Petőfi Népe, 1983. július (38. évfolyam, 154-180. szám)
1983-07-02 / 155. szám
Száznegyven évvel ezelőtt. 1843. július 2- án született, és 61 éves korában, 1904- ben halt meg Antonio Lab- riola, olasz marxista filozófus és publicista. A nápolyi egyetemen tanult, s első munkái még B. Spaventa, a nagyhírű hegeliánus, a nápolyi filozófiai iskola kiemelkedő alakja hatását tükrözik. Hamarosan feltámadt pedagógiai, pszichológiai és etikai tudományok iránti érdeklődése is, s ez vezette el őt ahhoz a fiolozófiai koncepcióhoz, amely azután egész munkásságának kiindulópontja lett, s végül elvitte a marxizmushoz: a gyakorlat kritikai megfigyelésének és általánosításának felfogásához. 1873-ban nevezték ki tanárnak a római egyetem erkölcs-filozófiai és pedagógiai tanszékére, ahol három évtizeden át tanított. Tanítványai közt találjuk B, Crocét és a századforduló olasz szellemi, politikai életének több kiemelkedő eQyéniségét. Előadásaival, műveivel, egész tudományos munkásságával nagymértékben hozzájárult a marxizmus olaszországi népszerűsítéséhez. Elméleti munkássága A. Cramsci és P. Togliatti tevékenységének közvetlen előzményeként fogható fel. MŰSOR 13Ä3. július 2-án, szombaton BŰDÉI FERENC MŰVELŐDÉSI KÖZPONT Előzetes Július 6-án, szerdán, 18 órakor az előtérben: Popháttér. Tájékoztató a popzenei élet aktuális eseményeiről. Vendég: B. Tóth László. Diszkó. Kiállítás: Megyei pedagógus- és amatőr képzőművészeti kiállítás. MOZI KECSKEMET Városi mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: JÉZUS KRISZTUS SZUPERSZTÁR. Sz„ zenés amerikai film. Árpád mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 3 órakor: AKIT BULLDÓZERNEK HÍVTAK. Sz., mb., olasz filmvígjáték. Otthon mozi: délelőtt 10 órakor: AKIT BULLDÓZERNEK HÍVTAK. Sz., mb., olasz filmvígjáték. Fél 6 és fél 8 órakor: VÉGÁLLOMÁS. Sz. mb . nyugatnémet film. Mesemozi: háromnegyed 6 órakor: A KISKECSKE BÁNATA. Sz., szovjet mesesorozat. A Városi mozi épületében a Mese- mozi gyermekmegőrző Jelleggel tart előadást! Pajtásmozi: fél 4 órakor: EGY KIS INDIÁN. SZ. MB. Amerikai film. Stúdiómozi: 8 órakor: EGY CSEPP MÉZ. •* Angol film. KISKUNFÉLEGYHÁZA Petőfi mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: DUTYI DILI. SZ. MB. Amerikai vígjáték. KISKUNHALAS Fáklya mozi: 4 ás 6 órakor: EZÜSTNYEREG. SZ.. olasz westernfilm. 8 órakor: FILMMÚZEUM. ROTSZAKAL- LŰ. Japán film. KISKOROS Petőfi mozi: 4, 6 ás 8 órakor: NÉVTELEN VÁR. Sz., magyar film. KALOCSA Otthon mozi: 4 *s 7 órakor: TAMÁS BÁTYA KUNYHÓJA. Sz.,mb., Kétrészes, olasz—nyugatnémet film. BAJA Uránia mozi: fái 4 és fél 6 órakor: SZEGÉNY DZSONI ÉS ARNIKA. Sz.. magyar mesefilm. Fái 8 órakor: HEGYI EMBEREK. • MB., sz., amerikai kalandfilm. TISZAKÉCSKE Művelődési ház-mozi: 8 órakor: A KARATÉZO COBRA VISSZATÉR. *• Sz., mb., japán bűnügyi film. A HÉTVÉGE SPORTJA SZOMBAT ATLÉTIKA Az országos bajnokság második napja, Népstadion 10 óra. LOVASSPORT Hortobágyi nemzetközi lovasnapok, Mátai-lovaspálya, díjugratás és fogathaltás 8 órától. ÖKÖLVÍVÁS Bornemissza emlékverseny, ifjúsági torna, Eger, körcsarnok 16 óra. VÍZILABDA Ifjúsági Budapest-bajnokság: Bp. Spartacus—Kecskeméti SC 16 óra. Hajós Alfréd uszoda. OB II'A: Bánki Donát FSE—Kecskeméti SC, Komjádi Bp. 12.15. VASÁRNAP ATLÉTIKA Az országos bajnokság harmadik napja: Bp. Népstadion 15.45 óra. LOVASSPORT Hortobágyi nemzetközi lovasnapok: Mátai-lovaspálya, díjugratás 9 és 14 óra. Fogathajtás 10 óra. ÖKÖLVÍVÁS Bornemissza Emlékverseny: ifjúsági torna, Eger, körcsarnok, 10 óra. VÍZILABDA Ifjúsági Budapest-bajnokság: Kecskeméti SC—Eger SE 10 óra. OB II A: KSC—Bánki Donát, Kecskemét 10 óra. TÖMEGSPORT Szövetkezeti fiatalok hatodik megyei találkozója: Soltvadkert, Vadkerti tó: Birkózóbemutató 10.30—12.00 óra. Cselgáncsbemutató 12—12.30 óra. Vizi-röplabda 14 órától. MHSZ-bemiu- tatő: 9.30 órától. Tófutás, a Vadkerti tó körül 13 óra. Kispályás labdarúgás 14 órától. ÜSZAS A Területi ORV harmadik fordulója: Kecskemét, Fedettuszoda, 9 óra (Először működik a lézeres időmérő berendezés versenyen). Borókabogyó exportra Üttörők a Krímből Az Alföld egyetlen őshonos fenyőféléje a, közönséges boróka (latin neve Juniperus communis). Aki barangolt már a Duna—Tisza közi homokbuckák lenyűgöző világában, annak nem ismeretlen ez a kissé szúrós tűjű, apró, sötétkék termésű fqnyö. A maximum 3—4 méteres lassan növő, ezért nem ritkán 100 évnél idősebb bokorszerű egye- dek áltailában oszlopos formájúak. Termése, a boróka bogyó két év ailatt érik és úgy a hazai, mint a külföldi piacon igáin ketrefpetb cikk. Boróka bogyó az alapanyaga a ginnek, ill. hazai megfelelőjének, orz ún, borovicskának is, de e,melléit fontos gyógy- és fűszernövény. Hamarosan megkezdődik a boróka gyűjtése a Kiskunságban is. Az előzetes becslések szerint, jó termés várható. Háromhetes látogatásra Budapestre érkezett szovjet testvér- megyénknek, a Krímnek az úttörőküldöttsége, A fővárosból Solt’ vadkertre mennek, ahol a 'helybeli úttörők tábortüzet gyújtanak vendégeik tisztéletére. Ezután ellátogatnak Kiskőrösre, Császártöltésre — a terv szerint Császár- töltésen megfürödnek az iskola uszodájában —. majd Kalocsára és a Szelidi-tóhoz vezet az útjuk. A megyével való ismerkedés során felkeresik Baját is. A ge- menci erdőbe kisvasúttal utaznak, hogy a vendéglátó úttörőkkel közösen bográcsgulyást főzzenek. Kecskemétre július 7-én érkeznek, és egész napos program után indulnak tovább Kiskunfélegyházára, onnét pedig a Tőserdőbe. Ittlétük második felét a bala- tonfenyvesi (megyei) úttörőtáborban töltik, ahol részt vesznek az orosz nyelvi tábor programjában. Befejezésül ellátogatnak Csillebércre, majd a Tisza Ex- presszel hazaindulnak. Üj kemping nyílt Tőserdőn A Holt-Tisza melletti üdülő- központ szívében, nem messze az árpádszállási vasútállomástól, a strandfürdővel szemben tegnap óta vendégeket fogad az új kemping. A lakiteleki tanács 15 kétágyas faházat, zuhanyozó, főző. és társalgóhelyiséget alakíttatott ki,s 12 lakókocsi részére betonozott leálló is készült A hathektáros területen — a sá- torozókkal együtt — mintegy ezer vendéget tudnak fogadni. A kempinget a Puszta Tourist Idegenforgalmi Hivatal üzemelteti. Az új létesítmény kirendeltségként is dolgozik: a kempingezők szállásigényének kielégítésén túl foglalkoznak fizető-vendégszobák kiadásával, tervezik a kölcsönzőszolgálat bevezetését, s programot is szerveznek a vendégeknek — például tiszákür- ti hajókirándulást, vagy az alpári földvár megtekintését. A Pusztatourist folyamatosan szépíti, parkosítja a tábort, s ha a forgatóim fellendülése megkívánja, akkor azonnal növeli a faházak, lakókocsi-leállók szá mát, bővíti a közösségi helyiségeket. V. T. MÓDSZERTANI, PEDAGÓGIAI KERDESEK Óvónők továbbképzése Kecskemétre sereglettek a héten a felsőfokú oktatási intézmények gyakorló óvodáinak vezetői, nevelői. Az egyhetes továbbképzést az Óvónőképző Intézetben rendezték meg. A gyakorló óvodákban mintegy harmincán jöttek össze a hírős városban, és a tervezési kérdéseket vitatták meg, s a jövő szeptemberben beTegnap, a Kecskemét környéki Törökfáiban megkezdődött a Megyei Ifjú Gárda Szemle. A háromnapos összejövetelt megelőzték a városi-járási versenyek, s most a legjobb alegységek képviselői — mintegy háromszázan — adnak számot tudásukról, fel- készültségükről. állóképességükről. A megnyitón részt vett Terhe Dezső, a megyei pártbizottság titkára. Az ifjúgárdisták tábori körülmények között töltik el a hétvégét. Sátrat vertek, csajkából ebédelnek. Ma hajnalban riadót fújnak, s elejét veszi a harci túra, amelynek során különböző elméleti és gyakorlati feladatokat kell megoldaniuk a fiataloknak. Délután a rendőrség, a tűzoltóság, a vezetendő új tantervről cseréltek véleményt. Gyakorlati képzésre vonatkozó feladatok, módszertani, pedagógiai, pszichológiai témák is napirenden szerepeltek. Szó volt a videotechnika gyakorlati felhasználásáról. Az intézmény modern laboratóriumában a pedagógusok megismerkedhettek az eszközökkel, s felvételeket is készítettek. munkásőrség tart technikai bemutatót, s érdeklődéssel figyelhetik a résztvevők a MHSZ sárkányrepülőit. Este pol-kaszinó és filmvetítés lesz, s ekkor remélhetőleg sikerül kipihenniük a harcitúra okozta fáradtságot. Holnap délelőtt sport- és szabadidős programok teremtenek lehetőséget erőpróbára és kikapcsolódásra, majd eredményhirdetéssel fejeződik be a XII. Megyei Ifjú Gárda Szemle. Az első helyezésen kívül még egy tétje van a győzelemnek, a nyertes csapatok képviselhetik megyénket a zalaegerszegi országos találkozón. A díjak is figyelemreméltók, az idén sátrakat, távcsöveket, tájolókat, s egyenruhákat kapnak jutalmul a legjobbak. Felbomlott a Hungária Különválik Fenyő Miklós, az együttes vezetője és a Hungária együttes többi tagjának útja. Fenyő Miklós a jövőben önálló előadóként folytatja pályafutását, míg a zenekar többi tagja a továbbiakban is együtt marad. Fenyő Miklós első szólólemeze egyébként várhatóan szeptemberben készül el. A Hungária 1967-ben, a magyar beatmozgalom hőskorában alakult. A hetvenes évek közepén a tradicionális beatzene szinte egyetlen képviselője volt hazánkban. 1980-ban következett be a nagy stílusváltás: ekkor léptek színpadra az ötvenes évek amerikai rock and roll-ját idéző slágereikkel. Népszerűségük napról napra nőtt és a nyolcvanas években a Hungária ismét felzárkózott a hazai szórakoztatózene élvonalába. Legutóbbi — Aréna című — albumuk már megjelenésekor platinalemez volt, mert — a magyar hanglemezgyártás történetében először i— 150 ezres szériát bocsátottak fci■ (MTI) Fény szedés a Szikrában Sikeres próbák után péntektől üzemszerűen végzik a fényszedést a Szikra Lapnyomdában. A mintegy 100 millió forint értékű nyugatnémet gyártmányú fényszedő berendezés, az ország legnagyobb nyomdájában a termelés újabb területén honosították meg a korszerű technológiát. A fényszedés bevezetése nyomdaipari rekonstrukció, mivel a Szikra Lapnyomda nagyberuházása során elkészült nagy kapacitású offset nyomóüzemhez most már megfelelő technikai színvonalú szövegkészítés is kapcsolódik. A fényszedő berendezés üzemszerű beindítását pénteken délelőtt megtekintette Karakas László, az MSZMP KB osztályvezetője. Berecz János, a Népszabadság főszerkesztője és Szabó Imre ipari miniszterhelyettes. (MTI) Megyénk áz országos sajtóban Népszabadság, 154. szám. „A Vöröskereszt végrehajtó bizottsági ülése.” (A hivatásos és társadalmi gondozás összehangolása Bács-Kiskun megyében.) Népszava, 154. szám. „Megkapaszkodott a Kiskunság” címmel a válaszút előtt álló nemzeti parkokról szól Baróti Szabolcs írása. Magyar Nemzet, 154. szám. (—gácsi—): „Nyári színházi morzsák” (Varga Katalin, kecskeméti színésznő több júliusi napon a Dél-balatoni Kulturális Központban bemutatja a Mi lehet a szavak mögött című kamarajátékot.) Magyar Hírlap, 154. szám. „A tanyai idősek gondozása” (A legtajiyásabb megye, Bács-Kiskun a vizsgálódás színhelye.) Művészet, 6. szám. „Pócs Péter plaFátjai. Pécs, Ifjúsági Ház, 1983. II. 26—III. 25” Űj Tükör, 27. szám. Nógrádi Gábor—Mészáros László. KépI riport a Kiskunsági Nemzeti Parkról, „Jobb ma egy veréb ...” címmel. TÁBORI KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT Megyei Ifjú Gárda Szemle NAPTAR 1983. július 2„ szombat Névnap: Ottó Napkelte: 4 óra 51 perc Napnyugta: 20 óra 46 perc Holdkelte: 0 óra 40 perc Holdnyugta: 11 óra 37 perc IDŐJÁRÁS Időnként, főleg délután növekszik meg a felhőzet, és záporok, zivatarok várhatók. Az észaiki, északkeleti szél megélénkül, holnap helyenként megerősödik. A hőmérséklet hajnalban 10, 15. szombaton délután 22, 27 fok között valószínű. A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium és a Bajai Meteorológiai Állomás jelenti: Június 30-án, Kecskeméten a közép- hőmérséklet 18,8 (az 54 éves átlag 20,2), a legmagasabb hőmérséklet 25,8 Celsius-fok volt, a nap 13 órán át sütött. Tegnap reggel 8 órakor 19,8, 14 órakor 26,1 Celsius-fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 13,2 Celsius-fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 1013,9 millibar (nem változik) volt. Június 38-án, Baján a középhőmérséklet 18,5 (az 50 éves átlag 20,4), a legmagasabb hőmérséklet 24,8 Celsius- fok volt, a nap 10,6 órán át sütött. Tegnap reggel 8 órakor 17,7, 14 órakor 26,3 Celsius-fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 14,0 Celsius- fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 1013,9 millibar (változatlan) volt. LOTTÓ A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a Csornán megtartott 26. heti lottósorsoláson a következő számoltat húzták ki: 10, 13, 60, 61, 62 (MTI) — Illyés-emlékfa. Illyés Gyula emlékfát faragnak a dombóvári fafaragó alkotótábor lakói. Az író gyermekéveinek egy részét ebben a városban töltötte, s itt járt iskolába. Az emlékfát e kapcsolat megörökítésére szánják. A helyi Gőgös Ignác Gimnáziumban berendezett, évente ismét_ lődő alkotótábor résztvevői emellett folytatják hagyományos tevékenységüket: egyedi játékokat készítenek és kijavítják más játszótereken levő korábbi alkotásaikat. — SÖRTARTÓ BAJNOK. Irr gplstadti Adolf Weichenriedenek van a legerősebb karja. „A legerősebb bajor kar” 14 perc és 14 másodpercen át bírt kinyújtva megtartani egy kétkilós, teli söröskorsót. A Münchenben 1300 néző előtt megrendezett verseny díjaként tízezer márka jutalom ütötte a markát a 42 éves asztalosnak, aki hatvan induló közül került az élre — Sörtartó izmainak különleges fejlettsége révén. — Sakált lőttek Gyarmatpusz- tán. Egyhónapos vizsgálat után sikerült tisztázni, hogy a május 25-én Gyarmatpusztán elejtett furcsa állat sakál volt. A jókora, főleg németjuhász kutyára hasonlító hím állat 50 centiméter magas, 101 centiméter hosszú, mintegy 15 kilogramm súlyú, szőre szürkés színű. A Természettudományi Múzeumban végzett alapos vizsgálatra azért került sor, mert a sakált könnyű összetéveszteni a kutyával. — A ruhatisztító szolgáltatásban megyénk 26 községében 14 áfész vesz részt, a kecskeméti Ruhaipari és Vegytisztító Szövetkezettel kötött egyezség alapján. Az áfészek helyben, a legtöbb településen az iparcikk-kölcsönzéssel együtt látják el ezt a lakossági szolgáltatást. Átveszik a tisztítani való ruhákat, amelyeket a RUVESZ gépkocsival összegyűjt. A megrendelőhelyekre ugyanez a szolgáltató vállalat szállítja visz- sza a tiszta, vasalt ruhaneműt. NYEREMÉNYBETÉTKÖNYVSORSOLAS Az Országos Takarékpénztár pénteken Gyulán rendezte meg a nyeremény,betétkönyvek 1983 második negyedévi sorsolását. A húzáson az 1983. június 29-ig váltott és a sorsolás napján forgalomban volt nyereménybetét- könyvek vettek részt. Azok, amelyek sorszámának utolsó három számjegye (számvégződése) megegyezik az alább felsorolt számokkal, az 1983. H. negyedévi átlagbetétü'knek a számok mellett feltüntetett százalékát nyerték. Számvégződ ás: Nyeremény százalék: 028 50 százalék 096 50 .101 25 111 23 " ■ 171 250 261 50 263 25 295 25 435 25 505 26 601 25 661 25 686 25 838 50 890 100 896 25 953 50 955 100 969 25 981 25 A nyereményösszeget a betétkönyvet kiállító fiók, takarékszövetkezet, vagy postahivatal Július 18-tól fizeti ki. (MTI IRIGYSÉG Egy koldus áll az ajtó előtt. — Nagyságos asszonyom, három napja nem ettem! — Bár nekem lenne ilyen akaraterőm! — sóhajt a háziasszony._______________ Melis György kitüntetése A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa Metis Györgynek a Magyar Állami Operaház KÓs- sutih-díjas magánénekesének a Magyar Népiköztársaság Kiváló Művészének kiemelkedő művészi teljesítménye elismeréseként, 60 születésnapja alkalmaiból a’ Ma* _§yai Népköztársaság Zászlórendje kitüntetést adományozta. A kitüntetést pénteken Loson- czi Pál, az Elnöki Tanács elnöke adta át. A kitüntetés átadásánál jelen, volt Kornidesz Mihály, az MSZMP Központi Bizottsága osztályvezetője és Korcsog András, művelődési minisztériumi államtitkár. (MTI) — FOGATPRÓBA. Ma tartják Kecskeméten, a városközpont és a csalánosi Parkerdőnél levő Sasfészek vendéglő között annak a négyesfogatú omnibusznak a közlekedési próbaútját, amellyel egyszerre 45 utast lehet szállítani. A kísérleti út tapasztalatai nyomán az illetékesek majd eldöntik, hogy közlekedésrendészeti szempontból zavartalanul haladhat-e a forgalomban a nosztalgia-fogat. Az omnibusz részére a MÁV Szegedi Igazgatósága repceolajjal világító lámpát küldött. — Kecskemétiek figyelmébe! Hétfőtől megváltozik a 18ias járat útvonala. Üzemkezdettől reggel 8 óráig illetőleg 14 órától üzemzárásig ezentúl csak a Köztemető 2-es kapujáig jár a 18-as Napközben 8—13.30-ig viszont az 1-es kapuig mennek a buszók, és ekkor nem érintik a 2-es számú kaput. — VASÁRNAP BOLHAPIAC. Holnap, a SZÜV kecskeméti, szé- chenyivárosi sportpályáján megrendezik, a szokásos hónap eleji bolhapiacot, a különféle használati tárgyak csereberéjét. A kis- piac iránt áz érdeklődés egyre nő. Egy hónappal ezelőtt, június első vasárnapján kétszáznegyvenen látogatták. — BIZTONSÁGOSAN. Boda Bálint, aki a kiskunfélegyházi Lenin Tsz buszvezetője, eddig már egymillió kilométert tett meg az utakon, balesetmentesen. A 40 éves járművezetőt nemrég ezért kitüntették és pénzjutalomban részesítették. — Helyesbítés, „A higiénia is része a vendéglátásnak!” című szerdai tudósításunkban tévedtünk, amikor azt állítottuk, hogy a kecskeméti má- riavárosi Kakukk, a Nagykőrösi utcai Zöldfa, a szabadszállási Róna, a solt- vadkerti Tó vendéglőben és a kalocsai Piros Arany étteremben ezer forint bírságot szabtak ki a higiéniai helyzet romlásáért. A szóban forgó öt és további tizennégy vendéglátóhely vezetőjére ugyanis, túlnyomórészt a W. C.-k és a portálok elhanyagoltságáért (illetve a Zöldfa vendéglő esetében: az ártájékoztatás és a péksütemény-árusítás elmulasztása miatt) nem szabott ki pénzbüntetést a megyei tanács kereskedelmi osztálya, hanem 30 nap határidőt adott a rendellenességek megszüntetésére. c Holnapi lapszámunkból A 4. oldalon a Magazint a nemzetközi szövetkezeti világnap alkalmából állítottuk össze. A válogatásból néhány cim: „Divat és környéke”, „A lakosság érdekeit szolgálva”, „Ha a papa sült kacsát kíván”. Az 5. oldalon „Vallomások a tűzzománcról” címmel, a két hete nyílt IX. kecskeméti nemzetközi zománcművészeti tábor lakói közül bemutatunk hat alkotót. Ugyanezen az oldalon megemlékezünk a 100 éve született Franz Kafkáról. PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: Sztrapák Ferenc Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Preiszinger András igazgató Szerkesztőség, Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér 1/a. 6001 Telefon: 20-111 Telexszám: 26-216 bmlv h Terjeszti a Magyar posta Előfizethető a hírlapkézbesitő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 34,— forint negyedévre 102,— forint egy évre 400,— forint. Készült a Petőfi Nyomdába» ofszet rotációs eljárással Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. 6001 Telefon: 20-466 Igazgató: Ablaka Istváa Index: 25 065 HU ISSN 0133-235 X.