Petőfi Népe, 1983. július (38. évfolyam, 154-180. szám)

1983-07-06 / 158. szám

1983. július 6. • PETŐFI NÉPE • 3 FALU A HOMOKON NEM A VILÁG VÉGÉN Kaskantyú Kaskantyú a megye legki­sebb települései közé tarto­zik. Az ötszáz takaros, mo­dern házban mindössze 1300- an laknak. E parányi falu dolgos népe korábban, de most is sok verítéket hullat a megélhetésért, hiszen a föld öt-hat aranykorona ér­• Csengődi Sándor már termőre fordult ültetvényt mutat. az idén elkészülő új bortároló. léke a társadalmi változá­sokkal nem növekedett. Még­is, az itt élő emberek ragasz­kodnak a homokhoz, a szak- szövetkezethez, szűkebb pát­riájukhoz, amelyből élnek, s ahol minden értük van. Ezt bizonyítja az is, hogy az 500 —600 aktív kereső közül 210-en a Ilomokgyöngye Szakszövetkezetben találnak munkát, s csupán 30—40-en járnak el dolgozni. Ám va­lamilyen módon ők is kap­csolódnak a közös gazdaság­hoz. A sivár homokon alig te­rem meg a rozs, de az áldo­zatos, kemény munka, és a modern technika jómódúvá tette e községet. A megélhetés alapja Régi mondás Kaskantyún: ebbe a faLuba csak megérkezni lehet, hiszen az út a falu végén ..el­fogy” megszűnik. — Nem elesett ez a község — állította nevetve Csengődi Sán­dor, a szakszövetkezet elnöke. — Igaz, keményen dolgozunk, hogy megkapaszkodjunk a hámokon, de van is értelme. A jövedelem ná­lunk meghaladja a 48 ezer forin­tot, de a tagi gazdaság is hoz átlagosan 30 ezret. Az utolsó öt évben ötven ház épült, s nem is akármilyen, no meg akad itt vagy kétszáz személygépkocsi .. . Két- toezerkeltőszáz hektáron gazdál­kodunk, ebből ezerszáz hektár a közös. Az igazi jövedelmet a két­százharminc hektáros közös és a négyszáz hektáros tagi érdekelt­ségű szőlő adja . . . Sorolta az elnök tovább az eredményeiket, gondjaikat. de egyik mondatára felkapom a fe­jem. —... Itt nekünk kell csinálni mindent, hiszen magunkra va­gyunk utalva . . . Ugye furcsa, pe­dig igaz, a bortárolótól az óvo­dáig minden amit itt talál, a szak- szövetkezet szakembereinek ké­zimunkája. A kényszer nagy úr — Mindenki csodálkozik, ami­kor ezt elmondjuk — vette ót a szót Hemző Mária, a község és a szakszövetkezet pártalapszerveze- tének titkára. — A kényszer vit­te a szakszövetkezetei arra, hogy építőrészleget hozzon létre, hi­szen melyik vállalat vonulna ki egy-két milliós középület vagy családi ház építésére? . .. Ezért magad uram... A fiataloknak húszezer forintért 300 szögöles telket adunk, szállítjuk az épí­tőanyagot, szakipari munkával és más egyébbel is segítjük az építkezést, s e mellé a 600 ezer forintos alapból húszezer forintot juttattunk . . . — Kell ez — mondta némi töp­rengés után az elnök, — mert ná­lunk nincs semmiféle szolgálta­tás. Ha a községbe valakinek ki­lyukad a lábasa, csöpög a csapja, elromlik az autója és folytathat­nám tovább, a szakszövetkezethez fordul segítségért. Elküldhetjük? Ugye nem? Nekünk kell ebben éppen úgy segíteni, mint a vil­lanyszerelésben, az építőgép-köl­csönzésben. Ez természetes, lo­gikus. Ez a magunkra utaltság nemcsak ebben jelentkezik, ha­nem a község fejlesztésében is. A fejlesztés segítői — Ez az igazság -r hallottam ismét a párttitkárt. — Amióta a szakszövetkezet megalakult, en­nek már huszonkét éve, attól kezdve segítjük községünk fej­lesztését, szépítését. Kell is, hi­szen a tanácsnak évi 270 ezer fo­rint áll rendelkezésére, s ez ma már semmire sem elég. Sorolom, mivel támogattuk a tanácsot, azaz mit tettünk a magunk érdekében. Az ötven személyes óvoda építé­séhez 2 millió forintot adtunk, mellé felépítettünk egymillióért egy üzemi étkezdét, s ezzel meg­oldottuk az iskolások, óvódások, szociális gondozottak, az idős emberek és a szakszövetkezet tagjainak étkeztetését. . . — Folytathatom tovább is — szólt közbe Csengődi Sándor. — Tavaly négy, ez évben két tan­teremmel bővült az iskola. Igaz. • Ilemző Mária a községben épült új házak elolt. erre öt évig takarékoskodott a tanács, másra nem is jutott, s kaptunk megyei támogatást is. Természetesen mi vállaltuk az építést. Megvalósítottuk azt, ami ntásho' csak álom, az egyműsza- kos tanítást. Itt a tanyavillamosí­tás. Korábban hatvanat, most újabb öt-hat tanyát látunk el elektromos árammal. Beszélhe­tek a szocialista brigádokról is, amelyek tagjai fásítanak, parko­sítanak, játszóparkot és utat ké­szítenek. Mi köti ide az embereket? — Van más is — folytatta a gondolatot az elnök. — A fiata­lok is ragaszkodnak a községhez. Kétszáz dolgozónk közül kilenc­ven a 30 éven aluli. A végzett nyolcadikosok szakközépiskolák­ban tanulnak tovább. A fiúk fő­leg mezőgazdasági gépésznek, a lányok egészségügyinek, vagy ker­tésznek tanulnak, de kikötik: itt a faluban akarnak dolgozni... Megtalálták korábban a művelő­dési házban a szórakozást is. mast arra szoktak rá, hogy máshova járnak diszkóba. Akik itthon ke­resik a kikapcsolódást, azok részt vehetnek a népdalkor munkájá­ban, a KISZ-rendezvényeken, a meseszínház előadásain. Mi köti ehhez a faluhoz az embereket? — Nehéz erre egymondatos vá­laszt adni — kereste a szavakat a párttitkár. — Talán a rokoni szá­lak, a megélhetés, a szakszövet­kezet segítsége . . . Külön-külön is, de összességében is, ez lehet az igaz ... Mi például mindket­ten itt születtünk, ide tértünk vissza az iskolák elvégzése után ... Az emberek itt együtt lélegeznek a faluval, ismerik egy­mást, közösen valósítják meg a közösségi és az egyéni elgondo­lásokat .. . Nincs széthúzás, jó a munkahelyi és a községi légkör, becsülik, tisztelik egymást... Sok mindenről beszélgettünk még a község két vezetőjével: a pártszervezet munkájáról, a kom­munisták példamutatásáról. a szakszövetkezet bortárolójának építéséről, az új telepítésű sző­lőkről, a külföldi utazásokról, a könnyen szervezhető társadalmi munkáról, a további tervekről, tennivalókról, gondokról, örö­mökről, mindarról, ami ebben a kis faluban történik a pártalap- szervezet kezdeményezésével, egyetértésével, s a szakszövetke­zet. az itt élők összefogásával. Gémes Gábor ! JORDAN POPOV: A mi udvarunk Magával ragadó a mi há­zunk — a hozzá tartozó ud­var is lenyűgöző, akárcsak a lakók, a lakóbizottság és Ar­csarov, a lakóbizottság elnö­ke. Általában véve nagyszerűen mennek nálunk a dolgok. Időről időre összejövünk. Arcsarov pedig beszédet intéz hozzánk. — Elvtársak, hozzuk rendbe az udvart! Ültessünk pipitért, ibolyát, hajnalkát, jácintot és más dekoratív virágot! Nincs szebb, mint néhány ágyás vi­rág! — Igaz, igaz — harsait föl az egyetértés. — Ha azonban egy kicsit jobban belegondol az ember — folytatja .Arcsarov —, rá­jön: minek nekünk virág, la­kótársak? Senki sincs, aki gon­dozná, a gyerekek pedig már harmadnapon letaposnák. Nem lenne jobb, ha szölölugas borítaná be at udvart egyik végétől a másikig, ha padokat állítanánk a lugas alá, hogy a kismamák és a nyugdíjasok kinyújtóztathassák tagjaikat a pihenés óráiban? Van-e szebb dolog, mint a szülő, mely az élet szimbóluma? Ez aztán az igazi, hamisítatlan dísz! — Igaz, igaz — harsan föl az egyetértés. — Jól esik hallanom, hogy egy véleményen vagyunk — folytatja Arcsarov —, a pihe- nölugas azonban még messze nem a legsikerültebb megol­dás. Szőlő és pad helyett — hintát és homokozót! A gyer­mek az első számú gondunk, örömünk, reménységünk. — Igaz, igaz — harsan föl az egyetértés. — De miért áltatjuk magun­kat, lakótársak? — folytatja Arcsarov. — A hinta és a ho­mokozó még nem mutatja meg a bennünk rejlő erőt. Minden­kinek be kell látnia, ha nem létesítünk egy igazi viváriu- mot az udvar közepén kis szö- kőkúttal és faiskolával — sem­mit sem csináltunk. Ha viszont megcsináljuk, a szomszédok meg fognak pukkadni az irigy­ségtől. Erre van most szüksé­günk: viváríum, vízesés és fa­iskola. — Igaz, igaz — harsan föl az egyetértés. — Igaz hát — folytatja Ar­csarov. — De tegyék a szívük­re a kezüket, és vallják be: vajon nem hűbelebalázsko- dunk némely dologban? Nem lenne jobb, ha meghagyjuk az udvart ebben a mostani ter­mészetes, egyszerű, az emberi kéztől érintetlen állapotában? Aki akar porol, a másik pap­rikát süt, a harmadik kompó- iot, a negyedik paradicsomot főz, az ötödik lustálkodik a takaró alatt, a hatodik serpe­nyőt ónoz, a hetedik nyújtóz­kodik, ia nyolcadik szerel, a kilencedik hagymát ültet. Va­jon nem ez a legjobb bizonyí­téka annak, hogy mi vagyunk az udvar gazdái? — Igaz, igaz — harsan föl az egyetértés. Arcsarov ivott egy pohár vi­zet, és homlokát ráncolva így szólt. — Lakótársak, egy kicsit elszomorít engem a maguk hozzáállása. Először virágos­kertet javasoltam — beleegyez­tek. Utána a virágok helyett fölvetettem a lugas ültetésé­nek gondolatát — hozzájárul­tak. Beleegyeztek a vivárium- ba, a vízesésbe és a faiskolá­ba is, továbbá abba is, hogy egyáltalán ne csináljunk sem­mit. Hogyan magyarázzam mindezt? — Minek itt annyit szapo­rítani a szót? — szólalt meg egy hang hátul. — Végül úgy­is autóparkoló lesz itt. És ismét fölharsan az egyet­értés: „igaz, igaz". Fordította: Adamecz Kálmán NEMZETISÉGI FIATALOK TALÁLKOZÓJA Pénteken Békéscsabán megkez­dődik a nemzetiségi fiatalok első országos kulturális találkozója. A KISZ Központi Bizottsága, a Ha­zafias Népfront Országos Taná­csa, a Művelődési Minisztérium és a négy nemzetiségi szövetség ál­tal szervezett háromnapos talál­kozón kétszázötven szlovák, né­met, délszláv és román fiatal vesz részt. Egyik központi eseményén, a vitafórumon a rendező szervek képviselői válaszolnak a fiatalok kérdéseire. A csabai találkozó cél­ja, hogy ösztönözze a nemzetiségi fiatalokat anyanyelvű kultúrájuk ápolására, s erősítse a Kommu­nista Ifjúsági Szövetség, a négy nemzetiségi szövetség, s a többi érintett szervezet kapcsolatát. GÉPKOCSIHOZ FELÚJÍTOTT — hengerfejek ZSUK, UAZ, Volga Robur, JFA, Lada, Csepel, (UE—28—D—4K erő­gépekhez is) — kuplungszerkezetek (cserével) IFA, Zsuk, UAZ, Volga, Skoda, — kuplungtárcsák (cserével) minden típus­hoz, IFA is, — fékpofák (cserével). KAPHATÓK. Műszaki Kereskedés, „ Szeged, Csongrádi sgt. 41. VITÁK KÖZT Tenni a dolgunk Talán új megvilágításba kerül a főváros—vidék egy­kori ellentéte? Mondani sem kell, hogy ál-ellentét­ről van szó, amit mindig jó volt valakiknek valamiért fölmelegíteni. Elő-előfor- dult, hogy föllángolt a vita nem budapestiek és buda­pestiek között. A legszomo­rúbbnak az bizonyult, hogy ilyenkor elég gyak­ran már réges-régen nem az ügyről esett szó, hanem a mundér védelméről. Min­denáron való, akár szemé- lyesikedő védelméről. Új jelenséget tapasztalok. Fővárosiak vitatkoznak egymás közt olyan ügyről, amelynek valamelyik vddé- kj intézmény a gazdája. Például a kecskeméti Ka­tona József Színház. A vi- tázók egyike most ment, a másikuk — két neves tár­sával — most jött. A Film, Színház, Muzsika korábban helyt adott Szőnyi G. Sán­dor televíziós rendező, a kecskeméti színház volt művészeti vezetője írásá­nak. Erre érkezett Gyurkó László levele, amely szin­tén nyílt fórumhoz jutott a hetilap hasábjain. Ő — színdarabok, novellák, re­gények és fontos életrajzi kötet szerzője — lett a szín­ház dramaturgja. Barátai­val és alkotótársaival — Jancsó Miklóssal és Her­nádi Gyulával együtt — ..vihart kavaró” újításokat kezdeményeznek. Sok jel szerint nagy dol­gokat készülnek véghez vinni, ahogy Gyurkó írja: fényes tervet szeretnének megvalósítani. Ebbe tarto­zik, hogy leszámoljanak a bérletekkel előre biztosí­tott kockázatmentességgel, az eddiginél több darabot játszanak, a futó tájelő­adásoknál igazibb művészi kapcsolatot alakítsanak ki egy-egy település lakosai­val, a fiatalokkal és így to­vább. Mj valósul meg mindeb­ből? Ki tudná előre meg­mondani? De hogy a „tri­umvirátus” készül felada­tára. annyi bizonyos. Min­denekelőtt ismerkedtek, ismerkednek a hírős város­sal, azzal a tereppel, ahol leendő közönségük él. „Nem tagadom — írja Gyurkó László —, szeretem és tisztelem ezt a megyét, a ivárost, /példaként sem átallanám állítani, sem a nemzeti rparkákat, sem , a Kodály-intézetet, ,sem a ze­neiskolát, sem a játszóhá­zat, sem a kerámiamű­helyt, sem a filmstúdiót, sem az óvónőképzőt, sem a kórházat, sem a megye életszínvonalát, lakosai munkáját.”­Igen mindez feltűnt a vendégeknek, ami nem is csoda. Hernádi Gyula és Jancsó Miklós ellátogatott a Petőfi Népe szerkesztősé­gébe is. Itt viszont magam csodálkoztam — magamon. Miközben a művelődéspoli­tikai rovat vezetőjével be­szélgettek, az egyik leg­újabb kiadványról, a Kecs­keméti Szemléről, amely a korábbi Kecskeméti Műsort váltotta fel, érdekes tömeg­kommunikációs elképzelé­sekről hallottam, ami a ká­beltelevíziózással függ össze. Helyi tévéadás lehe­tőségét villantották fel a tervek, amelyek nyilván a közvetlen közelemben ala­kultak olyanná, amilyenek, de — úgymond — mások (idegenek?) rácsodálkozása vált szükségessé ahhoz, hogy tágabb összefüggések bontakozzanak ,ki. Néha elmegyünk olyan dolgok mellett, amelyek csak. azoknak természete­sek, akik nap mint nap a közelükben élnek, amint a kecskemétieknek a Tudo­mány és Technika Háza, vagy a Bács-Kiskun me­gyeieknek — illetve a tá­gabb hazánkban élőknek — például a közös és háztáji gazdálkodás egymást jól kiegészítő léte. Fantasztikus egyféle he­lyi televíziózás Kecskemé­ten? Ma lehet, hogy an­nak látszik. De ehhez ve­zetőén is fejlődik a társa­dalmi nyilvánosság eszköz- rendszere. Vagy legalább bővül. Hírül adtuk, hogy megjelent egy új, szándéka szerint folyóirat szerepet js vállaló kulturális tájékoz­tató Kecskeméti Szemle címmel. Egyelőre ötezer példányban — nagyobb számban, mint a Forrás — készül, 32 oldalon, havi rendszerességgel. A szer­kesztőség abból indul ki, hogy növekszik a helyi hí­rek jelentősége a lakóhelyi környezetben. Igyekszenek kielégíteni az érdeklődést, ami — elősegítve a tájéko­zódást— nyilvános lehető­séget teremt a város dol­gaiba való nyomatékosabb beleszólásra, Igen, ez egy­fajta lehetőség. Jól kell élni vele. Nem baj tehát, ha fővá­rosiak vitatkoznak egy­mással kecskeméti ügyek­ről. Kell a szellemi pezs­gés, főleg akkor, ha köz­ben „vidéken” is ki-iki teszi a dolgát, és olyan vállalko­zásokat produkál, amelyek mellett tényleg nem lehet elmenni szó nélkül. Halász Ferenc KÉT SEBÉSZCSOPORT VÁRTA A SÉRÜLTET Sikeres felkar-visszaültetés Sikeres replantációt hajtottak végre az Országos Traumatológiai Intézetben. A gyors és a szaksze­rű beavatkozás után a 29 éves Kazsoki István, az alapi Mezőgaz­dasági Termelőszövetkezet gépke­zelője, akinek borsófejtőgép által leszakított bal felkarját visszaül­tették. jól érzi magát, a sérült kar újra él. Gyulladás, fertőzéses szövődmény tünetei ez ideig nem észlelhetők rajta. Egy héttel az öt és félórás mű­tét után dr. Renner Antal egyete­mi tanár, az MTI munkatársának elmondta: június 27-én Sántha Er­nő doktor, a székesfehérvári me­gyei kórház baleseti sebészeti osztályának vezető főorvosa tele­fonon jelezte: azonnal készülje­nek egy felső végtag replantáció- jára, helikopterrel küldik a sérül­tet. Amikor a mentők a súlyos ál­lapotban levő férfit bevitték az intézetbe, két sebészcsoport már készen állt a visszaültetésre. Megkezdhették a nem mindennapi műtétet, amely egyebek közt azért volt lehetséges, mert a baleset után Székesfehérvárott a levágott végtagot jégkockák közé helyez­ték és hűtve szállították. Minél hosszabb idő telik el ugyanis az amputációtól a műtét kezdetéig, annál kockázatosabb a replantá- ció, mivel a levágott végtagban a vérkeringés hiánya miatt nagy mennyiségű bomlástermék szaba­dul fel és azok a replantáció után a véráramba kerülve életveszélyes állapotot okozhatnak. Ez a beteg megfelelő időben érkezett a trau­matológiára, a sebészek is igye­keztek minél hamarabb cseleked­ni. A kar csonkjának roncsolt szö­veteit gondosan kimetszették, a végtag artériájába 'élettani folya­dékot és alvadásgátló anyagot áramoltattak. Ezután következhe­tett a kar visszaültetése. A tö­rött csontokat fémlemezzel és csa­varokkal egyesítette a Manninger Jenő professzor vezette munka- csoport, majd sor került a végtag vérellátásának a helyreállítására. Az érvarrásokat Renner profesz- szor végezte el. Mindenekelőtt a felkar artériáját, azután két nagy vénáját varrta össze. Miután hely­reállt a vérkeringés, egyesítette a szöveteket, az izomcsoportokat is. Csupán a perifériás idegeket nem varrhatta meg, mert azok a sérü­léskor az alkar közepéből szakad­tak ki, és helyreállításuk túlságo­san megnyújtotta volna a műtét idejét. Ügy döntöttek: ezt másod­lagos. úgynevezett halasztott sür­gősségi műtéttel végzik el néhány hét múlva, amikor meggyőződnek arról, hogy már nem léphet fel szövődmény. Az már most tudható, hogy a sértetlen vállizület képes lesz ak­tív működésre, azt azonban me­részség lenne „megjósolni”, hogy a sérült végtag a könyökben, a csuklóban, a kézujjakban is jól mozgatható lesz-e. Már az is je­lentős eredmény, hogy az életerős férfi visszakapta karját, nem kell azt protézissel helyettesíteni. Országunkban ez a második nagy végtag-replantáció. az elsőit a Pécsi Orvostudományi Egyetem klinikáján végezték egy évvel ez­előtt.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom