Petőfi Népe, 1984. november (39. évfolyam, 257-281. szám)
1984-11-16 / 269. szám
2 • PETŐFI NÉPE • 1984. november 16. események sorokban Konsztantyin Csernyenko beszéde a Szovjetunió jövő évi népgazdasági tervéről ÜJ-DELHI ______________ Sz atvant Szingh, Indira Gandhi egyik merénylője kórházbeli kihallgatása során elmondta, hogy a gyilkosságot külföldről pénzelték — írja a Hindustan' Times csütörtöki száma. A férfi megnevezte azokat a személyeket, akik beszervezték és lefizették Gandhi meggyilkolása érdekében. TOKIÓ____________________ Na gyszabású ' közös japán— amerikai hadgyakorlat kezdődött csütörtökön a japán Hon- sü szigettől északkeletre fekvő csendes-óceáni térségben. A ten- geralattjáró-elhárító manőverként meghirdetett gyakorlaton mindkét részről számos hadihajó, illetvexharci repülőgép vesz részt, és a hadgyakorlat második felétől csatlakozik három atommeghajtású amerikai repülőgép-anyahajó, a Carl Virtson, az Enterprise és a Midway is. HADERÖCSÖKKENTÉS A NATOországok taktikája A NATO-országok változatlanul kitérő taktikát íodytatnak, holott a szocialista államok továbbra is készek a megegyezésre — hangsúlyozta a bécsi haderőcsökkentési tárgyalásokon csütörtöki ülésén Valerian Mihajlov nagykövet, a szovjet küldöttség veze. tője. Az idei áprilisi NA- TO-javaslat nemcsak fenntartja a régi, a haladást gátló akadályokat, hanem új nehézségeket támaszt, így nem mutat kiutat a megállapodás irányába — hangoztatta. A Varsói Szerződés ,or- ' szágalnak szóvtivöje az ülés után hangsúlyozta: tudatosan hamis az a nyugati beállítás, miszerint a szocialista országok nem kívánják a tervezett szerződés ellenőrzését. Tavalyi javaslatuk egész fejezetet szentel ennek a kérdésnek. A lényeg azonban nem a kísérő (intézkedések, hanem maga a megállapodás a haderők és fegyverzetek csökkentéséről. Amilyen arányban gyakorlati csökkentésekben meg tudnak állapodni, olyan arányban készek a szocialista országok az ellenőrzésben. így a helyszíniben is meg-, egyezni. Az SZKP KB Politikai Bizottsága legutóbbi ülésén áttekintette a Szovjetunió jövő évi népgazdasági tervének fő irányait, amelyekről Konsztantyin Csernyenko az SZKP KB főtitkára mondott beszédet a testület ülésén. Csernyenko felhívta a figyelmet, hogy az 1985. évi terv és költségvetés összeállításánál nemcsak az eddigi gazdasági fejlődés eredményeit, hanem annak hiányosságait is számításba kellett venni. 1981—1982-ben például különböző okok miatt a szovjet gazdaság fejlődésének üteme a tervezettnél valamivel alacsonyabb volt. A helyzet reális értékelése alapján az SZKP a gazdasági növekedés ütemét meggyorsító hatékony intézkedéseket dolgozott ki, s ma már megállapítható, hogy a Szovjetunió gazdasága dinamikusabb fejlődésnek indult. Az utóbbi két évben kedvező változások történtek a népgazdaság valamennyi ágazatának tevékenységében'. 1983—1984-ben a termelés növekedésének éves átlaga másfél- szerese lesz az ötéves ter.v első két évében elért átlagnak. Reményt keltő változások mennek végbe a mezőgazdaságban is, s javulnak a vasúti szállítások. A legfontosabb eredmény az — mutatott rá Konsztantyin Csernyenko —, hagy az említett változások kedvezően hatottak a szóvjet emberek életszínvonalának alakulására, meggyorsították a reáljövedelmek növekedésének ütemét. Az elért eredményeknél azonban megállni nem lehet, még jelentős munkát kell végezni a szovjet népgazdaság továbbfejlesztésért — mutatott rá az SZKP KB főtitkára. — A jövő évre, a jelenlegi ötéves terv Nagy jelentőségű gazdasági párbeszéd kezdődött csütörtökön a Koreai NDK és Dél-Korea között, első ízben Korea ketté- szaikítása, azaz közel negyven év óta. Délelőtt 10 órakor a fegyverszüneti vonalon, Panmindzson- ban,, a koreai ljatonai fegyverszüneti bizottság tárgyalótermében, mintegy 150 újságíró jelenlétében foglalja el helyét a tárgyalóasztalnál a két ország hét-hét tagú küldöttsége, miniszterhelyettesek vezetésével. A két és félórás eszmecserén kiderült, hogy a küldöttségek javaslatai a koncepcionális különbségek ellenére több ponton fedik egymást. A Koreai NDK a gazdasági együttműködésre, Dél-Korea ezen belül a kereskedelemre tette a hangsúlyt. A utolsó esztendejére kidolgozott gazdaságfejlesztési , terv egészében helyesen orientálja a szovjet népgazdaságot. A legfontosabb gazdasági mutatók növekedési üteme a tervek szerint feliül fogja múlni az első négy évben elért átlagos növekedési ütemét. Ily módon elérhetővé válik, hogy sok fontos mutatót tekintve teljesüljenek az ötéves < terv előirányzatai. A terv különösen nagy figyelmet fordít a társadalmi termelés intenzívebbé tételére. Számottevően fejlődnek majd a fűtőanyag- és energetikai komp-' lexum ágazatai, s a korábbiakhoz hasonló gyors ütemben nő a gáz- és atomenergetikai ipar termelése. Fontos, hogy növekedjen a kitermelt kőolaj és szén mennyisége is, mivel éhben az évben a kőolajipar és a szénbányászat dolgozói még mindig nem tudják teljesíteni tervfeladataikat. A terv szerint felgyorsul az új gépek és ipari berendezések kibo- csájtásának üteme. A terv szociális előirányzatairól szólva Konsztantyin Csernyenko hangsúlyozta, hogy a mutatók többségét tekintve 1985 végére sikerül elérni az ötéves tervre előirányzott eredményeket. 1985-ben a szovjet emberek reáljövedelme 3,3 százalékkal nő, s ez lényegesen nagyobb ütem, mint az előző négy óv átlagos évi növekedési üteme. Több foglalkozási kategóriában hajtanak végre fizetésemelést, növelik a Nagy Honvédő Háború részvevői számára biztosított juttatások értékét, s megkezdik a munkások, alkalmazottak és szövetkezeti parasztok nyugdíjának növelését. A jövő évi terv a Szovjetunió külgazdasági kapcsolatainak továbbfejlesztésével számol minden ’ területen — mutatott rá Konsztantyin Csernyenko. KüKNDK javasolja , az ásványkincsek közös kiaknázását, együttműködést- halászati- és mezőgazdasági területen, továbbá nyersanyagok, készáruik, mezőgazda- sági és halászati termékek cseréjét ugyanilyen termékek ellenében. A Dél érdekelt abban, hogy egyebek között ásványkincseket vásároljon a KNDK-tól és hajlandó neki eladni acélipari termékeket, elektronikai és közszükségleti cikkeket. Mindkét fél javasolta, hogy nyissanak meg kikötőket egymás hajói számára, újítsák fel a több évtizede szünetelő áruszállítást. Az első fordulóban politikai témát nem érintettek, de megállapodták abban, hogy december 5-én ugyancsak Panimind- zsonban ismét találkoznak. lönösen intenzíven fejlődnek majd a KOST-tagországokkal fenntartott kapcsolatok. Ezek tervezése során szovijet részről maradéktalanul figyelembe vették a KGST- országok ez év júniusában Moszkvában megtartott felső szintű gazdasági értekezleten hozott döntéseket, amelyek végrehajtását nem csupán gazdasági, hanem politikai kérdésnek is tekintjük. IA terv a kellő mértékben számol azokkal a szükségletekkel isj, amelyek a Szovjetunió védelmi képességé erősítésének igényéből fakadnak. A Szovjetunió nem hagyhatja figyelmen kívül, hogy az imperializmus egyre agrasszí- válbbá válik, és megpróbál katonai erőfölényre jutni a szocialista közösséggel szemben. A Szovjetunió senki ellen sem akar támadni, de tovább fejleszti védelmi erejét, hogy megvédelmezhesse a szovjet emberek békés munkáját, s a világ békéjét. A gazdaságfejlesztés általános kérdéseiről szólva Konsztantyin Csernyenko végezetül leszögezte, hogy országszerte ésszerűbb gazdálkodásira, az erőforrásokkal való fokozottabb takarékoskodásra kell törekedni. A hatékony gazdaságfejlesztés alapjának nevezte a tudományos és műszaki eredményeik szélesebb körű alkalmazását a termelésben, és rámutatott arra, hogy energiku- sabban kell törekedni az ország gazdasági mechanizmusának tökéletesítésére. Az előadói beszéd, s az utána következő vita alapján az SZKP KB Politikai Bizottsága elfogadta a Szovjetunió jövő évi nép- gazdasági fejlesztési tervéinek éis ■költségvetésének tervezetét, és javasolta a Szovjetunió minisztertanácsának, hogy terjessze elő azokat a Legfelsőbb Tanács november 27-én kezdődő ülésszakán. Folytatják | sztrájkjukat a brit bányászok •A brit bányászszakszervezet (NUM) Végrehajtó Bizottsága csütörtökön Sheffieldiben újból elkötelezte magát a nyolchónapos sztrájk folytatása mellett. Egyszersmind a VB úgy határozott, hogy közvetlen, támogatást keres az anglikán egyház vezetőinél. Erre a jellegében új fejleményre az ad magyarázatot, hogy az anglikán egyház szinódusámak Londoniban ülésező tagjai., élükön a durhami püspökkel, keményen támadták a kormány mo- netarista gazdaságpolitikáját, sőt azt a fajta magatartást is, amelyet az Országos Szénhivatal a bányászokkal szemben tanúsított és tanúsít. NEGYVEN ÉV ÓTA ELŐSZÖR Tárgyalóasztalnál a két Korea MAGYAR PARTIZÁNOK SZLOVÁKIÁBAN /II./ Tri Dubytől Ipolytarnócig |gp§ • önkéntesek jelentkeznek Breznon a partizánok közé. A Kommunisták Magyarországi Pártja moszkvai vezetősége a Szlovák Nemzeti Felkelés segítésére, és a magyar partizánmozgalom szervezésére Nógrádi Sándort indította útnak. „A Moszkvában. 1944. október első napjaiban kapott utasítások végrehajtása céljából október 8-án Kijevből szlovák területre repültem. Kíséretemben voltak: Pap Béla, Molnár János és Kerekes Lajos, volt hadifoglyok — mint összekötők, Jósé Sandoval és Szamszonyenko Tanya — mint rádiósok. A megérkezés estéjén Voljanszkij százados, partizán dandárparancsnok törzséhez csatlakoztam, amelynek - székhelye Besztercebánya volt” — írja jelentésében Nógrádi Sándor. Voljanszkij törzse egyébként fontos feladatot kapott Horthy kiugrási szándékának előkészítésében és> megvalósításában. A partizánok segítették át a fronton a fegyverszüneti megbízatással Moszkvába induló magyar küldöttséget, amely 1944. szeptember 27-én a Losonc melletti Stara- Halic községnél lépte át az arcvonalat. A dandárparancsnok a magyar partizánmozgalom szervezésében is közreműködött. Hadinaplójában írta a magyarországi partizánmozgalom fejlesztéséről szóló parancs értelmében magyar és szlovák partizánokból osztagot szerveztünk...”. majd jelentette, hogy Olchova körzetében százfős magyar csoport Losonc körzetében negyven fős csoport áll — szlovákok, magyarok, oroszok — készenlétben. Nógrádi Sándor és törzse a szlovák felkelés parancsnokságának épületében kapott helyet. Itt tették le az esküt és innen indultak bevetésre a szlovák, orosz és francia partizánokkal együtt. Igyekeztek összeköttetést teremteni a magyar kommunistákkal és egységbe szervezni soraikat. Október 13-án Di vény be tette át a parancsnokságot, érintkezésbe lépett a losonci, az ipolysági elvtársakkal. A Nógrádi-partizáncsoport tevékenységét is a szlovák és a magyar antifasiszták szoros együttműködése jellemezte. A Szlovák Nemzeti Felkelés területére érkezett maroknyi csoport gyorsan egységgé szerveződött. Elsősorban a front arcvonalán átszökött magyar katonákból. Nógrádi Sándorék hamarosan megkapták az utasítást a moszkvai pártvezetőségtől, hogy tevékenységüket a továbbiakban magyar területen fejtsék ki. Ekkora a felkelést elfojtotta a német túlerő, a Tátra hegyeiben népi partizánmozgalom bontakozott ki. A Nógrádi-csoport is a Donovaly környéki erdőkbe vonult vissza, majd a Tátra hegyein keresztül elindult Magyarországra. és Ipolytarnócnál átlépte a határt. A magyar partizánparancsnok visszaemlékezésében meleg szavakkal emlékszik meg azokról’ a szlovák partizánokról, akik vele együtt tartottak, mondván: a szlovák földön is ugyanazért a célért harcoltak, amiért ai határ túloldalán. „Én, aki szabad elhatározásomból, önként léptem be a magyar szabadságharcosok soraiba, esküszöm, hogy minden erőmmel és tudásommal harcolni fogok a magyar nép felszabadításáért, ősi ellenségünk, a németek és a hazaáruló Horthy és követői ellen. Mint. a nemzeti függetlenség katonája, hűségesküt teszek a szabad, független és demokratikus Magyarországra, történelmünk, nagy szabadságharcosaink e szent eszméjére. E cél elérése érdekében kész vagyok a' harccal járó minden viszontagságot és veszélyt fegyelmezletten vállalni, és ha kell, életemet is feloldozni — hangzott a partizáneskü. amelyet nemcsak a magyar, hanem a szlovák', orosz és Jósé Sandoval személyében a spanyol nemzet tagjai letettek. A tátrai utak a csoporttól olykor emberfeletti erőt követeltek, nem egyszer harcba bocsátkoztak német járőrökkel. A szlovákok rokonszénvét egész útuk során élvezhették. Élelmiszert kaptak, segítséget a folyókon történő átkelésekhez, információt az ellenség elhelyezkedéséről, erejéről. A csoport útközben sok katonaszökevénnyel találkozott, akik ' egy része csatlakozott Nógrádi Sán- dorékhoz, másokat a Magas-Tát- ra hegyeiben harcoló szlovák és orosz partizánegységekhez irányítottak. (Következik: „A gyűrű szoros...) ff |f ifK Megkezdődtek 1 a Munkásőrség egységgyulései Országszerte megkezdődtek a Munkásőrség egységgyűlései, amelyeket a 'következő hetekben mindenütt megtartanak. A tanácskozásokon a munkásőrpa- nancsnokok beszámolnak, a testület tagjainak a népgazdaság, a közélet és a fegyveres szolgálat terén végzett (idei munkájáról. A rendezvényeken részt vesznek ás felszólalnak a párt-, az állami és társadalmi szervezetek helyi vezetői, valamint a társ fegyveres erők és testületek képviselői, s a gyűléseken a beszámoló párttaggyűlések állásfoglalása alapján értékelik a testületi tagok pártmegbízatásainak végrehajtását. Ezeken a fórumokon sok ezer munkásőr mondja el véleményét a párt politikájáról, társadalmi életünkről is. A gyűléseken számba veszik a kongresszusi és a felszabadulási munkaverseny eddigi eredményeit. A Komárom, a Baranya, a Nógrád, a Veszprém és a Borsod, megyei munkásőrök például sokezer tonna szén terven felüli termelését vállalták, amellyel elsősorban a lakosság jobb ellátását szolgálják. A mezőgazdaságban dolgozó munkásőrök Vas, \Szabollcs-Szatmár, Fejér, Bács- Kiskun, Békés és Szolnok me-1 gyében az őszi betakarításban segítettek. A budapesti, a. Heves, a Hajdú-Bihar, a Zala, a Somogy és a Pest megyei munkásőrök kommunista műszakokat szerveztek, ezek munkadíját óvodák, iskolák, egészségügyi intéz- mények bővítésére, fejlesztésére ajánlották fel. A beszámolókban szólnak arról is, hogy az egységek, az alegységek jó színvonalon hajtották végre gyakorlataikat, s az őszi lövészeteken jó és kiváló eredményeket értek el. TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI KONFERENCIA Színvonalas előadások a kertészeti főiskolán Kecskeméten, a Kertészeti Egyetem kecskeméti Főiskolai Kara tegnap rendezték meg a XI. tudományos diákköri konferenciát. A megjelenteket - dr. Király László tudományos kutatási igaz- gatóhelyettes köszöntötte. A társadalom- és gazdaságtudományi, valamint a természet- tudományi szekcióiban nyolc- nyolc előadás hangzott el. A főiskolai hallgatóknak minden esztendőben rendeznek tanácskozást, az országos konferenciára pedig kétévenként kerítenek alkalmat, Ezen a fórumon is sikerrel szerepelnek az itteni diá. kok, tavaly Kaposvárról nívódíjat hoztak haza. A következő or. Iszágos találkozó jövőre lesz Debreceniben. A legjobb dolgozatírók majd ott is előadhatják témáikat* beszámolhatnak kuta- tásaikéíedményeírŐT.' * tíró^Petrá- nyi István, a kari tudományos diákköri^ tanács- léirtökerd t hallgatók felkészültségéről, szorgalmáról sok jót mondott: igényes dolgozatok készülnek a kecskeméti felsőoktatási intézményben. A tegnap megtartott TDK-kon- konferencia eredményei; Társadalom- és gazdaságtudományi szekció: első díj: Schmidt Éva (III. évfolyam), második díj: Kiss Gabriella (H. évfolyam), harmadik díj: Tóth Zsuzsanna! (II. évfolyam). A ME- DOSZ mejgyei szervezetének két különdíját Kiss Rita—Szigeti Iraté (II. évfolyam), illetve Adorján István—Hugyecz Ferenc (II. évfolyam) kapta. Természettudományi szekció: első díj: Almási Ágnes (III, évfolyam), második díj:. Kovács Zoltán (II. évfolyam), harmadik díj: Németh Juliiannna (II. évfolyam). A MEDOSZ megyei szeryezetének különdíját Buirlo- ...yi-CS, JKatalin— évfolyam) „kapta, .a — Éj ■^naW.Vdíját pedig zsébet (III. évfo megyei ta- „JEr- "VefiSft'é"1 át. B. T. Program a fiatalok lakáshoz juttatására (Folytatás az 1. oldalról.) Ez a forma hosszú ideje tartó gyakorlatot vált fel, s hozzá kell szokni, hogy ezentúl nem az építési konstrukciót, hanem a rászoruló személyeket támogatják majd. A váltás nem megy köny- nyen —, mint azt az eddigi tapasztalatok is bizonyítják — ezért a pénzbeli támogatás mellett szükséges kedvezményeket adni a telekjuttatásban, s javítani a sajáterős építkezés feltételeit. Az új módszernél a munkáltatók felelőssége is megnő, hisz döntésükkel — adnak vagy sem kölcsönt dolgozóiknak — a korábbinál jobban orientálják a tanácsokat is a pénzek odaítélésében. A vitában számos hasznos javaslat és fontos felvetés is elhangzott, például az, hogy a községekben eleve más a helyzet, mint a városokban, mert ott gyakorlatilag eddig sem volt célcsoportos lakás, így támogatásra elosztható pénz sincs. Megoldás lehet a városokkal közös koordinációs alap létesítése. A hozzászólók azt is megfogalmazták, hogy a lakásigénylőkkel eddig lefolytatott beszélgetések bizonyítják: továbbra is lesznek olyanok, akik nem tudják vállalni az építést vagy a vásárlást, számukra a bérlakás juttatása jelenthet megoldást. A tanácskozás résztvevői egyetértettek abban, hogy a vita csak kiindulópontja egy továbbgondolásra érdemes folyamatnak, . az észrevételeket, kérdéseket eljuttatják az illetékesekhez. Ezután az ifjúsági bizottság megvitatta a Bajai . Építő- és Építőanyagipari Vállalat, valamint a Kiskunhalasi KUNÉP Vállalat munkásfiataljainak helyzetéről, a körükben végzett ifjúságpolitikai feladatok végrehajtásáról készült tájékoztatót. i V. T. Eredményes kiskőrösi törekvések (Folytatás az 1. oldalról.) partból szereztek be. Szeptember végéig 40 millió forint értékű volt az ez irányú munkánk értéke, és ezt még tíz millióval növeljük az év végéig. — A növekvő feladatok teljesítésére elegendő a kapacitás? — Csak annyit vállalunk, amennyinek a teljesítésére képesek vagyunk. A termelést menetközben állandóan fejlesztjük, s azokra a területekre fordítjuk a legnagyobb gondot, ahol a legnagyobb szükség van rá. Most például a növekvő kereslet kielégítésére erőteljesen fejlesztenünk kell a termelékenységet a hobbipadok gyártásánál. Festésük jelenleg szóró eljárással történik, ez a módszer lassú, és nem tökéletes. Elhatároztuk, hogy megvalósítjuk a műanyag bázisú porfesiték-heégetéses eljárását. Átalakítunk egy régi épületet, beszereljük az 5 millió forint értékű berendelést, s a jövő év elején meg is kezdődik a próbaüzem. Az új módszerrel jelentősen növeljük majd a minőséget és a'mennyiséget is. O. L. .