Petőfi Népe, 1981. december (36. évfolyam, 281-305. szám)

1981-12-01 / 281. szám

1981. december 1. • PETŐFI NEPE • 3 Rémen mindenütt ég a villany... MAR-MÁR felhagyunk a re­ménnyel, hogy Rémen ebédelünk. A vendéglő, ahová betértünk, semmi jóval nem kecsegtet. Nem­hogy főtt étel nincs, de még egy árva zsemlével se tudnak szolgál­ni. Konyhai zörejek helyett in­kább sűrű koccintgatás jelzi a dél közeledtét. — Ebédelni szeretnének? Azt odaát lehet, a túloldalon — iga­zítanak el bennünket a vendég­lőben. A túloldalon nyitott kapu. Táb­la, vagy nyíl sehol. Végül is az orrunk után. megyünk. Az* udva­ron át, egy meglepően tiszta és tá­gas étterembe jutunk, amelyet — először azt hittük — idegenfor­galmi célokra tartanak fenn. De nem! Az étterein a rémi tsz-é. A mai ebéd: grízgaluskaleves, töltött hús és birskompót. A 400 ADAGOS KONYHÁNÁL túlnyomórészt előfizetők veszik át az ételt a szakácsnő kezéből. Szö­vetkezeti dolgozók, szakmunká­sok, fiatalok, egyszóval helybe­liek, akiknek a termelőszövetke­zet építtette ezt a kitűnően‘be­rendezett étkezdét. A tanács 400 ezer forintot adott a kiadásokhoz, és ennek fejében falugyűlést, meg más tanácskozást tarthat az ebédlőben, mint -azt hamarosan megtudjuk. Az 1600 lakosú kisközség első számú gyarapítói a szövetkezet és annak szorgos tagjai. A tsz-ben jól keresnek. Ezt helyezi mindjárt mondanivalója élére Nagy Vencel vb-titkár, amikor ebéd után a falu életéről, sikereiről kérdezzük őt.- — A KÖZÖS segíti a háztájit, és viszont. Jól együtt gazdálkod­nak — mondja a vb-titkár. — Ezt úgy értem, hogy a tagok a tsz-től kapnak csirkéket háztáji felneve­lésre. A tápot ugyancsak a közös gazdaság adja nekik, ök a mun­kájukat „teszik” hozzá, gondozzák a baromfiakat, s ha minden jól megy, öthavonként egy család megkeres ezzel 15—20 ezer forin­tot. A paprikatermesztésről, s a sertéstartásról még nem is beszél­tem ... Nem állnak rosszul. Ezt tanúsít­ják Nagy Vencel szavai. 1979-ben 17 családi házat építettek Rémen. Azóta valamivel kevesebbet, de nem azért, mintha nem telt vol­na többre. Ennyi kellett. Rémi sajátosság, hogy cifrálko- dó ház úgyszólván nincs. Egysze­rűen és célszerűen építkeznék az általában 350—400 négyszögöles, telkeiken. S mi újság a kerítéseken kívül? Az utóbbi esztendőkben a falu sokat változott. Nemcsak egy mintaétterem írható a javára. Pár éve három csoportosra bővítették az óvodát, ahová ma már hetven gyerek jár. Közülük harmincket- ten napközis ellátást kapnak, ami viszont a szövetkezeti (községi) étkezde nélkül nem volna lehet­séges. így kapcsolódik egymásba egyik .érdek a másikba, aminek másik kifejező mutatója a tava­lyi társadalmi munka, kétmillió forint értékével! A fejlődés mindennapos, mond­hatni folyamatos. | Eredménye, hogy száznyolcvaban — család­tagjaikkal V- ma már saját gép­kocsival utazhatnak a közeli Ba­jára, vagy máshová. Fejlődik — formálódik — a rémi ember is. öt éve nincs birtokháborítás a köz­ségben, s a kisebb szabálysérté­sek száma sem több évente tíz­nél. • NOVEMBER 7. kétszeresen is jeles nap volt Rémen. Az ünne­pet az tette még inkább ünneppé,' hogy 200 méterre a falu szélétől, Hatrongyoson akkorra befejezték a tanyák 1 villamosítását. Attól fogva Rémen mindenütt ég a vil­lany. K—1 • Az óvodások vidáman játszanak. (Pásztor Zoltán felvételei) Falvaink jelene és jövője kapacitása épphogy az ivóvíz­ellátáshoz elég — ez a feltétel il­luzórikussá tette a terv széles körű megvalósítását. Nem is be­szélve arról, hogy ennyi szenny­vizet már nem lehet deríteni, el­vezetéséhez csatornarendszer kel­lene, amire a településfejlesztés elképzelései szerint is csak a tá­voli jövőben lesz lehetőség. A falu azonban nemcsak a vá­rosiasodásra vonatkozó elképzelé­sek miatt veszített sajátos vonz­erejéből. Elérte a környezetszeny- nyeződés is, A fokozódó műtrá­gyázás például rontja az ivóvíz minőségét. A ma még sok he­lyütt használt ásott kutak vizé­nek nitrit-, nitrát- és klorid- szennyeződése már olyan mérté­kű, hogy előidézhetőjévé válhat az elsősorban a csecsemőkre ve­szélyes methemoglobonémia nevű betegségnek, ami a vér csökkent oxigénfelvevő képességével jár. Az állattenyésztésben a szako­sított telepek szennyvize okoz goiidot. Ebben a nagytömegű szennyvízben a biológiai öntisz­tulás hiányában akár egy évig is elélhetnek a súlyos fertőzést oko­zó szalmonellatörzsek. A fertő­zési .lánc megszakításához mes­terséges fertőtlenítőket kellene beiktatni; ezek a beruházási költ­ségek 25—40 százalékát emészte­nék fel. Ámbár talán ezzel kap­csolatban nemigen van helye, az anyagiak fontolgatásának. i Milyen tehát falvaink jövője? Egyelőre nem tudni, | de alakítása rajtunk múlhat. (bonyhádi) rületfejlesztési meggondolások azonban a falvak városiasodásá­nak alapjait kívánják 'lerakni, ezért a laksűrűség növelésével egy későbbi gazdaságos közművesítés és úthálózat létesítésének lehető­ségeit kívánják piegteremteni. Más kérdés, hogy egy jó esetben is csak évtizedek múlva valóra váló elképzelés ma funkcionális gondokat okoz, •Az építészek persze megpróbál­ják az állattenyésztés és a tele­pítésfejlesztés igényeit összeegyez­tetni. Olyan gazdasági- épületeket terveztek, amelyek a nyárikony­ha, a szín stb. mellett magukban foglaltak egy higiénikus, zárt is­tállót is. Csakhogy ezek az épü­letek egyrészt nagyon drágák vol­tak, másrészt az összkomfortos istállóhoz napi két-három köbmé­ternyi víz kell, márpedig — mi­vel sok helyen a törpevízművek Mi a falu? Nincs rá pontos közigazgatási meghatározás. A leghivatalosabb, amit kita­láltak erre a településformára: falu az, ami nem város. Ez persze óhatatlanul magában foglalja a falu vélt fejlődésének irányát; a városiasodást, a várossá alakulást. Nem utol­sósorban ennek hatására a falusi fiatalok a modern élet ideálját csak a nagyvárosokban vélik megtalálni. Pedig „a falusi élet valódi ér­tékeit kell kombinálni azokkal a komforttényezőkkel, amelyeket a nem paraszti generáció ma még csak a városi életformában re­mél vagy vél megtalálni'’. Ennek a — Magyar Agrártudományi Egyesület legutóbb Keszthelyen rendezett falufejlesztési konferen­ciáján megfogalmazott — prog­ramnak első része: az út. Hiányoznak a bekötő utak, a falusi utak zöme kiépítetlen.. Sok kqzségben, ha esik az eső, nem lehet gyalog közlekedni. Ezért in­kább nem mennek ki házaikból az emberek. Ném öltözködnek rendesen, hiszen egy elegáns kosz­tümhöz, vagy öltönyhöz nem il-. lik a gumicsizma. Még a busz­megállóhoz sem lehet eljutni. Egy- egy esős nap tehát a teljes bezárt­ság érzetét kelti a falulakókban. Utak kellenek tehát, de ha a falu kizárólag állami beruházásból épülő utakra vár, az eddigi épí­tési ütem alapján körülbelül 500 év kellene a 'teljes falusi belső úthálózat kiépítéséhez. Olcsó meg­oldásokra van tehát szükség. An­nál is inkább, mert ezek a belső, úgynevezett lakóuták nincsenek olyan megterhelésnek kitéve, mint például az autópályák. Erre a célra kitűnően megfelel olyan olcsó anyag, mint a bányakavics, .a kőbányameddő, sőt az egyéb­ként környezetszennyező ipari melléktermék, a pernye is, ami­ből jnésszel keverve, lassan kö­tő, betónszerű képződmény lesz. Az időjárás viszontagságainak el­lenálló úthálózat amellett, hogy megkönnyíti a falusiak életét, a falut is. elérhetővé teszi. Nem­csak a különböző szolgáltatások, nemcsak a kényelmesebb, nyu- godtabb lakhelyet keresők, ha­nem például az idegenforgalom számára is. Persze, a falu korántsem üdülő­hely csupán, ahol — legalábbis az idegenforgalmi idényben — gyöngyös pártában és árvalány- hajas kalapban járnak az embe­rek. Mindenekelőtt lakóhely, még­pedig a' fér'ország 'lakhelye. Soi­A hagyományos falusi házak az út két oldalára füzérszerűen épül­tek. Az utcára oromzattal néző házakat az istállók, ólak, színek és konyhakertek követték. Szak­nyelven szólva, a lakó és üzemi funkció átfedte egymást. Már a két háború között elkezdődött, később pedig a falun, de nem a mezőgazdaságból élő lakosság számának gyárapodásával fel­gyorsult az átépítés. A hosszú nyeregtetős házak helyett megje­lentek a kocka alakú, sátortetős, villaszerű épületek. Az j új tucat­házak építése azonban! nemcsak esztétikai gondokat okozott. Erő­teljesen gátolta a ház körüli me­zőgazdasági tevékenységet is. És ez a másik fő gond. Az építési előírások szerint ugyanis csak a lakóháztól 16 mé­ternyi távolságra lehetett állat­tartó épületeket, emelni. Ez az 5 méteres kötelező előkertet, a 10 méteres lakóházmélységet. és a szomszéd. telektől való hárommé­teres távolságot figyelembe véve azt jelentette, hogy, az istállókat csakis az átlag 35 méteres hosz- szúságú- telek egy méter széles sávján lehetett felépíteni. Ilyen szűk helyen pedig legfeljebb ny.u- lak férnek el. A 35 méteres telekmélység ma­gyarázatra szorul. Ha az építési előírások ilyen aggályosak, felve­tődhet a kérdés, miért nem na­gyobb teíken építkeznek? A te­féle igényt és lehetőséget kell te­hát az építészetnek, mondhatni a falutervezésnek .összehangolnia. A maradandó értékeket olyan, a mai élet igényeit kielégítő környezet­be kellene illeszteni, amely új for­májában ' is megőrzi a falusias hangulatot. Rétegek és A KISZ KÖZPONTI BIZOTT­SÁGA egyik legutóbbi ülésén fog­lalkozott a rétegtanácsok megala­kításával. Apropónak ennyi is elegendő ahhoz, hogy az ifjúsági szövetség rétegpolitikaí tevékeny­ségéről szóljunk. Valójában a té­ma mindenkor aktuális, hiszen a mozgalmi élet állandó jellemzője a rétegek szerinti differenciálás. Egyszerűen azért, mert az ifjúság, a KISZ-tagság korántsem homo­gén, más az érdeklődése. felké­szültsége például a szakmunkás­tanulónak és a mérnöknek. Ami az egyiknek túlságosan bonyolult, a másiknak untató közhely. Más­ként él, más kérdések foglalkoz­tatják a még eltartott diákot és a kereső, önálló családot alapító dolgozó fiatalt. Jól tükrözte a különbözőséget a KISZ X. kongresszusa is, amelyen a több mint háromszáz hozzászó­ló többnyire egy-egy réteg céljai­ról, gondjairól adott számot. Még­pedig jó részük a hat szekcióülés valamelyikén. Egységes ifjúsági szervezet és differenciálás: nincs a kettő között ellentmondás? Az ifjúsági mozgalom újjászervezé­séig érdemes visszatekintenünk a válaszért. Az ellenforradalom után, 1957-ben szükségszerűen az egy­ség kapott nagyóbb hangsúlyt. A politikai egység. Akkor sem gon­dolta persze senki sem, hogy. va­lamennyi alapszervezet „unifor­mizáltam’ működhet. Más felada­tokat oldottak meg a diákok, mást a dolgozó fiatalok. Az üzemekben akkor is főként a gazdasági ten­nivalókhoz kötődtek a KISZ ak­ciói, a _tanintézetekben a megíté­lés mércéje, akkor is az volt, hogy ki miként tesz eleget tanulmányi köte­lezettségeinek. Csak a differen­ciálás szervezeti keretei hiányoz­tak. Az akkori tizen-, huszonéve­sek a megmondhatói, hogy e hiány olykor mennyire nehezítette a tartalmi munkát. Megfogalmazód­tak kérdések, feladatok, és ké­sett a válasz, a megoldás. Óhatat­lanul késett, hiszen az általános tennivalók háttérbe szorították a részleteket. Nem jutott rájuk ele­gendő energia, kimunkálásra vár­tak a módszerek, ott is a sablon* érvényesült, ahol sajátos, csak egy bizonyos rétegre érvényes megoldást kellett volna keresni. Persze, sok múlt az alapszer­vezeteken, a választott tisztség- viselőkön, a kezdeményezőkészsé­gen. Bizonyos azonban, hogy az évek múlásával felhalmozódtak a jogos igények. Az ifjúsági szövet­ségnek különféle kívánságokra kellett reagálni. A feladatok 'meg­határozásakor is figyelembe kel­lett vennie a rétegsajátosságokat. Csak utalásként: a központi ak­cióprogramok jó néhány éve már külön fejezetet szentelnek az alapvető ifjúsági rétegeknek. És megfelelő fórummá váltak a' ré­tegtanácsok. Javaslatok, elemzé­érdekek sek jelzik munkájuk eredményes­ségét. Az egyik központi bizott­sági ülésről kiadott közlemény szerint a frissen alakult tanácsok első teendője, „...hogy az intéző bizottságnak az egyes rétegtaná­csok feladat- és hatáskörére vo­natkozó elképzeléseit vélemé­nyezzék”. Mint ismeretes, a ré­tegtanácsok tagjainak egy ré­szét a KISZ-szervezetek közvetlen javaslatai alapján bízták meg. Azaz: a KISZ Központi Bizottsá­ga áttételek nélkül is kap jelzé­seket a tagságtól, ülésein pedig rendre napirendre kerül egy-egy ifjúsági réteg helyzete. A CÉL VILÁGOS: valamennyi KISZ-alapszervezet olyan progra­mot alakítson ki, amelyet a- tag­ság magáénak vall. Mellőzzék a formális vállalásokat, vegyék te­kintetbe a KISZ-tagok felké­szültségét. teherbírását, érdeklő­dését. Mindenütt elérték már , e célt? Ha unalomba fulladó tag­gyűlésekre gondolunk, ha felidé­zünk papírosízű előadásokat, ha a passzív KISZ-tagokat próbáljuk összeszámolni — melyik alapszer­vezetnek hány százalékát alkotó ják vajon? —, akkor a válasz nyilvánvaló. Elérhető-e egyáltalán az optimális állapot? Több okaol - sem. Részben azért nem, mert a KISZ-tagság folytonosan cserélő­dik. újabb és újabb korosztály ta­nulja a szervezeti életet, ismerke­dik politikai fogalmakkal, a poli­tizálás gyakorlatával. Másrészt a fejlődés velejárója, hogy a megol­dott! feladatok helyébe újakat te­remt a valóság. Nincs minderre hathatós recept. Ami korábban bevált, mára elavult. Példával il­lusztrálva: bő tíz évvel ezelőtt leggyakrabban a közösségi helyi­ségek hiányát panaszolták a fia­talok. Okkal. Aztán — nem kevés anyagi ráfordítással — a legtöbb helyen berendeztek klubokat, ösz- szejövetelekre alkalmas szobákat. Minden megoldódott? A helyisé­gekbe vonzó program kell, a prog­ram összeállításához hozzáértő fiatalok. Vagy: az egyetemi-főis­kolai hallgatók évekig nehezmé­nyezték, hogy az ösztöndíjak nem ■követik költségeik növekedését. Az ifjúsági szövetség szorgalmaz­ta az ösztöndíjak emelését. Meg­történt; az idei tanévtől több pénzt kapnak a hallgatók. Nincs többé anyagi gondjuk, szociális problé­májuk? Hogyne volna. A KISZ X. KONGRESSZUSÁN elhangzott vélemények, javaslatok is bizonyítják, hogy minden ifjú­sági rétegnek van kielégítésre váró igénye. Számontartott igé­nye. A reális helyzetfelméréshez az is hozzájárult, hogy a rétegek sajátosságaira a korábbinál na­gyobb figyelmet fordít az ifjúsági szövetség, következésképpen ér­dekeiket is hathatósabban képvi­selheti. M. D. KÉPERNYŐ Egy nap a múlt hétről Keddre szavaznék, ha a legjobb adásnapot kellene kiválasztanom. Délután szép, érdekes ismeret- terjesztő műsorokat láthattunk, hallhattunk. Az ilyen félórák olyan csöndesen, halkan vonzzák az embert, a képernyőhöz, hogy szinte észre sem veszi. Olyan vál­tozatosan, igenis olyan szórakoz­tatóan tálalnak egy-egy . kort, egy-egy életművet, egy-egy tudo­mányos vívmányt, hogy észrevét- < lenül tanulunk. A Slágerbazár is megfelelt cél­jának. A pórhalmi földfoglalás hiteles történetének első képsorait el­mulasztottam, de így is kijelent­hetem: a Szegedi Körzeti Stúdió egyik legjobb dokumentumfilmje. Az egyik legjobb magyár doku­mentumfilm, amit e tárgykörben vetítettek! Véletlenül egy másik riport készítése közben találko­zott' Bubryák István szerkesztő, Radó Gyula rendező, Kazinczky László operatőr Rácz Lajos nyug­díjas földművessel, a viharsarki Veres Péterrel. Egy gyönyörűen megélt, gyönyörűen megharcolt, gyönyörűen elbeszélt élet ragyo­gott a máskor oly sok töltelékkel megtöltött képernyőn. Megnézet­ném ezt a filmet a fiatalokkal. Többet tanulnának a "magyar >sze- gényparasztság közelmúltjáról, a felszabadulást követő események­ről, mint sok tankönyvből. Meg­nézetném A pórhalmi földfogla­lás hiteles történetét minden tisztségviselővel. Két okból is. A társai nevében nyilatkozó Rácz Lajos munkássága, sok-sok küz­delme azt a példamutató felelős­séget tükrözi, amely nélkül senki sem képviselhet másokat. A ma­gyar nyelv ritka ünnepe is volt ez a keddi félóra. Mennyi találó szóval érzékeltette a változó vi­szonyokat, a változó embereket a földföglalók vezetője. Mindig megtalálta bölcs gondolatait leg­hívebben, legmeggyőzőbben kife­jező stílust. Sorsa sem tanűlság nélküli. Jött az esti mese. Az Onedin családra gondoltam természete­sen. Nálunk a fordulatos, szá­momra kicsit kimódoltnak tűnő cselekmény kelti fel az érdeklő­dést, Angliában a dicső múltnak, nosztalgikus felelevenítésnek is tulajdonítható páratlan sikere. Szívesen emlékezem a Szép ma­gyar tánc-ra és most is jó volt a Stúdió ’81. Az tetszik különösen, hogy nem gyúrnak semmit a ma­guk képére, nem alakítgatják a felvett riportokat, interjúkat sa­ját ízlésvilágukhoz. Csak így volt és lehetett igaz a Márkus László- és a Jancsó Miklós-portré. A népszerű, sokoldalú színész szá­mára a színház, a film, a tévé a szórakoztatás fóruma. Se többre, sem kevesebbre nem vágyik: aki öt nézi, aki őt hallgatja; felejtse el a gondokat, érezze jól magát. Az a típus, aki még fizetne is azért, hogy a pódiumon lehessen, mert a nyilvánosság az éltető ele­me. Jancsó Miklós (rokonszenves nyilatkozatából is tudhatóan) sze­retné megváltoztatni az embere­ket, a társadalmat, a közgondol­kozást. Nincsenek illúziói. Hiány­zik belőle a valamiben hívő, fa­natikusokat jellemző lobogás, fel­fűtöttség, szikrázó indulat. Okos ember, aki tudja helyét, ismeri a viszonyokat, mások befolyásolásá­nak a lehetőségeit, de azt is tud­ja : nem tehet mást. A Mekkora az állam pénztár­cája? a legtévészerűbb műsorok egyike volt, amit mostanában lát­tam. Ügyesen, szellemesen, ötle­tesen tájékozódhattunk az állami költségvetésről. Csak azi di níhetném ki miért ilyen későn ,. .tett Heg: Ta­más rendez. j-.vzáu szórakoztató műsorát? ■ Heltai Nándor # Az ebédlőben.

Next

/
Oldalképek
Tartalom