Petőfi Népe, 1982. február (37. évfolyam, 27-50. szám)

1982-02-19 / 42. szám

1 .\ yolcvii n öt évvel ez­előtt, 1897. feb­ruár 19-én szü­letett Domb­egyházán, és 57 éves korában, 1954-ben hunyt el dr. Weil Emil or­vos, a mun­kásmozgalom kiváló harcosa, Kossuth-díjas egyetemi tanár. Orvosi pályáját röntgenológus- ként kezdte. 1928-ban kapcsoló­dott be a munkásmozgalomba; egyike volt a szocialista orvos­csoport megalapítóinak. 1928­tói már az illegális kommunista párt tagja. 1932-től Csepelen dolgozott az ottani üzemi kórház röntgen-laboratóriumában, mi­közben a Kommunisták Ma­gyarországi Pártja illegális párt­apparátusának szervezője volt. Miután 1936-ban letartóztatták, tíz évi börtönbüntetésre ítélték; több mint kilenc évet töltött börtönben. A felszabadulás után részt vett az orvosszakszervezet létrehozá­sában. Jelentős szerepe volt a magyar orvosok mozgósításában és a szocialista egészségügyi építés­ben. Szorgalmazta az orvosok és az egészségügyi dolgozók kö­zös szakszervezetének megala­pítását. A szakszervezet főtitká­ra, az Egészségügyi Tudományos Tanács elnöke, országgyűlési kép­viselő volt: 1950—53 között a Magyar Népköztársaság wa­shingtoni követe. 1953-ban az egészségügyi szervezés első pro­fesszora lett a budapesti Orvos- tudományi Egyetemen. Tisztele­tére Weil Emil-emlékérmet ala­pítottak. Holnapi / lapszámunkból ^ XIX. Országos Mezőgazdasági Filmnapok A Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium kezdeményezésé­re tavaly készült mezőgazdasági témájú filmeket első alkalommal február 17-én és 18-án Vépen, a Mezőgazdasági Szakmunkásképző és Munkástovábbképző' Intézetben mutatták be. A XIX. Országos Mezőgazdasági Filmnapok keretében 35 új alkotás nyújt segítséget az agrárágazatban dolgozó propagandistáknak, oktatóknak, üzemi, vállalati szakembereknek a legújabb növénytermesztési és állatte­nyésztési eljárások tanulmányozásához. A filmszemle anyagából Kecskeméten a Tudomány és Technika Házában február 28-án bemutatót rendez a megyei tanács vb mező- gazdasági és élelmezésügyi osztálya. PÉKTANULÓK Naponta kétezer perecet, több száz túrós táskát, ízes buktát, fi­nom péksüteményt készítenek a székesfehérvári Vántus Károly Szakközép- és Szakmunkáskép­ző Intézet péktanulói. A gyakor­lati oktatáson húszféle termék gyártását sajátítják el. Szakvizs­gájuk után a dunaújvárosi és a Fejér megyei pékségekben he­lyezkedhetnek el. A képen: Tálas Tibor péktanuló fényesre keni a pereceket. Miről ír a Kertészet és Szőlészet ? Vám- és devizabűntet- tekröl. tiltott pálinkafőzés­ről szól cikkünk a szomba­ti Petőfi Népe harmadik oldalán. Témák a negyedi­ken rendszeresen jelentke­ző Tudomány — technika összeállításból: újítás a ba­jai BÁCSHÜS-nál. bemu­tatjuk a Canon AF 35 ML típusú japán fényképező­gépet, beszélgetés dr. Lusz- tig Gáborral, kecskeméti címzetes egyetemi tanárral a gyógyítást szolgáló mű­szerek, berendezések fon­tosságáról. Ezúttal sem hiányzik lápunkból a jövő heti rádió- és tv-músor. Egynyári és kétnyári virágok, zöldségfélék és takarmánynövé­nyek idei vetömagellátásáról ad terjedelmes információt a Ker­tészet és Szőlészet 7. száma. Az egyik legkedveltebb zöldségrőil, a paprikáról szól Túri István'Haj- tatási technológia cimű írása, a szőlő metszésének alapismeretéi­ről Sz. Nagy László, pusztuló kertgazdasági értékeinkről pedig Mesterházi Tihamér írt cikket. A hűtőhózak hasznosítása las­kagombával kitűnő lehetőség és biztos jövedelemforrás az egyéb­ként az év jó részében üresen- álló hűtőházak hasznosítására. E fontos és érdekes témáról is ol­vasható cikk a hetilapban. CIKKÜNK NYOMÁN Javul a házhoz szállítás Január 31-én „Ez volt a hét!” címmel, saját élményem alapján megírtam: a Volán 9-es számú Vállalata kecskeméti, Kéttemp- lom közi fuvarvállaló irodájánál, január 25-én (hétfőn) reggel nem fogadtak el megrendelést 200 li­ter fűtőolaj házhoz szállítására. A. hétközbeni utánajárás pénte­kig nem vezetett eredményre; a két hektoliter olajat végül is szom­bat délelőtt hozta házhoz a Vo­lán gépkocsija. Cikkünk nyomán, a késedelmes szállítást követően Kovács Fe­renc forgalmi és kereskedelmi igazgatóhelyettes és Szabó Zol­tán teherforgalmi és kereskedel­mi' vezető válaszolt. Közölték, hogy a sokakat érintő házhoz szállítás eddigi rendszerét felül­vizsgálják. Olyan intézkedése­ket hoznak, amelyekkel az ilyen és hasonló esetek megelőzhetők. Reméljük, így is lesz! K — 1 Orvosmeteorológiai előrejelzés A hét végen, a következő hét első felében to­vábbra is csendes, tél végi időjárás várható. Na­ponta több órás napsütésre számíthatunk. A hő­mérséklet csúcsértékei általában 5 fok körül, a leg­alacsonyabb értékek pedig —2, —7 fok körül ala­kulnak. A légmozgások várhatóan a hideg tartományban jutnak nyugalomba, így szervezetünket újabb stresszhatások nem érik. A hideghez kell mindösz- sze alkalmazkodnunk: célszerű rétegesen öltözköd­ni. Az időjárás-változást megelőző fejfájásoknak gyógyszer nélkül is meg kell szűnniük, a nyugta­lan. sok zavaros álommal kísért alvási időszak, befejeződik. A hidegfrontra érzékenyek is úgy ér­zik, sokkal pihentebbek, mint pár nappal ezelőtt. További teendők: fordítsunk nagyobb gondot a táplálkozásunkra. Lehetőleg naponta több alka­lommal étkezzünk, de keveset. C-vitamint pótló ételeket gyümölcsöket fogyasszunk: főzeléket, al­mát körtét, narancsot és grape fruit-ot. Kerüljük az izgató hatású fűszereket, s kevesebb feketét igyunk. A méz sokkal egészségesebb. (MTI) Kertbarátok tanácsadója Országszerte gyümölcsöseinkben igen sok agresz- szív gomba- és baktériumbetegség pusztít. Ezek a károsítok nyílt sebfelületeken keresztül hatolnak a fába, pusztító hatásuk szakszerű, minél későbbi időpontban történő tavaszi metszéssel, a sebek gondos kezelésével, koronaritkítással, az időjárás okozta sérülések gallytörések gyors eltávolításával természetesen csökkenthető. A kertbarátok alkal­mazta gyógymódok mellett kutatóinknak az utób­bi években sikerült kifejleszteniük egy új sebke­zelő anyagot, amely Cellcid néven került keres­kedelmi forgalomba. Az új készítmény gyümölcs­fák és díszfák törzsén, ágain metszés, ritkítás so­rán keletkezett friss, tiszta vágott vagy fűrészelt sebek, illetve gombák okozta kéregnekrózisolc és rákbetegségek esetén használható. A rákos, elhalt kéregrészeket kezelés előtt az ép szövetekig vág­juk ki. a seb szélét késsel faragjuk simára, majd a sebkezelő szert ecsettel kenjük a kezelendő felü­letre, A sebkezeléseket száraz, fagymentes időben végezzük. A Cellcid nagy előnye a korábbi sebke­zelő készítményekkel szemben, hogy behatol a fá­ba, és a már régebben fertőzött részeket is gyó­gyítja. Kiadói tervek Hamarosan a könyvesboltokba érkeznek a következő könyvúj­donságok: Vukovics Sebő vissza­emlékezései 1849-re (Magyar He­likon); Csontos György: A zöl­dek (Kossuth); Levendel Júlia: Szemfényvesztés (Szépirodalmi): Palotai Boris: Bejöhetsz hozzám panaszkodni (Magvető); Sebők Éva: Denevérkönyv (Móra); Ilf- Petrov: Tizenkét szék (Európa); Nemere István: A kupolaváros titka (Móra);'Prohászka Ferenc: Szőlő és bor (Mezőgazdasági); Bajomi Lázár Endre: Párizs csil­lagként reszket (Szépirodalmi). Közlekedési balesetek Kunfehértó határában Miklós József Csávoly, Szent István ut­ca 98. szám alatti lakos sze­mélygépkocsijával forgalmi ok miatt várakozott. A gépkocsi uta­sa Ribár János 62 éves, Csávoly, Temető utca 5. szám alatti la­kos kiszállt a gépkocsiból éá mel­lette várakozott. Az sűrű ködben Illés Lajos 35 éves Csávoly, Te­mető utca 3. szám alatti lakos a rábízott tehergépkocsival nem a látási viszonyoknak megfelelő sebességgel közlekedett és nekiüt­között a várakozó személvpépko­csinak. Ez a jármű Ribár Jánost eltaszította, aki súlyosan megsé­rült. Az anyagi kár hozzávétőle- gesen 23 ezer forint. Kecskeméten csütörtökön haj­nalban Surányi András 48 éves gépkocsivezető budapesti lakos, sört szállító tartálygépkocsival it­tas állapotban közlekedett. A Szalvai Mihály körúton levő ka­nyarban a jármű megcsúszott és nekivágódott a 17. számú lakó­épület sarkának. Személyi sérü­lés szerencsére hem történt, az anyagi kár 10 ezer forint. Olaj helyett gázzal A Dél-Alföld — Bács, Békés, Csongrád és Szolnok megyék, — ipari vállalatai, mezőgazdasági nagyüzemei közül mind több tér át olajról vagy más költséges energiahordozóról az olcsóbb földgáz és más tüzelőanyagok al­kalmazására. Erre mutat az is, hogy az utóbbi egy év alatt — amióta erre lehetőség nyílt — százharminckét vállalat és szö­vetkezet kért állami támogatást az Állami Fejlesztési Bank sze­gedi területi igazgatósága útján. A legnagyobb összeget — együt­tesen csaknem négyszázmilliót — azok a vállalatok kapják, ame­lyek olajtüzelésű berendezéseiket kívánják földgáztüzelésűre át­alakítani. Ennél is fontosabb feladatot ol­danak meg azok a gazdaságok, amelyek az olajat szalmával, őrölt kukoricaszárral, csutkával, fagallyakkal és egyéb hulladé­kokkal kívánják pótolni. A vál­lalkozók e célra összesen száz­hatvanöt millió forintos állami támogatást kapnak. A legnagyobb beruházásba Szarvason az Öntö­zési és a Haltenyésztési Kutató Intézet kezdett, közösen: tizen­hétmilliós támogatás felhaszná­lásával eredeti fanyesedék, rizs- szalma és más hulladék elégeté­sével tömlbfűtőművet helyeznek üzembe. A tiszaföldvári Lenin Tsz nagyvenhároim millió forin­tot kapott egy vegyes mezőgaz­dasági hulladékot hasznosító köz­ponti erőműre, a Bács-Kiskun megyei császártöltési Petőfi Tsz pedig 6,5 milliót szalmával mű­ködő kazánház fölszerelésére. JUT ESZEMBE... Márciusban a Sugár Áruház élelmiszer-osztá­lyán új részleg nyílik, ahol kizárólag olyan Cikkeket árusítanak majd, amelyek minden szempontból meg­felelnek a korszerű táplál­kozás követelményeinek. A Sugárban rendszeresen egészségügyi szakemberek is jelen lesznek, akik vá­laszolnak az egészséges táplálkozással összefüggő kérdésekre. (MTI) No, ebben a boltban leg­alább együtt talál a vevő mindent, amit az evés-ivás- ban manapság korszerűnek ’ és egészségesnek neveznek. (Hogy ez, mármint új ét­rendünk mennyibe kerül majd, arról ezúttal nem esik szó.) A legfőbb baj az, hogy a vacsora és a hétvégi menünekvaló beszerzése­kor hajlamosak vagyunk igy föltenni a kérdést: ked­vünk szerint, jóízűen és bőségesen lakmározzunk, avagy kíméljük inkább az emésztőszerveinket. S ezzel el is döntetett: melyik rész­legbe nyissunk be ... —káef— MŰSOR: MEGYEI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT Február 19-én, pénteken. 18 órakor: Politikai szabadegyetem. A szocialista nemzeti fejlődés és nemzeti kérdés. Előadó: Szabó Lajos tanársegéd (EL­TE). 18 és 20 órakor: Irodalmi bérlet 4. Faragó Vera és Paudits Béla előadó­estje. 18.10 órakor a Dolgozók gimnáziu­mában: A világegyetem és az ember fejlődése. Előadó: Borbély Ferenc. 19 órakor: Molnár Miklós operatőr diaképes beszámolnia Franciaország­ról. ELŐZETES Előzetes * 22-én 10 és 14 órakor: Öz, a nagy varázsló. A Szolnoki Szigligeti Szín­ház vendégjátéka. KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ Február 19-én, pénteken este 7 óra­kor: A házasság. Blaha-bérlet. MOZI Február 19-én, pénteken: Kecskemét Városi mozi: fél 5 és fél 8 órakor: TERASZ. Dupla helyárú! Kétrészes, színes olasz film. Árpád mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: KASZKADŐRÖK. II. helyárú! Színes, magyarul beszélő, amerikai bűnügyi film. Mesemozi: háromnegyed 6 órakor: MACKÓ MISI ÉS A CSODABÖRÖND. Színes lengyel—francia mesefilm-ösz- szeállítás. A Városi mozi épületében a Mese­mozi gyermekmegőrző jelleggel tar.t előadást. Stúdiómozi: 8 órakor, a Városi mozi épületében: TÜKÖR. Színes szovjet film. Kiskunhalas Fáklya mozi: 4, 6 és 8 órakor: A BI­RODALOM VISSZAVÁG. III. helyárú! Színes, magyarul beszélő, amerikai tu­dományos-fantasztikus film. Kiskörös Petőfi mozi: 5 órakor: EGY HOL­LAND JAVA SZIGETÉN. Dupla hely­árú! Kétrészes, színes holland film. Baja Uránia mozi: fél 4. fél 6 és 8 óra­kor: AMOKFUTÖ. 14 éven aluliaknak nem ajánlott! Színes lengyel film. Központi mozi: 4. 6 és 8 órakor' PO­GÁNY MADONNA. II. helyárú! Szí- nrs líiagvar bűnügyi fllmvigjáték. HÍREK ° HÍREK MÉG EGYSZER KÖSZÖNÖM Talán magánügy. Mégis le keli írnom. Kis gyermekeimet orvoshoz vittefn. A rendelésről azonnal a gyógyszertárba siettem. Otthon nem néztem meg, mennyi pénz van nálam. Sajnos, csak a pénztárnál derült ki, hogy jóval kevesebb a szükségesnél. Nagyon kellemetlen helyzetbe kerültem. Mögöt­tem sorban álltak az emberek. Hirtelen semmi magyarázat nem jutott eszembe. De a pénztárosnő kedvesen felajánlotta, saját pénzéből kiegészíti a hiányzó összeget. Azt nem mondhatom, hogy „így is lehet”, mert ki kívánná ezt. De ne­kem ott nagyon jólesett ez az emberi magatartás, melyet a kecskeméti szé- chenyivárosi gyógyszertárban tapasztaltam. ^ A. R. NAPTAR 1982. február 19. Péntek Névnap: Zsuzsanna Napkelte: 6 óra 44 perc Napnyugta: 17 óra 13 perc Holdkelte: 3 óra 58 perc Holdnyugta: 12 óra 47 perc NÉVTÁR Ma a Zsuzsannákat éltessük. A hé­ber Sosanna nevet a biblia görög és latin fordításai Susanna alakban vet­lek át. ebből lett a magyar kiejtés. A héber név jelentése; liliom, A Zsu­zsannákkal osztoznak február 19-én az Annák, a Borbálák, a Borbások, a Budák, a Kabosok, a Konrádok. a Kunók, a Kürtök, a Manszvétok, az Oszvaldok, az Ozsvátok és a Zsuzsák. AZ IDŐJÁRÁSRÓL A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelenti: február 17-én a középhőmérséklet mínusz 1,4 (az 50 éves átlag mínusz 0,1), a legmagasabb hőmérséklet plusz 4,1 Celsius-fok volt, a nap 6 órán át sütött. Tegnap reggel 7 órakor mínusz 4,8, 13 órakor mínusz 2 Celsius-fokot mértek. Legalacso; nyabb hőmérsékletként mínusz 4.8 fo­kot mutatott a hőmérő. A légnyomás 1026 millibar (gyöngén süllyedő) volt. Távolabbi kilátások szombattól— keddig: általában kevés felhő. Főleg a reggeli órákban párásság, köd. Szá­mottevő csapadék nem várható. Leg­alacsonyabb hajnali hőmérséklet álta­lában mínusz 5 fok körül, északkele­ten mínusz 10 fok körül. Legmaga­sabb nappali hőmérséklet 0. plusz 5 fok között. Jelentős mennyiségű, (leg­alább 5 mm) csapadék nem várható. — Megyénk — az országos sajtóban. Közhasznú ’ barátság címmel a Népszabadság csütör­töki számában Rácz T. János ecseteli a kecskeméti Magyar- Szovjet Barátság Tsz és két szov­jet katonai alakulat, illetve a krí­mi testvérmegye Voszhod közsé­gében levő Rosszija kolhoz kö­zötti szoros baráti és szakmai kapcsolatot. Az e heti Szabad Földben Ahogyan az élet megkö­veteli cím alatt a tiszaalpári Ti- szatáj Tsz jövedelmezővé tett szarvasmarha-tenyésztési ága­zatáról olvashatunk cikket. Be­mutatja a kecskeméti Szórakaté- nusz Játékmúzeumot és -Mű­helyt az Ifjúsági Magazin februá­ri és a Pajtás című hetilap teg­napi száma is. Az utóbbiban meg­jelent írás szerzője: Borzák Ti­bor. — Csütörtöki vízállások. A Du­na Paksig alacsony, lejjebb kö­zepes vízállású. Tegnap Duna- földváron 222 (31 százalék), Pak­son 300 (33), Baján 450 (41), Mo­hácson 470 (43) centiméteres vi­zet mértek. A Tisza Tiszafüred és Szolnok között árad, máshol apad, alacsony vízállású. Szolno­kon 10 (24), Csongrádon 18 (29), Szegeden 125 (31) centimétert mutatott a vízállásjelző. A folyón Tokajig megszakításokkal torlód­va áll a jég, lejjebb jégmentes a — Engedelmcsségi tanfolyamot indít március 6-án délután fél négytől az ebtenyésztők egyesü­letének spaniel-szakosztálya. A tanfolyamra őrző-védő és koto­rékfajtákat nem vesznek fel. Ugyanott ringdresszúrát is tarta­nak. Jelentkezés Árky Bélánál, a 325-400-as telefonon. — NEMCSAK PROPAGAN­DA. A Bács-Kiskun megyei Ide­genforgalmi Hivatal bajai kiren­deltségének kirakatában a dél­utáni és esti órákban diavetítés­re lehetnek figyelmesek az arra- járók, A naponta más és más tájak bemutatásával az iroda nemcsak utazási kedvet csinál, hanem ismereteket is terjeszt. (Vukováry Bea leveléből.) — Lengyel törlesztés. Az 1981. évi lengyel adósságok után ese­dékes kamatok összege 350 millió dollár. A nyugati hitelező ban­kok ennek törlesztésétől tették függővé a tavaly esedékes 2.4 milliárd dollár adósság átüteme­zéséről folyó tárgyalások folyta­tását. Frankfurti bankszakembe­rek tudni vélik: Lengyelország .még e hét végéig kifizeti a ka­matokat. MEGOLDÁS A falusi orvos várószo­bájában magnetofont1 he­lyezett el a sorukra váró betegek szórakoztatására. Az újdonságot mindenki örömmel fogadta, egy öreg­asszony kivételével, aki így zsörtölődött: — Hányán várakoznak itt, a doktor úr meg foly­ton csak a gitárját penge- ti! (A pozsonyi Üj Szóban olvastuk.) A DEREGLYE NEVE.., / ... Auróra... Csak nem készül valamire a vízügy? — CSAK AZ ISKOLA. 1982. évi összes bevételét — 1 millió 746 ezer forintot — az általános iskola építésére fordítja a Csó- lyospálosi községi Tanács. A ki­vitelezés lebonyolításával a BÁCSBER-t bízták meg. A ki­adások csökkentéséhez számíta­nak a lakosság társadalmi mun­kájára. — Vérfrissítő nyulak. Jó ered­ménnyel zárult Csongrád megyé­ben a mezei nyulak befogása: 9500 tapsifülest tereltek a hajtok a hálókba, csaknem ezerrel töb­bet, mint tavaly ilyenkor. A nyu- lakat Franciaországba, Svájcba, Olaszországba és más nyugat-eu­rópai államokba szállították, az ottani állomány felfrissítésére. — HELYESBÍTÉS. Lapunk feb­ruár 14-i, vasárnapi számának első oldalán megjelent Nőtt a juhállomány című cikkünkben sajnálatos elírás történt. A me­gye juhállománya ugyanis 1980- ban huszonötezerrel növekedett, s 1980. december 31-én — a KSH jelentése szerint — 331,6. ezer da­rab volt. Vigyázat! Fertőzött hús! Tegnapi számunkban felhí­vást tettünk közzé, miszerint a Városföldi Állami Gazdaság bu- gacpusztai egységének területéről, a dögkút mellől veszettségben el­hullott szarvasmarha tetemét (combok, lapocka) ismeretlen tet­tesek eltulajdonították. Az eltűnt, veszettség kórokozójával fertő­zött döghús érintése, az abból ké­szített hústermékek ember vagy állat általi fogyasztása életveszé­lyes. Ismételten kérjük a lakos­ságot, hogy aki az elorzott hús­ról, s az azzal foglalkozó szemé­lyek hollétéről tudomást szerez, a veszélyeztetettek érdekében hala­déktalanul értesítse körzeti orvo­sát, vagy a megyei KÖJÁL-t a 22-100 kecskeméti telefonszámon. SHHHMHMHH PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. . Főszerkesztő: . Sztrapák Ferenc Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat. >.* Felelős kiadó: Preiszinger András igazgató g' Szerkesztőség: Kiadóhivatal: Kecskemét. . : Szabadság tér l a. 6001 Telefon: 20-111 Telexszám : 26 216 bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hírlapkézbcsítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 34,— forint negyedévre 102,— forint egy évre 400,— forint. Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással. Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. 6001 Telefon: 20-466 Igazgató: Ablaka István Index: 25 065 HU ISSN 0133-235 X.

Next

/
Oldalképek
Tartalom