Petőfi Népe, 1982. október (37. évfolyam, 230-256. szám)
1982-10-06 / 234. szám
1982. október 6. • PETŐFI NÉPE • 3 A víz: kincs • A használt autógumik érdekes és hasznos felhasználását javasolta Nagy Géza, a szolnoki Vízügyi Igazgatóság mérnöke. Egy ötletes szerkezettel szétvágja és a folyómedrek és halastavak hullámzásának kitett partszakaszait burkolja velük. Az ilyen módon burkolt vízszéleken még az erős, állandó hullámzás sem képes bemarásokat okozni, így végleges védelmet adnak a használt autógumik. Aligha szorul bizonyításra, hogy napjaink egyik féltett természeti erőforrása a víz. Jó néhány évtizeddel ezelőtt, amikor valójában még a fogyasztás sem szökött olyan magasra, mint a nyolcvanas évek elején, s a különféle források és lelőhelyek feltárása sem bizonyult ilyen költségesnek, senki sem gondolta volna, hogy a víz épp úgy egyenlő lesz a kincs fogalmával, mint a szén, az olaj, vagy éppen az urán. Amióta ugyanis a világ édesviz-készletei — legalábbis az a tömeg, amelyik viszonylag könnyen és elfogadható áron kitermelhető — ismertekké lettek, egyúttal körvonalazódott az emberiség termelő és természeti tevékenységének határa is. Víz nélkül ugyanis nincs élet. Ugyanakkor ma már nemcsak mennyiségi követelmények állnak az érdeklődés homlokterében, mind többet kell szólni a minőségről is. A vízikörnyezet védelme egyre többször és egyre nagyobb súllyal kerül a terítékre. így van ez hazánkban is, ahol a vízgazdálkodás még igen bonyolult és sokrétű tevékenységet foglal magába. Többek között erről is szó lesz majd az őszi ország- gyűlésen. Az ágazat vállalt feladata, ho"” a természeti, társadalmi és gazdasági folyamatok zavartalansága érdekében a vízkészletek és víz- szükséglet kedvező egyensúlyát kialakítsa és fenntartsa. Mindezt hosszú távú népgazdasági terveken alapuló program szerint végzik — kétségkívül eredményesen. Bizonyításul ide kívánkozik, hogy például az elmúlt ötéves tervidőszak alatt napi egymillió köbméterrel nőtt az ivóvíztermelő kapacitás. csaknem 7 ezer kilométernyi ivóvízhálózat épült meg. S ez egyúttal azt jelenti, hogy kétmillió lakás részesült közművesellátásban, és naponta csaknem négymillió köbméter vizet szolgáltattak a különféle művek. A jelentős fejlődés ellenére sem nevezhető gondtalannak az ellátás. Különösen alacsony például a közműve- sítettség még Szabolcs és Nógrád megyében. Ugyancsak súlyos gond, hogy a gazdálkodás, olykor pedig a hanyagság és nemtörődömség következményeként több száz település kútja elszennyeződött, s többségük vizének fogyasztása a csecsemők részére kifejezetten káros. Csak emlékeztetőül: 1975 óta szinte minden esztendő hozott árvizet, s közülük különösen próbára tette a szakemberek felkészültségét az 1979. és az 1980. évi. Az előbbi, a Tiszán és valamennyi mellékfolyóján (a Marost kivéve) szólította csatasorba a vízügyieket; velük együtt százszámra a közszolgálatiakat, s természetesen a közvetlenül érdekelt lakosságot. A januártól márciusig tartó igen kemény munka eredményes volt, sikerült gátak között tartani az árhullámot. Ennél is súlyosabb volt a helyzet egy esztendővel később, amikor a Körösök vízszint- emelkedése okozott gondokat, s a töltésszakadás miatt egy korábbihoz semmilyen tekintetben áem hasonlítható különleges helyzet állt elő. Ha lehet így fogalmazni, a víz- gazdálkodás feladatai csak gyarapodnak az esztendők múlásával. S bár ma már valamennyien tudiuk, hogy a víz nincs ingyen, mi több, egv-egy hálózat kiépítése sok-sok milliót emészt fel, mégis elváriuk és reméljük, hogy mielőbb minél több lakos élvezi a vezetékes víz kiegyensúlyozott biztonságát; élvezi mindezzel azt a nyugalmat is, ami az életszínvonal és az életminőség jelentős alkotórésze. Terveink szerint 1985-re a lakásállomány csaknem 60 százaléka —, ami több mint 2,3 millió lakást jelent majd — részesül közművesellátásban. Az igényeknek megfelelően a víztermelés is számottevően növekszik majd, s ugyancsak arányosan fejlesztik a közcsatornahálózatot is. Az ágazat változatlanul nagy súlyt helyez az élet- és vagyonbiztonság szavatolására. A kormány egy korábbi döntésének megfelelően folytatják a védelmi művek építését és korszerűsítését, különös figyelemmel a legveszélyesebb területekre. Sok gond forrása volt és gyakorta még ma is az a helyileg nem hasznosítható, úgynevezett káros vizek rendezett elvezetése. Ez idő szerint elsősorban Békés, Csong- rád, Szolnok, valamint Borsod és Szabolcs megyék egyes körzeteiben folyik összehangolt vízrendezés, aminek eredményeként számottevően csökken a hasznosítha- tatlan földterületek nagysága. Ide kívánkozik: a vízgazdálkodási társulatok a korábbiakban is jelentős feladatokat vállaltak magukra, tevékenységük hasznát mi sem jellemzi jobban, hogy napjainkban, s a jövőben egyaránt nagy szerep jut a társulatoknak a helyi elképzelések megvalósításában. S. I. A vértanúk emlékezete • Az aradi tizenhármak: Knézics Károly, Nagysándor József, Damjanich János, Aulich Lajos. (Középső sor): Láhner György, Poelten- berg Ernő, gróf Leiningen Károly, Török Ignác, gróf Vécsey Károly, (Alsó sor): Kiss Ernő, Schweidel József, Dessewffy Arisztid, Lázár Vilmos. (MTI archívfotó — KS) „Egy évszázadig nem lesz több forradalom Magyarországon, ha kell, a fejemmel szavatolok érte, mert gyökerestől irtom ki a gazt.. . Utasításaim nincsenek, de teljhatalmam van, korlátlanul rendelkezhetem a király nevében” — írta 1849. augusztus 24-én Aradról báró Julius von Haynau, az osztrák hadsereg fő- parancsnoka, Magyarorj<zág és Erdély korlátlan hatalommal felruházott katonai és polgári kormányzója bizalmasának, Kari von Schönhals császári és királyi al- tábornag.ynak. Ugyanebben a levelében már el is büszkélkedhetett első áldozatával: „Ezzel a szörnyű példával tartozom a hadseregnek és a világnak elrettentő például, tegnapelőtt megkezdődött a dolog, felakaszt- tattam egy Auffenberg nevű egyént, aki valamikor hadnagy volt a Mazzuchelli ezredben, aztán ezredes és Kossuth segédtisztje”. És: „Kiss, Leiningen, PoeTtenberg, Vécsey stb. is követni fogja, mihelyt megérkezik. Az eljárás a lehető legrövidebb lesz, megállapítjuk az illetőről, hogy tisztként, szolgált nálunk, és fegyveres szolgálatot teljesített a lázadó hadseregben”. Valóban rövid volt az eljárás. Az első vértanút, akit magyar nevén, Ormai Norbert vadászezredesként tart számon a történelem, követték a többiek, szám szerint tizenhármán, akiket 1849. október 6-án az aradi sáncon végeztetett ki a vérszomjas osztrák táborhok. Ugyanaznap Pesten, az Újépület előtt ölték meg az ön- gyilkosságot megkísérlő Batthyány Lajos grófot, az első felelős magyar kormány miniszter- elnökét. Az aradi tizenháromról szoktunk szólni a levert 1848-as forradalom és szabadságharc vértanúit említve, de ennél jóval nagyobb a számuk. Hiszen október 25-én Haynau agyonlövette Kazinczy Lajos ezredest, 1850-ben január 19-én kivégeztette Hauk Lajos alezredest, 1850. február 7-én a halál megváltotta szenvedéseitől Lenkey János tábornokot, akit Haynau szintén halálra szánt. De kivégzőosztag golyójától találva vagy a hóhér köteién végezték még mások is; ismerjük Csányi László, Jeszenák János, a lengyel Mieczyslaw Woroniecki ezredes, Csernus, Manó, Perényi Zsigmond és Szacsvay Imre tragikus sorsát. Egy krónikás összesen száztizennégy kivégzést regisztrált: negyvenkilencen kötél, hatvanötén golyó által végezték életüket. Havnau így irtotta, gyil- koltatta azokat a férfiakat, akiknek emlékét az idő múlásával egyre nagyobb tisztelettel és kegyelettel őrzi a nemzet, amelynek forradalmi érzületeit a schwarz-gelb terror nem tudta megtörni, s amely két újabb levert forradalom, 191819 után immáron egy győztes forradalmi átalakulás utáni korszakban él. Haynau bár megölethette őket, mégis végzetesen tévedett, amikor azzal hencegett: „A magyarok háromszáz év óta mindig lázadók, csaknem valamennyi Habsburg-király idején törtek ki forradalmak. Én vagyok az az ember, aki rendet fog teremteni. Nyugodt lelkiismerettel lövetek agyon százakat is, mert szilárd meggyőződésem, hogy ez az egyetlen mód intő példát szolgáltatni minden jövendő forradalomnak”. És Haynau nemcsak a magyar nemzetet kívánta elrettenteni. Hiszen a magyar eseményeket nagy figyelemmel és rokonszenv- vel követték szerte Európában. Heine, Marx, Engels éppúgy, mint a korszak sok más nagyszerű gondolkodója, s az utcák népe, amely bár csak töredékesen értesülhetett a magyarok harcáról, ösztönösen testvéreit üdvözölte a nemzeti függetlenségért küzdőkben. A reakció nemzetközi szövetsége éppen ezért egyesült Kossuth Magyarországa ellen. És a másik oldalon: ezért sereglettek a haladás hívei a magyar szabadságharc lobogója alá szerte Európából/ ezért állt át néhány tisztán látó cári tiszt a forradalom elnyomására küldött hadseregből a forradalom védelmére. És méltatlan sors jutott az aradi vértanúknak később is, amikor már ápolták emléküket, A kiegyezés utáni Habsburg-idők- ben és a Horthy-korszakban hazafias frázispuffogtatás folyt 1849. október 6-a minden évfordulóján, feledtetni akarván azt a történelmi igazságot, hogy a nemzeti függetlenség és a haladás nemzetközisége szorosan összetartozik. Nem sikerült, nem sikerülhetett. A nép — ha legendákkal, a történelemi tényeket talán nem mindenben pontosan fedve is — megőrizte szívében a mártírok igazi emlékezetét. S amikor ismét idegen elnyomás fenyegette az országot, amelyet már mások érdekeiért háborúba vittek, éppen 1941. október 6-án zajlott le az első tüntetés az ország fasizáló- dása, a náci szövetség ellen. Az új küzdelem harcosai emlékeztek a forradalom és a szabadságharc mártírjaira. 1848,49 valóságos tanúságára emlékeztettek. Vajha többen megfogadták volna ezt a figyelmeztetést: az országnak nem kellett volna olyan szörnyű árat fizetnie azért, amiért eleink is küzdöttek — a haladás, a szilárd függetlenség útjára jutásért. Az aradi tizénhárma'k, a nemzet szabadságáért és függetlenségükért életüket feláldozott valamennyi hős emléke egy nemzet lelkében él. Égnek a jelképes lángok. És mintha egy nemzet fohászát fejezte volna ki Damjanich Jánosnak az utolsó éjszakán papírra vetett és az utókorra maradt gyönyörű imája: „Oltalmazd meg, Mindenható, az én különben is szerencsétlen hazámat a további veszedelemtől!... Áldd meg a szegény, szerencsétlenségbe süllyedt Magyarországot!” Pintér István Lisztérzékeny gyermekek SZOTbeutalása A SZOT szeptember 29—október 26. között elsőízben szervezte meg a 120 lisztérzékeny általános iskolás beutalását a vajtai gyermekszanatóriumba. A szanatóriumban orvosi felügyelet mellett képzett pedagógusok oktatják a gyermekeket. Az általános iskolák valamennyi osztályából fogadnak jelentkezőket, koedukált csoportokban. 140 lisztérzékeny gyermekre számítottak, a létszám nem telt be, eddig 120-an jelentkeztek. Elképzelhető, hogy a szülők egy része nem szerzett tudomást a be- utalási lehetőségről, pedig gyermekük betegsége, allergiája nem csekély terhet jelent. A négy hétre a térítési díj mindössze 500 forint. A beutalójegyet valamelyik szülő munkahelye kapja meg az ágazati-iparági szak- szervezeten keresztül. A gyermekszanatóriumi beutalásnál, ha a szülő nem szakszervezeti tag, nem jelent kizáró okot. A gyermekek ingyenesen és szülői kísérettel jutnak el Vaj tára, valamint haza. Vajta, Fejér megye déli részén, Budapesttől 123 kilométerre, a Sárvíz mellett erdő borította dombok között fekszik. A korszerűsített kétemeletes kastélyt, 25 holdas park övezi. Meseház, játszótér, KRESZ-pálya, valamint különböző sporteszközök vannak a gyermekek birodalmában. A SZOT-gyermekbeutalást az orvos kezdeményezi. Már egy éve folyik Kőszegen a légzőszervi és asztmatikus ártalmakban szenvedő, Vajtán az enyhén mozgássérült általános iskolások szanatóriumi beutalása. A mozgássérült és a légzőszervi betegek beutalására az orvosi javaslatot a Szabadsághegyi Gyermekgyógyintézetnek kell megküldeni. (1531 Ép. Pf. 31. Mártonhegyi u. 6.) Jövőre már nyaralni is visszatérhetnek a lisztérzékeny általános iskolások Vajtára, ahol kéthetes beutalásra (augusztus 4—17. között) már most lehet jelentkezni az Országos Csecsemő és Gyermekegészségügyi Intézet Gastro- entorológiai Munkacsoportjánál (1094 Bp., Tűzoltó u. 7—9.). 1983 nyarán ugyancsak az előbb jelzett időpontban 170 cukorbeteg általános iskolást fogadnak a SZOT boglárlellei gyermeküdülőjében. Cím: Semmelweis Orvos- tudományi Egyetem I. számú Gyermek-Klinika Diabetes Ambulancia (1083. Bp., Bókái J. u. 53— 57.). A kéthetes beutalójegy ára: 308 forint. Közös érdek a gyors cselekvés K ülönösen fontos, hogy exportpiacainkat megtartsuk, sőt, bővítsük a külföldi értékesítés körét. Ehhez kitűnő minőségű termékre és alapanyagra van szükség. Mindig is hangsúlyoztuk a minőség fontosságát, elsődlegességét, most azonban létkérdéssé vált. A feladat összetett. Jó minőségű termékek előállítása a mező- gazdasági üzemek és háztáji gazdaságok fontos teendője. A minőséget meg kell óvni, őrizni az értékesítésig. A feldolgozó üzemekben pedig nem megengedhető, hogy „összepancsolják”, minőséget csorbító technológiával az első osztályú alapanyagot. Fordítva meg egyszerűen lehetetlen, nevezetesen úgy, hogy rossz minőségű alapanyagból első osztályú árut akarnak csinálni. De nézzük sorba. Sehol a világon nem számíthatnak arra a termelők, hogy a hétfőn betakarított, leszedett terméküket kedden eladhatják. Ennek is többféle oka van: a szállítási, átvételi kapacitások végesek, a bel- és külföldi piacok fogadóképessége sem korlátlan. Sőt, felerősödött külföldön az a törekvés, hogy a hazai termékek védelme, elsőbbsége érdekében halogatják az importot. Valamint ár okokat is említenünk kell. A betakarítási időszakban az egyes termékek nagy mennyisége miatt alacsonyak az árak, eladni sem érdemes. M ost az almadömping idején nem haszontalan a felsoroltakra is gondolni és a helyzet elemzésével együtt a szükséges intézkedéseket megtenni. Mit csinálhatnak a termelők és a felvásárlók? Egyet: tárolják az értékes gyümölcsöt. De nem ám az ültetvények mellett, ládákban!_ Bács-Kiskun megyében mintegy 30 ezer tonna áru befogadására van hűtőtároló. A múlt hét végéig ennek csupán 40 százalékát használták ki! Mire várnak a tárolótulajdonosok? Jól felfogott egyéni és a népgazdasági érdekek nem ösztönzik őket cselekvésre? Éppen most nem, amikor az export szállításokhoz kevés a vagon, a gépkocsi? Amikor minden munkás és vezető azért töri magát, hogy minél több exportra alkalmas terméket állítson elő? A tárolatlan alma pedig erre alkalmatlanná válik, ládákban a szabad ég alatt! S a termelőüzemek mindent megtettek már az aranyat érő, drágán megtermelt gyümölcsök megóvásáért? Ugyanis átmenetileg, 20—30 napig, csaknem valamennyi fedett szín, vagy épületrész alkalmas a mentésre. S ha még nagyobb ventillátorokat (amit a hideglevegős szénaszárításhoz használnak) is el tudnak helyezni a termekben, sok tonnányi alma minőségét lehetne megóvni. Vannak olyan gazdaságok, ahol megfeledkeztek arról, hogy több millió forint állami támogatással építhettek tárolót évekkel ezelőtt. Most viszont nem erre a célra használják, hanem például melléküzemág működik benne. Közben meg jajveszékelnek, hogy nem tudnak mit csinálni az almával. A nehéz helyzetben sem lehet? csupán sírdogálni, vagy másra mutogatni. A „cselekedni és levezetni a dömpin- get” gondolkodás és gyakorlat hozhat megoldást. És ebbe az is beletartozik, hogy a termelők saját maguk olcsón, a városok, községek piacain értékesítsék az árut. Mert szabad a vásár! Nincs korlátozás, nem kell engedélyt kérni, az állami gazdaságok, a tsz-ek megtehetik, hogy teherautóikkal piacra szállítsák a termést. És az üzemekben, közétkeztetési helyeken is értékesíthetik nagyobb tételekben. (De nem ám úgy, ahogyan egy üzemi étkezőben láttam: 1 alma = 1,80 forint!) Szóval a megoldás keresése és az új, vagy régi módszerek alkalmazása a járható út, ami a jövőnket és fejlődésünket előre viheti, segíti. És nem az, hogy a jelenlegi kedvezőtlen helyzet miatt kivágjuk az ültetvényeket. Mert, ha jövőre hasonló előfordul a meggyel, a szőlővel, az őszibarackkal... s még sorolhatnám a növénykultúrákat, akkor mindent kivágunk? Nem termelünk, mert kivágni egyszerűbb, mint cselekedni? Bizonyos, hogy a gondolkodó jó gazdák, a tettekben jeleskedő szakemberek és vezetők nem a „romboljuk le, amink van” szemléletet követik. O * * rök igazság: exportképes terméket csakis kifogástalan alapanyagból lehet előállítani. Ha nem ennek szellemében szerződnek, vásárolnak a feldolgozók és mindenféle rissz- rossz, éretlen, hibás, rothadt, méreten aluli árut átvesznek, súlyos hibát követnek el. Igazat kell adni például a hűtőiparnak, amikor megtagadta a szerződésben is leírt, minőségi normák alatti, mezőgazdasági termékek átvételét a nagyüzemektől és a kistermelőktől egyaránt. És a bőriparnak sem szabad engedni a hamisítók, ársrófolók követeléseinek, amikor 12 cukorfokos szőlővel, vagy agyoncukrozott musttal jelentkeznek. Megyénk nagyobb részét az aranyhomok jelzővel illetjük, ahol kitűnő zöldség- és gyümölcs- féle, valamint szőlő terem. ízben, zamatban egyike a legkiválóbbnak Európában. Az aranyat érő termék is értéktelenné válik, ha a legnagyobb szigorral nem lépnek fel, felvásárlók és feldolgozók egyaránt, a minőségrontók, a nyerészkedők ellen. A módszer csak az lehet, hogy a rossz alapanyagot nem veszik át. Például, ha az ilyen termelőknek nyakukon marad a savanyú szőlő, a cukrozott must, vagy bor, bizonyára meggondolják, hogy a jövőben ügyeskedjenek-e. Viszont a kiváló minőséget meg kell fizetni. Az idén erre is törekednek a felvásárlók és feldolgozók. A Közép-magyarországi Pincegazdaság átvételi áraiban ez is érvényesül: a 18—20 cukorfokos és e feletti szőlőért magas árat fizetnek. Megéri tehát, hogy a szőlő becukrosodása után szüreteljenek az üzemekben, a háztájiban, a kiskertekben. A Bajai Hűtőházba szállított nyersanyagot ugyancsak jó pénzért vásárolják. Érdemes termesztésére gondot fordítani egész évben, és a szedését, válogatását is a hűtőház igénye szerint elvégezni. Ne feledjük: nemzeti jövedelmünk úgy emelkedik, ahogyan az exportunk. Ha jobban akarunk élni — márpedig ez a törekvésünk —, akkor növelni kell külföldi eladásainkat. Nemzeti érdekünk megköveteli tőlünk, hogy termékeinket úgy, és olyan minőségben küldjük el külföldre, amivel kivívjuk a megrendelők és a vásárlók elismerését, a magyar termelők, feldolgozók megbecsülését. Csabai István Színháztörténeti sorozat Az életszínvonal nemcsak a jövedelemtől függ, hanem attól is, hogy milyen mértékben hasznosítjuk a természetben, a kultúrában adott szépségeket. Sokkal tartalmasabb és harmonikusabb lenne a nézők és a színház- művészet viszonya, például, ha a közönség nagyobb része ismerné a drámairodalom fejlődését, a színjátszás történetét. A kecskemétiek emlékezhetnek Udvaros Béla élményszámba menő közön- ségteremtő sorozataira. Az Erdei Ferenc Művelődési Központ is felismerte, hogy a maga módján segítenie kell a helyi társulatot, és méginkább a tájékozódni kívánó közönséget. Űj színháztörténeti sorozatuk hozzájárul ahhoz — mint ezt az ügyes bibliográfiával kiegészített előzetes tájékoztató füzetben olvashattuk —, hogy a közönség értőbben és emelkedettebben tudja becsülni azt, amit korábban csak ösztönösen szeretett. Október 11-én Honti Katalin az antik színjátszást bemutató előadásával kezdődik és a kecskeméti színház művészeinek közreműködésével 1983 februárjában tartandó, ,A színház látható és láthatatlan világa című rendezvényei zárul a sorozat. Olyan tekintélyes szakemberek vállaltak előadást, mint Elbert János, Szigeti Gábor, Nánay István és mások. 'Bérletek a megyei művelődési központban kaphatók. Ugyanott olvashatók az előadássorozathoz kapcsolódó könyvek és újságcikkek.
