Petőfi Népe, 1982. október (37. évfolyam, 230-256. szám)

1982-10-28 / 253. szám

1982. október 28. • PETŐFI NÉPE • 3 A CÉLLÖVÖLDE VOLT A SLÁGER • LEGO EZERÉRT • DISCO ÉS TIKI-TAKI A MAJD SZÁZESZTENDŐS GERGELY BÁCSI IS JÓL ÉREZTE MAGÁT Iszonyú bömbölés állít meg Résztelek Fő utcáján. Valamelyik beat-együittest harsogtatja vala­ki. — A kultúrból jön — tájékoz­tat az egyik járókelő. Benézek. Dúshajú fiatalember óriási porfellegben zeneszóra söp- rcget a ,,'nagyteremben". Itt is a búcsúra készülnek. A ház külső falánál magasra pol- cozott sörösrekeszek. Mögöttük, alig takarva — néhány lépésre a jellegzetes bódétól — idős bácsi a dolgát végzi. Az utcán serte- pertélő gyerekek észre sem ve­szik: kinyitottak a céllövöldések. Még csak a kisiskolások nézge- lcdtek inkább, többnyire üres zsebbel. Fölmérik a terepet: mi­re számíthatnak, mire költhetik az ebédnél kijáró búcsúpénzt. Az egyik sátorban dúsidomú rene­szánsz-szépség mellett fölirat hir­deti a tarifát: Egy lövés 5 Ft. Váratlanul tiki-taki ropogása sebzi föl a csendet. Egy herceg- szántói mutatványosnál nyerte ifjú gazdája. A szomszédos sá­torban is ez a kereskedelemből kitiltott zajfakasztó a fő csalé­tek. Gyorsan szétfut a hír: nagy bú­csú lesz a néhány száz lakosú kis faluban. Tizenhárom sátort szá­molok. Egyik-másik mutatványos már a hét elején letáborozott la­kókocsijával, talán a jobb hely reményében. A délelőtt azonban még a csa­ládoké és még inkább a munkáé. Az állatokat ünnepnap is gondoz­ni, etetni kell. Kedves vendég­látóm büszkén mutatja két fias tehenét. Közben a felvásárlókról is hallhatok, nem éppen dicsérő jelzőket; ötezer forintos prémi­um elmaradása miatt. Megcsodá­lom a kisebbik fiúnak szánt te­henet. A sokoldalú, kiváló mű­szaki érzékű fiatal szakmunkás nemrégiben szerelt le a hadsereg­ből. A tavaszon avatták föl új, háromszobás házukat, most au­tóra, vágynak. Meg is lesz mert itt is. ott is besegítenek a szülök. CoVW i '* -4•-"> '•'* ‘'V­Jól érzi magát a téeszben, csak kicsit több lehetne a pénz, meg rendszeresebb a munka. Keve­sen vannak, hol ide kell kapni, hol oda. A háztáji szép rendben. A szomszédból átszól a katona- fiú, tudatja, mennyi van még hátra. Két házzal odébb hét­nyolcéves gyerekek szorgoskod­nak apjukkal: gyorsan gyűlik az összehordott here. Megtudom: ő az új kanász. Fizetsége felől meg­oszlanak a vélemények, de az biz­tos, hogy megvan a havi ötezer fix. Az ebéd előtt átszalad az egyik tanítónő. Néhány éve attól tar­tottak, hogy az alsót is elviszi a — szerintük — mindent magá­hoz kaparintó Szakmái’. (Kifaka- dásaikat hallgatva egyre inká.bb úgy érzem magam is, hogy elsi­ették a körzetesítést, indokolatlan buszozásra késztettek több tucat gyereket.) Minden osztályban megvan az előírt minimális lét­szám. noha több viszonylag kö­zeli szállásról a távolabbi ..anya­községbe" járnak a gyerekek. Csupán a negyedikben hiány­zott egy fő, de szerencsére válá­sa után kisfiával hazaköltözött egy fiatalasszony és így minden rendben. Ősszel néggyel többen kezdik tanulmányaikat, mintahá- nyan befejezik a negyediket" Mondani sem kell. hogy a déli harangszóra befutnak autóval a rokonok. Megkétszereződik, meg­háromszorozódik a falu lakossá­ga. Hazajött a jeles népitáncos, akiben a falu első diplomását tiszteli hamarosan. Egyetemista feleségével számolgatja: három­százvalamennyi forintba került a szeged—dunapataji út a zsúfolt, húsz percet késő buszon kette­jüknek. Vissza ugyanennyi. Még ismerőst kell keríteni aki bevi­szi őket Kalocsára, mert munka­szüneti napokon alig egykét já­rat érinti Részteleket. Asztalhoz ülnek a jó időt ki­használó böngészők. Hírlik, két- három zsák kukoricát is össze­szednek néhány óra alatt a gép után a termelőszövetkezet föld­jein. így és egyéb hulladék fel- használásával fizetődik ki iga­zán az állattartás, mert bizony drága a táp. A délután már a búcsúé. Csak az öregasszonyok maradnak oda­haza házpásztornak, meg talán az illendőségből. A kapu melletti kispadon, ülnek, beszélgetnek, szemlélik a nyüzsgést. Minden­kit ismernek, mindenről tudnak. Szemük se rebben a feszes far­merbe bújt lányok öltözéke lát­tán. Elfogadták ezt a világot, amelyben nincs gondjuk megél­hetésükre. Legtöbbjük valami­lyen járadékot kap és a csirkék­ből, tojásból, zöldségből is jut valami a konyhára. Inkább a magányosság szomorítja őket. Reggelenként kiürül a ház. Ki munkába, ki iskolába siet. Jó né­hány fiatalasszony a termelőszö­vetkezet kárpitos melléküzemé­ben dolgozik. Hétköznapokon a 96 éves Ká- konyi Gergely bácsi (képüftk) tünteti ki egyiküket-másikukat társaságával. Legszívesebben az üzemben múlatja idejét. Míg az asszonyok, lányok gépies mozdu­latokkal teszik dolgukat, szíve­sen hallgatják a mesét és a nó­tát, a sabáci, meg doberdói har­cokat. Az volt a háború, akkor még számított az ember! Igaz, huszár létére szégyenszemre elő­ször a bakák között vezették be, de végül a tüzérséghez került, lo­vakhoz. A rádió mikrofonjába is eléne­kelte a bánatos katonadalt: „Vé­letlenül feltekintek a polcra — Komiszkenyér. rozsdás csajka van rajta. — Én istenem, de so­kat kell szenvedni — Hogy kell nékem 6 krajcárból megélni. . Nekem is eldanolja Molnár Tl- borné portékái mellett a búfelej­tetöt és ráadásként fölmöndja életét. Bajuszosodó legényként látott először vonatot. Cigaretta, pipa soha nem kerül szájába, bor is csak sátoros ünnepen. Két fele­ségét temette el, hosszan sorolja fiai, lányai, unokái nevét. Csak­hamar odatoppan az egyik déd­unoka. Jól számított: harminc forintot kapott a testileg, szelle­mileg csodálatosan friss Gergely bácsitól. Amint zsebében a pénz, már húzza is a csíkot: javában áll a búcsú. „Nagy búcsú” erősíti meg az általános véleményt a község leg­öregebb embere. Amikor 74 éve­sen belépett a termelőszövetke­zetbe azt hitte, hogy örökre vége az ilyen víg napoknak. Az első években tengődtek. Annak a ke­vésnek is ami termett, ötödét-ha. todát hazahondta a tagság, hogy létezhessen. A munkaegység hi­deg vízre se volt elég. Most kap 1800 Ft járadékot, a a háztáji kiadja. így jól megvan. Menyecs­kékre se költ, huncutkodik. Leg­nagyobb bánata, hogy csak rádió­ból figyelheti, hogy miként egyez­kedik „az amerikai meg az orosz”. A többi nem sokat számit, tőlük függ, hogy békében töltheti-e el a remélhetően hosszú hátralévőt, így vélekszik. Szívesen olvasna, de néhány éve nem látja a be­tűt. „Elmentem az orvoshoz. Mond­ta : tudja megvan a kívánság, de- hát a kor...” és hamiskásan ne­vet. Megígéri, hogy századik szü­letésnapján itt a búcsúban talál­kozhatunk. Magam is kíváncsi vagyok, hogy a Hernádi Judit-poszter olyan népszerű lesz-e a hajdani szálláson mint most. Viszik a fia­talok, mintha ingyen adnánk. Az egyik vásározó a harmadik Lego-t adja el, darabonként potom 1000 Ft-ért. (Állami boltban hónapok óta hiánycikk.) Van itt minden, de főként giccs, tömegével. Akar­va nem akarva arra kell gondol­nom, hogy innen is rengeteg ka­locsai kézimunkát szállítanak külföldre, a részteleki menyecs­kekórus a korábbi népzenei ta­lálkozók egyik meglepetése volt. Kár a szigorkodásért, búcsúkor más a módi. Hat óra körül mik­robuszok, Skodák. Zsigulik. Tra­bantok indulnak a környező köz­ségekbe, Pestre, Kalocsára. Sze­gedre. Élhetnek bárhol, láthattak világcsodákat, de azért ez a rész­teleki búcsú az igazi. Ezzel a tu­dattal távoznak, gondosan emlé­keik közé elraktározva a legap­róbb részleteit is. A fiatalok per­sze maradnak. A tisztára söpört „kultúrban” kezdődik a disco, amely lassan elnyomja a tiki-ta- kit, s a körhintánál, a céllövöl­déknél bekapcsolt hangszórókat. Heltai Nándor v.wlw.v.v lék ígéretüket. Szinte megoldha. tatlan volt a csaknem hetven­ezer ló ellátása, táplálása. A le­génység hangulata nagyon nyo-\ mott volt. miközben olyan tar­talmú utasítások érkeztek, hogy a hadsereg minden tagjának tud­nia kell. hogy a család és a nem­zet sorsa a fronton dől el. Aki állásait elhagyja, az megfagy. A 13. hadosztály — mint a többi hadseregtest — sokat szen­vedett. Ha lehet mondani még többet, mint a kötelékbe tartozó más csapattesték. Miért? Azért, mert a hadosztályparancsnok a magyar vezérkar leginkább sza­dista parancsnoka volt. Grassy szélsőjobboldali mivol­ta és ellenforradalmi múltja már Kecskemétre kerülése előtt is közismert volt. A direktórium idején Budapesten főhadnagy­ként részt vett a Ludovika Aka­démián kirobbant ellenforradal­mi lázadásban. A tábornok fronton tanúsított magatartásá­ból számtalan rettenetes emlék őrződött meg. Népbírósági pere keretében ezt több tanú igazol­ta. Szarka Balázs Grassy gépko­csivezetője volt. Elmondta, hogy a legkisebb szabálytalanságért lelövéssel fenyegette. Egy táma­dás után négy orosz hadifoglyot ejtettek. Grassy kihallgatta őket, majd közülük háromnak megpa­rancsolta, hogy negyedik társu­kat lőjék agyon. Azok ezt nem tették. Később az illetőt egy kö­zeli napraforgósba küldték és egy őrmester agyonlőtte. Illés Béla író: Grassy 1942 jú­liusában szállta meg Davidovka falut. Davidovkában — a felsza­badulás után összeegyeztetett adatok szerint — a megszállás nyolc napja alatt Grassy vezér­őrnagy katonái kétszáznál több asszonyt és gyermeket végeztek ki. Koratoljaka környékén szep­tember elején Grassy rendelke­zésére hatvanhét asszonyt és gyereket végeztek ki. A 92. szi­bériai gárdaezred sebesülten fog­ságba esett, tizenhét katonáját Grassy elevenen elégette. Grassy szovjet földön mondta „Aki az orosz asszonyokat pusztítja, az nemcsak ennek a háborúnak vé­gét hozza közelebb, de segít megnyerni a következő háborút is. Mert halott asszonyok nem szülnek gyereket.” Grassyt 1942 decemberében hazarendelik, mert már folya­matban volt az újvidéki véreng­zések kivizsgálása. Ezalatt a Honvédelmi Minisztérium kikép­zési főnöke. A hadosztály új pa­rancsnoka Rumy Lajos ezredes lett. Az események azonban ak­kor már a teljes vereség útján haladtak. Rumy 1943 februárjá­ban — hazautazó szabadságos tisztek útján — levelet küld Grassynak. Panaszkodással kez­\ di, mondván, hogy a főellenállás vonalában tartalékkal alig ren­delkezett, lóhiány miatt mozgás­ra nem voltak képesítve —, és a hátsó állások nem voltak ki­építve. Sok volt a vérhas és a fagyveszteség. Be kell vallanom, hogy rMegfagyott küzdővonalakat találtam. Nem voltunk kellően felkészülve a mozgó téli harcok­ra. A németek zöme hamarabb elvonult mint mi. Keresték a kitörés lehetőségét. Tudni kell, hogy a IV. hadtest parancsnoka időközben Heszlényi altábornagy (Szálasi kebelbelije) lett. A doni front szétmállott. a katonák fe­jüket vesztve menekültek nyu­gati irányba, a németek a leg­kisebb segítséget sem adták a felruházatlanul hóba fagyott magyar katonáknak. A Jány ve­zette II. magyar hadsereg tulaj­donképpen összeomlott. Ennek ellenére a parancsnokot győztes­ként fogadták Budapesten. Időközben Sztálingrád felsza­badult. ami a még jobb mint két éven át folyó háborút értelmet­lenné tette. A következő eszten­dőben a szovjet csapatok a Kár­pátok gerincét átlépve megköze­lítették, majd átlépték a magyar határt. A továbbiakban arról adunk számot, hogy miként sza­badult fel Bács-Kis'kun, amely­nek utána Budapest, majd Ber­lin következett. W. D. „Tisztelet a szülőföldnek’' A Magyarok Világszövetségé­nél szerdán tartott sajtótájékoz­tatón Gosztonyi János főtitkár és Demeter Sándor, a Művelődési Minisztérium nemzetközi pro­paganda és szervezési főosztályá­nak vezetője bejelentette, hogy a Műcsarnokban decemberben meg­rendezik a külföldön élő magyar képzőművészek II. nemzetközi ki­állítását. Utaltak arra. hogy az első ilyen tárlatot 1970-ben tar­tották, ugyancsak a Műcsarnok­ban. Ezúttal összesen 23 országból mutatják be magyar művészek, szám szerint 283-an azokat az al­kotásaikat, amelyek a kiállítás címének szellemében fogantak. Több mint 100 festő szerepel a kollektív tárlaton, a többiek szob­rászok, grafikusok, fotósok és építészek. Európai országokból 174-en jelentkeztek, de elhozzák alkotásaikat más kontinensen élő művészek is. Az alkotókat — mi­ként a sajtótájékoztatón elhang­zott —, elsősorban az óhaza irán­ti ragaszkodás késztette a tárla­ton való szereplésre, ám van­nak közöttük a külföldön élő magyarok második, harmadik generációjához tartozók is. A kiállítandó művek nagy ré­sze már megérkezett Budapestre, s megkezdődtek a tárlatrendezés előkészületei. A jelentkezések so­rán igen sok dokumentum is el­jutott a Műcsarnokhoz. MEGKÜLÖNBÖZTETÉS NÉLKÜL Nőpolitika Bács-Kiskunban A Magyar Nők Országos Tanácsának jelentős szerepe volt — és van! — a nemek közötti egyenjogúság marxista felfo­gásának elterjesztésében, a nőkérdés össztársadalmi üggyé válásának elősegítésében. Nem véletlen, hogy a MNOT sok­oldalú tevékenységéből éppen ezt a kettőt emeltük ki. Hi­szen az alapvető feladat — a nők politikai, gazdasági és szo­ciális helyzetének — javítása — nem lehet csupán egyetlen mozgalom vagy egyetlen szervezet ügye, s hazánkban nem is az. Bizonyítja ezt az a számvetés is, amelyet a közelgő — október 30—31-én a Parlamentben megtartandó — III. Or­szágos Nőkonferencia előtt a megyénkben élő nők helyzeté­ről készítettünk. Az eredmények elválaszthatatlanok mind az ország, mind szőkébb hazánk társadalmi, gazdasági előreha­ladásától, és meglevő gondjaink megoldása is csak az általá­nos fejlődéssel együtt képzelhető el. Ezeket sorra véve, mindenek­előtt a nők általános foglalkozta­tásának viszonylag gyors ütemű kibontakozásáról kell szólni. Bács- Kiskun megyében aligha van olyan város, község, amelyet a hatvanas évek iparfejlesztése va­lamilyen módon ne érintett vol­na. így — természetesen — előbb a helyben, majd a környező köz­ségekben lakó fiatal lányok, illet­ve a gyermekeik felnevelésén már túl levő asszonyok álltak mun­kába. Nyilvánvalóan ennek felté­teleként — de egyben következ­ményeként is — meg kellett te­remteni- a gyermekellátás, a szol­gáltatás, a kommunális fejlesztés alapjait. Három évvel ezelőtt, amikor a megyei pártbizottság a nőpolitikái határozatok megvalósítását tár­gyalta, örömmel állapítottuk meg, hogy Bács-Kiskun megyében a munkaképes korú nők csaknem valamennyien dolgoznak, a kere­sők 45 százalékát adják. Azon­ban a legfejlettebb ipari orszá­gokban sem lehet k munkát teljes egészében „házhoz szállítani”. A statisztikák szerint ma a nők tíz­ezrei naponta átlagosan több mint másfél órát fordítanak utazásra. A szolgáltatások jelenlegi fejlett­ségi szintjén a lakás és a mun­kahely távolsága tehát nagy meg­terhelést jelent a nőknek, amit fokoz a családi munkamegosztás csak lassan változó gyakorlata. □ □ □ Ma már, amikor a nők a nép­gazdaság valamennyi ágazatában tevékeny részt vállalnak, nem az a kérdés, hogy dolgoznak-e — dolgozhatnak-e —, hanem az, hogy hol és milyen képzettséggel vállaljanak munkát. A szakkép­zettség meghatározza a társadal­milag szervezett munkában való részvételt, és a közéleti aktivitást is. Jelenleg a diplomásoknak csaknem fele nő. Az általános is­kolát végzett lányoknak 63 szá­zaléka vesz részt valamilyen kö­zépfokú szakmai képzésben. A pályaválasztást azonban — nemtől függetlenül — meghatá­rozza a terület gazdasági szerke­zete, iskolai ellátottsága, a foglal­kozások társadalmi presztízse. A nők helyzetét viszont nehezíti a férfi—női munka megkülönböz­tetésének hagyományaj megyénk­ben pedig az a körülmény, hogy az ipari szakmunkásképző inté­zetek a lányok számára nem tud­nak kollégiumi ellátást adni. En­nek ellenére örvendetes tény, hogy Bács-Kiskunban tíz év óta megháromszorozódott a szakmun­kás nők aránya, a közép- és felső­fokú iskolák esti, illetve levelező tagozatain tanulóknak pedig több mint fele nő. E viszonylag kedve­ző statisztika mellett azonban van egy figyelmeztető adat is: a fizikai munkát végző nőknek csu­pán 21 százaléka szakképzett. Ez abból is adódik, hogy a jelenlegi bérrendszer még mindig nem ösztönöz eléggé a magasabb szak­mai képzettség megszerzésére. □ □ □ S ezzel el is érkeztünk a ma legtöbbet vitatott kérdéshez, a nők bérezéséhez. A nők átlagbére általában 20—30 százalékkal- ma­rad el a férfiak átlagbérétől, an­nak ellenére, hogy az utóbbi né­hány évben központi intézkedé­sek hatására csökkentek a relatív bérhátrányok. A fizikai foglalko­zású férfiak és nők legfontosabb béralakító tényezőinek — szak- képzettség, munkában töltött idő, munkakörülmények — vizsgálata azt mutatja, hogy a keresetek ilyen nagy arányú eltérése indo­kolatlan. Nemrégiben áttekintet­tük a kereskedelemben és a ven­déglátásban dolgozó nők élet- és munkakörülményeinek alakulását, és vizsgáltuk bérezésüket. Köztu­dott, hogy az ebben az ágazatban dolgozók átlagkeresete nem éri el az országos átlagot, s még ezen belül is több mint 10 százalékos eltérés van a nők hátrányára! Még ellentmondásosabb a hely­zet, ha a nők vezetővé válásának kérdéseit feszegetjük. Mert míg a nők politikai, közéleti aktivitása a társadalmi termelésben betöl­tött szerepükkel, politikai, szak­mai műveltségükkel arányosan emelkedett, a gazdasági vezető posztokon elenyésző a nők ará­nya. A parlamenti képviselők munkájában megyénkből például hat nő vesz részt, a tanácstagok között arányuk 23 százalék. A szakszervezeti bizalmiak, az ifjú­sági szervezetek vezetőinek köré­ben a nők aránya kiemelkedően magas. Ezzel szemben a nők ve­zető funkcióba állítása a gazda­sági élet minden területén a lehet­ségesnél vontatottabban halad. En­nek elsősorban Konzervatív szem­lélet az oka, ami a családban, a munkahelyen egyaránt tapasztal­ható, s gyakran a jelölteknél is. □ □ □ Éppen ezért időszerű az oly sokszor feltett kérdésekre már választ is adni. s méginkább a helyzeten változtatni. Miért mé­rik a női munkál, magatartást, vezető készséget magasabb mér­cével. mint a férfiakét? Miéit bizalmatlanok sok helyen a női vezetőkkel szemben? A felelet előtt vizsgáljuk meg a káderpoli­tikai követelményeket. A felsőfo­kú végzettséggel rendelkező nők aránya megközelíti a férfiakét, és egyre több nő szerez különböző szintű politikai végzettséget is. A lassú fejlődés oka tehát minden bizonnyal a rossz beidegződés. Meggyőződésünk, hogy a megyé­ben nem azért kevés az első szá­mú női vezető, mert nincs elég vezetésre alkalmas nő. hanem azért, mert akiktől az előrelépé­sük függ, nem bíznak eléggé ké­pességeikben. A nők vezetővé ne­velése még nem vált a minden­napi munka részévé. Hozzá kell ehhez tenni, hogy a nők vezetővé válásál — éppúgy, mint általános helyzetük javítá­sát — nehezíti a családi tradí­ciók lassú változása. A nők egyen­jogúsága a családban lassabban érvényesül, mint más téren. Al­kotmányunk, törvényeink, rende- leteink szerint a férfi és a nő jogállása a családban egyenlő.’ Csakhogy jogszabályokkal hagyo­mányokat, szokásokat nehéz meg­változtatni, különösen akkcV, ha tervszerű, intézményes segítség híján a családi funkciók nem mó­dosulnak. A fiatal nők — 20—25 évesen — egyidejűleg pályakez­dők, családalapítók, illetve csa­ládanyák lesznek. Az otthonte­remtés gondjait, feszültségeit ter­mészetesen az apa is átéli. Az el­lentmondások tartóssága, illetve megoldása azonban kihat a csa­ládok későbbi életére, és még­inkább a nők további sorsára, pályafutására. □ □ □ Az elmondottak — a teljesség igénye nélkül — hűen érzékelte­tik, hogy a nőpolitikái határoza­tok megvalósításában a nagyszerű eredmények mellett számos újabb tennivaló van. A Magyar Nők III. országos konferenciája elé azért is tekintünk nagy várakozással, mert olyan időszakban kerül sor­ra, amikor a nehezedő gazdasági körülményekhez igazodva kell a további feladatokat meghatározni. A tanácskozáson húsz küldött képviseli megyénket, azaz a la­kosságnak több mint felét kitevő nőket. A küldöttek között három férfi is van. Ez azonban nem ku­riózum, hanem jelképe annak, hogy a nőpolitikái határozatok végrehajtása nem csupán a nők ügye, hanem az egész társadalom kötelessége és érdeke. Szalóki Józscfné, a megyei pártbizottság nőreferense Kis falu nagy búcsúja

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom