Petőfi Népe, 1982. május (37. évfolyam, 101-125. szám)

1982-05-01 / 101. szám

1982. május 1. • PETŐFI NEPE • 5 Egy internacionalista életéből Csak bekísér a házba, s ma­gamra hagy az ígérettel, hogy azonnal jön. A méhek körül kell befejeznie valami kis munkát az udvaron. Nem mondhatni, hogy nyomtalanul múlt el az idő Thö­köly János fölöst — arcán ár- kocskák futnak keresztbe-kasul, haja is megfogyatkozott -őszült — de azért még most is ener­gikus. Életében ez az idei már a hetvenötödik tavasz. Valóságos kis emlékszoba, aho­vá a bácsalmási veterán vezet. A falakon tablók, csoportképek. Az egyiken a megye régi kommunis­táinak csoportja, a másikon né­pes itthoni delegáció Leningrád- ban, az utóbbi években. Egy portréképről' bojtos, idegén kato­nasapkás férfi néz rám. Szlovák —magyar föliratos tabló előtt ál­lok, amikor házigazdám vissza­tér. — Ez vagyok — mutat rajta egy szőkehajú legényt, akinek tartása erőt sugárzó, tekintete magabiztos. — A csehszlovákiai Érsekújvá­ron születtem és nőttem fel — folytatja, mintegy magyarázva a szöveg -kétnyelvűségét. — Hogyan lett kommunistá- vá? — Csehszlovákiában azokban az években, az első világháborút követően legálisan működhetett a párt. Én asztalostanonc voltam. Egyszer hívott a cimborám, men­jek el vele a kommunista párt könyvtárába, nem bánom meg. Ráálltam. Kutató Sámuel volt az első kommunista könyv címe, amelyet elolvastam. A hősével együtt eszméltem rá, hogy miféle igazság uralkodik a tőkés rend­ben az emberek közt. Vasárnap délutánonként elő­adásokat is hallgattunk a könyv­tárban. Jóideje lejártam már oda, amikor tagja lettem a Cseh­szlovák Kommunista Ifjúmunkás Szövetségnek. Megszerveztük a Proletár Testedző Egyesületet, amelyben én titkárként tényked­tem. Jó tornász voltam, tanítot­tam a többieket is. Később te­rületi instruktorrá választottak a PTE-ben. Május elsejéken felvo­nultunk, egyforma öltözékben, s bemutatókat tartottunk. Egyre több fiatal csatlakozott hozzánk. Csehszlovákia Kommunista Pártjába 1926-ban vettek föl. — Azt hallottam, veszélyes megbízatásokat teljesített. — Huszonthatban katonáskod­tam éppen, de leveleztem az ott­honi elvtársakkal. Május elsejé­re kaptam tőlük égy csomagot. Szlovák nyelvű röpcédulák vol­tak benne. Osszam szét a lakta­nyában, így utasítottak. A fela­datot szerencsésen elvégeztem, de utána kutatni kezdtek, ki le­het köztünk kommunista? És a második küldeményt felbontot­ták. Trombita, riadó, jön értem az őrség. A századparancsnok elém teszi a csomagot, kibontva. Nem volt mit tagadnom. Ha a parancsnokom nem olyan rendes ember, hadbíróság elé kerülök. Tornáztam a hadseregben is, ezért kedvelt engem, és csak egyheti szigorított fogsággal büntetett. — Az internacionalista külde­tések még hátra voltak... — Amikor 1928-ban leszerel­tem, alig szuszogtam ki magam • Thököly János Internaciona­lista Spanyolországban, Valen­ciában pihenőn. otthon, behívattak a pártbizott­ságra. Elmondták az elvtársak, hogy a fiatal szovjet államban, amelyre nagy reménységgel te­kint a nemzetközi munkásosz­tály, most kezdték el az első öt­éves terv megvalósítását. Szak­emberekre lenne szükség az épít­kezéshez. Megkérdezték, nem mennék-e ki egy évre dolgozni, illegálisan. Megbeszéltem a dolgot a szü­leimmel és november 7-én már szovjet földön jártam. A Don- ibassznak nevezett bányavidékre irányítottak. Villamos erőművet építettünk, hogy legyen energia a bányászáthoz. A sztyeppén talál­tam magam, nemzetközi társaság­ban. Voltak ott amerikaiak, né­metek, magyarok és más nemzet­beliek, s nemcsak munkások, ha­nem mérnökök is. — Egy esztendő után hazajött? — Igen, és néhány évig, 1936-ig folytattam a munkát a Proletár Testedző Egyesületben. Aztán a spanyol polgárháború kirobbaná­sa újabb fordulatot hozott az éle­temben. önkénteseket toborzott a párt a demokrácia megvédésére, és ismét gondoltak rám. Vállal­tam a föladatot. Titokban kellett Franciaországba utaznom. Onnan úgy szöktünk át a spanyol haza­fiakhoz. A magyar század parancsnoka, amelybe beosztottak, Szalvai Mi­hály volt. November 7-én estem át a tűzkeresztségen. Egy Szabó nevű tizenkilences kommunista rám bízta az egyik raj vezetését. Beszorultunk egy malomba, ame­lyet a fasiszták bombával ránk­gyújtottak. A mieink csak este tudtak kiszabadítani bennünket az ellenség gyűrűjéből. A Madrid felé vezető guadalajarai utat véd- tük ekkor. Huszonheten marad­tunk meg a századból. Később Rajk Lászlóék ‘zászló­aljjá szervezték a magyar inter­nacionalistákat. Engem a második sebesülésem után a csehszlovák légelhárító üteghez helyeztek át. Ez a bojtos sapkás fényképem ott készült. Az utolsó sebesülé­sem után pedig már Franciaor­szágba szállítottak, mert sajnos Francóék akkorra elfoglalták Madridot az olasz és a német fa­siszták segítségével. Harminc- nyolc őszén értem haza Érsekúj­várra. Pár napon belül megszáll­ták a várost a magyar csapatok. • És ma, hetvenöt éves korában. Küszöbön állt a második világhá­ború. — Nem zaklatták? —:: Nem tudták, hogy Spanyol- országból jöttem, de mint kommu­nistát letartóztattak. Aztán elen­gedtek, azzal, hogy Horthy am­nesztiát adott a hozzám hasonlók­nak ezen a területen. Csak le­gyek jó hazafi! Pestre vezetett az utam. A fá­sok szakszervezetében találtam kapcsolatot a magyarországi kommunistákkal. Röpcédulákat terjesztettünk, gyűjtöttünk a Vö­rös Segélynek. Leendő felesége­met , Szvorény Rozáliát a fővá­rosban ismertem meg, s beszer­veztem őt is. Vállalta, hogy a vá­sárolt élelmiszereket behordja a Kistarcsán bebörtönzött elvtár­saknak. Sajnos, negyvenkettő májusá­ban lebukott néhány elvtársunk a röpcédulákkal egy trafiknál. En­gem is le akartak fogni, de sze­rencsére időben értesítettek, és sikerült eljönnöm Pestről. A fe­leségemet vallatták, hogy hová lettem, ö azt mondta, hogy haza­mentem Érsekújvárra, de én meg­beszélésünk. szerint itt bújtam meg Madarason, az ő falujában. Asztalossegédként elhelyezked­tem. és amikor kezdtem megis­merni az embereket, pártsejtet szerveztem. Ügy hozta a sors, hogy ezután még a Petőfi-brigáddal is kap­csolatban álltam egy ideig Jugo­szláviában, majd a felszabadító szovjet csapatokkal visszajöttem az országba. A felszabadulás után Thököly János itt maradt a Kiskunságban, s részt vett a párt helyi szervezé­sében, harcaiban. 1947-ig. Akkor a partizánszövetség ajánlására a hadseregben kapott feladatot. A Honvéd Kossuth Akadémián szá­zadparancsnoki beosztásban dol­gozott, majd egy ideig a Honvé­delmi Minisztérium kötelékében szolgált, ötvenhétben alezredesi rangban, saját kérésére nyugdí­jazták. Azóta itt él Bácsalmáson. So­káig hasznosította ismereteit, te­kintélyét a honvédelmi szövet­ségben. Évei számának sokasodá­sával visszavonult. A Marx utcai házban ma már- többnyire mé­hészkedés közben találja, aki be­kopogtat hozzá, hogy meghallgas­sa élete történetét. A. Tóth Sándor telenség előtt. Meredt szemmel bámul a kis társaságra, a ládara­kományra. Várja, várja, hogy szólnának még egyszer. Hogy hal­lana magyar szót. Harminc esztendeje talán har­madik alkalommal. Harmadik esetben úgy, hogy egész valójában megrázta, felforgatta. Egyszer — a második' világháború bejezése után öt évre. A vicinálison eg- zaltált kalapügynök kínálta por­tékáit az utasoknak. Mivel sen­kire nem volt hatással, megeresz­tett egy ízes tisztántúli káromko­dást. Hej, de megörült az éhenkó­rász honfitársnak. Csak akkor döbbent meg, mikor az menten lefricskázta magáról. — Tágulj, vén szivar! Biztosan Rákosiék küldtek, hogy szima­tolj utánam ... Vigyázz, itt nem odahaza vagy. Egy szavamba ke­rül, és le&itteltetlek. Én Kossuth apánk útját járom: Harcosokat toborzok szent hazánk felszabadí­tására ... De nem a magadfajta aljánépből... Elég, ha otthon ti vagytok a polcon. A vigéc gyűlölködő szavaiból homályosan megértett, de in­kább megérzett valamit abból a nagy változásból, ami az ó-hazá­ban végbement. Vágyott haza. de reménytelenül gyengék voltak már a szálak, melyek az elhagyott szülőfölddel összekapcsolták ... Hol kezdődött, miért szakadtak el a kötelékek? Nyolc évvel azelőtt mintha megvillant volna benne valami abból a „miért ?”-ből. Egy Rio de Janeiro-i csapszékben akadt össze Sarah-val — Sárival —, a kiégett kokottal. Kopott, hervadt testét anyaszűz meztelenül kínál- gatta a lány — részeg, vén mat­rózoknak. A durva markolászá- sokra fájdalmas panasz fakadt sö­tétvörös rúzsos szájából: „Anyám — ha tudnád!” — Milyen remé­nyekkel indult a vakvilágba va­lamikor ez a szerencsétlen, agyon- nyűtt nő? Ügy hitte, hogy teste örökké kívánatos marad? Hogy meghódítja vele a boldogságot? AAit gondolt ő, Jose Philep, amikor a harmincas évek elején így utasította vissza a szak­társak közeledését: — Rám ne számítsatok. Sem­mit nem vállalok. Nem hiszek ab­ban, hogy ha egy vulkánfíber kufr fér röpcédulát eljuttatok valaho­va. megváltom vele a világot... Nekem nincs szükségem a politi­kára ... Unom az itthoni kócerájt. Nézzétek! Ezzel a marha fizi­kummal Amerikában vagyont ve- rékedek ki magamnak. Talán, ha gyengébb volnék ..., — Meg — tudjátok — a nők is buknak rám. Akit pedig a nők adogatnak kéz­ről kézre... Ö is hatalmas testi erejében, szerelmi képességei örökkévalósá­gában bízva ment hódító útjára. Azóta nincs megállás: őserdő, bá­nya, tenger ontotta a munkát, s ő bírta is. 'Táncosnők, milliomos lá­nyok. ültetvényes-feleségek, tá­bornokok kitartott női fogadták hálószobájukban. Amíg tüzéből tartott, mennyországban élt. Mi­kor azonban egy nőfci beoltotta a nemibaj lázaival, a nők csodálta láng lassan ellobbant1... A mun­káért pedig — hiába futott ere­jéből háromszor annyira, mint másoknak — csak annyi pénzt adtak, amennyivel egyéni élveze­teit győzte ... Spekulációhoz, vál­lalkozáshoz nem volt elég fine­szes ... De meddig bírja még a kíméletlen versenyt az ifjak, fia­talabbak izmaival?! A hajókorlát mellől megroskad- vabámul arra a csoportra. A végén azoknak is feltűnik. Egyikük meg is jegyzi. — Szegény vén ördög. Micsoda bivaly termet. De mintha nem is lenne normális ... Kár érte. Lemennek a parti rakodóra. Ek­kor tér magához Jose. Rohan utá­nuk. — Maguk,magyarok?! — ordít­ja, és úgy ront közéjük kolosszus tömegével, hogy azok megrökö­nyödve húzódnak hátrább ölelése elől. Miért jöttek? Mi újság otthon? Igaz, hogy nyugdíjat kap­nak ilyen öreg melósok, mint én vagyok? — Brazil cég . rendelt tőlünk ezekből a gépekből. Mi fogjuk be­szerelni őket — magyarázzák ne­ki. és nem tudják elképzelni, mi megy újságszámba a vén medvé­nek mindabból, ami számukra természetes. Futtában azért megismerkedtek Jose Philep, azaz Fülöp József sorsával. Alkonyatkor, a búcsúzáskor ké­ri őket az öreg rakodómunkás. — Adják nekem azokat a desz­kákat, amiket a gépről lebontot­tak. — Csak nem fűteni akar velük ezen a forró égtájon? — Nem, nem ... Ebből akarok koporsót csinálni magamnak — mondja csöndesen, és hozzáteszi. — Én már soha nem megyek ha­za. 99 A madarasi embernek magas a mércéje” — Harmincnyolc éves voltam, amikor be­fejeztem az általános iskolát. Még a nyolca­dikkal egyidőben beiratkoztam a mezőgaz­dasági technikumba, két osztályt végeztem egyszerre. — Három gyerek, férj, idős édesanya, háztartás mellett éjszakai munkát vállalt a tanulás kedvéért. Miért? — Ezt kérdezték tőlem a munkatársaim is. Sokan így: mi akarsz lenni? Hogy-hogy mi?! Baromfigondozó vciltam, álmomban sem jutott eszembe más munkát végezni. De ha az ember tanul, önmagát is jobban el tudja helyezni a világban, abban a közeg­ben, amiben él... Fejkendője kibomlani akaró kötésén iga­zít, aztán ölébe ejti kezeit, várakozóan rám­néz. Tekintete lobbanásra kész parázs .,, Amikor találkoztam Kollár Ist- vánnéval, jóformán már mindent tudtam róla. Sok-sok éven át tagja volt a madarasi község párt- vezetőségiének, a bajai tsz-szövet- ség nőbizottságának, a madarasi Béke Termelőszövetkezet gazda­sági vezetőségének és tíz eszten­deig volt a szövetkezet párttitká­ra. Az idén január elsejétől nyug­díjas. Talán éppen hiánya okozta, hogy az utóbbi időben egymástól függetlenül többen beszéltek róla nekem. Hallatlan szorgalmáról: amíg tanult, naponta több kilo­métert kerékpározott, munkahe­lye, otthona és az iskola között. Szívós volt, kitartó, és lelkiisme­retes. Amikor meghallotta, hogy a Bácsalmási Állami Gazdaság 'baromfitelepén milyen jó ered­ményeket értek el, az éjszakai műszak után hetekig ott kezdte a napot. Kutatta a titkukat, s a sa­ját telepükön is bevezette azt a módszert. — Így mondták nekem: a falu akarta, hogy párttitkár le­gyen. Tehát mégis más munka­körbe került. — Miért vállaltam el? Ügy ér­zem, addigi életem során már bizonyítottam, hogy nem félek a munkától. Pedig a madarasi em­bernek magas a mércéje, nagyon szorgalmasak az itteniek. Hát ép­pen ez az: nem tudtam belenyu­godni, hogy annyi áldozattal, annyi verejtékkel nem jutunk egyről a kettőre. Tudtam, hogy nem elég sokat dolgozni, szak­emberek kellenek. Reméltem, hogy új tisztségemben segíteni, tenni tudok valamit... Sikerült. Akkor jött hozzánk a mostani el­nökünk, Bartos József és a fő­könyvelő Mond weil József. Azóta a madarasi Békét az elsők között jegyzik. ■fP MffiESHk □ □ □ Kollár Istvánnéról azt tartják, múlhatatlan érdemei vannak ab­ban, hogy a tsz párt- és gazdasá­gi vezetősége között jó az össz­hang. Így jellemzik: tele voDtam­bícióval, de mindig mérlegelte a valós lehetőségeket. Soha nem csapott be senkit, s ha kellett, tu­dott nemet is mondani. Józanul gondolkodott, tisztségeiben is szerény, egyszerű maradt. Min­dig a közösség javát szolgálta, s mindig elérte, amit akart. — Nem mindig. Nem tudtam változtatni azokon a szenvedése­ken, amit az alkohol okozott... Nagyon fájt látni, hogy szorgal­mas emberek az ital miatt tönk­re mennek, hogy családjuk szét­zilálódik ... □ □ □ — Mi az, amire a legbüszkébb? — Inkább így fogalmaznék: jó érzés és megnyugvással tőit el, hogy nékem is részem volt szö­vetkezetünkben a fiatal szakem­bergárda letelepítésében. Hogy szeretik, értik a szakmájukat az utódok, s megszállottjai a mező- gazdaságnak. , — És amit a nőkért tett? — Az természetes volt. Azt a fejlődés és a vezetők szemlélet- változása hozta magával. Ma már nem kell kilométereket gyalogol­ni, vagy kerékpározni, télen fa- gyoskodni. Kezdetben még a friss ivóvíz is hiányzott... Ak­kor munkát kellett adni a nők­nek, akármilyet, mert a minden­napi megélhetés szorított. Most? Jó Lenne, ha mindenki azt csinál­hatná, ami iránt hivatást érez. De ez nem könnyű, az egyéni vá­gyakat, célokat beilleszteni az egészbe. □ □ □ A madarasi tornácos falusi ház udvara, a lekerített baromfióllal; a különálló kiskonyha, ahol nap­közben zajlik az élet, a háziasz- szony ruhája, köténye, fejkendője a múltat idézi. A tisztaszobában, ahová a vendéget vezetik,- csak a szekrény polcain zsúfoltan so­rakozó könyvek szólnak a jelen­ről. S ahogy Kollár Istvánná beszél a társadalomról, az embe­ri kiteljesedésről: az a jelen és a jövő — itői hogyan válik egy fa­lusi uszony, a hajdani hibás ag­rárpolitika miatt nehéz éveket megélt család tagja társadalmi méretekben gondolkodó, közéle­ti emberré? — Nézze, én kisparaszti csa­ládiban születtem. Ismertem a ku- porgatást, a nélkülözést a föld­éhség miatt. Aztán a föld a hábo­rú után odalett, jugoszláv terü­letre esett. Az apósom egy. hold mellé szerzett — öt gyereke volt! . — 35 holdat. Azért nem esett bántódása, mint kuláknak, mert nagyon emberséges, becsületes volt. Nagyon jól megjegyeztem, tisztességet nem ad sem a vagyon, sem az öltözet, csak a becsület. Maradandó társadalmi értéke csak a köz hasznára végzett mun­kának van. — S a család? Mondják, példá­san nevelte három gyermekét. Hogy fért az idejébe? — Nagyon szerencsés ember vagyok, mert a férjem és gyer­mekeim sokat segítettek. Nélkü­lük nem ment volna, főként a párttitkárság, ment sokszor for­dultak olyasmivel is hozzám, ami nem rám tartozott. Én meg kép­telen voltam elintézetlenül hagy­ni ... Átgondoltan, megfontoltan be­szél, célratörően válaszol. Csak azt mondja amit közölni akar. Ha nehézségeiről, küzdelmeiről kérdezem, elhallgat. Lehunyja szemét. Pilláival mintha letakar­ná az emlékeket. Kovács Klára Acélkék egyenruhában Csinos, barna szemű asz- szony, beszéde élénk, szavai egyszerűek, amelyből érződik* amit mond, szívből jön. Mun­kásnőként kezdte a Halasi Kö­töttárugyárban, szakmát ta­nult, ma már művezető. Két gyermeket nevel, 17 éves lá­nya Kunfehértón — ahol lak­nak — az Előre Tsz "kertésze­tében kapott munkát, a fiú most végzi a nyolcadik álta­lánost, utána esztergályosnak tanul. Férje ezermester híré­ben áll, hiszen hegesztő, épü­letlakatos, vízvezeték-szerelő, szintén a közös gazdaságban dolgozik. Mi késztette Pásztor Mi- hálynét, ezt a 36 éves asz- szonyt arra, hogy felvételét kérje a Munkásőrségbe? Vall­jon erről ő maga. — Férjem már tíz éve tag­ja a Munkásőrségnek, s ami­kor egy-egy gyakorlatról, szol­gálatból hazatért, beszélget­tünk. Más alkalommal a tsz- ben levő munkásőrraj tagjai voltak nálunk, s annyi közös élmény került szóba, hogy már-már irigyelni kezdtem őket. A másik ok ennél nyo­mosabb volt. A pártnak 1977- ben lettem tagja, akkor kerül­tem a kötöttárugyárba, s az üzemben nem kaptam párt­megbízatást. Egy alkalommal betért hozzánk Tamás József rajparancsnok, s rámkérdezett: Mi lenne, ha belépnél a Mun­kásőrségbe? Gyorsan végig­gondoltam a dolgot, lesz pári- megbízatásom, olyan közösség­be kerülök, amelyre már na­gyon régen vágytam. Vállal­tam, s ma már tudom; jól tettem. • Szeme csillogásából, lelkes megnyilatkozásaiból is ez tű­nik ki, s még más is. A párt, az. élet, a munka, a hivatás szeretete, mások megbecsülése, felelősségérzet. — A szakaszban egyedül va­gyok nő, s tartottam tőle, hogy nehezen fogadnak be. Téved­tem. Jó barátok, elvtársak kö­rébe kerültem, akik olyan kol­lektívát alkotnak, amelyet az egymás segítése, tanítása, lel­kesítése jellemez. Nőtt az ön­bizalmam. Szeretek velük együtt dolgozni, még akkor is, ha ez fizikailag megeről­tető. — Férjével egy rajban van, lövész, holott a nők inkább a híradó, az egészségügyi szol­gálatot vállalják. — Ennek is oka van. Együtt megyünk a foglalkozásokra, a kiképzésre, így nem szabdal­juk össze a családi együttlé- tet. Könnyebb a gyermekek szempontjából is.. I A gyere­kek? Amikor megtudták, hogy munkásőr leszek, ők is kg akartak lépni. Nem volt köny- nyű megmagyarázni: számuk­ra egyelőre fontosabb a tanu­lás, a munka. A gyárban? Eleinte akadták zökkenők, de tudtam: nap mint nap helyt kell állnom, mert • munkásőr vagyok. Egyébként a pártalap- szervezet elismeri, sőt büszke rám, hogy ezt a megbízatást vállaltam. A testületben jól ér­zem magam, köt a bizalom, a barátság. Munkámat nemcsak értékelik, de el is ismerik. — Huncut mosoly bujkál az ar­cán, majd megjegyzi: — Sok­szor mondtam az elvtársak­nak: nekem könnyű a férfiak közt nőnek lenni. Miért? Mert visszafogottabbak, önzetleneb­bek. Nehéz, olykor kemény, fá­radságos a szolgálat, a gyakor­lat, de Pásztor Mihályné ép­pen ezt kedveli. Ezért is hatá­rozott úgy, ha az első öt év lejár, miként férje, ő is meg1- hosszabbítja a szolgálatot. Lám, a párt, a társadalom, a nép szolgálatának eszméje, annak megvalósulása ilyen egyszerű, de igaz módon vá­lik a család, a legkisebb kö­zösség programjává. Gémes Gábor

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom