Petőfi Népe, 1982. május (37. évfolyam, 101-125. szám)
1982-05-01 / 101. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP BACS-KISKVN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA xxxvii. évi. íoi. szám Ár*: 1,80 Ft 1982. május 1. szombat Ki ekével, ki kalapáccsal... Május 1-én együtt ünnepelnek a munkásokkal a földművelők és az értelmiségiek is, hiszen közös célokért, életünk szabaddá tételéért szorgoskodnak valamennyien. A kiskunfélegyházi Villamosszigetelő és Műanyag-.^ gyár esztergályosa, vagy a SZIM kecskeméti gyárának fiatal szakmunkása egyet akar a megyeszékhelyi Törekvés Termelőszövetkezet traktorosával. A bajai Finomposztó Vállalat szövőnői az átlagon felüli teljesítményeik, a megyei kórház dolgozói pedig a betegekről való lelkiismeretes gondoskodás révén hasznos tagjai a társadalomnak. Sajátos alkotásokkal szerez örömet, juttat élményhez bennünket a Pannónia Filmstúdió operatőre. A Mélykúti UNIVEREXPO Ipari Szövetkezet leendő szakmunkásának egyelőre a jó tanulás a feladata, a vaskúti tejüzem brigádjának tagjaitól naponkénti helytállást kíván a termelőmunka. Ünnep előtti képes seregszemléjüket iátva eszünkbe jutnak a költő szavai: Ki ekével, ki kalapáccsal, tollal, Épít^ö>. építse, építse, Ezt a hazát! (Pásztor Zoltán képösszeállítása) 1/annak olyan ünnepek az “ emberiség történetében, amelyek fontos határkövet jelképeznek a társadalmi haladás útján. Május elseje 1889 óta ünnepe és harci seregszemléje öt kontinens minden népének. Egyenként ünnepük a világ minden metropolisában, a hagyományos európai, északamerikai iparvidékeken, óceániai halászfalvakban, afrikai ültetvényeken, mindenütt, ahol a dolgozó emberek felelősséget éreznek magukért, sorstársaik jobb életéért. A májusok története vérrel kezdődött. Kilencvenhat esztendővel ezelőtt az elnyomott, kizsákmányolt, jogaitól megfosztott, és semmibe vett munkásosztály kibontotta az ébredés, a felemelkedés zászlaját. A múlt század munkásmozgalmának egyik fő célja a 14—18 órás munkaidő helyett a hires háiom 8-as bevezetése volt, vagyis nyolcórai munka, nyolcórai szórakozás, nyolc óra pihenés. Az I. Internacionálé már 1866-ban határozatot hozott a nyolcórás munkaidő kivívásáért, később az amerikai szakszervezetek kongresszusa is követelte, hogy csökkentsék a munkaidőt, ellenkező esetben országos sztrájkot kezdenek. Mivel a követelést nem teljesítették, a sztrájk valóban kirobbant, s 1886. május 1-én a Michigan-tó partján — először a munkásmozgalom történetében a tüntetők közé lőttek. Két nappal később Chicagóban rendőrök sortüze dör- rent: hat halott. és félszáz sebesült vére folyt. Ekkor ugyan még sikertelen maradt a munkásság sztrájkja, de megmutatta, hogy a munkásosztály egyre inkább megelégeli az emberi jogok tábbal tiprását. Éppen ezért döntött úgy a II. Internacionálé első kongresszusa — amely 1889-ben Párizsban, a Bastille lerombolásának századik évfordulóján ült össze —, hogy nagy nemzetközi tüntetésen kell követelni a közhatalomtól a nyolcórás munkaidőt, mégpedig valamennyi országban és városban azonos napon, 1890. május elsején. így lett ez a nap a világ proletariátusának első nagy harci seregszemléje, amely — Engels szerint — „az egész világ tőkéseinek és földesurainak megmutatta, hogy manapság a világ proletárjai valóban egyesültek”. Nem volt könnyű az azóta megtett út a világ munkása} számára. Az évenkénti felvonulások, tüntetések szinte minden esztendőben hol itt, hol ott emberáldozatokat követeltek. Az utcán hömpölygő munkástömegek azonban megértették az egységükben rejlő erőt, mind elszántabbak, bátrabbak lettek és megtanulták gyűlölni az osztályellenséget. Akárhány csendőrsortűz dörkülsőséggel ünnepelhetett a proletár internacionalizmus nagy ünnepén és 1919-ben a proletárdiktatúra dicsfényénél vonult fel a munkásság májusi ünnepére. Sajnos, az örömet és boldogságot — amely ekkor a magyar népet betöltötte — hamar felváltotta az ellenforradalom sötét korszaka. 1920- tól 1945-ig nemegyszer hangzott fel a jelszó, a kiáltás: ez a május — véres május, jövő május — vörös május! így fogalmazott ezekben az években a munkásság, s bízott rent és rendörkardlap riasztott a munkásra, agrárproletárra, erősebb lett a szocialista mozgalom, újabb és újabb százezrek emelték magasba a pirosló zászlókat a Ruhr-vidé- ken, az angol kikötőkben. Ti/f egértette a magyar mun*'* kásság is a nemzetközi demonstráció jelentőségét. Első alkalommal hatvanezer munkás vett részt a budapesti nagygyűlésen, miközben a forradalomtól rémüldöző burzsoázia eltorlaszolta lakásai ajtaját, lehúzta ablakai redőnyét. Pedig Szapáry belügyminiszter mindent megtett a védelmükre. Katonaságot, csendőrséget vonultatott fel, sőt még két vidéki ezredet is Budapestre rendelt, hogy vérbe fojtsák a nép esetleges felkelését. A szocialista világmozgalomnak, az első marxista munkáspártnak, a proletariátus internacionalista öntudatának a gyümölcse a Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelme, a Szovjetunió létrejötte volt. Az 1917-es októberi forradalommal megkezdődött a kapitalizmusból a szocializmusba való átmenet korszaka. Mi, magyarok elsők között léptünk erre az útra. 1918. május 1-én a magyar munkásság már forradalmi benne, hogy eljön az idő, amikor a véres május elsejéket felváltja a derűs szabad májusi ünnep. És amikorra ez bekövetkezett, nálunk 1945- ben, ez egyben azt is jelentette: egy sor ország kiszakadt a tőkés rendszerből, s elkezdődött a szocialista világrend- szer kibontakozása. Egyre kevésbé lehet elszigetelni a Nagy Októberi Forradalom győzelme és a Szovjetunió létrejötte óta a munkások, a dolgozók különböző osztagainak május elsejei seregszemléjét. Az imperialistaellenes harc bármely frontján fellépő erők — május elsején éppúgy, mint az év bármely napján — nemzetközi támogatást élveznek. Az erős és a népek szabadságáért következetesen küzdő Szovjetuniótól, s a mellette álló szocialista országoktól kértek és kaptak segítséget a már felszabadult, vagy függetlenségükért harcoló gyarmatok, félgyarmatok. Számíthatnak erre a táborra, segítségre a kapitalista országok dolgozói is, akik napról napra tiltakoznak a kizsákmányolás, az elnyomás, a munkanélküliség, a rettegés ellen. Jgy terebélyesedik ki a munkásság összefogásának májusi eszméje, és tölti be rendeltetését a mai kor követelményeinek színvonalán, mint ahogyan Rosa Luxemburg mondta annak idején: „A nyolcórás munkanap elérése után sém szűnik meg a májusi ünnep. Mindig, amíg tart a munkásság harca a burzsoázia és kormányai ellen, amíg nem teljesítik minden követelését, minden esztendőben a májusi ünnep lesz ennek kifejezője. Ha pedig felderülnek a jobb idők, és a munkásosztály az egész világon eléri a felszabadulást, akkor valószínűleg a megvívott harcok és az elszenvedett fájdalmak emlékének napját fogja ünnepelni az emberiség”. Hadd tegyük hozzá Rosa Luxemburg szavaihoz, hogy a felszabadult népek május 1-én összegezik a megtett utat, felmérik, honnan indultak, s hová jutottak. Mi mágyarok büszkén gondolhatunk arra e májusi ünnepen, hogy pártunk vezetésével az elmúlt évtizedekben maradandót alkottunk, nagy tetteket hajtottunk végre. Mindnyájunk keze nyomán gyökeresen megváltozott hazánk, átalakult társadalmunk rendje, az emberek élete, gondolkodása, magatartása. Magyarország, az egykori kisparaszti, agráripari ország most ipari agrár ország, amelyben fejlett a szocialista nagyipar és a nagyüzemi mezőgazdaság. A szocialista gazdaság eredményeire alapozva emberhez méltó életszínvonalat értünk el, a régi rendszerrel össze sem hasonlítható a kulturális, a szociális, az egészségügyi ellátásunk. A politikai, gazdasági, ideológiai átalakulás azt jelenti: lezárult a magyar történelemnek az a korszaka, amely idő alatt Magyarország igazán soha sem lehetett független; azt jelenti, hogy a feudalizmussal terhelt, népelnyomó államrendszert szétzúzva, a nép „meglelte honját e hazában". Olyan alkalpm tehát az idei május elseje, amikor vidáman, felszabadultan örülhetünk eddigi eredményeinknek, munkasikereinknek. Ünnepeljünk jókedvvel, a jól végzett munka örömével! Fodor László B£3
