Petőfi Népe, 1982. május (37. évfolyam, 101-125. szám)

1982-05-01 / 101. szám

* PETŐFI NÉPE 1982. május 1. Vasmunkások, acélverők Kecskemét, Kézlszerszámgyár reszelőgyáregysége. Egy pillanatig tétován állok: meg kellene kér­deznem valakit, merre találom a kovácsműhelyt. Aztán, hogy job­ban fülelek, rájövök magamtól is: a közeli épületben — kintről Is hallható — „az üllő érce harsog”. Kovács István kovács. Gyakori név. ritka mesterség. Mármint a reszelőkovácsolás, amelyet egye­dül itt művelnek az országban. Kovács István 17 éve csinálja. — Egyetlen napot nem dolgoz­tam másutt, más műhelyben. In­nen már néhányan megszöktek, volt, aki csak három napig bírta. Pedig ez a munka olyan, hogy ha valaki megszereti!... Az ember beteszi a hideg, rideg anyagot a kemencébe, s néhány perc múl­va azt csinál, vele, amit akar. A hozzá nem értő csak csodálkozik, ahogy fokozatosan kialakul a fa­zon. a forma. Kovács István kemencéjén kré­tával rótt fölirat: „BE KELL GYÚJTANI KORÁBBAN”. Ilyen kemence vagy kéttucatnyi ontja magából a forróságot. Az izzó acélt szapora gépkalapácsok ve­rik. formázzák. Mintha járó mo­torú gépkocsiban lennénk: eny­hén remeg az egész épület. A „Frovein-egyes” le-lecsapó med­véje alól pattog a szikra. — Itt nyáron elég nagy a hő­ség. De kovácsnak lenni rangot jelent. A jó gépi kovácsot meg­becsülik. „Te Pista, itt ez a sür­gős munka, exportra megy, sze­retném, ha te formáznád! — mondja a műhelyfőnök. Akkor én félreteszem ami a kezemben van, és nekilátok. S tudja, megy az ember az utcán, lát egy darab va­sat, és akarva-akaratlanul arra gondol, milyen szerszámot lehetne abból csinálni... \,... s titeket mind, vasmunkások, acélverők, éjt s ködöt átütő arany és tintaaircok, izmos hátak, föllendülők, legörnyedők, míg a parázs sziszegl s az üllő érce harsog..." (Émile Verhaeren: Á munka) • A szaporán verő gépkalapács mellett ül a kovács. Törteli László gépszerelőnek ké­szült, de valami miatt füstbe ment a terve. Az általános iskola után egy évet elvesztegetett, a dolog sürgőssé vált, mielőbb szakmához és keresethez akart jutni. Így lett ív- és lánghegesztő. Tizenhárom esztendeje első munkahelyén, a Fémmunkás Vállalat kecskeméti gyárában dolgozik. — Ügy ajánlották ezt a mun­kát, hogy itt csak két év a tanuló­idő. No ez éppen nekem való! — gondoltam. Úgy is történt: Fél­egyházán szakmát szereztem, majd munkára jelentkeztem a Fém­munkásban. Barátaim dolgoztak itt, hívtak, jöjjek én is. A viliódzó hegesztőfények sok­tonnás, gigantikus méretű pillé­reket. oszlopokat, acélidomokat világítanak meg. A belőlük ké­szült csarnokok, tartószerkezetek évek óta hűségesen szolgálnak Uszty-Ilimszkben, Bagdadban és Pakson, s hasonlókból készült a Nyugati-pályaudvarral szemben a Skála áruház acélváza is. A he­gesztés itt, olyan, mint egy kon­fekciógyárban a varrás. Ám ha feslik a cérna, az 'csupán kelle-' metlen. de ha ezek a bámulatos simaságú és tömörségű varratok elnyílnának!... — Jött egy miniszteri "rendelet, amely kimondta, hogy a hegesz­tőket minősíteni lehet. Van vál­lalati és állami minősítés. Nálunk az utóbbi nem kötelező, néhányan mégis nekivágtunk. A Gépipari és Automatizálási Műszaki Főiskolán volt a vizsga, nem volt könnyű, de azért sikerült. Az idén nyáron azonban lejár, szeretném megis­mételni. Hogy miért? Mert a mi­nősített hegesztőknek külön pré­mium adható. Azután meg... Tudja, ránk bízzák a legkénye­sebb, a legnagyobb hozzáértést kívánó munkákat... Látatlanba lefogadom, hogy nyakig a meleg vízben ülve igen keveseknek jut az eszébe: vajon hogyan is készül a fürdőkád? Ám aki csak egyszer is megfordul a Kecskeméti Zománc- és Kádgyár öntőcsarnokában, azt ámulatba, s rabul ejti a kádöntés félelmetesen szép látványa. A félig automatizált gépsoron minden él, minden mozog. Hatal­mas öntőformát cipel a görgősor, egy másikat éppen most emel a magasba a daru, s amott már kö­zeledik az olvasztókemence felől a vörösen izzó, folyékony vassal teli öntőüst. Közben dolgoznak a formázógépek: rázzák, tömörítik a homokot, s ott hátul, a csarnok túlsó szögletében már a szilárdra dermedt — itt-ott még pirosító — kádakról emelik le a formát, m* Kiváló csapat Felsőszentivánról A határba*. tisztítják le a homokot. Az öntő- placcon jelenleg Margit Jenő ön­tő szakmunkás dolgozik. — Tudja, én molnár voltam vagy két esztendeig. Áztán csök­kentették a létszámot a malom­ban. Ajánlották ezt is. mást is, végül idejöttem. Talán azért, mert az fehér volt, ez meg feke­te. Az öntőmunkás nevetve meséli ezt. Harminckét esztendeje' önti a kádakat. Tizenöt éve, amióta ez a gépsor megindult, a munka is könnyebb. Előtte kézzel formáz­tak, tégelyből, öntőkanállal ön­töttek. Most meg? ... Balról a görgősoron a forma, jobbról a da­ru láncán csüngve a folyékony vas érkezik. Margit Jenő néhány szakavatott mozdulatot tesz, s az izzó acélláva immár fürdőkáddá alakul. — A vas, az olyan, hogy elárul­ja önmagát. A tapasztalt öntő rög­tön látja, mi hiányzik belőle, vagy miből van benne sok. Ilyen­kor aztán szólunk az olvasztárok­nak, hogy valami nem stimmel. Mire ők módosítják a vas össze­tételét. Hogy jó legyen. Mert ugyan ki venne meg — teszem azt — egy lyukas fürdőkádat? Sitkéi Béla Részlet a szerkesztőségnek kül­dött levélből: „A Magyar Agrártudományi Egyesület és a Bábolnai Iparsze­rű Kukoricatermelő Közös Vál­lalat ez év februárban rendezte meg körzetT szakmai és politikai vetélkedőjét Kecskeméten. A győztes: a Felsőszentiváni terme­lőszövetkezet csapata döntőbe ke­rült. A márciusban rendezett or­szágos vetélkedőn, ahol az IKR legjobb nyolc helyezettje vett részt, szintén elsők lettek. A csa­pat tagjai: Baranyai Bálint mű­szála Jöágazatsvezetö, Romsics Mihály ágazatvezető, Francsovics István gépész, és Szurmai Bálint nagygépszerelő.’’ □ □ □ Talán még annyit, hogy a fel- söszentivániak 174 csapat küzdel­mében erős mezőnyben lettek az elsők. Elhatároltam, hogy megismer­kedem a négy fiatalemberrel. An­nál is inkább, mert jó hírű ter­melőszövetkezetükben tavaly, a kalászosokra kedvezőtlen időjárás ellenére is hektáronként 6 tonna búzát takarítottak 6e, kukoricá­ból pedig 8 tonnát. Ezek az ada­tok is arról tanúskodnak, hogy jól felkészült szakemberek dol­goznak a nagyüzemben. A verseny izgalmai már csak kedves emlékek. Arról kérdeztem őket, miképp élnek, hogyan dol­goznak. Baranyai Bálint a többiek ne­vében is válaszol: —í A mi életünknek a folytonos újkeresés ad értelmet. Ezért is készítettünk egy pályamunkát, amelyben kidolgoztuk az energia­takarékosságra, az új agrotech­nikai eljárásokra vonatkozó el­képzeléseinket. Lehetőségünk van például arra, hogy a terményszá­rító telepünkön, az állattenyész­tésben az olaj helyett a gáz ener­giáját hasznosítsuk. A községben gázátadó állomás épül. Kiszámí­tottuk, hogy évente 3,2 millió fo­rint megtakarítást tudunk elérni a váltással. Sím • Romsics Mihály a CB rádiótelefon segítségével gyorsan intézkedik. A takarmányhasznosításban energiatakarékos módszer a kuko- ricacső-zúzalék készítése és fólia alatti tartósítása. Ha csak a ser­téstenyésztésben alkalmazzuk, ak­kor is 350 ezer forint értékű fű­tőolajat takarítunk meg a szárí­tásnál. Az egész állatállományra átszámítva 780 ezer forint jön ki' évente. □ □ □ Ez csak két példa. A pálya­munkában ennél sokkal több sze­repel, és jó néhány millió forint költségmegtakarítást jelentenek azok a javaslatok, amelyeket a négy vállalkozó kedvű fiatal szak­ember hasznosításra felajánl. Ide tartozik például a szántás nélküli talajművelés és sok egyéb. ' Számos téma szóba kerül, így megtudom: nemcsak szakmái fel­adatokkal foglalkoznak. Hármuk­nak hobbija a bélyeggyűjtés, Francsovics István pedig a KISZ­ben tevékenykedik. A csapat a magánéletben is összetart. □ □ □ A határban éppen a naprafor­gó vetéséhez készítik elő a talajt, A munka jó megszervezésében segít a CB-rádiótelefon. Ha az egyik munkagép elromlik, rögtön értesíteni tudják a szervizkocsit; Ilyen esettel találkozunk most is. Romsics Mihály azonnal jelez a javító részlegnek. Tíz ilyen ké­szülékük van. — Még 9 ezer forintba sem került darabja — mondja az ága- zatvezető. — (A gyors intézkedés haszna viszont sokszor pénzben ki sem fejezhető. A készülék hangja 30 kilométeres körzetben hallható. Ma már nélkülözhetet­len munkaeszközünk. Hozzátarto­zik a termeléshez. Azzal búcsúzunk el, hogy az idén is megpróbálják elérni a ta­valyi jó eredményeket. Természe­tesen ha az időjárás nem szól közbe. Kereskedő Sándor jp TÓTH ISTVÁN: fi Sffg mm m X í A hegesztő arcán feszüli figyelem: minden varrat kiváló minőségű. I. Honvágy • Még egy mozdulat, s ömlik a vas — kád lesz belőle. (Méhes! Éva felvételei.) rSrült hajszában folyt a rako- dás. Az ültetvényesek ide­gessége percről percre nőtt. Cor- bes, a legtekintélyesebb telepes hozta a hírt messzi északról, hogy a kakaó ára zuhanni fog. Alig né­hány órája érkezett repülővel, s már minden birtokost fellármázott. Egy törekvés hajtott mindenkit: Túladni a raktárakban tartogatott terményen! A munkásokat nemcsak a ka­kaó buja, nehéz szaga fullasztot­ta, hanem áz iszonyú tempó is, mellyel a bő zsákokat degeszre öntötték a finom barna porral. Az örök éhségtől megfonnyadt asz- szonyok ördöngös mozdulatokkal varrták be a zsákok száját. So­vány. szomorú szemű, de roppant szívós gyerekeik pléh sablonnal mázolták a jutagömböcök hasára a cég nevét. Meg se száradtak a betűk, már a teherautók deszká­ján döbbentek a kakaószsákok. Bömbölve startoltak a járművek, vágtattak a kikötőbe. Sokszázad-magával várta őket Jose Philep, á rakodómunkás. Ha egy-egy autó kiürült, elfarolt a hajóhíd végétől, hogy helyet ad­jon a következőnek. Addig Jose Philep is pihent. Kapkodva szed­te a lélegzetet, hatalmas mellka­sa úgy járt, mint a fújtató. Rö­vidre nyírt haja kemény, sűrű szá­lú, csak egészen fehér már. ö az egyetlen ősz fejű a munkások kö­zött. Azért tűrték meg eddig a vállalkozók, mert híres erejét — látszólag — még a hat évtized se kezdte ki, s virtuskodásban ed­dig még kevesen múlták felül. Csak maga Jose Philep tudja, milyen rövid fellobbanásokra ké­pes már az a legendás hírű ener­gia. Egész napos zsákolás után sokszor érzi már, hogy — szíve van. Amíg erről csupán akkor győződik meg az ember, ha kezét a bal odalához szorítja, és úgy érzi a dobogást, addig egészséges. De mikor alattomos kis szúrások adnak jelzést bentről, és a bordák alá beköltözik a határozatlan „körvonalú”, testté vált tompa fá­jás. akkor már baj van ... Most .is ezt érzi Jose, pedig még dél sincs... Talpa alatt lomhán ring a ha­jóhíd. Hátában a füstös, mocskos, szétterpeszkedett holland hajó gépmorajának rezgését érzi. Za­varos kék szeme fehérje piros- eres a megerőltetéstől. Szemhéja nedves, körülötte fájó, csípős uta­kat keres magának a kakaó- és zsákporral keveredett verejték. A mély szarkalábakat szikkadt, bar­na massza temette be. Jobb arcán úgy meghízott a húsz évvel ez­előtti késpárbaj okbzta vágás, mintha valaki csokoládés pemzlit húzott volna végig a képén. Vastag szájaszéle felcserepese- dett, a felkunkorodott bőrdarab­kák szélén vér szivárog. Fáj, ha liheg, fáj. ha megnyalja, mert marja, izgatja a kakaópor... Hogy figyelmét a fájdalomról elterelje, a piszkos kikötőnegyed közeli ut­cáin pihenteti tekintetét. A há­zak fáradtan, roggyantan sánti- kálnak az ócska sikátorok két partján. Orra a lebujok bűzére emlékezik.' Most az nem hatol idáig. Felszippantja a trópusi nap heve. /"Odafordul a teherautó. Hát- rább lép. Még egy pillantást vet a kikötőváros mögötti ormót­lan sziklákra, melyek a titokzatos, vad villogású őserdővel borított hegyvidéket bevezetik — aztán alááll a zsáknak. Roppant háta meghajlik, ősz mellszőrei hegyéről aranybarna verejtékcseppek gurulnak, foly­nak fekete* klottgatyája alá. Öreg izmai pattogva feszülnek, csont­jai reccsennek, szíve táján tilta­kozó nyomás sűrűsödik. De nem enged. Sebes száját beharapja, el­sötétülő szemmel, „zárlatos” agy- gyal sattyog fel a hajóhídon. Lát­szólag ruganyosán iszkol a többi, meggörbült rabszolga után. Egy­szer majdcsak vége lesz a nap­nak, s akkor feledést- nyújt az undorító kocsma. Mikor a hajó gyomrában le­dobja a zsákot, szusszan egy pá­rat, majd pihentetve felléptet a vaslépcsőn. A fedélzeten két mar­kával megmasszírozza durva bő­rű. fekete pontokkal pettyezett arcát. Ott szerezte ezeket a jele­ket a hajókazán mellett, mikor harminc évvel azelőtt Dél-Ameri- kába vitte a kalandvágy. Gye­rekkora óta hívta a tenger. A tenger, amely most is olyan idegen számára, mint akkor volt, midőn hazáját otthagyta érte. Úgy puffad most is zöldeskék hátával a sárgán vibráló forró le­vegőbe, mintha rejtelmes, apoka­liptikus bömbölés készülne feltör­ni alóla. Nincs rajta tűhegyni hely, ahol ne lenne mozgás: pá­rolgás, hullámzás, sóhajtás, szün­telen változás. De mi ez?! Jose Philep dob­hártyáján különös emlékhangok kopognak. Lágyan, mégis olyan felkavaró erővel, hogy azt hiszi, mindjárt el kell osztania a sem­mibe. Meg kell kapaszkodnia a vaskorlátba. Fejét bódultán le­hajtja, szinte húzza valami rop­pant erő a szörtyögő, lihegő, szennyes tengervíz felé. Mi ez, a halál talán? S utolsó pillanatban szólt hozzá a haza?! Odébb markol a korláton, a f or­ró vas magához téríti. Igen, fel­fogja már, mi történik. A szen­vedélyes, izgatott spanyol beszéd lármáján keresztül nyugodt sza­vak zenéje hatolt fülébe. Egyet­len mondatot hallott csak. Ma­gyarul. — Ha a daru kitette a partra, a deszkaburkolást le kell szedni róla. A daru alatt öt-hat főnyi kis csoport sürgölődik. Mintegy há­rom asztal hosszúságú, ládába rej­tett teherre szerelik a hevedere­ket. A láda oldalán fakult fekete betűk: Budapest—Csepel. Hun­gary. Jóságos, sötét, kerekded betűk, melyeknek láttán olyan reszketéS' rázza, meg az öreg Jose Philep szépszál testét, hogy se lépni, se szólni nem tud. ösiz sörtés kerek feje gyermeki' ragyogással moz­dul a hátteret adó, tengerkék vég-

Next

/
Oldalképek
Tartalom