Petőfi Népe, 1983. március (38. évfolyam, 50-76. szám)

1983-03-26 / 72. szám

1983. március 26. • PETŐFI NÉPE • 3 Városi gazdálkodás - lakossági segítséggel Beszélgetés dr. Oláh Pállal, Kiskőrös tanácselnökével Kiskőrös 1983. január 1-én ünnepelte várossá nyilvánítá­sának 10. évfordulóját. Újév napja tehát kétszeresen emlé­kezetes volt a kiskőrösieknek. Mostani beszélgetésünkben azonban a hétköznapokról kérdeztük dr. Oláh Pált, a városi tanács elnökét. Arról, vajon a nehezebb gazdasági helyzet­ben hogyan gazdálkodik a város, s miként tud szót érteni a tanács a lakossággal, amelynek támogatására pénzszűke esetén még nagyobb szükség van. — Kezdjük azzal, ami már ta­valy is volt. A meglevő intézmé­nyekkel, amelyek fenntartása alapvető feladat. — Az elmúlt évben 88 millió forintot költöttünk e célra. Idén 95 milliót akarunk, de ez arra elég, hogy az 1982-es szintet tar­tani tudjuk. — Mivel bővül az intézmény- hálózat? — Megkezdődik az ideggondo­zó intézeti rendelés, a városi-já­rási mezőgazdasági üzemi szak- rendelés. A soltvadkerti központi ügyelethez gépkocsit vásárolunk, tekintve, hogy a járási egészség­ügy a városhoz tartozik. E téte­leket a költségvetés tartalmaz­za. Emelkedik a szociális segély­re fordítható összeg, s javítjuk a házi beteggondozást. Egy félnapos óvodából egész napos lesz — ez minőségi változás. Két általános iskolai tanulócsoport és négy napközis csoport, valamint 60 fős menzabővítés is szerepel a terv­ben, s létrejön egy új szakközép­iskolai osztály is. Fejlesztjük a kisoroszi úttörőtáborunkat, s fedezzük az ifjúsági szabadidő­park költségeit is. Azt kell mon­dani, hogy az intézmények mű­ködtetéséhez rendelkezésünkre álló pénz nagyon kicentizett, de gondos, előrelátó tervezéssel ele­• Modern sorház. gendő. Az út—híd keretünk csök­kent. Csak a meglevő utak kar­bantartására, állagmegóvására futja ebből. A lakóépület-felújí­tásra fordítható összeg viszont növekedett. — Fejlesztésre ebben az évben mintegy 28 millió forinitot költ­hetnek. Kevesebbet az előzetesen számítottnál. — Igen. Ennek ellenére a cél- csoportos lakásberuházás kivé­telével idei elképzeléseink, ame­lyeket a tanácsülés is jóváha­gyott, megegyeznek a középtávú tervben foglaltakkal. Tehát a többi beruházásunk megvalósul. — Melyek ezek? — Elkezdjük a piaccsarnok építését, és a kisiparosok szolgál­tató házához is adunk pénzt. El­készül az ezer köbméteres víztá­rozó. Nyolc tanteremmel bővít­jük a Petőfi általános iskolát, most az első ütemet kezdjük. Idén befejeződik a diákotthon konyhájának építése. Vásárolunk egy gépkocsit, s így a két autó­val a városban rendszeresebbé válik a szemétszállítás, sőt a környező községeknek is végez­hetnek munkát. A gimnázium egy autóbusszal gazdagodik. — Ki tudják majd használni? — Hogyne, a diákok a gazda­ságokba, oktatásra járnak vele. Még megemlítem a 33 célcsopor­tos lakást is, melyeknek építése idén kezdődik. — A pénz már eddig is több­ször szóba került. Vajon ia ta­nács hogyan növeli a saját bevé­teleit? — Ami kizárólag rajtunk mú­lik: például az adóalapok jobb kimunkálásával. Persze ez nem adóemelést, 'hanem a még adó­zatlan tételek bevonását jelenti. A másik forrás a városban levő jó néhány üzem, szövetkezet és a lakosság önzetlen támogatása, amely tavaly 25 millió forintot tett ki. Az egy főre jutó összeg 1558 forint volt, s jól figyeljen: tíz éve még csak 68 forint. — A fejlődés számottevő. Kér­dés, lehet-e ezt fokozni, hiszen a nehezebb helyzetet nem csak a tanács, hanem a gazdálkodó egy­ségek és a lakosok is érzik. • Fiatalok a tízéves városban. — Mozgósító erőt jelentett és jelent a város jubileuma. Egy kicsit talán a tíz év bűvöletében élünk, de azért, mert már van mire visszatekintenünk. A tele­pülésfejlesztési feladatokat ez idő alatt oldottuk meg, s ezt a lakosság látja. És tudja is, hi­szen rendszeresen találkozunk, szót váltunk velük. — Hol, milyen fórumon? — Nemcsak tanácsülésen. Vá­roskörzete, üzemi gyűléseken be­széljük meg a feladatokat. Mi tá­jékoztatást adunk, a résztvevők pedig kifejtik a saját vélemé­nyüket. Természetesen elmond­juk azt is, hogy hol, milyen mun­kához kérünk támogatást. A bri­gádok, munkahelyi kollektívák ezt megbeszélik, s utána határoz­nak, miben, hogyan tudnak segí­teni. A megállapodásokat azután az érinte*t üzemekkel, szövetke­zetekkel írásban is rögzítik. — Szükséges ez? — Meggyőződésem szerint igen, mert minden társadalmi munka­akció sorsa az előkészítésen, a szervezésen múlik, s ebben nem szabad hibázni. Mi a tanácsnál egy kézbe fogjuk össze ezt a munkát — éppen az eredményes­ség érdekében. Csak egy össze­hasonlítás: tíz év alatt hetven- millió forint volt az az állami tá­mogatás, amelyet Kiskőrös ka­pott, s ugyanennyi a vállalatok­tól származó bevétel is. Tavaly például 13 gazdasági egység írta alá a tanáccsal a szerződést. — És a lakosság? — Társadalmi munkát minden­ki főként a saját lakókörzetében végez. A tanácstagoktól. nép- frontbizottsági tagoktól elsősor­ban a környezetszépítési, köztisz­tasági munkák szervezésében ké­rünk segítséget. Persze másban is, például az útépítésben. A Rét, a Lenin és a Mohácsi utca bur­kolása hatvan százalékban lakos­sági és negyven százalékban ta­nácsi pénzből készül. A városnak többre nem futja. Támogatjuk a társulások alakulását, amikor bi­zonyos munkáknak a teljes ösz- szegét az érintett lakók fizetik. Erre is van igény, s nekünk lé­pést kell tartani vele. Mert min­den segítséget megérdemel az aki saját pénzével és munkájával nemcsak magának, szűkebb kör­nyezetének, hanem a nagyobb kö­zösségnek is hasznot hoz. Váczi Tamás AZ ÜLÉSSZAK SZÜNETÉBEN Jog és közérzet Az országgyűlés tavaszi, mindössze egynapos üléssza­kán a képviselőik elfogadták a Legfelsőbb Bíróság elnöké­nek és a legfőbb ügyésznek a beszámolóját. Természete­sen ezt megelőzően hozzászólások, kiegészítések hangzot­tak el, sőt a tervezetet előzetesen testületek is vélemé­nyezték. Így a parlament jogi, igazgatási és igazságügyi bizottsága is, amelynek elnökével, dr. Gajdócsi Istvánnal a tanácskozás szünetében arról beszélgettünk, mik voltak azok a tényezők, amelyeket a közismerten élénk vitaszel­lemet meghonosító bizottság különösen fontosnak tart. Kiindulási alapként dr. Gajdócsi István leszögezte: a parlamenti bizottság minden kérdésében azt vizsgálta, hogy társadalmi méretekben, léptékben milyen a hatása a jogi szabályozásnak a lakosság közérzetére. Általános volt a megállapítás: a közrend, a közbizton­ság jó. De fel kell figyelni a fejlődéssel együttjáró nem- kívánatos jelenségekre, például az utazó-bűnözésre. A közvélemény bizonyos bűncselekményekre — főként. az élet és a testi épség elleni, a kegyetlenül és haszonszer­zés céljából elkövetettekre — fölzúdul. E bűncselekmé­nyeket szigorúan meg kell torolni, ezért is szükséges a halálbüntetés fenntartása. De a bűnözést nem szabad csak statisztikai alapon értékelni; minőségi különbséget kell tenni! A gyermekgyilkosság és a kocsmai pofon nem azo- H nos kategória. A vagyon elleni bűncselekmények — számarányukat tekintve — továbbra is vezetnek. A társadalmi tulajdon védelme minden erőfeszítés ellenére is hanyag. Javítani kell a belső ellenőrzést, mert a külső ellenőrzés mindig csak szúrópróba jellegű, s mint ilyen, egyediül nem ele­gendő. Az egyéni tulajdon — már a családok anyagi gyarapo­dása miatt is — csábítást jelent a bűnözőknek. Különö­sen akkor, ha értékeiket az emberek óvatlanul, szinte tálcán kínálják fel. A tudati változás mellett persze szük­ségesek a vagyonvédelemhez a megfelelő biztonsági be­rendezések. És az is, hogy a bejárati ajtót például ne lehessen vállal bedönteni — tokostól —, mert akkor hiá­ba a legerősebb zár is. A közlekedési bűncselekmények több okra vezethetők vissza. Egyrészt Magyarországon nem nőttünk bele foko­zatosan a közlekedési kultúrába. Mondhatni, a bicikliről egyenesen átültünk az autóba. Az anyagi jólét pedig egye. sekből agresszívebb magatartást váltott ki. Az újdonsült fejj kocsitulajdonos azt hiszi, hogy ő már kiválóan, tud is vezetni! Mindezekhez hozzájárul az alkoholizmus, a nem túl jó úthálózat és — amiről nagyon keveset beszélünk —, a gyógyszerfogyasztás. Az orvosságon élő gépjármű- vezetők vagy nem ismerik, vagy szándékosan nem ve­szik figyelembe a medicinák mellékhatásait, s meggon­dolatlanság miatt teremtenek veszélyhelyzetet, idéznek elő baleseteket. A jogi bizottság felhívta a figyelmet a szerződéses fe­gyelem körüli ellentmondásokra. Leszögezve, hogy amíg monopolhelyzet van, addig nehéz betartatni még az írá­sos megállapodásokat js. A megoldás nem elsősorban az, hogy bírósági úton érvényesítőik a követeléseket. Kon­kurenciát kell létrehozni, megteremtve a verseny felté­teleit. Ám’ az a tapasztalat, hogy az egyeduralkodók igye­keznek eleve elkerülni a konkurenciaharcot, néha „sport­szerűtlen” eszközökkel is. Mindent elkövetnek, hogy ne­kik ne legyen versenytársuk — mint ezt láthattuk nem­régiben a bizonyos „szögügyben” a televízióban. A tudomány - termelőerő, ez a szabadalmakban, újítá­sokban is megnyilvánul. De nincs megoldva a nem anya­gi javak védelme, s ez kétszeresen káros lehet. Egyrészt, mert a kidolgozott, papírra fektetett ötletet — mely már valódi tulajdon —, el lehet lopni, másrészt kedvét szegi az alkotó embereknek, ha szellemi termékeiket, s őket magukat sem részesítik megfelelő támogatásban, ha kell, védelemben, a jog eszközeivel is. A jogi szabályozás azonban minden esetben normatívát ad. Ily módon társadalmi kívánságot közöl, s természe­tesen szankcionál is. De igazán akkor hatásos, ha a ren­delkezéseket betartok, az önkéntes jogkövetők nem érik be ennyivel, s nem maradnak közömbösek akkor sem, ha tudják, látják, hogy mások megsértik e normákat. Mert nem elég csak a jogtól várni a megoldást. V. T. HHBB ubhi Megálmodtam én ezt... Itt a korong, hol a korong? Sértegetések helyett, kulturáltan! Amióta a Magyar Televízió sporteseményeket közvdtit, min­dig nagy volt az úgynevezett né­zettségi értékszám. Hát amikor még nagy vált a magyar labda­rúgás? A focira ma már csak akkor figyelünk fel, ha időnként néhány külföldi csapat játékát láthatjuk, ahol a játékosok nem egymást, hanem a labdát rugdos­sák. Szép dolog a röplabda, a tenisz, a pingpong, ahol szintén labdák röpdösnek ide-oda, de minden játékos csak a labdára összpontosít. A tornaversenyek mindig ér­dekesek, szépek. A fotelban tes- pedő nézők ilyenkor arra gondol­nak, hogy mindennek bárcsak a tizedrészét ltudnák megcsinálni. Izgalmasak az úszóversenyek, a sizők bravúrjai, a bobosok szá-- guldása a hóárokban, ám mind­ezeknél nagyobb gyönyörűséget szerez a korcsolyázás. Jóvágású fiatalemberek és csinos, még fia­talabb hölgyek száguldoznak és ugrálnak összevissza a jégen, amelyiken legtöbbünk még meg­állni sem tudna. A jégtánc, pároskorcsolyázás és egyebek között a legnagyobb örömet a női műkorcsolyázás szer­zi. Hol van már a régi többszö­rös finn világbajnoknő, Sonja Heine akkor frivolnak számitó, térdig érő szoknyája? Mai kor­csolyázó lányaink —, mindegy, hogy a világ melyik országának gyermekei — olyan „öltözékben” futnak rá a jégpályára, hogy majd kiguvad a szemünk. Hátul jórészt semmi, elöl agyonflittíro- zott valami, alul pedig akkorka szoknyácska, hogy a jégi műve­letek közben többet látni a nad­rágokból, mint az egész produk­cióból. Tévénk közvetítői el­mondják ugyan, hogy ki milyen lángnyelves és milyen színű hol­mit visel erre az alkalomra, de mit érdekel ez bennünket? Fon­tos az, hogy láthatjuk akarásu­kat, sikereiket, és néha bukásai­kat. Akármilyen jók és szépek is az előbbiekben említett tévéközvetí­tések, nekem mégis a jégkorong tetszik legjobban. Ilyenkor meg­lett férfiak korcsolyáznak rá a pályára olyan rémisztő maska­rákban, amelyek láttára a közúti forgalomra már fittyet sem há­nyó lotmink is megbokrosodná­nak. Nem ts ez a lényeg az egész­ben. Azért izgalmasak az ilyen mérkőzések, mert nincsen semmi­féle labda. A játékosok, mint az eszeve­szettek rohangálnak a jégen, va­lami kampós végű rúddal hado­násznak, néha egymás hátára, vagy a jégre csapnak. Hogy ezt rniéüt teszik, legfeljebb a szpí­ker szavaiból tudjuk meg. Azt is, hogy itt van egy gól, már meg amott. Éppen ezért érdemes vé­gignézni ezeket a meccseket, mert legalább nem láthatjuk, hogy az a fránya csatár mellérú(jta a lab­dát, a balszélső meg éppen most meg sem találta. Bírói kiállítás a jégkorongban rengeteg van. Ezek a játékosok meg is érdemlik. Nem oda ütöt­tek, ahová kellett volna. Az ám, de hova is kelldtt volna ütniök? Hát a korong peremére! Hol van viszont' ez a korong? Nekik lát­niuk kellett. Nem úgy, mint a tévénézőnek, aki csak találgat­hatja, hogy hol a korong, ha egy­általán van ilyen >a pályán. Pedig biztosan van, mert másképp nem üldöznék a játékosok azt a mi­csodát, amit mi csak elvétve kép­zelünk felfedezni a képernyőn. Almási János Akárcsak a közlekedésiben, az újságírásban is elég egy pilla­natnyi figyelmetlenség, s máris itt a „baleset”. Amint ez a Pe­tőfi Népe március 18-i számá­ban Kulturáltan?! címmel meg­jelent cikkemben történt. Az egyik benzinkútnál látott — s közreadott — eset megbírált szereplője ugyanis nem 'az ATI Oktatója volt. A tévedésért elné­zést kérek az intézménytől, hi­szen a véletlenek folytán van egy ugyanolyan típusú kocsija, mint a cikkben megjelölt. Elsősorban e hiba korrigálása miatt keresett fel az ügybein va­lóban részt vevő oktató is. (Tisz­tességéhez, hogy nem akart más „neve” alatt megbújni, úgy hi­szem, szükségtelen külön kom­mentár.) Természetesen tisztáz­tuk az esetet. 'Megállapodva ab­ban, hogy az oktatónak illett volna megkérdezni, hátha a töb­bi várakozó is ugyanannál a A MEDIM'PEX gyógyszer-kül­kereskedelmi közös vállalat az idén elsősorban a kész, „kisze­réit” gyógyszerek exportjának növelésével bővíti kivitelét — anélkül azonban, hogy ez zavar­ná a hazai ellátást. A vállalat már a múlt esztendőben is gyor- I san, 8 százalékkal növelte e 'cikkekből exportját; a hatóanya­gok kivitele csupán 4 százalék­kal bővült. A külkereskedők él- sősorban a fejlődő országokba, többek között Iránba, Indiába és Brazíliába irányuló készgyógy- szer-exportot bővítették dinami­kusan. Brazíliában — ahol a vál­lalat saját irodát tart fenn — kútoszlopnál akar tankolni, amelyhez ő odament, a másik félnek pedig elnézni a pár per­ced várakozást, ami a tanulóve­zető zsebére megy. Vagyis valamennyien levontuk a tanulságot: közlekedésben, emberi kapcsolatokban az egy­más iránti előzékenység, kölcsö­nös figyelmesség mindig célra­vezetőbb, mint vélt vagy valós sérelmen hajbakapni. Emellett továbbra is fenntartom azt a vé­leményemet, hogy aki tanításra vállalkozik, annak mindenféle írott és íratlan szabály betartá­sa többszörösen kötelező. Amint ezt az ATI oktatója jó példával bizonyította: panaszát az őt ért jogos sérelem ellenére higgad­tan, udvariasan mondva el. Ta­lálkozásunk után el is határoz­tam, ha valaha gépkocsivezetés­re szánom el magam, nála je­lentkezem! Kovács Klára többek között állatgyógyászati termékek értékesítésével 30 szá­zalékkal többet forgalmaztak, mint a megelőző esztendőben. A kiszerelt gyógyszerek lénye­gesen gazdaságosabban értéke­síthetők, mint a hatóanyagok. A fejlett országokban azonban egy-egy készítmény bevezetése — a szigorú előírások miatt — meglehetősen költséges és idő­igényes. így a MEDIMPEX egyik legnagyobb piacán, az NSZK- ban — jelenleg itt talál gazdára a Magyarországról tőkés orszá­gokba exportált gyógyszerek 10 százaléka — elsősorban ható­anyagokat értékesítettek. Az orvos lehet remek diag­noszta, biztos kezű operatőr, nagytudású elméleti szakember, elismert kutató. Ha ilyen, előbb vagy utóbb a kórházi munka vá­lasztóvizében rangot, elismerést szerez. Hírnevet az intézmény­nek, tekintélyt önmagának. Hisz­nek, bíznak benne a betegek, csak az ő osztályán szeretnének feküdni, csak nála szeretnének szülni... De a legsikeresebb fő­orvosok mögött mindig ott ta­láljuk az összeszokott segítőgár­dát, a fegyelmezett csapatot. Mert bár igaz, a prímás cifráz­za legszebben a dallamot, a töb­bi hangszer kísérete nélküli árva hegedű$zóból nem kerekedik igazi nóta ... A megyei kórház koraszülött- osztályán ezekben az influenzás hetekben még az általában szi­gorú óvó rendszabályokon is szi­gorítanak. Érthető: a parányi újszülöttek létét veszélyeztetné a fertőzés. Tehát a tisztaság itt több, mint az egészség fele! Tohai Bertáianné ezen az osz­tályon takarítónő. Keze most is. mint mindig: hypósza'gú. — Van munka éppen elég. És nagyon tisztán, precízen kell dolgozni.. I Ide a kórházba 1953-ban jöt-\ tem, ez volt az első munkahe­lyem, i nagyon úgy néz ki, hogy ez lesz az utolsó is! Ugyan tar­tanának vissza, hogy ne menjek nyugdíjba, de nem is tudom, hogy az egészségem megromlása miatt, tudnók-e maradni — mondja, amikor beszélgetni kez­dünk. Küzdelmes éle'tutat járt be ez a törékeny asszony. Fia első osz­tályos, lánya kiscsoportos óvó­dás volt, amikor özvegyen ma­radt. — Énrajtam senki nem segí­tett, csak a kórház.1 De mindig- is lelkiismeretesen dolgoztam. Két célom volt, fölnevelni a gye­rekeket, szakmát adni a kezük­be, és a munkámban megállni a helyemet. Ügy érzem, mindkettő sikerült. Részesültem már igaz­gatói dicséretben, most pedig nőnapon miniszteri dicséretet kaptam. A gyerekeim is bevál­tották a reményeimet. Jók, tisz­telnek, szeretnek. Jólesik az embernek, mikor érzi azt, hogy megbecsülik. Ha a főorvos úrral, mondjuk, az autóbuszon találkozunk, odajön, megkérdj, hogy van Juliska né­ni, mi van a gyerekekkel... Tudja, én megálmodtam egy­szer, hogy eljön hozzám egy új­ságíró, kérdezgetni fog az éle­temről. Hát tesibk, most betel­jesedett! Ki hitte- volna?!... N. M. Gyógyszer-külkereskedelem

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom