Petőfi Népe, 1982. október (37. évfolyam, 230-256. szám)
1982-10-28 / 253. szám
2 • PETŐFI NÉPE * 1982. október 28. NSZK A márciusi választás esélyei esélyei • A nyugatnémet Szociáldemokrata Pártban előtérbe került az utó. dók kérdése, miután Helmut Schmidt bejelentette, hogy nem vállalja a kancellárjelöltséget a jövő márciusi választásokon. Képünkön: je- lenleg Johannes Rau (balra) és Hans-Jochen Vogel tűnik a legesélyesebbnek a jelölésre. A volt kancellár könyvet ír BONN Azzal, hogy Helmut Schmidt, volt nyugatnémet kancellár, a Szociáldemokrata Párt elnökhelyettese nem vállalta pártja kancellárjelöltségét, nagymértékben nőtt annak a valószínűsége, hogy 1983 márciusában valóban megtartják az NSZK-ban az idő előtti országos választást. Ez tükröződött Alfred Dregger- nek, a CDU/CSU parlamenti frakciója elnökének abban a nyilatkozatában, amelyben leszögezte, hogy a választás „eldöntött dolog”, és a CDU ezért már december 6-án kis választási kongresz- szust tart. A nyugatnémet lapok többségének várakozása szerint Schmidt visszalépése után a Willy Brandt vezette Szociáldemokrata Párt — megszabadulva a kormánypolitika és a koalíciós kompromisszumok terhétől — nyitni fog a békemozgalom és a zöld baloldali mozgalom irányába. A konzervatív politikai erők és a konzervatív sajtó azonnal arra akarja felhasználni Schmidt elutasító válaszát, hogy gyengítse az SPD választási pozícióit. Visz- szatérő érvük, hogy az SPD any- nyira megosztott és baloldali, hogy ez már Helmut Schmidtnek is sok volt, ezért nem vállalta a jelöltséget. A Szociáldemokrata Pártban egyébként a megértés és a levertség érzése keveredik. Egybehangzó sajtóközlések szerint az SPD- re rendkívül nehéz választási harc vár. Varsóban szerdán a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizclltsága megkezdte kétnapos ülését, a tizediket a tavaly nyáron tartott rendkívüli pártkongresszus óta. Az ország társadalmi-gazdasági fejlődésének kulcskérdéseiről lesz szó, különös tekintettel a válság leküzdésével kapcsolatos feladatokra. Az ülésen a politikai bizottság referátumot terjeszt elő; erről vitát tartanak, majd határozatokat fogadnak el. Az előző napon, kedden tartott ülésén a szejm törvényt fogadott el a fiatalkorúak bűnözésének visszaszorításáról, a munkakerülés káros jelenségének leküzdéséről és az alkoholizmus elleni harc fokozásáról. Képviselők mintegy iszáztagú csoportja indítvánnyal fordult a szejm elnökségéhez, hogy az idén létrehozott állambíróság vonja feLassult az infláció üteme a Közös Piac országaiban. A brüsz- szeli statisztikai hivatal adatai szerint szeptemberben éves szintre átszámítva, a pénzromlás mértéke 10,3 százalékos volt. 1982 elején ez az érték még 12,7 százalék, augusztusban pedig 10,7 százalék volt. Az SPD vezető szervei várhatóan már pénteken döntenek; Hans-Jochen Vogel volt müncheni polgármester és miniszter, vagy Johannes Rau elnökhelyettes legyen-e a párt kancellárjelöltje. Schmidt kedd esti televíziós nyilatkozataiban közölte: továbbra is részt akar vénni az aktív politikai életben, ha csökkentett intenzitással is. Így országos képviselő szeretne maradni, s mind a decemberi hamburgi tartományi választás, mind a márciusi országos választás kampányában lelősségre a válság előidézéséiben vétkes korábbi kormányzat négy tagját: Piotr Jaroszewicz volt miniszterelnököt és három volt miniszterelnök-helyettest: Jan Szyd- lakot, Tadeusz Pykat és Tadeusz Wrzaszcykot. A parlament elnöksége az ügyrendnek megfelelően a javaslatot továbbítja az első fokon illetékes testülethez, az alkotmányjogi felelősséget vizsgáló bizottsághoz. Kedden több más magas szintű tanácskozásra is sor került. A Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi pártellenőrző bizottságának elnökségi ülésén az elmúlt időszakban kilenc vajdaságban tartott ellenőrzésekről volt szó. Mint közöltéit, ezek nyomán kizártak 52 párttagot, 73-an pártbüntetéseket kaptak, 90 személytől pedig a párt megvonta ajánlását különféle vezető tisztségek betöltésére. Az egyes országokat tekintve azonban az inflációs ráta igen eltérő képet mutat: míg az NSZK- ban 4,9 százalékos, Hollandiában pedig 5,1 százalékos, Hollandiában Írországban és Görögországban 17, illetve 20,2 százalékos volt a drágulás üteme. küzdeni fog az SPD jó eredményéért. Utódát pedig tanácsokkal és tettekkel fogja támogatni. Schmidt sürgette, hogy pártja a jövőben tanúsítson több politikai fegyelmet. Az irányzatok harcai hozzájárultak ahhoz, hogy az SPD befolyása csökkent a választók körében — hangoztatta a volt kancellár. Két könyvet is írni szeretnék, az egyik a nagy emberekkel, politikusokkal és művészekkel való találkozásaimról, a másik politikai filozófiámról szólna — mondta Helmut Schmidt. SPANYOLORSZÁG Szavazás előtt MADRID Választási csend köszöntött szerda reggelre Spanyolországra. Éjféltől tilos bármiféle választási propaganda. Kedden este, a kampány záróakkordjaként az öt nagy párt Madridban tartott tömeggyűlést. Santiago Carrillo, a kommunista párt főtitkára annak a véleményének adott hangot, hogy valószínűleg kormányra jutnak a szocialisták. De ez még. nem jelenti, hogy hatalmon is lesznek. Az igazi hatalmat egy, demokratikus front által támogatott egység biztosíthatja. Az éjfélkor lezárult hivatalos választási kampány egyik jellemzője volt, hogy milliókat mozgatott meg. Egyértelművé vált az is, hogy a ma Spanyolországában polarizálódtak a politikai erők. A végső erőpróba a szocialistákra, valamint a jobboldali ún. népi szövetségre vár. Előzetes felmérések szerint ma ez a két párt hódítja el a szavazatok 60—65 százalékát. A többi párt, politikai csoport, legfeljebb az egyensúlyozó szerepét töltheti be. Évtizedek után újból érezhető volt, hogy a csúcs szembenállása ellenére a munkástömegekben nö_ vekszik az igény a szocialisták és kommunisták együttműködésére. A szocialisták népszerűségének növekedésében nagy szerepe volt Felipe Gonzáleznek. Egymilliárd fölött Kína lakossága PEKING Kína lakosainak száma július elsején nulla órakor 1 milliárd 31 millió 882 ezer 511 fő volt — jelentette be szerdán a kínai állami statisztikai hivatal, közzétéve az idei népszámlálás első adatait. Az 1964-es népszámlálás óta, 18 év alatt Kína lakossága több mint 313 millióval nőtt, az évi átlagos növekedés több mint 17 millió, azaz 2,1 százalék. A lakosság 93,3 százaléka kínai (han), 6,7 százalék nemzeti kisebbség. A férfiak túlsúlyban vannak, a lakosság 51,5 százalékát férfiak teszik Ifi. Városokban él a lakosság 20,6 százaléka; ez az arány 1964-ben 18,4 százalék volt. Kína legnagyobb városa elővárosokkal együtt Sanghaj (11 859 748 lakos); ezt a főváros, Peking követi (9 230 687). Hét kínai tartomány lakosainak száma meghaladja az ötvenmilliót, a sort a közel százmilliós Szecsuan tartomány vezeti (99 713 310 fő), utána Honan és Santung tartomány következik közel 75—75 milliós lélekszámmal. A fegyveres erők létszáma: 4 millió 238 ezer fő. Az analfabéták és félanalfabéták (a 12 éven felüli olvasni egyáltalán nem, vagy csak kicsit tudó személyek) száma: 235 millió 820 ezer. Arányuk 18 év alatt 38,1 százalékról 23,5 százalékra csökkent. A NYOLCADIK KAPSZULÁBÓL Szivárog a Tylenol-botrány • Chicagóban a nyolcadik ciánnal töltött Tylenol-kapszulára bukkantak a patikákból, üzletből és a vásárlóktól begyűjtött gyógyszerek között. Tylenol-botrány miatt — amely hetek óta izgalomban tártjai az Egyesült Államokat — a gyártó cég vissza kellett, hogy vonja a kereskedelmi forgalomba került fájdalomcsillapító készítményét, átvizsgálásra. A LEMP KB plénuma Infláció az EGK-országokban Brezsnyev a béke megőrzéséről (Folytatás az 1. oldalról.) lag ne legyen szüksége külföldi gabonavásárlásokra, maradéktalanul ki tudják elégíteni a lakosság növekvő igényeit. A szovjet vezetés megkülönböztetett jelentőséget tulajdonít az SZKP KB májusi plénumán elfogadott* élelmiszerprogramnak. A továbbiakban Leonyid Brezsnyev elismerő szavakkal szólt a szovjet hadseregnek és haditengerészeti flottának, azok parancsnoki állományának tevékenységéről, megállapítva, hogy az utóbbi évek nagy hadgyakorlatai kedvező eredményeket hoztak, s ezekből sok fontos következtetést lehetett levonni a jövőre nézve. A fegyveres erőket a legkorszerűbb fegyverekkel és haditechnikával látjuk el. A fegyveres erőknek mindig méltó- aknak kell lenniük erre a gondoskodásra. Ma olyan időket élünk, amikor a hadsereg és a hadiflotta felkészültségének szintjét még magasabbra kell emelni. A katonai felkészültség növelésével állandóan, megkülönböztetett felelősségtudattal, a növekvő követelményekből kiindulva kell foglalkozni, s akkor semmilyen váratlan esemény sem érhet bennünket felkészületlenül — mondotta Leonyid Brezsnyev. Az SZKP KB főtitkára végezetül a hadsereg anyagi felszereltségének kérdéseiről szólt. Kijelentette: a katonai-műszaki téren vívott küzdelem nagyon kiéleződött, s gyakran alapvetően új jelleget ölt. Ezen a területen megengedhetetlen a lemaradás. Számítunk rá. hogy tudósaink, tervezőink, mérnökeink, műszaki szakembereink minden lehetségest megtesznek az e területen felmerült feladatok sikeres végrehajtása érdekében. A szerdai tanácskozáson felszólalt Dmitrij Usztyinov marsall, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió honvédelmi minisztere is. Beszédében a szovjet hadsereg és Haditengerészeti flotta katonai és politikai felkészültségéről, az annak tökélesítésével kapcsolatos további feladatokról szólt. Együttes lakásügyi irányelv bérlőközösségek létrehozására A lakásügyi jogszabályok lehetőséget nyújtanak arra, hogy a bérlők — írásbeli megállapodás alapján — a lakbér elengedésének vagy mérséklésének ellenében a bérbeadót terhelő kötelezettségeket részben, vagy egészében magukra vállalják. Számos központi fűtéses épületben már több éve eredményesen működnek azok a lakóközösségek, amelyek a házkezelőség helyett gondoskodnak a központi fűtésű kazánok üzemeltetéséről, a fűtő foglalkoztatásáról, a tüzelőanyag beszerzéséről és egyéb hasonlókról. Ügy látják, hogy közvetlen érdekeltség alapján, az ingatlan- kezelő szervezet közvetítése nélkül rugalmasabban, gyorsabb intézhetik ezeket az ügyeket. Fontos társadalmi érdek, hogy további segítséget, lehetőséget kapjanak a bérlakások lakói ahhoz, hogy átvállalják és maguk szervezzék meg a lakóház karbantartásának és üzemeltetésének egyéb feladatait is, s ehhez rendelkezzenek a lakbér arányos részével. Erősítsék a társadalmi ellenőrzést is a lakóház-kezelésben és fenntartásban. E munkák szervezett lebonyolításának egyik formája lehet a bérlőközösség. Létrehozásának és működésének lehetséges módjairól és követelményeiről együttes irányelvet dolgozott ki az Építésügyi és Város- fejlesztési Minisztérium és a Pénzügyminisztérium. Ez az útmutatás most jelent meg az Építésügyi Értesítő 28. számában. Alapvető cél, hogy a bérlőközösségek közreműködésével fejlesszék a lakóházkezelést és -fenntartást, gyorsabban és gondosabban végezzék a javítási munkákat, s fokozott ellenőrzéssel ösztönözzenek a jobb minőségű és takarékosabb munkára, az indokolatlan többletköltség és pazarlás megszüntetésére. Jó az, ha valamennyi lakó belép a bérlőközösségbe, de megalakíthatja azt a bérlők egy része is, s nincs szükség valamennyi lakó hozzájárulására. A bérlőközösség tagjai tulajdonképpen társasági szerződést kötnek, s aki ebben nem vesz részt, arra nem vonatkoznak a bérlőközösség intézkedései. A bérlőközösség négyféle alapformából és feladatkörből áll, s közülük mindenhol a legkedvezőbbet választhatják ki, s a változatokat a helyi körülményeknek megfelelően kombináltan is alkalmazhatják. A bérlőközösség tagjai az egymás közötti jogviszonyt társasági szerződésben szabályozzák, amely lehet polgári jogi társaság vagy gazdasági munkaközösség is. Az önálló gazdálkodás anyagi és egyéb feltételeiről, az elszámolás módjáról pedig az ingatlankezelő szervezettel kötnek megállapodást, amelyben részletesen rögzítik mindkét fél jogait és kötelezettségeit. Különösen fontos, hogy egyértelműen határozzák meg az átvállalt kezelői és kabantartÓi feladatokkal arányos lakbérelengedés vagy egyéb anyagi eszköz mértékét. Ezért célszerű, hogy az általában felmerülő költségtényezőket vállalati normagyűjteménybe foglalják. A bérlőközösség érdekelt abban, hogy saját ügyeit közmegelégedésre és megbízhatóan intézze, jobban óvj^, gondozza az épületet. Emellett anyagi haszonra is szert tehet, ha a költségnormatívákban előirányzottnál jobban gazdálkodik az anyagi eszközökkel, mert ak így megtakarított összeggel maL ga rendelkezik, amit a lakbér további csökkentésére vagy egyéb célra használhat fel. « Az alkoholizmusról tárgyalt két parlamenti bizottság Szerdán az országgyűlés jogi. igazgatási és igazságügyi, valamint szociális és egészségügyi bizottsága együttes ülést tartott a Parlamentben. A képviselők — meghívott szakértők bevonásával — megtárgyalták az alkoholizmus elleni küzdelem helyzetét, a további teendőit. A témának előbb az egészségügyi vetületérc! szólt Medve László egészségügyi minisztériumi államtitkár, majd Borics Gyula igazságügyi minisztériumi államtitkár a rövidesen várható új jogi szabályozás főbb vonatkozásait ismertette. A tanácskozáson —, amelyet a’ két bizottság elnöke, Pesta László és Gajdócsi István felváltva vezetett — a képviselők megelégedéssel nyugtázták, hogy az alkoholizmus elleni küzdelem kérdéseivel az illetékes politikai, állami szervek rendszeresen foglalkoznak, a tekintetben viszont megoszlottak a vélemények, hogy ennek a küzdelemnek milyffli eredményei vannak, sőt, voí|, aki egyenesen úgy tette fel |t kérdést: egyáltalán vannakjre eredményei? A véleménycsere során teljes egyetértés alakult ki arról, hogy az alkoholizmus elleni küzdelem igazi sikeréhez izmiképpen azt már korábban Minisztertanács is megfogalmazta — széles körű társadalmi program kidolgozására és következetes véghezvitelére van szükség. 3 iííikélWXéóXvXé A tizenharmadik könnyűhadosztály A német hadvezetés elégedetlen volt az előző év eredményeivel a szovjet fronton, hiszen a villámháború nem sikerült. Hitler még mindig lebecsülve a szovjet hadvezetés erőit, meghatározta, hogy 1942-ben, a nyári támadásban döntést kell hozni a keleti fronton. Ennek értelmében Keitel vezértábornagy követelte, hogy Magyarország 15 harcos és nyolc megszálló hadosztállyal vegye« részt támadó hadműveletekben. A magyar hadvezetésnek elsősorban a felszerelést illetően lett volna kérése, mire a vezértábornagy nyomban megemlítette a bécsi döntéseket („országgyarapodás”). amelyeket nem azért hoztak meg. hogy a magyar kormány követelésekkel és feltételekkel álljon elő. Ennek nyomán alakult meg a 2. magyar hadsereg, mégpedig három hadtestből (a III., IV. VII.). A IV. hadtest alárendeltségében volt a 13. könnyűhadosztály, amely azért kapta a „könnyű” elnevezést, mert a szokotthoz képest három helyett csupán két ezreddel rendelkezett. A hadseregparancsnokság a 13. hadosztály szervezéskor Grassyt is figyelembe vette, és április 1-én vezérőrnaggyá nevezte ki. Ezzel megkezdődhetett a hadosztály felállításának előkészítése. A hadosztály Kecskemétről való búcsúztatásának az akkori vezetés nagy jelentőséget tulajdonított. 1942. június 4-én került erre sor. Nagy volt a protokoll. Kállai Miklós miniszterelnök. Bartha Károly és Lukács Béla miniszterek. Szász Lajos államtitkár. Az ünnepség a Szabadság téren volt, amelyen résztvett a város az akkori háborús politikát támogató színe-java. A miniszterelnök este fél hatkor érkezett. oldalán Fe'ketehalmi- Czeiner altábornaggyal. Grassy jelentése után Fekete- halmi-Czeiner tartott szemlét a kivezényelt egységek felett, majd Grassy és Kállai mondott üdvözlő beszédet. Liszka Béla polgármester is felszólalt: Kecskemét népe büszkeséggel tekint rátok, akik sorsdöntő harcba indultok a jobb magyar jövőért. Hisszük és tudjuk, hogy haditetteiteknek a legszebb katonaszerencse: a győzelem lesz méltó jutalma. A katonák ezután esküt tesznek. A hadosztály ezután díszmenethez áll fel. A parádé hetven percen át tart. Tehát a kocka ismét el VQlt vetve. A 2. magyar hadsereg parancsnoksága a fokozatosan megérkezett hadosztályokkal augusztus 28-án indította meg a támadást a szovjet korotojakai hídfő ellen. A Grassy-féle hadosztály ebben már részt vett. Nagyon fontos katonai célkitűzés volt az urivi hídfő elfoglalása. Ezt a hadműveletet Langermann német páncélos tábornok vezette, akinek többek között a 13. köny- nyűhadosztályt is rendelkezésére bocsátották. Langermann a hídfő elfoglalását Grassy ra bízta, aki birtokba vette Uriv község keleti részét, kivéve a templomdombot. A hadosztály a templomdomb elleni eredménytelen és nagy veszteségekkel járó rohamok után elfoglalta az Uriv* tól északkeletre levő kiserdőt. A továbbjutás semmiképpen sem sikerült. Egy későbbi támadás során Langermann tábornok is elesett. A hadsereg nagyon sok gonddal küszködött. Kétszázezer ember sem élelmezési, sem hadianyagellátását nem tudták biztosítani. A németek nem teljesítetJ