Petőfi Népe, 1982. szeptember (37. évfolyam, 204-229. szám)

1982-09-22 / 222. szám

1982. szeptember 22. • PETŐFI NÉPE • 3 CÍMZETT: A KÉSEDELMES LAKÓ • „Kifutott" egyenlegek — olvassuk egy karton tetején. Milyen kár, hogy csak a kisebbik, bal dobozban! • Az új adatrögzítő. A bérlők tartozására a negyedik negyedévtől már ez „emlékezik". (Straszer András felvételei) HÁROM NAP AZ EMLÉKEZÉS JEGYÉBEN Jubilált Baján a III. Béla Gimnázium Azt. hogy milyen huncut a pénz, ismerjük Móricz Zsigmond Hét krajcárjából. Elbújtak, nagyon is elbújtak a kis pénzek akkor, abban a háziuras világban, amely, ben — már egyre kevesebben em­lékezhetnek rá — a szappanra valót is keserves volt előterem­teni. Háziúr nincs, lakbér van A háziúr azóta kikopott a szó- használatból. Elment örökre. Ma­gunk mögött hagytuk azokat a felszabadulás utáni éveket is. amikor a szükség és a társadalmi igazságtevés következtében ju­tottak sokan, húsz-harminc fo­rint havi lakbérért állami kiuta­lásé lakáshoz, ami nemegyszer mosókonyha, vagy kisszoba volt. Azóta e lakások egykori használói­nak a gyerekei, sőt unokái is jó­val emberibb körülmények kö­zött, többnyire központi fűtéses emeleti, vagy földszintes lakás­ban élnek. Sok család hajléka azonban ma is tanácsi bérlakás Kecskeméten 5884 otthon ilyen, amelyből 2093 távfűtésű. E rövid leírásból is érzékelhe. tő változások közepette egyvala­mi maradt állandó: a lakbér, s az ehhez járuló egyéb szolgáltatá­sok díjai. így érvényben van a fizetési kötelezettség, amellyel egyesek hadilábon állnak. Egyesek? De jó is lenne! Veszett fejsze nyele? Oldalakon keresztül. jelezve, hogy manapság millió forintok „bujkálnak” — úgy látszik — utolérhetetlenül, egy több hasá­bos adóslistán seregnyi név mel­lett számok és számok. 17 199, 15 828, 18 070, 11 822, 13 878, 14 192, 11 174, 10 975... belekáprázik az ember szeme! Van egy 36 ezer fo­rinttal adós bérlő is. A Nyíri úton lakik. Név szerint nevezhetnénk, de a késedelmesen, vagy egyálta­lán nem fizetők közt annyi az öt­ezer forintnál nagyobb összeggel adós. hogy sokadik párjából se fogynánk ki. Summa summárum — szeptember elején 4 192 000 fo­rintnál tartott az IKV adósságlis­tája. Bizonyára emlékeznek olva­sóink, a lakbér- és fűtésidíj-hát- rálékosokról nem először Írunk lapunkban. Három cikkben fog­lalkoztunk velük az elmúlt egy­két évben. Némi eredménnyel ugyan (többen rendezték tarto­zásukat), ám fizetési kötelezett­ségének a lakóknak így is csak Hadjárat a pénzért egy része tett eleget. Ezért a ma­gas — 4 millió forinton felüli — hátralék. A kérdés változatlanul: rá bír- ja-e venni 2—3—5—10—20—30 ezer forinttal tartozó bérlőit a Kecskeméti Ingatlankezelő és Távfűtő Vállalat, hogy fizesse­nek? A hadjárat a lakbérért és más járandóságért ma is tart. A több milliós hátralékból 478 ezer fo­rint annyira veszett fejsze nye­lének tűnik (magyarán: az adó­sak, a sokadik felszólítás ellené­re fülük botját sem mozgatják), hogy erre a nagy összegű, követe­lésre a vállalat bírósági' végre­hajtást kért.. Ez 56 ügy. Négy per­ben hoztak jogerős kilakoltatási végzést, de a végrehajtás lehetet­len, mert szükséglakást, ahová a notórius adósokat költöztetnék, nincs. Győrben más a helyzet. Ott évente hét-nyolc kilakoltatást hajtanak végre a tanácsi bérla­kások ingyen használóival szem­ben. Igaz, a pénzügyi fegyelem sem annyira zilált mint Bács- Kiskun székhelyéit Könyvelői nyelven, a kintlevőség — azaz a követelés — is jóval kisebb, alig pár százezer forint, a bérlők egész évi fizetési kötelezettségének csupán egy százaléka. Igaz vi­szont, hogy Szolnokon a helyi IKV követelése adósaival szem­ben még nagyobb, mint Kecske­méten: 6 millió forint! Közös feszültség „Mi gondja az újságnak azzal, hogy a kecskeméti tanácsi válla­lat és a bérlők jelentős hánya­da pácban van?” — kérdezte va­laki. Valóban. Ettől a több milliós tartozástól változatlanul kel és nyugszik a Nap továbbra is, de ez az évek óta dúló, kétségbeesett hadjárat az ismét és ismét meg­ingó pénzügyi egyenleg javításá­ért, feszültséggel teli helyzetet te­remt egy gazdálkodó vállalat és sok magánszemély számára. A vá­rosi tanács 62 olyan vállalatot, üzemet és intézményt értesített, amelyeknél száz, 5 ezer forintnál magasabb lakbérrel és távfűtési díjjal adós lakó dolgozik. Az eredmény? Majd meglátjuk ... Az mindenesetre „lefaragott” va­lamennyit az adóslistából, hogy a bírósági végrehajtás előtt a hát­ralékosok közül hatan kifizették 5050, 6977, 8610, 27 000, 30 000, il­letve 43 000 forint tartozásukat. Rosszhiszemű lakáshasználatért a tanács szabálysértési előadója többeket a hátralék összegével egyenlő bírsággal büntetett. Az Akadémia körúti E. Ferencre az ingyenhasználatért szeptember elsején 2556, a Bethlen körúti B. Margitra pedig 1337 forintot rótt ki. „Utazik a papír” Azt. hogy a tartozások rende­zése milyen rögös úton „halad”, aligha kíván további bizonyí­tást. S mennyi minden fékezi még a pénz — a jogos járandó­ság — megszerzését! A kecske­méti 1-es házkezelőségi körzet 137 adósából csak harmincnyolcán jelentkeztek a felszólításra. Kö­zülük hpszan fizetési haladékot kértek, öt-hat értesítésből jó, ha egyre érkezik válasz, de sok az olyan levél is, amelyet a címzet­tek egyszerűen át se vesznek. Az évi tízezer távfűtési pótszámla egy része például így csak „uta­zó papír”. A postaköltség állan­dóan nő, felszólítás felszólítást ér, s ha végül bírósági végrehaj­tásra kerül sor, a zálogolási költ­ség sem kevés: 178 forint. Tortúra ez az,egész ... Hogyne volna az, amikor az Újpesti Gép­elemgyárat jelölve meg feladó-: nak (nem bérlője az IKV-nak!), valaki név és lakcím nélkül fize­tett be csekken 298 forint adós­ságot. A mai napig is titok, ki­csoda. Hasonlóan, mások is hiá­nyosan töltik ki a postai pénzes- utalványt. Megesik, hogy valaki írástudatlanságával menti mu­lasztását. Ez viszont nem lehet akadálya, hogy az IKV pénztárát a Villám István utcában felkeres­se. A gép mindent megold...? Várhatóan egy kicsit összeszedi (utoléri) magát a lakást fenntar­tó és fűtő tanácsi vállalat azután, hogy az év utolsó negyedétől megkezdi a korszerűbb, számí­tógépes adatfeldolgozást. Ezzel áttekinthetőbbé, napra-, sőt percrekésszé válik az adat-, így a lakbér- és fűtésidíj-nyil- vántartás is; a könyvelők nem vesznek bele a rengeteg karton és dosszié dzsungeljébe. Jobb körülmények közt, érdemibb munkát végezhetnek, amitől a pénzügyi helyzet javulását is várják. A számítógép viszont, úgy tudjuk, a fizetni kész, a lakást — anyagiakban is kifejezve — jobban megbecsülő partnerekkel (lakókkal) képes eredményesen együttműködni. K—1 „Figyeld azt a fiatal, szemüve­ges férfit. •. ott ül a negyedik sorban, barna ruhában. Konzul valahol Afrikában, de az ünnep­ségre ö is hazautazott...” Bi­zony, sokan jöttek haza Bajára az elmúlt hét végén, hogy részt vegyenek az alapításának 225. évfordulóját ünneplő III. Béla Gipnnázium háromnapos rendez­vénysorozatán- Köztük volt az országgyűlés aleinöke, a megyei tanács elnöke, s az országosan ismert közéleti személyiségek egész sora: nagy tekintélyű egye­temi tanárok, széles körben is­mert művészeik, riporterek, spor­tolók. Összesen mintegy ezer vendég érkezett. Valamennyien a régmúlt fel­idézésének a szándékával, amit az öregdiákok nevében Major Máté akadémikus így fogalma­zott meg a jubileumi ünnepélyen: „... Nyolc, akkor hosszú évet töltöttem itt — elenyésző töredé­két a vnáig összegyűlt esztendők­nek. Ezért, amikor most ide ál­lok, csak egyikeként beszélhetek a sok ezer volt és mai növendék­nek, csak az én saját, megélt is­kolámra emlékezhetem. A nagyon szerény, felületein kékesszürké­re, plasztikájában fehérre színe­zett egyemeletes épületre ..., amelyben engem még, a ciszterci­ták tanítottak és neveltek• Nyil­ván római katolikus ideológiá­ban, valláserkölcsi normákkal, de . .. olykor meglepően szabad szellemben". A haladó hagyományok közül ezt emelte ki a szombaton meg­rendezett jubileumi ünnepség többi szónoka is, köztük dr. Kin­cses Ferenc, Baja város Tanácsá­nak elnöke. Hangsúlyozta, hogy a nemzetek közötti versengésben hazánk népe mindig helytállt, s hogy ebben óriási szerepe volt a kor színvonalán álló tudósnak, továbbá, hogy ez a szerep az utóbbi években különösen fontos­sá vált, egyre nagyobb súlyokat rakva az intézmény tanórainak és diákjainak vállára. S hogy a bajai gimnázium mi­lyen jól megfelel az egyre növek­vő követelményeknek, azt szinte minden rendezvényen lemérhet­ték az érdeklődők: a volt diákok — Gáspár János, Miskolczy Fe­renc, Puskás Klára, ifj- Éber Sán­dor, Kármentő András, Szurcsik János, Szalontai György, Széche­nyi Lenke, Bálint Attila és dr. Weiner József — képző- és ipar- művészeti kiállításán csakúgy, mint a mai diákok sportbemuta­tóján, énekkari és versmondói produkcióin. Nem csökkenti — ellenkezőleg: növeli — az iskola tekintélyét, hogy az ünnepség fényét igen sok kívülálló teljesítménye is fo­kozta. Mindenekelőtt a Bajai Me­zőgazdasági Kombinát építőié, akik bámulatosan rövid idő, mindössze két hónap alatt vé­gezték el az iskola külső homlok­zatának felújítását, a termek és a folyosók kifestését, a régi ajtók és ablakok cseréjét. Aztán a Pe­tőfi Nyomda kalocsai szakembe­reinek bravúrja: az utolsó kéz­irat leadása után két nappal ké­szen volt a háromszáz oldalas, reprezentatív kiállítású jubileu­mi emlékkönyv. De említhetnénk a társadalmi munkában takarí­tást vállaló szülőket és az egyé­ni akciók egész sorát. K J. I „MOILONKA” JEMENBEN JÁRT.. (III ) És hoztunk két skorpiót Ä A fa nélküli főváros: Aden. Háttérben Farkas-fok sziklái. Budapesti idő szerint elmúlt reggel ót óra. Bejelentkezett már az adeni lokátoros is. Angolul közli, hogy a repülőtéren a hő­mérséklet „csak” 29 fok. A le­vegő nedvességtartalma 97 szá­zalék. Szél 180 fok, 7 csomó ... A fedélzeti radar felett a Számkijelző távolságmérő hat­vanra, majd 56-ra csökken. — Kezdjük? — kérdezi a fő­pilóta. — Kezdjük! — mondja Tran- góni Béla, a „kormányos”. Egy mozdulattal lekapcsoljuk Ivánt, a robotpilótát. Dolgozott eleget a hosszú úton... ráfér egy kis pihenés ... Újra Robi kezében van már a check list. Ellenőrzés, felké­szülés a leszállásra. — Gáz huszonöt — mondja Béla, s a magassági kormányt előre nyomja. — Gáz huszonöt — ismétli a parancsot Robi, s máris csen­desebben dolgoznak a motorok. A műszer másodpercenként 10 méteres süllyedést jelez. Hirte­len felhőfalba ütközünk. Szürke­ség borul ránk. Csak a műsze­rek világítanak. A magasság ro­hamosan csökken ... 5500 ... 4000 . . . 3000 . . . 2800 .., Végre kinn vagyunk a monoton szür­keségből. Előttünk a Vörös-ten­ger déli bejárata. Jobbról ma­gas hegyek. Szomália hegyei. Előttünk balra pedig egy hatal­mas sötét, rozsdabarna, mély­szül kébe áttűnő hegyvonulat... — A Farkas-fok! — mondja Géza. Két évtizeddel ezelőtt, mint tengerjáró hajós kódorgott errefele. Onnan ismeri... □ □ □ Az adeni toronyból újabb uta­sítás. Parkoló pályára megyünk, kerülünk egy tisztességest, s há­tulról közelítjük meg a repülő­teret. A „nagy négyes”, a piló­ták csapata újra „katonásra” vált át. Parancsok hangzanak, majd azok nyugtázása. Precíz, ezerszer, tízezerszer begyakorolt mozdulatok. >— Látom a leszállópályát! — mondja az elsőpilóta. — Radar ki! — felel rá Géza keményen, majd látva egy gvár- kérrény füstjét, lágyan: — Mucuskám! Figyelj, nekünk hátszél jobbról. Dél 180. — Koszi! — reagál Béla. Ügy érzem, mintha megsüke- tüitem volna, zúg minden. Mesz- szi, távolról jövőnek tűnik a hang. Géza hangosan mondja a sebességet: — Háromszázhúsz ... három­száz . ., kettőnyolcvan ... Közben nézem a magasságmé­rőt: ...120 ...100 ...80 ...60 ...40 ...30. Sebesség kettőötven, magasság tíz ... Lentről erős kopogás. Gu­rulunk ... Nyugtázom, mert repülni jó, de kilencórás szálldogálás után az sem kutya érzés ám, ha az ember szilárd talajt tud a talpa alatt... A nyolcvanezer bólyi kiscsibe változatlan hangerővel csipogott, most már 5200 kilométerre délre szülőhazájától. Velünk együtt az első kellemetlen meglepetés ak­kor érte őket, amikor kinyílt a repülőgép ajtaja, s betódult a trópusi meleg kilencvenvalahány százalék páratartalmú levegője. Nemcsak rólunk, hanem a gép belső faláról is csörgött a víz. Még szerencse, hogy tíz hatal­mas teherautó várta az aprójó- szágokat. hogy néhány kilomé­ter utazás után klimatizált lak­osztályaikba érhessenek... □ □ □ A magas orrhangon ejtett arab szavakba magyar keveredik. A bólyi mérnök és a jemeni ve­zérigazgató a csatárláncban egy­másnak adják a csibékkel telt papírkartonokat. — Az aprójószágok csuromvi­zesek ugyan, de épségben meg­érkeznek — nyugtat meg az egyik dolgozó, aki egész úton felügyelt a kis pihésekre. Épségben idejutott még az a négy fürj is. amelyeknek tojá­sait nemesebb célra kívánja fel­használni valamelyik tehetősebb Jemenben élő... továbbá az a néhány fehér egér. ..akik” jó néhány állatkísérletnek lesznek főszereplői ... A nehezen mozduló láb. s a tüzesen égő szem Dihenést. al­vást kíván, de minden fáradtsá­got legyőz az európai szemnek szokatlan látvány, s környezet. 'Már a repülőtér megér egy mi­sét. Nyolc óra tájban is úgy néz ki, mint egy falusi állomás, mi­után már elpöfögött a reggeli kofákat szállító vonat... A lelket szomorító egyszerű­ség és a legmodernebb techni­ka. A repülőtérre rátelepszik a Farkas-fok szürkesége, alig old­ja a sok szép Boeing és DC lát­ványa. A terminál egyszerű földszintes épület. Az apróter­metű fegyveres jó néhány pak- samétát rak elénk. Indulnunk kell már visszafelé, mire ezt én kitöltőm — gondolom. Még sze­rencse, hogy itt van Géza, s a világot járt emberek eleganciá­jával diktálja a rubrikákba íran­dó szöveget. □ □ □ András, Béla, Robi és Géza aludni megy. Engem pedig rá­bíznak egy |dnn élő fenagyar mérnökre. A páratartalom alig kilencven százalék csak. Igaz, viszont, hogy a hőmérő egy fok híján ötvenet mutat. Bent a fű és fa nélküli fővárosi főutcán is rajtunk kí­vül alig járnak emberek. A de­rék arabok nemcsak a bőrünk színe miatt csodálkoznak ránk, hanem kétségbe vonják észbeli képességeinket is. Megcsodáljuk még a vödörnyi- re látott szájú cápa csontfehér pieparált állkapcsát, a szebbnél szebb koránokat és a dohányzó­asztallap nagyságú teknőspán­célt ... majd úgy döntünk, fel­adjuk a reménytelen küzdelmet a hőséggel. .. Ifjú mérnök barátom a szállo­da portájáig kísér, s mint vala­mi tengeren túlról érkezett cso­magot, lead a recepción. Arab­bal kevert angolsággal mondja, hogy én vagyok az ötödik ma­gyar . .. . . . Elmúlik már öt óra, mire a fiúk felébrednek. Irány a szál­lodával szembeni strand. Hatal­masat fürdünk az Indiai-óceán­ban. Lábunk a negyvenfokos naplementekor sem viseli el a forró homokot. Az elefántor­mányról elnevezett öbölben lát­tunk még delfineket is, ami a mi szemünkben első látásra cá­pának tűnik. Lett is akkora ria­dalom a lubickoló kis magyar csapatban, • ilyen menekülést nem látott az ég... Azt se bántuk már, hogy az arab tizenéves alig- emberkék jóízűt nevettek raj­tunk. Este tíz múlt, amikor elindul­tunk a repülőtérre. Ott találkoz­tunk egy kint élő állatorvossal. Arra kért bennünket, hogy a dél­előtt fogott és dobozba zárt két skorpiót hozzuk haza, és adjuk le az állatkertnek. Géza a leg­bátrabb közülünk, ő veszi át a gyilkos csomagot: — Még szerencse, hogy nem üresen megyünk haza — mutat némi malíciával a dobozra a kapitány.. . Harmincvalahány fokos hő­ség ide, kilencvenvalahány szá­zalékos páratartalom oda, úgy érzem, állva, a repülőgépnek tá- mt szkodva elalszom .. Látva kínlódásomat, a pa­rancsnok : — Vackolj meg magadnak ott hátul, majd óvatosan vesszük fel a gépet! A motor indítását még hallom, azt is, hogy egyre erősödve böm­böl, de aztán, ahogy szűnik a kerekek kopogása, ahogy emel­kedik, a gép, úgy zuhanok álom­ba .. . ... A hajnal még az Arab-fél­sziget derekán ér bennünket. Ahogy világosodik, úgy látni a gáz- és olajvezetékekkel keresz­tül szabdalt sivatagot. Látszik már Szíria kőrengetege. Libanon gazdagon termő parcellái. Ismét előttünk Ciprus, bár már mint­ha felhősödne ... Törökország fö­lött aztán rásiklunk egy zivatar­zónára, 8 ezer-hatszázról felka­paszkodunk 9 ezer-ötszáz méter­re, de a vihar még itt is tisz­tességesen meghajigál bennün­ket ... Várnánál aztán újra min­den csendes. A szikrázó napsü­tésben feltűnnek a Déli-Kárpá­tok bércei .. . majd ismét Szol­nok ... s ott messzi pedig Feri­hegy ... újra katonás gépies pa­rancsszavak . .. süllyedés .. . ke­rékkopogás . . megérkeztünk la trópusi nyárból... a kellemes, harmincfokos őszbe ... A pilótáktól a levegőben szer­zett barátsággal búcsúzom .. . Holnap már más feladat vár ránk. Én próbálom majd vissza­adni az út hangulatát, ők pedig akkor már hússal rakottan re­pülnek Riadba ... Szabó Pál Miklós ® Az Elefántormány-öböl az Indiai-óceán partján.

Next

/
Oldalképek
Tartalom