Petőfi Népe, 1983. szeptember (38. évfolyam, 206-231. szám)
1983-09-18 / 221. szám
PN MAGAZIN GYERMEKEK VILÁGNAPJA Kicsik munkában Dickens, Zola és mások műveiből jól tudjuk, hogy mennyit szenvedtek a korán munkába kényszerített gyermekek a múlt században. Azóta meglehetősen sok idő telt el, ám a jelek szerint a probléma nem került „ad acta” az emberiség képzeletbeli hivatalában. íme, néhány adat, konkrét példa erre: A tőkés országokban összesen legalább százötvenmillió gyermek dolgozik rendszeresen. így ez a lehangoló tény tömegjelenségnek számít. Az ilyen fiataloknak a többsége a fejlődő országokban él. Thaiföldön alacsony bérért dolgoznak a városban; a Dél-afrikai Köztársaságban sok szülő szolgálni adja gyermekét a gazdagokhoz, havi két dollárért; s Kolumbiában a szénbányák szűk járataiba kényszerítik a gyermekeket a megélhetési gondok. S tegyük hozzá: a fejlett országokban sem ritka az ilyen jelenség. Nagy-Britanniában például a 13—16 éves fiataloknak negyedrésze dolgozik részmunka- időben. Hasonló a helyzet az NSZK-ban és Olaszországban is. Egyáltalán nem örvendetes, hogy a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet 150 tagországa közül eddig csupán 26 ratifikálta azt a határozatot, amely megtiltja a 15 évesnél fiatalabbak foglalkoztatását. Az emberiség felelőssége 1300 millió gyermek mostoha sorsán kíván javítani az UNICEF, az ENSZ Gyermeksegélyezési Alapja. Ez az egyetlen ENSZ-szerv, amelyik meghatározott korcsoporttal, a 15 éven aluliakkal foglalkozik. Az emberiség egyhar- mada gyermek! Életmentés — ez a legsürgősebb feladat. Tavaly 125 millió gyermek született, közülük 17 millióan nem érik meg az 5. születésnapjukat. . . A gyermekkor az élet legszebb, leggondtalanabb szakasza. Már akinek megadatik ez. Százmilliók számára az élet kezdete is küzdelemmel, szenvedéssel teli. A legszegényebb országok nincstelenségét nehéz érzékeltetni: a nyomorúságos kunyhók, a csont és bőrré soványodott emberkék, a munkában elcsigázott 8—10 éves gyermekek, a baksisért kezüket nyújtó kicsinyek, a.trahomás, a leprás, a testi fogyatékos fiatalok szívszorító képei villantják fel előttünk, hogy a XX. század végén ilyen körülmények között kell tengődnie az új generáció jelentős részének. Naponta 40. ezer gyermek hal meg rosszul- tápláltság és fertőzések következtében — olvassuk az UNICEF évi jelentésében. „... az 1970-es évekig a szegény országokban a gyermekhalandóság a REMÉNYTELEN HELYZETBEN ... Akkoriban... • A Sut-hegység körzetében folytatódó összecsapások családok ezreit kényszerítették menekülésre. A képünkön látható libanoni gyerekek például egy templomban húzták meg magukat, miután az elmúlt napokban egyre hevesebbé váltak a drúz egységek és a keresztény milicisták harcai. SZERETET A Bécsben élő negyvenéves Hermine Fasching csaknem két és fél napon keresztül éna::dt egyfolytában, gitáron kísérve önmagát. Am amikor egyedülálló teljesítményét — amit főleg gyermek- közönség előtt produkált — be akarták jegyezni a Guiness-féle Rekordok Könyvébe, tiltakozott. Mert nem „feltűnési viszketeg- ség" szülte elhatározását, táplálta Kitartását, hanem a gyermekszeretet és az elkeseredés. Azt remélte .ugyanis, hogy ily módon talán megmentheti magánóvodáját a csődtől . . . A gyermekszeretet érdekes, megható és egyben elgondolkodtató példájáról kaptunk hírt a közelmúltban. Egy svéd falucska, Haellaforna* lakói „sü- ketnémául” tanulnak. Él ugyanis c ■ skandináviai településen egy születésétől fogva néma és halláskárosult kisfiú, akit Per Ólának hívnak. Először gyermektársai sajátították el kedvéért a süketnéma jelbeszédet, amelyet ma már a falu egész lakossága tanul, hogy közvetlenebb kapcsolatot teremthessenek a szerencsétlen adottságokkal született fiúcskával. K. E. A falu akkoriban még egészen más volt. Alig múltam el hároméves és már egyedül jártam óvodába. (Kevés községben volt még akkor óvoda; a mj falunk élen járt ebben.) Szüléink aggodalom nélkül indíthattak útnak bennünket; a kisgyerekékre nem nagyon leselkedett veszély az utcán. Autója egyedül a doktornak volt: sokszor megcsodáltuk a dohogva közeledő öreg határt, amelyre hátul — csomagtartó gyanánt — jókora szögletes láda volt felszerelve. Két háború előtti Puch motorkerékpár is akadt, ám a macskaköves főutcán leginkább parasztszekerek jártak, melyek, nek hajtői, ha gyerekember keveredett a fogat elé, már jó messziről kiáltották: — Hoó! Hopp! S volt egy szigorú szabály, amelyet csak ritkán mertünk megszegni: lovas kocsi saroglyájára felkapaszkodni tilos! Ha pedig mégsem tudtunk ellenállni a ro- bajos száguldás varázsának, előfordult, hogy a nyakunk közé cserdített hátrafordultában ostorával a gazda. Valahogy úgy voltunk mi ezzel, mint a nagyvárosi gyerekek a villamosok ütközőin való potyautazással . .. Hanem a lovak, szekerek, a téli havon tovasikló csengettyűs szánkók jelentősége később mintha csökkent volna. S egyre inkább rabul ejtett bennünket — lassan felcseperedő fiúkat — a technika. A pöfögve tovarohanó motorkerékpárok, autók (a számuk idővel megszaporodott), aratásidőben a háztól házig járó, traktor vontatta cséplőgép, az első autóbusz, amelyik a vasútállomásra vitte az utasokat! Mindez olyan csoda volt, amellyel csupán egy valami vehette fel a versenyt: a rádió. A mj utcánkban egyetlen rádió- készülék akadt: Jucika néniéknél. Az volt a környékbeli gyerekek rendes vasárnapi szórakozása. Ült a sok fiú, lány nyáridőben mezítlábasán, fülig maszatosan körben a tornácon. Jucika néni lekváros kenyeret kent nekünk, a rádió harsogott: ettünk, nevettünk; nevettünk és ettünk . . . így éltünk akkoriban. S midőn ötéves fiamnak erről beszélek, szemeit tágra nyitja, csodálkozik: — De apu, tévét nem néztetek soha? Míg a válaszon töprengek, eszembe jut az első televíziós élményem. Akkor láttam — tizenhárom évesen — először „igazi” televíziót, amikor beszáguldottá a világot a szenzációs hír: „Ember a világűrben!” Sitkéi Béla felére csökkent. Az elmúlt években a fejlődés megállt. Sok gyermek életfeltételei a fejlődő országokban romlani kezdtek, mivel szüleik talpa alól kicsúszott a gazdasági talaj" — állapította meg a világszervezet főtitkára. A körülmények világszerte nehezebbé váltak. Az UNICEF kiutat keres, a gyermekek létproblémái nem „napolhatok el”. A világszervezet hároméves programja a korlátozott anyagi eszközök ellenére hatékony, kezdeményezései (egészségügyi, táplálkozási, oktatási, szervezési stb.) mozgó- sítóak. Óriási a feladat: 115 fejlődő országban várnak hathatós segítséget az UNICEF-től. A jövőre nézve reális célokat jelölt meg James P. Grant, az UNICEF főigazgatója: a csecsemőhalandóság csökkentését, az átlagéletkor emelését, s minden gyermeknek lehetőséget nyújtani legalább négy osztály elvégzésére. Hogy mennyibe kerül e „minimális program”? Kevesebb összegből érhető el, mint amennyit a fejlett országok egy évben alkoholra, italra költenek. Szeptember 20-a a Gyermekek Világnapja, az UNICEF az emberiség felelősségére, lelkiismeretére emlékeztet. Sz. É. • Milyen jövő vár rá? 1982-ben 125 millió gyermek jött a világra, közülük 17 millió nem éri meg az ötödik születésnapját, kétharmaduk Afrika és Dél-Azsia szegény orszSgaiban pusztul el. • Csak az UNICEF a nemzetközi segítség mentheti meg őket. „Hitványabbak lennénk a barlanglakó ősembereknél, ha akkor, amikor rajtunk a sor, nem fáradoznánk azon, hogy gyermekeink számára a miénknél jobbá és biztonságosabbá tegyük az életet! S ennek két titka van: a szeretet és a megismerés.” (ANATOLE FRANCE) Levél Tisztelt Apám! Mindenekelőtt elnézésedet kérem, hogy az inkább hivatalos ügyekben használatos levélformában szólok hozzád. Mindazonáltal te sem vagy vétlen abban, hogy ehhez a megoldáshoz vagyok kénytelen folyamodni. Engedd meg, hogy az általatok elvi síknak nevezett területen fejtsem ki véleményemet. Hagyjuk tehát a gyermeki gügyögést! (Bár a gügyögés inkább felnőtti, mintsem gyermeki, hiszen a gyerek csupán a nyelvhasználat elsajátításának első lépéseit teszi, amikor a felnőtt majommód utánozni kezdi, megzavarva ezzel a gyereket, aki azt hiszi, hogy így kell beszélni. De ezt egy Karinthy nevű úr egyik írásában már világosan kifejtette.) Tisztázzuk a gyermek és a felnőtt viszonyának néhány kérdését. Ahogy elnézem mostanában a ti világotokat, hát nem sok okotok van a dicsekvésre. Nem akarok most a libanoni válsággal meg a világgazdasági recesszióval előhozakodni, de ezekhez képest, ha visszaemlékszel arra, hogy mekkora patáliát csaptál, amikor a múltkor bepisiltem az óvodában, akkor beláthatod, hogy milyen krisztusi türelem kell ahhoz, hogy bűnbánó arccal hallgassalak: mekkorát vétkeztem. Még szerencse, hogy minden gyerek tudja; a felnőttek gyerek- ségeit csak bölcs türelemmel, jóindulattal, segítőkészséggel és végtelen kitartással lehet elviselni. Három éve tanulmányozlak benneteket (azaz mióta élek), s bizony sokszor úgy érzem magam, mint misszionárius a vadak között. Nagyon érdekes szokásaitok vannak, egyikmásik értelmének megfejtése még későbbi korok tudósaira hárul. Azt még értem, hogy lépten-nyomon veszekedtek, meg hangoskodtok — nyilván így akarjátok felhívni magatokra a figyelmet —, de hogy miért rohantok állandóan és utána meg panaszkodtok az állandó rohanásra, ez több mint furcsa. Mintha a rohanás mint valami misztikus őserő rohantatna benneteket. Aztán itt van a pénz, a fétis. Ennek a hiányát meg a jelenlétéből magyarázzátok. Ha van pénzetek, elköltitek, aztán jön a Siránkozás, hogy nincs. Ha meg félreteszitek, akkor azért panaszkodtok, hogy nincs miből költekezni. A pénz tehát olyan valami világotokban — mint megállapítottam —, amely úgy létezik, hogy nincs. Vegyünk egy másik példát, az evést. Amikor asztalhoz ülünk, te tartasz egy előadást, melyből az derül ki, mintha az egész világegyetem egyetlen ezoterikus végcél jegyében jött volna létre: hogy én telezabáljam magam zöldbab- főzelékkel. Elénk színekkel és hatásvadászattól sem mentes gesztusokkal ecseteled azt a nyomorult állapotot, melybe én kerülnék, ha a zöldbab- főzelék kívül maradna az emésztőcsatornámon. Aztán eszel két falatot, majd melegítőt húzol és elmégy kocogni, nehogy elhízzál. Sokszor komoly akaraterőre van szükség, hogy visszatartsam a nevetésemet. E néhány példából nehogy azt hidd, hogy haragszom rád! Ellenkezőleg. Most is elnézlek, ahogy itt /fekszel mellettem, hortyogsz, hasadon az újság, melyet önmagad felidegesítése végett szoktál vásárolni, melletted elnyomott cigaretta bűzlik — van benned valami felnőtti báj. Úgyhogy leteszem a tollat, felmászok az éjjeliszekrényre és páros lábbal a melledre ugrok. Milyen boldogan szoktál ilyenkor felvisítani! Ezekért a percekért érdemes élni. Ahogy mondani szokták: a szülő sok gond, de ugyanakkor sok öröm is. Maradok tisztelettel: Fiad — hámori — KITEKINTÉS • Évente mintegy ezerkétszáz gyereket keselnek a csehszlovákiai Lo- sinyben lévő szanatóriumban. Általában kéthónapos kúrára utalják be a 2—15 éves korú rászorultakat, akik légzőszervi, allergiás vagy idegrendszeri betegségben szenvednek. Rendszeresen tartanak foglalkozást a gyógytornászok segítségével. • Az ukrajnai Harkov városának egyik iskolaorvosa, Valentina Danyi- lova nagy szorgalommal és hozzáértéssel irányítja a tanulók rendszeres, sokoldalú vizsgálatát. Szakorvosok — ideggyógyászok, szemészek, fül-orr- gégészek — segítik őt ebben a munkájában. • Valóságos kis város a jereváni Szebasztija összevont bölcsődeóvoda. Egyebek mellett a kicsik kertészkednek, megismerkednek az állatvilággal és a különféle gépekkel. A munkára nevelés sokszínű formáját tapasztalhatják az egyre növekvő számú hazai és külföldi érdeklődők. Még saját vasútjuk is van az óvodásoknak. g Szomorú tény. hogy Kambodzsában a „vörös khmerek” megsemmisítették az ország iskolarendszerét. Szerintük az értelmes, kiművelt emberektől tartani kell. A megújult népi Kambodzsa életrevalóságának egyik bizonyítéka, hogy ismét megteltek az Iskolapadok. Erre azért is szükség van, mert az ország lakosságának egyhatoda — egymillió ember — még analfabéta. Gyermek- és ifjúságvédelmi alap A KISZ Központi Bizottsága gyermek- és ifjúságvédelmi alapot hozott létre, hogy a fiatalkorúak életének javítását elősegítse. A KISZ KB indulásként a nemzetközi gyermeknapon kiadott képeslapok árából két és félmillió forinttal támogatja az alapot. A jövőben sokféle rendezvényt, akciót szerveznek e nemes ügy érdekében. Kon. certeket rendeznek, hanglemezeket és könyveket adnak ki ilyen célból. A felajánlásokat a KISZ KB-nál (Budapest, XIII. kerület, Újpesti rakpart 37-38), vagy a megyei KISZ-bizottságnál tehetik meg az érdeklődők. Az alapra a felajánlott összegeket az alábbi csekk, számlán fizethetik be: 203-90172-5253. „Ha valamelyest előbbre jutottam az emberi szív ismeretében, az segített hozzá, hogy élvezettel szoktam nézni és megfigyelni a gyerekeket.” (Rousseau) „A legnagyobb tisztelet a gyermekeknek jár.” (Juvenalis) „A gyermekirodalom az alapja mindennek, mert az élet első öt-hat éve meghatározó erejű, azok a hatások, amelyek a kicsiny gyermeket élete első éveiben érik, egész további fejlődését befolyásolhatják, ezért nem lehet és nem szabad félvállról kezelni a gyermekirodaimat, mert felelősséggel tartozunk a jövendő felnőtteknek.” (Szepes Mária) összeállította: Varga Mihály
