Petőfi Népe, 1981. december (36. évfolyam, 281-305. szám)
1981-12-11 / 290. szám
Visszatérítés új módszer Táviratváltás Olvasóink előtt ismeretés, hogy november közepén nagy erejű és sok kárt okozó természeti csapás érte' szovjetunióbeli testvérme. gyénk, a Krím-terület tengerparti részét. Akkor Bács-Kiskun lakossága és a megye vezetői nevében Roma nv Pál, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának tagja, a megyei pártbizottság első titkára együttérzését fejezte ki abban a táviratban, amelyet V. Sz. Makarenkónak, a Krím területi pártbizottság első titkárának küldött. Makarenko elvtárs a napokban küldött választáviratában köszönetét tolmácsolta a megye dolgozóinak és vezetőinek ezért az együttérzésért, és arról adott tájékoztatást, hogy jelenleg is megfeszített munkával folyik a károk helyreállítása a Krím déli partvidékén. Az izsáki áfész azon kevesek közé tartozik, amelyeket elkerült az egyesülés. Önállóak maradtak, s ha valamiben döntenek, annak kárát vagy hasznát csak az izsá- kiak látják. Ha a számokat nézzük — 8760 lakos és 2650 tag —, azt látjuk, hogy majdnem minden felnőtt lakos tagja az áfésznek, de legalábbis minden családból egy személy. A kérdés persze az: milyen belső tartalom van a számok mögött? Tagsági bázis nélkül egyetlen szövetkezet sem élhet — válaszol Gyallai László főkönyvelő. Nézzük először a tagság anyagi hozzájárulását. A szövetkezeti tagság feltétele a legalább száz forint értékű részjegy jegyzése, az alapszabály szerint egy-egy tag legfeljebb 15 részjegyet jegyezhet, ha kilép a szövetkezetből, pénzét visszakapja. A meg-, határozott célokra fordítható célrészjegyek értéke személyenként maximálisan 150 ezer forint lehet, ennek jegyzése nem kötelező. A célrészjegy felhasználását a küldöttközgyűlés hagyja jóvá — mi főként az árukészlet bővítésére fordítjuk. Most 1 millió 200 ezer forintot tesz ki összességében a célrészjegy-alapunk. Hogy mi ebben a szövetkezeti érdek, az nyilvánvaló. Nem kell hitelt fölvenni, az áfész a lakossági igényekhez igazodva bővíteni tudja az árukészletet, a tag viszont mintha csak takarékba tette volna a pénzét, a kamatnak megfe-. lelő részesedést kap utána. Ezenkívül az év végi eredménytől és az összeg nagyságától függően is részesedik. Pénzét vissza is vetheti, ha szüksége van rá, a célrészjegynél csak a háromhónapos felmondási idő a kikötés. — Ezek a „hitelek” — folytatja a főkönyvelő — azt jelzik, hogy a tagság bízik a szövetkezetben, de ezt bizonyítja az is, hogy a részközgyűléseken 60—70 százalékuk vesz részt. Hogy az állami gazdaságban vagy a Sárfehér Tsz-ben dolgozó tagunk is eljöjjön a részközgyűlésekre, ahhoz az a tapasztalat kell: véleményének súlya van. — Fontos állásfoglalások születnek ezeken a fórumokon, igaz, gyakran hatalmas vitákban — veszi át a szót Barkóczi Lászlóné, szövetkezetpolitikai előadó. Két példát is hoznak arra, hogy legutóbb miben ütköztek a vélemények. A tanácstól bérelt vágóhidat . meg kellett szüntetni: veszteséges volt és nem felelt meg az egészségügyi előírásoknak. A sertéstartó szakcsoport tagjai féltették érdekeltségüket, fenntartással szavazták meg, hogy a soltvadkerti vágóhídhoz tartozzon az áfész. Azóta már kiderült, hogy nem volt okuk aggodalomra. A másik nagy vihart kavaró téma a vásárlási és értékesítési visszatérítés volt. — Az áfész — magyarázza Gyallai László — a tagok vásárlóerejére alapozza működését, a nálunk vásárolt áru után, illetőÜlést tartott Baja város Tanácsa Baja város Tanádsa legutóbbi ülésén felülvizsgálta a hatályos tanácsrendeleteket, elfogadta a tanács 1982. évi munkaprogramját. majd beszámolót hallgatott meg az ifjúsági, a tömeg- és a versenysport helyzetéről. A városi testnevelési és sport- felügyelőség előterjesztéséből megtudjuk, hogy jelentősen megnövekedett a mintegy tízezer főnyi diákság sporttevékenysége. Eredményezte ezt a testnevelési órák' számának emelése, de szerepe van a tömegsport kiszélesítésének is. Az általános iskolások közül sokan vesznek részt a háziversenyékéi n. úttörőolimpiákon, s egyúttal ( ik adják az egyesületi utánpótlás bázisát. A középiskolások 8 diák :sportkör 17 szakosztályába tömörültek, s rendszeresen indulnak a korosztályos bajnokságokon. A főiskolák biztosítják hallgatóik sportolását, s néhány sportágban a tömeg-, vagy a versenysport feltételeit is megteremtették. A dolgozók sporttevékenységének új lendületet adott az 1980- ban megszervezett munkahelyi olimpia. De még mindig kevés a rendszeresen sportolók száma. A gyárakban, üzemekben kiírnak időnként házibajnokságokat, de a munkahelyek ritkán kezdeményeznek. A város versenysportja — amelynek szerkezete már korábban kialakult — megfelel a település jellegének, lehetőségeinek. Elsősorban az utánpótlás nevelése a feladat, de emellett vannak figyelemre méltó, országos és nemzetközi szintű eredmények, versenyzője. Elsősorban a város kiemelt egyesületében, a Bajai SK- ban, valamint a Vízügy SC-ben, amelyik a vízi sportágak gazdája. A sportlétesítmények száma az elmúlt évtizedben jelentősen megnövekedett — most épül a fedett uszoda — de az új sportcsarnokok és tornatermek sem tudják kielégíteni teljés mértékben a szükségleteket. A beszámolót a testület elfogadta, majd személyi kérdésekben döntött. Albert József 41 évi igazgatási munka után nyugállományba vonul, helyére Zolotnai Gyulát nevezték ki a termelési és ellátásfelügyeleti osztály vezetőjévé. A tervosztály vezetője Gonda Péter lett. V. T. Megalakult MŰSOR: a Magyar Meteorológiai Társaság Iplg kecskeméti csoportja művelődési központ A MTESZ Bács-Kiskun megyei Szervezetének 24 tagegyesületeként alakult meg csütörtökön Kecskeméten a Tudomány és Technika .Házában a Magyar Meteorológiai Társaság kecskeméti csoportja. Az ülésen dr. Szász Gábor, a társaság elnöke szólt a negyedik vidéki csoport létrehozásának fontpsságáról, az éghajlatismeretek termelésbiztonsági szerepéről a mezőgazdaságban. A kecskeméti csoport működésével még szervezettebbé válhat az agrometeorológiai 'kutatás és közreadás. Együttműködve a helyi felsőfokú intézményekkel, kutatóállomásokkal, termelőüzemekkel, kidolgozzák majd a Homokhátság kertkultúrájának agrometeorológiai tényezőit, s pontosítják a fagyzugos helyeket, segítséget nyújtanak kutatásaikkal a talaj- és a levegőszennyeződés elleni védelemhez. Évenként rendszeresen ismertetik megfigyeléseiket, tudományos eredményeiket. 1981. december 11. 9—13 óráig Honismereti fórum JATE-NAPOK 15 órakar A diákélet a szociológia tükrében Előadó: Dr. Gábor Kálmán szociológus 16 órakor Történelmi írásbeli megoldása Vezeti: Szigeti Csaba 17 órakor Szóbeli próbafelvételi magyarból és történelemből Vezetik: Rákos István és Szigeti Csaba 19.30 órakor Bemutatkozik a Szegedi Amatőr Filmstúdió ELŐZETES 12-én 15 és 19 órakor Fényes Szabolcs: MAYA (Revüoperett 3 felvonásban) Jegyek korlátozott számban még kaphatók KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ 1981., december 11. A TANÍTÓNŐ Ödry-bérlet KELEMEN LÁSZLÓ SZÍNHÁZ Nagypapa látni akar benneteket O. P. GY-bérlet MOZI 1981. december 11., péntek VÁROSI MOZI: fél 4 órakor! VÜK Színes magyar rajzfilm háromnegyed 6 és 8 órakort A ZSARNOK SZIVE, AVAGY BOCCACCIO MAGYARORSZÁGON II. helyárú! Csak 18 éven felülieknek! Színes magyar—olasz film ARP AD MOZI: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor! PIROS PULÓVER Színes, magyarul beszóló francia film Értesítjük kedves nézőinket, hogy Kecskeméten tatarozás! munkálatok' miatt a MESEMOZI, a STÜDIOMOZI, az IDEGENNYELVU FILMEK MOZIJA a Várost mozi épületében nem tart előadást. RAJZOK A NYOMDÁBAN • A Petőfi Nyomda képzőművészeti klubja és Kner Imre KISZ- alapszervezete hat fiatal alkotásaiból rendezett kiállítást. Forgó lm. re, Ugray Zsuzsa, Horváczy Géza, Sztánóczki Erzsébet, Halasi László' és Sápi Csaba grafikái és linómetszetei csütörtöktől. az irodaépület folyosóján láthatók. szerint leg a nálunk leadott sertések értéke után az év végi eredménytől függően, visszatérítést kaptak. Ez tavaly ezer forintonként 3,50 volt, összességében 400 ezer forint. Mondani sem kell, hogy mennyi adminisztrációval járt a vásárlási könyvekbe bevezetni a' megvett áruk értékét, s az is természetes, hogy sokan lemondtak róla, ha csak kisebb összeget kellett beírni — vagy, ha hosszú sor várakozott. Néhány példa arra is . volt, hogy a vásárlási könyv sokszorosan nagyobb összegről szólt, mint amennyi feltételezhető jövedelme összességében volt a tagnak. A gyakorlat miatt sokan zúgolódtak, de nem tudtak mást javasolni. Az áfész vezetői Heves megyébe mentek tapasztalatcserére. Az ott hallottak és a részközgyűléseken elhangzott vita alapján vezették be ez évtől az új módszert. — A tagsági érdekeltségi alapnak egy részét fordíthatjuk erre a célra — mondja Barkóczi Lászlóné. — Az összeg hatvan százalékát egyenlően elosztjuk az izsáki lakóhelyű tagok között, a napi- cikkvásárlást nem kell tehát veT zetni. Húsz százalékot az 500 forinton felül vásárolt tartós fogyasztási cikk értékének arányában térítünk vissza — ezt ugyanis előzőleg tételesen beírják a könyvbe —, húsz százalékot pedig a vásárolt termény és leadott sertés értékének arányában kapnak a tagok. K. K. Jól vizsgáztak a bizalmitestületek Tegnap Kecskeméten a szak- szervezeti székházban ülést tartott az Építő-, Fa- és Építőanyagipari Dolgozók Szakszervezetének megyei bizottsága. A testület elnökének, Szakáll Jánosnak megnyitó szavai után Kun Lajos megyei titkárhelyettes beszámolt az ÉFÉDOSZ-hoz^ tartozó tizenhat vállalatnál, .illetve gyárban működő bizalmitestület tevékenységének tapasztalatairól. Ismeretes, hogy ezeket a testületeket a múlt évi szakszervezeti választások al-' kaiméval hozták létre, s a munkahelyi demokrácia kulcsszerepet betöltő fórumai. A jelentés szerint az építőiparban pozitívan hatott a szakszervezeti munka színvonalára, tartalmára az új szervek ténykedése. Nagy felelősséggel tárgyalták meg az új kollektív szerződéstervezeteket, s hoztak róluk döntést. Ahhoz, hogy a testületek a jövőben még jobban szolgálhassák a társadal- mi-gazdasági-politikai célokat, sok helyütt tovább kell képezni a bizalmiakat, a gazdasági vezetőkben pedig erősíteni kell a hajlandóságot a partneri kapcsolatok kiszélesítéséhez. A megyebizottság ülésén jelentés hangzott el az üdültetésről is. Nyugdíjasok köszöntése A Bács-Kiskun megyei Vendéglátó Vállalat több, mint száz nyugdíjas dolgozóját köszöntötte a napokban Kecskeméten, a Hírős Étteremben rendezett találkozón Széli István, a vállalat igazgatója. Az évenként immár hagyományosan megrendezett és barátinak mondható összejövetelen a meghívottakat ajándékokkal, virágcsokorral üdvözölték, majd bőséges és ízletes vacsorát tálaltak nekik. Az estét hangulatossá tette a Propeller együttes vérpezsdítő muzsikája, amelynek hatására sok nyugdíjas táncra is perdült. UTAZZUNK ECVÜTT! ^ SZILVESZTER A MAGAS-TÁTRÁBAN Utazás autóbusszal. Félpanziós ellátással. Részvételi díj: 1670,— Ft Jelentkezés és felvilágo. sítás: Kecskemét, Kéttemplom köz 9. Telefon: 20-357. Telex: 26-479. 2330 EZ NEM IGAZ! Féltett kincsként őrzöm (gyógyszereimet tartom benne) a Magyar Édesipari Vállalat Budapest Csokoládégyára egyik termékének, a citrom és narancs ízesítéssel, pektinnel készült gyümőlcskocsonyának — magyarul: zselének — a dobozát. Nem is a kíváncsiság űzött, csak véletlenül tévedt rá pillantásom a dobozon található alábbi feliratra: „Minőségét megőrzi ünnep után 19 napig*’. Több mint fél évszázados fennállásom alatt számos „rejtjeles” felhasználhatósági feltüntetéssel találkoztam már, kezdve a fóliába beütött titokzatos számoktól egészen addig, hogy a gyártás, vagy a fogyasztás időpontja végképp hiányzott. A zselétől azonban megállt bennem az ütő. Mert hát mi az, hogy „ünnep után”? Hiszen ünnep az újév, a húsvét, a karácsony; ünnepeljük történelmünk fordulóit; sőt, ha valaki még abban a cipőben jár. olykor azt is elkurjantja: „Ünnepnap van minálunk, ha te eljössz hozzánk”, vagy „Ha csak látlak, nekem ünnep” ... Ha ez az utóbbi ifjonc eléggé kitartó és rámenős, számára még az ezredfordulókon is friss lesz a zselé! No, nem, ilyen nincs, ez nem igaz, ilyet ne is próbáljanak az agyamba betáplálni! Egyébként, aki elsőként megfejti a zselé minőségmegőrzésének határidejét, annak határidőn belül tisztelettel felajánlom a szóban forgó dobozt. —a —r NAPTAR 1981. december 11«, péntek Névnap: Árpád Napkelte: 7 óra 22 perc. Napnyugta: 15 óra 53 perc. Holdkelte: 16 óra 20 perc. Holdnyugta': 7 óra 02 perc. NÉVTÁR Ne feledkezzünk meg ma az Árpádokról. Nevüket a XIX. században Árpád fejedelem (i. sz. 889—907) tiszteletére a régi magyar Árpa személynévből újították fel. Származtatják ezenkívül az iráni Aripata névből is. December 11-én ünnepelhetnek még a Damázok, a Dánielek, a Detrék, a Szabinok és a Tonuzóbák. AZ IDŐJÁRÁSRÓL A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelenti: december 9-én a középhőmérséklet 5,6 (az 50 éves átlag 1,3), a legmagasabb hőmérséklet 8,4 Celsius-fok volt. 9,2 milliméter csapadék hullott. Tegnap reggel 7 órakor mínusz 0,7, 13 órakor mínusz 0,7 Celsius-fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 2,5 Celsius-fok volt. — A HERVAY GIZELLA Száműzött szivárvány című verseskötete alapján készített műsorral mutatkozik be pénteken este fél, 8-kor a Budapesti Műszaki Egyetem Szkéné Színházában a lakiteleki Petőfi Sándor művelődési ház irodalmi színpada. — Orvosmeteorológiai előrejelzés. Az elkövétkező napokban több hullámban különböző nedvességtartalmú és hőmérsékletű légtömegek érkeznek hazánk térségébe. A változékonyságot minden bizonnyal a hideg- és melegfrontra érzékenyek egyaránt észreveszik. Jó tanács azoknak, akiknek nincs lehetőségük kirándulásra: a tartós, kiadós séta kellemes, frissítő hatású, a gyakori gyógyszerfogyasztás nem indokolt, zsíros, nehéz ételektől mentes étrend ajánlatos. Ismeri Az anya így szól a lányához: — Nos, te az Ottót szereted, ugye? — Igen anyuka, képzeld, mindig egérkémnek, nyuszikámnak, galambúcs- .kámnak nevez. —f A, ezt a fajtát jól ismerem — legyint az anya —, később aztán megváltoznak, egyre nagyobbak lesznek az állatok ... (A Quick-bői ollóztuk.) — CB-KLUB ALAKUL. A Megyei Művelődési Központ természettudományi stúdiója december 13-án, vasárnap délelőtt 10 órakor tartja a CB-rádiósok megyei klubjának alakulógyűlését, melyre minden CB-tulajdonost és érdeklődőt szeretettel várnak. A találkozási csatorna" ebben az.idő- pontbaft: AM—14 és USB—31. — Hajósok figyelmébe! A KPM Hajózási Felügyelete és a Dunai Vízi rendészeti Rendőrkapitányság értesíti a kishajó-vezetőket, hogy vízijártassági igazolványok és vizijármű-vezetői engedélyek 1982. január 1-ig érvényesek. Az okmányokat kérelemre — melyet a KPM Hajózási Felügyeletére (1366 Budapest, Pf. 58.) kell megküldeni — 1982. január 31-ig kicserélik. További felvilágosítás ugyanitt (Bp., V., Apáczai Csere János u. 11., telefon: 180— 212) kapható. * Javítják a déli telefonvonalakat A szerda éjszakai hóvihar és, a lezúduló nagy mennyiségű csapadék megrongálta a telefonhálózatot a megye déli részén. Legsúlyosabb a helyzet Madaras és Katymár között, ahol két kilométer hosszan dőlt ki az oszlopsor, de megszakadtak a helyközi, úgynevezett interáramkörök Bácsalmás környékén, Kalocsa és Baja, valamint Baja és Herceg- szántó között is, ‘Jánoshalmán pedig a helyi vezetékrendszerrel van baj. Teljesen azért egyetlen településsel sem szakadt meg a távbeszélő-kapcsolat, viszont a tömeges hívásokat csak kerülőúton, tehát a szokásosnál lassabban, nagyobb várakozási idővel tudja lebonyolítani a posta. Egyébként a Bács-Kiskun megyei Távközlési Üzem 60 dolgozója munkálkodik a hibák elhárításán: ígéretük szerint vasárnap estig mindenütt helyreáll az összeköttetés. Bolgár szövetkezeti küldöttség A SZŐ VOSZ meghívására hazánkba érkezett bolgár szövetkezeti delegáció — melynek tagjai a fogyasztási szövetkezetek közötti együttműködés formáit, módszereit, valamint a Skála- COOP-rendszert tanulmányozzák — tegnap Kecskemétre látogatott. A vendégeket Ispánovits Márton, a MÉSZÖV elnöke fogadta és tájékoztatta az áfészek Bács-Kiskun megyei tevékenységéről, majd munkatársai elkalauzolták őket az Alföld Áruházba, az UNIVER ÁFÉSZ hetényegy-' házi konzervüzemébe és városközponti ABC-üzletébe. • Október közepe óta hetente átlagosan 2500 kisliba látja meg a napvilágot a kecskeméti Magyar —Szovjet Barátság Tsz- keltetőüzemében. Az újszülötteket a tagoknak és a szövetkezet szakcsoportjának adják, ki, nevelésre. Az igazi keltetés azonban csak január második hetében kezdődik: május végéig szerződés szerint összesen mintegy 180 ezer naposlibát küldenek a nagyüzemekbe ... — Megyénk — az országos sajtóban. A csütörtöki Népszavában a tompái Kossuth Tsz,szántóföldi kertészetében végrehajtott harmincmillió forintos fejlesztésről, a termelési önköltség fokozatos emelkedéséről számol be Deáki László, és megkísérli föltárni az ágazat 1975 óta zsugorodó nye. reségének, illetve tavalyi, négy-* millió forintos veszteségének okait, A cikk’címe: Zöldséggondok Tompán. Ugyanebben a lapszámban Tájkép, sok szeméttel címmel a Kecskemét határában az E5-ös főutat szegélyező nyolchektáros szeméttelep látványán szörnyülködik — tegyük hozzá: joggal i— a glosszaíró. PETŐFI N£PB A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának pl napilapja. Főszerkesztő:, dr. Weither Dániel Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Preiszinger András igazgat* [£§ Szerkesztőség: Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér l/a. 6001 Telefon: 20-111 Telexszám: 26 216 bmlv b Terjeszti a Magyar Posta raj Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 34,— forint. EB negyedévre 102,— forint egy évre 400,— forint. Készült a Petőfi Nvomdában gs5i oőszét rotációs eljárással. Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. «1001. Telefon: 20-4M Igazgató: Ablaka István Index: 25 065 HU ISSN MM—MSX.