Petőfi Népe, 1984. szeptember (39. évfolyam, 205-230. szám)

1984-09-07 / 210. szám

* • PETŐFI NEPE O 1984. szeptember 7. események sorokban LIBANON A normalizálási folyamat akadályai BEJHŰT iA szerdai súlyos robbantásos merénylet után, ame­lyet Szelim el-Hossz vezető szunnita politikus el­len kíséreltek meg, a bárom legfőbb muzulmán erő nyugat-bejrúti közös bizottsága higgadtságra és ösz- szefogásra szólította fel a lakosságot. A Haladó Szo­cialista Párt, a síita Amal, és a főként szunnitákat tömörítő Al-Murabitun Mozgalom szerint a bűnös akció — Szelim el-Hossz személyén túlmenően — az iszlám erők öszefogása, Libanon stabilitása el­len irányult. Szelim el-Hossz miniszter Hasszán Haled főmuf­tival együtt az utóbbi hetekben sokat tett azért, hogy véget vessenek a síita és szunnita csoportok közötti villongásoknak. Az ő fellépésüknek is 'kö­szönhető, hogy Nabih' Berri, az Amal vezetője a kö­zelmúltban bejelentette: megtiltja a mozgalom tag­jainak, hogy fegyveresen jelenjenek meg a főváros utcáin. Asszad szíriai, és Dzsemajel libanoni államfő megbeszéléseivel kapcsolatban a Tisrin című da­maszkuszi 'kormánylap csütörtökön arról számolt be, hogy a két elnök megállapodott a normalizá­lási folyamat akadályainak elhárításában. Libanon­ban a továbblépést két területen kell párhuzamo­san elérni; egyrészt a politikai reformok ügyében,( másrészt a biztonsági problémákban — írja a lap. A Tisrin szerint ütközőzónát hoznak létre a hegyvi­déki frontvonalon a jobboldali milíciák és a drúz fegyveresek között, megnyitják a Bejrút—Damasz­kusz főutat, és kinevezik az alkotmányozó bizottság tagjait. Az elmúlt 24 órában két ellenállási akciót haj­tottak végre Dél-Libanonban a hazafiak. Nabatije közelében aknát robbantottak egy izraeli járőr kö­zelében, ez — Tel Aviv szerint — nem okozott sé­rülést. Szidon vidékén egy gépkocsiból a Lahad- féle zsoldoscsapat egyik állására nyitottak tüzet, és a bejrúti rádió szerint egy embert megöltek. Az NSZK erősíti NATO-kapcsolatait HAVANNA____________________ A Kubai Kommunista Párt Központi Bizottságának meghívá­sára hivatalos látogatásra csütör­tökön Havannába érkezett Aczél György, az MSZMP Politikai Bi­zottságának tagja, a Központi Bi. zottság titkára. Aczél Györgyöt a havannai nemzetközi repülőtéren Carlos Rafael Rodriguez, a Kubai KP KB Politikai Bizottságának tagja, az Államtanács elnökének helyettese, miniszterelnök-helyet­tes fogadta. APIS ABEBA ~ Mengisztu Hailé Mariam, az ideiglenes katonai kormányzóta­nács és az Etióp Dolgozók Pártja Szervező Bizottságának elnöke ta­lálkozott az Adis Abebában tar­tózkodó magyar párt. és állami küldöttséggel, amelyet .Korom Mi­hály, a Magyar Szocialista Mun­káspárt Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára vezet. A szí­vélyes baráti légkörű találkozó során véleménycserére került sor a két pártot érintő kérdésekről, a magyar—etióp kapcsolatok to­vábbi erősítésének lehetőségeiről. BUDAPEST Gerhard Stoltenberg, a Német Szövetségi Köztársaság pénzügy- minisztere szeptember 3—8. kö­zött hivatalos látogatást tett Ma­gyarországon. Fogadta őt Marjai József, a Minisztertanács elnök- helyettese. Megbeszélésükön átte­kintették a kétoldalú gazdasági együttműködés néhány időszerű kérdését. Hangsúlyozták a pénz­ügyi és bankkapcsolatok fontos­ságát és eredményességét. Az NSZK pénzügyminiszere megbe­szélést folytatott Hetényi István pénzügyminiszterrel, Tímár Má­tyással, a Magyar Nemzeti Bank elnökével, Szikszay Bélával, az Országos Anyag- és Árhivatal el­nökével. valamint Fekete János­sal, a Magyar Nemzeti Bank első elnökhelyettesével. VARSÓ Lengyel kollégája meghívására csütörtökön hivatalos baráti lá­togatásra Varsóba érkezett Bo- huslav Chnoupek csehszlovák külügyminiszter. Stefan Olszows- ki' lengyel külügyminiszterrel és több más lengyel állami vezető^ vei tárgyal majd. Varsóban a len­gyel—csehszlovák barátság és együttműködés továbbfejlődését várják a találkozótól. LONDON Csütörtökön az Észak-York- shire-i Kellingley bányánál sú­lyos összecsapás zajlott le a rend­őrség és a sztrájktörők ellen ki­vonult, mintegy négyezer főnyi sztrájkőr-itömeg között. A sebe­sülésekkel kísért kézitusa közvet­len előzménye két sztrájktörő bá­nyász megjelenése volt. A sztrájk- őrök, hogy közelebb kerüljenek a munkahely bejáratához, megpró­bálták áttörni a rohamrendőrök többszörös falát, ez azonban nem sikerült nekik. Többeket letartóz­tattak, a sérültek között rendőrök is vannak. BONN Az NSZK fokozni akarja együtt­működését a NATO északi szár­nyát képező, észak-európai orszá­gokkal. Ennek jegyében Helmut Kdhl kancellár csütörtökön két­Az ősz, a politikai szezon kez­dete a hagyományok szerint in­dult idén is Nagy-Britanniában: először a szakszervezeti főtanács (TUC) rendezte meg kongresszu­sát, majd — ugyancsak a megszo*- kőit módon — a következő hetek­ben sorra tartja országos tanács­kozását a munkáspárt, a konzer­vatívok és a szociáldemokrata—li­berális pártszövetség. Az évadnyitó szakszervezeti ér­tekezlet, amire Brightonban ke­rült. sor, most az átlagosnál is élénkebb figyelem kísérte. Egy­részt azért, mert az fórumul szol­gálhatott az elmúlt hónapok nagy vihart kavart sztrájkjairól foly­tatott vitákhoz,. másrészt pedig azért, mert — részben ezek kap­csán — tükrözte a. Thatcher-kor- mányzat és a szervezett munkás­ság viszonyának általános alaku­lását. Márpedig ez a viszony (em­lítsük példaként csupán a kong­resszuson leginkább reflektor- fénybe került bányászsztrájk ügyét) messzemenően meghatá­rozza 'a brit belpolitikai helyzetet. Nem érdektelen felidézni, hogy a tavalyi, blackpooli tanácskozás után sok szakértő a szákszerveze­tek jobboldali fordulatáról, azok meghunyászkodásáról beszélt az­zal összefüggésben, hogy megnőtt kompromisszumkeresési hajlan­dóságuk a választási sikert ara­tott tory vezetéssel. Sőt, bizonyos jelek a TUC és fő politikai szö­vetségese, az ellenzék döntő ere­jét alkotó munkáspárt közti kö­telék lazulására, legalábbis fe­lülvizsgálatára utáltak. Nos, az eltelt esztendő‘nem vezetett e fo­lyamat határozott térnyeréséhez. Nem történt áttörés a kabinet és napos látogatásra Norvégiába utazott, a hónap végén pedig Dá­niát keresi fel. Elutazása előtt Kohl olyan fon­tos szövetségeseknek nevezte a két országot, amelyek döntő mér­et szakszervezetek képviselőinek megbeszélésein a korlátozó jelle­gű szakszervezeti reformokkal kapcsolatban. S ami még fonto­sabb: a konzervatív kormány vál­tozatlanul igyekszik a szakszerve­zetek jogait megnyirbálni, s e téren messzemenőén kihasználja a magas, napjainkban is 3 millión felül jéró munkanélkülség nyo­mását. Az állástalanok serege ugyanis olyan tényező, amely meglehetősen behatárolja a szakszervezetek ha­gyományos, végső fegyverének, a sztrájkoknak alkalmazását. Igaz, más esetben épp ez sarkall cse­lekvésre. A munkahelyek meg­őrzésének szándéka áll például a bányászok immár fél éve tartó munkabeszüntetése mögött, hi­szen ezúttal nem a megszokott bérkövetelések, hanem a tervezett bányabezárások robbantották ki az akciót. (A feszültséget jelzi a kongresszus helyszínén tüntető tízezernyi bányász és körülbelül háromezer rendőr jelenléte.) A sztrájk ügyében egyébként Brighton sem oldott fel minden kérdőjelet. Szóhoz jutottak ugyan­is olyan szakszervezetek vezetői is, amelyek helytelenítik az elhú­zódó akciót. Nem lehet határozott következ­tetést levonni végül a TUC élén történt személycseréből sem. A posztjától megváló Len Murray helyébe lépő Norman Willist ál­talában „balra állónak” tartják elődjétől, de ezen értékelés meg­alapozottságára csak az elkövet­kező hónapok adhatják majd meg a feleletet. Sz. G. tékben járulnak hozzá a NATO erejének növeléséhez az északi szárnyon. Kohl vendéglátójával, Kaare Willoch miniszterelnökkel, első­sorban katonapolitikai és gazda­sági kérdésekről tárgyal majd. Norvégia igen fontos kőolaj- szállítója a nyugat-európai orszá­goknak, így az NSZK-nak 1984 első felében 1,3 millió tonna nor­vég olajat adtak el. A konzervatív' norvég kormány növelni akarja Nyugat-Európába irányuló földgáz-szállításait is, hogy ezzel — az Egyesült Álla­mok elképzeléseinek megfelelően — megpróbálja csökkenteni a szovjet földgáz jelentőségét a tér­ségben. Elutazott a vietnami népfrontküldöttség ■ A Vietnami Hazafias Front küldöttsége, amely — Huynh Tan Phat, az Államtanács elnökhe­lyettesének, a front elnökének ve­zetésével augusztus 28. óta tartóz­kodott Magyarországon, — csütör­tökön elutazott hazánkból. A küldöttséget fogadta Németh Károly, az MSZMP Politikai Bi­zottságának tagja, a Központi Bi­zottság titkára. Találkozott Kállai Gyulával, a Hazafias Népfront el­nökével, Trautmann Rezsővel, az Elnöki Tanács helyettes elnöké­vel. Tárgyalásokat folytatott a Pozsgay Imre, a HNF ÓT főtitká­ra által vezetett népfrontkül­döttséggel. A Hazafias Népfront Országos Tanácsánál, a budapesti és a Haj- dú-Bihar megyei bizottságán a küldöttség tanulmányozta a Ha­zafias Népfront tevékenységét, a területi és, a helyi népfrontbizott­ságok munkatapasztalatait. A kül­döttség programjai során ismétel­ten kinyilvánították a magyar nép testvéri szolidaritását a vi­etnami néppel. I NAPI KOMMENTÁR Brightoni kérdőjelek -| A FÉKON-nál többet is vállalnának Ruhaipari szocialista brigádvezetők tanácskozása Országos ruhaipari szocialista brigádvezetői tanácskozást tar­tottak csütörtökön az MSZMP VII. kerületi bizottságának szék­házában. A tanácskozáson mint­egy 100 brigád vezetője és az érintett vállalatok képviselői vet­tek részt. Szabó Imre ipari miniszterhe­lyettes bevezető előadásában el- mondta, hogy a' szocialista brigá­dok nagy segítséget adnak a ru­haipar terveinek teljesítéséhez. Az ő munkájuknak is köszönhe­tő, hogy 1984 első félévében a ruhaiparban 8,5 százalékkal ter­meltek többet, mint a múlt év azonos időszakában. A szocialis­ta országokba 11 százalékkal, a konvertibilis piacokra 23 száza­lékkal többet exportáltak, mint tavaly ilyenkor. A termékszerke­zet korszerűsítése ebben az ága­zatban a leggyorsabb, hiszen, a divat követése miatt évente több­ször is változik a termékstruktú­ra, Ugyanez nem mondható el a piaci tevékenységről; amely to­vábbra sem eléggé rugalmas. Na­gyon fontos tehát, hogy az ága­zat valamennyi területén tovább javítsák a munkát, beleértve a piackutatást és az értékesítési te­vékenységet is. Jobban ismerjék meg a vásárlók igényeit, s arról napra készen tájékoztassák-a mű­helyekben dolgozó munkásokat. Ez a szocialista munkaverseny eredményességének is egyik alap­vető feltétele. A minisztérhelyettes üdvözölte az újabb brigádkezdeményezése­ket, a párt XIII, kongresszusa és felszabadulásunk 40. évfordulója tiszteletére tett felajánlásokat. Mint mondotta, ezek segítségével pótolhatók a helyenként tapasz­talható blmaradások és a válla­lások értékes erőforrásokat je­lentenék a költségek csökkenté­séhez, az export növeléséhez. A/ miniszterhelyettes hangoztat­ta annak fontosságát, hogy a ver­senycélokat mindenkor a változó követelményekhez igazítsák. Fel­hívta a figyelmet a vállalati ver­senyfelhívások formális vonásai­nak veszélyeire, és elmondta: a gazdasági vezetők előrelátó ter­vezéssel, a munka feltételeinek megteremtésével segíthetik elő, hogy a szocialista brigádok való­ban eredményesen dolgozzanak, a munkaverseny sikeres legyen. A vitában többen rámutattak, hogy a létszámhiány különösen megnövelte a munka szervezett­ségének, jó előkészítésének jelen­tőségét. Mint mondották, helyen­ként még mindig hosszasan kell várakozni anyagra, munkára, pe­dig jó szervezés esetén sok he­lyért a jelenleginél jóval nagyobb eredményeket érhetnének el. .Svéda Béla, a FÉKON Ruháza­ti Vállalat szabásza kifejtette, hogy jól megszervezett, előkészí­tett munkából a szocialista bri­gádok is többet vállalnának a jelenleginél hasonlóan a vállalati gmk-khoz. Mások arról szóltak, hogy a szalagokon dolgozók szo­ros együttműködésével a minő­ség is lényegesen javítható. Ko­vács Jánosné, a Debreceni Ruha­gyár szocialista brigádvezetője például elmondta, hogy selejtes munkát az ő szalagukon nem fo­gadnak el, azt nem folytatják, hanem visszaadják, illetve azon­nal kijavítják. Ennek köszönhe­tő, hogy munkájuk kifogástalan, és az év első felében 40 száza- zalékkal több árut exportálhat­tak, mint tavaly ilyenkor. Második reaktorblokk (Folytatás az 1. oldalról.) ■történt, és ez azért vált lehetővé, mert az atomerőmű dolgozói, szakemberei — a felszabadulási és kongresszusi munka verseny­hez való csatlakozás jegyében — minden időit kihasználtak az üzemlbehelyezés munkáinak el­végzésére. tii-’-i Az Új egység, a kettes blokk az első napon mindössze 20 száza­lékos teljesítménnyel dolgozott. A következő napokban a Paksi Atomerőmű szakmérnökei és fizi­kusai elvégzik az üzembehelye- zési próbákat és a fizikai kísér­leteket, majd fokozatosan növelik a reaktor teljesítményét. Az idei évre összesen mintegy hárommil- liárd kilowattórás villamos ener­gia termelését tervezik á két blokk üzemeltetésével. Zsűri előtt a BNV újdonságai (Folytatás az 1. oldalról.) gazdasági nehézségeket, emelni termékeik műszaki, ’ esztétikai színvonalát. A magyar ipar termékei 23 700 négyzetméteren lesznek láthatók a BNV-n. 83 vállalat és szövetke­zet 244 termékkel pályázik a BNV 'díjadra. A zsűrizés még folyik, a díjkiosztás a szeptember 14-i vá­sárnyitást megelőző napokban lesz. Így a BNV első látogatói már tájékozódhatnak a szakemberek szepint legjobbnak minősített új­donságokról. Zömmel új készítményeket mu­tat be a Kalocsai Sütő- és Édes­ipari Vállalat 'is a hamarosan meg­nyíló őszi Budapesti Nemzetközi Vásáron. A látogatók megismer­kedhetnek a Fincsi család „leg­fiatalabb” tagjaival, valamint a Szánja és Dalma nevű termékek­kel. A kézi gyártású száraztész­ták mellett több kenyér- és# pék­sütemény tfaj tát is kiállítanak. Ezek közül legkevésbé ismert a kukoriicaipehellyel készült „vekni”, amelyet bizonyára hamarosan megkedvelnek a fogyasztók. BULGÁRIAI BESZÉLGETÉSEK Hl. Haltól a paradicsomig A bolgárok egy főre eső évi halfogyasztása 7,6 kiló. Ez bizony kevés — mondják —, mert a tu­dományosan megállapított kívá­natos halfogyasztás 8,3 kiló len­ne! ... Magyar fülnek a két és fél kilós fejenkénti hazai halfo­gyasztásunk ismeretében — ez a szám is tekintélyes. Burgaszban, az S E. B. Ribno Sztopansztvo, az Országos Halászati Egyesülés sok­emeletes épületének igazgatói tárgyalójában Veszelin Popov igazgatóhelyettessel és Georgi Karakadievvel, a nemzetközi kapcsolatok osztályának veze­tőjével beszélgettünk. Ez a 6500 dolgozót foglalkozta­tó nagyvállalat tartja kezében Bulgária teljes óceáni halászatát, a fekete-tengeri halászat 80 szá­zalékát, sőt az édesvízi halásza­tot is csaknem teljes egészében. Évente 12 és fél ezer tonna hal­konzervet, 5—6. ezer tonna hal­lisztet állít elő. Bulgarriba — világmárka — A Bulgartabak, a Balkancar mellett a Bulgarriba is jól ismert márka a nemzetközi piacon — mondta az Igazgatóhelyettes, és ujját felemelve közölt egy infor­mációt: — Ez az egyetlen nagy- vállalat Bulgáriában, amelynek nem Szófiában van a központja. 1973-ban épült ki a komplexum, ezzel egyidőben hozta létre Bul­gária, szovjet segítséggel, óceáni halászati flottáját. — A sikeres és hatékony hadá­szathoz mind drágább eszközök­re, tökéletesen működő szervezés­re van szükség. Drágítja a halá­szatot az energiaköltségek növe­kedése, az egyes halfajták meg- ritkulása, s az is, hogy a tenger­parti országok felségterületük határát a korábbi 12 mérföldről 200 mérföldre tolták ki — sorolta gondjaikat az osztályvezető, de termelékenységünket eddig gyors ütemben tudtuk növelni, és szá­mításaink szerint a következő 10—15 évben tartani tudjuk ezt a szintet. Szőlőtermelők —• bor nélkül A Burgaszhoz közeli Pomurje városkában, az itteni agráripari komplexum központjában " be­szélgettünk] Georgi Szariev el­nökhelyettessel. Az agráripari komplexum já­rásnyi területen, 25 és* fél ezer hektáron gazdálkodik. Két város és 17 falu tartozik hozzá. — A fő megélhetési forrás itt nem a mezőgazdaság, hanem az ipar, és főleg a turizmus. Hiszen az egész vidék üdülési terület, itt kezdődik a híres, nevezetes Napospart, a közelben van a bá­jos Neszebar halászfalu, a na­posparti kirándulások célja. 9 Csúcsforgalom a Naposparton. Termésátlag és átlagjövedelem Gyümölcsöt, mandulát is ter­mel a gazdaság, de kiemelkedő eredményeket a búza-, árpa- és kukoricatermelésben ér , el. Ta­valy 3500 hektárnyi búzájuk 5,5 tonnát, 2200 hektár árpájuk 6 tonnát, 1100 hektár öntözött ku­koricájuk 11 tonnát termett hek­táronként. A 150 hektáros táb­lákról tavaly hektáronként 12 tonna paradicsomot szüretel­tek. — A 40 milió levás évi terme­lési érték 60 százaléka a növény- termelésből származik. Az állat- tenyésztés teszi ki a további 33—r / 34 százalékot. Juhot és szarvas- marhát tenyésztünk. A 2100 te­héntől 4150 liter tejet fejünk át­lagosan — mondta az elnökhe­lyettes. Megtudtuk azt is, hogy a dol­gozók keresete átlagosan évi 3500 leva. Bulgáriában mind több csa­ládnak van háztáji gazdasága, itt is felismerték ezek jelentőségét a mezőgazdasági termelés foko­zásában, az ellátás javításában. ■ Hári Sándor (Köveíkezik: A csitalisták) LAPZÁRTAKOR ÉRKEZETT ® A Szovjetunió konkrét javaslatokkal tér vissza Stockholmba A szovjet küldöttség azzal a határozott szándékkal tér vissza a stockholmi konferenciára, hogy a maga részéről mindent megtegyen azoknak az intézkedéseknek a kidolgozása és elfogadása érdekében, amelyek valóban elősegítik az európai biztonság és bizalom erősí­tését és csökkentik a katonai szembenállás szintjét — jelentette ki csütörtökön Moszkvában tartott tájékoztatóján a szovjet kormány Szóvivője > . • A szóvivő emlékeztetett rá, hogy a Szovjetunió és a szocialista or­szágok a politikai és katonai-műszaki jellegű javaslatok egész sorát terjesztették már az értekezlet elé. A Szovjetuniónak és sok más or­szágnak az a véleménye, hogy vjelentősén előbbre vinné a tanácsko­zást, ha elfogadnák az erőszakról és a nukleáris fegyverek elsőként történő alkalmazásáról való lemondás elvét. Lehetőséget nyújtanak az előbbrejutásra a Szovjetunió és a szocialista országok más javas­latai is, például, hogy Európát mentesítsék a vegyi fegyverektől, hozzanak 4étre atomf egy vérmentes övezetekét, csökkentsék a katonai költségvetéseket. A Szovjetunió ezek mellett a fontos, politikai tar­talmú intézkedések mellett szűkebben vett katonai-műszaki lépéseket is javasol. A szovjet szóvivő «— kérdésekre válaszolva — fejtegetésbe bocsát­kozott arról, vajon a jelenlegi rendkívül feszült nemzetközi helyzet­ben égyáltalán lehetséges-e .bármilyen kérdésben is a megállapodás a Szovjetunió és az Egyesült Államok között. Hangsúlyozta, hogy ez éppen a jelenlegi, helyzetben egyenesen szükséges is, mert csak így csökkenthető a kelet—nyugati szembenállás szintje, a feszültség, a nukleáris háború veszélye. Bár a Szovjetunió részéről nyilvánvaló a megállapodási .készség, amerikai részről azonban egyelőre csak bé­kevágyat emlegető szép nyilatkozatok hangzanak el, de a komoly­ságnak egyelőre semmi jele. ® Üj szovjet vezérkari főnök A Szovjetunió minisztertanácsa Szergej Ahromejevet, a Szovjetunió marsallját kinevezte a szovjet fegyveres erők vezérkari főnökévé, a honvédelmi miniszter első helyettesévé. Nyikolaj Ogarkovot, a Szovjetunió marsallját félmentették a, szov­jet fegyveres erők vezérkari főnökének, a honvédelmi miniszter első helyettesének tisztségéből, mivel más munkakörbe kerül. ® A Hírős Kupa kosárlabdatorna eredményei Férfiak: SÁÉV—Oroszlány 79—69, Sopron—BSE 94—89, SÁÉV— TFSE 87—83, KSC—TFSE 96—58. Nők: TFSE—Pécsi VSK 70—68.

Next

/
Oldalképek
Tartalom