Petőfi Népe, 1983. november (38. évfolyam, 258-282. szám)
1983-11-06 / 263. szám
1 if‘öl’’ NÉPE ® 1983. november 6. A SZOVJET FILM ÜNNEPÉN TT Ilyen tájban emlékeznek r.-g világszerte a Nagy Októberi Szocialista -Forradalom győzelmén ik évfordulójáról, s vele együtt ?.z új valóságot tre ■ tátó, a szcr.yeí- orosz filmmi -2 st új korszaké: '-.ró médium születéséről j-. A századforduló táján szú.eteitt is az .-Tgn o hatás •ftediuniy 1917-ban M u „t - -é.r !>üiTíva, mégis uj- ■ ,(■ .icis értékrendet ■ <■. mór, terem tv « lyen létrejöhetett az új ttípusu esztétikum, a film, arae-iynek középpontjába a cselekvő ern x-ei\ . annak tisztelete és megbecsülése i kei ült. fe 4 m KERESZTURY DEZSŐ : Szeresd a szelet! Művész, közéleti ember Szeresd a szelet, ha süvít, ha nevet: vele'mozdul a levegő Óceánia: ha esőbe, hóba forgat, ha zúgja, mit szóba nem foghat, ha ruhád, lelked cibálja. Szeresd, ha minx kóbor posta a messzeség híreit hozza, úttalan utakon járva: szava lombcsevegés, füst, illat, mennydörgés, kigyúló csillag, villámok cikázása. . Szeresd .g vihart, a hámjukból kitört sárkányok tombolását, ha az égzengés elül, tudod, a csöndben, belül valami üzenet vár rád. Szeresd, ha az űrbe kilépve mennyboltot emel az égre, ahol, bár senki se látja, mindenütt ott van a szívekben, parázs agyakban testesülő Ige Beszélgetés Kállai Ferenccel Egy régi dokumentum részleteit próbáljuk idézgetni KáHai Ferenc Kossuth-díjas, kiváló művésszel, a Nemzeti Színház tagjával, Pest vármegye országgyűlési követének 1825-ben lejegyzett memorandumát. „Mivel kétséget nem szenved, hogy az Anya Nyelv tökéletesítése egy jól elrendelt Theátrum által is erősíttetik, de másrészül a Magyar Dísz is megkívánja, hogy hazájában a Nemzeti Jádzó Társaság oly állapotban légyen, melly a nemzet méltóságának megfeleljen: ezért Követ Urak igyekezzenek a dolgot oda vezérelni, hogy az Ország Rendek megajánlandó subsidiumok- ból (pénzbeli segély) a Nemzeti Jádzó Társaság Institutuma (létesítménye) megalapíthasson.” Szeresd, mert sehol se lett fojtogató szerkezet, megszáll, mint a maró vágy, elhamvadván kigyúl benned és körödön túl a zúgva sodródó-sodró szabadság. TAKÁTS GYULA: Partunkig hozva Az árnyék áll .. . A víz szalad . . . Itt vagy velem a fák alatt, e víz színét alig csak érve ragyogsz, mint nyárfák tükörképe. Fut a folyó-idő. de rajta átdől az odaát e partra s az állandó, ami a lényed, közénk köti a zöld mélységet. A túlról így, egész e partig reszketve kezemig hanyatlik s nyárfákkal, őszi messzi éggel oly súlytalan, hogy nincs mi mérje. Tükör sík’ában él mélysége, más'távlatot ragyogva széjjel. — Valamikor a hetvenes évek elején készült rólam egy televíziós portréfilm, abban ás beszéltem arról, hogy ma már nem divat a közadakozás, és ez jól van így, de abban sokakkal együtt hittem, hogy az új Nemzeti ügyét a társadalomra lehet bízni. Sőt, az emberek így sokkal inkább magukénak fogják érezni, közük lesz hozzá. — A film évfordulóra készült, akkor volt negyedszázada, most éppen harmincöt éve. hogy tagja a Nemzeti Színháznak. Sohasem gondolt arra, hogy máshová szerződjön? — Az elején rangot adott, hogy a Nemzeti tagja lehettem, később pedig az éveik során színházi szempontból monogámmá váltam. — Pedig megélt... mondjuk így: néhány kemény korszakot mind a Blaha Lujza, mind a Hevesi Sándor téren. — Értem, mire gondol. .. egy ideig elmerülten igazgatja szemén személy szerint sohasem éreztem a színházi diktatúrát. Persze az előfordult, hogy a próbán, és még utána hetekig nehezen vettem az oxigént. Olyankor, amikor éreztem, hogy nélkülem akarják megfogalmazni a gondolatokat, amikor .kiszorítottak a koncepcióból. Csák hát a színházi alkotás csapatmunka, amelyben nekem is figyelembe kellett és kell vennem a társakat, — Említsen néhárty produkciót, amelyek utólag is sikerélményként maradtak meg emlékezetében. — Ha már visszavonhatatlanul megkezdődik belső szervezetünk leépülése, öregedése, akikor meg- bocsátóbbá válik az emlékezet. Valószínűleg ezért tudok most több darabot említeni. így a Noszty fiú esetét Gellert Endre rendezésében, aztán az Űri murit, a Nádasdy által színpadra fogalmazott Oithellót; kedvencem a Hosszú út az éjszakában. Az ügynök halála, sőt a Tartuffe is A mostaniak közül pedig a Békés András rendezte Volpone. — Ezek az előadások különböző stílust képviselnek. Mi a véleménye napjaink színházi stílusjegyeiről? — Most csak kifogásaimat mondom, színészként. Egyre ritkábban látok érzelmileg gazdag, emóciókat kiváltó előadásokat és egyre több a látványosságra törekvő attraktív megoldás. Ezt magamban „erőszínháznak” nevezem. Ügy hat, mintha leállíthatatlan rendezői motor hajtaná a gépezetet, amelyben minden a helyén van, csak a katarzis marad el. Fiatal kollégáimnál is azt érzem: mintha szégyellnék éri . siket. — ön gyakran adja jelét a társadalmi kérdések iránti érzékenységének. Ez milyen helyet foglal el az életében? • — Hallatlanul fontosnak tartom a társadalmi szervezetek létét es jó működését, mert alkalmat teremtenek arra, hogy az emberek alakítsák és kifejtsék véleményüket, ugyanakkor teret adnak az aktivitás kiéléséhez. Én tagja vagyok az Országos Béketanácsnak és a Magyar—Szovjet Baráti Társaság elnökségénél! ezek a szervezetek lehetósegel kínálnak olyan megnyilvánulásoknak, amelyeket fontosnak érzek. A színész számára a színpad, a szerep is közéleti tér, amellyel véleményt mondhat és véleményt formálhat, akár Dantont játszik, akár Jour- dadn urat. — A Magyar Színházművészeti Szövetség ‘elnökeként hivatalból szembe kell nézzen a szakmáján belüli helyzettel is. — Ez természetes. A szövetség vezetésének kell olyan ajánlásokat tenni, amelyekkel tél-oldhatók bizonyos feszültségek a színészek foglalkoztatottságától az esztétikai, kultúrpolitikai kérdésekig. Ha személyes jellegűvé szűkítjük a kört, akikor azt mondhatom: abban csak reménykedni lehet, hogy az ember közszereplése a valóságban kedvezően hat a környezetében élőkre. De erről a bizonyítványt csak sakkal később állítják ki. — Másoknál kevésbé látványosan ugyan, de sokat tett az új Nemzeti Színházért. A közelmúltban egy filmfőszerepének teljes tiszteletdiját ajánlotta fel az építkezésre. Éppen ezért tűnt kissé furcsának, hogy az új színház létrehozására mozgósító felhívást a megható hangulatban is nagyon visszafogottan mondta el. — De hát, kérem, nekem azok a mondatok imádságnak tűntek, és fohászkodni csak a lelke mélyéről érdemes az embernek: „Legyen mielőbb állandó otthona a Nemzeti Színháznak, hogy méltó körülmények között, a kor követelményeinek színvonalán folytathassa a szénit hagyományt: segítse kifejezni mindazt, amit az emberiség és a magyarság önmagáról, helyzetéről, jövőjéről el akar mondani!” Kriszt György üvegét. — Becsületemre állítom: GRIGORIJ BAKLANOV: NÁGYA ért, de még mindenki a háborúval élt, gondolkodott, várták haza azokat, akik már soha nem térnek meg. Újra kezdtünk hozzászokni a békéhez. A beköszöntő békés életben nekem is kezdeni kellett valamit magammal. Már írogattam. de titkoltam mindenki előtt, mint valami szégyellnivalót. Nagyravágyó álmok nem feszítettek, de éjszakánként, bezsaluzva az ablakot, ültem és írtam, mert ezt kellett tennem. És elhatároztam, egyetemre megyek, mint sokan azok közül, akik a frontról visz- szajöttek. Ehhez szükség volt az iskolai tanulmányaim elvégzését bizonyító igazolásra, de arra se emlékeztem, hol, mikor veszett el. Mindazt, amit a térképtáskámban :i agammal hordtam — otthoni fényképek, bátyám két utolsó levele Moszkva alól, negyvenötből — eltűnt, amikor fnegsebesültem. Lehet, hogy az Uralon túl. ahol a háború nem űzte el az embereket lakhelyükről, nem bombázták, lőtték a városokat, ott megmaradtak a frontlevelek, gyászjelentések és mindazok a papírok, amelyek végiekísérnek életünkben, bizonyítva, hogy mi — éppen mi, és nem mások — életben maradtunk. De N. városban sokáig állt a front, hol erről, hol arról az oldalról lőtték, robbantották, bombázták — mi maradhatott épségben? Nem maradt épen az iskola,' amelyben tanultam, sem a házunk, lényegében az egész várost összerombolták". Ezért olyan rendelkezést hoztak: ha három tanár megerősíti, hogv elvégezted az iskolát, és a maga idejében megkaptad a bizonyítványt róla. kiadhatják a másolatát. Három — ez nem is olyan kevés, ha figyelembe vesszük, hogy egyesek a fronton haltak meg, mások — a hátai, szágban, betegségben, éhezéstől, megint másoknak az evakuáció- ban veszett nvomuk ... Írtam osztálytársamnak, Nágyának — így fogom nevezni őt —, aki felkutatott három tanárt, mindhárman nők, köztük szigorú igazgatónkat, kémiatanárunkat, Jekatyerina Nyikolájevna Popovot, akiről nem annyira magunk írtuk, mint inkább a puskini szavakat formáltuk át: „Hidd el: megjön Jekatyerina — álmosan dőlünk szerteszét —, s az ellenőrzőbe beírja, mindegyikünknek a nevét..Akkoriban ez nagyon szellemesnek tetszett nekünk. * Reggel érkezett a vonat a lerombolt N.-i oályaudvarra. A legszükségesebb úti holmikat tartalmazó német oldaltáskámmal a karomon, korábban kimentem a vagon előterébe, a fejek fölött pillantottam végig a peronon. Al várakozók között ott állt Nágya. Gyapjúkendőben, hócsizmában, lábait tanácstalanul váltogatva, úgy tetszett, zavarban van. Vagonok ablakok, arcok villantak fel előtte, fejét gyors mozdulattal kapkodta utánuk. Leugorva odafutottam hozzá a letaposott havon, de éppen másfelé nézett. Aztán felkiáltott, könnyekig meghatódott, olyan örömmel ölelgettük, csókolgattuk egymást, mint soha ezután. Egész nap kéz a kézben, karonfogva kóboroltunk N-ben, felkerestük tanárainkat, és mindenhol örültek nekünk. Az igazat megvallva számítottam rá, hogy örömmel fogadnak, különösen engem — visszatértem a frontról. A Forradalom su- árúton ebédeltünk Nágyával, a ristol Étteremben. A háború Lőtti években lakásunk ablakából étteremnek hatalmas ablakait — pontosan szemben laktunk. Krémszínű redőnyei mögött esténként zene szólt, élte saját, ismeretlen életét, késői órákban az admirálisra hasonlító portás kitárta az ajtót, kituszkolta a részegeket, akik azonnal visszaigyekeztek. Az étterem alatt üzletek voltak, az udvarban boltívek választották el őket, és ott, az udvarban lakott Nágya. Hányszor álltunk sorba az üzletek előtt: vajért, heringért, cukor helyett olcsó cukorkáért. Vajért már reggel ötkor összeállt a sor, négyszáz grammot adtak fejenként, a sorszámot tintaceruzával a tenyerekre írták. Egyszer hetvenöt gramm kandiscukorra váltottam blokkot, száz grammra nem futotta. Az elárusítónő mindenki előtt rám nirított: „Mi az, fiú, így kiszámítottad?” A ruhatárban lesegítettem Négyéről a félbundát, kendőt, tenyere élével végigsimított a haján, helyrerángatta ruhájának kissé szűk ujjait, súgva megkérdezte.: „Nem baj, ha nem veszem le a csizmámat?” Előrementem. úgy követett, mint egy aslány. És most itt ülünk egymással szemben, a nagy, hideg ^rem magas ablakánál. Az asztalt keményítőtől érdes terítő borítja. Az ablakon túl erősen hull a hó, nézem, hogy a túloldalon Dezuhog házunk belsejébe, ahová beszakadt a tető, a födémek és a valaha olajjal mázolt. agyonmosott padlózatok. Hull az i-rkély fém csontvázán keresztül, amely megmaradt az üresség fölött. Faládákban eCTVkor virágok illatozta« rajta. A most törmelékkel, hóval borított kőfelja- rón — jól emlékszem — futott ki az erkélyre nővérem: „Tánvával megyünk a frontra!..És most. íme, a Bristolból bámulom, hogy zuhog házunk belsejébe a hó, és az egész élet, amely nincs és mintha soha nem is lett volna a szeme™ előtt. Odajött a pincérnő, letéve az üvegeket, a sokat megélt asszony- tapasztalt, értékelő tekintetével pillantott Nágvára, majd kis miy sollyal rám. Pillanatra én is az ö* szemével láttam Nágyát, a szokat. In éttermi helyzettől zavartan, nem bízva magában, hajfonatai ritkás perecformákat képeztek a tarkóján, púderezett pattanásokkal a haja tövénél, magas, kiugró homlokán. Hányszor írtam le ma- tematikadolfozatát az egész nyolcadik-kilencedik osztály számára, míg át nem mentem tanulni a repülőtechnikumba. — Emlékszel, nálunk jöttünk ö:ssze, a nyolcadik osztályban? — kapott Nágya a múlt után, amelyben magabiztosabb volt. — És emlékszel, itt állt azelőtt a Mi- hajlovszkij-óra? Igen, a Mihajlovszkij. Mar nem tudom, miért nevezték így, elvitték még a háború előtt, nem sokan emlékeznek a Forradalom, sugárúton állt zöld fabódéra.