Petőfi Népe, 1982. október (37. évfolyam, 230-256. szám)

1982-10-16 / 243. szám

1982. október 16. • PETŐFI NÉPE • 3 „AZ BIZONY BOLDOGSÁG, HOGY MA MÁR NINCS MEZÍTLÁBAS, ÉHES GYEREK" Magát teljesen kimondta HETI KOMMENTÁR A megye parlamentje Dr. Mezei Pál ügyvéd 1936- ban szomorúan ücsörgött a kecs­keméti kollégium 35 esztendeje érettségizett diákjainak találko­zóján. Máskor hogy várta az if­júságot, az ifjúságát fölidéző al­kalmakat. A sétákat abban a vá­rosban, amelynek minden szögle­te üzen neki valamit, egy-egy év­tizedek előtti mosolyt, hajdan édes hangot. De most „egyetlen taktust nem énekeltek, nem mu­zsikáltak. Mintha minden torok hangszalagjai és minden hegedű húrjai elszakadtak volna Kecs­keméten erre a nagy alkalomra.” A háború, a gazdaság kapita­lista világrendszerének az össze­omlása szörnyű nyomorba taszí­totta az embereket, az iskolát. Elértéktelenedtek a szegény gye­rekeket istápoló alapítványok. Tűrhetetlen, elviselhetetlen a sze­génység Szahara-sivataga, fordult a Kecskeméti Lapokban megje­lent Találkozó után című cikké­vel mindazokhoz, „akik valaha élvezték a táplálást, vagy a me­legséget", amit a Kollégiumtól kaptak, ö maga is, a napszámos fia így boldogulhatott, érettségiz­hetett. De tudta, de érezte: te­tézve vissza kell adni mindent, mert tisztességes ember ennyi­vel tartozik önmagának. Meg „el­múlnak a tanárok, elmúlnak a tanítványok. De nem múlik el és nem múlhat el az iskola." Édesapjára ütött Mezei Mária Viola Terézia, aki a halasi Kis utcában éppen 73 esztendeje szü­letett. Adni akart. „Szeretném azt hinni, hogy mindenkinél, aki közel került hozzám, hagytam valamit” — írta Vallomástöredé­keiben. „Hiszem, hogy minden igaz színpadi szóval előrevisszük a világot”, válaszolta egy körkér­• Mezei Mária énekel. désre tán másfél évtizede. Meny­nyire magát adva, színészként legigazibb színét kiadva énekelte Ady—Kerekes János dalát: „Buz_ góságban sohsem lohadni, — Sem­mit se kérni, el se venni —, Nagy hűséggel mindent szeretni: —Mi­lyen jó volna mindig adni.” Az idő elvitte az izsáki kanász- gyereket is tápláló kegyes ado­mányokat és majd elherdálta rossz idő, buta történelem, fél- resiklött indulat, csakazértis dac, forró vér, a más testi-lelki szolgálatának mérhetetlen vágya Mezei Mária tehetség-obulusait. Bármiért zuppant mellékvá­gányokra, keservesen újra fölka­paszkodott, föltornászta magát igazi világába, csinálta közben, amit lehetett. A színészi összegezés, a vissza­menőleg is sok mindent igazoló nagy alkalmaktól, nagy teljesít­ményektől ostoba betegség fosz­totta meg egy évtizednél is ré­gebben. De amivel a külvilág szegényítette, belülről pótolta. „Az bizony boldogság, hogy ma már nincs mezítlábas, éhes gyerek, se kallódó tanyai zseni”, írta négy évtizede halott apjához az egy­kor a maga világába süppedt szí­nésznő. A megtorpanások, a kiszorított- ságok ellenére mégis hatalmas csúcsokat hódított meg Mezei Mária művészete, olyan szerepek öntörvényű megformálását, mint Muskátné, Mása, Philaminté, Mater Katalin, Warrenné és- Alexandre del Lago. Végül is „magát teljesen kimondta”, ennél többet színész nem tehát. Talán, ha elmondhatta volna szülőváro­sát köszöntő tervezett estjén, hogy „Itt születtem én ezen a tá­jon — Az alföldi szép nagy ró- naságon, — Ez a város születé­sem helye —, Mintha dajkám da­lával vón tele”. 1963 májusában maga olvasta föl önéletrajzi írá­sának szép szakaszát, „a kecske­métit”: „Ügy szeretnék itt ma szerepelni, hogy Apám, ha itt ül­ne, elégedett, büszke és boldog lenne tőle.” Ügy szerepelt és ha- marost jött a levél: Szeretné el­mondani Petőfi: Szülőföldemen című versét, ahol a vers, és ahol ő született. Nagyon vártuk. Heltai Nándor ÁRAM- ÉS VÍZELLÁTÁS KISKŐRÖSÖN II. • Kiskőrös, 1973. Akkoriban épült a városban a legtöbb vízvezeték és csatorna. (Archív fotó.) Csőtörések kora Kiskőrösön — ez még a vá­rossá avatás előtt történt — lelkes társadalmi munkások építették a vízvezetéket. Ez még nem is lett volna baj, sőt! Ám a műszaki előkészí­téssel — utólag — nem lehe­tünk elégedettek. A vízigény- kiszámításánál hiányzott a kellő előrelátás, nem számol­tak a városiasodással jelent­kező fogyasztás-növekedés­sel. Pontatlanságok csúsztak a tervezésbe, s a csövek lefek­tetésénél kevés gondot fordí­tottak a kötések, a tömítések szakszerűségére. Mindezek következtében a Dél-Bács- Kiskun megyei Vízmű Válla­lat kiskőrösi üzemmérnöksé­gének fő feladata 1978. ja­nuár 1. — létrejötte — óta a vízfolyások elhárítása. Terhes örökség Nagy Tamás üzemvezetőt kér­dezem: változott-e napjainkra a helyzet? — Változott. A hibák elhárítá­sa, a csőtörések kijavítása — ha szabad így mondanom: a tűzoltó- munka — mellett megkezdődött és folyamatosan halad az ivóvíz- hálózat rekonstrukciója. Az üzemvezető nem okol sen­kit a terhes örökségért. Ám a feladatok ettől még feladatok maradnak. Amelyek elvégzését még megnehezítik Kiskőrös sajá­tos talajviszonyai. A homok, mi­helyt vízzel érintkezik, csúszik, omlik. Függőleges falú árkot sem­miképpen, lejtős oldalút is csak körülményesen lehet ásni. — Mégsem panaszkodunk — mondja Nagy Tamás —, mert gé­pekkel néhány év óta jól el va­gyunk látva. Szivattyúk, árok­ásógépek, traktorok, gépkocsik segítik a munkánkat. A körösi üzemmérnökség üzem­vezetője optimista. Ügy véli, aho­gyan halad előre a vízhálózat fel­újítása, úgy csökken majd a vá­ratlan hibák száma. Bezárul a kör Ám a rekonstrukcióról még vajmi keveset tudunk. Hallgas­suk meg erről is az üzemvezetőt. — Amint az elején említettem, a hálózat szűk. szakszerűtlenül szerelt, a műanyagcsövek, nyo­másállósága olyan, amilyen. A megoldás: egy azbesztcementből készült, a vízműtől induló és oda visszaérkező új körvezeték. A körvezeték hossza mintegy 10 kilométer lesz, a csövek át­mérője immár megfelelő: 30 cen­timéter. A hálózat megépítése 15 millió forintba kerül: a költsé­geket a Dél-Bács-Kiskun megyei Vízmű Vállalat saját fejlesztési alapjából fedezi. Mikorra lesz ké­szen? — Az első két kilométer meg­épült, jelenleg a nyomáspróbák­nál tartunk. S mivel a beruházás­ra szánt összegből a következő években is ennyire futja. 1985-re, vagy 86-ra zárul be a kör. De a második szakaszba még az idén belekezdünk. Hogy megoldódik-e ezzel min­den probléma? Nem, csakhogy vannak további tervek is. Kutak és tárolók Az, hogy egy városban, köz­ségben zökkenőmentes-e a vízel­látás, avagy — különösen nyár­időben — gyakorta kiapadnak a csapok, nem csupán a vezeték- rendszer állapotától függ. Hiába a legjobb körvezeték, ha a kutak nem győzik termelni a vizet, s ha nincs elegendő víztároló-kapaci­tás a fogyasztási csúcsok idejére. Kiskőrösön hét kútból fakad a víz, s egy 200 köbméteres vasbe­ton víztorony, valamint két. egyenként 100 köbméteres föld- felszíni ciszterna szolgál a víz tározására. — Ezen a téren is előrelépünk — folytatja az üzemvezető. — Üjabb ezer köbméteres víztárolót építünk, és jövőre lefúrjuk a nyol­cadik kutat. Mindez — a hálózat felújításával együtt — egyenle­tesebbé, zökkenőmentesebbé te­szi a vízellátást. Az elektromos energia- és az ivóvízellátás napi gondjait, a jö­vő perspektíváját igyekeztünk bemutatni tegnapi és mai írá­sunkban. Természetesen a teljes­ség igénye nélkül. Amiként nem ejtettünk szót ezúttal például a csatornázásról, vagy sok kiskőrö­si álmáról: a földgázról sem. Az előbbiről tudjuk ugyan, hogy a városban új szennyvíztisz­títómű épül, ám az utóbbiról egyelőre nincs mit mondani. Kis­kőrös ott van, ahol van, távol a gázvezetékektől. Ez tény. De az is tény, hogy az illetékes párt- és állami szervek kutatják a nép­gazdaság teherbíróképességének is ryiegfelelő megoldást. A lakó­telepek, az emeletes házak ott­honait, az óvodákat és az iskolá­kat azonban addig is fűteni kell. Ha nem a drága olajjal, akkor mivel? Szenet, fát tárolni nin­csen hol, a villamos fűtés pedig — éppen az előző cikkben vázolt okok miatt — szóba sem jöhet. Valójában itt zárul be a kör. Sitkéi Béla MINDIG SAJNÁLOM, hogy nyolcoldalas lapunk szűk keretei nem engedik meg a bővebb terjedel­met egy-egy fontos társadalmi, politikai esemény 'bemutatásánál. Meg aztán az idő is szorít bennün­ket. Azt csak a bennfentesek tudják, mennyi mun­ka van a sajtóanyaggal — szöveggel, fotókkal — mire a kéziratból kinyomott, szállítható újság lesz. Így rendszerint a jeles fórumoknak, tanácskozások­nak éppen a legizgalmasabb része, a felparázsló vi­ta, gondolatébresztő eszmecsere, a demokratizmus számtalan megnyilvánulása és folyamata szűkül ösz- sze a tudósításban. Marad a jelzése annak, hogy vi­ta is volt, véleményt is mondtak, javaslatok is el­hangzottak. Majd visszatérünk rá — szoktuk ígér­ni —, aztán legtöbbször újabb események felejtetik el a régieket, s még jó, ha a témák beépülnek egy- egy későbbi újságcikkbe, vagy — bizakodjunk — a jelenlevők által továbbított ismeretek révén a me­gye közéletébe. ILYEN HIÁNYÉRZET gyötri az embert, az újság­írót a megyei tanács ülései után is, különösen ak­kor, amikor a témák gazdag tárháza vonul fel a napirendben. Mert bizony az a három és fél, négy óra hossza is kevés volt, a községek népességmeg­tartó képességének l(erejének) megvitatására, a táv­latokat nyitó, nemzetközi összefüggéseket is bemu­tató szóbeli bevezetőt követő eszmecserére. Külö­nösen azért, mivel százvalahány község, illetve nagyközség tanácselnöke is megbízást kapott — mint legilletékesebb végrehajtó személy — a ta­nácsülésre, ami ezúttal szinte konferenciajelleget öltött a Technika Háza kongresszusi termében. Ha itt is nem szorít az idő, biztosan egész nap elvitat­koztak volna a jelenlevők erről a nem mindennapi, napjaink egyik legizgalmasabb politikai-társadal- mi-gazdasági (kulturális és hányféle összetevőjű) kérdéséről. Az, hogy „csak” 12 felszólalásra jelent­kező cédula érkezett az elnöki asztalhoz és nem több, a végén már majdnem örömet váltott ki, hiszen a tanácstagok előtt még ott állt a délutánra húzódó ugyancsak fontos másik, a megye zöldségtermesz­tési helyzetéről, feladatairól szóló téma megtárgya­lása. Mindez azonban nem korlátozta, legfeljebb cél­irányosabbá tette a felszólalásokat. AZ ALAPHANGOT az a nyugodt bevezető adta, amely arról számolt be, milyen alapos vizsgálódás, sokféle felmérés előzte meg a jelentés elkészítését, a következtetések levonását, a cselekvésre való fel­készülést. Város vagy falu? Nem ekörül zajlott a vi­ta. Az egymásrautaltság nyilvánvaló, legfeljebb en­GESZTUS, ÉRZELEM, INDULAT Gina 1 Óriási tolongásba keveredtem másfél évtizede az egyik nyugat-európai nagyváros híres szállodája előtt. Alig tudták visszatartani a fényes bejárati aj­tónál posztoló rendőrök a kíváncsiskodókat. 'Ráérő­sen sétálgatva, én is odasiettem: mi történt? Plasz­tikbomba robbant? Államférfira várnak? Még vi­lághírű politikusoknál is népszerűbb filmcsillagra szerettek volna egy pillantást vetni a várakozók. Gina Lollobrigidára. Új filmjének díszbemutatójára érkezett a metropolisba. Húsz percig álldogáltam, de a sztár nem mutatkozott. Most biztosra mentem: a Vigadóban találkozott az újságírókkal. Kezemben tartottam a meghívót, de senki sem kérte. Az előcsarnokban tévés műsza­kiak ücsörögtek. A tanácsterem előtt takarítónők vitatták meg a hétvégi időjárási kilátásokat. „Nem tudjuk”, vonogatták meg vállukat, amikor megkér­deztem, bent van-e már. Percekbe telt, amíg fölfedeztem. Csendesen fi­gyelte a készülődést. Apró rezdülések futkároztak rendkívül kifejező arcán: valamin gondolkozhatott. 'Meggypiros hosszú ruháját felül és alul vékony aranycsík szegélyezte, nyakán, karjain súlyos arany­ékszerek csillogtak. Igazat adtam Moráviának: az olasz női szépség őstípusának nevezte. Mintha a pompeji mozaikok­ról lépett volna le, mintha ő állt volná modellt Ra­nek felismerését kell még jobban tudatosítani és érvényesíteni, a — nivellálódást, közeledést előse­gítő — fejlesztésekben, a helyes arányok kialakítá­sában. ONem vándorol el a lakosság, ha megtalálja a falvakban is' a megélhetését, igényeinek megfe­lelő otthonteremtési lehetőségét — villannyal, víz­zel ellátott, jószágtartásra is lehetőséget adó, kellő méretű telket —, aztán az alapvető ellátást, s némi kulturálódási, szórakozási alkalmat is, ez utóbbit főleg a fiatalság számára. Túlzott igények, teljesít­hetetlen kívánságok ezek napjainkban? Ahol jól „prosperálnak” a szövetkezetek, termelőegységek, és segítik — messzebbrelátóan — a falu fejlődését isv ott megmarad, otthont teremt a „népesség” is, — hogy ezzel a száraz, statisztikai szakkifejezéssel éljünk. AKIK FELSZÓLALTAK, véleményt mondtak ezen a tanácskozáson, nem a „számlát” nyújtották be. A hiányokat sorolva sem a felettesek szívére, pénzügyi támogatására apelláltak, hanem a reális lehetőségeket latolgatták, mit hogyan lehetne más­képpen, okosabban, célszerűbben. Sokan mondták: nemcsak az anyagiakon múlik a jó közérzet, de a jó közérzet alapvető kérdés. Ezt hangsúlyozta Kincses Ferenc, Baja tanácselnöke, Hegedűs János tsz-el- nök, a megyei tanács vb-tagja, Tóth Sándor bócsai tanácstitkár, dr. Enyedi György, a meghívott aka­démikus, aki fordulópontot jelzett a tanácskozás ré­vén; és még mások is erre helyezték szavaik súly­pontját. "Valamit megérezve, érzékeltetve abból, ami napjainkban a levegőben van: az emberek igazi otthonra vágynak, és ezért hajlandók áldozatot is hozni. 'De nem kérnek semmiféle bürokratikus meg­kötöttségből, gyámkodásból, mesterséges beszabá­lyozásból. „KORSZERŰ ÉLET nemcsak a városokban lehet­séges!” — mondotta a megyei tanács elnöke, aki ma­ga is sokáig falun próbálta megteremteni az emberi és jobb életet, az illetékességét tehát senki sem vi­tathatja. Azt is hozzátette: Le kell küzdeni a hátrá­nyokat — a telefon hiányát, a közlekedés helyen­kénti elmaradottságát, amire példát is sorolt. A délután a kertészeti termelés gondjainak, fel­adatainak ecsetelésével, megvitatásával telt el. En­nek felvillantására is kevés a papír. Pedig izgalmas kérdés, s a kenyér mellé adhatót ez teremti meg. De hiszen erről valóban naponta szól az újság, most és a jövőben is. Ha a cikkíró nem is teszi hozzá foly­ton: a népesség megtartásának kérdése a megélhe­tésen múlik elsősorban. F. Tóth Pál faellónak, mintha az egyik kis étkezdéből, utcai for­gatagból lépett volna a világhírbe. Csöpp kihívás, szemernyi irritálás nincs szépségében. Azt súgja: ilyen szépek is tudunk lenni mi asszonyok, mi olasz asszonyok. Kis taps köszöntötte, amikor a sajtótájékoztató ügyvivője bemutatta. Terveiről szólt a feltett kér­désekre válaszolva. — Filmszerep? Rengeteg forgatókönyvet olvastam mostanában, egyik rosszabb, mint a másik. Pocsé­kok. Talán inkább a színház. A Broadway-n lépek föl, úgy látszik e pillanatban. Találtam valami ér­dekest. Musical sincs kizárva! Szeretek énekelni. Először A világ legszebb asszonyában vállaltam el nagy rábeszélésre klasszikus operaszámot. Méghoz­zá Mario del Monacóval. Igaz, diákkoromban tanul­tam énekelni, de hol van az én hangom az övétől. Húsz napig speciális énekleckéket vettem és tíz na­pig utána a számat se nyitottam ki, úgy elment a hangom. Mégis sikerült. Én majd bekaptam a mik­rofont, Monacót meg hátrább állította a rendező, így eltűnt a kettőnk hangefeje közti különbség. Csak az bánt, hogy sokan ma is nehezen hiszik el: valóban én énekeltem. Még Maria Callas, jó barát­nőm is kérdezte: „Téged hallottalak?”. Igen, szeret­nék Pesten is fényképezni, de több napfény kellene. Budapest nem ilyen szürke, borongós. A sajtótájékoztató végén a tévének nyilatkozott, néhány szót váltott külföldi ismerőseivel és eltűnt. Észre sem vettem, mikor távozott. H. N. (Straszer András felvételei)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom