Petőfi Népe, 1984. szeptember (39. évfolyam, 205-230. szám)

1984-09-07 / 210. szám

IDŐJÁRÁS VltkiM Mftfrii ma eitlg: Elsfiior- ban nyugaton <■ északon gyakran lesz erSsen felhős az ég, és csőre, zi­vatarra Is számítani kell. A délnyugati, majd északnyugati szél tflbbfelé élénk, néhol fő­leg a Dunántúlon Időnként erős lesz. A legmagasabb nappali kőmérséklet nyugaton 20 (ok körül, ke- létén még 25 és 2» fok »lakni­_____________________________ VIL ÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP BACS-KISKUN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA XXXIX, évf. 810. szám Ám 1,40 Ft 1984. szeptember 7. péntek ESKÜTÉTEL, JUTALMAZÁSOK jjj Tanévnyitó a GAMF-on elsőéves diák tett esküt, majd kihirdették az elmúlt tanév ta­nulmányú versenyének végered­ményért. A legkiválóbb fiatalok közül Bursics József, harmadéves hallgató i(képünköra) népköztár­sasági ösztöndíjat kapott. Törzs- gárdajelvények átadásával zárult az ünnepség. Az elmúlt esztendők hagyo­mányaihoz hívein, a tanévnyitó délutánján Pálfy József, a Ma­gyar Újságírók Országos Szövet­ségének elnöke, a Magyarország című hetilap főszerkesztője tar­tott külpolitikai tájékoztatót a műszaki főiskolán. KALOCSÁRÓL: A FINCSI CSALÁD Zsiiri előtt a BNV újdonságai Az őszi BiNV-n részt vevő több mint 280 iparvállalat és szövet­kezet korszerű termékei igazol­ják, hogy iparunk képes eleget tenni a piac igényelnek, ami egy­ben azt a kötelezettséget is je­lenti' számukra, hogy gyorsítsák meg a -termékszerkezet átalakí­tását, lendületesebben fokozzák árucikkeik versenyképességét — mondotta csütörtöki sajtótájékoz­tatóján Juhász Ádárn ipari mi­nisztériumi államtitkár. A BNV-n kiállítandó termékék azt -tükrö­zik — mutatott rá, —, hogy ipar- vállalataink képesek áthidalni a (Folytatás a 2. oldalon.) CHILEI MÉRLEG Békés tüntetések — brutális válaszok Szerdán is heves összecsapások voltak Santiagóban és Chile több más nagyvárosában a Pinochet tábornok-elnök távozását köve­tető tüntetők és az ellenük kúve- 1 zényelt karhatalmi alakulatok között. A kétnapos országos tiltakozó megmozdulásokon hatan életüket vesztették és több mint 250 sze­mély megsérült. A rendőrség ada­tai szerint 340 tüntetőt tartóztat­tak le. 1 Az ország északi részén fekvő Copiapo város egyetemének kör­nyékén a rendőrök egy diákot agyonlőttek, és az összecsapások­ban a helyi rendőrparancsnok is életét vesztette. A rendőrök sor- tű ze -három személyt megsebesí­tett. Concepaionlhan, a fővárostól 525 kilométerre délre, a rendőr­ség megrohamozta az egyetemet, hogy eltávolítsa a tüntető diá­kokat. Mintegy 100 egyetemistát letartóztattak. A chilei katolikus egyház szer­dán panaszt emelt a hatóságok­nál André Jár lan francia pap keddi meggyilkolása miatt. Leon Bouvier, Franciaország santiagói nagykövete magyarázatot köve­telt a chilei külügyminisztérium- tál a pap halálára. Az egy év­vél ezelőtt Chilébe érkezett Jar- lan atya a szegénynegyedek ba­kóinak gyámolítója volt. A gyil­kos golyók külvárosi faházában, érték, amikor a csendőrök tün­tető fiatalokra nyitottak tüzet. PAKS: Második reaktoíblokk Tegnap hajnalban megindítot­ták a Paksi Atomerőmű kettes reaktorblokkjának berendezéseit, és azóta áramot -termel hazánknak ez az újabb, jelentős villamos­energia-forrása is. A párhuzamos kapcsolásra Kapolyi László ipa­ri miniszter adta meg az enge­délyt a helyszínen, a blokkve­zénylőben. Éjjel 2 óra 2 perckor a már forgás-ban lévő egyik ge­nerátort rákapcsolták az országos energiahálózatra. Az ünnepélyes indítás alkalmá­ból az -ipari miniszter elmondot­ta, hogy az ország villamosener- gia-ellátásában igen sóidat jelent az újabb, 440 megawatt teljesít­ményű blokk üzembelépése, így már összesen 880 megawatt tel­jesítménnyel dolgozik a Paksi Atomerőmű. A Szovjetunió segít­ségével jó ütemben épül Pakson a harmadik és a negyedik reak­torblokk is, amelyek elkészülésé­vel már 1760 megawatt teljesít­ményű lesz az erőmű. A csütörtökön átadott kettes blokk megindítása csaknem egy hónappal a kitűzött határidő előtt-(Folytatás a 2. oldalon.) NEGYVEN FELSZÓLALÁS A LÁBBETEGSÉGEKRŐL Megkezdődött az ortopéd orvosok vándorgyűlése • Az ortopéd orvosok vándorgyűlése idején kiállításon mutatják be a Tudomány és Technika Házában a napjainkban használatos gyó­gyászati segédeszközöket. Kecskeméten a Tudomány és Technika -Háza kongresszusi ter­mében nyitották meg tegnap dél­előtt 10 órakor a Magyar Ortopéd Társaság vándorgyűlésének há­romnapos eseménysorozatát. Az országos jelentőségű találkozó résztvevőit elsőként dr. Vizkelety Tibor, a társaság elnöke köszön­tötte. Beszédében elismerően szólt arról a dinamikus fejlődés­ről, amely a megyében és Kecs­keméten az utóbbi évtizedekben végbement. Ez az általános fej­lődés az egészségügyben, is meg­valósult. Mint mondta: a gyógyí­tó munka megkülönböztetett., ki­emelt helyzete, az okos és célsze­rű, gazdaságos beruházások, or­szágosan is példamutatónk lehet­nek. Az Egészségügyi Minisztérium képviseletében dr. Pintér Attila üdvözölte a tanácskozást. Kemé­nyét fejezte ki, hogy a három nap alatt sikerül felmérni a szak­ma fejlődését, jelenlegi szintjét, s meghatározni a továbbhaladás irányát. Az MSZMP Bács-Kiskun me­gyei Bizottsága, a megyei tanács és Kecskemét város nevében dr. Geri István, a megyei tanács el­nökhelyettese kívánt eredményes munkát a -vándorgyűlés résztve­vőinek, majd dr. Kormos Miklós, az Egészségügyi Dolgozók Szak- szervezete elnökségének üdvöz­letét továbbította a konferenciá­nak. Z. Mikic jugoszláviai professzor ezt az alkalmat ragadta meg, hogy bejelentse: a Jugoszláv Ortopéd és Traumatológus Társaság má­jusban tagjai közé választotta dr. Vizkelety Tibort. Az orvostársak elismerő tapsa közepette nyújtotta át az erről szóló diplomát a ma­gyar professzornak. A tegnapi nap szakmai része előadásokkal- folytatódott. Negy­ven felszólaló kapott lehetőséget, hogy kutatása — kutatócsoportja — eredményeiről beszámoljon a hallgatóságnak. Valamennyien a láb statikai megbetegedéseinek okait, a megelőzés és gyógyítás lehetőségeit vizsgálták. Ma a gyermekkorban kezdődő gerincferdiülés az előadások, ke- rekasztal-megbeszélések, filmve­títések fő témája. A legnagyobb érdeklődést minden bizonnyal a megyei kórház kutatócsoportjának beszámolója kelti. Egyelőre ugyan­is itt található az ország egyet­len, úgynevezett Moiré-szűrőbe- rendezése, amely legkorábbi sza­kaszában is pontosan kimutatja a gerinc kóros elváltozásait. A kecskeméti orvosok a világszínvo­nalú berendezés alkalmazási le­hetőségeit, az általa elért ered­ményeket ismertetik. Sz. K. SZOVJET TERVEK AZ ENSZ-KÖZGYÜLÉSRE Haladéktalanul döntéseket kell hozni a nukleáris fegyverzetek befagyasztásáról MOSZKVA A Szovjetunió a szocialista kö­zösség más országaival együtt je­lentős, a nukleáris háború elhá­rítását és az államok közötti bi­zalom megteremtését szolgáló ja­vaslatokat kíván előterjeszteni az ENSZ -közgyűlés szeptember 18- án kezdődd 39. ülésszakán — mu­tat rá a nemzetközi fórum mun­kájával foglalkozó kommentárjá­ban az AFN szovjet sajtóügynök­ség. Ezek a javaslatok olyan kéz­zelfogható intézkedések megtéte­llére vonatkoznak, amelyek előse­gítik a fegyverkezési hajsza meg­állítását. Fontos például’ a Mon­gol Népköztársaságnak az az új indítványa, hogy az ENSZ hatá­rozatban erősítse meg: minden -népnek joga van a békére, s ez nukleáris korunkban egyenlő az élethez való joggal. A határozat kimondaná azt is, hogy a népek békéjének megóvása érdekében miniden államinak, s elsősorban a nukleáris fegyverrel rendelkező országoknak a nukleáris veszély kiküszöbölésére kell törekedniük, s a nukleáris hatalmaknak egy­más közötti kapcsolataikban be kell tartaniuk bizonyos viselke­dési normákat. Számottevően csökkentené a nukleáris háború veszélyét az is, ha az ENSZ-köz- gyűlés két előző ülésszakának fel­hívásával összhangban a Szovjet­unió példájára minden nukleáris hatalom vállalná, hogy nem alkal­maz elsőként nukleáris fegyvert — írja az AiPN. A Szovjetunió véleménye sze­rint haladéktalanul döntéseket kell hozni és szerződéseket kell kötni a nukleáris fegyverzetek befagyasztásáról. Azt, hogy érmék szükségét más államok is meny­nyire érzik, jól bizonyítja Argen­tina, Görögország, India, Mexikó, Svédország és Tanzánia állam- és kormányfőinek a befagyasztásra és a nukleáris fegyverkészletek csökkentésére vonatkozó közös nyilatkozata. Szovjet részről kü­lönösen. időszerűinek tartják azt a javaslatot is, hogy akadályozzák meg a fegyverkezési hajsza ki- terjesztését a világűrre. A Szov­jetunió azt kívánja, hogy a világ- szervezet aktívan használja ki te­kintélyét és lehetőségeit a Közel- Keleten, Közép-Am erikában és Afrika déli részén meglévő konf­liktusok igazságos rendezésére, a tűzfészkek felszámolására — hangsúlyozza az APN kommen­tárja. A fogyasztók érdekvédelméről tárgyalt a termelési és ellátási bizottság A fogyasztók érdekvédelmé­nek helyzetét, az ezzel összefüg­gő teendőket tárgyalta meg teg­nap Kecskeméten dr. Matos Lász­ló elnökletével a Bács-Kiskun megyei Tanács termelési és ellá­tási bizottsága. A testület tanács­kozásán kialakult vitához meg­felelő tárgyalási alapot terem­tett Valach István, a -megyei ke­reskedelmi felügyelőség vezető­jének jelentése, Táthné dr. Sinkó Erzsébet áfész-elnök, Vámos Fe­renc tsz-elnök, dr. Molnár Ist­ván, Bajzák Béla, Kalmár Pál vállalatigazgatók, Gál Gyula, dr. P. Kovács István osztályvezetők, Cseri Józsefné, az MSZMP me­gyei bizottságának politikai mun­katársa, dr. Király László főisko­lai igazgatóhelyettes, Kovács Pál, az SZMT politikai munkatársa, Boldog János és a többi -bizottsá­gi tag észrevétele, javaslata, s Giltner Lászlónak, az Országos Kereskedelmi Felügyelőség ve­zetőjének felszólalása. A Vásárlóközönség jogosan vár­ja el, hogy a szükségleteit kielé­gítő áruhoz kellő mennyiségben, megfelelő választék mellett, s a termék minőségével arányos áron jusson hozzá; s a kívánt cikkeket megfelelő kereskedelmi környe­zetben, kellő' tájékoztatás és jog­védelem kíséretében kapja meg. Bács-Kiskun megye kiskereske­delmi forgalma a VI. ötéves terv eddigi szakaszában az országos átlagot meghaladó mértékben növekedett. Az üzlethálózat fej­lesztési lehetősége ugyan beszű­kült, mégis három év alatt 35 ezer négyzetméter alapterületű el- árusítóhellyel gyarapodott a bolt­hálózat. Az igények ennél is na­gyobbak. A tájékoztató szerint az alapvető élelmiszerek kíná­lata kiegyensúlyozottnak tekint­hető. Elősegítette ezt a helyi áru­alapok gyarapodása, a különféle társulások, a tanácsi vállalatok nagykereskedelmi tevékenysége, a kishatárforgalom alakulása, és azok az intézkedések, melyek a nagyobb arányú hétvégi, vala­mint a hét eleji élelmiszerkeres­let kielégítésére irányultak. A vendéglátásban a többszöri áremelés hatására mérséklődött az ételforgalom — kivéve az előu fizetéses étkeztetést. Jogos az az észrevétel — állapította meg a kereskedelmi felügyelőség, és a társadalmi aktivisták ellenőrző­hálózata is —, hogy helyenként olcsóbb étel alig, vagy egyáltalán nem kapható. A fogyasztók ér­dekvédelmét szolgáló intézkedé­sek ellenére sem javul kellően a kereskedelemben és a vendéglá­tásban dolgozók egy kisebb ré­szének a munkaerkölcse. A nagy • Három év alatt 35 ezer négy­zetméter elárnsítóhellyel gyarapo­dott az üzlethálózat. Képünkön: a tassi Dózsa Tsz ABC-áruháza. többség tisztességgel látja el fel­adatát — állapította meg a bi­zottság —, hiba lenne a kirívó esetekből általánosítani. A vegyes iparcikkek forgalma igen erőteljesen nőtt, de egyes építőanyagokból, gázszerelési cikkekből, berendezésekből, ház­tartási és elektromos, továbbá hír­adástechnikai termékekből, gép­jármű-alkatrészekből nincs meg­felelő kínálat. Az igazságosabb áruelosztást szolgáló előj egy zé- ses megoldás sem bizonyult ha­tásosnak. Tény, ha az ipar elsőd­legesnek tartja majd általános­ságban is a hazai ellátást, akkor sokat javulhat a helyzet. Mind­ehhez szükséges a kereskedelem megfelelő üzlethálózata, forgó­eszközkészlete. Kell a jobb mi­nőségű termék valamennyi szak­mában, és mind több raktár, aho­vá el lehet helyezni az árut. Az is vitathatatlan, hogy a raktár- építés önmagában még nem gya­rapítja az j árumennyiséget, ha a gyártás nem követi a kereslet vál­tozásait. Árualap hiányában le­küzdhetetlen a kereskedelemben észlelhető visszás helyzet, a csú­szópénz, s a többi nem kívánatos jelenség. K. A. MŰVELTSÉG NÉLKÜLND^CS’^^W^ZAr” Szakmai nap Kiskunhalason • A szakmai nap résztvevői az előadásokat hallgatják. Húszéves a kiskunsági kőola j - és földgázbányászat. Az országos bányásznapi ünnepségekhez kap­csolódó jubileumi rendezvény- sorozat tegnap délelőtt a kiskun- halasi Gőzön István Művelődési Házban szakmai tanácskozással kezdődött. Trombitás István, a Kőolaj- és Földgázbányászati Vál­lalat vezérigazgatója megnyitó beszédében köszöntötte az Ipari Minisztérium, az Országos Terv­hivatal, a megyei pártbizottság és Kiskunhalas város, valamint a társintézmények jelenlévő kép­viselőit, majd áttekintette az iparág két évtizedes fejlődését. Ezt követően szakmai előadások hangzottak el a Duna—Tisza kö­zi szénhidrogénbányászat eddigi tapasztalatairól, a további kutatá­sok várható eredményeiről, vala­mint a fúrások műszaki tervezé­sének és gazdaságosságának kér­déseiről. Az órszág különböző bányavidé­keiről összesereglett szakemberek nagy érdeklődéssel hallgatták a színvonalas -beszámolókat. A dél­utáni szekcióüléseken kérdéseik­kel és saját tapasztalataik ismer­tetésével járultak hozzá a ren­dezvény sikeréhez, melynek egyik fő tanulsága: műveltség nélkül nincs bányászat. Az Országos Magyar Bányásza­ti és Kohászati Egyesület szevezé- sében megtartott szakmai nap — a több évszázados, Selmecbányái hagyományoknak megfelelően — baráti -hangulatú összejövetellel, úgynevezett „szakestéllyel” zá­rult. Az ünnepségsorozat ma Szánkon folytatódik. B. F, L

Next

/
Oldalképek
Tartalom