Petőfi Népe, 1983. június (38. évfolyam, 128-153. szám)

1983-06-09 / 135. szám

4 • PETŐFI NÉPE • 1983. június ». BÁCS-KISKUN MEGYE TUDOMÁNYOS DÍJASAI Dr. Szilágyi Tibor, az agrometeorológiai obszervatórium vezetője • A párolgásmérő kádat és a műszereket ellenőrzik az agrometeoro- lógusok Kecskemét-Kisfáiban. Az újságok és az egyéb hírköz­lő szervek rendszeresen ismer­tetik az Országos Meteorológiai Szolgálat időjárásjelzését. Mil­liókat tájékoztat az a nyolc, tíz adat és a kísérő szöveg, ami na­ponta megjelenik. A mezőgazda­ságnak pedig nélkülözhetetlen az ilyen, sőt az ennél részletesebb felvilágosítás. A növénytermesz­tés a korszerű eljárások ellenére, elég kevéssé függetleníthető az időjárástól. Annak kedvezőtlen változása a mezőgazdasági nagy­üzem és a kistermelő számításait egyaránt keresztül húzhatja. Kü­lönösen így van ez a csapadék­ban szegény Homokhátságon, ahol a kecskeméti agrometeoro­lógiai obszervatórium mérései szerint, a sok évi átlagnál 331 milliméterrel kevesebb csapadék hullott 1981 óta. Dr. Szilágyi Tibor obszervató­riumvezető, akit a közelmúltban tüntettek ki a Bács-Kiskun me­gyei Tanács által alapított Tu­dományos Munkáért díjjal, évti­zedek óta vizsgálja, elemzi az időjárásnak a különböző növé­nyi kultúrákra gyakorolt hatá­sát. Pótolhatatlan segítséget nyújt a Magyar Tudományos Aka­démia Kutatóintézetében dolgozó gabonanemesítőknek az az agro­meteorológiai állomás, amelyet 1955-ben az ő közreműködésével szerveztek meg elsőként az or­szágban, Martonvásárott. A dunántúli tapasztalatok alapján határozta el az Országos Meteorológiai Szolgálat a má­sodik agrometeorológiai obszer­vatórium felállítását dr. Szilá­gyi Tibor javaslatára Kecskemé­ten. Az obszervatórium 1958-ban létre is jött, és vezetőjének őt nevezték ki. Azóta dolgozik a munkatársaival együtt, a város­tól néhány kilométerre, Kisfái­ban. Kerítés választja el az obszer­vatóriumot a Zöldségtermesztési Kutató Intézettől, de a két intéz­mény nincsen egymástól elzárva. A kapuja nyitva áll, a munka­társaik gyakran találkoznak, hi­szen jó nélhányan közös érdekű kutatási témáin dolgoznak. ül —; ílzámos előnye van-ennék a szomszédságnak — mondja az Asszonyok késsel Szalai Ferencné (Bugac, Fel- szabadulás u. 18. szám alatti la­kos) mindössze 33 éves. Elvé­gezte a nyolc általánost, majd a helyi termelőszövetkezetben dol­gozott- Tizennyolc éves korában ment férjhez Szalai Ferenchez, házasságukból négy gyermek született. A múlt év tavaszán azonban megszakadt közöttük az életközösség, s a bíróság házas­ságukat 1982 decemberében fel­bontotta. Elgondolkoztató tény, hogy a bíróság három gyereket az apánál helyezett el, egyet pedig állami gondozásba vettek. A tar­tásdíjat az asszony fizette. A há­zasság felbontásához nem kis részben járulhatott hozzá az a körülmény is, hogy Szalainé még 1982 áprilisában életközösségre lépett Kocsis Istvánnal, hozzá­költözött Bugacon, a Cserényi ut­ca 6 'a. számú házba. Mint minden kapcsolat, kez­detben ez is kiegyensúlyozott volt. Fél év múlva azonban már veszekedtek, sőt verekedések is előfordultak: Kocsis István több­ször megverte az asszonyt, aki bánatában mindig ivott. Persze, ivott az élettárs is. Február 3-án — már ebben az évben — Kocsis Istvánnak Bócsára kellett rpen- nie. Elettársa azonnal elhagyta a lakást és italozási körútra indult. Este fél nyolc volt már, amikor hazaért, Kocsis már otthon volt, feküdt a heverőn. Az asszony mellételepedett és elaludtak. Hajnali négy óra körül a férfi felébredt és az asszonyt is fel- költötte, hogy menjenek dolgoz­ni, de Szalainé fáradt, álmos, ( másnapos volt, még pihenni akart. Meglátta azonban a heve­rőn Kocsis pénztárcáját, s azon­nal kiment az álom a fejéből. Magához vetté, hogy megnézze, mennyi pénz van benne. Kocsis azonban ' kijelentette, semmi kö­ze a pénzhez, el akarta venni az asszonytól a pénztárcát. Ütötte, haját tépte, fejét a falhoz verte, végül kicsavarta a kezéből a buk­szát és zsebrevágta. A dulakodó pár azonban nem hagyta abba a vitát, s közben obszervatórium vezetője. — Így volt ez eleinte is, amikor a há­rom nagy kertészeti ágazat, a szőlő-, gyümölcs- és zöldség-, ag­rometeorológiai vizsgálatai ránk hárultak, s a Duna-Tisza közi Mezőgazdasági Kutató Intézet sem szakosodott a zöldségfélék­re. Később az Országos Meteoro­lógiai Szolgálatnál külön osztály alakult a szőlőre, gyümölcsre, ná­lunk pedig a Duna-Tisza közén igen gyakori fagyok észlelése, va­lamint a zöldségágazat maradt. A ZKI munkatársai sűrűn igénybe veszik a közreműködé­sünket a nemesített fajtáik vizs­gáztatásánál. Az időjárás válto­zásainak hatását, az éghajlati té­nyezők és a nemesített zöldség­faj, -fajta kölcsönhatását mű szereinkkel biztonságosabban tudjuk mérni, észlelni. Az Orszá­gos Műszaki Fejlesztési Bizottság felkérésére komplex vizsgálato­kat végeztünk a konzervipari zöldségfélék termelési helyének meghatározására: hol, mit és hogyan érdemes termeszteni, a környezeti tényezők közül elsősor­ban a meteorológiait figyelembe véve. Az egyik tartósítóipari üzem körzetében a mi ajánlása­ink alapján állították ősszé a ke­resett zöldségféle fajtasorát. A gyár az augusztusi idénykezdettől az október végi zárásig a terme­lőktől folyamatosan kapta a nyersanyagot, és minden koráb­binál több készterméket tudott előállítani. A Petőfi Népe. a hét vége ki­vételével, naponta közli az agro­meteorológiai obszervatórium műszeres vizsgálatainak adatait, amelyben a napi közép-, a leg­alacsonyabb és a legmagasabb hőmérsékletre, napsütésre, csa­padékra, légnyomás alakulására nyújt felvilágosítást. Milyen elemzést készítenek ezenkívül az intézet munkatársai? — Havonta összeállítjuk a tárgyhónap legjellemzőbb időjá­rási adatait, és számos intéz­ménynek eljuttatjuk. Gyakran vi­tás kérdéseket is sikerült tisz­tázni például a mezőgazdasági üzenjek és egyes vállalataik között. Ilyen például, hogy érte-c jégverés X gazdaság kajszi termesét, vagy súlyos fagykár júniusban Y gaz­Kocsis zsebéből kiesett a pénz­tárca, és újra az asszony kapa­rintotta meg. Ebből további ve­rekedés keletkezett, persze a fér­fi ütötte a nőt, aki meglátta az éjjeliszekrényen ottfelejtett kony­hakést, fölkapta és megszúrta Kocsis Istvánt. A szúrás a kö­nyököt érte, s a hajlatban át­szúrta a verőeret. Kocsis erősen vérzett. Körülményesen jutott el az ügyeletes orvoshoz, aki első­segélyben részesítette, karjára le­szorító gumicsövet tett és men­tőket hívott. Szállítás közben azonban a szorító gumi kilazult és Kocsis oly sok vért vesztett, hogy mire Kiskunhalasra értek, súlyos, kivérzéses sokkos álla­potba került. Azonnal megope­rálták, vérátömlesztést kapott, s február 5-én hazaengedték. A bíróság a tárgyaláson megállapí­totta, hogy Szalainé szándéka nem irányult a férfi megölésére, s a sérülés ténylegesen hét nap alatt gyógyult. Az asszonyt tíz hónapi börtönre ítélte a bíróság, de a büntetés végrehajtását há­rom évi próbaidőre feltételesen felfüggesztette. Az ítélet jogerős. A másik asszony, aki szintén élettársa életére tört, Nagyhajú Mihályné (Tiszaalpár, Thököly utca 12.). Huszonkét éves volt, amikor 1955-ben férjhez ment. A házasságból azonban gyermek nem származott, s 1973-ban el­váltak. Ezután az asszony Ber­kes Péterrel élt együtt, akitől egy gyermeke született, de az élettárs 1978-ban meghalt. Még egy év sem telt el, amikor a még mindig Nagyhajú Mihály nevét viselő László Margit Ker­tész Lászlóval lépett házasságon kívüli életközösségre. A gyerme­ke állami gondozásba került. E meglehetősen kacskaringós út görbületeit minden valószínű­ség szerint az alkohol is okozta. Nagyhajúné ugyanis . évek óta nagymértékben iszik, idült alko­holista. A tragédia itt is 1983. februárjában következett be, mindössze négy nap eltéréssel a bugaci esettől: 8-án. Ezen a na­daság szőlőskertjét. Elég volt egy pillantás a táblázatokra és máris igazságot tudtunk szolgáltatni. Munkatársaim rendszeresen publikálnak. Kádár Ferenc a szamóca érés dinamikájának vizs­gálata a meteorológiai tényezők­kel összefüggésben írt tudomá­nyos dolgozatot. Novák János a konzerv-zöldbab fenofázisaiban a vízellátottság hatását elemzete ■az' érés 'ütemére. Fekete László | k®8n fUálva£®i ék'‘Kőra-' tavaszi óESgj^öki Míépésének mak- roszinoptikus körülményeiről pon az asszony a termelőszövet­kezet szőlészetében levő mun­kahelyére ment, de mert elkez­dett esni az eső, nem tudtak dol­gozni, az emberek hazamentek. Nagyhajúné kilenc óra körül ért a lakásba, élettársa otthon tar­tózkodott, enyhén ittas volt. Meg­jegyezzük, hogy közben az asz- szony is megivott négy deci bort tisztán. Nos, ilyen állapotban Nagyhajúné száz forintot adott élettársának, hogy hozzon egy kiló húst. A férfi egy óra múlva megjött, hozott húst, (úgynevezett fej húst), amiért körülbelül húsz forintot fizetett, a többi pénzt vi­szont elitta. Sőt, miután átadta a húst, még húsz forintot kért az asszonytól, hogy tovább ihasson. Nagyhajúné néni adott. A fér­fi emiatt dühbe gurult, szidta a nőt, végül pofonütötte. A pofon után elfordult tőle és kifelé in­dult volna. Közben az asszony a közeli asztalról felkapta a kést és a férfi oldalába mártotta. A kés a kilencedik borda magas­ságában hatolt Kertész . László testébe — átszúrva a két puló­vert és az inget — bejutva a mell- és a hasüregbe is. A pen­ge megsértette a bordaközi ve­rőeret, s ennek következtében sú­lyos belső vérzés alakult ki a férfinél, ami közvetlen életve­szélyt okozott. Az asszony, látva élettársa sú­lyos vérzését, megrémült, kerék­párra ült és orvosért ment. Az orvos elsősegélyben részesítette a sérültet, értesítette a mentőket is. Alig múlt el tizenegy óra, ami­kor Kertész Lászlóval az autó a kiskunfélegyházi kórházba érke­zett. Az életveszélyben levő fér­fit azonnal megoperálták, s ez­zel a közvetlen életveszélyt el­hárították. A tényleges gyógytar- tam körülbelül egy hónap volt. A megyei bíróság, mérlegelve az enyhítő és súlyosbító körül­ményeket, Nagyhajú Mihálynét háromévi börtönre ítélte, további három évre eltiltotta a köz­ügyektől és elrendelte kényszer- gyógyítását is. Az ítélet jogerős. G. S. írt. Jómagam a kora őszi fagyok jelentkezésének várható idő­pontja és a fagymentes időszakok hossza Kecskeméten címmel ké­szítettem összefoglalót. Valameny- nyi a szaklapokban jelent meg. Bizonyos, hogy dr. Szilágyi Ti­bornak és munkatársainak tu­dományos dolgozatai, tanulmányai segítséget nyújtanak a mezőgaz­dasági üzemeknek, kisterme­lőknek és mindazoknak, akik a megyében a kertészeti ágazatok fellendítéséért fáradoznak. Kiss Antal HÁZI JOGTANÁCSADÓ A nyugdíjról Hazánkban több mint két­millió nyugdíjas van, s számuk évente mintegy ötvenezerrel nö. Körülbelül ötszázezren vállalnak munkát a nyugdíj mellett, s valószínű, hogy mind többen élnek az újabb szabá­lyozás adta lehetőségekkel. Érthető, hogy a nyugdíjtörvény és a végrebajtásl szabályok Iránt állandó az érdeklődés. A SZOT Társadalombiztosítási Főigazgatóság közreműködé­sével a Házi Jogtanácsadó el- mű fűzet szerkesztői két rész­ben közreadják a nyugdíjjal összefüggő tudnivalókat. Az első részben a nyug­díjjogosultság és a nyug­díj kiszámítására vonatko­zó szabályok szerepelnek, míg a júniusa folytatás a nyugdíj igénylésével, meg­állapításával folyósításával — ide értve a nyugdíj mel­lett munkát végzőkre vo­natkozó szabályokat —, to­vábbá a jogorvoslattal fog­lalkozik. Néhány kérdés a hét fe­jezetből álló májusi fő té­mákból: Ki jogosult öreg­ségi nyugdíjra? Milyen idő­szak keresete képezi a nyugdíj alapját? Kinek jár ösztönző nyugdíjpótlék? Ki jogosult rokkantsági nyug­díjfa? Hogyan számítják ki a nyugdíj alapját képező átlagkeresetet? Hogyan számítják be a "mellékfog­lalkozásból vagy másodál­lásból származó keresetet? Milyen esetben vehető fi­gyelembe a bedolgozóként eltöltött idő? Kinek jár há­zastársi pótlék? Ki kaphat hozzátartozói nyugellátást? Kaphat-e az élettárs özve­gyi nyugdíjat? Mikor jo­gosultak a mezőgazdasági szövetkezeti tagok öregsé­gi és munkaképtelenségi. járadékra? Soronkövetkező számukban — mint előre jelzik — közölni fogják a televízió „Jogi ese­tek” márciusi adásának teljes szövegét, és folytatják dr. Erőss Pál „Zárójelben” című rovatának közlését, amely a májusi számban a végrendel­kezés tartalmi követelményei­vel kapcsolatos tudnivalókat Ismerteti, majd júniusban a Jogalap nélküli gazdálkodás különböző eseteivel foglalko­zik. Az ország állami húsipari vál­lalatainak nagyszerű eredményei­ről, a tröszt kitűnő kezdeményezé­seiről, a hazai ellátásban és aZ ex­portban végzett kimagasló mun­kájáról, a felárrendszer kiterjesz­téséről, s egyéb hasznos figyelem­re méltó dolgokról hallottam Fa- ludi Endrétől, az Állatforgalmi és Húsipari Tröszt vezérigazgatójá­tól a június másodikai sajtótájé­koztatón. Elismerem, hasznos, kez­deményezéseket tett a tröszt. Meg­mutatkozik ez abban is," hogy ösz­tönzési módszerükkel elérték: még sohasem sikerült annyi ser­tést felvásárolni az év első öt, hó­napjában mint az idén. Tőkehús­ból és -készítményekből ugyan­csak növelték a termelést, az ex­portot. Az állami húsipar tavaly száz- milliárd forintnál többet forgal­mazott, a nyereség egymilliárd hétszázmillió forint volt. A vezér- igazgató megállapította, hogy ez nagyon szerény összeg, aminek egyetlen okát említette: sokat köl­tenek a termelők ösztönzésére, újabb módszerek bevezetésére. Ha ez lenne csak az indok, bó­logatva tovább mennék a számok mellett, de a valóság mást is mu­tat. Nem hangzott el ugyan a saj­tótájékoztatón, csak egy kérdésem kapcsán fogalmaztam meg: a tröszt több vállalata ráfizetéssel dolgozik. Vonatkozik ez elsősor­ban a Dunántúlon épült új fel­dolgozókra, olyannyira, hogy kö­zöttük akadt, amelyik erre az év­re eleve veszteségei tervezett, amit mór az első öt hónapban „sikeresen” túlteljesített. Vannak kombinátok, mint például a mis­kolci, amelynek kapacitását alig 70 százalékban használják ki, azonban nem ez az egyetlen. Ráfizetéssel megéri? Miért ráfizetéses több húsipari vállalat? Miért épültek a Dunán­túlon hatalmas feldolgozók? Miért éppen a szekszárdi és a tatabá­nyai üzemek rekonstrukcióját ha­tározták el néhány éve, amelyet mostanság fejeznek be? Miért Sopronban építenek vadonatúj húsfeldolgozókat, amelybe — a BÁCSHÜS mintájára — a szövet­kezetek betársulását szeretnék el­érni. Miért éppen Gyöngyösön lesz húsfeldolgozó közös vállalat, vagy Szolnokon, ahol ugyancsak egy ilyen beruházást terveznek? A felsorolt kérdések oka, amit mindegyik kérdés után le lehetett volna írni: ... holott ezeken a te­rületeken nincs elegendő alap­anyag, nem hizlalnak annyi ser­tést, amennyire a feldolgozóknak szükségük van. A vezérigazgató az említett saj­tótájékoztatón nem vitatta kérdé­seim jogosságát, sőt ki is jelen­tette, hogy valóban nincs az em­lített területeken annyi élőállat, amennyi kellene... de hát ez a döntés. Bevallom, egy cseppet sem ér­tem. Mondom is, hogy miért. Nem új az elvi állásfoglalás, hogy a vágóhidakat, húskombinátokat oda érdemes telepíteni, ahol a legtöbb állatot nevelik, hizlalják. Már egy 1979-es kormányhatározat is egy­értelműen kimondja: az alap­anyag-termelő vidékekre kell a feldolgozókat telepíteni. Hát ak­kor miért nem Bács-Kiskun me­gyében építenek húsfeldolgozó üze­met? Miért halogatják immár húsz esztendeje, miért hitegetik évről évre a megyét, a kiskunfél­egyházi vágóhíd vezetőit — első­sorban a tröszt —, hogy itt rövi­desen megtörténik a rekonstruk­ció? y ütázó vágóállatok Vizsgáljuk csak meg, indokolt-e egyáltalán, hogy Bács-Kiskunban húsfeldolgozó épüljön, illetve a kiskunfélegyházi üzem rekonst­rukciója megtörténjen. Kezdjük a legfontosabbnál, az alapanyag-ter­melésnél. A megyében az elmúlt esztendőben 1 millió 300 ezer ser­tést hizlaltak, legtöbbet az ország megyéi közül. A kiskunfélegyházi vállalat az ország sertésvágó ka­pacitásának két százalékával sem rendelkezik, holott az ország vá- góhídjaira kerülő állatok mintegy 12 százalékát vásárolja fel. A megyéből a vágóállatok — sertés, szarvasmarha, juh — 70 százalé­kát elszállítják 100—200 kilomé­terre levő vágóhidakra. Az ada­tokból kiderül: indokolt feldolgo­zó építése a megyében. Ne hogy valaki félreértsen, ezért leírom: elismerem, a megyehatár nem országhatár, tehát egyetlen megyének sem szabad autarchiá- ra törekedni, azt kívánnia, hogy a megtermelt összes nyersanyagot fel is dolgozza. A megyékből a ki- és beszállítás helyén való do­log, természetes. Az ésszerűség, a gazdaságosság azonban ennek ha­tárt szab. Hatékonysági számítás­sal eldönthető, hogy miből és mennyit szállítsanak, és az is, hogy milyen távolságra. Azoknál az állami húsfeldolgo­zó vállalatoknál, amelyek veszte­ségesek. éppen a szállítás költsé­ge és a szállítással összefüggő egyéb dolgok viszik el a nyeresé­get. Döntően ebből adódik a rá­fizetés. Nem napjainkban találták ki, hogy a sertések — különösen az érzékeny hibridek — rosszul tűrik a szállítást, nagy az elhul­lás, és a stresszhatás következté­ben a hús minősége jelentősen romlik — ugyanis vizenyősebb, értéktelenebb lesz, egyes töltelék­áruk készítésére kevésbé alkal­mas. A legnagyobb költség — a feldolgozónak veszteség — az autóztatás Kiskunfélegyházától Pápáig, Szekszárdig, Kaposvárig, Miskolcig, Tatabányáig és még sorolhatnám. (Egyébként kiszámí­tották: 5—6 év alatt kifizetett szállítási pénz és egyéb veszteség összege azonos egy íjj BÁCSHŰS- méretű feldolgozó beruházási költségével!) A másik tényező a biztonság, a folyamatos élőállat-szállítás. Fu­varozási nehézségek, gondok miatt félnapokat állni... ugyancsak veszteségnövelő. A Bácskai nyereséges Az ellenpélda is itt van a sze­münk előtt: a Bácskai Húsfeldol­gozó Közös Vállalat, amely 35 ki­lométeres körzetből vásárolja fel a sertéseket, vagyis olyan szállí­tási optimumkörből, amelyben az utaztatás költsége elhanyagolható. És nyereséges a vállalat. Sőt mi több, az üzemindulás kezdete óta. A nyereségességét azóta is növel­ni tudta. Most már nincs más hátra, mint az említett, helyzetvázlatból a tényeket egymás mellé rakni, és ezután ismét feltenni a kér­dést, miért hanyagolja el a hús­ipari tröszt 'Bács-Kiskun megyét? Miért nem valósul meg a régen kívánt és húsz éve tervezett kis­kunfélegyházi húsipari rekonst­rukció? S mivel kifejtettem véle­ményemet —, ha nem is az elő­zőekben leírt részletességgel — Faludi Endrének is az említett sajtóiéi é.-coztatj.n. méginkább megdöbbentett válasza: „A kis­kunfélegyházi húsüzem rekonst­rukcióját nem tervezzük, nincs erről most szó”. Sőt, még azt is mondta, hogy nem tartja szüksé­gesnek bővíteni a húsfeldolgozó- kapacitást Bács-Kiskun megyé­ben, majd hozzátette: a megyének élőexportra van nagyobb lehető­sége. Népgazdasági érdek! Teljesen érthetetlen a jövedel­mezőséggel, a hatékonysággal szembenálló gondolkodás és dön­tés. Azzal, hogy továbbra is a me­gyéből szállítják 200 kilométerek­re az élőállatot, egy-egy távoli húsfeldolgozóba, ott nem javul a jövedelmezőség, nem csökken a veszteség. De akkor miért erőltetik a du­nántúli építkezéseket és rekonst­rukciókat? Száz szónak is egy a vége: a megye nem újabb beruházási fo­rintokat kíván, a mostani pénz*- szűke helyzetben. Mert az emlí­tettekből kitűnik, pénze van a trösztnek, hiszen másutt folynak rekonstrukciók és beruházások, vagy ezek előkészítése megkezdp- dött. Csakhogy éppenséggel nem ott, ahol nyersanyagellátási szem­pontból indokolt lenne. A jöve­delmezőséggel szembenálló beru­házásokkal elsősorban népgazda­sági és nem területi érdeket sér­tenek. Bár e kettő ez esetben szo­rosan összefügg egymással. Csabai István A TÁRGYALÓTEREMBŐL: Sok párhuzamosságot mutat az a két bűncselekmény, amelyben a kö­zelmúltban született jogerős ítélet a Kecskeméti Megyei Bíróságon. Mind­két ügy vádlottja asszony, a sértették férfiak, a „hajtóerő** pedig — talán nem is kellene hangsúlyoznunk — az iszákossá^, az alkoholizmus. A kép­let azonban mégsem ilyen egyszerű, mert a hasonlósághoz tartozik az is, hogy a két asszony élete jól, rendezetten indult a házasságkötéskor, csak azután, évek elteltével siklott vakvágányra. Nincs helyünk, de adatunk is csupán minimális annak elemzéséhez, hogy miért és hogyan, mely időpont- ' tói fordult a két asszony élete a mélységek felé. Az azonban már-már tör­vényszerű, hogy a „leszálló ágban** magukhoz hasonló, ugyancsak zilált életű férfiakkal kerültek össze. Meddő dolog lenne analizálni, hogy mi­ért kellett ezeknek a kapcsolatoknak bűncselekményben végződni s lett volna-e visszaút a lélek és az alkohol bugyraiból. Miértegy * SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ C4.4. I margójára nem ott Lm épül feldolgozó, ®1 áhöflí legtöbb ^«sertés fhízik?

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom