Petőfi Népe, 1984. július (39. évfolyam, 153-178. szám)
1984-07-10 / 160. szám
1984. július 10. • PETŐFI NÉPE • I BÉKEVONATTAL A SZOVJETUNIÓBAN NEM VÁRNAK Á JÓ TÜNDÉRRE Településfejlesztés — önerőből Mindenkinek varrnak olyan vágyai — és nem csupán magánéletében, de szűkebb-tágabb környezetét illetően is —, amelyeket nagyon szeretne valóra váltani. A mesében erre valók a jó tündérek, akiknek elegendő, ha az ember kíván valamit, s mindjárt szállítják is készen, a lehető legjobb minőségben: a családi házat, az aszfaltozott mellékutcát, a bekötött vezetékes gázt — bármit, tetszés szerint —, csak kívánni kell. Segíts magadon... Voltak idők — s jobb, ha tudomásul vesszük, hogy már nem térnek vissza —, amikor a jó tündér szerepét „állam bácsi" vette át. Jó néhány város, község akkori vezetői, ha majd egyszer megírják, vagy íratják helységük .krónikáját, bizonyára részletesebben is kimutatják: mi minden épült, létesült náluk egy-két évtized alatt állami erőből. Nemegyszer kacsalábon forgó művelődési házak és egyéb közintézmények nőttek ki szinte a földből, többnyire anélkül, hogy a helybeli lakosok hozzátették volna a maguk obulusát. Ne firtassuk most, hogy mennyi részük van az ilyen — enyhén szólva — nem mindig indokolt kisberuházásofcnak a népgazdasági egyensúly sokszor emlegetett „megbillenésében”. Induljunk ki csupán abból, hogy ma, 1984-ben, semmi realitása sincs a jó tündérre várakozásnak, de annak sem, hogy az őt helyettesítő „állam bácsi” szerető gondoskodására bízhassunk mindent. Mind több helyen ismerik ezt fel, s a „segíts magadon, az Isten is megsegít” mondás alapjára helyezkednék. Abból indulnak ki, hogy amire a városnak, községnek szüksége van, annak valóban meg kell lennie. Méghozzá úgy, hogy nemcsak „unokáink fogják látni”, hanem minél előbb élvezhesse eredményeit a helység ma élő apraja- nagyja. S ha ehhez a nagy kasszából érkező támogatás nem elegendő —, mint ahogyan többnyire nem az, mert nem telik rá —, akkor azok fognak össze, akiknek nem csak álmaiban, de nagyon is mindennapi elképzeléseiben szerepel az a járható mellékutca, a vezetékes gáz, vagy akár a fiatalok sportolási lehetősége. „Civilizációs szükségletek” Tíz és fél milliárd forint nagy pénz. Még kimondani is sok, s aligha akad ember széles e hajában, aki látott már megközelítőleg ekkora summát egy halomban. Igaz, nem is egyszerre, és nem is egy helyen jött össze ez a hatalmas összeg, hanem országosan. Egyetlen év alatt, 1983-ban ennyi értékű társadalmi munkát végeztek a magyar falvak és városok lakói. S mindjárt érdemes hozzátenni azt is, hogy ez negyedével-ötödévél több, mint az egy évvel korábbi társadalmi munkák összértéke. Miből jött össze ez a rendkívüli nagy összeg? Nem túlzás: fillérekből. S még azokból sem úgy, hogy valaki házról házra járva gyűjtötte volna a pénzt. Volt úgy — s nem is ritkán —, hogy az összeg csak papíron szerepelt, a valóságban munkát végeztek a helység lakói, sokszor maguk is utólag értesülve arról, mekkora értéket hoztak létre. Nekik ugyanis nem a pénzben kifejezett érték volt fontos. Sokkal inkább az, hogy a maguk erejének és tudásának hozzáadásával valóra vált az, amire már évek óta áhítoztak. A társadalmi munkának ma nagyobb a jelentősége, mint valaha. De csak az olyan társadalmi munkának, amely valódi szükségletek kielégítéséért folyik. Hogy mi szükséges egy községben, nagyközségben, városban —, azt bizony nehéz eldönteni. Már csak azért is, mert a mai rohanó időkben egyre több a lakosság kulturáltabb, jobb életét, kényelmét szolgáló —, újabban használt szóval — „civilizációs szükségletei” kielégítését célzó beruházás szerepel azon a bizonyos, képzeletbeli kívánságlistán. A lakosok döntik el Hogy mire van szükség egy településen, azt mindenkinél jobban a helybeli lakosok tudják. Függetlenül attól, hogy milyen tisztséget töltenek be — vagy nem is töltenek be —, a helyi választott szerveknél. Nem mond ellent ennek az sem, hogy a tanács vagy a téesz elnöke, a párt- szervezet titkára, esetleg több értesülést szerzett az elkövetkező fejlesztésekről, a távlati tervekről, s annak irányába igyekszik terelni a helybeli fejlődést. Ám, ha többet tud a közeli és .távolabbi jövőjéről, mint a többiek, feladata, hogy értesüléseit falugyűlésen, tanácsülésen, pártnapon vagy akármilyen fórumon — közkinccsé tegye. Ezzel segítheti elő azt a bizonyos közmegegyezést, ami minden közös munkának rendíthetetlen alapja. ■Nehéz lenne tagadni, hogy ezeknek a civilizációs szükségleteknek kielégítésében nagy elmaradásaink vannak. Az volna jó, ha mindenki, a legkisebb falvak lakóit is beleértve, villanyfényes utca aszfaltos járdáján ballaghatna esténként — például — színielőadáára, ha lakásáról telefonon intézhetné ügyes-bajos dolgait, ha gyermeke kiskorától megszokhatná a gázmelegí- tős, bojleres fürdőszobát és így tovább. Néhány évtizede mindezt utópiának, netán lázálomnak gondolhattuk volna. Ma már sok minden a megvalósíthatóság távlatain belülre került. Hogy hol. mi sürgősebb ebből — no meg a többi szükségletből —, azt helyben kell eldönteni. S meg is valósítani úgy, hogy minden érdekelt tegye hozzá á magáét. Elsősorban társadalmi munkával, kiegészítve az állami forrásokból ezekben az években igencsak gyéren csöpögő forintokat. V. E. Budapestről és az ország 19 megyéjéből háromszáznegyven MSZBT-akti- vista békevonattal a Ki- jev—Lenin- grád—Moszkva útvonalon nemrégiben a Szovjetunióba látogatott. Bács-KiSkun, Szolnok és Csongrád megye küldöttei egy csoportba kerültek, és maradandó élményekkel tértek haza. ft Ismerkedés ?. Nagy , Honvédő Háború kijevi emlékművének egyik szobor- csoportjával. (Nagy Zsolt felvétele) • Népszerűek a látványos folklórrendezvények: ime a bizonyíték! A TANKÖTELEZETTSÉG TELJESÍTÉSE Jobb esélyekért - összefogással • Az ifjú pár ■ a Sárközi lakodalmason. (Tóth Sándor felvételei) # Nem csoda, hogy nagy föltűnést keltettek a bolgár lányok. A közoktatás egyik alapvető feladata, hogy a tanköteles kor befejezéséig egy-egy korosztály minél nagyobb arányban végezze el eredményesen az általános iskolát. Az utóbbi • években a jelentős iskolai és iskolán kívüli erőfeszítések ellenére valamelyest csökkent a tankötelesek beiskolázása. Az elmúlt tanévben több mint 175 ezer gyermek lépett a tanköteles korba, de a beiskolázási arányuk csak 95 százalékos, az egy évvel korábbinál 0,5 százalékkal kevesebb. Az iskolát nem idejében elkezdő gyermekék a társadalom perifériáján élő, illetve a többszörösen hátrányos helyzetű családokból kerülnek ki. Az általános iskola 8. osztályát 16 éves korig o gyermekek 95,5 /százaléka végzi el, s ez az arány — ha kis mértékben is — egyre csökken. S a nyolc osztályt végzettek némelyikének a továbbhaladásra lehetőséget adó bizonyítványa mögött nincs mindig megfelelő tudás. A legújabb vizsgálatok kimutatták, hogy a tankötelezettség teljesítése területileg is igen változó: elsősorban a hátrányos helyzetű kistelepüléseken, csatolt községekben és szórt településeken élő fiatalok körében kevesebb az alapiskolát végzettek Száma. Ott, ahol nem kielégítő az iskolahálózat, a tárgyi, személyi feltételek az átlagosnál rosszabbak. A tárca illetékesei szerint a megyei, illetve a helyi tanácsok dolga, hogy e települések iskolázási feltételeit felüld vizsgálva, gondos mérlegeléssel döntsenek a pénzek elosztásáról, az egyenlőtlenségek mérséklése érdekében. A minisztérium szakemberei elmondották: miközben jelentős erőfeszítések szolgálják a többszörösen hátrányos helyzetű családok gyermekeinek beiskolázását, a közoktatásnak nem voltak és ma sincsenek megfelelő programjai, eszközei e gyermekek — társadalmi beilleszkedésének segítésére — kulturális hátrányaik csökkentésére. .Hiányzik az a tudományos igényű kutatásokra alapozott pedagógiai eszközrendszer, . amellyel az iskolakezdés kudarcai kiküszöbölhetők lehetnének, és amely módot adna az iskolaérettség megnyugtató megállapítására, a gyermek személyiségfejlesztésére. Emellett számolni kell’ azzal is, hogy az iskola .önmagában nem képes megszüntetni azokat a hátrányokat, amelyekkel a tanköteles korúak bizonyos része az iskolába kerül. E gondok megoldását szolgálja, hogy a közoktatás korszerűsítési programjának keretében tovább akarják növelni az óvodák szerepét az iskolára való felkészítésben. Több vizsgálat azt mutatja, hogy a gyermekek egy részének fejlesztése, felzárkóztatása elsősorban a korrekciós osztályokban lehet eredményes. A Művelődési Minisztérium azért szorgalmazza ilyen .tanulócsoportok szervezé- sét Kedvezőtlen tény, hogy az is- kolaéretlenség miatti felmentés az 1983/84-es tanévben tovább emelkedett: 2,9 százalékról | 3,5 százalékra (a oigányszármazású tanulóknál 15,7 százalékról 16,2 százalékra). Tavaly az iskola rendszeres látogatása alól 6870 tanulót mentettek fel, 742-vel többet, mint az előző évben. A felmentettek 28,6 százaléka betöltötte a 15. életévét. Ezért is kívánatos lenne elérni, hogy a 14. életévüket betöltött tanulók közül a felmentettek a dolgozók általános iskolájában, ifjúsági osztályokban fejezzék be az általános iskolát. A nem kielégítő tanulmányi teljesítményben sokféle tényező játszik közre, ám a legnagyobb .gondot nem a közoktatási rendszer hiányosságai okozzák, hanem az a szemlélet, amely a legkisebb erőfeszítést tartja a legkifizetődőbbnek . Az előbbrelépés érdekében a minisztérium fontos feladatának tekinti a tankötelezettség teljesítését gátló körülmények feltárását, a hátrányos helyzetű gyermekek mind teljesebb körű óvodába járatását, iskolaelökészítését, az időben történő beiskolázást, az iskolaérettségi vizsgálatok szakszerűségének javítását. El kívánják érni, hogy a cigáhyszánmazá- sú, illetve hátrányos helyzetű családok gyermekei csak indokoltan kerüljenek kisegítő iskolába. Elsődleges cél, hogy megteremtsék a differenciált nevelő—oktató munka feltételeit, eszközeit,^ 'nagyobb figyelemmel, intézményesen foglalkqzzanak a hátrányos helyzetű gyermekek családjaival. A minisztériumi elképzelések megvalósításához természetesen szükség van a pedagógusok aktív közreműködésére, a területi, helyi vezetők támogatására. A szakemberek szerint csak az erőfeszítések összehangolásával lehet sikereket elérni a megfelelő tanulás számonkérésében, az értelmes iskolai fegyelem megszilárdításában. Legyen melegítő áramkör „A zenének, éneknek, táncnak a nagy közösségi jelentősége abban van, hogy amíg a színművészet, filmművészet, szavalóművészet csak előadott, jobb szó híján ;,produkciós” művészet, addig a zerie, az ének, a tánc lehet előadott is, de lehet igazán gyakorlott tömegművészet is”. Veres Péter több mint harminc évvel ezelőtt írta le ezeket a szavakat, s azóta — egyebek mellett éppen a pávaköri mozgalom váratlan és meglepően gyors kivirágzásának köszönhetően — bebizonyosodott: az ének és a tánc valóban lehet tömegművészet. De mit kell tenni annak érdeké ben, hogy az is maradjon? — Erre keresték a választ a bajai zeneiskolában, a KÓTA népzenei bizottságának ülésén. A rendezvényen részt vettek a folklórfesztiválra meghívott népdalkörök vezetői is, akik elmondták, hogy az utánpótlás kinevelése érzésük szerint távolról sem csupán a karvezetők, de még csak nem is a népművészettel foglalkozó szakemberek egyedüli feladata. A jelenleginél nagyobb mértékben kell bevonni e tevékenységbe a pedagógusokat, a tömegkommunikációs eszközök működtetőit, s a minden} rendű-rángú tiszt- ségviselöH&t. Gyakorlati ta- pasztalai'^ugyanis, hogy ahol a falu vagy a munkahely valamelyik vezetője szívügyének .érzi a Népművészetek ápolását, ott felpezsdül a kulturális élet. S, hogy a feladatokban egyre nagyobb részt vállalhassanak a pávakörök is, ahhoz tovább kell erősíteni a mozgalom közművelődésben betöltött szerepét. Ennek jó módja volna egyebek mellett az is, ha a ,)esak tiszta forrásból”- elvet az eddiginél következetesebben terjesztenék ki az együtt éneklő emberek beszédmódjára, öltözködésére, viselkedésére, sőt, az egész kulturális-emberi tájékozódására. E követelményt szem előtt tartva fogalmazták meg a tanácskozás résztvevői mint elsőszámú kívánalmat, hogy a népi hagyományokat ápoló dalosok közösségei legyenek mindenütt melegítő áramkörei az érzelmi, telítettségű hazaszeretet egyre kiterjedtebb közegének. Káposztás János
