Petőfi Népe, 1983. december (38. évfolyam, 283-307. szám)
1983-12-21 / 300. szám
4 • PETŐFI N£PE • 1983. december !L HELYZETÉRTÉKELÉS A KISKUNSÁGI SZÖVETKEZETEKBEN Hoztak már eredményt a hasznos intézkedések Az aszálykárnak a Horr*akhátsá- gon gazdálkodó üzemeket, súlyosain érintették, különösen az egyébként is kedvezőtlen adottságú, alacsony hatékonysággal gazdálkodó szövetkezeteket. Ebbe a csoportba a tavalyi 27-tel szemben az idén 42—45 gazdaság ikerül a Kiskunsági tsz-szövetség területén: taggazdaságai közül minden második. Véletlenül tűzte tehát napirendre a lakiteleki Szikra Tsz-ben megtartott ülésén a tsz-szövetség elnöksége ezt a témát. Alacsony hatékonyságú az a szövetkezet, ahol száz forint költségráfordítás hat forintnál (kevesebb nyereséget hoz. A Kiskunságban ezek a szövetkezetek rendelkeznek a terület, a létszám és a termelési érték 30—40 százalékával. Körük azonban nem állandó, 18 olyan gazdaság van, amelyikben tartósan alacsony a nyereség. 1982-ben hat szövetkezetnek sikerült kikerülnie ebből a kategóriából, ami azt mutatja, hogy a vezetés és termelésirányítás rugalmasabb alkalmazkodó készséggel, a tartalékok feltárásával képes változtatni a helyzeten. Az idei esztendő sajnos nem kedvezett, további 15—18 szövetkezet minősül alacsony hatékonyságúnak. Gondjaikat tetézi az átlagosnál gyengébb szakembereMátottság, bár az utóbbi három évben az állami támogatás javított a helyzeten. A szakemberek letelepítéséhez kérhetnének lakásépítési támogatást is, azonban 50 százalékot saját erőből kellene biztosítani a szövetkezeteknek, de erre sincs meg a fedezetűik. Így éppen a legnenezebb helyzetbein levők nem tudják igénybe venni ezt a kedvezményt. Ráadásul az ilyen munkahelyek nem vonzzák a fiatal szakembereket, nem csaté a kisebb jövedelem miatt, hanem azért sem, mert a rosszabb körülmények között sokkal nehezebb eredményeket felmutatni. A kedvezőtlen termőhelyi viszonyok meghatározzák a termelés szerkezetét. Termőterületük 45 százaléka szántó növénytermesztésük hozamai 12—13 százalékkal alatta maradnak a szövetségi átlagnak, ezért nyereségük az ártámogatás mellett is minimális, sok esetben ráfizetéses a gazdálkodás. A takarmánynövények gyenge hozamai az állattenyésztés jövedelmezőségét is rontják. Rét-legelőilk eltartóképessége csekély, ezért ezekben az üzemekben az állattenyésztés sem fejleszthető. Többségükben jelentős viszont az ültetvény: a szövetség szőlő- területének 53, a gyümölcsösöknek 40 százalékával rendelkeznek. A gyümölcs nem, a szőlő jövedelmező ágazatnak számit; jelentős az érdekeltségük a végtermék-értékesítésben. Az aszály okozita károk enyhítésére a szövetkezetek keresték a lehetőséget. Sajnos, a másodvetések nem hoztak eredményt. Azok a gazdaságok voltak kedvezőbb helyzetben, ahol az ipari üzemék termelőiének növelésével tudták pótolni kiesett bevételeiké vagy annak egy részét. A jobb szervezés, a szigorú takarékossági intézkedések eredményeként a Kiskunság szövetkezetei 30 millió fcuMittad mérsékelték az aszálykárokat. Tény, hogy az alacsony hatékonyságú tsz-ek nyereségének csaknem 70 százaléka különböző árkiegészítésekből adódik, de a kedvezőtlen termőhelyi és közgazdasági körülmények között * a költségnövekedést a támogatás csak részben ellensúlyozza. Az alacsony nyereség következménye, hogy a legszükségesebb beruházásokat is csak az esetenkénti külön termelésfejlesztési hozzájárulásból, illetve a termelési adóból visszatartható összegekből tudják fedezni. Az elnökség élénk vita közepette kereste a kiutat. Több javaslatot fogadott el, amelyek közül kettőt a szövetség az illetékes szerveknek továbbít. Az egyik: az 1984-es szabályozással befagyasztott alapokat ezekben a gazdaságikban szabadítsák fel célfejlesztésekre; továbbá az esetenkénti támogatások elosztásánál — .természetesen a megtérülést is figyelembe véve — Segítsék a holtpontról való elmozd'ulásiukait A szövetség az 1983-as év végleges értékelésénél ismét visszatér az alacsony 'hatékonyságú szövetkezetek tevékenységének elemzésére, a megyei pártbizottság 1982. június 30-i határozatának megfelelően, amely arra hívta fel a figyelmet, hogy ezéknek a gazdaságoknak a munkáját rendszeresen kísérjék figyelemmel, tárják fel helyzetük okáiit és segítsék a probléma megoldását. B. Nagy Éva EMBEREK, UTAK Kiskirálylány ma is, akikkel a fölszabadulás utáni években együtt agitált a párt politikája mellett az üzemekben, fálvakban, akikkel jó baráti, elvtársi kapcsolat fűzte, fűzi össze a másféle próbák elé állító későbbi esztendőkben is. Kiskirálylány — Király Margit, a Kecskeméti Baromfifeldolgozó Vállalat szakszervezeti bizottságának titkára. Családja társadalmi állása hajdan szöges ellentétben állt nevével. Ezen a néven szólítják, emlegetik maguk között még — Apuka és anyuka cseléd volt Kocséron, egy tanyán éltek, ott születtünk három lánytestvéremmel — meséli. — öt-hat éves lehettem, amikor beköltöztünk Nagykőrösre. Napszámoskodás után apa tanyai postási álláshoz jutott. Édesanyám mosni járt a tehetős emberekhez, ügyvédhez, jegyzőhöz. Mi a nővéreimmel a konzervgyárban kóstoltunk bele a munkássorsba. A nyári szezonra fölvettek gyerekeket is. Emlékszem, hogy egyszer szilvát feleztünk nyolc fillérért. Az államosítás után lettem teljes évben foglalkoztatott dolgozója az üzemnek. — A mozgalomba mikor kapcsolódott be? — Édesapám 1945-ben belépett a komrrMnista pártba. A család politikai hovatartozása ezzel eldőlt. Negyvenhétben, negyven- nyolcban, azokban a forrongó években gyári társaimmal plakátokat ragasztottunk, jártuk a falvakat, a kommunisták mellett agitáltunk. Az apai példa vitt a mozgalomba, bevallom, nem pedig a tisztánlátás, hisz jóformán gyerek voltam még, nagyon kevés ideológiai, politikai ismerettel. Sokat segített a fejlődésben Antal László telepvezető és mások is. A pártnak nem voltam még tagja. Először, 1949-ben a szak- szervezetbe léptem be. Még abban az évben megbíztak a függetlenített termelési felelős teendőivé;!. Félig vállalati, félig szakszervezeti állományba tartoztam, ma már ez a megoldás furcsának tűnik. Akkor más időket éltünk, más szerepet kapott a szakszervezet is. A család idősebb tagjai után 1950-ben kértem fölvételemet a pártba, s nem utasítottak el. Közben különféle tanfolyamokra küldtek, s ekkor váltam igazán tudatos tagjává a munkásmozgalomnak, a tanulás révén. — Hogyan került Kecskemétre? — öthónapos pártiskolát fejeztem be, amikor 1951 elején Budapestre vittek dolgozni az Élelmezésipari Dolgozók Szakszervezetének központjába. A termelési osztály munkatársa lettem. Jártuk az üzemeket, tettük, amit kellett. Aztán az év őszén Gye- nes András elvtárs, aki akkor az ÉDOSZ főt'tkára volt, magához hívatott. Megkérdezett: ugye szeretnék a szüléimhez közelebb kerülni? Mondtam, hogy igen. Hát akkor kinevez a szakszervezet területi titkárának Kecskemétre. Abban a pillanatban nem láttam a rám háruló nagy-nagy felelősséget, de vállaltam a feladatot. Nyolc éven át töltöttem be ezt a tisztséget. — Erre az időszakra esett az ellenforradalom. — Akkor is átjöttem 'Naigykő- rösről Kecskemétre, egy kivételével minden nap. A sínek mentén, kerékpárral, egyéb közlekedési eszköz hiányában. A Cifrapalota ablakából láttam, mint verik le a pártszékházról az ellenforradalmárok a vörös csillagot. Nem azért mondom el, mert hősnek tartom magam, hanem mert igaz, maradandó emlékem: bementünk a városi munkástanács ülésére, hogy észhez térítsük az embereket, de fegyverrel kísértek ki onnan bennünket. A konzervgyár II-es telepén szintén kiűztek, fegyverrel a munkástanács összejöveteléről. Az élők közül Némedi Sándor elvtárs, az SZMT elnöke az akkori idők egyik tanúja. Az SZMT vezető titkára a már elhunyt Gombos Aladár volt akkor. Az ő vezetésével gyűltünk össze november elején a Magyar Szocialista Munkáspárt megalakulásakor. Ott, a Cifrapalotában hitet tettünk a párt mellett. Akik bennünket az általuk halálraítéltek között emlegettek, még szabadon garázdálkodhattak akkor. Decemberben a SZOT plénumán — tagja voltam a testületnek —► felszólaltam, ott is hitet tettem a kommunista eszme mellett. Nem tagadom. arra az egyre büszke vagyok. hogy a párt mellett a nehéz időkben is kitartottam és szakszervezeti vezetőként a politikája mellett kiálltam. — Milyen volt az ötvenes évek elején szakszervezeti funkcionáriusnak lenni? — Nehéz. Ugyanis az akkori pártvezetés nem egészen a lenini elv szerint jelölte ki a mozgalom helyét, erre az ellenforradalom utánig várni kellett. Dolgoztunk, a lehetőségeken belül maradva. — Csaknem 35 éves mozgalmi múltra tekinthet vissza. Mi ad erőt máig ehhez a nem mindig hálás munkához? — Ennyi idő múltán azt kell hinnem, hogy fiatal koromban azért fogadtak be a mozgalomba, mert látták, szeretem az embereket. Ez igaz volt, s igaz máig. S megfogadtam az apám szavát: soha, semmilyen körülmények közt nem szabad elcsüggedni. A régi .időkben nem kérdezték meg: vállalja elvtárs? Ha a párt azt mondta: menj Szentesre a tanácsi választásra, és szólalj fel a gyűlésen a kommunista jelöltek mellett, akkor menni kellett. Indultunk, csináltuk, ki jól, 'ki rosz- szabbul. De hittel! Sokat jelentett nekem a szilárd családi hát- < tér, a kommunista szülők és testvérek. — A Baromfifeldolgozó Vállalat nagy családjának mióta tagja? — Idestova huszonöt éve. Eredetileg csak átmeneti időre, megromlott egészségem javulásáig jöttem ide a megyei vezetői tisztségből szb-titkárnak. De aztán saját kérésemre végleg itt maradhattam. Megszerettem az itteni embereket, a szakszervezeti aktivistákat. Most, amikor az ezerhétszáz tagú nagy családtól búcsúzni készülök, remélem megbocsátják, ha az itt töltött hosszú idő alatt olykor tévedtem. Mindig csakis hasznára akartam lenni a közösségnek, a munkatársaimnak. A Kiskirálylány betöltötte ötvenötödik évét. Nyugdíjba vonul. Azt állítja, nincs benne félelem élete újabb fordulata előtt. Szá- montartotta: ez a nap elkerülhetetlen. Ez törvény. A mozgalommal nem szakít, az ÉDOSZ Központi Vezetőségének harmincegy éve tagja, s számítanak rá továbbra is, csakúgy, mint a megyebizottságon, amelynek elnöke. A vállalati nagy család pedig szeretettel visszavárja Margitkát, akinek odaadását, hűségét a Munka Érdemrend arany foko-' zaitával köszönték meg a szak- szervezet központi vezetőségének legutóbbi ülésén. A. Tóth Sándor ISISAJTOPOSTA Mi történt a vasúti megállóban? Nem mindennapi eset- A szigorú vizsgálat ről hozott hírt a napokban Bán Imre olvasónk, aki a szemtanú hitelességével adta elő a következőket: „Hétfő volt és kora reggel. Sokadmagam- mal — munkába és iskolába igyekvők társaságában — vártam a menetrend szerinti személyvonatot a Nyárlő- rinci-szőlők megállóhelyen. Ahogy már sokszor történt, most is közeledett egy teherszerelr- vény az ellenkező irányból, s tudtuk, nemsokára befut a mi vonatunk, * mely a városba visz. Kissé álmosan néztük jó néhányan. a pqfögő masinát. Én is gyanútlanul álltam a sínek mellett, ám önkéntelenül messzire ugrottam, mikor odaért á mozdony. Ugyanis arról valamilyen cseppfolyós anyag hullott ránk, többünknek sebtében meg kellett törülköznünk. ’ Láttam, hogy ezen jót derült az egyik masiniszta. Nekem szent meggyőződésem, hogy az ő „jóvoltából" történt mindez.” E közlés minket is felháborított, már csak azért is, mert tisztában vagyunk vele, hogy a megemelt viteldíj óta enyhén szólva érzékenyebbek az utazók, akiket ilyen cselekedettel valóban bizalmatlanná lehet tenni a vasúttal kapcsolatosan. Dehát hogyan kerülhet sor az effélére? — tettük fel a kérdést, mellyel a Ma- gyar Államvasutak Szegedi Igazgatóságához kopogtattunk. szinte órákon belül1 megkezdődött, s ennek során nemcsak a mozdonyon szolgálatot teljesítőket, de az utasok fellelhető részét is meghallgatták az illetékesek. A nagy port kavart és joggal visszatetszést keltő ügyben most kaptuk meg a MÁV válaszát. Tóth. Imre igazgatóhelyettes sorait — a közérdeklődésre való tekintettel — az alábbiakban közöljük: . Bizonyítottá vált, hogy fa 424—312 psz. mozdonyból víz hullott a várakozókra'. Ez azért következhetett be, mert a gép üzemeltetéséhez víz szükséges, ráadásul' igen nagy mennyiségű, mely különböző csőcsatlakozásoknál'a szabadba is folyhat. A mozdonyon dolgozók szolgálati mulasztást követtek el, mert akkor táplálták vízzel a kazánt, mikor az az utasokkal teli peron mellett haladt el. A felelőtlen munkavégzésért elmarasztaltam Kolozsi Pál mozdonyvezetőt és Pataji Sándor fűtőt, s kizártam őket a munkásprémiumra jogosultak sorából. < * * * Köszönettel vettük ezt az intézkedést, mely ’ nemcsak az utasokat nyugtathatja meg, de védi ama százak-ezrek jóhírét is, akik naponta látják el nehéz, felelősségteljes, feladataikat tisztességgel és becsülettel a MÁV különféle szolgálati helyein! FOGADÓSZOBA Műszaki munkakörben dolgozom, mégpedig kórházban, s talán ezért figyelek oda az átlagosnál jobban a bajba jutottra és tőlem telhetőén segítek rajta. Legutóbb is í^y tettem , minek során rádöbbentem, sajnos akadnak mással szemben szinte hajtha- tatlanul közönyös emberek. A hivatalos helyeken is. Mert e történet — szerintem — elgondolkodtató, sőt állásfoglalásra késztető, megérdemli hát a széles nyilvánosságot. Azon a decemberi szombaton uszodából igyekeztem hazafelé, amikor az egyik utcában verekedésre lettem figyelmes. Hárman-négyen püfölték a földön levőt, s mikor már mozdulatlan volt, meg én is odaértem, villámgyorsan elfutottak. Csípős hideg lévén, rögtön felmerült bennem- a gondolat, a szerencsétlen áldozat könnyen megfagyhat itt. Ekkor érkezett a helyszínre két katona, akikkel együtt a közeli padra tettük a magatehetetlent, ök jártasak voltak a környéken, futottak is gyorsan az egyik kapualjba, ahonnan idősebb korú portás jött ki, s ellentmondást nem fúróén kijelentette: tőle senki ne telefonáljon üyen ügyben. Ugyanezt ismételte meg, miután szemrevételezte a mozdulatlan férfit. Amíg zajlott a hiábavalónak tűnő párbeszéd, egy ,piros inges fiatalember állt meg mellettünk, s mivel ismerte a portást, elérte nála, hogy lehessen telefonálni. (Arról persze sző sem eshetett, hogy a meleg helyiségbe bevigyük a pádon fekvőt.) Magam vettem kézbe a kagylót, s minthogy ittas volt a személy, a szakintézmény detoxikáló részlegét kértem. Onnan egy nő végighallgatott, majd hűvös tömörséggé) tanácsolta: a mentőket keressem. Velük is kapcsolatba léptem, közölve a részleteket, mire feljegyezték a személyi adataimat, aztán hirtelen válaszolták: semmi közük az egészhez, az intézkedés a rendőrség dolga. Ezt követően a fiatalember tárcsázta a 07-et, ahol az ügyeletest szintén nem érdekelte az eset. Ottmaradtunk egy ideig a megvert férfi mellett, aki lassan magáhoztért, közreműködésünkkel tafp- raállt, s a.didergéstől, vagy a fájdalomtól szipogva tovább ballagott'. Azóta sem hallottam felőle. E 'kis epizód után — melyhez hasonlóról értesültem korábban is — most aggódom. S egyáltalán nem értem, az egészségügyi és a közrendvédelmi ügyeleti szolgálatok ellenére miért köszönhetik egyesek csak a szerencsének, meg az önzetlen járókelőknek, hogy megmenekültek nehéz helyzetükből. Nem vitás, az ittasság afféle saját „bűn”-ként kezelendő. Ám akit emiatt ér súlyos megaláztatás, az is méltán tart igényt a segítségnyújtásra. Példábl az emberség jogán ... (Elmondta: Hazafi Zoltán kecskeméti olvasónk.) CIKKÜNK NYOMÁN Figyelmeztették az udvariatlan buszvezetőt November 16-i Sajtóposta rovatunkban írtuk meg, hogy az Idős, mozgássérült Kis Jusztina (a lajosmizsei szociális otthon lakója) azért nem foglalhatott helyet a 'távolsági autóbusz ajtajának közeiéiben lévő ülésén, mert ott hevertek aiz üres reklámszatyrok, melyeket a sofőr kérésre sem volt hajlandó máshová tenni. így hát a kocsi (belsejébe (kellett bicegnie 'a iműlálbbal rendelkező olvasónknak, aki (kínos ikászálódás közepette szállhatott csak le. A cikkünkben foglaltakat kivizsgálta a járat gazdája, a budapesti központú Volán 20-as számú Vállalat, s a megállapításáról, intézkedéséről az aláhbiak szerint tájékoztatta szerkesztőségünket: Az érintett sofőr tagadja, hogy sértő magatartást tanúsított, sőt azt állítja, éppen az állapotára tekintettol közölte <az utassal, ne elöl üljön lé. ahol nehéz megkapaszkodni agy hirtelen fékezés esetén. Az viszont bebizonyosodott, hogy a személyes holmiját tartotta az ajtóhoz •legközelebbi ülőhelyekein. Az utóbbit illetően helytelenül járt dl. s joggal feltételezhető az udvariatlansága is, ami végül is a panaszhoz vezetőit. Ügy ítéljük meg, hogy a szolgálati szabályokkal összeegyeztethetetlen módon viselkedett dolgozónk, akit ezért, felelősségre' vontunk. Egyidejűleg felhívtuk a figyelmét, hogy a jövőben nagyobb körültekintéssel végezze munkáját, legyen előzékeny, készségesen segítse fel a buszra a mozgás- sérülteket, vagy a más ókból arra rászorulókat, és biztosítson részükre megfelelő ülőhelyet. A történtekért körijük kddves utasunk szíves elnézését, s reméljük, többé nem lesz kellemetlen élménye, ha igénybe veszi szállítási szolgáltatásunkat! ** * * *-Köszönjük a tárgyilagos választ. ■ ■ ■ KÉRDEZZEN — FELELÜNK ■ ■ ■ Van-e elegendő tüzelőolaj? , Szabó József kecskeméti lakos azt sérelmezi, hogy az egyik szombaton délelőtt hiába keresett tüzelőolaját a színház közelében levő töltőállomáson, ahol rengetegen várakoztak hasonló okból. Szerinte ilyesmi nem fordulhat elő egy megyeszékhelyen, ahol sok ezer ember háztartásában működnek olajkályhák. A hiányos ellátás következtében arra kényszerülnek a vevők, hogy nyakukba vegyék- a várost, ami soksok bosszúsággal, kellemetlenséggel jár, hiszen a kutak egymástól meglehetősen nagy távolságra találhatók. Hallani arról is, a központi tárolóban sincs elegendő mennyiségű ebből a termékből. Mi hát az igazság? — kérdezi mások nevében is. Érdeklődésünkre elmondotta az Ásványolajforgalmi Vállalat kecskeméti kirendeltségének vezetője, hogy nincs baj a tüzelőolaj-készlettel, s a szállítás sem akadozik. A hírős város legnagyobb — 'a Budai úton levő — töltőállomásán állandó a szolgálat, 'ahol 50 ezer literes a tartály, mely sohasem ürülhet ki. Mint ahogy a kisebb — a 10 és 5 ezer literes — állomásokon sem fórodul elő gyakori hiány. Legfeljebb akkor, ha a várakozáson felüli kereslet miatt az előtt fogy el az olaj, hogy megérkezne a tankautó. Ez történhetett a városközponti kiszolgálóhelyen is, ahol pár óra múlva már újra értékesítették az árut. Informátorunk még közölte: Kecskeméten több magánértékesítő is rendelkezésre áll, az olajvásárlásnak tehát nem lehet akadálya. Falilámpa A modern lakásnak ma már elengedhetetlen tartozéka a falra rögzíthető kis lámpa. A szerkesztőségünkben járt egyik olvasónk három falilámpát vásárolt nemrég a város nagyáruházában. Darabonként 253 forintot fizetett az ipari termékekért, melyek külsőleg igen tetsze- tősek voltak. Azonnal becsoma- goltatta őket, s már vitte is haza, ahol kiderült, egyiküknek sincs kapcsolója. E nélkül pedig csak úgy lehettek volna használhatók, ha a konnektorba dugja be a csatlakozózsinór végét, s annak kihúzásával kapcsolja ki a fényforrást. Ezt lehetetlen mindig megtenni, és balesetveszélyes is, gondolta, s visszasietett a boltba, ahol tudtára adták, sajnos ők is csak utólag értesültek, hogy a gyártó, a Hódmezővásárhelyi Elektrofém Szövetkezet nem egészen tökéletes falilámpával „boldogítja” a vevőket. A kereskedők azonnal felajánlották, hogy visszafizetik a pénzt, s az ügyletét meg nem történtnek tekintik, ám a panaszos végül is a reperálást választotta. A villanyszerelő több mint ötven forintos alkatrész és hasonló összegű munkadíj fejében pillanatokon belül felszerelte a lámpára a kapcsolókat. A nrobléma ezzel megoldódott, vele összefüggésben viszont felmerül néhány kérdés: Vajon mit szól a KERMI az ilyen falilámpához? Ennek árába vajon bekalkulálta-e a szövetkezet a hiányzó kis szerkezetek költségeit? Bekö-, vetkezhet-e, hogy a HE 4179 gyártási számú termék készítője egyszer elfelejti kialakítani a fényforrás helyét is? De félre a tréfával: olvasónk hozzájutott egy praktikus iparcikkhez, melyet rendeltetésszerű használatra alkalmasként kínáltak részére. Holott ez utóbbi érdekében plusz pénzt kellett kiadnia. Vajon kitől kérheti e forintjai megtérítését? Szerkeszti: Velkel Árpád Levélcím: 6001 Kecskemét, Szabadság tér 1/a. Telefon: 20-111.
