Petőfi Népe, 1983. július (38. évfolyam, 154-180. szám)
1983-07-06 / 158. szám
2 • PETŐFI NÉPE • 1983. július 6. események sorokban MOSZKVA Lenin-renddel tüntették. ki Martin Dzur hadseregtábornokot, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság nemzetvédelmi miniszterét. Martin Dzur a kitüntetést a második világháború csatáiban szerzett érdemeiért, valamint a Szovjetunió és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság fegyveres erői közötti együttműködés erősítéséért kapta. GENF Az ENSZ Genfben ülésező ; leszerelési bizottságában hivatalos dokumentumként adták közre a szocialista országok párt- és állami vezetőinek moszkvai találkozójáról június 28-án kiadott közös közleményt. * Genf bén megkezdődött a palesztin kérdésről augusztus 29— szeptember 7. között tartandó rendkívüli ENSZ-konferencia európai regionális előkészítő ülése. A tanácskozáson felszólalt dr. Kőmíves Imre nagykövet, a magyar küldöttség vezetője. Hangsúlyozta: a Közel-Keleten kialakult válságos helyzetre csakis a nemzetközi összefogással megteremtett aktív fellépés hozhat megoldást. GONDON A Greenham Common-i amerikai légitámaszpont mellett a brit rendőrség kedden reggel letartóztatásokat eszközölt. A béketüntető nők közül, akiknek száma keddre már 500-ra nőtt, tizenhármat vettek őrizetbe. A tüntetők megpróbálják blokád alá venni a cirkáló szárnyasrakéták telepítésére kijelölt bázis kapuit. ISZTAMBUL Földrengés volt kedden a Márvány-tenger térségében a török partok közelében. Egy isztambuli földrengésjelző intézet jelentése szerint a Richter-skála szerinti 4,9-es erősségű rengés epicentruma a törökországi Biga városa közelében volt, Ankarától mintegy 200 kilométerre délnyugatra. Az ankarai rádió legutóbbi jelentése szerint gigában a földmozgás következtében öt személy életét vesztette, húszán megsebesültek. SZÓFIA Hárman életüket vesztették, 218 család fedél nélkül maradt Sófiában a június 29-i és július 1-i rendkívüli nagyerejű záporeső és az azt követő árvíz következtében — jelentették be kedden a bolgár fővárosban. A hirtelen lehullott nagymennyiségű csapadék mintegy 5 millió 300 ezer leva értékű kárt okozott. Jurij Andropov és Helmut Kohl megbeszélése (Folytatás az. 1. oldaliról.) NATO-országok közepes hatótávolságú nukleáris fegyverzetét. Nem hagyhatjuk például figyelmen kívül, hogy Nagy-Britannia és Franciaország jelentős meny- nyiségű, ebbe az osztályba tartozó és ellenünk irányuló nukleáris fegyver birtokában van — mutatott rá az SZKP KB főtitkára. Az Egyesült Államok monopolhelyzetbe akar kerülni, a Szovjetunió közvetlen közelében elhelyezve azokat a nukleáris fegyvereket, amelyek képesek a Szovjetunió területének mélyén levő célpontok megsemmisítésére. A Szovjetuniónak nincs, s az amerikai logika szerint nem is szabad, hogy legyen hasonló ereje valahol az Egyesült Államok közelében. A NATO-országok politikusai állandóan azt ismételgetik, hogy a Szovjetunió engedményeket tesz a genfi tárgyalásokon, ha Nyugat-,Európába telepítik az új amerikai rakétákat. Ez mélységes és veszélyes tévedés, mert ha sor kerül a rakétatelepítésre, akkor mi nem pozícióink feladásához, erőink gyengítéséhez folyamodunk majd, hanem megfelelő időben, hatékony válaszintézkedéseket teszünk a Szovjetunió és szövetségesei biztonságának védelmében — hansúlyozta Jurij Andropov. A Szovjetunió jelenleg Európában található közepes hatótávolságú rakétái csupán a NATO e térségben levő közepes hatótávolságú nukleáris eszközeinek ellensúlyát jelentik. A szovjet rakéták nem az NSZK fegyveres erői el cn irányulnak. A helyzet azonban megváltozik, ha néimet földön elhelyezik az amerikai rakétákat. A Német Szövetségi Köztársaság számára sokszorosára nő a katonai veszély ás elkerülhetetlenné válik az is, hogy bonyolultabbá váljanak a szovjet —nyugatnémet kapcsolatok. A Szovjetunióban felfigyeltek Kohl kancellárnak arra a kijelentésére, hogy az NSZK kormánya megértéssel viseltetik a Szovjetunió történelmi okokból eredő biztonsági igényei iránt. Országaink és az európai béke szempontjából is nagyon jó volna, ha e szavak tükröződnének a Német Szövetségi Köztársaság gyakorlati politikájában is — mutatott rá Jurij Andropov, hangsúlyozva még, hogy a Szovjetunió a kölcsönös megértéshez vezető utat -.9 jóakarattal, s a béke és a jószomszédi kapcsolatok érdekében folytatott együttműködés készségével párosuló teljes nyíltságban látja. Helmut Kohl nagyra értékelte az SZKP KB főtitkárának, a Legfelsőbb Tanács Elnöksége elnökének nyílt szavait és hangsúlyozta hogy az általa vezetett nyugatnémet kormány békés és jószomszédi kapcsolatokat akar fenntartani a Szovjetunióval, az NSZK és a Szovjetunió közötti viszony konstruktív továbbfejKubai miniszterelnök-helyettes Budapesten Kedden Budapestre érkezett Joel Domenech, a Kubai Köztársaság Minisztertanácsának elnökhelyettese, a kubai energiaügyi bizottság elnöke. Budapesti tartózkodása során tárgyalásokat folytat magyar partnerével. Ka- polyi László ipari államtitkárral és magyar energetikai létesítményeket tekint meg. P NAPI KOMMENTÁR Shultz küldetése . Egyszerre két külügyminiszter, az amerikai és. a francia jelenléte Szíriában önmagában is jelzi, hogy az ország milyen fontos szerepet tölt be a jelenlegi közel- keleti helyzet alakulása szempontjából Damaszkusz vendégei közül nyilvánvalóan Shultz látogatását övezi nagyobb érdeklődés, hisz ő bábáskodott az izraeli—libanoni megállapodás fölött, amihez azóta is szeretnék megnyerni Szíria támogatását. Damaszkusz azonban eddig semmiféle szirénhang csábításának sem engedett. Álláspontja szerint az egyezmény számára elfogadhatatlan, mivel eleve nem számol alapvető érdekeivel. Izrael ugyanis a megszállt libanoni területek kiürítését attól teszi függővé, hogy kivonják-e a Szíriái és a palesztin erőket. Szíriái vélemény szerint viszont előbb Tel-Aviv csapatainak kell feltétel nélkül távozni. Shultz most damaszkuszi látogatása előtt Szaúd-Arábiában tárgyalt. Nyilvánvaló szándékkal: szerette volna rábírni a szaúdi vezetést, hogy érvényesítse befolyását Damaszkuszban az elutasító magatartás megváltoztató -a érdekében. Ám nem hiába szokták a közel-keleti helyzetet bonyolultnak, összekuszáltnak nevezni: az Egyesült Államokhoz fűződő baráti kapcsolatai ellenére sem valószínű, hogy Szaúd- Arábia engedjen az amerikai nyomásnak. Látványos, nyílt föllépésére legalább is aligha lehet számítani. A jelekből ítélve tehát folytatódik az egyhelyben topo- gás. Persze közben a libanoni feszültség — megoldás híján — egyre veszedelmesebb méreteket ölt. Az egymással farkasszamet néző szíriai, izraeli és palesztin egységek — még az utóbbiak körében kirobbant belviszály ellenére is — egyelőre szilárd frontvonalat alkotnak, olyan törésvonalat, amely mentén bármelyik pillanatban magasra csaphat a háború lángja. A diplomáciai lépéseket behatárolja Izrael merev álláspontja, minden jel arra mutat, hogy Tel- Aviv legföljebb részleges csapat- kivonásra hajlandó, azt is inkább katonai erőinek átcsoportosításaként minősíthetjük. Így ha Shultz újabb közel-keleti küldetése során valamilyen eredményt akar elérni, mindenekelőtt Izraelben kell, hogy keresse a megoldás kulcsát. • Jurij Andropov, az SZKP KB főtitkára, a Legfelsőbb Tanács Elnökségének elnöke a Kremlben megbeszélést tartott Helmut Kohllal, az NSZK szövetségi kancellárjával. lesztésére törekszik. Ugyanakkor ismételten kifejtette a NATO vezető köreinek az új amerikai rakéták telepítésével kapcsolatos ismert álláspontját. Jurij Andropov és Helmut Kohl egyetértett abban, hogy a két fél között sok fontos kérdésben meglevő nézeteltérés ellenére hasznos volt a nyílt eszmecsere. Megállapodtak arról, hogy továbbra is kapcsolatban maradnak egymással. A négyszemközti tárgyalásokat követően Júrij Andropov és Andrej Gromiko, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió Minisztertanácsának első elnökhelyettese, külügyminiszter tárgyalást folytatott Helmut Kohl nyugatnémet szövetségi kancellárral és Hans-Dietrich Genscher alkancellár, külügyminiszterrel. * Helmut Kohl, az NSZK szövetségi kancellárja és Hans-Diet- rich Genscher alkancellár, külügyminiszter kedden Moszkvában megkoszorúzta az ismeretlen katona sírját a Kreml falánál. Dmitrij Usztyinov marsall, az SZKP KB PB tagja, a Szovjetunió honvédelmi minisztere kedden Moszkvában találkozott Helmut Kohllal, az NSZK szövetségi kancellárjával és Hans-Dietrich Genscher alkancellárral, az NSZK külügyminiszterével. A tárgyilagos légkörű megbeszélésen mindkét fél érdeklődésére számottartó kérdésekről esett Nyugatnémet sajtóvisszhang BONN A nyugatnémet sajtó rendkívül bő terjedelemben számolt be Helmut Kohl kancellár Szovjetunióbeli látogatásának első napi eseményeiről. A keddi lapok aláhúzták, hogy a moszkvai csúcstalálkozó udvarias, nyílt, tárgyszerű légkörben kezdődött meg. Az első napi tárgyalások főként a , szovjet—nyugatnémet viszony ; helyzetének feímé^fsét szől^aíj^k, á^gly'p^. során mindkét fél jelezte:" Toljr-" tatni akarja az együttműködést. Amint az várható volt, a rakéta-kérdésben nem közeledtek az álláspontok, a bonni General Anzeiger ennek ellenére Kohlnak azt a kijelentését emelte ki főcímben, hogy „még van lehetőség a megegyezésre” az európai közép-hatótávolságú fegyverek korlátozásáról folyó genfi tárgyalásokon. Az esti pohárköszöntők ismertetésekor a Frankfurter Allgemeine Zeitung és a Die Welt egyaránt rámutatott, hogy Tyiho- nov szovjet miniszterelnök rendkívül Jhá^á'rpzptt hangnemben közölte a ' nyugattal: ha sor kerül az amerikai rakéták nyugat-európai telepítésére, a Szovjetunió — szövetségeseivel együtt — megfelelő válaszintézkedéseket fog tenni. Jaruzelski kitüntetése MOSZKVA A legmagasabb szovjet kitüntetést, a Lenin-rendet adományozta a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége Wojciech Jaru- zelskinek, a LEMP Központi Bizottsága első titkárának, a Lengyel Népköztársaság Minisztertanácsa elnökének. Jaruzelski a szovjet és a lengyel nép közötti testvéri barátság és együttműködés fejlesztésében szerzett érdemei elismeréseként, 60. születésnapja alkalmából kapta a kitüntetést. Az SZKP Központi Bizottsága, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége és a Szovjetunió Minisztertanácsa táviratban üdvözölte Wojciech Jaruzelskit születésnapja alkalmából. „A 'Lengyelország számára) nehéz időszakban, amikor veszélybe kerültek országának szocialista vívmányai, ön, mint á Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának első titlfán-a vezeti a harcot a szocializmus védelméért, la >válságból való imiálőbbi kijutásért, a ■társadalom politikai és gazdasági életének normalizálásáért” — állapítja ,me\g a Szovjet vezető testületek üdvözlete. Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára és Lázár’ György, a Minisztertanács elnöke levélben köszöntötte 60. születésnapja alkalmából Wojciech Jaruzelskit. A Magyar Néoköztársaság Elnöki Tanácsa ebből az alkalomból Wojciech Jaruzelskinek a szocialista társadalmi rendszer védelmében, a szocialista országok egységének erősítésében kifejtett tevékenysége, valamint a hazánk és a Lengyel Népköztársaság közötti testvéri barátság, sokoldalú együttműködés fenntartásában és elmélyítésében szerzett érdemei elismeréséül a Magyar Népköztársaság Gyémántokkal Ékesített Zágzlórendje kitüntetést adományozta. El a kezekkel Nicaraguától! mm ® „El a kezekkel Nicaraguától!* feliratú táblával tiltakoznak az írországi Dublinban Bush amerikai ulelnök látogatása ellen. Politikai munka a nemzetiségiekért (Folytatás az 1. oldalról.) lókat. Létszámuk csaknem kétszerese a tíz évvel korábbinak. Ennél is nagyobb arányban bővült az óvodai idegen nyelvi oktatásban résztvevők köre. Mégis sokkal nagyobb lehetőségek rejlenek itt — beleertve a családi környezet ösztönző hatását és a magyar anyanyelvűek bekapcsolódását is —, mint ami hasznosul a mindennapi gyakorlatban. Az intézményes oktatási formák egyebek közt nemzetiségi olvasótáborokkal egészülnek ki az idén Kiskőrösön és Baján. További javításra várnak a pedagógusképzési, továbbképzési feltételek. s ösztöndíjak adományozásával, az idegen nyelvi tudás elismerésével és más módon is érdemes arra törekedni, hogy hivatásának gyakorlásához mind több ifjú diplomás értelmiségi találjon vissza szülőföldjére. Kirajzolódtak azok a feladatok is, amelyeket a közművelődésnek kell megoldania a hagyományok ápolásával, a több mint harminc öntevékeny népművészeti és más csoport, honismereti szakkör munkájával, vagy az egyelőre tíz közösséget számontartó klub- mozgalom keretében. Igényként fogalmazódott meg a politikai szervek és a nemzetiségiek együttes, összefogott munkája. A fokozott törődés jegyében végzi elemző, orientáló és javas- lattevő tevékenységét a megyei nemzetiségi bizottság. A javaslatok sorában kapott hangot az is, hogy a televízió sugározzon több nem magyar nyelvű műsort,, s az eddiginél vállaljon nagyobb szerepet ennek a fontos társadalmi ügynek képernyőre vitelében. H. F. Parkerdővel gazdagodott a megye • A jászszentlászlói tsz dolgozói társadalmi munkában alakítják ki a horgásztanyát. (Folytatás az 1. oldalról.) erdőbe, ahol a víz és erdő „együtt van”, kedvelt a pirtói autóspihenő, s a császártöltési parkerdő, ahol még berendezett erdei tanterem, valamint tornapálya is várja a látogatókat, a gyerekeket. Sóik pénzbe kerül az erdőgazdaságoknak a parkerdők létesítése. A csalánosira eddig négymillió forintot költöttek, de ezen felül évente még százötvenezer forint az az összeg, amellyel a meggondolatlan rongálok és a vandál pusztítók „munkáját” helyrehozzák, pótolják és kijavítják a berendezési tárgyakat. Tanácsi kezelésben ugyancsak több parkerdő van a megyében, s most számuk ismét gyarapodik. Jászszentlászló határában már épül egy szabadidőpark a község lakosságának és gazdasági egységeinek összefogásával, társadalmi munkájával. Jelentős, mondhatnánk, nélkülözhetetlen segítséget kaptak a DÉMÁSZ kiskun- majsai és félegyházi üzemegységétől, ugyanis 12 kilométer hosz- szú villanyvezetéket építettek ki, valamint a Kiskunmajsa és Környéke Vízgazdálkodási Társulástól. Ef utóbbi társadalmi munkában’ 7,5 hektár vízfelületű, kétmedencés tavat létesített. A szervező munkában a felsorolt gazdasági egységeken kívül a helyi horgászegyesület, a Hazafias Népfront és a tanács tette a legtöbbet. Horgásztanyát — benne vendégszobákkal — alakítottak ki a jászszentlászlói tsz-től kapott régi épületből, a gazdaság építőbrigádjának társadalmi munkájával. Lesznek itt sportpályák —- köztük teniszpálya is —, valamint a gyerekeknek játékokat állítanak fel, ezenkívül szalonnasütőhelyek. A községi tanács tervei szerint a szabadidőparkot augusztus 20-án adják át. Cs. I. KECSKEMÉTI VÁROSSZÉPlTŐK Közérdekű munkára szövetkeztek Különösebb propaganda, erőltetett szervezés nélkül is száz- nál többen gyűltek össze tegnap délután a kecskeméti tanácsháza dísztermében, hogy megalakítsák a városszépítő egyesülétet. A Hazafias Népfront városi bizottságának és a városi tanácsnak a felhívására számos üzem, vállalat jelezte, hogy részt vesz a megyeszékhely építészeti, termé' szeti értékeinek megóvásában, gyarapításában, a helyi közügyek iránti érdeklődés növelésében. Veliczky István, a városi tanács elnökhelyettese üdvözölte a megjelenteket. Heltai Nándor újságíró ismertette azokát a történelmi és társadalmi okokat, feltételeket, amelyek szükséges- sé és lehetségessé teszik az új egyesület megalapítását. Felhívta a figyelmet arra, hogy ez a város mindig is kitűnt azzal, hogy vezetői figyelembe vették döntéseikben a lakosság véleményét, közvetlen érdekeit. Olyan létesítmények, akciók megszervezésében kellene, érdemes segédkezni a megalakítandó egyesületnek, amelyekre utódaink is büszkén hivatkozhatnak. Az alapszabályok ismertetése és megvitatása után — több felszólaló a nagyobb hatáskört, a még hatékonyabb cselekvési lehetőséget sürgette —, 24 jogi személlyel és 78 egyéni taggal kimondták a Kecskeméti Városszépítő Egyesület megalakulását. A véleménynyilvánítás felelősségét, a közügyek még erőteljesebb támogatását vállalta — többek között — a megyei kórház Hugonnay Vilma, Béke és dr. Jávorka Sándor szocialista brigádja, a kecskeméti Óvónőképző Intézet, az OTP Arany János utcai körzeti fiókja, az Észak-Bács-Kiskun megyei Vízmű Vállalat. A megválasztott vezetőség — Farkas Gábor Yibl-díjas építész, városi és megyei tanácstag. Hegyes Gábor, a városi tanács osztályvezetője és HeltaT Nándor újságíró al- elnökök, Kapás Ferenc, a Hazafias Népfront politikai munkatársa titkár és tisztségviselő társaik nevében — Bene Sándor városi és megyei tanácstag, nyugalmazott vállalati igazgató elnök körvonalazta a teendőket. A közeli hetekben a munkabizottságokban elkészülő program-javaslatokat megküldik az alakuló megbeszélésen jelentkezett és az új tagoknak. Észrevételeik, javaslataik fölhasználásával kezdik a nyár végén, az ősz elején nehéz, közérdekű munkájukat. Igazgatói megbízást kaptak Rektori, főigazgatói megbízásokat, egyetemi, főiskolai tanári kinevezéseket adott át tegnap Budapesten a Vigadóban Korcsog András művelődési minisztériumi államtitkár. Beszédében egyebek közt arról szólt, hogy napjainkban az oktatásügy dolgozóinak fel kell készülniük az új feladatok megoldására: a magasabb szintű szocialista értelmiség-képzésre, a társadalmi, gazdasági fejlődést meghatározó innovációs folyamatba való bekapcsolódásra. Bács-Kiskunból igazgatói megbízást kapott Erdei Péter főiskolai docens, a kecskeméti Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézetben és Krajcsovszki József a kecskeméti Óvónőképző Intézetben.