Petőfi Népe, 1983. március (38. évfolyam, 50-76. szám)

1983-03-05 / 54. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP BÁCS-KISKUN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA xxxviii. évi. 54. szám Ára: 1,40 Ft 1983. március 5. szombat A TALÁLMÁNYOK HASZNOSÍTÁSA A SZOT-elnökség ülése A Szakszervezetek Országos Tanácsának elnöksége tegnap ülést tartott, amelyen az újítási tevékenységre vonatkozó jogszabályok to­vábbfejlesztésével foglalkozott. Tudomásul vette azokat a pénzügyi­gazdasági intézkedéseket, amelyek az újítások és találmányok kidol­gozásának és hasznosításának javításába eddig történtek. Szükséges­nek tartja azok további fejlesztését. Egyetért az újításokra vonatko­zó minisztertanácsi rendelet módosításának tervezetével. Az abban foglalt változtatások egybeesnek az újítók és feltalálók V. országos tanácskozásán elhangzott javaslatokkal. Az újító és feltaláló tevé­kenység fejlesztésére, a vállalati újítási szabályzatok korszerűsítésére irányelvek kiadását is szükségesnek tartja. ÉNS2 ,,.4 *if111 Tanácskozás a palesztin­kérdésről Javier Perez de Cuellar ENSZ- főtitkár csütörtökön nyugtalan­ságának adott hangot a Ciszjor- dániában kialakult helyzet miatt és követelte a körzettel kapcso­latos ENSZ-határozatok maradék­talan tiszteletben tartását. A palesztin lakosság, valamint az izraeli katonák és ! telepesek legutóbbi összecsapásairól szól­va a főtitkár elmondta, nagyon sajnálja, hogy e térségben is­mét elszabadult az erőszak és az őshonos palesztin lakosság1 joga­it a megszálló hatóságok újabb intézkedésekkel korlátozzák. Pe­rez de Cuellar emlékeztetett a Ciszjordániára vonatkozó ko­rábbi ENSZ-határozatokra, ame­lyek több ízben sürgették, hogy Izrael a megszállása alá került Ciszjordániában szüntesse be a zsidó telepek létrehozását, s fel­szólította Tel-Avivot. hogy vonja ki csapatait a körzetből. A Jordán folyó nyugati part­ján az elmúlt héten kezdődtek a zavargások, miután álarcos iz­raeli telepesek Hebron városá­ban egy vallási ünnep alkalmá­ból lövöldözni kezdtek és egy négyéves arab kislányt súlyo­san megsebesítettek. A héten iz­raeli telepesek Jatta városában lövöldözve vonultak be az egyik arab iskolába és több diákot ma­gukkal hurcoltak. A világszervezet New York-i székházában csütörtökön beje­lentették, hogy az ENSZ június elején Bécsben Bruno Kreisky osztrák kancellár elnökletével nemzetközi kerekasztal-értekez- letet rendez a palesztin kérdés­ről. A pontos napirendet és a résztvevők körét még nem rög­zítették. (MTI) VÁRJÁK AZ ÚJÍTÓK SEGÍTSÉGÉT Fiatal mezőgazdászok Szabadszálláson • Az UAZ—Wartburg „hibridgép” megkönnyíti a címerezést. Az eszközhor­dozó traktor tálcáiban állva végezhetik el a dolgozók az egyébként sok kilomé­ter gyaloglást igénylő mun­kát. A mezőgazdaság egyik leg­nagyobb tartaléka a fejek­ben van. A megállapítás nem újkeletű. A jelenlegi gazdasági helyzet ismét (!) kedvez a munka könnyíté­sén, olcsóbbá tételén fárado­zóknak. Bizonyítja ezt az is: szinte alig múlik el nap, hogy valamelyik országos, megyei napilapba rádió vagy a televízió munkatársai ne foglalkoznának — az érthe­tetlen bürokrácia miatt — mellékvágányra futtatott öt­letek sorsával. -Tény, hogy bizonyos esetekben forint­milliókkal lenne mérhető a gyors cselekvés. A kecske­méti járási KISZ-bizottság pénteken tanácskozást szer­vezett a szabadszállási Lenin Termelőszövetkezetben. A járás területén dolgozó újító fiatal mezőgazdászokat hív­Az elmúlt esztendőiben a Bács-Kisikun megyei szövetkezetekben dolgozók 189 újítását fogadták el. Az ezekkel elért' mérhető eredmény csaknem 29 millió forint volt. Ez az összes nyereség mintegy két száza lék ált jelentette. Az anyagköltségen kívül Sz? a szövetkezeteknek másfél millió forintba — az újítási díjtek kifizetésébe— került. A szabadszállási, tanácskozást a járási pártbi­zottság ajánlására Mért ■ szeryezték, hogy, a mező-' gazdaságban dolgozó fiatalok az eddiginél is. job­ban vegyenek részt a műszaki-technikai fejlesztés meggyorsításában, az ésszerű takarékosság elter­jesztésében, a hatékonyabb gazdálkodási feltételek és formáik kialakításában. Az egyik előadó, Naigy László — a Lenin Tsz gé­pészeti ágazatának meósa — hozzászólásában el­mondta, hogy a műszaki újítók tulajdonképpen kényszerből cselekszenek. Szövetkezetükben évente 1Q—il5 újítást fogadnak el és alkalmaznak. Ezek főleg új gépek,' célszerszámaik készítését ' jelentik, de gyári eszközöket, berendezéseket ^.„használ­hatóbbá” tesznek. Ilyen újításnak számít .az' UAZ kisteherautó és a Wartburg gépkocsi alkatrészei­nek felhasználásával készített hidastraktor, amely- ilyel lényegesen meggyorsíthatják a kukorica címé­rezését. De készítettek, egy másik célgépet is a ku- koricavetőmag-tenmetetéshez. Ez is hidastraktor, de ezt MlTZ 50-es gép módosításával állították ösz- sze.- Ezzel a „nulla apás" technológiával vetett nö­vényt tudják a termékenyítés után ritkítani. Sorol­hatnánk tovább is azokat az újításokat, amelyek­kel az erőgépeket, a teherautókat alakítottak át úgy, hogy jobban szolgálják a helyi gazdálkodást. A tanácskozáson felszólalt Kormos Ágnes is, az Alkotó Ifjúság Egyesülés munkatársa. Tájékoztat­ta a megjelenteket a nemrégiben létrejött vállalko­zás tevékenységéről. Ezzel reméljük, ötletet is adott a találmányok elterjesztésére. A tájékoztató meghallgatása után a félszáznyi szakember ellátogatott a szövetkezet gépállomásá­ra, ahol megismerkedhettek az eddig csak szóban bemutatott ötletekkel. Ezután mód nyílt a tapasz­talatok megbeszélésére. A rendezvény tehát elért,e célját, az egymás szomszédságában dolgozó fiatalok még közelebb •kerültek’ kölcsönösen megismerkedhettek munká­jukkal, elképzeléseikkel. Bizonyára a jövőben fo­rintokkal mérhető eredményről is beszámolhatunk. Cz. P. ták meg a rendezvényre. / Uj iskola szeptemberre 'h • Jó ütemben épül — úgynevezett Borsodváz-technológiával — Kecskeméten, a Hunyadivárosban a második általános iskola. A ti­zenhat tantermes, napközis szobákat, konyhát és tornatermet is ma­gába foglaló intézményben már ez év szeptemberének elején megkez­dődhet a tanítás. Az iskola tervezője Háboros Mária (ÉSZAKTERY), kivitelezője pedig a Duna—Tisza közi Állami Építőipari Vállalat. TÁJÉRTEKEZLET Bács-Kiskun exportjának növeléséről Az ország megyéi közül Bács- iKiskun a .harmadik, ahol a Kül­kereskedelmi Minisztérium meg­bízottja az elmúlt hetekben meg­kezdte működését. Feladata a megye területén a kis mennyi­ségben gyártott árucikkek nem rubel elszámolású exportjának előmozdítása. A megbízott a me­gyei tanács kereskedelmi osztá­lyának keretében a külkereske­delmi minisztériumi összekötő szerepét tölti be, segíti az ex­portlehetőségeik feltárását, közve­tít a vállalatok, szövetkezetek és a minisztérium, illetve a külke­reskedelmi szervezetek között. Az első közvetlen kapcsolat- felvételre tegnap került sor a mi­nisztérium és a megye ipari és mezőgazdasági szövetkezetei kö­zött azon a tájértekezleten, ame­lyet Kecskeméten, a Szövetke­zeti Székházban tartottak. Délelőtt a megye ipari szövet­kezeteinek vezetői találkoztak a Külkereskedelmi Minisztérium, több mint tíz külkereskedelmi vállalat képviselőivel, s ott volt dr. Koczka Lászióné, az Országos Anyag-.és Árhivatal osztályve­zetője is. A tanácskozást Fekete •László, a KISZÖV elnöke nyitot­ta meg, majd bemutatta a jelen­levőknek dr. Bányainé Bajzik Magdát, aki a minisztérium meg­bízottjaként a jövőben sűrűin lá­togatja majd az ipari szövetke­zeteket. Ezután Deák János, a Külke­reskedelmi Minisztérium főosz­tályvezető-helyettese tájékoztat­ta a résztvevőket a külkereske­delem idei feladatairól. Az előadást élénk eszmecsere követte. A külkereskedelmi vál­lalatok képviselői a lehetősége­ket tárták fel, míg a szövetkeze­tek vezetői újabb kérdésékkel fordultak a minisztérium szak­embereihez a tőkés export, növe­lését illetően, s elmondták ezzel kapcsolatos tapasztalataikat. A tájértekezlet második sza­kaszában a külkereskedelem kép­viselői a mezőgazdasági termelő- szövetkezetek vezetőivel folytat­tak megbeszélést. Deák János a mezőgazdasági üzemek kistételű exportbővítési lehetőségeit vá­zolta. A tájékoztató után Magony Imre, a Kiskunsági TESZÖV tit­kára szólalt fel. Mint mondotta, a szövetkezetek nagy várakozás­sal tekintenek az új exportlehe­tőségek elé. A gazdaságok azt várják, hogy kellő információkat kapjanak a mezőgazdasági ter­mékek iránti külföldi igényekről. Azért is fontos a közvetlenebb kapcsolat a külkereskedelmi vál­lalatokkal, mert eddig a megye sajátos termékeinek — zöldség- gyümölcs-, bor-, baromfi- stb. — értékesítési lehetőségeiről csak utólag értesültünk. A külkeres­kedelem legalább a gazdasági év elején jelezze igényeit, hiszen a mezőgazdaság nem tud máról holnapra termékszerkezetet vál­tani. A tanácskozás a késő délutáni órákig tartott a gazdaságok ve­zetői és a külkereskedelmi szak­emberek között. N. O. V NSZK Televíziós vita a választások előtt A vasárnapi nyugatnémet vá­lasztás kampányának záróakkord­jaként több mint háromórás tele­víziós vitát folytatott csütörtökön az éjszakába nyúlóan a CDU, a CSU, az FDP elnöke, illetve az SPD kancellárjelöltje. A zöld bal­oldali tömegmozgalom többszöri tiltakozás ellenére sem képvisel­tethette magát. A vitában, amelyet becslések szerint 30—35 millióan tekintettek meg, Hans-Jochen Vogel, az SPD kancellárjelöltje állami beruházá­si program megvalósítását sürget­te az NSZK első számú belpoliti­kai problémája, a munkanélküli­ség leküzdésére. Helmut Kohl, a CDU, Franz Josef Strauss, a CSU és Hans-Dietrich Genscher, az FDP elnöke a magántőke támoga­tását, a tőkének nyújtandó adó- kedvezményeket szorgalmazta. Vogel annak a véleményének adott hangot, hogy a Kohl—Gen- scher-kormány hatalmon maradá_ sa egyet jelentene a Brandt— Schmidt-korszak reformjainak visszavételével. A kormánypártok képviselői viszont azt állították, hogy az SPD csak a zöldek támo­gatásával kerülhetne újra hata­lomra, ami az NSZK társadalmi rendszerének gyökeres átalakulá­sát, „balra csúszását” vonná ma­ga után. Ezúttal is heves vita zajlott le Strauss és Genscher között a vá­lasztások kimenetelét eldöntő má­sodik (nem egy jelöltre, hanem valamely pártra) leadott szavaza­tokról. Strauss óvta a választókat az FDP „lopakodó propagandájá­tól”, s arra szólította fel őket, hogy mindkét szavazatukat az uniópártokra adják. Vogel szerint azok a választók, akik emlékez­nek az FDP 1980-as választási ígé­retére, Helmut Schmidt melletti elkötelezettségére, ezúttal nem fognak az ígéretét megszegő FDP- re szavazni. Strauss azt a meggyőződését hangoztatta, hogy a/ SPD nem ér el 42 százaléknál jobb eredményi, s így újra Helmut Kohl lesz az NSZK kancellárja, vagy abszolút többségű CDU—CSU-kormány, (Folytatás a 2. oldalon.) A MINISZTÉRIUM TÁJÉKOZTATÓJA Terjed az influenza Márciusra országos influenzajárvány alakult ki, bár különböző mértékben, de az ország egész területén influenzás megbetegedéseket észleltek. Csongrád, Vas és Veszprém megye kivételével a kórházak­ban teljes körű vagy részleges látogatási tilalmat rendeltek el. A be­tegellátás zavartalanságának érdekében a fővárosban és a megyék­ben megteremtették annak feltételeit, hogy a szövődményes megbe­tegedésben szenvedőket szükség szerint kórházban helyezzék el. Meg­erősítik továbbá az ügyeleti szolgálatokat, s a gyógyszerkészleteket folyamatosan pótolják. A külföldi és hazai Influenzajárványról, a be­tegség megelőzésének lehetőségeiről, az egészségügyi szervek intéz­kedéseiről tájékoztatták a sajtó képviselőit pénteken az Egészség- ügyi Minisztériumban. A járvány elején vagyunk, a következő hetekben ézért az influen­zás megbetegedések számának növekedése várható — mondotta dr. Vass Ádám, az Egészségügyi Minisztérium járványügyi osztályveze­tője. Azt azonban nem lehet pontosan meghatározni, hogy az influ­enzát okozó jrírusok az egyes területeken milyen mértékben terjed­nék el. Nincs ugyanis garancia ante, hogy aki már egyszer átvészelte a valamelyik influenzavírus okozta betegséget, az ne kaphassa meg néhány év elteltével újra. Ennek oka a különböző vírusok varációi- nak nagy száma. Ezek kombinált előfordulása révén elméletileg 117 altípus fertőzhet. (Folytatás a 2. oldalon.) Írógépek ® Az IGV kiskőrösi gyárában szerelik az Olympia elektromos írógép kocsiját, melyből 750 készült el ezen a héten. Képünkön a végszerelés utolsó mozzanata —a műszeres beállítás — látható.

Next

/
Oldalképek
Tartalom