Petőfi Népe, 1983. március (38. évfolyam, 50-76. szám)
1983-03-04 / 53. szám
Kilencven évvel ezelőtt, 1893. március 4-én született Füzesgyarmaton, és 70 éves korában, 1963. áprilisában halt meg Rákos Ferenc jogász, a jogtudományok kandidátusa, író és műfordító. A budapesti egyetemen 1916- ban szerzett jogi doktori diplomát, s már iaz 1910-es évek elejétől aktívan részt vett az SZDP munkájában. Végigharcolta az első világháborút; 1918 őszén a kispesti Munkástanács elnöke vßlt. Részt vett a KMP megalapításában, is a Központi Bizottság tagja lett. A proletárdiktatúra idején a Budapesti Forradalmi Törvényszék, majd a Katonai Forradalmi Törvényszék elnöke és a Szövetséges Intéző Bizottság tagja, rövid ideig pedig a Vörös Őrség főparancsnoka. A fehérterroir elöl Ausztriába menekült, ahol 1920-ig internálták. Ekkor a párt Ungvárra küldte, s 'az ottani pártlapot szerkesztette, 'maód Becsbe visszatérve, a Proletár című lap szerkesztője lett. 1925-ben ,a Szovjetunióba költözött, s különböző felelős funkciókat töltött be. A törvénysértések ’áldozataként hosszú éveket (1938— 1946) töltött munkatáborban, majd kényszerlakhelyen, míg végül 1956-ban rehabilitálták. Miután 1948-ban hazatérhetett, irodalmi munkából élt, később rkönyvkiadói igazgatóként dolgozott. 1956-tól a Legfőbb Ügyészség politikai főosztályát vezette, 1960-ban történt nyugdíjazásáig. Számos jogi tanulmányt írt; orosz tudományos és szépirodalmi műveket fordított; elbeszéléseit, kritikáit, cikkeit több irodalmi folyóirat közölte. MŰSOR Március 4-én, pénteken KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ Este 7 órakor: VENDÉGSÉG. Blaha- bérlet. ERDEI FERENC MŰVELŐDÉSI KÖZPONT A felnőttklubban 19 órakor: Anonymus klub. 25 ÉVES AZ ŰRKUTATÁS. Előadó: Újvárosi Antal. Előzetes Március 7-én, hétfőn 10 és 14 órakor a színházteremben: A. A. MIL NE: MICIMACKÓ. A szolnoki színház előadása. Március 8-án, kedden 19 órakor a színházteremben: HAZA A MAGASBAN. Gombos Katalin és Sinkovits Imre önálló műsora. Közreműködik: Vitai Ildikó ének-gitár. Pódiumbérlet IV. KIÁLLÍTÁSOK Koczka István fotóművész kiállítása. , MOZI KECSKEMÉT Városi mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: ÜLDÖZÖK. III. hely árú. Csak 16 éven felülieknek! Színes, magyarul beszélő amerikai bűnügyi film. Árpád mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: A BANDA FOGSÁGÁBAN. Színes szovjet film. Otthon mozi: délelőtt 10 órakor: MARIA BRAUN H AZ ÁSS AGA. Csak IS éven felülieknek! Színes nyugatnémet film. Mesemozi: háromnegyed 6 órakor: TÍZ KICSI CSACSI. Román mesef-ilrh- összeállítás. A Városi mozi épületében a Mesemozi gyermekmegőrző jelleggel tart előadást! Stúdiómozi: 8 órakor a Városi mozi épületében: A FÖLD ÁTKA, A SZERELEM ÁTKA. Dupla helyárú. 14 éven aluliaknak nem ajánlott! Kétrészes, színes, magyarul beszélő román film. KISKUNHALAS Fáklya mozi: 4, 6 és 8 órakor: FEKETESZAK ALL SZELLEME. III. helyárú. Színes, magyarul beszélő amerikai—angol vígjáték. KISKŐRÖS Petőfi mozi: 5 és 7 órakor: VÁRLAK NÁLAD VACSORÁRA. II. helyárú. 14 éven aluliaknak nem ajánlott! Színes, magyarul beszélő amerikai vígjáték. BAJA Központi mozi: 4, 6 és 8 órakor: KI ÖLI MEG EUROPA NAGY KONYHA- FÖNÖKÉIT? II. helyárú. 14 éven alu-. liaknak nem ajánlott! Színes, magyarul beszélő ' nyugatnémet—amerikai bűnügyi film. Uránia mozi: fél 4 és 7 órakor: A POSTAS MINDIG \KÉTSZER CSENGET. DupLa, III. helyárú. Csak 16 éven felülieknek! > Kétrészes, színes, magyarul beszélő amerikai bűnügyi film. TISZAKÉCSKE / Művelődési ház-mozi: 7 órakor: SZABADLÁBON VEL&NCEBEIT. 1x1. iiolyárú. Színes, magyarul beszélő francia-olasz film. ABC FELSŐSZÉKTÓN, CUKRÁSZÜZEM A MÜKERTBEN Az UNIVER kedvező minősítése A megyeszékhely és tizenkét környező község lakóinak kereskedelmi ellátásában meghatározó szerepe van a Kecskeméti UNIVER ÁFÉSZ-nek. Mit tesz a vásárlókért a szövetkezet? — erről érdeklődtünk Bordós Lajos elnöktől és Piukovics Miklós kereskedelmi főosztályvezetőtől. Mint elmondták, a négy ABC- áruház mellé ez év végére elkészül Kecskeméten, a mintegy háromezer lélekszámú Felsőszéktón egy újabb, amely nemcsak jelentős tanácsi hozzájárulásból, hanem a befizetett tagsági célrészjegyek értékéből valósulhat meg. A legnagyobb gondot a tanyákon élők kiszolgálása okozza. Lászlófalván például kétezren laknak, a legtöbben külterületen. Ugyanez a helyzet Fülöpházán, Kunbaracson. A szövetkezet vezetőinek felelősségét fokozza, hogy a legtöbb helyen egyben áfész-ta- gok is a lakók. A tanyásiakhoz két mozgóbolt segítségével juttatják el az alapvető élelmiszereket. De, ha valakinek porszívó vagy könyv kell, azt is kiszállítják. A közlekedési költségek emelkedése bizonyos rugalmasságot „követelt” az UNIVER-től. Az árukészletre és -választékra jobban figyelnek: a nagyobb községekben az apróbb műszaki cikkektől a méter- és darabáruig minden megvásárolható. Kerekegyházán, Lakiteleken, Orgoványon és Jakabszálláson szolgáltató tevékenységet is folytat az áfész. Lehet kisgépeket és edényeket kölcsönözni, a javításra szoruló háztartási berendezéseket, illetve a tisztításra szánt ruhákat rendszeresen begyűjtik. Valamennyi boltban megtalálhatók a különböző őrlőszerszámok. Az időszakos kedvezményes vásárlási akciót a legkisebb üzeltekben is bevezették és mindig tartanak termékbemutatót is. Az elmúlt évben hétszázezer forintért Kecskeméten, • a Park étterem mellett cukrászüzemet létesítettek. így a községekben felvett sütemény- és tortarendeléseket is teljesíteni tudják. Már a nyárra gondoltak, amikor a Kőbányai Sörgyárral aláírtak egy megállapodást, miszerint az idén hozzáfognak a bérpalackozáshoz. Az, hogy a szövetkezet vezetősége és a több mint félezer kereskedelmi dolgozó odafigyel az üzletekre, nem jelenti azt, hogy őket nem éri időnként bírálat: későn érkezik a kenyér, nincs a hét TÜ- ZÉP-telepen megfelelő minőségű szén, vagy éppen hiánycikk a gereblye, az ásó... Ezek az időnkénti elégedetlenségek azonban nem csorbítják az UNIVER jó hírnevét, s nem változtatnak a közelmúltbeli falugyűléseken és községi tanácsüléseken elfogadott kedvező minősítésen sem. P. S. HA ARRA JÁR... ... érdemes megnézni az ordasi Rákóczi-fát. A Dunapatajról elágazó úton mintegy négy kilométerre találjuk a temető mellett ezt a hatalmas tölgyfát. Az emléktábla bizonysága szerint itt pihent meg II. Rákóczi Ferenc. 1704-ben. A fa — életkora körülbelül 400 évre tehető — ma is egészséges. gyönyörű példány. (Pásztor Zoltán felvétele) Megyénk az országos sajtóban Népszabadság, március 3-i szám. Horváth Kálmán: Ételízesítők Hetényegyházáról. (A kecskeméti UNIVER ÁFÉSZ konzervüzeméről.) Halászai, 1983. 1. szám. Páskándy János: Gondok, gondolatok a vadkerti-tavi halpusztulás nyomán. (A soltvadkerti hal- pusztulás okai és tapasztalatai.) — Felvidéki István: VIII. országos halászléfőző-verseny. (A „Bajai nyár” rendezvénysorozat keretében megtartott, versenyről.) Kertészet és Szőlészet, 1983. 9. szám. Dulinafka György: Változatlanul veszélyeztet: a lombosfa-fehérmoly. (Az almafák növényvédelméhez ad tanácsokat a Bács-Kiskun megyei Növényvédelmi és Agrokémiai Állomás munkatársa.) Karaván, 1983. 4. szám. Szervezeti hírek. — Klubélet. Hotel Sugovica Baján. Alföldi kempingezők találkozója Baján 1983. június 17—19. Híradás Bács-Kiskunból. Első kecskeméti kempingbál április 23-án és , egyéb programajánlatok. Halálra ítélték a szombathelyi gyilkost Nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett gyilkosságért a Szombathelyi Megyei Bíróság halálra ítélte Kon diós József, 38 éves tormásligeti lakost, aki az elmúlt év novemberéiben baltácsapásokkal megölte, aztán pedig kirabolta Reisz Károly szombathelyi festőművészt. A bűnöző, alkoholista életmódot (folytató vádlott 1982. oktpbe- rébén feltételes kedvezménnyel szabadult legutóbbi büntetéséből, s nyomban ott folytatta, ahol azt megelőzően abbahagyta. Áldbza- tával november 5-én ismerkedett1 meg. Alkalmi munkát vállalt nála, ; s rögtön kölcsönt! kért tőle. Másnap délután fát aprított; s eközben ismét pénzt kért az Idős embertől, de nem kapott. Szóváltás kerekeden Kozonük. Kondics a baltával hátulról többször a 76 éves férfi fejére sújtott. Az ütések közül kettő agyroncsolást, •másik négy egyéb súlyos sérülést okozott. Kondics József ezután áldozatának lakásában magához vett 3200 forintot, egy fényképezőgépet, egy karórát és egy zsebkést, majd Szentgotthárdra taxizott élettársához. A rendőrség másnap elfogta, A bíróság súlyosbító körülménynek tekintette, hogy idős, egyedülálló embert olt meg, ittas állapotban, s azt is, hogy többszörös visszaesőről van szó. Enyhítő körülményként értékelték •beismerését es — bár kisebb súllyal — a megbánását is. A vádlott enyhítésért, védője pedig a minősítés megváltoztatásáért fellebbezett. (MTI; Fotó- és optikai régiségek Csütörtökön Budapesten az OFOTÉRT Alpári Gyula utcai szaküzletáben bemutatták azt a több mint 200 fotó- és optikai régiséget, amelyeket március 7-én a Kereskedelmi Kamara épületében árverésen értékesítenek. A tapasztalatok szerint korábban a régi, értékes fotók, fényképezőgépek, látcsövek,, barométerek többnyire elkallódtak, nem kerültek sem a múzeumok, sem hozzáértő gyűjtők tulajdonába. Az OFOTÉRT Vállalat ezért rendez immár harmadszor árverést, ahol a még használható, és a már működésképtelen, ám muzeális értékű régiségeket a múzeumok, illetve a gyűjtők vásárolhatják meg. A kikiáltási áron 250 ezer forint értékű kollekció ezúttal is számos különlegességet tartalmaz. Elsőbbségadás nélkül Szerdán reggel nyolc órakor az 52-es számú főút lil-es kilométer- táblájánál, az úgynevezett Falu dűlőnél Tercsi Imre 26 éves gépkezelő, ágasegyházi (Sándortelep 142.) Iákos személyautóval nem adott elsőbbséget egy balról , érkező és már féktávolságon belül •levő személygépkocsinak, amit Benke Zoltán 36. éves tésztakészítő kisiparos, izsáki (Gedeon dűlő 255.) lakos vezetett. Összeütköztek, Benke Zoltán nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. A kár mintegy 65 ezer forint. ■ Ugyancsak 2-án délelőtt tizenegy óra körül Kecskeméten, a Nyíri úton a 13 éves Vida Erika, helybeli (Akadémia krt. 51.) lakos körültekintés nélkül lépett az úttestre, egy már fáktávolságon belül levő személyautó elé. A kislány súlyosan megsérült. HÍREK • HÍREK NAPTÁR 1983. március 4., péntek Névnap: Kázmér Napkelte: 6 óra 20 perc Napnyugta: 17 óra 32 perc Holdkelte: 23 óra 46 perc Holdnyugta: 9 óra 1 perc AZ IDŐJÁRÁSRÓL A Kecskéméi! Agrometeorológiai Obszervatórium és a Bajai Meteorológiai Állomás jelenti: Március 2-án Kecskeméten a közép- hőmérséklet 5,2 (az 50 éves átlag 2,7), a legmagasabb hőmérséklet 9,7 Cel- sius-fok volt, a nap 1 órán át sütött és 0,1 milliméter csapadék hullott. Tegnap reggel 7 órakor 1,2, 13 órakor 5,7 Celsius-fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 1,2 fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 1030,5 millibar (emelkedő) volt. Március 2-án Baján a középhőmérséklet 4,6 (az 50 éves átlag 3,3), a legmagasabb hőmérséklet 7 Celsius-fok volt, 1,5 milliméter csapadék hullott. Tegnap reggel 7 órakor 1,5, 13 órakor 5,6 Celsius-fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 1,5 fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 1031,9 millibar (emelkedő) volt. — MINDENNAP MOZI. Március 1-től minden este vetítenek filmeket a lajosmizsei Dózsa moziban. Ezzel lehetőség nyílik arra, hogy a közönség több alkotás közül válogathasson kedvére. Sorozatok is kezdődnek majd; az éjszakai előadásokon egy-egy rendező filmjeit láthatják a lajosmizsei filmbarátok. — Megújul az Elefántos-ház. Pécs történelmi városközpontjának különlegessége lesz a reformkorban táncháznak, vigadónak épült úgynevezett Elefántos-ház. Az Országos Műemléki Felügyelőség eredeti szépségében állítja helyre a patinás épületet. Homlokzatára visszakerül a régi fehér elefánt-szobor, amelyről a nevét kapta. A rekonstrukció az ősszel fejeződik be. Németh Károly szovjet kitüntetése Vlagyimir Bazovszkij, a Szovjetunió magyarországi nagykövete csütörtökön a nagykövetségen rendezett bensőséges ünnepségen átnyújtotta Németh Károlynak, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, a Központi Bizottság titkárának az Októberi Forradalom Érdemrendet. A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége Németh Károlynak a két nép testvéri barátsága és együttműködése erősítése érdekében kifejtett kiemelkedő munkássága elismeréseként, 60. születésnapja alkalmából adományozta a magas kitüntetést. — Szállítják az almát. Tegnap Bács-Kiskun megyéből öt kamion alma indult útnak. Étkezési Star- kingot raktak. a Hosszúhegyi Állami Gazdaságban egy óriás teherautóba, ez Finnországba ment. A léminőségű almát pedig a Szikrai Állami Gazdaságból a Bajai Mezőgazdasági Kombinátból, valamint a tiszakécskei és a kiskőrösi ZÖLDÉRT-kirendeltségről Ausztriába szállították. — FELVÉTEL ELŐKÉSZÍTŐRE. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola előkészítő tagozata felvételt hirdet az 1983—84-es tanévre, zongora-, hegedű- és gordonkaszakra, rendkívül tehetséges gyerekek részére, 8—13 éves korig. Jelentkezési lap igényelhető a főiskola tanulmányi osztályán. (Bp., VI., Liszt Ferenc tér 8.), határidő: április 30. (MTI) — Az első magyar rézkarcnyomó műhely művészeinek alkotásaiból nyitnak válogatott kiállítást holnap Nagykőrösön, az Arany János Múzeumban. A tárlat átfogó képet ad a képzőművészet e sajátos ágáról, képviselőinek munkásságáról. A kiállítást' április 4-ig tekinthetik meg a látogatók. — Gyűjtik a nyárfavesszőt. Megkezdődött a vesszőgyűjtés a,Kiskunsági Erdő. és Fafeldolgozó Gazdaság solti nyárfa-törzsültetvényén. Az itthon szelektált egye- deket, valamint az óriásnyárfákról szedett vesszőket az újabb cellulóz nyárjak kialakítására, vegyes erdők pótlására gyökerezte- tik. Holnapi lapszámunkból A negyedik oldalon megjelenő Tudomány — Technika rovatban a gyógynövények felfedezéséről, haszná-• latáról írunk, de kiderül a | cikkből az is, hogyan lehet otthon parfümöt készíteni. Ellátogatunk a megyeszékhely egyetlen drogériájába, melynek tulajdonosa Cseh Károly. Az ötödik és ható- I dik oldalon Kép és Hang címmel a rádió és televízió jövő heti műsorát találják , meg olvasóink. • Hazánkban igen ritkán fordul elő, hogy hármas ikerborjak jöjjenek a világra. Ilyen öröm érte Hepp Mihály garai állattartót: Zsuzsa nevű, nyolcéves tehene egyszerre három bikarborjút ellett. Az újszülöttek most egyhónaposak, szépen fejlődnek, a súlyuk 60—65 kiló. Anyjuk kiváló tejelő, 24—25 litert ad naponta, négy százalék zsírtartalommal. (Sibalin Ferenc felvétele) IH — A MOHOSZ is részes. A kooperációban épülq 210 hektáros nagybaracskai halastó beruházási költségeiből mintegy tízmillió forintot vállalt a Magyar Országos Horgász Szövetség. Befektetéséért tenyészhalat, illetve ivadékot kap- nap majd innen a horgásztavak benépesítéséhez. — Sertéstelep-bővítés. A duna- pataji Üj Élet Termelőszövetkezet az elmúlt két évben közel nyolcmillió forintot költött a sertéságazat bővítésére: battériás malacnevelőt és hizlaldát építettek. Ezzel ötezerre nő az évenkénti kibocsátás, a korábbi kétezerrel szemben. NAGYBÁCSI (KA) A fiatál Cicvarek tologat az utcán egy gyermekkocsit. Megkérdi tőle az egyik barátja: — Mi történt, talán csak nem gyarapodott a családotok? — Dehogy. Képzeld, nemrég a nagyapám ismét megnősült, gyermekük született, I most itt sétáltatom — a nagybácsikámat. PETŐFI NEPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: Sztrapák Ferenc * Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat, Felelős kiadó: Preiszinger András igazgató Szerkesztőség, Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér 1/a. 6001 Telefon: 20-111 Telexszám: 26-216 bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 34,— forint negyedévre 102,— forint egy évre 400,— forint. Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. 6001 Í Telefon: 20-466 Igazgató: Ablaka István Index: 25 065