Petőfi Népe, 1982. június (37. évfolyam, 126-151. szám)

1982-06-08 / 132. szám

1982. június 8. 9 PETŐFI NÉPE • 3 MÁTÉTELKE Nagy Miklós emlékezete Tanácstitkárnak lenni — kisközségben Bácsalmásról Tataházán keresztül alig negyedórás autóút Mátételke. Jellegzetes bácskai .település — jó minőségű föl­dek, komótos régi és új családi házak, ki is tudná felsorol­ni, hogy még mi minden utal erre. Önálló község, annak el­lenére, hogy mindössze 870 lakója van. A sok mindent jelző statisztikák szerint az utóbbi hat évben 335-tel csökkent a lélekszám. Indokolt a kérdés, hogy mi van, s főként mi lesz Mátételkével’. ha ez a folyamat nem áll meg? Erről a kér­désről, de a tanácsi munka szerteágazó témaköreiről is be­szélgettünk nemrég Pálmai Lajosnéval, a községi tanács vb- titkárával. O Szerinte is komoly a hely­zet, a tény megmásíthatat­lan: különböző okok miatt jelen­tős mértékben csökken a lakos­ság száma. A miértre igen nehéz pontos választ adni. Mindeneset­re néhány körülmény valószínű­leg forrása az okoknak. Itt van például az ipari mun­kahelyek vonzereje. A helybeli­ek, s főként a tanácsiak pontosan tudják, hogy Bajára és Bácsal­másra mintegy kilencvenen jár­nak dolgozni naponta. Az ingá­zók egy része szakmunkás, ők figyelemreméltóbb keresetért vál­lalják az utazgatást. A többiek kisebb jövedelemre számíthat­nak. Igaz, az otthoni mezőgazda- sági munka, a háztáji gazdaság jól kiegészíti ezt. 1 Az okók sorában egyre jelen­tősebb szerepe van' az. infrastruk­turális ellátottságnak. Mátételke sokat fejlődött az eltelt években, de nyilván nem bírja az össze­hasonlítást Bajával, Bácsalmással, s még talán a környező közsé­gek legtöbbjével sem. E körülmé­nyek is hozzájárulnak ahhoz, hogy a fiatalok egyre többen az ipari munkahelyhez közelebb építenek családi házat. Sőt a 40— 50 év közöttiek közül is jó néhá- nyan hasonló terveket szövöget­nek. Mit lehet erre mondani? Egyet mindenesetre: nem jó a folyamat iránya. Ma a községi te­lepülések megerősítése', népesség- megtartó erejének növelése a cél. Mátételkén nincs önálló mező- gazdasági termelőegység. A tsz •központja Tataházán van. Többen dolgoznak az állami gazdaság­ban, amelynek Bácsalmás a köz­pontja. Pálmáimé ezt a körül­ményt is figyelemreméltónak íté­li. Beszélgetés közben szóba ke­rül, hogy a megyei tanács széles körű felmérést készít a községek népességi helyzetéről. Keresik a tényleges okokat és tenni akarnak azér.t, hogy megváltozzon a mos­tani kép. „Talán nekünk is lesz- valamilyen kapaszkodónk” — így a vb-títkárnő! Megjegyzése félreérthetetlen utalás arra, hogy mindent megtesznek a lakosság megtartásáért. © Témát váltunk. Vajon mit jelent egy kisközségben ta­nácsi tisztségviselőnek lenni, ho­gyan dolgoznak, milyen eredmé­nyeket értek el? Pálmai Lajosné elsőként a lakossággal kialakított jó kapcsolatot említi. Ezt tartja a legfontosabbnak. Az emberek tudják, ha bármikor betérnek a tanácsházára, nem kell dolguk- végezetlenül távozniuk. Nincs fe­lesleges hivataloskodás, egyszerű­en, ám lelkiismeretesen intézik az ügyeket. Egy példa a kölcsö­nös bizalomra. A tanácsnak rit­kán kell idézésekét kiküldeni, ugyanis legtöbbször elég egy szó­beli üzenet ahhoz, hogy létrejöj­jön a hivatalos találkozás a vb- titkár és az állampolgár között. Mátételkén a tanácsi appará­tusban nincs függetlenített elnö­9 Buszváró, posta, sétáló ovisok. ki beosztás. így természetes, hogy a vb-titkár.naik sokféle feladatot kell ellátnia. Kicsiben ugyan, de majdnem mindazt el kell végez­nie, mint egy nagyobb község­ben, vagy városban. A munkában egy gazdálkodási előadó és egy adminisztrátor segíti. A hivatal- segéddel együtt négyen dolgoznak főhivatásban. © Eredmények. Első helyen a társadalmi munka. A falu- közösség évente 400 ezer forint értéket teljesít. Az elmúlt évek­ben ebből a forrásból jutott víz­vezetékre, kövesútra, járdára, parkosításra. Ide sorolható az óvoda és a napközi felújítása, is. A módszer nagyon egyszerű. A tanács megveszi az anyagot, al­kalmaz egy-két szakmunkást, a többit a lakosság adja hozzá. Ami a legfontosabb — nem kell az embereket „agitálni”, önként vál­lalják a falut fejlesztő, szépítő társadalmi munkát. így lesz ez bizonyosan a kul- túrház tervezett felújítása eseté­ben is. Hat éve gyűjtik a pénzt, innen-onnan spórolgatva. Jelen­• Üj ház, új csatorna... (Stra- szer András felvételei) leg több mint félmillió együtt van, de még jóval többre van szükségük. Nem lész könnyű mindez, de elhatározták. A má- tételkiek pontosan tudják, hogy az évi 100 ezer forintos fejleszté­si alapból csak nagyon szerényen lehet tervezgetni. Gondok, problémák nehéz fel­tételek és olykor sikerélmények. Vajon jókedvvel teljesíti szolgá­latát Pálmainé? A válasz hatá­rozott igen. Mátételkén született, és ez sok mindenre magyarázatot ad. Az sem közömbös, hogy 1983- tól dolgozik a községi tanács ap­parátusában. Közben elvégezte, a tanácsakadémiát és kereken tíz éve, hogy mint a párt tagja ak­tív résztvevője a helyi politikai közéletnek is. ősztől újra tanulás következik, az Államigazgatási Főiskola kiegészítő tagozatát akarja elvégezni. O Amikor a családjáról be­szélgetünk, kiderül, hogy a férje, aki iskolaigazgató, egyúttal a községi pártalapszervezet tit­kára is. A külső szemlélő köny- nyen arra gondolhat, hogy itt Va­lamiféle összeférhetetlenség van — különösen, ha a tanácsi mun­ka pártirányításáról van szó. Probléma azonban valójában nincs. A községi pártalapszerve- zetet ugyanis a tataházi pártve­zetőség irányítja. így a tanács •testületéiben és az apparátusban dolgozó párttagok munkáját is ott minősítik. Egy biztos: elfogu­latlanul, olykor vitázva is, de Pálmaiéknál gyakran napirenden van a község ügye. Ezt aligha ke­rülhetik el. Arra a kérdésre, hogy mi tart­ja Mátételkén — kis töprengés után fogalmazta meg a nagyon is kézenfekvő választ. Mindenkit is­mer a faluban, a keresztnevén szólítják az emberek. Ez ritka jó dolog és egyáltalán nem csökken­ti hivatali, emberi tekintélyét. Ezért a kapcsolatért érdemes ve-| zetőnek lenni kisközségben, ott­hon maradni a szülőfaluban. Szabó Attila ötvenéves lenne, de már csak­nem egy évtizede nincs közöt­tünk. Mindössze negyvenkét éves volt,' amikor meghalt. Az ország egyik legfiatalabb minisztere volt akkor. A művelődésügy minisz­tereként csaSk rövid ideig dolgoz­hatott, de már 1954 óta részt vett a közéletben a Hajdú-Bihar me­gyei születésű (Kaba, 1932) Nagy Miklós. ' Miskolci egyetemi társai tanú­síthatják, hogy már diákként fel­figyeltek szervezőkészségére, po­litikus alkatára, tehetségére. A miskolci Nehézipari Műsza­ki Egyetemen tanult, szerszámgé­pész szakon szerzett 1954-ben mérnöki oklevelet. A tudományos munka mellett kora ifjúságától érdeklődött a politikai munka iránt, tevékenyen részt vett az ■egyetem politikai munkájában. Tanársegéd lett, s egyszerre DISZ-titkár, később pártmunkás, egyetemi szervezőtitkár. A kohó­mérnöki karon adjunktusként is dolgozott, az ellenforradalom után az egyetemi pártbizottság tagja lett. Nagy munkabírású, jó szervező, tisztán látó fiatalembernek is­merték akkori munkatársai. Pá­lyája — tehetsége és szorgalma eredményeként — egyre feljebb ívelt. Mindig feladatokat vállalt és nem funkciót. 1963-tól az MSZMP KB munkatársa, s két esztendő múlva a tudományos, közoktatási és kulturális osztály vezetője lett. Szerény, de nagyon igényes ve­zetőnek ismerték meg közvetlen munkatársai. Az ifjúság, az egye­temi élet, a tudományszervezés alapos ismerőiéként a pártköz­pontban eltöltött évtized [ alatt egyik előkészítője volt a tudomá­nyos és a kulturális élet, a köz­Az építőipari új létesítményeit alkotó 'építőmunkásoknak — a becslések szerint — mintegy tíz százaléka több szakmában jártas, ám a megsokasodott épületfenn- tártási feladatok méginkább szükségessé teszik a szakmai sok­oldalúságot. Több vállalat tett kezdeményezéseket a többszak­más képzés továbbfejlesztésére. Ezekből a kísérletekből született az a felismerés: nem feltétlenül szükséges, hogy a számításba jö­hető 4—6 szakma teljes ismeret- anyagát elsajátítsák, a legfonto­sabb, hogy a fenntartási mun­kákhoz szükséges tudnivalókat jól megismerjék. Eszerint ne vizsgáz­zanak valamennyi érintett szak­mából, hanem csak a sokoldalú fenntartási ismereteket összefog­laló tudnivalókból. Az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium felkarolta ezeket a kezdeménye­zéseket. Megbízására az ÉVM to­vábbképző központ az érdekelt vállalatok, intézmények közremű­ködésével kidolgozta két új és művelődés, az ifjúságpolitika ak­kor megalapozott, s azóta végbe­ment reformjainak. E területek ma is az akkor előkészített prog­ramok alapján tevékenykednek. Nagy Miklós munkája is benne van szinte minden azóta megva­lósult eredményünkben. 1973-ban — tehát negyvenegy évesen — lett művelődésügyi mi­niszter. S ekkor szólt közbe a be­tegség. Sokat vállalt a fiatal poli­tikus. Egyet nem tudott vállalni: a gyógyíthatatlannak tekintett kórt. Tevékeny, sok reményre jo­gosító pálya tört ketté. Azok közé tartozott, akik tár­sadalmunk történelmét napi el­mélyült munkával formálták. Az ö munkája is benne van minden­napjaink eredményeiben; tehetsé­gét, szorgalmát, emberségét ma is nélkülözzük. ötvenéves lenne, de már csak­nem egy évtizede nincs közöt­tünk i... F. M. összetett mesterség: az építőipari fenntartó és a szakipari fenntartó szakma oktatásának tananyagát, s azt a jogszabályt; amely szerint a minisztérium, ágazati érvényű szakmává nyilvánította e két mesterséget. Budapesten megkezdődött az új fenntartó szakmák oktatása. A pécsi, a veszprémi és a fő­városi kezdeményezések felkaro­lásával általános megoldást ke­resnek a műemlékek és <• műem­lék jellegű épületek helyreállításá­nak, felújításának szakmunkás­pótlására. Az épületfenntartás szakemberellátását szolgálja at is, hogy az Ybl Miklós Építőipari Műszáléi Főiskola a fővárosban és Debrecenben megkezdte a fenn­tartó magasépítési szaküzemmér­nökök képzését. A tervek szerint megvizsgálják, miként egészíthe­tik ki a fenntartási építéshez kap­csolódó új ismeretanyaggal az egyetemi mérnökképzést, valamint a magasépítési művezetőképzés tananyagát is. (MTI) 9 Itt. a Kígyós-csatorna kiszélesítésével fog a község népe társadal­mi munkával halastavat építeni. AZ ÜGYÉSZ TOLLÁBÓL (I.) Az Országos Anyag- és Árhivatal közleménye egyes központi fogyasztóiár-intézkedésekről Hat mesterség egy szakmában Gyermekvédelem az utakon ANNAK, HOGY A KÖZÚTI forgalomban viszonylag sok a gyermekáldozat, elsősorban bio­lógiai okai vannak. A gyermek látása ugyanis különbözik a fel­nőttétől, látószögük mindössze 60—70 százaléka a felnőttének. Azon túlmenően, hogy kisebb te­rületet lát át a gyermek, 'nem is tudja pontosan egyeztetni, amit lát és amit hall. Különböző tudományos fel­mérések bizonyítják, hogy a gyer­mekek a közeledő jármű sebessé­gét —, az esetek többségében — rosszul mérik fel, általában las­súbbnak ítélik meg és ebből szár­mazik a gyakran végzetes átfu­tásuk a járművek előtt. Nem tud­ják, hogy az autónak a megállás­hoz fékútra van szüksége. Keve­set tudnak arról az alapszabály­ról, hogy mit jelent látni és lát­szani. A tapasztalatlan gyerek úgy véli, hogy a jármű vezetője ugyanúgy látja őt, mint a jármű­vet, vagyis teljes egészében. A MEGOLDÁST — a balesetek megelőzését — a közúti közleke­désben a gyermekvédelmet el­sősorban a járművezetőknek kell szem előtt tartaniuk. ■ Ugyanis, ha egy járművezető ismeri a KRESZ szabályait,1 de .nem ismeri a gyermekek közle­kedésben tanúsított magatartás- formáit, reagálásait, akkor a fe­lelősség többnyire ráhárul, mert figyelmen kívül hagyta az- útkö­zeiben tartózkodó, kiszámítha­tatlan mozgású gyermekekét. A gyermeket teljesen megvál­toztatja, ha az útra kigurul a fo­ci, vagy ha egymást kergetve ki­rohannak az úttestre. Társadalmi kötelességünk, hogy a gyerme­kekkel korán megismertessük a közlekedést, és az ebben rejlő — őket fenyegető — veszélyeket. Az erre való felkészítés során a leg­nagyobb felelősség a szülőké, mert a közlekedésre nevelés elsősorban az ő feladatuk. Ezt nem lehet elég korán el­kezdeni. Már a kicsi gyermeknek — 2—3 ■ évesnek — is szükséges magyarázni a közlekedési jelzé­seket, és meg kell kezdeni a Köz­lekedési érzék kifejlesztését. Ugyanúgy, mint ahogy a forró kályhához sem szabad nyúlni. E vonatkozásban két negatí­vumra kell felhívni a szülők fi- ' gyeimét. Hiba, hogy sok szülő az alsó tagozatos gyermekét — másodi­kosokat, harmadikosokat — egé­szen az iskola kapujáig kíséri. Annyira félti, hogy teljesen meg­gátolja az önálló magatartás ki- fejlesztését. Ez természetesen nem helyes álláspont, megbosz- szulhatja magát. . SOKKAL VESZÉLYESEBB az a szülői magatartás, amikor a gyermeket teljesen magára hagy­ja, engedi a forgalmas utcán ját­szani. Olyan csúcsforgalmi idő­ben küldi el boltba, vagy egyéb feladatok elvégzésére, amikor a gyermek lépten-nyomön veszély- helyzetbe kerülhet. Ez az „ön­álló” közlekedésre szoktatás el­fogadhatatlan és felelőtlen. Meg­rázó az ilyen szerencsétlenség helyszíne: a pléddel vagy papír­ral letakart kis áldozat látványa az úton, ami sajnos nem ritkán fordul elő és sokszor a szülői fe­lelőtlenséggel párosul. Az önálló közlekedésre — a „nyitott szemmel járásra” — ne­velést úgy kell kezdeni a 3—4 éves gyermekkel, hogy séta köz­ben magyarázzuk meg az alap­vető szabályokat, és azok be nem tartásának következményeit. Itt különösen vigyáznunk kell arra, hogy a gyermekkel együtt ne szegjük meg a közlekedési sza­bályokat. Ne menjünk át vele pi­ros jelzésnél, még ha nincs • is forgalom. -Semmi esetre se kerül­jük el a zebrát. Magyarázzuk meg, hogy az^ úttestre lépés előtt elő­ször balra, majd jobbra és ismé­telten balra nézzünk, s ezután kezdjük meg az áthaladást. Nem lehet úgy tervezni a dolgunkat, hogy a gyermeket futva magunk után rángatjuk a forgalomban, és sokszor csak a járművezetők ügyessége miatt nem következik be baleset; Az ilyen magatartás káros példa lehet, mégha, „hős­nek” is tűnünk gyermekünk sze­mében az „ügyességünkkel”. A KÖZLEKEDÉS VESZÉLYEIT sosem szabad — félelemkeltés mellett — elmondani vagy ma­gyarázni a gyermeknek. Kiala­kulhat ugyanis, egy gátlás és esetleg a kritikus helyzetben vesz­ti el a cselekvőkészségét, ítélő­képességét, mert a félelemérzés leblokkolja, tanácstalanná teszi. Ha már a gyermekünk elmúlt 5 éves, akkor megpróbálhatjuk az eddig tanultakat átismételni úgy, hogy ő vezessen bennünket. Ha jól csinálja, dicsérjük meg, ha hibáz javítsuk ki, de ne ve­gyük el az önbizalmát. A 6—7 éves gyermek előbb- utóbb kerékpárózni kezd. Sajná­latos módon a közúti j közlekedés­ben részt vevő kerékpározó gyer­mekek közül kerül ki a legtöbb baleset áldozata. A szülők felelős­sége az időpont és hely kiválasz­tása a kerékpározáshoz. Ak­kor és ott engedjük, ahol nincs nagy forgalom. Semmiképpen nem szürkületkor, vágy az esti időben. Akkor engedjük gyer­mekünket kerékpározni, ha meg vagyunk győződve arról, hogy az alapvető szabályokat ismeri. A baleseti statisztika azt mu­tatja, hogy a kerékpáros balese­tek 50",i-ában a gyermekeknél a szabálytalan kanyarodás és az elsőbbségi jog figyelmen kívül hagyása a baleset bekövetkezésé­nek az oka. Meg kell magyarázni a gyer­meknek a közlekedésben való részvétel nagy felelősségét és azt, hogy nincs helye a bravúros­kodásnak. Az is veszély hordo­zója. ha 8—10 éves gyermekek egymást viszik a járművel. Nem ritka, hogy hárman ülnek a ke­rékpáron és cikáznak a forga­lomban. A KERÉKPÁR VESZÉLYES közlekedési eszköz, könnyen el­dőlhet. A kormányt alig érő gyer­mek csak bizonytalanul „pedá- lozva” haladhat rajta. Ezért na­gyon helytelen a kisgyermeket fel­nőtt kerékpárral engedni. Minden szülő és felnőtt köte­lessége, hogy a KRESZ előírásai­nak megfelelően a 12. életévét be nem töltött gyermeket felügyelet nélkül főútvonalra ne engedjék ki. Korunkban — amelyet az egy­re intenzívebb forgalom jelle­mez — a gyermek helyes maga­tartásának kialakítása a közle­kedésben a szülők, az iskola és a járművel közlekedők közös fel­adata. Az ezzel kapcsolatos gyermek- nevelésnek a gyermekvédelem szerves részének kell lennie. Ezt ■legféltettebb kincsünk, a gyermek élete és testi épsége követeli meg tőlünk. Dr. Babay Imre (Folytatjuk.) Az éves népgazdasági terv elő­irányzataival összhangban 1982. június 7-én emelkedik a motor­benzin és a motorolajok, valamint a sör ára. A kutaknál kiszolgált motor­benzin ára — fajtától függetlenül — egységesen literenként 2,—Ft­tal. átlagosan 14,5 százalékkal emelkedik. A motorolajok fo­gyasztói árának átlagos növeke­dése 15 százalék. Ezen belül a kétütemű motorokhoz használt Arol—2T motorolaj ára 25 száza­A Minisztertanács rendelkezé­se szerint 1982. július 1-től men­tesülnek a gépjárműveket üzem­ben tartó magánszemélyek a kö­telező felelősségbiztosítási díj fi­zetése alól. A kötelező felelősség- biztosítás rendszere továbbra is fennmarad, sőt a biztosítottak kö­re bővül: a jövőben kiterjed a segédmotoros kerékpárokra is. A gépjárművel, illetve a segédmoto­ros kerékpárral okozott károkat az Állami Biztosító közvetlenül megtéríti a károsultaknak. A gépjármű-tulajdonosoknak az 1982. I. félévi díjat az eddigi mó­don kell befizetniük, legkésőbb 1982. június 30-ig. Azeknak az üzembentartóknak, akik az 1982. évi dijat már teljes egészében ki­egyenlítették, a .második félévi dijat az Állami ‘Biztosító fiókjai és a takarékszövetkezetek a be­fizetési csekk és a díjigazoló lap bemutatása ellenében 1982. július lékkai, a szuperolaj ára 10 szá­zalékkal. a multiszuperolajé 20 százalékkal nő. A sör átlagára 19,2 százalékkal emelkedik, a palackos söröké ál­talában az átlagnak megfelelően, a kimért söré az átlagot megha­ladóan. Például a fél literes pa­lackos Kinizsi bolti, illetve ne- gyedosztályú vendéglátóipari ára 8,—Ft helyett 9,50 Ft, egy .pohár kimért világos söré 3,—Ft helyett 3,80 Ft, a korsóé 5,—Ft helyett 6,30 Ft. (MTI) 15-.tői visszafizetik. Az OTP az átutalási betétszámlákról az 1982. második, félévi díjat már nem utalja át a biztosítónak. A pénzügyminiszter rendelete alapján július 1-től módosulnak a dízelüzemű gépjárművek adó­tételei. A dízelüzemű személy- gépkocsik adója átlagosan 22 szá­zalékkal nő, a haszongépjármű­veké (tehergépkocsi, autóbusz, vontató) pedig ennél nagyobb mértékben. A mezőgazdasági cé­lú, kisebb teljesítményű erő- és munkagépek adója kisebb mér­tékben, illetve egyáltalán nem emelkedik. r'J1 Az 1982 második felére esedé­kes gépjárműadó megállapítása céljából a dízelüzemű haszonjár­művekkel rendelkező magánsze­mélyeknek július 30-ig kell fel­keresniük a lakóhelyük szerint illetékes elsőfokú tanácsi adóha­tóságot. (MTI) Megszűnik a gépjárművek kötelező felelősségbiztosítási díja Változik a dízelüzemű gépjárművek adója

Next

/
Oldalképek
Tartalom