Petőfi Népe, 1985. április (40. évfolyam, 76-100. szám)
1985-04-27 / 98. szám
Százhatvan évvel ezelőtt, 1825. április 27-én született Eperjesen. és 57 éves korában, 1882-ben halt meg Budapesten Gre- QUSS Ágost író esztéta és kritikus. eayete- mi professzor, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. A többi között orvostudományi és bölcsészeti tanulmányokat folytatott külföldön, majd 1846. és 1849. között Szarvason volt gimnáziumi tanár. Versei, cikkei 1844-től jelentek meg különböző folyóiratokban. A szabadságharcban nemzetőrként vett részt. Világos után egy ideig bújdosott, álnév alatt nevelösködött. végül elfogták, és tízhónapi fogságot szenvedett Nagyváradon. Toldy Ferenc közbenjárására a Pesti Napló munkatársa lett. majd szerkesztette — Hunfalvy Jánossal közösen — a Család könyve című folyóiratot, illetve az Ország című lapot. 1865. és 1870. között ő volt a szerkesztője az Országgyűlési Naplóknak. 1870-től haláláig a pesti egyetemen az esztétikát oktatta. Sokoldalú munkásságával. részben a szépirodalom, de főleg az irodalmi kritika terén bírálataival, esztétikai tanulmányaival kiemelkedő szerepet vi-' vott ki kora irodalmában. Első jelentős rendszerezője volt a magyar esztétikai tudománynak. Műfordítóként is eredményesen tevékenykedett. Tegnap délután fél háromkor a „fémmunkás” Vállalat kecskeméti gyárának ebédlőjében — több mint négyszáz dolgozó részvételével — került sor arra az ünnepségre, amelyen a kollektíva dolgozói szép kitüntetésben részesültek. Horváth János igazgató ünnepi beszéde után Tóth Imre vezérigazgató átadta a Vállalat Kiváló Gyára címet igazoló oklevelet. A szép kitüntetés mögött figyelemreméltó gazdasági teljesítmény húzódik meg. A több mint ezer fős gyár tavalyi termelési értéke 665 millió forint volt, 91,5 milliós nyereség mellett. Ezek a számok akkor mondanak sokat, ha figyelembe vesz- szük, hogy a nyereség az árbevételnek 14, a gyár összes eszközállományának (320 millió forint) több mint 28 százaléka. Az árbevétel igen jelentős része dollárban fizető vevőktől jött Tegnap délután a Kecskeméti Epületkarbantartó és Szolgáltató Ipari Szövetkezetnél ünnepi közgyűlést. tartottak, amelyen Sándor Bélától, a megyei tanács építésig közlekedési és vízügyi osztályának vezetőjétől a szövetkezet tagsága átvette az OKISZ vándorzászlaját. Ez alkalommal arról érdeklődtünk Nusser Elemér elnöktől, hogy mivel érdemelték ,ki ezt a magas elismerést. — Az elmúlt években hatszor kaptunk kiváló címet, és most másodszorra mienk az OKISZ- vándorzászló. Megrendelőink — a lakosság és a közületek — elégedettek a munkánkkal. Tavaly 123 millió forint volt a bevételünk, s ebből 87 millió forint jutott az építőipari tevékenységre. A fogyasztási-szolgáltatási forgalmunk 58 millió forintot tett ki. — Melyek voltak legnagyobb múlt évi feladataik? össze. Százhetvennégy millió forint az az összeg, amiért a vásárlók devizában fizettek. A tavalyi szocialista export — ami nagyrészt a Szovjetunióba szállított csárnokszerkezetekből és szolgáltatóház-elemekből áll, — 254 millió forintot tesz ki. A hazai eladások 237 millióra rúgtak, különösen jelentős a putnoki bánya, a Pécsi Szénelőkészítő, a Dunai Vasmű és az IKARUS részére szállított acélszerkezetek értéke. A fenti szép eredmények elérésében különösen nagy szerepe volt a több, mint ötszáz dolgozót tömörítő 72 szocialista brigádnak, akik közül, a Várkonyi Györgyről elnevezett kollektíva elnyerte a Vállalat Kiváló Brigádja címet. Az ünnepség a dolgozók hozzászólásaival folytatódott, majd 25 szocialista brigád és több kiváló dolgozó vehette át jól megérdemelt kitüntetését. B. F I. — Teljesítettük a Kecskemét felszabadításának tiszteletére tett munkaverseny-vállalásainkat. Felújítottunk egy 23 lakásos épületet, elkészítettük a helyőrségi klub homlokzatát, és határidőre átadtuk a piac melletti UNIVER- áruházat. Az OKISZ elnöksége által adományozott Kiváló Munkáért kitüntetés tulajdonosa lett az ünnepi közgyűlésen Fazekas János asztalos és Hardi Imre parkettás. Tizennégyen kaptak Kiváló Dolgozó jelvényt, tízen pedig más különböző elismerést. Szocialista brigádjaik közül hat kapta meg a mozgalom arany fokozatát. ÉRTÉKELTÉK A PÁLYÁZATOT Önéletíró parasztemberek Fél évvel ezelőtt hirdette meg közös pályázatát a kiskunmajsai Jonatán és a Petőfi Termelőszövetkezet, földműveseknek. Önéletírásra hívták fel azokat a parasztembereket, akiknek a pályafutása tanulságokkal szolgálhat a fiatalok számára, s hely- történeti, sőt történelmi szempontból is érdekes mozzanatokat tartalmaz. A pályázatot felszabadulásunk negyvenedik évfordulója tiszteletére tették közzé, s az eredményét György napján, az egykori nevezetes pásztorünnepen értékelték a majsai hely- történeti múzeumban, amely a benyújtott műveket gondozta, s megőrzésre átvette. A helyezettek öt—három, illetve kétezer forintos díjat kaptak. A Petőfi Tsz nyugdíjasai közül Nyerges Józsefné és Rádóczi Dezső, a Jonatán dolgozói közül pedig Balogh Lajos, Terbe Béni és Z. Balogh Dezső végzett az „élen”. Gáspár Benjámin, az utóbbi szövetkezet egykori elnöke különdíjban részesült. A pályázatot dr. Ilia Mihály, a Szegedi József Attila Tudományegyetem bölcsészettudományi karának docense értékelte, a díjakat a két szövetkezet vezetői nyújtották át az önéletíró földműveseknek. Zsoltárok könyve Berki Violának a Zsoltárok könyvéhez készített illusztrációiból nyílik kiállítás holnap délelőtt tizenegy órakor Kecskeméten, a Református Lelkészi Hivatal előcsarnokában. A tárlatot dr. Ten- ke Sándor, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának gyűjteményi osztályvezetője nyitja meg. O. L. VADASKERT: Tigris, puma, párduc A második OKISZ-vándorzászló Arak Kecskeméten (forint/kg) Élő csirke (pár) 130—200 Élő tyúk (pár) 230—320 Tej (liter) 9 Tejföl (liter) 60 Túró 60 Juh- és tehénsajt 100—150 Burgonya 6—8 Sárgarépa 10—18 Petrezselyem 15—20 Vöröshagyma 10—14' Saláta (darab) 4—12 Karalábé (darab) 3—10 Karfiol 80—100 Paradicsom 160—200 Paprika (darab) 2—13 Uborka 60—70 Betek (csomó) 2—6 Zöldhagyma (csomó) 2—4 Fokhagyma 40 Paraj 20—25 Sóska 20—25 Gomba 120 Alma 8—16 Savanyú káposzta 16—«20 Arak Baján Élő csirke 50 Élő tyúk 45 Tejföl (liter) 35 Túró 50 Juhtúró 100 Tojás (db) i,60 Burgonya 7—10 Sárgarépa 10 Petrezselyem ' 14 Vöröshagyma 12 Fejes káposzta 10 Karalábé (db) 4 Saláta (db) 8 Zöldpaprika (db) 4—8 Paradicsom 250 Uborka 190 Retek (csomó) 8 Zöldhagyma (csomó) 5 Gomba 100 Paraj 50 Alma 14—18 Körte 30 Héjas dió 50 Savanyú káposzta 22 Zöldbab 120 MŰSOR Április 27-én, szombaton KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ Délután 2 órakor: A KÉTBALKEZES VARÁZSLÓ. Bérletszünet. Este 6 órakor: KOLDUSOPERA. Bérletszünet. Előzetes Április 29-én, hétfőn este 7 órakor: KOLDUSOPERA. Bérletszünet 30-án, kedden: szünnap. Május 1-én, szerdán este 7 órakor: KOLDUSOPERA. Déryné-bérlet. 2-án, csütörtökön este 7 órakor: KOLDUSOPERA. Petőfi +Ödry-bérlet. 3-án. pénteken este 7 óraikor: KOLDUSOPERA. Bérletszünet. 4-én, szombaton este 7 órakor: KOLDUSOPERA. Bajor-bérlet. 5-én. vasárnap délután 3 órakor: KOLDUSOPERA. Tóth László-bérlet. Este 7 órakor: KOLDUSOPERA. Bérletszünet. KELEMEN LÁSZLÓ kamaraszínhAz Április 29-től május 5-ig: Nincs előadás. ERDEI FERENC MŰVELŐDÉSI KÖZPONT Szombaton 10 órakor: VIDEOKLUB Kamerák. Előadó: dr. Dimitrov Györgyné (MTV). 10 órakor: Úttörő bábos fesztivál megyei válogatója. MOZI KECSKEMET Városi mozi: fél 4. háromnegyed 6 es 8 órakor: MARATON életre «»- LALRA, Sz„ mb., amerikai film. Csak 16 éven felülieknek. Árpád mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: VÉRTESTVÉREK. Sz mb., NDK film. Otthon mozi: délelőtt 10, fél 6 és fél 8 órakor: SZAFFI. Sz., magyar rajzfilm. Mesemozi: fél 4, háromnegyed 6 órakor: REZSARKANTYÜ. Stúdiómozi: e órakor: A HÍD. NSZK film. Pajtásmozi: fél 4 órakor: TIN-TIN ÉS A CÁPÁK TAVA. BAJA Uránia mozi: fél 4 órakor: A KISKACSA MAGASLESEN. Sz.. szovjet gyermekfilm. Fél 6 és fél 8 órakor: A NAGY ALOM. Sz., mb., amerikai film. Csak 16 éven felülieknek Központi mozi: 4, 6 és 8 órakor: a kicsi kocsi Újra száguld. Sz., mb., amerikai film. KALOCSA Otthon mozi: 4 és 6 órakor: ELViIS PRESLEY. Sz., zenés amerikai film. 8 órakor: VALAKI FIGYEL. Sz., magyar filmkomédia. KISKOROS Petőfi mozi: 6 órakor: AZ ÖNVÉDELEM NAGYMESTERE. Sz., mb., szovjet kalandfilm. 8 órakor: HÓHÁNYÓK ES HÓVIRÁGOK. Sz., mto., csehszlovák film. 14 éven aluliaknak nem ajánlott. KISKUNFÉLEGYHÁZA Petőfi mozi: fél 4 és fél 7 órakor: A PISZKOS TIZENKETTŐ. I—n. Sz., mb., amerikai kalandfilm. 14 éven aluliaknak nem ajánlott KISKUNHALAS Fáíklya mozi: 4, 6 és 8 órakor: SZABADLÁBON VELENCÉBEN. Sz.. mb„ francia—olasz bűnügyi film. TISZAKECSKE Művelődési-ház mozi: 6 órakor: HIÜZ A VADASZÖSVÉNYEN. 8 órakor: A LEGYŐZHETETLEN VUTANG. Sz., mb., kínai film. Április 28-án, vasárnap KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ Nincs előadás. ERDEI FERENC művelődési központ 11 órakor: Megyei népművészeti kiállítás. Megnyitja: K. Csilléry Klára. Megtekinthető: május 10-ig. MOZI A MOZIK MŰSORA AZONOS A SZOMBATIVAL, KIVÉVE: BAJA Uránia mozi: délelőtt 10 órakor: TÖRÖKFEJES KOPJA. KALOCSA Otthon mozi: 4, 6 és 8 órakor: UFÖ ARIZÓNABAN. Sz., mb., amerikai krimi. Megyénk az országos sajtóban Magyar Nemzet, 1985. április 26-i szám: Császár Nagy László: I A kötődés ára. (A közösség megtartó erejéről szól a Dávodon f készült riport.) Népszava, 1985. április 26-i szám: Sz. Sz.: Halasi Téka — -á ( harmadszor. (Az 1875-ös Kun-halasi Könyvtár című folyóiratot | elődjének valló Halasi Téka tavaly októberben jelent meg elő- 3 szőr, az elmúlt napokban pedig harmadik alkalommal.) Képes Újság, 1985. 17. szám: Kiállítás.- (Az Erdei Ferenc 1 Művelődési központban megrendezett, a magyar földreform tör- I ténetét bemutató dokumentumkiállításról szóló írás.) H Tegnap délután óta tigrist is láthatnak a kecskeméti Vadaskert vendégei, ugyanis megérkezett Jászberényből a szibériai tigrispár. Hamarosan puma és párdúc is jön — muflonért cserébe, Pécsről. Továbbra is a látogatók kedvence a két majompár — a cerkófok és galléros páviánok — és repülni tud már a fehér gólya is. Lassan-lassan megoldódik a Vadaskert elhelyezésének régóta húzódó ügye is, miután tavaly novemberben megállapodtak a jövőjéről. 1985-ben előkészületeket tesznek a költözésre, s 1989. december 31-ig már új helyükön,-a csónakázó tó mögött 'kialakítandó 10—20 hektáros szakosított állat- kertben lesznek látogathatók — jelenleg alig másfél hektáron szűkösködnek. Római vendégszereplés A kecskeméti Pedagógus-kórus harminckilenc tagja Erdei Péter karnagy és Sibalin Istvánná delegációvezető kíséretében tegnap Olaszországba utazott. ötnapos útjuk során kétszer lépnek fel Rómában, ahol a 20. századi magyar, valamint a reneszánsz és barokk kórusirodalom legszebb alkotásait mutatják be. A HÉTVÉGE SPORTJA SZOMBAT LABDARÚGÁS Területi bajnokság: Martfű—(Miske 17 órakor. Jv.: Maginyecz. Makó— Honvéd Kun Béla SE 17 órakor. Jv.: Szűrszabó. Megyei bajnokság: Kiskunhalasi AC-MEDOSZ—Kecel, 17 órakor. Jv.: Kiss B. Körzeti labdarúgó-bajnokság: Kecskeméti csoport. Kezdés 16 órakor. Helvéciái Petőfi—Fű lop háza, Ágasegyháza—Lajosmizse II. Kiskunfélegyházi csoport: Kezdés 15 órakor: Lakitelek—Pálmonostora. Kunszállás—Bugac, Megyei serdülő bajnokság: Bajai csoport: Kezdés 15 órakor: Bácsbór- sód—BSK, Nagybaracska—Érsekcsa- nád, Gara—Vaskút, Hercegszántó—Bajai Tsz SK, Katymár—FelsŐszentiván. Kalocsai csoport: Kezdés 16.30-kor: Síi kösd—(Kalocsai SE 1., Dúsnak— Úszód, Hajós—Fájsz, Miske—Dun a pata j, Császártöltés—Kalocsai SE n. Kecskeméti csoport: Kezdés 15.30- kor: KSC 1.—Hetényegyháza, Helvécia—Izsák, Lajosmizse—KSC IL, Kerekegyháza—KTE II. Kiskunhalasi csoport: Kezdés 1430* kor: Jánoshalma—‘Bácsalmás. Tompa —‘Kiskunhalasi Spartacus, Kelebia— Harkakötöny. Tataháza—«KAC-MEDOSZ. Kisszállás—Mélykút. Kiskőrösi csoport: Kezdés 16.00-kor: Kunszentmiklós—Akasztó, Tass—Kiskőrös, Harta—Soltvadkert. Kecel— Csengőd, Imrehegy—Solt. ATLÉTIKA A Kecskeméti SC körzeti városi atlétikai versenye: Kecskemét, Széktói Stadion 8.00-kor. CSELGÁNCS Ifjúsági I. csapatbajnokság: Bp., Megyeri úti cselgáncsterem, 11.00-kor. Úttörő II—III. körzeti rangsorverseny: Kalocsa, Epreskert úti Általános Iskola, 10.30-kor. KÉZILABDA NB II-es férfimérkőzés: DUTÉP SC —Szolnoki Olajbányász, Kecskemét, Arpádvárosi Sportcsarnok, 14.00-kor. NB Kl-es női mérkőzés: DUTÉP SC —'Salgótarjáni Síküveg SC. Kecskemét. Árpádvárosi Sportcsarnok, 15.30-kor. Megyei bajnokság: Férfimérkőzések : MFSC—KAC-MEDOSZ 10.30-kor. Laj osmizse—Kiskunfélegyháza 10.30kor. Gara—Bácsalmás 10.30-kor. Ti- szakécske—(Kiskunma jsa 10.30-kor, Soltvadkert—Kecel 10.30-kor. KOSÁRLABDA Felszabadulási Kupa női mérkőzés: Kecskeméti SC-^SZEOL AK. Kecskemét, Városi Sportcsarnok, 16.30-kor. Jv.: Gidófalvy, Gerda. Felszabadulási Kupa férfimérkőzések: TFSE—Kecskeméti SC, Bp.. TF- terem, 17.30-kor. Jv.: dr. Náday, Rit4 tér. SAÉV—(Bajai SK, Kaposvár. 11.00- kor. Jv.: Major, Lakner. NB H-es férfimérkőzések: Kiskunfélegyházi Lenin Tsz SK—Békéscsabai MÁV, Kiskunfélegyháza. 11.30-kor. Vaskúti Bácska—Egri Tanárképző, Baja, dr. Pósta Sándor Sportcsarnok, 13.30-kor. NB U-es női mérkőzések: Kiskunfélegyházi Vasas—Békéscsabai ÁFÉSZ, Kiskunfélegyháza 13.00-kor. Bajai Tanítóképző-Egri Tanárképző, Baja. dr. Pósta Sándor Sportcsarnok, 12.00-kor. RÖPLABDA NB I-es női mérkőzés: DUTÉP SC —Csepeli Duna SK, Kecskemét, Arpádvárosi Sportcsarnok, 17.30-kor. Jv.: Mészáros, Vasák. NB Il-es férfimérkőzés: Honvéd Me- ztffi SE—DUTÉP SC. Kecskemét, Me- zőfi-sportcsarnok, 10.00-kor. Nb Il-es női mérkőzés: Mohácsi TE—-Kalocsai SE. Mohács. 11 órakor. TÖMEGSPORT A vízügyi dolgozók IX. országos asztalitenisz bajnoksága: Lajosmizse, sportcsarnok 8.30-kor. MEZŐGÉP Kupa kispályás labdarúgótorna mérkőzései: Kecskeméten, a Lánchíd utcai Általános Iskolában, 6 órától. VÍZILABDA OB II/A. osztály : Kecskeméti Vízmű SC—Hódmezővásárhelyi VSE, Kecskemét, fedett uszoda. 17.00-kor. Jv.: Kozák, Ferenczi. VASÁRNAP LABDARÚGÁS NB Il-es mérkőzés: Ózdi Kohász- Bajai SK, Ózd, 17.00-kor. Jv.: Éőry. Területi bajnokság: Kezdés 17.00-kor. Kecskeméti SC—Lajosmizse. Jv.: Guti. Orosházi MTK—Kecskeméti TE. Jv.: Zsemberi, Megyei bajnokság: Kezdés: 17.00-kor. Kiskőrös—'Izsák: jv.: Czenczik. Akasztó—‘Honvéd Radnóti SE. jv.: Kiss A. Soltvadkert—Kiskunfélegyházi Szövetkezeti SE. Jv.: Dömény. Tass—Bajai Tsz SK, jv.: Kulman. Jánoshalma— Kalocsa, jv.: Szabó S. Harta—Bácsalmás. jv.: dr. Gerber. Sükösd—Kunszentmiklós. jv.: Vén. Megyei II. osztály: Déli csoport: Kezdés 17.00-kor: Úszód—Honvéd Kinizsi SE. Tompa—Érsekcsanád. Gara —Bajai SK, Kisszállás—Falsz. Bács- borsód—Mélykút, Kelebia—Herceg- szántó. Tataháza—Katymár. Hajós— Dusnok. Északi csoport: Honvéd Gábor Áron SE—Honvéd Mezőfi SE, 10.00-kor, Kiskunfélegyházi Húsos—MFSC 10.00-kor. A többi mérkőzés 16 órakor kezdődik. Császártöltés—Kerekegyháza, Kiskunmajsa—Hetény egyháza. Tisza- kécske—Tiszaalpár, Csengőd—Imre- negy, Harkakötöny—Helvécia. HÍREK • HÍRE NAPTÁR 1985. április 27., szombat Névnap: Zita Napkelte: 5 óra 34 perre Napnyugta: 19 óra 50 perc Holdkelte: 19 óra 17 perc Holdnyugta: 2 óra 14 perc IDŐJÁRÁS Várható időjárás rna estig: változóan felhős idő lesz több-kevesebb napsütéssel. Csak kisebb eső valószínű. Az északias szél időnként élénk, néhol i erős lesz. A nappali hőmérséklet: 10, 15 fokig emelkedik. A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium és a Bajai Meteorológiai Főállomás jelenti: Április 25-én Kecskeméten a közép- hőmérséklet 7,8 (az 50 éves átlag 12,5), a legmagasabb hőmérséklet 14,4 Celsius-fok volt, a nap 11,4 órán át sütött. Tegnap reggel 8 órakor 5,4, 14 órakor 14,6 Celsius-fokot mértek, A legalacsonyabb hőmérséklet 0,9 fok a tengerszintre átszámított légnyomás 1010.6 millibar (süllyedő) volt. Április 25-én Baján a középhőmérséklet 10,2 (az 50 éves átlag 12,7), a legmagasabb hőmérséklet 19 Celslus- fok volt. A nap 0,1 órán át sütött. Tegnap reggel 8 órakor 6,3, 14 órakor 12,9 Celsius-fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 0,5 fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 1010.6 millibar (süllyedő) volt. LOTTÓ A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a Cserhál- surányban megtartott 17. heti lottósorsoláson a következő nyerőszámokat húzták ki: 11. 14, 18. 31. 54 Az április havi tárgynyeremény- sorsoláson a 17. játékhét szelvényei vesznek részt. — DÉMASZ-közlemény. A DÉMÁSZ* értesíti a lakosságot, hogy Kecskeméten az 54-es számú főút Bajnok és Szentgyörgyi úti csomópont, és átmeneti közvilágítását kábeleit és légvezetékét április 30-án feszültség alá helyezi. ezért a fenti időponttól a tám- szerkezetek és villamos berendezések érintése tilos és életveszélyes ! (849) — ÜJ KÖNYVEK. Bárány: Másfél szoba összkomfort. — Békési: Fejjel a falnak. — Brecht-drámák. — Illés: Méhrajzás. —« Kővágó: A magyar kommunisták és a nemzetiségi kérdés 1910—1948. — Lukács: A különösség, mint esztétikai kategória. •— A II. világháború 1939—1945. — Obádovics: Matematika. — Petocz: Az emlékeztetőig, a nyomtatott_betüigrL — Petőfi költeményei. — Toraik nádak Magyár- or$^ágop 1526—1566. i -H\ -V^ítónyszerelé- si ismeretek. — Hegedűs: Hősök emlékezete. — Pirityi: Katonapolitika 1984. — Barlangok útjain, vizein. — Majer: Hogyan viselkednek az állatok? — Ami a szívedet nyomja — svéd gyermekversek. — Angol nyelvi hibalexikon. — Krúdy: Szindbád. Felmentés — kinevezés Dörner Henrik Eötvös-díjas, a Duna—Tisza közi Állami Építő-] ipari Vállalat vezérigazgatója —j nyugdíjjogosultságára való tekin-j tettel — nyugállományba vonult] A vállalat új vezérigazgatója dr. Fáy Ferenc, aki egy évvel ezelőtt} lett a vezérigazgató általános hej lyettese. A felmentésről és a ki-l nevezésről szóló okmányokat Somogyi László építésügyi és városfejlesztési miniszter adta át a vállalati értekezleten. — Bagi Béla festőművész munkáiból válogatott kiállítás nyílik április 29-én délután fél 5-kor| Baján, a mozigalériában. A tár-l latot —, amely egy hétig láthatói — Gila János, a Bács-iKiskun| megyei Moziüzemi Vállalat igaz-| gatója nyitja meg. — ÁTADTÁK A MARKU- SOVSZKY-DlJAKAT. Manku- sovszky-díjakat adtak át tegnapi az Egészségügyi Dolgozók Szak-I szervezete székházában. Az Orvo. | si Hetilap megalapítójának. ki-l emelkedő egészségügyi szervező-1 nek a születésnapján a hetilap, j; az Egészségügyi Dolgozók Szak-# szervezete és az Ifjúsági Lap. ésl Könyvkiadó Vállalat által alapi-1 tott jutalmat immár 24. alkalom-1 mai nyújtották át a legjobb tudo-| mányos publikációk szerzőinek.:. Markusovszky-emlékérmet kapott f dr. Laczay András is, a kecske- ‘ méti megyei kórház radiológus\ főorvosa. — SZATHMÁKY PIROSKA I amatőr festő képeiből nyílt fcióí-l lítás Kecskeméten, a Honvédkor-1 házban, a harmadik emeleti elő- i csarnokban. A látogatók május f 2-ig tekinthetik meg az amatőr | festő munkáit. — Gyermeknapi előzetes. A ka- 1 locsai Helyőrségi Művelődési Ott- \ hon szervezésében ma délelőtt tíz | órától — gyermeknapi előzetes-1 ként — gazdag programmal vár- 1 ják az ifjtú korosztályt a Zrínyi- | lakótelepi vigadóra. A játékka- j szinóban szerepel rulett, csigaver- I seny. műveltségi memóriajátéK. Lesz karatebemutató, sárkánykészítés és -reptetés, repülőmodell- | gyártás. A rongylabdákat Gubá- i nyi Imréné, a népművészet mes- , terének segítségével készíthetik i az ügyeskezűek. Horváth Kálmán, ! a városi mesemondó-verseny , győztese, az 1. számú általános I iskola tanulója természetesen me- sével kedveskedik a kicsiknek. A fotózás titkairól pedig _ Kiima Győző beszél az érdeklődőknek. APASZERETŐ A kis Péter az állatkertben sétál a papájával. Az oroszlán ketrece előtt hirtelen megkérdi: * — Apuka, ha ez az állat valamelyikünket felfalja — akkor hányas autóbusszal kell hazamennem7SJ Körzeti labdarúgó-bajnokság: Bajai csoport. Kezdés 16 órakor: FelsŐszentiván—Nagybaracska, Bácsbokod— Nemesnádudvar, Szeretnie—Bátmo- nostor, Csátalja—Csávoly, Dávod— Madaras. Kalocsai csoport: Dunaive- cse—Oregcsertő. 10.40-kor. Dunapataj —Szak már 17.00-kor. Homokmégy— Solt 17.00-kor. Bátya—Szalkszentmár- ton 17.00-kor. Kecskeméti csoport: Kezdés 10 órakor: Orgovány—Kun- adacs, Kunbaracs—Izsák n, Kunpe- é szér—Ladánybene. Kiskunhalasi csoport. Kezdés: 17 órakor: Rém—Jász- szentszentlászló, Cslkéria—Kunbaja, Csólyospálos—Borota, Kunfehértó— Szánk. Kiskunfélegyházi csoport. Kiskunfélegyházi Vasutas—Szikra ME- DOSZ 10.00-kor. Kecskeméti MÁV— JakaJbszállás 10.00-kor. AB ZT ALITENIS Z Kecskemét város üzemi tizek bajnoksága: Kecskemét, Városi Sportcsarnok, 8 órakor. ATLÉTIKA A megyei atlétikai szövetség felnőtt, Ifjúsági és serdülő nyílt minősítő versenye: Kecskemét, Széktói Stadion, 9.30-kor. BIRKÓZÁS Délterületi serdülő' kötöttfogású verseny: Kecskemét. Buday Dezső Általános Iskola, 10 órakor. KOSÁRLABDA Felszabadulási Kupa férfimérkőzés: Bajai SK—Tungsram SC, Baja. Türr István Sportcsarnok, 11 órakor. Jv.: Szabó IV. dr. Páll. LOVASSPORT Xix. C. S. I. E. Nemzetközi Lovas- verseny Kiskunhalason: 9 órától. KÉZILABDA Megyei bajnokság, női mérkőzések: kezdés 10.30-kor: Kiskunmaisa—Nemesnádudvar, Bácsalmás—Harkakötöny. Szánk—KAC-MEDOSZ, Kisszállás—Lajosmizse, Soltvadkert—DUTÉP Hí, Kiskőrös—Jánoshalma II. SAKK. A nemzetközi sakkverseny hatodik fordulója: Kecskemét, DUTÉP-sakkterem, 9 órakor. A nyolcadik forduló délután 16 órakor. OB II. nyugati csoport: Kecskeméti TE—Dömsödi Dózsa, Kecskemét, Zl- may L. u., 10 órakor. TÖMEGSPORT A vízügyi dolgozók IX. országos asztalitenisz-bajnoksága: Döntök, 8 órától. MEZÖGEP Kupa kispályás labdarúgótorna: Kecskemét, Lánchíd utcai Általános Iskola. 8 órától. VÍZILABDA OB II’A. osztály1: Kecskeméti Vízmű se—meafc, Kecskemét, fedett uszoda: 11.30-kor. Jv.: Dombi, Schosser. — Űttörőgárda-szemle Baján. Ma a bajai parkerdőben kéjéül sor az idei gárdaszemlére. amelyen több mint hatszáz pajtás vesz részt. Negyvenhárom szakalegység versenyez majd. s a legjobbak képviselik a bajai területet a május 4-én, Hetényegyházán sorra kerülő megyei komplex gárdaszemlén. í Hétfői 'j I lapszámunkból I A negyedik oldalon jelentkezünk a Sajtóposta | összeállítással. Ugyanitt el- | kalauzoljuk olvasóinkat a Kalocsa környéki Agráripari Egyesülés tejüzemébe. A társastánc helyzetéről, a kecskeméti Hírős táncklubról, terveikről szóló cikk az 5. oldalon kapott helyet. Itt közöljük Varga S. József: Ragaszkodás című tárcáját és megemlékezünk a száz í esztendeje 1 született . száguldó riporterről, Egon PETŐFI NÉPÉ A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: Dr. Sztrapák Ferenc Kiadja: a Bács-Kiskun megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Prelszinger András Igazgató Szerkesztőség, Kiadóhivatal: Kecskemét, ■Szabadság tér 1/a. 6901 Telefon: 27-611 Telexszám: 26-216 bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Élőfizethető a hlrlapkézbesltö postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra: 43,— Ft. negyedévre: 129,— Ft. félévre: 258,— Ft. egy évre: 516,— Ft. Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással Kecskémén! Külső-Szegedi út f. •001 Telefon: 29-777 Igazgató: Ablaka István KU ISSN 0183-199 X.