Petőfi Népe, 1983. június (38. évfolyam, 128-153. szám)

1983-06-09 / 135. szám

1983. június 9. • PETŐFI NEM • % MIT LÁTTAM A VAJDASÁGBAN1? Hasonlóságok, különbségek Barátságosan köszönti a Székesfehérvár—Zom- bor járat gépkocsivezetőjét a jugoszláv határőr, tiszt. Régi ismerősök. Gyors útlevél- és vámvizsgá­lat. Két fejkendős parasztasszonynak csak néhány percre kell megszakítani útját. Visszakapják ira­taikat és máris Backi Breg felé kerekeznek. Haza- memnek, vagy innen szólítja dolguk Őket jugoszláv területre? Magyarok, bunyevácok? Ki tudja? Bácskaiak, minit ahogyan jellegzetesen bácskai határon innen és túl ez a vidék. Évszázados ha­gyományok, szokások igazgatják itt is, ott is az ízlést, az életvitelt. Az utóbbi évtizedekben mégis másként gyara­podtak a magyar és a vajdasági falvak: állapítom meg az autóbuszból nézegetve. Nálunk valamivel többet építettek, de ritka a praktikusan szép ház. Pallérízlésű monstrumok, kivagyisan ciírálkodó kerítések rontják az ízlést. Déli szomszédunk ha­tármenti falvaiban a régi paraszti háztípusok ja­vított, korszerűsített változatai alkalmasabbak a paraszti életvitelre. Előrélátóbban őrizték a góré. kát, a .tágas magtárakat, nem akarták mindenáron a városokat majmolni. Szokatlan látvány: nagylétszámú asszonycsapa- tok hajladoznak a közös táblákban. Vagyis: mi előbbre tártunk a gépesítésben, a vegyszeres gyom. irtásban, a falusi ipartelepítésben. A munkanélkü­liséggel küszködő Jugoszláviában a városok kevés­bé szívták el a falusi munkaerőt, mint nálunk. Jó­val kevesebb a melléküzem, a kitelepített gyár­részleg, ennek következtében a női munkahely. • A város legszebb középülete. (Karátb Imre fel­vétele) • Csoportkép a találkozás emlékére. Észre sem vettem, máris Zomborba értünk. Most is tiszta, nyugodt, derűs, mint mindig. Furcsa em­berek élnek errefelé. A régi megyeháza előtti park olyan gondozott, olyan virítóan zöld, mint utolsó ittjártamkor. Elképzelhetetlen, hogy ilyen-olyan célra, alkalmilag vagy véglegesen kisebb-nagyobb darabokat hasítsanak ki ápolt parkjaiból. Az üzletek poloain sokféle áru kínálja magát, de az itt élők szerint egyre többször kénytelenek sorba állni tejért, mosószerért. A mindig népes piacon azonban a narancs- és az almakínálat jóval nagyobb a vásárlókedvnél. Az új szállodában találkozom előző napi bemu­tatkozásuk sikerétől jó hangulatú kecskeméti szí­nészekkel. Szeretik Zombort, a zomboriakat. Köl­csönös a rokonszenv. Az természetes, hogy a szí­nészek törzshelyén nincs végé-hossza a mesélés. nek, a közös élmények idézésének. Csillognak a szemek, de tévedne az a kedves olvasó, aki túlzott jelentőséget tulajdonítana az elfogyasztott vinyak- nak, a könnyű boroknak. A jóízű beszélgetés sze­szei színesítik az arcokat. A robotos napok üdítő oázisai az ilyen kirándulások. Munkamegbeszélésre is marad idő, ha nem is sok. A két társulat vezetői egyeztetik a további programot. Ősszel a zomboriakat várják Kecske­métre. Szóba kerülnek a gondok is. A gazdasági nehézségeket itt is, ott is kegyetlenül megérzik a kulturális intézmények. Drágulnak a díszletekhez, a jelmezekhez használt anyagok. Fölfelé kacsint­gatnak a nyomdai árak. A régi színházbarátok is meggondolják, hogy mire költsék a pénzüket. A vendégek és a házigazdák sorra veszik a kö­zös ismerősöket. „Mi van — csak így mondják — a Csapiár Vilivel?” Az öreg Konjovioh mester dol­gozik-e még, tudakolják honfitársaim. Hova szer­ződött Andresz Kati? „Mikor nyílik az új áru­ház”, kérdi az egyik zombori színész. „Ha arra járok, megnézem”, ígéri. A vajdasági társulatban kevesen beszélik nyel­vünket, a kecskemétiek közül csak ketten-hárman tudnak valamicskét szerbül, de olyan jókedvű, fo­lyamatos á társalgás, mintha mindenki értene min­den szót. - \ e nadi-ia» (Folytatjuk) ' Heltai Nándor KÉPERNYŐ így jöttem... A Jancsó Miklósról készült portréfilmnek feltétlenül helye lenne az Iskolatévé filmesztéti­ka és világnézeti adásaiban. A valóságban azonban az Így jöt­tem című adást (s benne önma­gukat) aligha láthatták a szom­bathelyi Bolyai János Általá­nos Iskola értelmes, kedves diákjai, akik a film első harma­dának felszabadult riporterei voltak. Hisz bizonyára mélyen aludtak már pénteken este ti­zenegy. óra körül, amikor a mű­sor kezdődött. De lehet, hogy lepihentek már az egri Dobó Ist­ván Gimnázium évvégi hajrá­ban kifáradt tanulói is (akik a filmben szintén a rendező be­szélgetőpartnerei voltak), sőt valószínűleg álomra hajtották a fejüket az elhúzódott Ki mit tud? izgalmaitól elpilledt felnőtt né­zők milliói is, vagy a krimit nézték a kettesen. A műsorszer­kesztés tetszés-indexeken edző­dött pszichológusai nem merték tehát ingerelni az 0 állampolgáro­kat, nem kockáztatták egy eset­leges tízezres vitázó levéláradatot azzal, 'hogy valami nem-réteg időpontot keresnek a portréfilm' számára. Pedig ez a Horváth Ádám rendezésében készült film több ok miatt is kiemelkedett a portrék seregéből. Megtagadta először is azt a tömegkommuni­kációs mindennapjainkban las­san kánonná merevedett (ké­nyelmes) hagyományt, mely meg­határozza, hogy kulturális és társadalmi életünk nagyjairól milyen recept szerint kell elké­szíteni azt a portréfilmet, melyet rendszerint az illető halála után megemlékezésül megismétel- (het)nek. Az e fajta (egyébként néha egészen kiváló) műsorok el­készítésének illemszabályait egy közepesen rutinos tévénéző is össze tudná állítani. Tehát: végy egy élete ajkonya felé baktató „nagyembert” lehetőleg köny­vespolccal a háta rnögött vagy egy lugasban hűsölve. Végy hoz­zá egy párás szemű, megtisztel­tetéstől elakadó hangú ripbrtert. aki vagy teljesen) a háttérben marad vagy megjelenik ugyan, de mindenben a forgatókönyvhöz, esetleg az előzetes megállapodás­hoz tartja magát — tehát nem provokálja a riportalanyt, osak tiszteletteljesen érdeklődik. Olyan egyszólamú lefilmezett mono­lógok vagy beszélgetések ezek te­hát, ahol csak a riportalany ál­lítja be számunkra az eseménye­ket, mintegy az utókor előtt fel­tárva azokat. Az objektív Jancsó által emlegetett objektivitása segítségével persze áttételesen az ilyen szemérmesen, magyar módra meginterjúvolt nagysá­gok, egyéniségének hitele is iga­zolódhat vagy elveszhet. De Jancsó s e portréfilm for­gatásán részt vevő barátai na­gyobb kockázatot vállaltak. Nyíl­tabb kártyákkal játszottak, a je­len magyar társadalomnak és nem az utókornak szánták üze­netüket. A világ minden táján elismerésekkel elhalmozott film­rendező az ország nyilvánossága előtti bemutatásának általános célja helyett — tehát annak a ténynek elemzése helyett, hogy Jancsó volt aki jelenkori film- művészetünkben a konfliktusok; kai terhelt Magyarország és Ke- let-Európa történetének utóbbi kétszáz évét a filmnyelv, film­forma segítségével úgy gondolta, és gondoltatta végig a világgal, bogy létmodelljei tükrében szük- ségszerűségi sorrá kapcsolódtak e népek sorsának és tudatának ellentmondásai, az önbecsapások­ból kisarjadó veszteségeik és ezeknek az egyénbfen és társada­lomban továbbgyűrűző követel­ményei — egy „konkrétabb fá­ba vágták fejszéjüket”. Olyan dokumentumfilm-formát szer­kesztettek. melyben közvetetten filmes eszközökkel elhelyeződött, értékelődött a magyar társada­lom „Jancsó-komplexusa” is, de melynek legfőbb bevallott, for­maépítő vizsgálati tárgya á ren­dező személyisége volt. Ezt a filmben kevésbé hangzatosán Jancsó maga is megfogalmazta: „Az emberek, akik ezt a filmet nézik, arra kíváncsiak, hogy az egy igazi pali vagy egy hazug?” S a tétel bizonyítására | vagy elvetésére a nézők számára tény­leg szélsőséges kísérleti feltéte­leket teremtettek. Hiszen a ma­gyarok egy része által érthetet­lennek kikáltott, „csak szűk ré­tegek számára megközelíthető”, vagy steril formai játékokkal kí­sérletezőnek vagy a hatalomnak parabolisztikus formában üzen- getőnek tartott világpolgár ren­dező általános iskolás gyerekek­kel beszél életéről, vitatkozik filmjeiről. S a két fél láthatólag igen jól megérti egymást. Pedig a kisdiákok arcán pásztázó kame­ra objektivitásának segítségével ellenkező esetben milyen köny- nyen lelepleződhetett volna en­nek a párbeszédnek az álsága, a kérdések betanultsága, a műlel­kesedés. De itt nem volt szó sem­mi efféléről. A kisdiákok nyíltan, kíváncsian cseréltek gondolatot az őket egyenrangúként kezelő rendezővel, akinek nyitott egyé­nisége, Európa és világ tágassá­gé gondolkodása meghódította az egyébként fejlett kritikai ér­zékű gimnazistákat és főiskolá­sokat is. A „kényes kérdésekről” való nyilvános véleménymondás honi illemkódexét figyelembe venni nem akaró mély őszinte­sége, illúziótlan történelem- és társadalomszemlélete, a film­művészet fejlődésének perspek­tívájáról való elmélkedése bi­zonyára sok néző gondolataiban is visszhangra talált. A filmben riporterként szere­peltetett három generáció kérdé­seiből utólag más, a Jancsó-je­lenség nyolcvanas évekbeli ma­gyarországi sorsával összefüggő problémakörök is kirajzolódnak. Például, hogy minél inkább nő­nek a fiatalok, annál kevesebben vállalkoznak közülük „önlelep­lező” kérdésfeltevésre, annál ke­vésbé nyitottak. Vagy hogy meny­nyire átplántálódott már belé­jük a művészet és a művészek feladatával kapcsolatos hamis elvárás, s hogy a deklarált nép­szerűsítés ellenére mennyire nem érzékelhető a köztudatban a film­nyelvi kultúra elterjedése. Az objektív tehát e portréfilm csalafinta szerkezetének segít­ségével nemcsak Jancsó Miklós, a filmrendező képét rajzolta meg. hanem áttételesen a filmen meg sem jelenő felnőtt magyar ál­lampolgárok filmművészettel szembeni „elvárásait” is vissza­tükrözte. H. Gy. AZ EMBEREK NEMCSAK A KÁLYHÁK MELEGÉRE VÁGYNAK Közművelődés tanyán Kecskemétről Budapest felé haladva az E5-ös út mentén nagy tábla hirdeti: Mezőgazdasági Mi­nisztérium Tanyamúzeuma, La- josmizse. Egy mai is jelenlévő, számtalan vonatkozásában tovább fejlődő életforma tárgyi emlékei­nek gyűjteménye. A nagyközség központjában Cegléd felé fordul­va mintegy hat kilométerre La- josmizse, Egy ma is jelenlévő Megyei Művelődési Központ tanyaklubja. Ahogy az itteniek hívják, Mizseklub. Zsier Sándor klubvezető már vár ránk. 'Büszkén mutatja be birodalmát, a színes tévével, szte­reó rádióval, lemezjátszóval, já­tékokkal felszerelt klubszobát, és a vetítőtermet. — A legtöbb helyen panaszkod­nak az emberek aktivitására. Nem nehéz itt, az „isten háta mögött” élőket megnyerni a kul­túrának? — A klubot megalakulása óta, immár öt éve vezetem, sőt az egész még régebben kezdődött! Ebben a tanyai iskolában taní­tottam, amelyből később a klu­bot kialakítottuk. így a környé­ken szinte mindenkit ismerek, könnyebben tudom szokásaikhoz alakítani programjainkat. Itt a tanyán még jobban kell alkalmazkodnunk az emberek életviteléhez. Számolnom kell például azzal is, hogy mikor kell etetni az állatokat, mikor nem parancsolóbb az elvégzendő mun­ka szava, mint az a rendezvény, amelyre a környék 35—40 tanyá­ján élő embereket invitáljuk. — Milyen programokatr kínál a klub? — Minden hétfőn filmvetítést tartunk, havonta egy alka­lommal nagyobb rendezvénye­ket szervezünk, ilyenkor hi­vatásos művészek vagy más közművelődési intézmények ama­tőr együttesei, szólistái lép­nek fel. TIT-előadásokat, kiállí­tásokat, diszkóprogramokat is rendezünk. Évente egyszer-két- szer országjáró kirándulásra visszük legaktívabb klubtagjain­kat. Nem feledkeztünk meg a gyermekekről sem: ma már nagy hagyománya van játszóházi fog­lalkozásainknak. olyannyira, hogy a községből is sokan járnak rá. Sokat köszönhetünk a lajos- mizsei Kossuth Tsz-nek, mivel egy-egy nagyobb rendezvény al­kalmával saját autóbuszával szál­lítja a tanyaközpontokból, kül­területi iskoláktól az embereket, így az idősek is eljutnak prog­ramjainkra. — Tavaly a Kecskeméten tar­tott falúkonferencián Romány Pál, az MSZMP Bács-Kiskun me­gyei Bizottságának első titkára Lajosmizsét a városias falu ka­tegóriájába sorolta. Olyan tele­pülések közé, amelynek arculata gondozott, viszonylag jó a köz­műves ellátottsága és a lakos­ság igényei már kifejezetten vá­rosias jellegűek. Miként hat ez a városias falu a tanya közmű­velődésre? — Elsősorban azzal az életfor­mával, amely az egyre fejlődő mezőgazdasági tevékenység kö­vetkezménye. A faluban járva- kelve a tanyasi embernek olyan igényei támadnak, amelyekre azu­tán közvetlen környezetében is vágyik. Említettem már a téesz segítségét, kapcsolatban vagyunk még az általános iskoláig diákott­honnal — ahol 270 tanyai gyerek tanul —, a művelődési házzal, a könyvtárral. Az együttműködést az ésszerűség is ösztönzi, hiszen a helyi könyvtárból hozzuk a klubban kölcsönzött könyveket, a művelődési ház rendezvényei közül többet mi is átveszünk. — Milyen tervei vannak a klub­nak 1983-ban? — Nagy és teljesen új terve­ink nincsenek. Azt akarjuk to­vább vinni, amit öt éve elkezd­tünk. Ezentúl is aktív kapocsként szeretnénk szolgálni, hogy ne sorvadjanak el, hanem épüljenek az itt élők gazdasági, kulturális emberi kapcsolatai. Lajos mizse tizenkétezer la­kosából ötezer ma is külterüle­ten él, ahol az élet sokszor ne­hezebb. feszítettebb, mint más­hol. Nem könnyebb itt sem ki­mozdítani az embereket megszo­kott környezetükből, téli estéken a szoba melegéből. De hogy mégis sokan vállalják a három-négy ki­lométeres gyalogutat. azt mutat­ja, hogy más melegségre is vágy­nak, mint amit a kályhák ad­nak. Az emberi kapcsolatok me­legségére. Túri András KRŐZUS ÉS DÁRIUS KINCSEI Regényes könyv az aranyról A tenger fenekére, az inkák és eszkimók egykori világába, a földalatti csontok elveszettnek hitt birodalmába, a híres ókori selyemútra, görög tájakra és a dzsungelekbe, valamint a vallás- történet nehezen áttekinthető útjaira vittek el eddig az Univer­zum Könyvtár kötetei, amelyek a Kossuth Könyvkiadó jóvoltá­ból láttak napvilágot, az elmúlt esztendőkben. Ezúttal Máté György könyvét tette. le.a kiadó —. éppen, az ünnepi-! könyvhét előtt — a művelődni'vágyó olva­sók asztalára, az alábbi címmel: A Nap verejtéke. A Nap verejtéke? — veti fel a fejét a mindenre odafigyelő olvasó. Igen — éltető égitestünk verejtéke az arany, legalábbis az egykor élt, sokat emlegetett inkák felfogása szerint. S hogy ez nem is volt csupán misztikus mé­retű túlzás, azt bizonyítják a ki­tűnő kötet lapjai. „Az arany vért és szennyet árasztó karrierjét” írta meg a sokoldalúan felkészült, rendkívül sok levéltári és egyéb kutatást végző szerző ebben a regényes művében, amelyet alig­ha tesz le új dolgokra szomjas ol­vasó, úgy, hogy ne olvasta volna el egyszuszra. (Engedje meg min­denki most. hogy magamból in­duljak ki.) Legfeljebb azt kérdezi kis töp­rengés után az ember: tényleg csak szennyet és vért? Nem be­tol yásalta-e vajon a kötet íróját Ady Endre Vér és arany című versének nehézveretű mondani­valója? Bizonyára igen. Persze nem ez a lényeg. A vér és szenny igaz. Ám igaz a sok-sok öröm, boldogság is, amely e nemesfém­hez kapcsolódik, immár ötezer év óta. Amióta az egyiptomiak el­kezdték beolvasztani a csillogó szemcséket Es a pénz? Hiszen elsősorban ezt jelenti — és helyettesíti — az arany régóta. Ezt az egykori Lüdiá- ban kezdték el csinálni, hogy azután a híres Krőzus, majd a perzsa Dárius király hívja fel általa gazdagságára a figyelmet. Az ilyen jellegű, novellisztikus fejezetekben bővelkedik az arany-regény. Mondjunk más pél­dákat is? Milyen volt a múlt szá­zadi amerikai és alaszkai arany­láz? Hogyan igyekeztek aranyat csinálni az alkimisták? Miként készül a fehérarany? Hol csinál­tak aranykoronát uralkodónak legelőször? (Bulgáriában.) Mindent egybevetve: A Nap verejtéke, nem egyszerűen isme­retterjesztő mű, hanem izgalmas, érdekfeszítő olvasmány is. Ha az elmondottakat azzal próbál­juk alátámasztani, hogy a téma megihlette Shakespearet, Bal- zacot. Wagnert és többek között Chaplint, akkor bizonyára még többeket sikerül meggyőznünk arról, hogy egy szokatlanul gaz­dag tartalmú, különleges köny­vet vehetünk kezünkbe, a Kos­suth Könyvkiadó jóvoltábóL V, M. ÚJ OSCAR-TULAJDONOSOK A legnagyobb sikert a Gandhi aratta A nemrég kiosztott Oscar-dí- jak nyerteseiről beszámoltak lapjaink. A rövid információn túl bemutatjuk kicsit részleteseb­ben a díjnyerteseket. Richard Attenborough ren­dező két évtizede dédelgette ma­gában Gandhi életének filmre vitelét. A terv megvalósult, és óriási diadalt aratott az elkészült mű: nyolc Oscar-díjat ítéltek meg alkotóinak, többek között a rendezőnek, az operatőröknek, forgatókönyv-íróknak. A legjobb férfi alakítás díjával Mahatma megszemélyesítőjét, Ben Kings- ley-t 'tüntették ki. Kiválasztása a címszerepre igazi telitalálat. Kingsley anyja angol, apja in­diai. Elmélyülten készült a sze­repre, játéka a film legnagyobb ereje. Partnerei is neves és ki­tűnő művészek. Mertin Sheen új­ságírót alakít, lan Charleson pa­pot, Gandhi egyik, hű követőjét. Fontosabb szerepet kapott a filmben Candice Bergen, John Gielgud, Trevor Howard, John Mills. A kísérőzene szerzője Ra­vi Shankar. • Ben Kingsley, Gandhi alakító­ja az azonos című filmben. Attenborough úgy nyilatkozott, hogy magáévá tette Gandhi fel­fogását a békés ellenállásról: „A szemet szemért azzal végződik, hogy az egész világ vak lesz”. Négy Oscar-t kapott Steven Spielberg E. T. című produkciója (ő rendezte A harmadik típusú találkozásokat is.) A kissé ijesz­tő, de kedves és mulatságos űr­béli figura már megjelent a ma­gyar ajándékboltokban. Ezt te­hát előbb láthatjuk, mint földi kalandjait a mozikban. A legjobb női főszereplőnek járó Oscar-díjjai az idén Meryl Streepet tüntették ki a Sophie választása című filmben nyújtott teljesítményéért. Két évvel eze­lőtt a színésznő már nagy sikert aratott A francia hadnagy asz- szonya című viktoriánus törté­netben, amelyet Harold Pinter írt, és Karel Reisz rendezett. Az inkább érdekes, mint szép, de nagyon tehetséges színésznőt egy nálunk is nagy sikerű film fő­szereplőjeként ismertük meg: Joannát játszotta 1 Kramer kont­• Maryl Streep, a legjobb női főszereplő Oscar-dijának nyerte­se. • Jessica Lange, a legjobb női epizodista. ra Kramer című alkotásban, Dus­tin Hoffman partnereként. Louis Gossett neve és arca nem ismerős, ö a Tiszt és úriem­ber című film egyik epizódala­kításáért kapta meg az Oscar-dí­jat. A színesbőrű művész Foley őrmestert alakítja, és hogy mi­lyen jól, azt jelzi, hogy a fősze­replő, Richard Gere az amerikai közönség egyik kedvence, az Os- car-dijat mégis az epizodista kap­ta. A legjobb női epizódalakitás díját Jessica Lange nyerte a Tootsie című. Sydney Pollack- filmben nyújtott alakításáért. A színésznőt már jól ismerjük, hisz A postás mindig kétszer csenget nálunk is sikerrel fut a mozik­ban. Szerencsés ember, hisz eb­ben a filmben Jack Nicholson partnere lehetett, a Tootsie-ban pedig a nem kevésbé kitűnő és népszerű Dustin Hoffmané.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom