Petőfi Népe, 1982. november (37. évfolyam, 257-281. szám)
1982-11-23 / 275. szám
PETŐFI NÉPE ÉVFORDULÓ Szobor ösztöndíjból Néhány éve hosszabb időt töltött a Kecskeméti Kerámia Stúdióban Pázmándy Antal. Ötömmel fogadta azt a javaslatot, hogy készítsen a megyeszékhelyre kerámiaplasztikát. Szabad kezet kapott a téma- és helyválasztásban. Ügy gondolta: a Számítástechnikai és Ügyvitelszervezési Vállalat — a Központi Statisztikai Hivatal megyei igazgatóságával szomszédos — épület előtti térség lenne a legalkalmasabb. Valamennyi illetékes hivatal, hatóság megértő támogatásával elkészülhetett a mű- tárgy, amelyet tegnap délelőtt a SZÜV és a Kerámia Stúdió igazgatójának köszöntőjével ünnepélyesen átadtak a nyilvánosságnak. Méltó helyet kapott az előtt az intézmény előtt, amelynek kulturális kezdeményezéseire másutt is felfigyeltek. (Straszer András felvétele) Tájértekezlet O TP-szakembereknek Száztíz évvel ezelőtt, 1872. november 23-án született, és 1955 szeptemberében, 83 éves korában hunyt el Schimanek Emil Kossuth- díjas gépész- mérnök, műegyetemi tanár, a műszaki tudományok doktora. Műegyetemi tanulmányait Budapesten végezte, majd Berlinben volt hosszabb tanulmányúton. Hazatérve, előbb a Fegyvergyárban, majd a Ganz gyárban volt főmérnök. 1900-tól a budapesti Műegyetemen is tanított; két évvel később <— 30 éves korában — kinevezték az 1. gépszerkezettani tanszék professzorává. Munkássága elsősorban a hőerőgépek, az emelő- és hűtőgépek elméleti, illetve szerkesztési kérdéseire terjedt ki. Találmányai közül a nevét viselő hat- ütemű dízelmotor és karburátor a legismertebbek. A vákuum ellenében működő gázturbinára tett javaslatával a külföldet is megelőzte. Az iparral mint tanácsadó, szakértő kapcsolatot tartott. Az Országos Takarékpénztárnak a jövőben nagyobb szerepet kell vállalnia a lakásgazdálkodásban! — fogalmazta meg még a tavasszal Kecskeméten Heté- nyi István pénzügyminiszter. A nemrégiben megjelent lakásügyi jogszabályok megadják ehhez a keretet, s ebben kijelölték a feladatokat is. Az eligazodás megkönnyítésére szerveztek tájértekezletet öt megye — Bács- Kiskun, Békés, Csongrád, Heves és Nógrád — OTP-igazgatósága- in dolgozó, a lakásépítés és -vásárlás hitelügyleteivel foglalkozó szakembereknek tegnap Kecskeméten. A tanácskozáson szó esett az építés, vásárlás feltételeiről, a munkáltatói támogatásról, a címzett lakásépítésről, s az égyéb építési kölcsönökrök A konzultációk keretében részletesen ismertették a tanácsi értékesítésű és a személyi tulajdonban levő lakások eladásával és visszavásárlásával, valamint a kedvezményes akciókkal kapcsolatos rendelkezésedet. 102 éves óvó nénit köszöntöttek Baján Bensőséges ünnepségre került sor Baján a II. számú szociális otthonban, ahol 102. születésnapja alkalmából köszöntötték Tomcsányi Aladárné nyugalmazott óvónőt. Az idős asszony Jugoszláviában kezdte pályafutását, majd Baján különböző óvodákban dolgozott. A 102. születésnapját egészségben megért asszonyt óvodások, úttörők és a Finomposztó Vállalat szakmunkás- tanulói köszöntötték. Egyetlen kívánsága volt, hogy egészségben megérje a 105. születésnapját. (Szabó Ferenc felvétele) Megyénk az országos sajtóban Gazdálkodás 2. száma: Romány Pál: A magyar paraszti mezőgazdaság technikai újításai a XIX—XX. században. (A VIII. Budapesti Gazdaságtörténeti Világkongresszus alkalmából az MTA Agrártörténeti Bizottsága nevében Romány Pál nyitóita meg a fenti című kiállítást.) Film, Színház, Muzsika 47. száma: Csuhraj Kecskeméten. (Rövid híradás a művész kecskeméti látogatásáról.) Magyar Ifjúság 47. száma: B. T.: Mi az az IZÉ? (A DUT- ÉP kecskeméti klubjáról, fényképpel.) Magyar Horgász 11. száma: B. I.: Tíz kilón felüli pontyok tava. (A madarasi Béke Mgtsz Horgász Egyesület gazdálkodásáról.) SZEMÉLYGÉPKOCSI ÉS AUTÓBUSZ KARAMBOLJA MŰSOR • Az 52-es főúton történt balesetnél készült felvétel. Három halott a hét végén Bács-Kiskunbán az elmúlt hét végén 15 közúti közlekedési baleset történt, ezek közül 2 végződött halállal, 9 súlyos, 4 pedig könnyű sérüléssel járt. Az alábbiakban a vasárnap történteket emeljük ki: \ Reggel 7 óra előtt pár perccel az Izsák és Szabadszállás között vezető műút és áz 52-es főútvonal kereszteződésében Müller Ede 48 éves kisiparos, budapesti lakos személygépkocsijával figyelmen kívül hagyta az „elsőbbségadás kötelező!” jelzőtáblát és a főútvonalra hajtott, ahol összeütközött egy szabályosan haladó autóbusszal. A baleset következtében Müller Ede és utasa, Márfi Sándor 59 éves alkalmi munkás, szintén budapesti lakos a helyszínen életet vesztette. Az autóbusz vezetője' súlyos, az utasok közül heten könnyebb sérüléseket szenvedtek. A kár kb. százezer forint. Délelőtt 10 óra tájban Kunfe- hértó határában, a jánoshalmi úton Kőrös László Lajos 28 éves pincemunkás, bócsai (Rákóczi u. 18.) lakos személygépkocsiját nem az útviszonyoknak megfelelő sebességgel vezette, az úttesten megcsúszott és nekivágódott egy szemből érkező személygépkocsinak. A vétlen autó vezetője nyolc napon túl. Kőrös László Lajos utasa nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. Délután fél hatkor Kecelen, a Móra F. és a Bartók B. utca kereszteződésében Dubai Károlyné 49 éves háztartásbeli, helyi (Május 1. tér 6.) lakos kerékpárjával — annak hibás fékje miatt — nem tudott megállni és egy, a védett útvonalon haladó, s már féktávolságon belül levő személyautó elé gurult. Dubainét nyolc napon túl gyógyuló sérülésekkel vitték orvoshoz. Délelőtt fél kilenckor Kiskőrös közelében, az 5301-es úton Szabadi János 33 éves esztergályos, kalocsai (Szőllőköze 24.) lakos személyautójával egy lovas kocsi előzésébe kezdett, de későn vette észre a szemből érkező személy- gépkocsit. Hirtelen fékezett, a vizes úttesten megcsúszott és áttért a bal oldalra, ahol összeütköztek. Szabadi és két utasa nyolc napon túl gyógyuló, további két utas pedig könnyű sérüléseket szenvedett. Este negyed nyolckor Kecskeméten, a Bajnok utcában Dús Zoltán 25 éves csapos,' helybeli (Körösi Csorna Sándor u. 8.) lakos ittasan kerékpározott és elesett. Az őt motorkerékpárral követő 16 éves Barcsik István segédmunkás, kecskeméti (Ürihegy 49.) lakos, hogy a gázolást elkerülje, fékezett és megcsúszott, majd az úttestre zuhant. Válltö- réses sérülésekkel vitték kórházba. Este fél nyolc tájban Helvécia határában, a Petőfi Tsz bekötő- útján Cseri Zoltán 38 éves esztergályos, kecskeméti (Helvécia- ÍMatkó 176.) lakos ittasan vezette oldalkocsis motorkerékpárját, aminek fékberendezései nem működtek és érvényes műszaki vizsgája sem volt. Cseri elgázolta az úttest szélén előtte haladó Balogh Imre 43 éves alkalmi munkás, helybeli (Helvécia-Matkó 203.) lakost, aki a helyszínen meghalt. November 23-án, kedden KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ Este 7 órakor: BANK BAN. Tóth László-bérleit. ERDEI FERENC MŰVELŐDÉSI KÖZPONT A felnőttklubban 18 órakor: Kertbarátkor. KUBAI ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ. előadó: dr. Hódossy Sándor. Előzetes November 25-én, csütörtökön 18 órakor az ifjúsági klubban: Művészettörténeti szabadegyetem. ORMÁNSÁGI FESTETT FAMENNYEZETEK. Előadó: Pap Gábor. MOZI Városi mozi: fél 4. háromnegyed 6 és 8 órakor: A HÉT MESTERLÖVÉSZ. II. helyárú! Színes amerikai western- film. Árpád mozi: fél 4. háromnegyed 6 és 8 órakor: NYOM NÉLKÜL. II. hedy- árü! Színes magyar bűnügyi film. Otthon mozi: délelőtt 10, fél 6 és fél 8 órakor: HELP. Színes, zenés angol filmvígjáték. Mesemozi: háromnegyed 6 órakor: A KISMALAC MEG A FARKASOK. Színes magyar mesefilm. A Városi mozi épületében a Mesemozi gyermekmegőrző jelleggel tart előadást! Stúdiómozi: 8 órakor a Városi mozi épületében: FONTAMARA. Színes olasz film. KISKUNFÉLEGYHÁZA Petőfi mozi: fél 4 és fél 7 órakor: AGÓNIA. Dupla helyárú. 14 éven aluliaknak nem ajánlott! Színes, magyarul beszélő szovjet történelmi film. KISKUNHALAS Fáklya mozi: 4, 6 és 8 órakor: MEGBOCSÁTÁS. Színes, magyarul beszélő szovjet film. KISKÖRÖS Petőfi mozi: szünnap. KALOCSA Otthon mozi: fél 4 és fél 8 órakor: BEN HÚR. Dupla, III. helyárú! Kétrészes. színes, magyarul beszélő amerikai film BAJA Uránia mozi: fél 4, fél 6 és fél 8 órakor: PUCÉRAN ÉS SZABADON. II. helyárú. 14 éven aluliaknak nem ajánlott! Színes, magyarul beszélő francia film. Központi mozi: 4, 6 és 8 órakor: ELÉVÜLHETETLEN BŰNTETT. Színes, szovjet film. TISZAKÉCSKE Művelődési ház-mozi: 7 órakor: SZUPERZSARU. III. helyárú. Színes, magyarul beszélő olasz filmvígjáték. NAPTÁR 1982. november 23., kedd Névnap: Kelemen Napkelte: 7 óra 00 perc Napnyugta: 16 óra 01 perc Holdkelte: 12 óra 53 perc Holdnyugta: 22 óra 49 perc IDŐJÁRÁS Előrejelzés az ország területére ma estig: éjszaka és délelőtt többfelé ködös idő várható, néhány helyen ködszitálással. A köd feloszlása után néhány órás napsütésre lehet számítani. A déli, délnyugati szél időnként megélénkül. elsősorban a Dunántúlon helyenként megerősödik. Ä legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet mínusz 3. plusz 2, a legmagasabb nappali hőmérséklet kedden általában 9, 14 fok között, a tartósan ködös helyeken 5 fok közelében valószínű. Távolabbi kilátások szerdától szombatig: az évszakhoz képest enyhe idő. Az időnként megnövekvő felhözetboT főleg az ország nyugati részein lehet többfelé kisebb eső. Az éjszakai lehűlés mérséklődik, s a fagyok várhatóan megszűnnek. A legalacsonyabb hajnali hőmérséklet, eleinte 0, plusz 5, később plusz 2, plusz 7 fok között lesz, a legmagasabb nappali hőmérséklet 10, 15 fok között várható. Jelentős mennyiségű (legalább napi 5 mm) csapadék az ország területének 10 százalékán várható. A Kecskeméli Agrometeorológiai Obszervatórium és a Bajai Meteorológiai Állomás jelenti: , November 21-én Kecskeméten a középhőmérséklet 5,2 (az 50 éves átlag 3,2), a legmagasabb hőmérséklet 11,3 Celsius-fok volt. a nap 4 órán át sütött, 0,1 milliméter csapadék hullott. Tegnap reggel 7 órakor mínusz 1,8, 13 órakor 9,5 Celsius-fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 1.8 fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 1031 millibar (mérsékelten süllyedő) volt. November 21-én Baján a középhőmérséklet 6,8 (az 50 éves átlag 3,9), a legmagasabb hőmérséklet 12,1 Celsius-fok volt, a nap 7 órán át sütött. Tegnap reggel 7 órakor 1,2, 13 órakor 10,6 Celsius-fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 1,2 fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 1029,7 millibar (csökkenő) volt. — KIÁLLÍTÁS. A dunavecsei Viiikár Béla szabadegyetem tárlatsorozatában Diószegi Balázs Munkácsv-díjas festőművész mutatkozik be. A kiállítást november 24-én este hat órakor dr. Szabó Miklós, a kiskunhalasi városi-járási pártbizottság első titkára nyitja meg. A tárlatot december 20-ig látogathatják az érdeklődők. — TŰZESET. November 20-án, 9 óra 45 perckor Kecskeméten, a Mátyás király körút 35. számú ház előtt a jakabszáliási Népfront Mezőgazdasági Szakszövetkezet tulajdonát képező IFA típusú nyergesvontató és szalmarakománya meggyulladt. Égett a pótkocsi gumiabroncsa, az elektromos vezetékek, a plató és a kb. hatezer forint értékű szalmarakomány. A tűz dohányzásból keletkezett, a kárérték 38 ezer forint. A tüzet a kecskeméti állami tűzoltók oltották el. HOL A SŰGÖ? A híres színész a műtőasztalon fekszik, és az altatás előtt számolnia kell. — 9—7—11— 3—7—5 ... — Te jó ég. hogyan számol ön? — csodálkozik a sebész. — Nézze, súgó nélkül nem megy másképp! (A Quick-ben olvastuk) Elhunyt Bartók Béláné Pásztory Ditta A Művelődési Minisztérium mély megrendüléssel tudatja, hogy Bartók Béla özvegye. Pásztory Ditta zongoraművésznő november 21-én, életének 80. évében, rövid szenvedés után elhunyt. Temetéséről később tör_ ténik intézkedés. — APRÓ ANTALNAK, az Országgyűlés elnökének vezetésével hétfőn parlamenti küldöttség érkezett ötnapos hivatalos látogatásra Ausztriába. A delegációt a bécsi Nyugati pályaudvaron Anton Benya, az osztrák Nemzeti Tanács elnöke köszöntötte. A küldöttség délután az osztrák parlamentben találkozott és megbeszélést folytatott a pártok vezetőivel. (MTI) — A HUNYADI VÁROSI ÁLTALÁNOS ISKOLÁBAN a művész-közönség találkozó következő vendége — november 25-én, 15 órakor — Hideg Antal költő lesz. A beszélgetésen a gyerekek ízelítőt kapnak a költő gyermekverseiből, műfordításaiból, s hallhatnak olvasótábori élményeiről is. — NÉPTÁNCOSOK KECSKEMÉTEN. Holnap, 19 órakor az • Erdei Ferenc Művelődési Központ színháztermében vendégszerepei a Kalocsai Néptánccsoport és a Bácska Együttes, ahová várják a Falukutató konferencia résztvevőit és minden érdeklő* 1- dőt. Nyitott kapuk A kiskőrösi Petőfi Sándor Gimnázium és Kertészeti Szakközép- iskola november 24-én, szerdán Nyitott kapuk című rendezvényére várja a szülőket és a tanulókat. Céljuk, hogy megismerjék az érdeklődők az intézet belső életét — munka közben. A látogatókat a becsöngetés előtt tíz perccel fogadják a földszinti zsibongóban. Holnapi lapszámunkból D A negyedik oldalon Egy szakmai út tapasztalatai című. sorozat második részében NSZK és Ausztria szőlészetéről és borászatáról számol be a cikk szerzője. Ezen az oldalon olvasóink ügyes-bajos dolgaira keres választ Sajtóposta rovatunk. A Forrás novemberi számát ajánljuk az ötödik oldalon. Ellátogattunk a bajai Csitaonica együttes próbájára. az olt szerzett élményeket ugyancsak az ötödik oldalon adjuk tovább olvasóinknak. — SZERKESZTŐSÉGI ÜGYELET: hétfőtől péntekig naponta 9 és 18, szombaton 9 és 13 óra között. Ez idő alatt hírek, információk és rövid tudósítások közölhetők a 20-111- es telefon-, valamint a 26-216-os telexszámon. MAI MŰSOR TV I. MŰSOR: 8.00: Idősebbek is elkezdhetik. 8.05: Iskolatévé. — Fizika (ált. isk. 7. oszt.). Áramkörök 8.30: Fizikai 'kísérletek (középisk. I. oszt.). Mechanikai munka és mozgási energia 9.00: Kémia (ált. isk. 7. oszt.). Barangolás a szerkezetben — II. rész 9.30: Magyar nyelv (ált. isk. 3. oszt.). Szó-ra-ka-té-nusz. Két füle van a fü7pknak —— 57 9.40: Osztályfőnöki óra (ált. isk. 3—4. oszt). Barátságos arcot kérek 10.00: Fizika (ált. isk. 8. oszt.). Rezgések, hullámok, hangok 10.30: Deltácska. — Megy a gőzös 10.50: Bélyegvilág (ism.) — SZ 14.05: Iskolatévé. — Deltácska (ism.) 14.25: Fizika (ált. isk. 7. oszt. — ism.) 14.50: Fizika (ált isk. 8. oszt. — ism.) 15.20: Kémia (ism.) 15.45: Napköziseknek — szakköröknek. Móra: A kis bice-bóca (ism.) 16.15: Hírek 16.20: Hipp-hopp. — Óvodások műsora — SZ 16.50: Operettbarátság. — A Magyar és a Csehszlovák Televízió közös hangversenye a Madách Színházból 17.30: Reklám 17.35: A süllő és horgászata. — A Magyar Országos Horgász Szövetség rövidfilmje — SZ 17.55: Princ, a katona. Tévéfilmsorozat XIII13. rész: Gázló a Fertőn 18.30: Bácska táncai. — A szegedi körzeti stúdió műsora 18.55: ReklárA 19.10: Idősebbek is elkezdhetik. — Tévétorna — SZ 19.15: Esti mese — SZ 19.30: Tv-híradó — SZ 20.00: Liszt Ferenc. — Tévéfilmsorozat — XVI 9—10. rész — SZ 20.50: Stúdió ’82. A Televízió kulturális hetilapja — SZ 21.50: Dalok, táncok a Szovjetunióból. Kira Anyenkova műsora. 21.55: Felkínálom — népgazdasági hasznosításra 22.45: Tv-híradó 3. — SZ TV II. MŰSOR: 20.00: Gólyavári esték. — A magyar társadalom szellemi élete és a kultúra szerkezete. Történeti szociológiai vázlat — IV/1—2. rész 20.55: Kertünk — udvarunk. Riportmü- sor (ism.) 21.15: Tv-híradó 2. — SZ 21.35: Liszt: H-moll szonáta — SZ ÚJVIDÉKI TV: 16.55: Műsorismertetés (m) 17.00: Tv-híradó (m) 17.20: Műsorismertetés (TV Bgd) 17.25: Tv-híradó (sz-h) 17.45: Kaland — gyermekműsor (TV Bgd) 18.15: Irodalmi műsor: Pavel Mucsai portréja — szlovákul 18.43: A hangszer barátai — népszerű zene (TV Zgb) 19.15: Rajzfilm 19.30: Tv-híradó (m) 20.00: Újvidéki képeslapok (sz-h) 20.45: Tv-híradó (sz-h) 21.05: Tv-rejtvény (sz-h) 21.50: Más tv-állomások műsorából 22.20: Műsorzárás (sz-h). KOSSUTH: 8.27: A technika „szörnyszülöttéi” 8.57: Nóták 9.44: Találkozás a Hang-villában 10.05: MR 10—14. Iskolák, őrsök, barátok 10.35: László Margit operaáriákat énekel 11.03: Dennis Brain (kürt) felvételeiből 11.35: Tigrisugrás. Rákosy Gergely re- gényénk rádióváltozata XV/8. rész 12.45: Törvénykönyv 13.00: Hangverseny délidőben Kb. 14.00: Verbunkos muzsika 14.25: Kórusainknak ajánljuk 14.40: Élő világirodalom. — Görögország 15.05: Operettrészletek 15.28: Nyitnikék (ism.) 16.00: Zsuzsi nélkül. Taar Ferenc dokumentumjátéka 17.05: Csökken a főiskolák vonzereje? 17.30: Sanzonok 17.45: A Szabó család 18.25: Mai könyvajánlatunk (ism.) 19.15: A Rádió lemezalbuma 20.15: Dankó-nóták 20.35: Díszvacsora a temetkezési vállalatnál. Ivó Bresan komédiájának rádióváltozata 22.20: A Távol-Kelet — közelről I. rész 22.30: Népzenekedvelőknek hagyományos zene 22.51: Mit ér a nevem? 23.01: Operarészletek. PETŐFI: 8.05: Indulók, táncok 8.20: Tíz perc külpolitika (ism.) 8.35: Társalgó 10.00- 12.25: Zenedélelőtt 12.25: Ifjúsági könyvespolc 12.35: Melódiakoktél 13.22: Látószög 13.27: Szelényi István gyermekmuzsikájából 14.00— 16.00: A Petőfi Rádió zenés délutánja 16.35: Csúcsforgalom 18.00: Kamasz-panasz 18.55: Moszkvából érkezett 19.25: Mt olvashatunk a Béke és Szocializmus című folyóiratban? 20.35: Utazás a Balaton körül. Eötvös Károly útirajza XXI/15. rész (ism.) 20.52: Népdalok 21.45: Gésák. Sidney Jones és Lionel Monkton operettjének rádióváltozata 23.20: A mai dzsessz. 3. MŰSOR: 9.009.30: Iskolarádió 9.30: Petrovics Emil műveiből 10.13: Népdalok 10.30: A Stúdió 11 felvételeiből 11.05: Operarészletek 11.40: Szimfonikus zene 13.07: Zenés játékokból 14.00: Fiatalok Stúdiója 14.25: Rohmann Imre zongorázik, Ligeti András hegedül 15.00: Zenekari muzsika 16.45: Labirintus 17.00: Operaáriák 17.30: Külpolitikai arcképcsarnok (ism.) 17.50: Nevetséges ügy. Gyurkó Géza jegyzete 18.00: A vonósnégyesjáték mesterei: 19.05: Mindenki iskolája (ism.) 19.35: A magánossághoz. Csokonai Mihály verse 19.40: A régi zene barátainak Kb. 21.30: Gyermekeknek 22.15: Az Omega együttes összes felvétele 23.02: A Les Philharmonistes de Cha- tearoux játszik. PETŐFI NEPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: Sztrapák Ferenc Kiadja: a Báes megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Preiszinger András igazgat* Szerkesztőség, Kiadóhivatal: Kecskemét. Szabadság tér 1/a. 6001 Telefon: 20-ill Telexszám: 26-216 bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 34,— forint negyedévre 102,— forint egy évre 400,— forint. Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással. Kecskemét. Külső-Szegedi út 6. 6001 Telefon: 20-466 Igazgató: Ablaka Fstván Index: 25 065 HU TSSN 0133-235 X. VJ