Petőfi Népe, 1983. november (38. évfolyam, 258-282. szám)

1983-11-06 / 263. szám

1983. november 6. O PETŐFI NÉPE • 5 Változik a tájkép Hódunán A hódunai határrész Hercegszántó, de talán a megye, egyik legszebb vidéke. A Duna és a Ferenc- csatorna övezi. A mezőgazdaság szocialista átszer­vezése után az akkori Dózsa Termelőszövetkezet a dunai öntéstalajon szép terméseredményeket ért el. Azt mondták akkoriban: csak egy a fontos, ne „fe­lejtsenek” el vetni, a többi már a természet dolga. Abban az időben még nem jelentek meg a modern gépek, az agrotechnika is a régi kisparaszti gazdál­kodást követte. A Duna azonban nemcsak adott, hanem kárt is okozott. A tavaszi árhullámok idején 400 hektár maradt műveletlen a talajvíz miatt. Tartósan ma­gas vízálláskor pedig újabb 1600 hektáron bénítot­ta meg a mezőgazdasági munkát a folyó. A terme­lőszövetkezetek egyesülése után egy közös gazdaság: a Lenin Termelőszövetkezet műveli 5300 hektáron a község határát, köztük a hódunai részt, ahol ál­lami támogatással 1981-ben hatalmas természet­átalakító munka kezdődött, mivel a modern mező- gazdasági termelés már biztonságosabb feltételeket kíván. A beruházás lebonyolítója az AGROBER Bács- Kiskun megyei kirendeltsége. Az út- és csatorna- hálózat egy része már elkészült. A táblásítás is meg­kezdődött. — A mélyfekvésű talaj az idén előnyös volt, mert kisebb aszálykárt szenvedtünk, mint más gazdasá­gok, de ilyen esztendő ritka, nekünk az átlagos idő­járáshoz kell igazodni — magyarázza az elnök, Szurcsik István, aki lelkes támogatója a teljes ta­lajjavításnak. A nagyszabású terv egyébként két megyét és 30 ezer hektárt érint, és Hóduna ebből csak egy „szelet”. Borhi Sándor, a köZös gazdaság főkönyvelője: — A mélyfekvésű talajon az egyik 82 hektáros táblán az idén is átlagosan 9 tonna kukorica termett hektáronként, de kisebb területen megközelítettük a 13 tonnát. Csatlakoztunk a KITE termelési rend­szer intenzív gabonatermesztési programjához, 13 millió forint értékű gépet vásároltunk. Megjegyzem, hogy kenyérgabonából a tavalyinál magasabb ter­mést értünk el. Gondosan válogattuk azokat a faj­tákat, amelyek legjobban megfelelnek termelési vi­szonyainknak, és alkalmaztuk a legkorszerűbb agro- technológiát. Szurcsik István a községben született és Túrke- véről — az ottani termelőszövetkezetből — hívták haza hét évvel ezelőtt. Jól ismeri tehát a községet, melynek egyharmada szerb-horvát anyanyelvű. A termelőszövetkezet tagságában is ez az arány. Megfigyeltem, ha egy sokác taggal beszél az elnök és nyomatékot akar adni szavainak, azonnal átvált szerb-horvátra. Könnyen teszi, hiszen jól beszéli a nyelvet. Beszélgetésünk során szóba kerül az is, hogy a község lakosságának életkörülményeit a szövetke­zet gazdálkodásának színvonala határozza meg. A csaknem 3000 lakosú Hercegszántón az aktív kere­sők 40 százaléka a közös gazdaságban dolgozik. A főkönyvelőtől pontos adatokat kapok: — A több mint 1100 tag 60 százaléka nyugdíjas, O Oj szociális épUlet a sertéstelepen, amelyet ezek­ben a hetekben kétszeresére bővítenék. ami sajnos magas arány. A termelőszövetkezet az alaptevékenységből él, melléküzemágai nincsenek. Legjelentősebb ipari üzem a községben a Bajai Fi­nomposztó Vállalat telephelye. Az elnök hozzáteszi: — Néhány évvel ezelőtt Hercegszántó lakossága fokozatosan csökkent, jelenleg stagnál. Az elván­dorlás megszűnésében döntő szerepe volt a szövet­kezeti gazdálkodás javulásának. A termelési érték évente csaknem 13, a nyereség majdnem 30 száza­lékkal nőtt évenként az utóbbi öt esztendőben. A hódunai talajrendezés jelentősen hozzájárul a gaz­dálkodás színvonalának növeléséhez. Könnyebb lesz a szállítás, az öntözés, szabályozhatjuk a vízállást. Egyszóval: kordában tarthatjuk a természetet, to­vább növelhetjük terméseredményeinket, fejleszt­hetjük az állattenyésztést. Az életkörülmények további javításának sok fel­tétele van az anyagiakon kívül. Szükséges tovább bővíteni a kereskedelmi hálózatot, a szolgáltatási ágazatokat. Nem közömbös ma már a szórakozási és sportolási lehetőségek megteremtése sem. Az el­nök testvére, Szurcsik János neves festőművész, aki állandó tárlatot rendez a községi galériában. Rajta kívül más művészek alkotásait is megismerhetik a hercegszántóiak. — Ez is hozzátartozik a község közhangulatához, meg az is, hogy a művelődési házban gyakran sze­repelnek pesti művészek és átjönnek a szomszédos Jugoszláviából a szerb színházak művészei is — hangsúlyozza a szövetkezet elnöke. Szurcsik István nyugtalan ember, mindig tele van tervekkel, és igyekszik azokat meg is valósítani munkatársaival. A szövetkezet az utóbbi fél évti­zedben sokat lépett előre, minden eddiginél többet tett a község fejlődése érdekében, hogy — az elnök szavaival élve — a határmenti településen pezs- düljön az élet. Kereskedő Sándor FELDOLGOZÓÜZEM A NYERSANYAG KÖZELÉBEN Behozatal helyett kivitel A Duna—Tisza közi homok sző­lőtermelésének törkölyéből a múlt évszázad végén már főzitek pá­linkát. A teljes körű ipari feldol­gozása azonban jóval később va­lósult meg: 1970-ben, amikor a Kunfehértói Állami Gazdaság fel­építette hazáink első borkősavgyá- rát, amelynek borászati mellék­termék a nyersanyaga. A tizenhá­rom éve folyamatosain termelő üzem a .kiskunhalasi, valamint a többi szőlőművelő, feldolgozó ál­lami gazdaság társulásaként mű­ködik. A legutóbbi 'esztendőkben vég­zett felújítása óta már ötvennél több készítménye van. Ezeknek jelentős részét a külpiacon érté­kesíti.. Valamennyinek a szőlő, á törköly és az egyéb borászati mel­léktermék, a hígseprő; a seprő- tészta, a borkő a nyersanyaga. — Ügy vélem, hogy jó befek­tetés volt ez a beruházás — mondja Baráti Péter, a gyár igaz­gatója. — Teljesen új iparágat honosított m.eg a Duna—Tisza kö­zének déli felében, ahol ennek egyáltalán nincsen hagyománya. A kunfehértói borkősav a -hazai szükségletnek már a 60 százalé­kát fedezi. Tekintélyes mennyisé­gű behozatalt tett feleslegessé az élelmiszer-tartósítás, üdítőital­gyártás e fontos nyersanyagából. Termékünket külföldön is szíve­sen vásárolják. Valamikor csekély értékűnek minősített szőlőtörköly a szesz- gyártásnak is alapjául szolgál. A feldolgozás sorrendjében egyéb­ként ez az első. A visszamaradó anyag sem megy veszendőbe, ami­ből évente százezer mázsa Ure- vitidet -készítünk. A gabonaipar kérésére, az eddig hideg tarta­lékként felszerelt szári-tót is üzem­be állítjuk. így még több takar­mányt tudunk átadni, Nem hoz ez számottevő nyereséget. Ennél most sokkal fontosabbnak tart­juk, hogy az állattenyésztő nagy­üzemieknek, kisgazdaságoknak jusson elegendő takarmány. Mű­szaki fejlesztést is végzünk, hogy magasabb tápértékű készítményt állíthassunk elő. Fehérjetakarmány gyártásával -is kísérletezünk. A borseprő élesztőjét akarjuk kivonni. Ebből évente 1500 tonna fehérjetakar­mányt lehet készíteni. 1984-ben érkezik meg a műszaki berende- " zés, amely lehetővé teszi a -nagy­üzemi termelését a behozatalt pót­ló fehérjetakarmánynak. Az Or­szágos Műszaki Fejlesztési Bizott­ság programja keretében és .támo­gatásával valósul meg. A megyében több szövetkezet, állami gazdaság alkalmazza a ta­lajtápot, ami szintén kunféhértói gyártmány. Mi ennek a jelentő­sége? — Külföldi szabadalmat vásá­rolt a Badacsonyi Állami Gazda­ság és az AGROTEX vállalat. Velük társulva gyártjuk a Cofu- na nevű készítményt, amelynek feldolgozott törkölymaradvány a nyersanyaga. Különleges oltó­• Jó befektetés volt a kunfehér­tói beruházás — mondja Baráti Péter igazgató. anyaggal kezelve, fermentált bak- léniumtemyészetté válik (a borá­szati melléktermék. Serkenti a talajéletet. Különösen a homokon tesz jó szolgálatot, mivel hu­muszban is gazdagítja az adagolt szerves anyag. A badacsonyiak a Dunántúl, mi pedig az Alföld szá­mára gyártjuk. Ügy tervezzük, hogy az alkalmazási lehetőségeink jobb megismerésére, a tapasztala­tok összegezésére úgynevezett re­ferenciaüzemet létesítünk. A felsorolt készítményekkel nem merült ki a borászati mel­lék termékük mint nyersanyagok teljes választéka. Ismeretes, hogy a szeszértékesítés napjainkban nem könnyű. A piac felvevőké­pessége csökkent. Áz üzemet nem. érte ez készületlenül. Kihasznál­va a bortörvény nyújtotta lehető­séget és a gyár műszaki adottsá­gait, olyan minőségű borpárlatot állított elő, amelyet az Országos Borminősítő Intézet kifogástalan­nak minősített. A borkősavgyár dolgozói három hét alatt szerel­ték fel a saját maguk által kísér­letezett berendezéseket, amit -kül­ső vállalat esetleg másfél év alatt csinált volna. meg. Ezek segítsé­gével a borseprőből és gyenge minőségű, ipari borból nyerték a ma már országszerte ieen ke­resett borpárlatot. A találékony­ság, a hozzáértés, az igyekezet nem volt hiábavaló Nincsen el­adatlan szeszlkészletük Kiss Antal <9 Amikor a szükség úgy kivánta, a mustsűritőt is rövid idő alatt felállí­tották a borkősav- gy áriak. (Méhes! Éva felvételei) Túl vagyunk a nehezén Kiskunhalasnak fejlődő gépipara, meg­újuló könnyűipara mellett az idén január­tól immár nehézipara is van. A Kőolaj- és Földgázbányászati Vállalat Kiskunsági üzemének létrejötte egy új fejezet kezde­tét és egyben egy időszak végét is jelenti. A KISZ-védnökséggel megvalósuló 3,4 milliárdos beruházási program sikeres be­fejezése után az üzem 1983-ban 300 ezer tonna kőolajat és egymilliárd köbméter földgázt ad a népgazdaságnak. Vannak, akik építették, s vannak, akik birtokba vették az új létesítményeket. Máté Ferenc hegesztő az előbbiek, Fehér László termelési üzemegység-vezető az utóbbiak közé tartozik. Nevük az avatási ünnepsé­gen is elhangzott: a szakmunkás a Kiváló Munkáért kitüntetést, a mérnök az Ifjú­ságért Érdemérmet vehette át. Mindketten „régi motorosok” már a szakmában. — Szanki születésű vagyok, apám föld­műves volt — mondja magáról Máté Fe­renc. — A kőolajipar ott volt helyben: 1967-iben beléptem a vállalathoz, csősze­relő segédmunkásnak. Két év műlya he­gesztő tanfolyamra küldtek Algyőre, majd 1972-ben szakmunkásvizsgát tettem. Má­sodosztályú minősített hegesztő vagyok. Fehér László messzebbről került a Kis­kunságba: a Zala megyei Gáborján-házán született. — A falunk Lovászitól húszegynéhány kilométerre van: nálunk majd mindenki az olajiparban dolgozott. Én is paraszt­családból származón, az olajipari techni­kumot Nagykanizsán, az egyetemet Mis­kolcon végeztem. A kettő között azonban öt évig dolgoztam. Szolnokon, Orosházán, Battonyán, Szoboszlón és Egerben voltam kútkezelő, gyűjtőállomás-kszelő, kútjavító, fúrásnál segédmunkás. 1976-ban jöttem Szánkra. Amikor Fehér László Szánkon olajter­melési üzemegység-vezető lett, már befeje­ződött a kiskunhalasi olajmezők feltárá­sa. A kutatások során bebizonyosodott: a város közelében jelentős nagyságú kőolaj- és földgáztelepek vannak. A kormány 3,4 milliárd forintot adott, és megkezdődött a nagy munka. (— Elsőként — 1980-ban — a KM—1 jelű kiskunhalasi olajgyűjtő-állomás ké­szül el — mondja Fáik Miklós, a Kiskun­sági Üzem vezetője. — Ennek termelése ma már 400 tonna naponta. Ugyanebben az évben átadták a zsanai gázgyűjtőállo- mást, amely 1,7 millió köbméter földgázt ad egyetlen nap alatt. A kiskunhalasi sza­badgázüzem 1981-ben, a halasi KM—2 mé­rőállomás 1982-ben készült el. Ezzel egy- időben termelésbe fogtuk a Szánktól nyu- gátra fekvő mezőrészt, 1983-ban pedig dol­gozni kezdett a KM—3 gyűjtőállomás. A kiskunhalasi főgyűjtő olajipari létesítmé­nyeit 1982-ben kezdték szerelni, a próba­üzem gyakorlatilag befejeződött, és a gáz­ipari létesímények kipróbálása is a végé­hez közeledik.) <9 Fehér László a vezérlőteremben. (Pász­tor Zoltán felvétele) S a technológiai létesítmények mellett felépült Kiskunhalason az új ipartelep, több üzemi és szociális épület, a „Jósze­rencsét” bányászszálló és 70 lakás. A mun­ka dandárjára Máté Ferenc így emlékezik: — Mindig arra törekedtünk, hogy ha csak egy-két nappal is, de határidő előtt elkészüljünk. Nyolcvanegy telén például tíz nap alatt kellett agy negyvenezer köb­méter óránkénti teljesítményű gázelőké­szítő egységet Tázlárról Szánkra telepíte­ni. Esett a havas eső, úgy hegesztettünk, s közben állandóan mérték a gázszintet, mert körülöttünk mindenütt nyomás alatt lévő vezetékek, berendezések voltak. A karácsonyt is ott töltöttük ugyan, de si­került. December 28-án, két nappal a ha­táridő előtt készen voltunk. — Létkérdés volt — teszi hozzá Fehér László —, hogy a beruházás idején is za­vartalanul menjen a termelés. A legtöbb gondot, fejtörést, éppen e két tevékenység összehangolása okozta. A nehezén most már túl vagyunk: az új halasi főgyűjtő állomással létrejött a Kiskunsági Üzem legnagyobb, s leginkább automatizált olaj­bázisa és egy korszerű, dán kompresszo­rokkal dolgozó gázelőkészítő rendszer. (Fáik Miklós üzemvezető: — A beru­házás előtt 120 ezer tonna kőolajat és 8—900 millió köbméter földgázt termel­tünk. Ez a mennyiség azóta jelentősen megnövekedett és az üzem tekintélyes ré­szét adja a hazai ipartól várt kétmillió tonna kőolajnak és immár 7,2 milliárd köbméter földgáznak.) Máité Ferenc és Fehér László — sok tár­sukhoz hasonlóan — a rájuk róttnál töb­bet vállaltak az elmúlt évek feladataiból, s bizonyára így lesz ez a jövőben is. Ha azt kérdezik tőlük, ezen kívül még mire büszkék, Máté Ferenc azt mondja: — Mindkét fiam hegesztő akar lenni! Fehér László pedig így válaszol: — Péter kilencéves. El nem mulaszta­ná, hogy velem jöjjön, ha indulok a terü­letre. Sitkéi Béla CSÁTALJAI CSALÁDOK Egymásért, a faluért Máig emlegetik az idősebbek Csátal- ján, hogy az ötvenes évék elején, ami­kor sok eső esett, a Damjanich utcá­ban állt a víz és gyerekek mo§óteknő- ben ladikáztak. Azt is megőrizte az emlékezet, hogy az ide települt, más nemzetiségű lako­sokat akkortájt nem fogadták túl szí­vesen a tanácsházán, ha oda ügyüket intézni betértek. Hagyták őket vára­kozni. „Majd sorra kerülnek” Vagy: „Jöjjenek holnap!" Mindez a múlté. A Damjanich utcá­ban 1983-ban mintaszerűen megépített betonút vezet. A régi téknők elkorhad­tak. Az egykor benne ülők felnőttek. S nem mondják' sehol a svájci kanto­nokból, Münchenből, vagy máshonnan érkezett ősök semelyik leszármazottjá­nak, hogy álljon félre, várjon! A termelőszövetkezetben... — A községbe .1944-ben székelyek települték. A későbbi férjem 1945-ben jött családjával, tizenegy testvérével Endrédről. Azóta szétszóródott a csa­ládja. Dávodon, Vaskúton, Bőcsényben és Gyermelyen is élnek rokonaink. Akik maradtak, itt dolgoznak Csátalján, a termelőszövetkezetben — mondja Haj­dú Jenöné Ozwald Erzsébet a Damja­nich utca 11. szám alatt. — Harminc éve szinte, a semmivel kerültünk össze. Két ágynál, egy szek­rénynél és tűzhelynél egyebünk nem volt. Húsz-, harmincforintos napszám­ból éltünk. Majd ahogy elkezdtünk dol­gozni a téeszben — a férjem 1955-től, én később —, bővítettük a házunkat. Átalakítottuk, toldtunk hozzá. 1966-ban folyosót, 1970-ben fürdőszobát építet­tünk. Így lett nekünk két és fél szobás lakásunk. Az utca- és falubeliekkel jól megva­gyunk. Nincs haragosunk. A férjemet, aki ugyan nem törzslakos, de 27 esz­tendeje itt dolgozik az Üj Tavaszban, egy időben tanácstagnak is megválasz­tották. ... az üzemben... • Messziről, a svájci Úri kantonból ér­kezett 200 éve Szegedre az a Ring Mihály, akitől egy ma élő rokona, az 55 éves Ring Katalin nevét származtat­ja. Jövőre lesz 30 éve, hogy férjével, Rendi Antallal egybekeltek. ’ A feleség, 26 évi tanítói pálya után, nemrég ment nyugdíjba. Azóta több ideje jut otthoni elfoglaltságra. Ám maga helyett szívesebben beszél férjé­ről, akivel két gyermeket neveltek, s akinek a munkája egy jól megépített családi ház. — ö ásta az alapját, ő is betonozott! — így, elismerően a feleség, s még hoz­záteszi: — A férjem nem szokta azt mondani, hogy „Nem csinálom!” Rendi Antal munkahelyén, a Ganz Villamossági Művek Bajai Készülék­gyárának csátaljai üzemében fontos irányítói feladatot lát el. Diszpécser. Emellett szakszervezeti főbizalmi is. Tizenegy fős bizalmitestület munkáját segíti. A rá jellemző nyíltsággal kiáll a kollektíva érdekei mellett, amikor arra szükség van. Tagja a vállalati szakszervezeti tanácsnak, amelybe leg­utóbb ismét beválasztották. Pálinkás Bálintéknál a férj magyar, a feleség pedig — Spaltenberger Mag­dolna — német származású. — Jelent valami hátrányt, vagy eset­leg előnyt ez a vegyesházasság? — ér­deklődöm a férjtől, a Ganz községi üze­mének vezetőjétől. — Egyáltalán nem — feleli Pálinkás Bálint a legnagyobb természetességgel. — Minden azon múlik, hogy a mun­kánkat hogyan végezzük el. Nekem itt a dolgom, a termelésben. Ezért felelek. Azt szokták mondani, hogy a csátaljai üzemünk olyan, mint ostor végén a raffia. Mi mégis 155 millió forint köz­ti Hajdúné és Rendlné a Damjanich utcában szomszédok. Naponta találkoz. nak. vetlen árbevételt szeretnénk elérni az idén ebben a községszéli üzemben! A fiatal vezetőt lakóhelyén közéleti emberként is számon tartják. Tanács­tag. Közbenjárására egy mozgássérült házaspárnak javítottak a helyzetén, mióta az idősek napközi otthonának egyik dolgozója gondjukat viseli. ... és az iskolában A feleséget, Spaltenberger Magdolnát az általános iskolában találom meg. Német nyelvtanár. Száztizenketten jár­nak az óráira. Kevés kivétellel olyan gyerekek, akik szüleiktől vagy nagy- szüleiktőí már igen kpvés nyelvtudást „hoznák” magukkal otthonról. Így az­tán marad az iskolára, pontosabban a tanárnőre a nyelvművelés, amelyet nem nemzetiségi fokon, hanem idegen­nyelvként fejleszt színes, eleven módon: dallal, mesével, tréfás mondókákkal, klarinétozással, és persze sok gyakor­lással. A németórákhoz a tanácstól magnetofont kapott. Pálinikásné hat éve tanít. S hogy nem eredménytelenül, jelzi a külön­böző versenyeken és kulturális szem­léken német nyelvű szereplésért kapott több első és második helyezésük. A mi­nap azt kérdezte tőle egy szülő: „Tud­ná-e vállalni egy németszakkör veze­tését?” A kérés azután hangzott el. miután a faluban egy nemzetiségi kiál­lítás már tetszést aratott bútoraival, párnáival, ágyhuzataival és más ágyne­műivel. Tsz-tag, háziasszony, nyugdíjas és aktiv pályáján levő pedagógus, közéleti jártasságot is szerzett vezetők — nem rangjuk és származásuk szerint külön­böztetik m,eg őket Csátalján. Nincs félre- vagy különállás közöttük, mint történelmünk során nemegyszer Ma azt nézik, hogy ki mit tesz lakóhelye közösségéért, boldogulásáért. Ez per­döntőbb mirxdemxél. Kohl Antal • — Nekem itt a dolgom, a termelés- 9 A* üzemvezető feleségének hivatása ben. (Pálinkás Bálint a munkahelyén.) a németnyelvoktatás. (Méhes! Éva (elv.)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom