Petőfi Népe, 1985. április (40. évfolyam, 76-100. szám)
1985-04-02 / 77. szám
4 • PETŐFI NÉPE • 1985. április 2. Beszélgetés Villanyi Miklós államtitkárral „A mezőgazdaság hatékonysága sokkal jobb a korábbinál” A Petőfi Népe szerkesztősége és a dunavecsei Petőfi Sándor Művelődési Ház „Beszélgetések” című ankétsorozatának vendégeként járt Bács-Kiskun megyében Dr. Villányi Miklós mezőgazdasági és élelmezésügyi államtitkár. Ez alkalommal válaszolt munkatársunk kérdéseire. — Ön a magyar mezőgazdaság és az élelmiszeripar közgazdasági kérdéseinek szakértőié: valóban túl drágán termel a mezőgazdaságunk? — Ezt a kérdést az ágazat értékelése kapcsán gyakran felteszik. Ném lehet egyértelmű igennel vagy nemmel felelni rá. A mezőgazdasági munka hatékonysága ma sokkal nagyobb, jobb a korábbiaknál, a hozamnövekedés meghaladja a ráfordításokat. Hasonló eredményt kapunk, ha ezeket a mutatókait a fejlett tőkés vagy a szomszédos báráti országokkal vetjük össze. Ha viszont azt vizsgáljuk, hogy exporttermékeinket mennyiért állítjuk elő a világpiacon ténylegesen elért árakhoz képest — akkor már nincs sok dicsekedni valónk. — Mi javítja és mi rontja ezt a mezőgazdasági cserearányt? — A szántóföldi növénytermesztés — ezen belül pedig például a gabona — mindenféle ösz- szevetést kiáll. Ugyanezt mondhatom az olajos magvakról: a napraforgóról, a repcéről is. Viszont elég drágán állítjuk elő a húst, ami a legfontosabb exportcikkünk. Ráfordításaink meghaladják a világpiacon ma elérhető árakat. Köztudott, hogy a tőkés világban eladhatatlan húsfölöslegek képződtek, mert a Közös Piac országaiban megszüntetik a marhatartás állami tárnoga- tását, emiatt sokan levágták állataikat, ami letörte az árakat. A készletek nagyok, de idővel nyilván fogynak, tehát néhány év múlva várható némi kedvező változás. Ha azonban emelkednek is valamicskét az árak, ez nem menti föl a gazdaságunkat és .a kutatóinkat. hogy mindent megtegyenek azért, hogy a felesleges költségekből lefaragjanak. A jelenlegi kényszerhelyzet tehát elsősorban a technológiai korszerűsítésre ösztönöz. i— És ha valaki inkább vágóhídra küldi az állatait? — A kormányzatnak megvannak aZ eszközei ahhoz, hogy ne adjanak ilyen „választ” a gazdálkodók. De ettől függetlenül is: könnyű belátni, hogy nem az állomány megszüntetése a megoldás. A magyar mezőgazdaság alapvető feladata az állattenyésztés. Ezt nem adhatta föl úgy, hogy ne veszítsen mai pozíciójából — és ezt nem engedhetjük meg magunknak. — Élénk viták folynak az új ötéves tervről. Egyesek igyekeznek szembeállítani az ipart a mezőgazdasággal, ön hogyan látja ezt a kérdést? — Történelmünk igazolta: ha az ipar és mezőgazdaság egymással ütközött, mindketten véres fejjel távoztak a „küzdőtérről". Jövőt tehát csak érdekegyeztetéssel tervezhetünk. Egyébként igen sok szálon kapcsolódik ma már a két főágazat. Az utóbbi évek igazolták, hogy korrekt az együttműködés. Az ipar gyors alkalmazkodásának köszönhető, hogy nincs gondunk a növényvédőszer- ellátással. Előreléptünk a műtrágyagyártásban is. A választék persze lehetne nagyobb — esetenként minőségi problémák is felmerülnek —, de összességében azt mondhatom; a vegyipar jó érzékkel reagált az igényeinkre. A gépgyártásunk például átvehetne ebből a rugalmasságból. Az sem indokolja igazán a lépéshátrányt, ha tudjuk, hogy a hazai piac nem túl nagy és, ha csak beltöldré,termel a gépgyár, nem képes gazdaságos szériákat gyártani. Erre én azt mondom: ott van a KGST-piac, s ezen belül a Szovjetunióé. Próbáljanak’ szerencsét ... — Említette, hogy a magyar mezőgazdaságot erősen sújtja a világpiaci helyzet. Ha csökken a kereslet, hogy gondolhatunk dinamikus fejlődésre, megújulásra... — Ma a világon mindenütt nehéz eladni, úgy pedig szinte lehetetlen, ha a kínált áru drága, ugyanakkor minősége vagy talán csak a csomagolása nem osztályon felüli. Nem kell persze keseregni, hiszen mezőgazdaságunk bruttó termelési értékének hetven százalékát itthon értékesítik. Szerintem jobban meg kellene becsülni a hazai fogyasztót. Erre a piacra is kiváló minőségű áru kell, és ha az árakra nézünk, fáthatjuk, hogy ez ma nem „taktikai tanács”, hanem követelmény. A világpiacon évtizede várunk egy, az olajárrobbanáshoz hasonló nagyobb áremelkedést, de hiába, mert késik. Az, hogy Ázsiában, vagy Afrikában százezrek éheznek, önmagában nem elég a változáshoz; Ahhoz, hogy termékek az eddig „érintetlen” piacokra vándoroljanak, Világméretű — gazdasági — összefogásra lenne szükség. Mi egyedül nem vehetjük nyakunkba a harmadik világ gondjait, hiszen ezt csak a magyar munkás életszínvonalának rovására tehetnénk, amivel természeteslen nem azt akarom mondani, hogy erőnkhöz mérten nem segítünk. Reális lehetőség a piacbővítésre a KGST-beli vásárlók megnyerése. Nehezíti a kibontakozást, hogy a rubel—dollár arány számunkra kedvezőtlenül alakult, s így az egyébként is alacsony KGST mezőgazdasáei árakhoz képest is leértékelődnek termékeink. — A KGST-n belüli kereskedelem indokolatlan aránytalansága tehát az, hogy a nyersanyagvásárlók jól járnak, nem így azok, akik élelmiszerrel vagy terményekkel kereskednek. Nincs lehetőség egy kiegyenlítő megoldás- rá? — Tervezik a központi szervek, hogy a KGST-import „különös” hasznát'elvonják, és ébből az ösz- szegből támogatják majd az exportálókat. Ez a terv, ha valóra válik, nagyban segítheti majd a mezőgazdaságot és az élelmiszer- ipart. — Hogyan ítéli meg: lehet-e a mezőgazdaságunk a népgazdaság húzóágazata? Ma már senki sem vitatja az ágazat megbízhatóságát, stabilizáló, kiegyenlítő szerepét. Ezt az elmúlt évek tényei is igazolják. 1984-ben például 960 millió dollárt hoztunk az országnak tisztán és ez megegyezik a népgazdaság záró egyenlegével is. Ennek ellenére^ úgy hiszem, nincs olyan ország,'amelyben — bármilyen eredményes is az agrárgazdaság — a húzóágazat szerepére vállalkozhatna. Fontos szerepet vállalhat, de nem lehet a fejlődés mozgatója. Az új ötéves terv előkészítése során most arról vitázunk, hogy melyik ágazat vállalkozhatna erre a mozdonyszerepre. Farkas P. József AZ ÜGYÉSZ TOLLÁBÓL Családvédelem és büntetőjog Nem tettek eleget szülői kötelességüknek Bács-Kiskun megye a gyermek- és fiatalkorúak bűnözése országos statisztikájában, sajnos, igen „előkelő” helyet, foglal el. Ez a szomorú tény az igazságügyi szer- ,veket arra ösztönzi, hogy a nevelés, a meggyőzés pedagógiai mód- , szerei mellett — ahol szükséges — a büntetőjog eszközeivel is védjék a családot. A kiskorúak megfelelő érzelmi nevelése csak ép családban történhet olyan fokon, amely a társadalom számára kívánatos. De még a közepesen rosszul, de együtt élő család is többet érhet, mint az állami gondoskodás bármilyen formája. Az intézet csak utolsó, elkerülhe-. tetlen állomást jelent. Ezért, hogy erre a helyre ne kerüljön a gyermek, a rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek, pedagógusoknak, egészségügyi dolgozóknak is bőven van tennivalójuk. Amíg lehet, nekik kell megpróbálni megmenteni vagy normalizálni a szétzilálódó családi életet. Ha a helyzet végképp reménytelen, a büntetőjog segíthet ráébreszteni a felelőtlen szülőket gyermekükkel szembeni kötelezettségükre. I A Büntető Törvénykönyv 195. szakaszának (1) bekezdése szerint ugyanis a kiskorú nevelésére, felügyeletére vagy, gondozására köteles személy, ha e feladatából folyó kötelességét súlyosan megszegi, és ezzel a kiskorú testi, értelmi vagy erkölcsi fejlődését veszélyezteti, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadság- vesztéssel büntetendő. Számos családban — életfeltételeinek biztosításán túl — nem fordítanak kellő gondot; a fiatalok minden irányú (testi, szellemi, értelmi, érzelmi, erkölcsi) fejlődésére. Elhanyagolják tanulmányi munkájuk, munkahelyi tevékenységük, szaba didő-el töltésük, baráti körük megfelelő, módszeres figyelemmel kísérését. "Néhány bírósági ítélet álljon itt példaként arra, hogy miként bünteti jogunk a kirívóan súlyosan mulasztó szülőket. A bíróság Meskó Ferencet és feleségét. Marozsi Máriát (Kecskemét, Czollner tér 52.) kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt 6—6 hónapi, végrehajtható szabadságvesztésre ítélte. A i 34 év körüli szülőknek 4 kiskorú gyermekükről kellett volna megfelelően gondoskodni. De kicsapongásaik, alkoholizálásuk miatt rendszeresek voltaik a családi veszekedések, amelyek a gyermekek előtt zajlottak ie. Sokszor a. szomszédok vetettek ezeknek véget, mert sajnálták a szenvedő gyermekeket. A 14, 13, 11 és 9 éyes kislányokat Meskóné nem indította el reggelente az iskolába, hanem az idős szomszédasz- szonyt kérte meg erre, aki később ellátásukról — saját nyugdíjából — gondoskodott, és szülőként várta haza őket. Az apa állandóan ivott, az anya csavargóit, ezért a magukra utalt gyermekeknek a szomszédok adtak enni, tisztították ruhájukat. Ugyancsak a szomszédok vásároltak nekik ruhaneműt és élelmet, míg a gyermekeket a gyámhatóság állami gondozásba nem vette. A következő ügyben a bíróság Török Jánost és Török Jánosnót (Kiskunhalas, Alsószállás 13.) ítélte el kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt. A nyomozás anyaga és a tárgyaláson elhangzottak alapján megállapították, hogy a nevelésük és gondozásuk alatt álló három gyermekükkel szemben súlyosan megszegték a szülői, gondozói kötelességeiket. Törökné 15.,életévében levő gyermekét munkába helyezték, de a t szülők a 2000—2500 forint keresetét tőle elvették, és nála még zsebpénzt sem hagytak. A felnőtt testvérei adtak ruhát részére. Élelem nélkül küldték dolgozni, és az apa ittasan minden ok nélkül, rendszeresen bántalmazta. Törökék másik két, általános iskolás gyermeke sosem kapott zsebpénzt, így szinte rákényszerültek, hogy . élelem és tanszer hiánya miatt tanulótársaiktól lopjanak. Értük a minimális napközidíjat sem" fizették be. Az iskolai felhívások és javaslat ellenére nem íratták be. őket diákotthonba, noha tanyasiak lévén, a közlekedés munkásbusszal megoldható lett volna. Azonban a gyermekek tanulni akartak. Így fordult elő, hogy a 10 éves Angéla gyalogosan vágott neki az 5-t6 kilométeres útnak az iskola és az „otthon” között, noha a késő őszi időben a sárban szandálban járt, és szinte egész nap nem evett. Hiányos ruházatát osztálytársai és tanárai pótólták. Nem rendhagyó a következő eset sem. Fetter Mihály büntetett előéletű sükösdi lakos élettársi kapcsolatban állt Zelei Já- nosné kiskunhalasi lakossal. Az asszony — akkor 11 éves — leányát a gyámhatóság állami gondozásba vette, mert az anya a nevelésével nem törődött, iskolába nem járatta. Miután később az intézetben levő gyermek nyári szabadságra való hazaengedését a ' gyámhatóság nem engedélyezte, a szülőid látogatás ’ alkalmával elszöktették. A 14. életévét már betöltött lánnyal — annak beleegyezésével — otthon a nevelőapa közeli kapcsolatot létesített. A bíróság Fetter Mihályt 1 évi és 6 hónapi szabadságvesztésre ítélte. Zelei Jánosné, aki a kapcsolatról nem tudott, a gyermeke intézetből való engedély nélküli el- hozataláért 7 hónapi felfüggesztett szabadságvesztést kapott. Annak ellenére, hogy országosan a legtöbb felelősségrevonás ilyen cselekmények miatt megyénkben történik, mindegyik család- és gyermekszerető ember jelzését, bejelentését várják az ezzel foglalkozó hatóságok. Ezt a családi környezetben szenvedő gyermek későbbi rossz életsorsának megelőzése követeli tőlünk. Dr. Babay Imre fiatalkorúak ügyésze Technikai újdonságok Több korszerű, technikai új-; donságnak számító gázaiuitomati- kai műszer és szerszám gyártását kezdték meg aiz MMG Automatika Művek bicskei gyárában. A svéd Aga-céggel közösen kifejlesztett új típusú acetilénes lángvágó-hegesztő készület a legfinomabb és legkeményebb anyagok hegesztésére is alkalmas. A másik újdonság, a propán-bután gázzal és földgázzal működtethető, különleges lángvágó pisztoly már sorozatban készül. Használatával! feleslegessé válik á hagyományos és drágább, a dissous-gáz és oxigén keverékével végzett aulogénvágás. Nagy jövőt jósolnak a szakemberek annak az automatikus hőfokszabályozóval ellátott radiátorszelepnek. amely saimtén a gyár terméke, és akár százezres mennyiségben is képesek előállítani. A helyiségek radiátorait e szelep segítségével a megfelelő •hőmérsékleti értékre lehet beállítani, s a továbbiakban aszerint szabályozza a melegvízáramlást, ahogy azt a belső hőmérsékleti viszonyok megkívánják. in fi • ág • r f* • rr Félmillió par cipó Ebben az évben a Minőségi Cipőgyár csengeri üzemében félmillió Pár női cipőt és szandált gyártanak. A divatos lábbelik nagy része exportra készül. ÉLE ÉLETSZÍNVONAL 40 ÉV TÜKRÉBEN ÉÉSigl V ályogházban - nyugdíj nélkül A {nosztalgia napjaink divatja. Mennyi rpinden iránt vonzódik az ember, ami régi, ami az elmúlt időket idézi. Egykori slágerekkel, hajdani kiskocsmákkal, úri-murikkal, kutyabőrökkel, címerekkel, finnyás előkelőségekkel divatoznak. Csak egy dolgot nem képes a távolodó idő sem megszépíteni, vonzóvá tenni, a munkások, a zsellérek, a szegényparasztok — dolgozó és munkanélküli milliók — küzdelmes, nehéz életét. A múlt e szégyenfoltját statisztikák és szociográfiák örökítették meg. 1938-ban egy lakosra mintegy 40—50 pengő havi átlag- jövedelem jutott. Mai vásárlóértékét tekintve ez mintegy 1200 forintnak felelt meg. (Az egy lakosra jutó jelenlegi havi átlag- jövedelem ennek több mint 3,5- szerese.) Napi 56 fillérből De az a négytagú család, amely ebből az átlagból — vagyis 200 pengő fixből — élt, már jómódúnak számított. Közismerten nagyok voltak akkoriban a jövedelmi különbségek. Egy tisztviselő vagy egy művezető négyszer any- nyit- keresett, mint egy szakképzetlen fizikai munkást. Egy másik adat szerint a 3 millió mezőgazdasági munkásra, gazdasági Cselédre 1938-ban 600 millió pengő jövedelem jutott, az 50—60 ezer fős nagybirtokos-nagytőkés rétegre 900 millió pengő. A mezőgazdasági nincstelenek egy családtagja átlag napi 56 fillér pénzbeni és természetbeni jövedelemből élt. Hogy ez körülbelül mennyit ért, jelzi, hogy egy kiló fehér kenyér 38 fillérbe, egy kiló szalonna 2,11-be, egy kiló zsír 1,62-be, egy liter tej 30 fillérbe, egy kártolt gyapjú férfiöltöny 48 pengőbe, egy pár cipő 13-^6 pengőbe került: Hogyan lehetett napi' ’ SB ’ filléres jövedelemből megélni? Sok ötlettel, szigorú beosztással is csak nagyon rosszul. Az egy főre jutó húsfogyasztás — megintcsak a nagy szélsőségek átlagolódnak — akkor 34 kiló volt (jelenleg 77 kilő). Vasárnap sem tellett húsra, sőt a családok jelentős részének még a napi, rendszeres háromszori étkezésre sem. Az öltözködésről nem is beszélve. Engedtessék meg zárójelben egy személyes megjegyzés. E sorok írója 8 testvérével és szüleivel élt havi 90 pengős összjövedelemből. (Csúj-án a nád fedeles kétszobás ház bére 16 pengő volt.) I Zsúfolt lakásban Családi pótlékot, miként a legtöbb család, nem kaptunk, a társadalmi-szociális ellátás rénd- szere igen fejletlen, kezdetleges volt. A nyugdíj például csupán egy szűk rétegre terjedt ki. Az orvosi ellátás, a középiskolai oktatás szintén nem volt ingyenes. A nyugdíjas állásban lévő állami alkalmazottak — a vasutasok, a postások — másokhoz viszonyított helyzete jobb volt, de abszolút fogyasztásukat tekintve ők is szerényebben éltek, mint jelenleg. Csupán néhány vezető értelmiségi réteg — a bírák, az államigazgatási tisztségviselők — ahyagi helyzete volt abszolút mértékben is jobb. Életfeltételeik á jövedelmek jelenleg már eltúlzottnak tartott nivellálódása következtében nemcsak viszonylagosan romlottak. Külön téma a 40—45 évvel ezelőtti lakáshelyzet. Érdemes erre is kitérni, mivel a lakásszerzés a megnövekedett építési költségek és vételárak következtében napjaink egyik fő társadalmi feszültségforrása. Pedig a változások mélyrehatóak. A felszabadulás előtt a lakóházak 70 százaléka vályogból épült, és mindössze 27 százalékában volt villany. Száz szobára 253 személy jutott, jelenleg — sokkal kisebb különbségek átlagolásával — 138. Amíg 1960-ban 2.8 millió lakás volt 4 millió szobával, addig jelenleg 3,7 millió a lakások, és 7,6 millió a szobák száma. A lakásgondok mégsem enyhültek lényegesen, mivel az igények gyorsan növekedtek. A háztartások) a töredékcsaládok száma megnőtt, s gyakorlatilag megszűnt a több generáció együttélése. Átélt történelem szocialista faPá^daíom a dol- gífcó5,1- milliók süárfi’aíá1 ''teremtett munkalehetőséget, anyagi, szociális biztonságot, emberhez méltó életet. Más kérdés, hogy ezek a korszakos eredmények mennyiben képeznek a ma élő nemzedékek számára érzékelhető értéket. Az idősebb korosztályok, és figyelemre méltó módon köztük éppen a gyakran nehéz sorsú régi nyugdíjasok, akik megélték a régi, világ létbizonytalanságát, anyagi nyomorúságát, tudják értékelni a megváltozott emberi viszonyokat. Kovács József Következik: 2. Űj helyzet, új gondok. Sportesemények megszokott kísérőjelensége a sok-sok hirdetési tabló. Ma már annyira hozzátartozik egy-egy verseny légköréhez a sokféle színes feliirat, miint' talán maga a sportolók vetélkedése. De ugyanezt tapasztaljuk az utcán járva is — itthon, és külföldön egyaránt. Ügy tűnik, a gazdasági visszaesés a tőkés országokban sehol sem érintette a hirdetésipart. Mégis azt kell’ mondani, hogy az utóbbi évtizedben izgalmas kihír vással kellett szembenézniük a hirdetési vállalkozóknak. A kábeltelevíziózás, a magántévéadók terjedése új területeket nyitott meg a reklám előtt, és a vezető ügynökségek most azon töprengenek, miként szerezhetnék meg ezeket a piacokat is maguknak. Gondjuk ugyanis nem kicsi: egyre több a feltörekvő, csábító ajánlattal előálló kis cég. amelyek borsot törnek a nagyok orra alá. A cégek a gazdasági nehézségek ellenére úgy tekintik a reklámköltségeket, mint az üzlet természetes velejáróját, ezért a reklámra fordított kiadások az utóbbi időben talán még emelkedtek is. Lényeges szemléletváltozást takar az, hogy a hirdetési kiadásokat nem költségnek tekintik. hanem befektetésnek, amelyek rövid távon megtérülhetnek. Az angol cégek tavaly több mint hárommilliárd fontot költöttek hirdetésre, körülbelül hat százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Ennek az összegnek a nagy részét a televízió zsebelte be — csaknem egyharma- dát. Érdekes, hogy változatlanul előkelő helyen vannak az újságok. Változatlanul vonzza az eladni vágyókat a rádió Is. Természetesen a hirdető vállalatok között élethalálharc folyik a hirdetni akarók kegyeiért. A tengerentúlról nagyon sok cég átrándult, és vezető szerepet tölt be az európai reklámpiacon. Jellemző adat: az első 20 cég közül Nagy-Britanniában mindössze hét a hazai,, a többieknek az Egyesült Államokban van a központjuk. Bizonyos mértékig azonban változik a reklámpiac is. Ma már úgy gondolkodnak a reklámot rendelők, hogy jobb" egy-két nagy ügynökségre bízni az egész kampányt, s ezért a kicsiket folyamatosan háttérbe szorítják. Csak néhány példa: legutóbb a Parker-,a Kodak-, a Lee-Coop er- cégek mondták fel szerződéseiket, illetve nem újították meg megállapodásaikat a kevésbé ismert reklámügynökségekkel. E váltás mögött értelemszerűen gazdasági megfontolások húzódnak meg: pénzt takaríthatnak meg azzal, hogy ha egy kézbe adják a munkát. A Financial Times fogalmazott úgy. hogy egy évtizeddel Anglia EKG-beli csatlakozása után, és 20 esztendővel a római egyezmény aláírását követőén a cégek kezdik egységes piacnak tekinteni Nyugat-Európát. A kábeltelevízió és a kereskedelmi televíziózás megmozgatta a hirdetők fantáziáját. Nagy-Bri tanmában már kijelölték az első központi antennaműködtetőket, akik az előfizetésekből próbálják meg eltartani magukat, és természetesen nem záíkóznuk el a reklámtól sem. Az NSZK-ban RTL—Plus kavarta fel az állóvizet. Olaszországban a mintegy 900 magántévé- állomás jelent kihívást. Az európai, fejlődés ,szép ívű ugyan., de a listavezető ügynökségek mégis az Egyesült Államokhoz vonzódnak. A hatalmas piacon tavaly 17 milliárd dollárt költöttek hirdetésre. 'É. Üi üzletás —» hirdetés üj luiuag
