Petőfi Népe, 1983. január (38. évfolyam, 1-25. szám)
1983-01-15 / 12. szám
1983. január IS. • PETŐFI NÉPE • t ELŐTÉRBEN A MAGÁNLAKÁS-ÉPÍTÉS A saját erőhöz magasabb összegű kölcsön Január 1-ével jelentős mértékben módosultak a lakásépítés, -vásárlás, a 'helyreállítás, a korszerűsítés, a lakáscsere állami 'támogatásának pénzügyi és hitelfeltételei. Mielőtt lapunkban elindítanánk az egyes területekről bővebb tájékoztatást, részletesebb ismertetést adó cikksorozatot, Dudás Edétől, az OTP Bács-Kiskun megyei Igazgatóságának vezetőjétől az általános elvekkel kapcsolatban kértünk tájékoztatást. Telekalakítás — segítséggel Az új rendelkezés a korábbi társadalmi vitában valamint a Központi Bizottság és a Minisztertanács irányelveiben megfogalmazott társadalompolitikai célok elérését szolgálja — moridta az OTP megyei igazgatója. Vagyis érvényesüljön a lakásigények kielégítésében a fokozatosság, bővüljenek a fiatal házasok és nagycsaládosok lehetőségei, váljon egyenletesebbé a teherviselés, az állami juttatások igazodjanak a családok szociális, vagyoni helyzetéhez, s fokozódjék a lakosság részvétele a magánlakás-építésben. Ez utóbbiban Bács-Kiskun mindig is élen járt, hiszen a megyében 1961—75 között megépült 5Ó339’ lakásból több mint 84 százalék magánerős. Az V. ötéves terv 25 ezer új otthonából 19530 került tető alá a saját erő bevonásával, s az 1981—85 közötti tervezett 20 ezer lakásnak mintegy 90 százaléka a magánerős építési formában valósul meg. E változásokkal egyidejűleg a takarékpénztár fiókjainak megnő a feladatuk, s természetesen a felelősségük is. Már abban, hogy a magánerős építkezéshez megfelelő telekválaszték párosuljon. Találjon magának — igényeinek és pénztárcájának — megfelelőt a családiház-építő, és' az is, aki társasházban akar lakást..Legyen telek közel a városközponthoz, s olyan is, amely — noha kevésbé közművesített — nagy portájával a gazdálkodásra is alkalmas. Az OTP a saját pénzeszközeivel is segít, s a tanácsokkal kötött megállapodások alapján részt vállal a telekkialakításban, előközművesítésben. Egységes elvek „x \ A meghatározó jelentőségű tevékenység azonban továbbra, is a kölcsönök folyósítása. Ennek során kell majijl a takarékpénztárnak a korábbinál isala- posabbanvjájékozódni, s differenciálni a kérelmek bírálatakor. A kedvezményes (3 százalékos kamatú, 35 év maximális^lejáratú, kölcsön felső határa minden kategóriában magasabb lett. s a számítások szerint a saját erővel, a szociálpolitikai kedvezménnyel és a munkahelyi támogatással együtt fedezetet nyújt az átlagos igéijyű és felszereltségü lakás felépítéséhez, megvásárlásához, A fiatal házasoknak lehetősége nyílik a takarékoskodásra azzal, hogy először kisebb, vagy alacsonyabb komfortfokozatú lakáshoz juthatnak, és a míásedijt szakaszban oldhatják meg véglegesen lakásgondjukat. Az 1983-ban adható kedvezményes kölcsönök felső határa. Családlétszám ] Többszintes (többlakásos) építés. 1 vásárlás Családiházépítés 1—2 fő | 320 000 Ft 260 000 Ft 3—4 fő ] 360 000 Ft 300 000 Ft 5—6 fő | 400 000 Ft 340 000 Ft 6 főnél több | 440 000 Ft 380 000 Ft A rendelkezés új vonása, hogy egyértelműen szabályozza a félkész- és a fejleszthető lakásokhoz nyújtható kölcsönök feltételeit. Előbbinél a kalákamunkát a saját anyagi erőnél veszi számításba, utóbbinál pedig módot ad a szakaszos hitel-igénybevételre. Természetesen van egy megkötés: az épületnek már az első elkészült egysége is lakható legyen. Kedvező változás, hogy azonos feltételeket teremtettek a telepszerű és az egyedi többszintes, illetőleg a korszerű csoportos lakóházak esetében, s nincsenek már hátrányban egyes települések, amelyek régebben nem tartoztak a kiemelt kategóriába. Lényegesen nagyobb kölcsön adható családi házhoz, s akik ilyen formában akarnak építeni, vagy vásárolni, azokat szintén megilleti a szociálpolitikai kedvezmény. Ide tartozik még, hogy egységes (3 százalékos) mindenfajta magánlakás-építéshez a kölcsön kamata. Egyéni elbírálás . A takarékpénztárak megvizsgálják a kölcsönigénylők hitelképességét. Ez nemcsak azért fontos, mert az állam a kiadott pénzt vissza is akarja kapni, hanem megakadályozhatja, hogy az egyének saját erejüket meghaladó mértékben eladósodjanak. Ez pedig szélsőséges esetben előfordulhat, hiszen a különböző rövid lejáratú, nagyobb kamatterhű kölcsönök felvételére — például az előtörlesztés, vagy a saját erő kiegészítésére — is nagyobb a lehetőség. Általános elv, hogy a törlesztőrészlet ne haladja meg a családok havi jövedelmének egyharmadát. A kölcsönök visszafizetésekor is mód van differenciálásra. A havi részlet lehet egyenletes összegű, folyamatosan növekvő, vagy csökkenő tendenciájú, s kérelemre meghatározott ideig tartó kedvezményt is lehet adni. Az új rendelkezés figyelembe veszi azt a sokszor megfogalmazott célt is, hogy az új létrehozásával egyenrangú fontosságú a meglévő épületvagyon óvása. Éppen ezért a kölcsönök köre, és mértéke bővül, s a továbbiakban OTP-hitellel is lehet lakóházat korszerűsíteni, felújítani, nagyobb lakást megosztani, kisebbeket összevonni. Ugyancsak kölcsönnel támogatható az, aki az energiatakarékosságot szem előtt tartva, utólag gondoskodik lakása hőszigeteléséről vagy más, olcsóbb fűtési módra tér át. Váczi Tamás Hogyan bontotta meg Bernd bácsi a családi békét? Rettenetesen kínos; ez az egész. És nemcsak a szomszédaink miatt, akik már ördög tudja, mit gondolnak, hanem a különféle szervek miatt — ezek most le nem veszik rólunk a szemüket. El kellett volna kennünk a dolgot, de most már késő. Kipattant az igazság. Az igazság pedig szörnyű: rokonaink között pacifista akadt. Még jó, hogy nem a vérrokonunk, csak szegröl-végről való atyafiság. Családunk becsületére legyen mondva: ilyesmi először fordul elő nálunk. A családfánkon soha nem volt egyetlen korhadt ág sém. A következetes antipacifizmus nálunk családi hagyomány. Talán egyedül csak Beáta unokahúgom húzott már-már csőbe bennünket, amikor egy tudóshoz ment férjhez, aki a béke kérdéseivel foglalkozott, de szerencsére csakhamar elváltak jellemük összeférhetetlensége miatt. Sajnos, ezúttal nem ússzuk meg ilyen szárazon. A mi szerencsétlenségünknek Lose a neve. Bernd Lose Kiéiből. Tö_ kéletesen ráillik a mondás, hogy „lassú víz partot mos”. Látszólag olyan ártalmatlan kis emberke ... Álcázás persze, ismerős az ilyesmi. Gertrúd néni a maga igazolására (mert hisz ő hozta a családba Bern_ det!) azt mondja,, hogy amikor összeházasodtak, a bácsi nem volt ilyen. A legutóbbi háború tette pacifistává, amelyben elvesztette a fél lábát. A, rettenetes gyanú, hogy Bernd bácsi pacifista lett, azon a napon fogant meg bennünk, amikor a szobájában meglát_ tűk egy tábornok arcképét. Képzeljék el, a hírhedt Bastian tábornok volt! (Egy tankhadosztály parancsnoka, akit büntetésből nyugállományba helyeztek a NATO rakétadönté se elleni kritikájáért, a békemozgalom aktiv harcosa. — A ford.) Gyanúnk csak erősödött, amikor olyan hírek kezdtek szállingózni, hogy Bernd bácsi pacifista, pontosabban szólva defetista pozícióból kri_ tizálja a NATO fegyverzetkiegészítési terveit. Igaz, kezdetben még azt a reményünket dédelgettük, hogy Bernd bácsi a Heissler-féle igazi pacifisták közé tartozik (Heissler: a CDU főtitkára, a fegyverkezési hajsza egyik dühödt híve. — A ford.) vagyis az olyan pacifisták közé, akik_ kel lehet a békéről párbeszédet folytatni, minthogy ők azért akarnak felfegyverkezni, hogy aztán lefegyverkezzenek — feltéve persze, hogy ez az „aztán" elkövetkezik. 'Szerencsétlenségünkre azonban a bácsi nem bizonyult igazi pacifistának. Ö, tudják, azok közül való, akiket csak az izgatja, hogy életben maradjanak. Ám végérvényesen akkor értettük meg kicsoda, micsoda a mi Bernd bácsink, amikor felfedeztük a nevét a feayverki- eoészítés elleni krefeldi felhívás másfél millió aláírnia között, Pedig art mondják, hnny őzt a legiqazibb kommunisták is aláírták! Természetesen mi minden tőlünk telhetőt elkövettünk. hogy x a békébe bele- gárgyult nagybácsinkat letérítsük a hamis útról — leaalább a családi békénk érdekében: — Bernd bácsi mondtuk neki abszolút békeszeretöen —, képzeld csak el, mi lenne, ha a Földön minden ember úgy kezdene gondolkozni, mint te. — Akkor — felelte szemle_ len mosollyal — végre eljönne a Földre a béke. Hát igen, Bernd bácsi mindenkit kihoz a sodrából a pacifizmusával! Wolfgang Ebert (Zahemszky László fordítása.) Kollégiumi pályázat A Honvédelmi Minisztérium jelentkezésre hívja az általános isj kólák VIII. osztályos fiútanulóit, akik vonzódnak a katonai életpálya, a tiszti hivatás iránt, és kötelezettséget vállalnak arra, hogy felvételük esetén majd a középiskola eredményes befejezése mán. tanulmányaikat valamely katonai főiskolán folytatják. A felvételi követelményeknek megfelelő tanulók a Magyar Néphadsereg egyik középiskolai kato_ nai kollégiumának növendékei lesznek, ez egyúttal középiskolai felvételt is jelent. A jelentkezés feltétele: magyar állampolgárság, hivatásos szolgálatra való egészségi alkalmasság, legalább 4-es tanulmányi eredmény az előírt tantárgyakból (magyar, .történelem, számtan, fizika és orosz nyelv). A fiatalok jelentkezési lapot töltenek ki, amelyet iskolájukban, illetve a megyei hadkiegészítési parancsnokságtól szerezhetnek be. A pályázat nem zárja ki egyidejű jelentkezés lehetőségét más közép- és szakmunkásképző iskolába. A diákok márciusban felvételi vizsgán vesznek részt. Pályázati határidő: február 20. (MTI) Művészek vállalata Üj vállalat kezdte meg tevékenységét: a GENERALART, a Magyar Népköztársaság Művésze, ti Alapjának Szervező és Kivitelező Irodája, amely seigíti a kapcsolatteremtésit a képző- és iparművészek, illetve az ipari megrendelők között. Iparművészékből szakértő csoportot hoz létre egy-egy épület restaurálására. és megrendelésre elbírálja a különféle munkák művészi színvonalát. A GENERALART számonitart- ja a legtehetségesebb ipari tervezőművészeket, reklámfoitósokat, grafikusokat, belsőépítészeket, textilművészeket, s a megrendelések alapján megszervezi munkájukat. Márts megközelítően 300 megrendelés érkezett az új vállalathoz. ! Megújulás és cselekvőkészség Az emberiség nagy lehetősége a szocializmus — ez az Aczél György által definiált gondolat mintegy jelszava, meghatározó tartalma lehetne annak az országos tanácskozásnak, amely e héten zajlott Budapesten az MSZMP Központi Bizottság rendezésében. Egy évtizede nem ült össze hasonlóan széles körű és ilyen átfogóan gazdag tematikájú konferencia művelődés- politikánk, ideológiai életünk időszerű teendőiről, s a hozzá kapcsolódó agitációs, propagandamunkáról. Különleges szerepe volt abban, hogy az ideológia, a politika, a gazdaság. • a társadalom, á történelem legfontosabb napi kérdéseiről összetetten tárgyaltak tudósok és írók, újságírók, művészek, művelődési intézmények vezető munkatársai, társadalmi-politikai életünk illetékes személyiségeivel, az ország valamennyi megyéje ideológiai életének vezető képviselőivel. Végül is — már amennyire a két nap erre módot adott — az egész mai magyar valóság jelen volt a referátum után kialakult vitában. Kimondva, kimondatlanul minden fölszólalás, akárcsak a vitaindító, a szocializmus nagy lehetőségét elemezte, járta körül, azt kutatva, hogy napjainkban, a jelenlegi helyzetben, miként tudunk élni vele. Itt és most. a mai Magyarországon meg tu- dunk-e felelni történelmi utunk reális fölmérésével, a bennünket körülvevő világ tárgyilagos megítélésével, ideológiai-szellemi erőink kellő mozgósításával a megújulás elháríthatatlan követelményeinek. Ez a kulcsa, ez az egyik legfőbb társadalmi feltétele ugyanis annak, hogy a szocializmusban rejlő lehetőségeket megragadjuk. Megújulás és aktívabb cselekvőkészség ! Előrehaladásunk két elválaszthatatlan alkotóeleme, melynek kibontakoztatása nem megy, nem is mehet 'viták nélkül. Ezek azonban csak akkor termékenyek, ha különböző megközelítési oldalakról is egy irányba hatnak, a magyar nép szocialista fejlődését kívánják elősegíteni. Ezen a tanácskozáson is kommunisták és pár- tonkívüliek egyaránt részt vettek és kifejtették véleményüket, sőt kétségeiket. Esetenként érződtek felfogásbeli különbözőségek, aminthogy a terem falain kívül is így van ez az országban. Ám anélkül, hogy elhangzott volna a ma gyakorta használt közmegegyezés, mégis az eltérő nézeteknek és véleményeknek ez adta meg a közös vonását. Azon az alapon, hogy megújulási igényünk és útkereséseink mellett is változatlanul egy közös célunk van: a szocializmus építése. Hiszen éppen ezt a célt szolgálja az igényesebb megújulás, amely abból indul ki, hogy soha nem volt és h jövőben sem lehet perfekt, befejezett marxizmus. A társadalom előrehaladásával fejlődnie kell az ideoló- giának, sőt elöl kell járnia. A megújuló elmélet segítségéről — éppen a gyorsan változó világban — ezért nem mondhatunk le. Ezenközben folyamatos szellemi érintkezésben állunk mindazokkal, akik netán egész sor kérdésben ivem értenek velünk egyet, de elismerik társadalmi rendünket és hajlandók segíteni a szocializmus építését. Ez a szövetségi politika meghatározója. és ez, hosszú távra szól. Sőt, napjainkban mindinkább meg kell újitani ezt a szövetséget a felnövekvő, új generációra gondolva, amely — éppúgy, mint az egész társadalom — nincs elzárva a különféle, gyakran divatos szellemi áramlatoktól. Elvi, elrhéleti viták kellenek a meggyőzésükhöz, sok megértéssel, de nem mondva le egyetlen területen sem a marxizmus hegemóniájáról. Ez is olyan feltétel, amely egyértelmű határozottsággal kapott hangot ezen a tanácskozáson is. érvényesítésének módja és gyakorlata körül természetesen még számos megoldandó problémával. Megújuló világ formálódik hazánkban, pontosabban vár megújulásra a mi cselekvő politikánk révén. Nem azért, mintha zsákutcában lennénk — amint ellenfeleink hangoztatják —, vagy rosszul csináltunk valamit, hanem elsősorban azért, mert a szocializmus sem lehet soha befejezett. Állandóan továbbfejlődő rendszer. Éppen annak érdekében, hogy a világban végbemenő folyamatokhoz, változásokhoz rugalmasan alkalmazkodva segíthesse elő az emberek anyagi boldogulásáért folytatott igyekezetét. Eközben érvényre kívánjuk juttatni nemes. igazi emberi értékeinket, erkölcsi elveinket. Erről van szó, amikor a szocialista társadalom reformján gondolkodunk. Nem jelent tehát negatívumot, mivel ott vannak benne és mögötte a megteremtett értékeink, az eddig megtett út eredményei is. Ezeket védelmezzük! A sokat emlegetett gazdasági reformunkat, az 1968-ban megkezdett úgynevezett új mechanizmust is ilyen értéknek tekintjük. Szó sincs róla, hogy elvessük, de továbbfejlesztését a körülmények teszik elodázhatatlanná. Ennek módozatai viszont bizonyára még sok vitát, töprengést fognak előidézni. Legfőbb nemzeti sorskérdésünk is éppen ezért a szocializmus építésének korszerű továbbfolytatása. Ettől függ minden más egyéb, ezért kap napjainkban oly erőteljes hangsúlyt minden fórumon. Ezért állt e tanácskozás középpontjában is. A közvéleményt élénken foglalkoztató egyéb — jogosan nemzeti sorskérdésnek nevezett — gondok is ennek talaján számolhatók fel vagy csökkenthetők. Mert,valóban aggasztó a tömegméretű alkoholizmus, az öngyilkosságok magas aránya, a népszaporulat kedvezőtlen alakulása, a leggyakrabban emlegetett fájó jelenségek közül. Az előzmények, méghozzá a régi világba visszanyúló előzmények ismerete nélkül, s önmagunkban külön-külön kezelve, aligha lehetséges a felszámolásuk. Számon kell tartani őket annak furatával, hogy a nép, a nemzet jövőjét hosszú időre meghatározó korszakban élünk', amely megteremtheti a megoldás feltételeit, a marxista elemzés segíti a valóság pontos ismeretét, tettekre sarkalló erővel mindazért, ami közös érdek és közös érték ebben az országban. Ennek a közös ügynek az érzete is olyan szükséglet, amelyre az ideológiai munka nagymértékben rádöbbentheti az embereket és késztetheti a további cselekvésre. A közös érdekek fölismerése, ami valójában a szocialista nemzeti egységben testesül meg, most talán nagyob hajtóerő, mint valaha. Amikor közismerten nehezebbek az életviszonyaink a korábbinál, amikor fenyegető veszélyek hírei röppennek föl napról napra az imperialista táborból, akkor nekünk itt, Közép-Kelet-Európa e kis területén még jobban kell támaszkodnunk a vívmányainkra. Még jobban bele kell kapaszkodnunk abba az erőbe, amelynek eddigi eredményeinket is köszönhetjük: a párt vezető szerepébe. Az ideológiai helytállás — amelyre ez a tanácskozás a résztvevők körén túl is tömegeket ösztönzött — most olyan erő, amelyet a magunk érdekében, de a szocializmusban reménykedő százmilliók érdekében is vállalnunk kell. Keresve, kutatva ugyanakkor az új útjait az előrejutásnak, az átmeneti megállások, a jelenlegi megtorpanás utáni fölemelkedésnek. Bármily furcsán hangzik, mégis igaz a tanácskozásnak az az egyik konklúziója, hogy talán éppen a jelenlegi nehezebb idők kényszere visz közelebb bennünket az eszmeileg megalapozott, határozottabb, cselekvéshez, s egy jobb, szocialistább társadalomhoz. Különösen, ha érvényesül a tanácskozótermen kívül is az a termékeny együttműködés, amely a különféle területek művelőit itt jellemezte. Mintegy demonstrálva, hogy nem választható el élesen egymástól, sőt szorosan összefügg a politika, ideológia, a gazdaság, a történelem- és társadalom- kutatás. Mint ahogyan szorosan együtt kell munkálnia, hatnia a napi élet minden síkján, termékenyítve és lendítve a termelőmunkát, mindannyiunk anyagi bázisát. Lőkös Zoltán ü Új műsorra készülnek Az Állami Bábszínház műhelyében készülnek a figurák Lázár Ervin Berzsián és Dideki című fantasztikus játékához. A bábokat Kós Iván tervezte.