Petőfi Népe, 1982. május (37. évfolyam, 101-125. szám)

1982-05-01 / 101. szám

*

PETŐFI NÉPE

1982. május 1.

Vasmunkások, acélverők

Kecskemét, Kézlszerszámgyár reszelőgyáregysége. Egy pillanatig tétován állok: meg kellene kérdeznem valakit, merre találom a kovácsműhelyt. Aztán, hogy jobban fülelek, rájövök magamtól is: a közeli épületben — kintről Is hallható — „az üllő érce harsog”.

Kovács István kovács. Gyakori név. ritka mesterség. Mármint a reszelőkovácsolás, amelyet egyedül itt művelnek az országban. Kovács István 17 éve csinálja.

— Egyetlen napot nem dolgoztam másutt, más műhelyben. Innen már néhányan megszöktek, volt, aki csak három napig bírta. Pedig ez a munka olyan, hogy ha valaki megszereti!... Az ember beteszi a hideg, rideg anyagot a kemencébe, s néhány perc múlva azt csinál, vele, amit akar. A hozzá nem értő csak csodálkozik, ahogy fokozatosan kialakul a fazon. a forma.

Kovács István kemencéjén krétával rótt fölirat: „BE KELL GYÚJTANI KORÁBBAN”. Ilyen kemence vagy kéttucatnyi ontja magából a forróságot. Az izzó acélt szapora gépkalapácsok verik. formázzák. Mintha járó motorú gépkocsiban lennénk: enyhén remeg az egész épület. A „Frovein-egyes” le-lecsapó medvéje alól pattog a szikra.

— Itt nyáron elég nagy a hőség. De kovácsnak lenni rangot jelent. A jó gépi kovácsot megbecsülik. „Te Pista, itt ez a sürgős munka, exportra megy, szeretném, ha te formáznád! — mondja a műhelyfőnök. Akkor én félreteszem ami a kezemben van, és nekilátok. S tudja, megy az ember az utcán, lát egy darab vasat, és akarva-akaratlanul arra gondol, milyen szerszámot lehetne abból csinálni...

\,... s titeket mind, vasmunkások, acélverők,

éjt s ködöt átütő arany és tintaaircok,

izmos hátak, föllendülők, legörnyedők,

míg a parázs sziszegl s az üllő érce harsog..."

(Émile Verhaeren: Á munka)

• A szaporán verő gépkalapács mellett ül a kovács.

Törteli László gépszerelőnek készült, de valami miatt füstbe ment a terve. Az általános iskola után egy évet elvesztegetett, a dolog sürgőssé vált, mielőbb szakmához és keresethez akart jutni. Így lett ív- és lánghegesztő. Tizenhárom esztendeje első munkahelyén, a Fémmunkás Vállalat kecskeméti gyárában dolgozik.

— Ügy ajánlották ezt a munkát, hogy itt csak két év a tanulóidő. No ez éppen nekem való! — gondoltam. Úgy is történt: Félegyházán szakmát szereztem, majd munkára jelentkeztem a Fémmunkásban. Barátaim dolgoztak itt, hívtak, jöjjek én is.

A viliódzó hegesztőfények soktonnás, gigantikus méretű pilléreket. oszlopokat, acélidomokat világítanak meg. A belőlük készült csarnokok, tartószerkezetek évek óta hűségesen szolgálnak Uszty-Ilimszkben, Bagdadban és Pakson, s hasonlókból készült a Nyugati-pályaudvarral szemben a Skála áruház acélváza is. A hegesztés itt, olyan, mint egy konfekciógyárban a varrás. Ám ha feslik a cérna, az 'csupán kelle-' metlen. de ha ezek a bámulatos simaságú és tömörségű varratok elnyílnának!...

— Jött egy miniszteri "rendelet, amely kimondta, hogy a hegesztőket minősíteni lehet. Van vállalati és állami minősítés. Nálunk az utóbbi nem kötelező, néhányan mégis nekivágtunk. A Gépipari és Automatizálási Műszaki Főiskolán volt a vizsga, nem volt könnyű, de azért sikerült. Az idén nyáron azonban lejár, szeretném megismételni. Hogy miért? Mert a minősített hegesztőknek külön prémium adható. Azután meg... Tudja, ránk bízzák a legkényesebb, a legnagyobb hozzáértést kívánó munkákat...

Látatlanba lefogadom, hogy nyakig a meleg vízben ülve igen keveseknek jut az eszébe: vajon hogyan is készül a fürdőkád? Ám aki csak egyszer is megfordul a Kecskeméti Zománc- és Kádgyár öntőcsarnokában, azt ámulatba, s rabul ejti a kádöntés félelmetesen szép látványa.

A félig automatizált gépsoron minden él, minden mozog. Hatalmas öntőformát cipel a görgősor, egy másikat éppen most emel a magasba a daru, s amott már közeledik az olvasztókemence felől a vörösen izzó, folyékony vassal teli öntőüst. Közben dolgoznak a formázógépek: rázzák, tömörítik a homokot, s ott hátul, a csarnok túlsó szögletében már a szilárdra dermedt — itt-ott még pirosító — kádakról emelik le a formát,

m*

Kiváló csapat Felsőszentivánról

A határba*.

tisztítják le a homokot. Az öntő- placcon jelenleg Margit Jenő öntő szakmunkás dolgozik.

— Tudja, én molnár voltam vagy két esztendeig. Áztán csökkentették a létszámot a malomban. Ajánlották ezt is. mást is, végül idejöttem. Talán azért, mert az fehér volt, ez meg fekete.

Az öntőmunkás nevetve meséli ezt. Harminckét esztendeje' önti a kádakat. Tizenöt éve, amióta ez a gépsor megindult, a munka is könnyebb. Előtte kézzel formáztak, tégelyből, öntőkanállal öntöttek. Most meg? ... Balról a görgősoron a forma, jobbról a daru láncán csüngve a folyékony vas érkezik. Margit Jenő néhány szakavatott mozdulatot tesz, s az izzó acélláva immár fürdőkáddá alakul.

— A vas, az olyan, hogy elárulja önmagát. A tapasztalt öntő rögtön látja, mi hiányzik belőle, vagy miből van benne sok. Ilyenkor aztán szólunk az olvasztároknak, hogy valami nem stimmel. Mire ők módosítják a vas összetételét. Hogy jó legyen. Mert ugyan ki venne meg — teszem azt — egy lyukas fürdőkádat?

Sitkéi Béla

Részlet a szerkesztőségnek küldött levélből:

„A Magyar Agrártudományi Egyesület és a Bábolnai Iparszerű Kukoricatermelő Közös Vállalat ez év februárban rendezte meg körzetT szakmai és politikai vetélkedőjét Kecskeméten. A győztes: a Felsőszentiváni termelőszövetkezet csapata döntőbe került. A márciusban rendezett országos vetélkedőn, ahol az IKR legjobb nyolc helyezettje vett részt, szintén elsők lettek. A csapat tagjai: Baranyai Bálint műszála Jöágazatsvezetö, Romsics Mihály ágazatvezető, Francsovics István gépész, és Szurmai Bálint nagygépszerelő.’’

□ □ □

Talán még annyit, hogy a fel- söszentivániak 174 csapat küzdelmében erős mezőnyben lettek az elsők.

Elhatároltam, hogy megismerkedem a négy fiatalemberrel. Annál is inkább, mert jó hírű termelőszövetkezetükben tavaly, a kalászosokra kedvezőtlen időjárás ellenére is hektáronként 6 tonna búzát takarítottak 6e, kukoricából pedig 8 tonnát. Ezek az adatok is arról tanúskodnak, hogy jól felkészült szakemberek dolgoznak a nagyüzemben.

A verseny izgalmai már csak kedves emlékek. Arról kérdeztem őket, miképp élnek, hogyan dolgoznak.

Baranyai Bálint a többiek nevében is válaszol:

—í A mi életünknek a folytonos újkeresés ad értelmet. Ezért is készítettünk egy pályamunkát, amelyben kidolgoztuk az energiatakarékosságra, az új agrotechnikai eljárásokra vonatkozó elképzeléseinket. Lehetőségünk van például arra, hogy a terményszárító telepünkön, az állattenyésztésben az olaj helyett a gáz energiáját hasznosítsuk. A községben gázátadó állomás épül. Kiszámítottuk, hogy évente 3,2 millió forint megtakarítást tudunk elérni a váltással.

Sím

• Romsics Mihály a CB rádiótelefon segítségével gyorsan intézkedik.

A takarmányhasznosításban energiatakarékos módszer a kuko- ricacső-zúzalék készítése és fólia alatti tartósítása. Ha csak a sertéstenyésztésben alkalmazzuk, akkor is 350 ezer forint értékű fűtőolajat takarítunk meg a szárításnál. Az egész állatállományra átszámítva 780 ezer forint jön ki' évente.

□ □ □

Ez csak két példa. A pályamunkában ennél sokkal több szerepel, és jó néhány millió forint költségmegtakarítást jelentenek azok a javaslatok, amelyeket a négy vállalkozó kedvű fiatal szakember hasznosításra felajánl. Ide tartozik például a szántás nélküli talajművelés és sok egyéb.

' Számos téma szóba kerül, így megtudom: nemcsak szakmái feladatokkal foglalkoznak. Hármuknak hobbija a bélyeggyűjtés, Francsovics István pedig a KISZben tevékenykedik. A csapat a magánéletben is összetart.

□ □ □

A határban éppen a napraforgó vetéséhez készítik elő a talajt, A munka jó megszervezésében segít a CB-rádiótelefon. Ha az egyik munkagép elromlik, rögtön értesíteni tudják a szervizkocsit; Ilyen esettel találkozunk most is. Romsics Mihály azonnal jelez a javító részlegnek. Tíz ilyen készülékük van.

— Még 9 ezer forintba sem került darabja — mondja az ága- zatvezető. — (A gyors intézkedés haszna viszont sokszor pénzben ki sem fejezhető. A készülék hangja 30 kilométeres körzetben hallható. Ma már nélkülözhetetlen munkaeszközünk. Hozzátartozik a termeléshez.

Azzal búcsúzunk el, hogy az idén is megpróbálják elérni a tavalyi jó eredményeket. Természetesen ha az időjárás nem szól közbe. Kereskedő Sándor

jp TÓTH ISTVÁN:

fi

Sffg

mm

m

X í

A hegesztő arcán feszüli figyelem: minden varrat kiváló minőségű.

I.

Honvágy

• Még egy mozdulat, s ömlik a vas — kád lesz belőle. (Méhes! Éva felvételei.)

rSrült hajszában folyt a rako- dás. Az ültetvényesek idegessége percről percre nőtt. Cor- bes, a legtekintélyesebb telepes hozta a hírt messzi északról, hogy a kakaó ára zuhanni fog. Alig néhány órája érkezett repülővel, s már minden birtokost fellármázott. Egy törekvés hajtott mindenkit: Túladni a raktárakban tartogatott terményen!

A munkásokat nemcsak a kakaó buja, nehéz szaga fullasztotta, hanem áz iszonyú tempó is, mellyel a bő zsákokat degeszre öntötték a finom barna porral. Az örök éhségtől megfonnyadt asz- szonyok ördöngös mozdulatokkal varrták be a zsákok száját. Sovány. szomorú szemű, de roppant szívós gyerekeik pléh sablonnal mázolták a jutagömböcök hasára a cég nevét. Meg se száradtak a betűk, már a teherautók deszkáján döbbentek a kakaószsákok. Bömbölve startoltak a járművek, vágtattak a kikötőbe.

Sokszázad-magával várta őket Jose Philep, á rakodómunkás. Ha egy-egy autó kiürült, elfarolt a hajóhíd végétől, hogy helyet adjon a következőnek. Addig Jose Philep is pihent. Kapkodva szedte a lélegzetet, hatalmas mellkasa úgy járt, mint a fújtató. Rövidre nyírt haja kemény, sűrű szálú, csak egészen fehér már. ö az

egyetlen ősz fejű a munkások között. Azért tűrték meg eddig a vállalkozók, mert híres erejét — látszólag — még a hat évtized se kezdte ki, s virtuskodásban eddig még kevesen múlták felül.

Csak maga Jose Philep tudja, milyen rövid fellobbanásokra képes már az a legendás hírű energia. Egész napos zsákolás után sokszor érzi már, hogy — szíve van. Amíg erről csupán akkor győződik meg az ember, ha kezét a bal odalához szorítja, és úgy érzi a dobogást, addig egészséges. De mikor alattomos kis szúrások adnak jelzést bentről, és a bordák alá beköltözik a határozatlan „körvonalú”, testté vált tompa fájás. akkor már baj van ... Most .is ezt érzi Jose, pedig még dél sincs...

Talpa alatt lomhán ring a hajóhíd. Hátában a füstös, mocskos, szétterpeszkedett holland hajó gépmorajának rezgését érzi. Zavaros kék szeme fehérje piros- eres a megerőltetéstől. Szemhéja nedves, körülötte fájó, csípős utakat keres magának a kakaó- és zsákporral keveredett verejték. A mély szarkalábakat szikkadt, barna massza temette be. Jobb arcán úgy meghízott a húsz évvel ezelőtti késpárbaj okbzta vágás, mintha valaki csokoládés pemzlit húzott volna végig a képén.

Vastag szájaszéle felcserepese- dett, a felkunkorodott bőrdarabkák szélén vér szivárog. Fáj, ha liheg, fáj. ha megnyalja, mert marja, izgatja a kakaópor... Hogy figyelmét a fájdalomról elterelje, a piszkos kikötőnegyed közeli utcáin pihenteti tekintetét. A házak fáradtan, roggyantan sánti- kálnak az ócska sikátorok két partján. Orra a lebujok bűzére emlékezik.' Most az nem hatol idáig. Felszippantja a trópusi nap heve.

/"Odafordul a teherautó. Hát- rább lép. Még egy pillantást vet a kikötőváros mögötti ormótlan sziklákra, melyek a titokzatos, vad villogású őserdővel borított hegyvidéket bevezetik — aztán alááll a zsáknak.

Roppant háta meghajlik, ősz mellszőrei hegyéről aranybarna verejtékcseppek gurulnak, folynak fekete* klottgatyája alá. Öreg izmai pattogva feszülnek, csontjai reccsennek, szíve táján tiltakozó nyomás sűrűsödik. De nem enged. Sebes száját beharapja, elsötétülő szemmel, „zárlatos” agy- gyal sattyog fel a hajóhídon. Látszólag ruganyosán iszkol a többi, meggörbült rabszolga után. Egyszer majdcsak vége lesz a napnak, s akkor feledést- nyújt az undorító kocsma.

Mikor a hajó gyomrában ledobja a zsákot, szusszan egy párat, majd pihentetve felléptet a vaslépcsőn. A fedélzeten két markával megmasszírozza durva bőrű. fekete pontokkal pettyezett arcát. Ott szerezte ezeket a jeleket a hajókazán mellett, mikor harminc évvel azelőtt Dél-Ameri- kába vitte a kalandvágy. Gyerekkora óta hívta a tenger.

A tenger, amely most is olyan idegen számára, mint akkor volt, midőn hazáját otthagyta érte. Úgy puffad most is zöldeskék hátával a sárgán vibráló forró levegőbe, mintha rejtelmes, apokaliptikus bömbölés készülne feltörni alóla. Nincs rajta tűhegyni hely, ahol ne lenne mozgás: párolgás, hullámzás, sóhajtás, szüntelen változás.

De mi ez?! Jose Philep dobhártyáján különös emlékhangok kopognak. Lágyan, mégis olyan felkavaró erővel, hogy azt hiszi, mindjárt el kell osztania a semmibe. Meg kell kapaszkodnia a vaskorlátba. Fejét bódultán lehajtja, szinte húzza valami roppant erő a szörtyögő, lihegő, szennyes tengervíz felé. Mi ez, a halál talán? S utolsó pillanatban szólt hozzá a haza?!

Odébb markol a korláton, a f orró vas magához téríti. Igen, felfogja már, mi történik. A szenvedélyes, izgatott spanyol beszéd lármáján keresztül nyugodt szavak zenéje hatolt fülébe. Egyetlen mondatot hallott csak. Magyarul.

— Ha a daru kitette a partra, a deszkaburkolást le kell szedni róla.

A daru alatt öt-hat főnyi kis csoport sürgölődik. Mintegy három asztal hosszúságú, ládába rejtett teherre szerelik a hevedereket. A láda oldalán fakult fekete betűk: Budapest—Csepel. Hungary.

Jóságos, sötét, kerekded betűk, melyeknek láttán olyan reszketéS' rázza, meg az öreg Jose Philep szépszál testét, hogy se lépni, se szólni nem tud. ösiz sörtés kerek feje gyermeki' ragyogással mozdul a hátteret adó, tengerkék vég-