Petőfi Népe, 1983. szeptember (38. évfolyam, 206-231. szám)
1983-09-18 / 221. szám
/ MŰVELŐDÉS • IRODALOM • MŰVÉSZET Dottern** 2990 laVcz Klasszicista stílusban épült ***** Jelenleg Elmebetegek Seoetdtxe Ott Katasztrófasújtottak Az elmebaj olyan elemi katasztrófa, amely mindnyájunkat érhet. Közös kötelességünk küzdeni ellene és emberséges bánásmóddal köny- nyíteni a katasztrófasújtottak terhén — írta, még 1955- ben Benedek István, akinek az igazi hírnevet Aranyketrec című, az elmebetegek életét plasztikusan ábrázoló könyve hozta meg. A téma más irodalmi alkotásokból is ismerős, elég, ha Kesey: Száll a kakukk fészkére című regényére gondolunk. Ritka azonban, hogy fotóművész próbálkozzék a „katasztrófasújtottak” életének ábrázolásával. A napokban Kiskőrösön, a Petőfi Sándor Művelődési Központban megnyitott tárlaton Fusze- necker Ferenc harmincnyolc képe enged bepillantást a domonyi elmebetegek szociális otthonába. Fuszenecker fotói tisztessége, sek — már-:már azt írtaim: tárgyilagosak. Módszere leíró: nem magyaráz, nem kutat okot, s különleges beállítások mellőzésével elkerüli azt a buktatót' is, hogy pusztán a forma váljék érdekessé. Külön is említést érdemel, hogy alig-ialig használja az arányokat — s ezzel a lényeget — másító-módosító nagylátószögű objektívet —, hogy objektív-maradhasson. A harmincnyolc fénykép (a Gödöllői Galériában két esztendeje mutatkozott be először a tárlat, azóta bizony megkopott néhány kópia) sorra veszi az 1990 lakosú község 1820 körül, kütasz- szicista stílusban épített kastélyában berendezkedett elmebetegek szociális otthonában zajló tevékenységet. A terápiás foglalkozásokat épp úgy, mint a borbély megjelenését, vagy a beat- zenefcar által kísért bál történéseit. Két képe különös figyelmet érdemel. Nem a képkivágás, nem a szokatlan technika, még csak nem is a brilliáns kidolgozás miatt: e két fotót akár amatőr is készíthette volna, s tartalmuk is csupán ennyi: labdáznak. Hogy kik? Azok, akik sok-sok terápiás foglalkozás után jutottak el ~ odáig, hogy kizökkenjenek az apátiából, s egyáltalán: képesek legyenek annyi összpon tos í tásya, hogy a labdát elkapják. A Katasztrófasújtottak — talán ennyiből is világos — nem szenzációs kiállítás. Erénye éppen ez: tárgyilagosan, rokonszenvvel tudósít arról az elemi katasztrófáról, amely ellen, „közös kötelességünk küzdeni”. B. i. KERÉNYI GRÁCIA: Holdfogyatkozás Mit várod a teliholdat? Fogyatkozik, letör holnap. Csak támolyogsz fejbeverten, míg hálót sző, át a kerten. Ne irigyeld fáid lombját, bár befonják, bár kibontják ezt a penge-fényt ma éjjel, töltekezve macska-kéjjel. Fogyatkozik a hold holnap, tépi hálóját a zord nap: lombjaid sejtelmessége tűnik, mint a fák meséje. POLNER ZOLTÁN: Szélheverés Kék csattogás az utakon: holdfénybe rejtett, elfelejtett kék csattogás, parázs-mezők. Fényeskedik a rozmaring. 'Tündöklő álom ver. Kószáló szélheverés, madarak és nagy harmatok mszik a napot. Jegykendőn nézett messziségek. Vér kaszabol: a szó halott. Csengés a fák vaslombjain, ' - hajszállal sújtott nyári égbolt, megbolygatott kék csendülés. KIÁLLÍTÁSON LÁTTUK SZIKSZAI KÁROLY: A vizsgálat — A szem a lélek tükre — mondogatta N. édesapja reggelenként, így mi sem volt természetesebb, mint hogy N.-ből szemorvosnő lett. Igaz, az atyai mondathoz hozzájárult még N. első látogatása a helybeli szemorvosnál (tizenöt éves volt), amikor is rájött arra, hogy az orvostudomány mai állása- szerint a szemészet a legfájdalommentesebb területe a medicinának. Mert nézzük például a fogászatot, Mi történik akkor, ha az embernek mondjuk kilyukad a foga? Hosszú hetekig szenved, mintsem azonnal beülne ama bizonyos székbe, amely kényelmes, akár egy pilótaülés, csak hát... Ellenben ha olvasás közben könnyezni kezd a szemünk, netán apró, fekete pontokat látunk közlekedni a sorok fölött, másnap már ott ülünk a szemészeti rendelő ajtaja előtt, mert tisztában vagyunk azzal az egyszerű ténnyel, miszerint a szemüvegrendelés fájdalommentes dolog. N. tehát saját tapasztalatából jött rá, hogy az emberiség jelentős hányada boldogan jár a szemészetre. Tanulmányai során azonban némi keserűséggel vette tudomásul, hogy az álmok nem mindig válnak valóra. Mert a szemnek, mint bármelyik más testrészünknek legalább annyi baja lehet, mint mondjuk májunknak, gyomrunknak, vagy szívünknek. Az egyetemet mindezek ellenére kitűnőre végezte, így nem csoda, ha a Sz.-i klinika azonnal alkalmazta. Már fél éve dolgozott a klinikán (profesz- szora, és adjunktusa legnagyobb megelégedettségére), amikor egy hétfői napon új beteget kellett fölvennie. Egy alacsony, körte formájú embert, aki előrefésülte a haját. N. doktornő a kezdő orvosokra jellemző alapossággal azonnal elkezdte a vizsgálatokat. Fél óra múlva megállapította, hogy Jenő úr (ez volt a vezetékneve), mindkét szemét szürkehályog támadta meg. — Cataracta accreta — mondta, és Jenő úrra nézett. — Ne tessék megijedni, nem fog megvakulni. A szürkehályog műtéti útor eltávolítható. Megoperáljuk, és úgy fog látni, mint régen. — És mikor lesz az operáció? — kérdezte a hegetekre jellemző elcsukló hangon Jenő úr. — A tanár úr majd eldönti — válaszolta N. — Az előkészítést mindenesetre holnap elkezdjük. Egyik reggel nagyvizit után N. doktornő újra a kezelőbe kérette Jenő urat. — Nos, Jenő úr, hogy aludt? — kérdezte, miközben felkattintotta a bejárattal szemben levő „olvasótáblát”. — Mint a mormota — mondta Jenő úr, majd hozzátette: — Tetszik tudni, mi nyugdíjasok szeretünk aludni. — Szívesen cserélnék magukkal — mondta N. doktornő, azzal Jenő úr háta mögé lépett, — Na, tessék olvasni a betűket. — Milyen betűket? — kérdezte Jenő úr. — Amelyek a táblán vannak. — Milyen táblán? N. doktornő előre mutatott: — Ott, azon a táblán. Amiről tegnap olyan ragyogóan tetszett olvasni. — Én kérem nem látok semmiféle táblát — közölte Jenő úr, és tekintete valóban a vakok ürességéhez kezdett hasonlítani. — És engem lát? — kérdezte N. doktornő, azzal Jenő úr elé lépett. — Nem, doktornő drága, magát se látom. — Biztosan? — Biztosan. A doktornő ekkor jobb keze mutató- és középső ujjából „villát" alakított, és lassan Jenő úr szemei felé közelítette. Körülbelül egy centire lehetett, amikor Jenő úr becsukta a szemét. N. doktornő megkönnyebbült. — Jenő úr, ne tréfáljon velem. Maga lát. — Drága doktornő, esküszöm magának, hogy nem látok. — De hiszen az előbb becsukta a szemét. — Az lehet kérem, de esküszöm, hogy semmit se látok. N. doktornő ivott egy pohár vizet, és újra kezdte a vizsgálatokat, amelyek egyértelműen bebizonyították, hogy Jenő úr lát, de ő továbbra is ragaszkodott vakságához. N. doktornő odahaza átnézte egyetemi jegyzeteit, valamint néhány szakkönyvet, de így sem talált magyarázatot Jenő úr hirtelen támadt vakságára. Másnap reggel azonnal magához kérette Jenő urat. Ismét végigcsinált minden vizsgálatot, de Jenő úr továbbra sem látott semmit. N. doktornő ekkor sírvaíakadt. — Nézze, Jenő úr, én tudom, hogy maga láf — dadogta könnyei között. — Miért csinálja ezt velem? Ha maga megvakult, csakis én vakíthattam meg. Ha így van, én esküszöm magának, hogy visszaadom a diplomámat. Egy szemorvos, aki rossz gyógyszerezés miatt megvakítja a betegét... Jenő úr kérem, miért csinálja ezt velem? — Drága doktornő, én tényleg nem látok semmit — válaszolta Jenő úr. — Amikor bejöttem, valóban el tudtam olvasni néhány betűt . . . — Szerintem most is el tudna — vágott közbe N. doktornő, és tovább sírt. — Hogy mondhat ilyet drága doktornő! — háborodott fel Jenő űr. — Mert tudom, hogy lát — törtek fel N. doktornőből a szavak. — A vizsgálatok egyértelműen bebizonyították ... — A vizsgálatok? — nevetett fel Jenő úr, — Mit bizonyítottak be a vizsgálatok, ha egyszer nem látok? — Rendben van, Jenő úr — adta meg magát a doktornő. — Holnap .visszaadom a diplomámat. Végül is megvakítottam egy embert. — Komolyan mondja? — A legkomolyabban. Én fölesküdtem valamire, amit a legjobb akaratom ellenére sem tudtam betartani. — Hát idefigyeljen, doktornő — hajolt kicsit megszeppenve Jenő úr N. felé, — én elmondom magának, hogy van ez az egész, ha megígéri, hogy nem szól senkinek. — Jenő úr, drága, esküszöm, köztünk fog maradni — válaszolta N. doktornő, és kezével végigtörölte arcát. — Tetszik ismerni a Kocsmáros urat, ugye? Akivel egy kórteremben fekszem. — Igen, ő is az én betegem. Zöldhályoggal hozták be, de nem tudtunk rajta segíteni. Megvakult. — Szóval a Kocsmáros úr mondta, hogy ha vaknak tetetem magamat, akkor kapok vaksági segélyt. N. doktornő elképedve nézett Jenő úrra, mondani akart valamit, de amaz leintette. — Egyetlen éjszaka alatt kitanított mindenre. Én pedig megfogadtam a tanácsát, mert ugye nyugdíjas vagyok, és az a havi ötszáz forint jól jött volna. Csak láttam, hogy mennyire ki tetszett borulni ... És ugye nekem is van szívem. N. doktornő megfogta Jenő úr kezét, de Jenő úr szégyenlősen elhúzta. — Doktornő drága, ugye nem tetszik haragudni rám? N. doktornő felelni akart valamit, de ekkor belépett Zsóka nővér. — Űj betegünk érkezett, hova fektessem? A doktornő Jenő úrra nézett, és szomorúan megállapította, hogy csak Jenő úr, illetve Kocsmáros úr kórtermében van üres ágy. — A négyesbe — mondta fáradtan, aztán hozzátette —, de előbb kísérje vissza Jenő urat. Jenő úr ekkor hirtelen fölállt, és kijelentette : — Köszönöm, de azt hiszem, vissza tudok menni egyedül — és N. doktornőre kacsintott. N. doktornő bólintott. — Rendben van. Próbálja meg. Jenő úr lassan elindult az ajtó felé, aztán hatalmas robajjal nekiment a csukott szárnynak. — Űristen! — kiáltotta Zsóka nővér, és lehajolt, hogy fölsegítse Jenő urat. Jenő úr pedig kivárta az alkalmas pillanatot, és ismét a doktornőre kacsintott: — Hiába, a sötétséget is meg kell szokni — dünnyögte, és hagyta, hogy Zsóka nővér a hóna alá nyúljon, és elvezesse. Űj arcok a színházban Téri Sándor Ki ne emlékezne Medinyámsaky Lászlóra, a Miiint oldott kéve cí- ,mű televízió-filmsorozat tragikus sorsú hősére. Megfonmálója, Téri Sándor szeptembertől a Kecskeméti Katona József Színház tagja. A főiskola elvégzése után a Nemzetiben kezdett, majd három évre Szolnokra szerződött. Az elmúlt esztendőt „szabadúszóként" vendégjátékokkal és filmforgatásokkal töltötte. Megjelenése szinte törvényszerűen sodorta volna a tökéletes hősök, a szépfiúk skatulyájába. , Ö azonban kezdettől fogva küzdött ez ellen. A tökéletesnek tartott hősökből is a karakterisztikus emberi tulajdonságokat próbálta felszínre hozni. Kecskeméten a Jöjj délre cimborám című darabban mutatkozik be. — Mik az első ta-paisztalatai a színházban? — A többi között az a színészi önállóság, ami itt megvalósul. Nem erőszakolnak rá az emberre egy szerepet pusztán azért, mert a szerződése ide köti. Szimpatikus az itteni munkarendszer, a színész: alkotótárs, nem pusztán mások ötleteinek megvalósítója. Az előadás az ő elképzeléseiből is épül. — A vidék nem fosztja meg sak olyan lehetőségtől, amelyek a pesti kollégái előtt nyitva állnak? .... ... — Ebben is rendkívül rugalmas a kecskeméti színház. A színészt itt olyan szuverén embernek tekintik, aki maga dönthet a pályájáról. Ha például jelentős filmszerepet kap. nem állnak útjába, sőt — ez sem megszokott másutt — támogatják. — Hogy érzi magát a társulatban? — Olyan szellem van itt kialakulóiban, ami vidéki színházak kö. zül Szolnokon és Kaposvárott már megvalósult. A színészek nemcsak munkatársak, emberileg is közel kerülnek egymáshoz. Ebben sokat segít a színház belső életében is megnyilvánuló jó hangulat: A próbákon — bár a munka, megfeszített — szintén érvényesül a szabadság és a kötetlenség. Mindazok a törekvések, amelyeknek megvalósítását a kecskeméti színház most céljául tűzte, sok izgalmas dologra adnak lehetőséget. Hogy mindebből mi sikerül, az majd évad végén mérhető fel igazán. Fon Gabi Feltűzött szőke haja, festetten, arca inkább diáklányra emlékeztet. De éppen ez a színész mestersége : külsőleg és belsőleg is mindig azzá válni, akit az előadásban alakú. Mindennapi életében most a pályakezdő színésznő izgalmas szerepkörével ismerkedik, “ Az idén végeztem a főiskolán Marton László osztályában. Tizenöten indultunk, s kilencen jutottunk, el a záróvizsgákig. Az elméleti ismeretek megszerzése mellett korán lehetőséget kaptunk arr.a is, hogy színpadon gyökerek junk, így kaptam szerepet a többi között a Vígszínház Képzelt riportjában és a Sanda bohócban. — Hogy került Kecskemétre? — Több vidéki és egy fővárosi szerződési ajánlat közül választottam ezt. Szerintem teljésen új színház indul itt a társulat felfrissülésével, és az új emberek mindig felélénkítik az együttesek életét. A kecskeméti közönség persze régi kedvenceihez hasonlít bennünket. Mint új színésznek, nekem ezt a próbát is ki kell állno.m .. . — Családi hagyományokat folytat választott hivatásával? — Szüleim külkereskedőik. Ennek a pályám szempontjából annyit köszönhetek, hogy egy ideig Kairóban éltünk, ahol megtanultam angolul. De továbbtanulásomban nem befolyásoltak. A színjátszást még a középiskolában megszerettem: irodalmi színpados voltam. A KISZ Központi Művész Együttesében, majd a Pinceszínházban folytattam a játékot ezután. Első jelentkezésre nem vettek fel a főiskolára. Egy évig a Nemzeti Színiház Stúdiójának voltam tagja. Ez nagyon sokat segített a következő nekifutásban, hiszen a színházban kapott kisebb szerepek mellett SZOKOLY TAMÁS: A clown panasza Az a baj, hogy bolond vagyok, uram, és sipkám csörgőit hiába rázom. Ha hallgatok, dalolásra buzdít, s tüstént leint, ha faromat riszálom. Ilyen királyt, isten uccse, sehol a pokolban, sose, sose láttam, pedig elhiheti, uram, mennyeket, poklokat megjártam. Tehetek bármit. Bárhogyan. Bármikor. Vagy semmit. Vagy mindent, minden áron! Arra gyanakszom, kedves, jó uram, nem én vagyok bolond, hanem a királyom. beszédtechnikát, színészmesterséget is tanultunk. — Nem a legfontosabb, de nagyon sokakat érdeklő kérdés: mennyit keres egy pályakezdő színész? — Kétezer-hatszáz forint az alapfizetésem, ezen felül kapok ezer forint állami ösztöndíjat. A Lenin városban lakom, egy kétszobás lakás egyik szobájában, amelyhez a színház juttatott. De a rezsi és a heti többszöri hazautazás — budapesti vagyok — elvisz annyit, hogy ami marad, azt hiszem, nem irigylésre méltó, ahogy az esetleg a közhiedelemben él. Pályám kezdetén azonban ezeket a dolgokat sokadren. dűnek tartom. Ami a legfontp- sabb, hogy több igazi erőpróbát jelentő feladatot kapjak, s persze az, hogy képes legyék azokat megoldani. Szabó Klára
