Petőfi Népe, 1982. szeptember (37. évfolyam, 204-229. szám)
1982-09-04 / 207. szám
PETŐFI NÉPE Nyolcvan évvel ezelőtt, 1902. szeptember'4-én született, és 68 éves korában, 1970-ben hiányt el Nőhrer Árpád sütőmunkás, a magyar kommunista mozgalom kiváló harcosa, ismert szakszervezeti vezető. A Tanácsköztársaság idején vöröskatona lett; 1921-ben belépett az Élelmezési Munkások Országos Szövetségébe, s kezdettől részt vett a szakmai sztrájkok szervezésében. 1931-ben lett tagja az illegális KMP-nek. A harmincas évek súlyos bérharcaiban tevékeny szerepet vállalt; többször letartóztatták és bebörtönözték. 1935-ben a KMP képviselőjeként részt vett a Komintern VII. kongresszusán. Hazatérése után illegalitásba kényszerült, de 1936- ban újból letartóztatták, s kétévi börtönre ítélték. 1942-ben büntetőszázaddal a keleti frontra küldték; 1944-ben szovjet hadifogságba esett. Miután 1947-ben hazatért, az Élelmezésipari Dolgozók Szak- szervezetének titkára, később főtitkára, 1959 és 1962 között az Élelmezésügyi Minisztérium MSZMP.szervezetének titkára, s 1958-tól haláláig tagja az országgyűlésnek. A HÉTVÉGE SPORTMŰSORA SZOMBATON LABDARÜGÁS Országos ifjúsági és serdülő bajnokság: KSC—Csepel, Kecskemét Széktói Stadion 10 és 12 óra. Bajai SK—Komló, Baja 13 és 11.40 óra. La- josmizse—22. sz. Volán. Lajosmizse 15.30. KOSÁRLABDA A XV. jubileumi Hirös Kupa nemzetközi férfi kosárlabdatorna döntői: Kecskemét, Városi Sportcsarnok 9 órától. KÉZILABDA NB II. női: Jánoshalmi Spartacus— Szegedi Textil, Jánoshalma. 16 óra. Megyei bajnokság: Női mérkőzések : Soltvadkert—^Kiskőrös, KAC- MEDOSZ—Bajai TK. A mérkőzések 10.30- kor kezdődnek. Férfimérkőzések: DÜTÉP SC—Kiskunmajsa, Bajai TK—Csávoly, Lajosmizse—Bácsalmás. A mérkőzések 10.30- kor kezdődnek. ASZTALITENISZ NB II. férfi: Kiskunfélegyházi Szövetkezeti SC—Bp. 2. sz. Építők, Kiskunfélegyháza, Petőfi Alt. Iskola 14 óra. NB II. női: Kunszentmiklós—Hídépítők, Kunszentmiklós, 14 óra. Kecskeméti Spartacus—Honvéd Kilián SE, Kecskemét, Hosszú u. Alt. Iskola 14 óra. HORGÁSZÁT A Szövetkezeti Élet c. lap versenye: Madaras 8 óra. ' TÖMEGSPORT A KISZÖV Kupa férfi kispályás labdarúgótorna megyei döntői: Baja, Vasvári Pál u. sporttelep 9 óra. VASÁRNAP LABDARÚGÁS NB Il-es mérkőzések: Bajai SK— Salgótarjáni TC, Baja 16.30. Jv.: Pál- völgyi (Panik, Sárkány), Ózdi Kohász-Kecskeméti SC, Ózd 16.30. Jv.: Király (Csáki, Szilágyi). Területi bajnokság: Kecskeméti TE—Nagyszénás, Honvéd Kun B. SE—Füzesgyarmat, Orosháza—Lajosmizse, Honvéd Szabó L. SE—DÉLÉP, Szarvas—Dömsöd, Gyula—H. Porcelán, Szegedi Dózsa—Mindszent, Békés-Szegedi VSE. A mérkőzések 16.30- .kor kezdődnek. Megyi I. o. bajnokság: Kecel— Akasztó, jv.: Németh, Kiskőrös—Miske jv.: Zsigó, Izsák—Sükösd jv.: Ka- zinczi, Kalocsa—Soltvadkert jv.: Nagy, Harta—Kfh. Szövetkezeti SE jv.: Szabó, Kiskunhalas—Bajai Tsz SK jv.: Farkas, Tass—Honvéd Szamuely SE jv.: Kiss J., Jánoshalma— Tiszakécske jv.: Nagy L. A mérkőzések 16.30-kor kezdődnek. Megyei II. osztály: Északi csoport: Kkfházi Húsos—Kiskunhalasi Spartacus 10 óra. A többi mérkőzés 16.30- kor kezdődik. Solt—Hetényegyháza, Csengőd—Kerekegyháza, Kiskunmaj- sa—Kunszentmiklós, Harkakötöny— Helvécia M., Honvéd Radnóti SE— Kecskeméti MÁV, Tiszaalpár—Kfh. Vasutas. Déli csoport: Vaskút—Honvéd Kinizsi SE, Tataháza—Honvéd Gábor A. SE 10 óra. A többi mérkőzés 16.30- kor kezdődik. Katymár—Bácsalmás, Fájsz—Kisszállás, Tompa—Madaras. Hajós—Hercegszántó, Bácsborsód— Császártöltés. Járási bajnokságok: Kecskeméti járás: A-csoport. Ladánybene—Lajosmizse II., Kunszállás—Lakitelek, Pálmonostora—MFSC, Helvécia Petőfi—Nyárlőrinc. B-csoport: Agasegy- háza—Szabadszállás, Kunbaracs— Páhi, Jakabszállás—Kunadacs, Kun- peszér—Fülöpháza. A mérkőzések mindkét csoportban 10 órakor kezdődnek. Bajai járás: Gara—Bácsborsód, Szeretnie—Csávoly, Ersekcsanád—Bát- monostor 10 órakor. Nemesnádudvar—Csátalja, Dávod—Nagybaracska 16.30- kor. Kiskunhalasi járás: Kelebia—Kun- fehértó 10 óra. A többi mérkőzés 15.30- kor kezdődik. Imrehegy—Kunbaja, Borota—Szánk, Felsöszentiván—Rém, Csikéria—Jászszentlászló. KOSÁRLABDA Nemzetközei férfimérkőzés: Bajai SK—Krími területi válogatott, Baja, Pósta S. Sportcsarnok 10.30. CSpLGANCS IV. Kecskeméti Judo Kupa nemzetközi verseny: Kecskemét, Városi Sportcsarnok 9 óra. KÉZILABDA Megyei bajnokság: Női mérkőzések: Kiskunmajsa—Nemesnádudvar, Kecel—Harkakötöny, DUTÉP II.— Kisszállás. A mérkőzések 10.30-kor kezdődnek. Férfimérkőzések: Kalocsa—Kiskunhalas, MFSC—Tiszakécske, Soltvadkert—Kecel. A mérkőzések 10.30- kor kezdődnek. VÍZILABDA MNK-mérkőzés: Ceglédi VSE—Kecskeméti SC, Cegléd 12.15. Jv.: Kozák, Hasznos. Jó tömegtakarmány Az idén negyvenhat hektáron termesztett szudánlfüvet a Városföldi Állami Gazdaság kiskunfélegyházi kerülete. A szárazság ellenére hektáronként 25—28 tonna zöldtömeget adott, amelyet silózással tartósítanak a szarvasmarha-állomány számára. A nagy teljesítményű Hesston géppel Juhász Ferenc traktoros vágja az értékes tömegtakarmányt, és fúvatja a gyűjtő, szállító jármű tartályába. (Rád! József felvétele.) Kecskeméten járt a Rock Színház A napokban Kecskemétre látogatott a Rock Színház' társulata. Történetük sokak számára ismert: 1980 nyarán csak egy bemutató erejéig verbuválódott össze a fiatal hivatásos művészek gárdája. Tetszett, amit csináltak, mindenki várta a folytatást. Az idén igazi színházzá alakultak, állandó társulattal dolgoznak. Óriási a sikerük. Ügy volt, hogy az Erdei Ferenc Művelődési Központ színháztermében á Sztárcsinálók című rockoperát mutatják be. Sajnálatos baleset — Szolnoki Tibor lábtörése — miatt ez a terv terv maradt és 50 perces dalösszeállítás mentette a menthetőt. A Lázadókat viszont egészében láthattuk, hallhattuk. Jó ritmusú, sokszínű ez a montázsműsor, nagy közönségsikere volt a megyeszékhelyen is. A tánckart dinamizmus, mozgalmasság jellemezte, tagjai élő dinamitként mozogtak, átszellemülve, örömmel daloltak. iMűfajt teremtettek; a rock közös zenei nyelve segítségével a fiatalság nagy tömegeit avathatják színházrajongóvá. Mint Kecskeméten is. B. T. Agrometeorológiai előrejelzés Augusztus utolsó napjaiban igen változékony időjárás alakult ki hazánkban. Időnként megnövekedett a felhőzet, de jelentős csapadék sehol sem hullott. A csapadékmentes időjárás nagymértékben kedvezett a mezőgazdasági munkáknak. Nagy ütemben megkezdődött a cukorrépa, valamint tovább folytatódott a gyümölcs- _ és zöldségfélék szedése. Több helyen már megkezdték az őszi talaj-előkészítő munkákat. A hét elejére — néhány hűvösebb nap után — a csapadékhajlam ismét csökkent, fokozatosan felszakadozott a felhőzet. A nappali legmagasabb hőmérsékletek elérték a 20—25 fokot. A talaj nedvességtartalma a nyugati, északnyugati megyékben 60—80 százalékig emelkedett, de a Duna—Tisza közén és a Tiszántúlon 30—40 százalék maradt. Folytatódik a napos, száraz idő, csapadék nem valószínű. A jövő hét közepére csökken a felhőzet, helyi zápor lehetséges, számottevő csapadék nélkül, így a talaj gépekkel járható lesz. Szeptemberben a legtöbb növényfajta már nem igényel nagy meny- nyiségű csapadékot, inkább a napsütéses, meleg időjárás kedvez a jó termésnek, a mező- gazdasági munkáknak. PIACI KÖRKÉP ARAK KECSKEMÉTEN (FT KG) Burgonya 4—6 Sárgarépa (csomó) 4—6 Petrezselyem (csomó) 5—8 Vöröshagyma 10—12 Fokhagyma 45—50 Fejeskáposzta 4—6 Kelkáposzta 5—8 Saláta 2—4 Karalábé 8—12 Karfiol 14—16 Paradicsom 4—8 Paprika 6—14 Főzőtök 4—5 Uborka 6—12 Zöldbab 8—10 Zöldborsó 25—35 Hónapos retek (csomó) 2—3 Spenót 15—18 Sóska 10 Gomba 100 Alma 8—10 Körte 6—12 őszibarack 6—12 Szilva 4—6 Szőlő 10—18 Sárgadinnye 8 Görögdinnye 2,50—3 Dió 30—35 Savanyúkáposzta 20 Mák 100 Tej (liter) 7 Tejföl (liter) 50 Tehéntúró 50 Élő csirke (pár) 80—170 Élő tyúk (pár) 140—240 Élő liba (pár) 480 Elő kacsa 200 KISKOROSON Burgonya 5—6 Sárgarépa (csomó) 10—12 Petrezselyem (csomó) 20 Karfiol 20 Karalábé 5—6 Paradicsom 5—6 Paprika 6—20 Zöldbab 10—12 Zöldborsó 35 Főzőtök 4 Hagyma 10 Fokhagyma 35—40 Görögdinnye 5—6 Sárgadinnye 5—6 Őszibarack 6—12 Szőlő 14—45 Szilva 4—6 Alma 5—10 Körte 8—10 Mák (liter) 70—80 Élő kakas 35 Élő tyúk 35—40 Élő csirke 60 Élő kacsa 25—35 Megyénk az országos sajtóban Népszava szeptember 3-i száma, Deáki László: Egy nagydíj nyomában, Ahogy Hartán csinálják (Alkotmányunk ünnepén á hartai Erdei Ferenc Termelőszövetkezet megkapta a MÉM tér- * melési nagydíját). Magyar Nemzet szeptember 3-i száma, (megay): Zománcmű- 3 vészeti alkotótelep (A kecskeméti zománcművészeti alkotótelep- ről, valamint a kiállításon bemutatott alkotásokról). Tudomány és Mezőgazdaság 3. szám, Hugyecz Pál: A nedves kukoricatárolás gépesítésének eredményei a kecskeméti j Mezőgép Vállalatnál (A géprendszer ismertetése) — A MAE országos elnökségének 1982. január 29-én tartott ülésén elhangzott hozzászólások (Filius Istvánnak, a kertészeti főiskola igazgatójának és Katona Istvánnak, a Kiskunhalasi Állami Gazdaság igazgatójának hozzászólását is ismerteti). Űj Tükör 36. szám, Művésztelep a Tisza partján (Rövid híradás a tiszakécskei VI. nyári művésztelepről fotóval). Magyar Ifjúság 36. szám, Mola György: Próbatánc Tháliával (A fiatal előadóművészek nyári színházának keretén belül bemutatkozott a kecskeméti Tanyaszínház is) — Faragott játékok (A Szórakaténusz Játékműhely és Múzeum elé újabb faragott játékok kerültek). A, Ittas kerékpárosok, gyalogosok Szeptember 2-án délelőtt tíz óra tájban Kecskeméten, a Petőfi Sándor utcában Palásti György- né 51 éves dajka, helyi (Halasi út 3.) lakos a gyalogjárdán kerékpározott, majd pedálra állva akart a zebrán áthaladni. Egy, már féktávolságon belül levő személy- gépkocsi elütötte: Palástiné súlyos sérüléseket szenvedett. Ugyancsak csütörtökön este fél nyolckor Gátéron, a Szabadság úton ittasan kerékpározott Husz- ka Antal 56 éves nyugdíjas, helybeli (Petőfi S. u. 152.) lakos. Egy óvatlan pillanatban elvesztette egyensúlyát és egy őt már előző teherautó pótkocsijának vágódott. Huszkát súlyos sérülésekkel vitték orvoshoz. , Szeptember 2-án estp fél kilenckor Kecskeméten, az E5-ös főúton, a BP üzemanyagtöltőállomás bejárata előtt Nagy János 40 éves gépkocsivezető, helyi (Irinyi u. 58.) lakos ittasan tolta át kerékpárját az úttesten, s egy féktávolságon belül levő személygépkocsi elgázolta. A gyalogos súlyos sérüléseket szenvedett. Kivégezték a gyilkost Mint arról korábban már hírt adtunk, a Szombathelyi Megyei Bíróság Vajda János vépi lakost nyereségvágyból elkövetett emberölés és más súlyos bűncselekmények elkövetése miatt életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte. A többszörösen büntetett előéletű Vajda 1981. március 5-én erőszakkal behatolt a Vépen lakc^ 78 éves özvegy Barkovics Jánosné házába és ott brutális módon megölte az idős asszonyt, hogy pénzét megszerezze. Ezt megelőzően társaival további két idős, egyedülálló asz- szonyt is megtámadott és kirabolt. A Legfelsőbb Bíróság 1982. június 14-én kelt ítéletével megállapította, hogy Vajda különös kegyetlenséggel követte el az emberölést és ezt is figyelembe véve, a vádlottat halálra ítélte. A kegyelmi kérvényt elutasították. Az ítéletet pénteken végrehajtották. Ki tud többet a könyvtárról? Ezzel a címmel rendeznek ma délelőtt tíz órakor irodalmi és könyvtári vetélkedőt a nyolc és tizennégy év közötti gyerekeknek. A vetélkedő színhelye a bajai Ady Endre Könyvtár gyermek- könyvtára. Szeptemberi vásárok E hónapban, vasárnaptól kezdve megyénkben 22 vásárt tartanak. Szeptember 5-én Kiskunhalason, Orgoványon, és Dunavecsén, 6-án Miskén és Tompán, 12-én Szabadszálláson, 19-én Tiszakécs- kén, Lajosmizsén, Kunszentmik- lóson és Izsákon, 21-én Hartán, 22-én Jánoshalmán, 25-én Szánkon, és 26-án Kalocsán országos állat- és kirakodóvásár lesz. 5-én Kiskunhalason, Kiskunfélegyházán és Tiszakécskén, 12-én Baján és Lajosmizsén, 19-én Kikőrösön, s 26-án Kalocsán és Kecskeméten autóvásárt rendeznek. MŰSOR ERDEI FERENC MŰVELŐDÉSI KÖZPONT A Zománcművészeti Alkotótelep kiállítása — az előzetes közléstől eltérően — szeptember 6-ig tart nyitva. MOZI Szeptember 4-én, szombaton KECSKEMÉT Városi mozi: fél 4 és fél 8 órakor: BEN HÚR Dupla, III. helyárú. Kétrészes, színes, magyarul beszélő amerikai film. Árpád mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: SÖRGYÁRI CAPRICCIO. 14 éven aluliaknak nem ajánlott! Színes, magyarul beszélő cseh vígjáték. Mesemozi: fél 4 és háromnegyed 6 órakor: GYÖNGYVIRÁGTÓL LOMB- HULLASIG. Magyar természetfilm. A Városi mozi épületében a Mesemozi gyermekmegőrző jelleggel tart előadást. — Stúdiómozi: 8 órakor a Városi mozi épületében: SZINDBAD. Csak 18 éven felülieknek. Szines magyar film. KISKUNFÉLEGYHÁZA Petőfi mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: SERIFF ÉS AZ IDEGENEK. II. helyárú! Színes, magyarul beszélő olasz kalandfilm. KISKUNHALAS . Fáklya mozi: 4, 6 és 8 órakor: KÉK LAGUNA. II. helyárú! Színes amerikai film. KISKŐRÖS Petőfi mozi: 4, 6 és 8 órakor: HEGYI EMBEREK. II. helyárú! 14 éven aluliaknak nem ajánlott. Színes, magyarul beszélő amerikai kalandfilm. KALOCSA Otthon mozi: 4, 6 és 8 órakor: LÁNDZSÁK HAJNALBAN. II. helyárú! 14 éven aluliaknak nem ajánlott! Színes angol kalandfilm. BAJA Uránia mozi: fél 4, fél 6 és fél 8 órakor: PIEDONE EGYIPTOMBAN. III. helyárú. Színes, magyarul beszélő olasz kalandfilm. Központi mozi: 4 és 7 órakor: SZAMURÁJOK ÉS BANDITÁK. Dupla, III. helyárú! Csak 16 éven felülieknek. Kétrészes, színes japán film. TISZAKÉCSKE Művelődési ház-mozi: 6 és 8 órakor: SZABADLÁBON VELENCÉBEN. III. helyárú! Színes, magyarul beszélő francia—olasz filmvígjáték. FLÖRT A szomszédék lánya — most kezdte az általános iskola harmatuk osztályát — nyári élményeit meséli. A mamánál töltötte a nyarat. Csillog a szeme, any- nyi minden történt a vakációban. ' — És képzeld, az összes fiú belémszeretett. — Nocsak. És miből láttad ezt? Könnyű vállvonás: — Hát leveleket írtak, és a levelekben mindenfélét. — Mifélét? — Azt például, hogy legyek este hétkor a kapu előtt. — S ott voltál? — Dehogy! — Miért nem? Nem tetszett a fiú? — A! Néztem a tévében a mesét... —BallaiNAPTÁR 1982. szeptember 4. — Szombat. Névnap: Rozália. Napkelte: 6 óra 06 perc. Napnyugta: 19 óra 20 perc. Holdkelte: 20 óra 12 perc. Holdnyugta: 6 óra 42 perc. NÉVTÁR A Rozália az olasz Rosalia névből ered, ez valószínűleg a Rosa (magyarul: Róza) továbbképzése. Ma köszönthetjük még Ida, Mór, Móric, Mózes, Muriel, Regina, Róza, Ruszalka és Tódor nevű rokonunkat, ismerősünket. IDŐJÁRÁS Várható időjárás az ország területén ma estig: időnként még megnövekszik a felhőzet, de eső sehol sem valószínű. Száraz, napos idő várható. Az északi, északkeleti szél lassanként mérséklődik. Hajnalban sokfelé párás lesz a levegő, helyenként köd is kialakul. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet: 8, 13 fok között, a legmagasabb nappali hőmérséklet 25 fok körül várható. (MTI) A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium és a Bajai Meteorológiai Állomás jelenti: Szeptember 2-án Kecskeméten a középhőmérséklet 19,8 (az 50 éves átlag 18,6), a legmagasabb hőmérséklet 26,5 Celsius-Iok volt, a nap 10 órán át sütött. Tegnap reggel 8 órakor 16, 14 órakor 23,4 Celsius-fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 14 fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 1026,7 millibar (gyengén emelkedő) volt. Szeptember 2-án Baján a középhőmérséklet 20,8 (az 50 éves átlag 19,2), a legmagasabb hőmérséklet 26 Cel- sius-fok volt, a nap 9 órán át sütött. Tegnap reggel 8 órakor 15,6, 14 órakor 24,2 Celsius-fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 15,6 fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 1027,7 millibar (emelkedő) volt. LOTTÓ A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása szerint a Várpalotán megtartott 36. heti lottósorsolás alkalmával a köve- kező nyerőszámokat húzták ki: 18, 29, 67, 85, 87 — Az életé az előny című kiállítás melyet a Belügyminisztérium állított össze, és amely az elmúlt héten Baján volt látható — szeptember 6-án délelőtt fél tizenkettőkor Kecskeméten, a Helyőrségi Művelődési Központban (Lechner Ödön u. 3—5.) nyílik meg. Az anyagot bemutatja Bitó István rendőr alezredes, a városi és járási rendőrkapitányság vezetője. Nyitvatartás: szeptember 11-ig, naponta 10 és 18 óra között. FOTÓPÁRBAJ (Tóth Sándor felvétele) — EGYETEMI, FŐISKOLAI nyílt napok. Szeptember második hetében az ország több egyeteme és főiskolája mutatkozik be a középiskolák második és harmadik osztályos tanulóinak. Szeptember 8-án, 10 órától fogadja az érdeklődőket a Bajai Pollack Mihály Műszaki Főiskola Vízgazdálkodási Intézete. MODERN IDŐK A bankrabló egy cédulát dug oda a pénztárosnak. Ez áll rajta: „Minden pénzt rakjon a bőröndbe, és meg se mozduljon!” A pénztáros ráfirkál valamit a cédulára és visszaadja. A gengszter ezt olvassa rajta: „Barátságos mosolyt kerek, éppen filmre veszik!” — Kitüntetés. Az Elnöki Tanács Gulyás Pálnak, a Népszabadság rovatvezető-helyettesének munkássága elismeréséül, 60. születésnapja alkalmából a Munka Érdemrend arany fokozatát adományozta. A kitüntetést Berecz János, az MSZMP KB tagja, a Nép- szabadság főszerkesztője pénteken adta át. Személyi hír Legutóbbi ülésén a kiskőrösi városi-járási pártbizottság a testület hatáskörébe tartozó személyi kérdésekben is döntött. Farkas Kálmánnét, saját kérésére, érdemei elismerése mellett felmentették a pártbizottsági tagságából és pártbizottsági titkári funkciójából, mivel a hatvani egészségügyi szakközépiskola igazgatójává nevezték ki. A párt- bizottság kooptálta tagjává Szabó Tibort, a városi-járási pártbizottság munkatársát, és megválasztotta titkárnak. — Vonatok helyett buszok. A MÁV értesíti az utazókat, hogy pályafelújítási munkák miatt szeptember 6-tól 9-ig Kunszentmiklós és Homokszentlőrinc között a Kiskunhalasról 3 óra 45 perckor és 4 óra 50 perckor, a Kunszentmiklós—Tassról 5 óra 06 perckor induló vonatoknál vonatpótló autóbuszokra kell átszállni. Az autóbuszokon a megváltott vasúti menetjegyek érvényesek. Holnapi lapszámunkból * I A negyedik oldalon meg- | jelenő PM Magazinban beszámolót olvashatnak az el- | ső megyei diákújságíró-tá- borról, bepillanthatnak a I moszkvai divatház munkáI jába és megismerkedhetnek | Karda Beáta pályafutásával. | Az ötödik oldalon a nyolcadik Nemzetközi Zománcmű-1 vészeti Alkotótelep kiállításáról írunk és ugyanitt | közlünk kritikát Hankiss Elemér Diagnózisok cimú i könyvéről. — A Magyar Ellenállók, Antifasiszták Szövetsége negyven éve történt eseményre emlékezik az idén: találkozót rendez azok számára, akik a KMP szervezte Függetlenségi Fronttal kapcsolatban álltak. 1942 nyarán a mozgalom több száz tagját letartóztatták. Kérik mindazokat, akiket annak idején letartóztattak, közöljék nevüket, címüket a Magyar Ellenállók, Antifasiszták Szövetségével. (1054 Budapest, Szabadság tér 16.) — Bánkútra — csak Ómassán keresztül. Akik a bánkúti turistaházat autóbusszal akarják megközelíteni, azok a jövőben csak a Lillafüred felől — Ömassán keresztül — közlekedő buszt vehetik igénybe. Ugyanis a Mátrai Erdő- és Fafeldolgozó Vállalat az út veszélyessége miatt a ház autóbusz- szal való megközelítését csak ezen az úton át engedélyezi. PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: Sztrapák Ferenc Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Preiszinger András igazgató Szerkesztőség, Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér 1,'a. 6001 Telefon: 20-111 Telexszám: 26-216 bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hírlapkézbesitő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 34,— forint negyedévre 102,— forint egy évre 400,— forint. Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással. Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. 6001 Telefon: 20-466 Igazgató: Ablaka István Index: 25 065 HU ISSN 0133-235 X. 1