Petőfi Népe, 1983. január (38. évfolyam, 1-25. szám)
1983-01-23 / 19. szám
IMS. január ZS. 0 PKTÖFI NÉPE • S MAGUNKKAL IS VITÁZVA K ét újságcikk van előttem. Az egyiket magyar szerző írta magyar tollal, nyil- váo- a csak reá jellemző szemlé-' lettel. Nem kevesebbre és méltóbb dologra vállalkozik, mint .arra, Hogy számba vegye hazánk Szellemi tartalékait. Eközben attól óvja mindazokat, akiket illet, jiogy „a kiválóan felkészült szakmunkást ne udvarseprésre, raktári rendcsinálásra használják.” Nagyon helyes. Egyet is értenék a fölszólítással meg annak megjelentetésével, ha a helyzet ezt indokolttá tenné a Duna—Tisza folyásának itthoni részein. A szem- beállítás látványos, bár a miértet ném egészen értem. A másik cikk eredetileg angolul jelent meg, és abból indul ki, hogy Magyarország gazdasági fejlődéséről tanulmányt tett közzé a Nemzetközi Valutaalap Washingtonban. A dolgozat alapvetően kedvező képet nyújt hazánk gazdaságának legutóbbi évtizedéről és a fejlődési kilátásokat sem tartja reménytelennek. Nyolc fölkészült közgazdász — a szerzőgárda — azt is megállapította, hogy a „munkaerőpiac helyzetét munkaerőhiány jellemzi.” Őszintén szólva inkább hiszek nyolc nemzetközi közgazdásznak, (nlnt az említett hazai vezércikknek. Nem utolsósorban azért, mert személyes tapasztalatom szerint egyetlen vállalati igazgatót vagy szövetkezeti elnököt sem attól kell visszafogni, hogy udvarsöprésre kárhoztassa a. jeles eredménnyel szabadult tetőfedőt vagy gáz- és vízvezeték-szerelőt. Ha munkaerőhiányról kell beszélni a tények alapján, akkor a gazdasági vezető nem csap ki állami pénzen képzett szakemberéket a pusztába zabot hegyezni. Egyszerűen nem engedi meg az érdeke. Sőt kötéllel, mézes madzaggal, hangos és látható reklámmal, szociális juttatások kilátásba helyezésével vonzza a kiváló szakmunkásokat. Udvart sö- pörtetne velük? Hogy szedjék a sátorfájukat és máshová menje- nék méltó megbízásért? 'Nem inkább arról lehet szó, högy némely szakmunkás, vagy értelmiségi emberünk csak a saját értékelése alapján üti meg a ljjváló szintet? Megeshet, hogy valamikor tényleg annak indult, akár mester lehetett volna belőle^ S. most, amikor a teljesítményül vjíJöb követelményrendszerben kiderül, hogy messze nem felel rrjeg a valóságnak az illúzióterhes Önarckép, félreállítottnak érzi, magát a tulajdonosa? S talán valamelyik talponállóban hajtogatja unos-untig ismert sirámait? Mintha megváltást hozhatna bárkinek' az a fajta kétes meg- dicsőülési reménység, amelyet Ki söpri az udvart? mindig hajlandók ébrentartani például a talponállók fizetőkész vagy éppen fizetőképtelen törzsvendégei, ha tele pohárhoz nyúlnak? Manapság egy szakmunkás — különösen a tényleg fölkészültek köréből — akár hatvanhat elhelyezkedési alkalmat talál. Az ő időérzéke és realitásokon alapuló szemlélete ugyanis nem mossa össze a harmincas évek világválságos munkanélküliségi helyzetét az ötven évvel később elért társadalmi fejlődéssel hazánkban. Vannak szakmunkások, akik az értelmiségiekkel állnak egy sorban. Nehéz lenne határvonalat húzni közéjük. A MEZŐGÉP Vállalat egyik nagy értékű gépe mellett a kecskeméti Gépipari és Automatizálási Műszaki Főiskolán végzett fiatal ül. S koránt- sincs olyan érzése, mintha ud- varsöprögetésre osztották volna be diplomás személyét. Tetszik annak a kalocsai vagy más pedagógusnak a példája is, akinek a tollából értekezés jelenik meg a Fizikai Szemlében. A levitéz- lett figurák helyett azokat tudom becsülni, akik tankönyvírásra vagy bírálatra vállalkoznak, s az alig létező — inkább csak papíron kimutatható — szabad idejükből lopnak el órákat, hogy múzeumi kiállításra toborozzanak és kísérjelek gyerekeket. Még korántsem halt ki a hivatásszeretet és az anyagilag, tiszteletdíjjal (ha egyáltalán említésre méltó az összeg) megfizethetetlen törődés. Nem szállt sírba az újra, többre való fogékonyság a mesteremberek, munkaadók, tanítók jobb részénél, sem a mindenfajta zokszó nélkül talpon levő orvosoknál, éjszakás nővéreknél. A jobbra, többre törekvők, kísérletezők és eredményeiket közkinccsé tevők előtt tiszteleg a Petőfi Népe is egyebek között azzal a rovatával, atpelyv a, Katona ,J,ózsej ne.vét vi.-r selő megyei könyvtár,.munkatársainak közreműködésével készül, és Megyénk az országos sajtóban címet viseli. Vagy mégis úgy lenne, hogy nyilvánosan kell megvédeni Magyarországon a munkáshatalom képviselőit az udvarsöprésre kár- hoztatástól? Akkor egyetlen percet sem szabad késlekedni a felelősségrevonással. Kérdés Viszont, hogy megfelelő eljárás-e az általánosítás? Kétségtelenül könnyebb és kényelmesebb kívülről odamondogatni. A kibic nem vállal kockázatot, ő megmondta, jelezte, szóvá tette. Csak éppen azt felejtette el megnevezni, hogy hol az a gyár, és ki az a derék szaki, akivel vérlázító módon bánnak. ' Az élet tényleg hajlamos arra, hogy beavatkozást provokáljon. Vastag iratkötegeket őrzök, és nehéz lenne kiszámítani az ügy tisztázására fordított időt. Udvarosnak osztották be az egyik községi keverőüzem zsákolóját. Az annak megfelelő, kevesebb bérért. A telepvezető azzal érvelt, hogy nem vállalja a felelősséget: az illető balesetet szenvedett, sérült a gerince, nem szabad fizikailag megterhelni. Érvek csaptak ösz- sze pro és kontra. A kárvallott orvosi papírt lobogtatott a gyógyulásáról. Mel- lőzöttnek érezte magát, panaszt tett. Volt hová fordulnia: Magyarországon nemcsak léteznek, hanem működnek is érdekvédelmi intézmények. Más dolog, hogy milyen gyorsasággal. Közbelépett a szakszervezet is, s bár nem egyik napról a másikra, de a kivizsgálást követően sikerült visz- szaállítani az eredeti helyzetet. Ennyit — hiteles adalékul — a kiválóan fölkészült szakmunkás udvarsöpréséről. Az én történetem szereplője egyébként nyolc osztályt sem végzett segédmunkás volt. De dolgozni, tenni akart — ahelyett, hogy örök sirámokban merüljön ki az élete. Túl könnyű a hevenyészett megjegyzést papírra vetni, hiszen a személytelen általánosság nem tesz följelentést' a szerző ellen, nem csönget este telefonon a lakásán, nem küld fenyegető üzeneteket, provokáló leveleket, nem ront be öklét rázva az ajtón és nem lesi meg a családtagot estefelé az utcán. Mégis érdemes vállalni a kockázatot, nevén nevezni a gyereket mindenfajta következményével együtt, bárki legyen a becses papa! Egy föltétellel: ha biztos az ember a dolgában, hiszen másképp nem lehet kimozdítani dolgokat a holtpontról. Akad éppen elég ügy, amire érdemes erőt szentelni „a konkrét helyzet konkrét elemzésével." Erről szólt az országos agi- tációs, propaganda- és' művelődéspolitikai tanácskozás is, sürgetve például a kezdeményező viták erősítését adandó tájékoztatási esetekben. Anélkül, hogy messze túllőnénk a célon, úgy érzem: olykor saját magunkkal sem árt vitázni. Halász Ferenc MEGÚJULÓ MOZGALMI MUNKA A K1SZ-BEN ________ A választás joga a fiataloké "'Az ifjúságii szövetség munkájának tartalmi és szervezeti megújulása csak úgy képzelhető el, ha módosulnak a szervezés, a felépítés, az irányítás, valamint a választási rend elemei. A Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottsága 1,982 októberében határozott ezekről a kérdésekről, feszítsünk egy gyorsmérleget a KISZ X. kongresz- s-zusa óta eltelt időszakról. ! Ma a Kommunista Ifjúsági Szövetségnek csaknem 912 ezer tagja van. Az ifjúkommuinisták 62,6 százaléka dolgozó, 37,4 százaléka tanuló. A munkás- és mezőgazdasági fizikai dolgozó KISZ-tagok száma együttesen 269 ezer fő. E réteghez egy év alatt tízezer fiatal csatlakozott, a szervezettség javult, qe még most sem kielégítő. Az értelmiségi és alkalmazott dolgozó fiatalok között — főként a pedagógus és a közművelődési alapszervezetek gyors növekedése következtében — több lett a KISZ-tag. i Mindez kedvező, de ha a KISZ-tagság megoszlását életkor szerint nézzük, érdemes elgondolkodni. A 14—18 éves korcsoport aránya 34 százalék. Változatlan az előző évekhez viszonyítva. A 19—26 évesek részaránya kevesebb lett 13 ezerrel. Ez másfél százalékos csökkenést jelent. A 26 évesnél idősebbek a tagság 36 százalékát alkotják. Ezen belül jelentősen emelkedett — 13 ezerrel — a 30 éven fe- ikili fiatalok aránya. E korosztály ma már a KISZ- tagság több mint 10 százalékát alkotja. I A KISZ politikai befolyása, erősödése szükségessé teszi, hogy a fiatalok sokrétű érdeklődéséhez, élet- és munkakörülményeikhez jobban igazodjon a szerveződési rend. A KISZ szervezetei, alapszervezetei a jövőben is elsősorban a munkahelyeken, a tanintézetekben, a fegyveres erőknél, s testületekben, valamint a lakóterületen műkőidnek. Az ide Vonatkozó tavaly októberi határozat lehetővé tette, hogy munkásszállásokon, kollégiumokban, művelődési házakban, tudományos- és sportegyesületekben, valamint más tartósan működő ifjúsági közösségekben is alakulhassanak KISZ-alapszervezetek. I Az új KISZ-ialapszervezetek létrehozását a közvetlen irányításra jogosult KISZ-bizottság, KISZ- szervezet létrehozását, a közvetlen irányító területi KISZ-bizottság hagyja jóvá. ! Ezután tehát minden fiatal maga döntheti el, hogy munkahelyén, tanintézetében, vagy lakóhelyén kíván-e a KISZ tagja lenni, mely alapszervezethez akar tartozni. Mindenki csak egy alapszer- vezetnek lehet tagja, de szervezeti hovatartozásától függetlenül több alapszervezet tevékenységébe js bekapcsolódhat. A koordinációs munka színvonala is javulhat, hiszen különösen a szorgalmi időben, a munkahelyi, lakóhelyi alapszervezet munkájában is részt vehet a tanuló. Sokan aggódtak, hogy a szerveződés ilyesfajta módosításának az lesz a következménye, hogy a fiatalok egy része elmegy a nagyüzemi KlSZ-alap- szervezetekből, átjelentkezik a lakóterületire, vagy a választhatóság miatt megszűnnek majd egy-egy helyen az iskolai KISZ-ialapszervezetek. Nem ez történt. Egy egészséges versengés jött létre. A fiatalok ugyanabba az alapszervezetbe mentek, amelyben koruknak megfelelő, igényeiket kielégítő programokat. kínálnak, amelyben konkrét feladatokat kaptak. Az ifjúsági közösségek életrehívása nem fogható fel kampányként. E munka is csak úgy ér valamit, ha folyamatos, állandósult. A területileg illetékes KISZ-bdzottságok — az ifjúsági szövetség politikai hatásának szélesítése érdekében — a KISZ-aktívákat bízták meg, hogy segítsenek a lakóhelyek, a köz- művelődési intézmények, a tudományos- és sportegyesületek, a munkás- és diákszállások, illetve más tartósan működő ifjúsági közösségek KlSZ-alap- szervezeteinek munkájában. Nagyobb súlyt kell helyezni más társadalmilag hasznos ifjúsági közösségek, szabad idős egyesülések szervezésére, támogatására is. A KISZ ösztönöz minden olyan helyi kezdeményezést, közösségi formát, amely alkalmas arra, hogy hasznosan kitöltse a fiatalok szabad idejét. A mozgalom a maga sajátos eszközeivel — esetenként anyagi támogatással is — segíti egy-egy közösség működését. Bár a számok önmagukban is jeleznek valamit, de hiteles tükörképet mégsem adhatnak a mozgalmi munkáról, annak színvonaláról. Ahol a számok alapján a szervezettséggel baj van, ott a módszerekkel is baj van, ott nem veszik kellő mértékben figyelembe a fiatalok sajátosság-igényeit. Az építőiparban például a fiatal fizikai dolgqzók szervezettségi aránya alig éri el a négy százalékot. Erre nem adhat megnyugtató magyarázatot a munkahelyi szétszórtság, a munkahelyek gyakori változása, mert ott a mozgalmi élet gyengeségének egészen mások az okai. A KISZ szerveződése, felépítése és irányítása, valamint a választási rend egyes elemeinek módosítása a társadalmi-gazdasági változásokhoz igazodik. Az eddigi tapasztalatok igazolják a döntés helyességét. A. S. • Legalább 15 percig ki kell bírni az 5500 méter magasságnak megfelelő alacsony légnyomást. Az úgynevezett barokamrában dr. Kálóczi József főorvos az esetleg szükségessé váló beavatkozásra is készen áll. • Vérmintaelemzés a korszerűen felszerelt laboratóriumban. 0 Az agy szabályos bioelektro- mos tevékenységét ellenőrzi dr. Mótusz János főorvos. 0 Speciális műszerezettség teszí lehetővé a pszichológiai vizsgálatokat. Ikaroszok szárnypróbálgatása 0 A légzés és a szívérrendszer terhelhetőségét állapítja meg dr. Remes Péter főorvos, az intézet- parancsnok tudományos helyettese. 0 Terheléses > szívvizsgálat Háttérben a páncélfalú barokamra látható. 0 Elektronikus számítógépek segítenek feldolgoznia vizsgálati sorozat összesítő adatait. Tóth Sándor képriportja 0 Dr. Almás! András főorvos vezetésével vizsgálják az egyensúlyszervet elektromos forgószéken.