dixit, melyet ittjártuk óta megtanultak.

— Meghívtak bennünket Grazba! — újságolják a gyerekek. Farkas Ferenctől azt is megtudom, hogy a Magyar Rádió javaslatára utazhatnak majd a burgenlandi városba, vendégszereplésre.

— Hova szeretnétek még el~ jutni? — kérdezem a gyerekeket, és azt várom, hogy egy mesz- szi, soha nem hallott városnevei mondanak.

— Csillebércre! — felelik kórusban —, meg újra Zánkára, az nagyszerű lenne!

Megtudom* hogy Zánkán,. az úttörőolimpián százhússzor játszották el á zenekar vadászkür- tbsei a szignált, amit erre az alkalomra tanultak meg.

Jelenleg nyolcán várnak felvételre. Érdemes, hiszen Schaffer Gábor, aki hosszabb ideig a zenekar technikai munkatársa volt — vitte az "állványokat, a kottákat —. most cintányérossá léphetett elő, a nyomába pedig Danis Attila került, ő lehel a következő zenekari tag.

A császártöltési iskola zenei tagozata a megalakuláskor együttműködési szerződést kötött a kalocsai helyőrségi fúvószenekarral. Ennek értelmében a zenetagozatos fiútanulók sorkatonai szolgálatuk idején a kalocsai — vagy másik — helyőrségi zenekarban kapnak helyet. Ha pedig kedvük van a kaitonazenészi pályához, a zenekarban eltöltött idő jó ajánlás lesz valamennyiüknek.

Farkas Ferenc hosszú évekig aktív zenész volt. Tökéletesen érti a betanítás, a vezénylés mesterségét. A gyerekek rajongva beszélnek róla. Szívesen ment a községbe. Munkaszeretetére jellemző, hogy kezdetben — ha kellett — éjszaka is másolta a kottákat.

— A művelődési ház szakköre vagyunk — mondja a zenekar- vezető. — Örömömre szolgál, hogy a szülők is értékelik eredményeinket. Hangszert vásárolnak gyermekeiknék, Sikeres zenetanulásuk jutalmául.

Selmeci Katalin

• Próba az iskolában.

TÍZÉVES A SZOVJET IRODALOM

Üj értékeket közvetít havonta magyarul

1975. április 4-én jelent meg a Szovjet Irodalom című folyóirat elsó száma. Az igen tetszetős kiadványt, mely arra hivatott, hogy a gazdag, színes és számunkra nagyrészt ismeretlen irodalmak legjelentősebb műveit közvetítse a magyar olvasóközönséghez — kezdettől a kecskeméti Petőfi Nyomda gondozza.

A lapszerkesztés elveiről, módszereiről — múltról, jövőről — és természetesen a szovjet irodalomról E. Fehér Pál helyettes főszerkesztővel beszélgettünk.

— Milyen előzményei voltak a ma már jól ismert, népszerű folyóiratnak?

— A lap szervezése 1974 őszén indult. Akkoriban a moszkvai kiadású, hasonló című szemle már megjelent angolul, németül, lengyelül. franciául, spanyolul és japánul, azzal a céllal, hogv idegen nyelveken közvetítse a szovjet irodalom legújabb alkotásait. Mi az indulás pillanatától a hazai olvasók igényei szerint próbáljuk a szovjet irodalom legfrissebb eredményeit tolmácsolni. Feladatunk egyértelmű. Az első számban Kádár János elvtárs levele fogalmazta meg ezt tömören, umikor a szovjet szellemi értékek minél gyorsabb és hatékonyabb közvetítésének fontosságát hangsúlyozta. A Király István akadémikus vezette redakció ezt a programot tette magáévá.

— Miben különbözik a magyar kiadás a moszkvaitól?

— Nálunk nem ugyanazok a követelmények egy ilyen lappal szemben, mint például Japánban vagy Prágában. Nem akarunk mindenáron különbözni, de az a meggyőződésünk,^ hogy nekünk .sajátos ízlésű és műveltségű közönségünk van. Éppen ezért fontos feladatunknak tekintettük, hogy a folyóiratban megszólaltassunk a magyar irodalomból mindenkit, akit csak érdemes. Interjút készítettünk Illyés Gyulával, beszélgetési közöltünk, melyet Ju- rij Levitanszkij folytatott fordítójával, Juhász Ferenccel, és nem hiszem, hogy jelentősebb író kimaradt volna a lapból.

— Az összeállítás ikerszerkesztőség feladata?

— Igen. Évente többször is találkozunk Moszkvában. Elvtársa- ink elmondják a véleményeiket, terveiket, bemutatják a várható „termést”, ami ott már megjelent. Mivel mi ugyanazokat a folyóinatokat olvassuk, amiket ők. mi is elmondjuk, mit szeretnénk közölni. Viszont teljes egészében ránk van bízva a magyar anyagok gondozása, amelyek majdnem a lap felét teszik ki.

— Mondjon néhány gondolatot a szerkesztésről és lapkészítésről is. Folyóiratunk az egyik legszebb magyar sajtóorgánum.

— Igyekszünk sok prózát közölni. Többet, mint általában a magyar szépirodalmi folyóiratok. Gyakran vannak úgynevezett tematikus számaink is: Tolsztojról. Gogolról. Turgenyevről adtunk ki ilyet. A lap valóban tetszetős. Április 4-től mégis új tipográfiát csinálunk kecskeméti barátainkkal. Ez nem azt jelenti, hogy elégedetlenek voltunk a régivel, de van a magyar szépirodalmi folyóiratoknál egy olyan hagyomány, hogy bizonyos időközönként „új ruhába öltöznek”. Egyébként végig nagy segítségünkre voltak a Petőfi Nyomda munkatársai. Azt

minden újságkészílö ember tapasztalatból tudhatja, hogy ha nincs jóban a nyomdával, akkor hiába dolgozik jól, nem lehet nyugodt soha. Ugyanakkor a nyomdászok segítsége sok nehéz szituáción átsegít. A mi esetünkben; tekintettel a Moszkva—Budapest közötti földrajzi távolságra. a „csúszások" lehetősége nagy. Erről eddig rajlgnk kívül csak a kecskeméti nyomdászok tudtak^ az olvasóink nem. Nagyon köszönjük ...

— Mindannyian Gogol „köpenyéből" bújtunk ki ,— írta Dosztojevszkij az orosz irodalom folyamatosságára utalva. Ez igaz a klasszikus irodalomra, de a Szovjetunióban még számos más éló kultúra és irodalom van. Milyen a viszony az orosz és a nemzetiségi irodalmak között?

— Van olyan nemzetiségi irodalom. amelyben Gogol kevésbé van jelen, mint a magvar irodalomban. Vagyis nem tudunk egyenlőségjelet tenni az irodalmak között. Hogyan ismerik az ukránok Gogolt? Miként méltányolják a beloruszok Tolsztojt? Mind másképpen. Az orosz irodalomban a kontinuitás megvan. Azonban a szovjet irodalmakat nem a gogoli hagyomány köti össze.

— Mégis, hogyan harmonizálhat a hetvenkét nemzeti irodalom szovjet irodalomként?

— Az orosz nyelv óriási segítség mint közvetítő nyelv, sőt, nemcsak úgy... Vegyünk egy példát. Csingiz Ajtmatov kirgiz író. A kirgizek 1924-ben kaptak abc-t. Azelőtt nem volt írásuk. Nyilvánvaló, hogy Ajtmatov számára, aki a modern világirodalom színvonalán alkot, a jelenlegi kirgiz nyelv állapota nem megfelelő. Ajtmatov tehát oroszul ír. aztán lefordítja a műveit kirgizre. Ugyanúgy, ahogy Kazinczy tette, aki azért fordította németből Shakespeare-t, hogy a magyar nyelvet gazdagítsa. Ébben ^ helyzetben az orosz nyelv szerepe óriási. Azonban .egy grúz író számára az irodalom első emlékei az időszámításunk elöttről származnak, ezért neki nyilvánvalóan kevesebbet jelent. Az örmény írók száma többnyire nincs az orosz irodalomnak ilyesféle jelentősége; mert egy másfajta hagyományból élnek, az orosz nyelvnek csak közvetítő szerepe van a szovjet irodalom kontextusán belül. Minden olyan törekvés, amelyik a szovjet irodalom kontextusában netán az egyik irodalom vagy az egyik nyelv maga- sabbrendűségét hirdetné, óhatatlanul groteszk helyzetet teremtene.

— Ügy hiszem, hogy folyóiratunk azt is elősegíti, hogy a Szovjetunióban egyre népszerűbb legyen a mi irodalmunk. Van-e Magyar Irodalom a Szovjetunióban?

Beszélgetés E. Febér Pál helyettes főszerkesztővel

— Nincs önálló folyóirat, de azt hiszem, hogy nincs is erre szükség. Minden jogos nemzeti büszkeségünkkel együtt egyszerűen nem tudunk annyit produkálni, amennyi egy ilyen folyóiratba belefér. Viszont a szovjet világirodalmi folyóiratnak. az Inosztrannaja Litveratúrának alig van olyan száma, amelyben komoly és színvonalas magyar anyag ne lenne. A legújabban: óriási válogatás jelent meg Jele- ua Malihina kitűnő esszéjével. David Számoljon fordításában Weöres Sándor költészetéből.. Még olyan müvek is megjelentek, mint Dérynék A napok hordaléka, amire az ember azt gondolná, hogy,csak nekünk érdekes. Mi a szerepünk ebben ' Nyilvánvalóan jólesik azoknak, akik magyar irodalommal foglalkoznak, hegy észreveszik munkájukat. Igyekszünk őket szerepeltetni lápunk hasábjain úgy is, hogy kérjünk tőlük írásokat. Szuharev Váciról,. Zali- gvin Darvasról írt többször is. A beszélgetés kezdetén említettem Juhász Ferenc és Jurij Levi- tanszkij párbeszédét. Ezeket a kapcsolatokat szisztematikusan nyilvántartjuk, és f minden adott alkalmat felhasználunk, hogy erősítsük azokat. Ügy gondoljuk, hogy munkánk elismerése az, hogy a magyar társadalmi, politikai és szellemi élet jelesei megtisztelték folyóiratunkat soraikkal. Kádár elvtárs nemcsak a lap indulásakor, hanem most. a folyóirat fennállásának 10. évfordulója alkalmával is a moszkvai és a budapesti- szerkesztőséghez intézett levél ebén méltatta a folyóirat? ,;a hShäJiaPä-szovjet szettemi kapcsolatok fontosságát.

— Miket tart a lap maradandó érdemeinek?

— Két dolgot tekintünk érdemnek: az egyik, hogy az utolsó tíz évben Csingiz Ajtmatovot, Vaszi- lij Bikovot, Szimonovot, Jurij Bondarevet. Georg Gemint, az észt Joan Krosst a magyar olvasóközönség elsősorban a Szovjet Irodalom hasábjain ismerhette meg. Nagy öröm számunkra, hogy a magyar írók szívesen vállalták a bevezető, a szellemi házigazda feladatát. Kevéssé sikerült bemutatni — ez a következőkben lesz feladatunk — a szovjet szellemi élet vitáit. Tehát úgy érezzük, hogy a Szovjet Irodalom azzal, hogy vállalt feladatát teljesítette, új értékekkel gazdagította a magyar kultúrát, hatással volt a magyar irodalom alakulására is. Farkas P. József

A r St jÉL. 4 Ä

A grúz őrmester

Nyugalmazott tanácselnök barátom mondta el, hogy falujukban még most, negyven év után is elevenen él az emléke egy fiatal szovjet katonának, aki a felszabadító harcok során jutott el hozzájuk.

— Márciusi nap volt, havas esőre, csípős szélre ébredtünk. Reggel nyolckor még csend volt a faluban, szokatlan, dermesztő némaság. Kilenc után a falut megszállva tartó németek üvöltözve kapkodták össze holmijaikat, s néhány perc alatt tóvább- álltak. A távolból géppuskák kelepelését hallottuk, majd erősödött a harcizaj. Az ablakon át láttuk, -hogyan vágtat végig a főutcán a szovjet lovas járőr. Az utca végén pihenőt tartottak, majd lépésben megindultak visz- szafelé. A mi házunk előtt, egy szép szál fiatal lovas megsar- kautyúzta a lovát, az alacsony léckerítésen át beugratott az udvarra, és lovát az almafához kötötte.

Nálunk nagyanyám volt a gazda. Szigorú, akaratos asszony, aki nem ismerte a félelmet. Kendőt kötött — mint mindig' ha ide gen érkezett —, kilépett az ajtón. és ráförmedt' a hosszúra nett, fekete hajú, nevető szemű legényre: „Nem látod, hogy kapu is . ran?”

A fiú nevetett nagyanyám mérgén, kezdte volna leszerszá- viozni a lovát, amikor egy idősebb katona nyitott be a kapun, és tört magyar nyelven közölte nagyanyámmal, hogy őrmester vendégünknek készítsen szállást néhány napra. Nagyanyámnak még válaszolni sem volt ideje, amikor újabb lárma és mozgolódás támadt. Egy, vágtató lovas odakiáltott valamit orosz nyelven a mi fiatal őrmesterünknek, mire az lóra pattant, és úgy, ahogyan érkezett, a kerítésen át kiugratott az utcára, majd elvágtatott a többiekkel.

Nem sokkal később fegyverro- pegást hallottunk a falu nyuga- Ji végéből, de a csatazaj öt percig sem tartott, a szovjet katonák máris tódultak visszafelé. Kisvártatva megláttuk a mi őrmesterünket is. a homloka merő vér ttolt. kezét arcára szorítva görnyedten lépegetett, ketten is támogatták.

A konyhában fektették le az öreg díványra, s jnéhány perc múlva megpillantottam falunk öreg orvosát. Rémülten toporgott két szovjet katona között, nem tudta, mit akarhatnak vele, úgy kéllett aj: ajtón beráncigálni. De amikor• meglátta a . sebesültet, és megértette, miről van szó, gyorsan munkához látott. Kitisztította. leragasztotta a sebet, s a sebesültet a tisztaszobában ágyba dugták.

Akkorra nagyanyám is megenyhült. Elegünk ~volt már nekünk a németekből, alig vártuk.

hogy kitakarodjanak. S ha a szovjet őrmester történetesen nem a kerítésen át ugrat be hozzánk, nagyanyám egy zokszót sem ejtett volna. Így is szent lett a béke. A sebesült ember* egyébként is gondoskodásra szorul, táplálékra van szüksége, hogy hamar lábra állhasson. Nagymama finom krumplilevest főzött zöldséggel, sok szalonnával, és nem mozdult el az őrmester mellől, amíg az a tele tányért ki nem kanalazta.

A fiatalember már másnap talpon volt. Közöttünk ült a konyhában, s a gyűrött noteszban őrzött két fényképet magyarázta. Az egyiken nyilván a papát— mamát láttuk, a másik fiatal lányt ábrázolt, s mivel nem értettük egymás nyelvét, csak gondoltuk, hogy a menyasszonya lehet. Szerencsénkre megérkezett az előző napi tolmács, s megtudtuk tőle, hogy vendégünknek Kamo Abasidze a tisztességes neve, a messzi Grúziából vetődött hozzánk. Grúzia nevét hamar megtanulta nagyanyám, de a katonáét sehogy sem tudta megjegyezni. A grúz őrmester — csak így emlegette, és így maradt meg a falu emlékezetében is.

Aznap vidám esténk volt. Nem tudom, maradt-e ahhoz hasonló emlékem gyerekkoromból. Előkerüli egy szőke, jó húsban levő orosz katona, aki harmonikával állított be hozzánk, mögötte a tolmács, két fekete kenyérrel és kél katonakonzervvel megpakol-, va. Nagyanyám ' hagymával és szalonnával egészítette ki a, vacsorát, s mindjárt vidám muzsika verte fel a házat. A zenére a

szomszéd beli lányok, fiúk is oda- somfordáltak, nagymama hiába morgott valamit a háborúról, a vidámság mind hangosabb lett.

öreganyám mérge is hamar elpárolgott. Tettetett haraggal kérdezte meg Kamotól: „Így élünk mostantól? Muzsikaszóval»"

A grúz őrmester komolyra vált arccal intett nemet. Még tart a háború, mondta, cseppet sem vidáman. Szavaitól a mi kedvünk is csillapult, már csak arra tudtunk gondolni, hogy a katonák és a falu népe egész nap lövész- árkot ásott, s amint a hozzáértő öregebbek elmondták, két sorban állnak az ágyúk, torkolattal nyugat felé. Minden percben jöhet az ellentámadás.

Nem is kellett várni, csak hajnalig. Még meg sem virradt, amikor el kezdődött a zenebona. Én az udvarból csak ’ annyi láttam. hogy Kamo egy másik társával géppuskát cipel a várdombon álló templom felé, s még körül sem nézhettem, már kelepeit is a géppuska a váromla- dék mögül. Mint rossz álomra emlékszem, hogy a lármázó, izgága németek hogyan özönlötték el a falut, berontva a házakba, nincsenek-e ott megbúvó szovjet katonák. Alighogy a zaj lecsöndesült. a szomszédasszony jött. lélekszakadva a rossz hírrel. hogy a németek felkúsztak a templomtoronyba, és agyonlőtték az onnan lövöldöző őrmesterünket. .

Nagymama szigorú arca küszöbárrá keményedéit, kendőt terített, a vállára, fütyülve a zűrzavarra, a papiak felé indult. Talán fél óra múltán titokzatos arccal,' de megenyhülve érkezett haza. Kérdeztem, hogy a kendőjét hol hagyta el? Egyetlen szóval sem válaszolt. Egész nap a

szavát sem hallottuk, este pedig — ilyen még nem volt — egy fazék levest tett a füleskosárba, és rám bízta, hogy vigyem el a plébános úrnak. A templom- mái csak a harangozót találtam. ő t'ette el a levest, s arra kért, mondjam meg nagyanyámnak, hogy takarodnak már a németek.

Aznap éjjel alig aludtunk valamit. Korán reggel arra riadok, hogy kopogtatnak az ajtón. S ki lép be rajta? A grúz őrmester sértetlenül, a két szeme valósággal kacag, vállán a nagyanyám kendője. Felkapja nagyanyámat. Összecsókolja, és forogni kezd vele a konyha közepén.

Az történt, hogy németgyülölö plébánosunk felüzent a toronyba a harangozóval. hogy jönnek a fasiszták. A grúz őrmester nem értette pontosan. mit akarnak vele. de más választása nem volt. követte az idős papot, aki elrejtette a templom alatti kazamata ban.

Másnap elárasztották a falut a szovjet katonák. Nagy ember lett az én nagyanyámból, de még belőlem is. Egy ezredes jött el hozzánk, hogy a kezünket megszorítsa. Este pedig, kis gyűlés és szerény vacsora volt az iskolában. Magam is ott ültem az ezredes mellett, plébánosunk, a harangozó és nagyanyám társaságában. Az ezredes beszédet mondott. de a hadaró tolmács fordításából csak annyit értettem meg, hogy jo népnek mondta a

magyart, s hogy nem érdemeltünk ennyi szenvedést.

Tíz napig élt még nálunk a grúz fiú, s mondhatom, nem volt nála népszerűbb emberünk azóta sem. Nagyanyám nem is hitt neki, amikor továbbkészülődött. Az őrmester nem viccelt, csendben mondogatta, hogy mennek Berlin félé. Nagymama szinte megnémult. Arcán ugyan semmit sem láttunk, de észrevettem, hogy remeg a keze, amikor védence fényképét imakönyvébe zárta. Kamo Abasidze is nehezen búcsúzott. Megígérte, hogy majd visszajön, és szép kendőt hoz nagymamának. Nagyobbat, melegebbet a réginél.

Talán három héttel később azt hallottuk róla. hogy elesett. Valaki látta is a sírját a harmadik faluban. Nagyanyámmal felkerekedtünk, meg is találtuk a nevezett sirt, de más név volt rajta, a barátunkéhoz nagyon hasonló. Nagymama haláláig úgy tartotta számon, mint elvesztett családtagot.

Azóta nem hallottunk róla. Éle-e, hal-e, honnan tudnánk? Hét évvel ezelőtt Tbilisziben jártam, kérdezősködtem felőle. Csak hiimmögtek barátaim, hiszen Grúziában annyi az Abasidze. mint nálunk a Kiss vagy a Kovács.

— Negyven év pergett el azóta. — ért visszaemlékezése végére barátom.. — A nagymama régen halott, már apám. anyám sem él. De én azóta is, minden ájrrilis 4-én magam előtt (átom a fiatal szovjet katonát, amint a konyha közepén táncra perdül nagyanyámmal.

Kékesdi Gyula