Petőfi Népe, 1981. október (36. évfolyam, 230-256. szám)

1981-10-31 / 256. szám

1981. október 31. • PETŐFI NÉPE

3

KÉT DÁTUM

1944. október 31. -1956. november 4.

Dátumok. Mindkettő azonos jelentésű: a felszabaduláshoz, illetve a megszabaduláshoz kötődik. 1944-ben a magyar és a német fasizmus takarodott el pátriánkból; 1956-ban a vesztett hatalmukat visszaállítani akarók kísérlete szenvedett vereséget.

KECSKEMÉT. 1944 őszén Keletről nagy tempóban közeledett a front. A németek és a gyengén felszerelt) demoralizált magyar sereg csak hátrálni volt képes. A szovjet hadsereg átlépte az országhatárt és nagy iramban közeledett a Tisza vonaláhok. Itt-ott át is kelt azon. Október 9-én ezek az előőrsök léptek elsőként a megye, majd másnap Kecskemét földjére. De a biztosító hátteret a Debrecen körül dúló csatába kellett átvezényelni. Ezért a Kovtun Vezette 294. gárdahadosztály visz- szavonta előőrseit. Ez időben nagy volt a döbbenet a Duna—Tisza közén, de az országban is. A menekültek áradata lepte el az országutakat. A nép az urak futásának nevezte ezt a rossz lelkiis-. meret diktálta, de hasztalan futást.

Az odébbállt kecskeméti urak egy része visszaszivárgott.' Megpróbálták a „győzelembe vetett hit” látszatát kelteni, s a lakosságban a félelemérzetet táplálni. És intézkedtek. A hadműveleti kormánybiztos arról tárgyaltba Je- venteparancsnoksággal, hogy a 18—48 év közötti katonakötelese- kiet százas csoportokban a Dunántúlra szállítják. Ezzel egyidőber1 határoztak az ipari üzemek, vállalatok, malimok és a konzervgyárak felszerelésének és raktárának evakuálásáról.

Szemérmetlenül hintették a félelmet a felszabadítóktól. De a politikailag értőkbe, a lakosság józanul mérlegelő hányadába reményt öntött a 2. Ukrán Front parancsnokságának röplapokon hirdetett, magyarul szóló állásfoglalása. „A Vörös Hadsereg nem mint hódító jött Magyarországra, hanem mint a magyar nép felszabadítója a német fasiszta iga alól..

A menekülésből visszatért főispán október I2-én nagysietve így nyilatkozik: „Mint a jelentésekből is kitűnik, a helyzet örvendetesen megszilárdult a Du- pia—Tisza közén. Kecskeméten egy nap alatt sikerült ismét mindent beindítani, visszatér az élet a rendes kerékvágásba ...”

Október 17-én ismételt főispá- ni nyilatkozat: „A hivatali apparátust beállítottam ... Iparkodunk minden nehézséget legyőzni és a minimális igényeket kielégíteni. Biztosítani kívánjuk a folyamatosságot is, természetesen olyan körülmények figyelembevételével, amelyek egy kiürített város életének megfelelnek”.

A rosszemlékű polgármester, dr. Liszka Béla, két nap múlva (október 19-én) hirdetményt tesz közzé, meglehetősen bárgyú magyarázattal. „A hirdetmény kifüggesztése tehát nem azt jelenti, hogy a város közvetlen ellenséges támadás előtt áll, hanem csupán azt, hogy a Várost ismételten' közvetlen veszélyeztetheti az ellenséges támadás.”

Az élőbb említett lelkiismeret- furdalás nem volt oktalan. Kecskemét vezetése negyedszázadon át megőrizte ellenforradalmi tartását. A második világháború kirobbanásának évében (1939) minden vezető poszton olyan személyek álltak, akik segítették a németeket támogató kormány intézkedéseit. Katonai vonalon ezt Grassy József, korábban vezérkari ezredes képviselte. Az újvidéki és zsabjai vérfürdőben már kompromittálódott Grassyt 1942 áprilisában egy új hadosztály szervezésével bízták meg. A 13. könnyűhadosztályit a szovjet frontra Indulása előtt a város főterén ünnepélyesen, egyházi segédlettel búcsúztatták. A hadosztály frontra küldésének nagy jelentőséget tulajdonítottak, mert az ünnepi aktuson megjelent Kállai Miklós miniszterelnök, Bartha Károly honvédelmi miniszter, Lukács Béla tárca nélküli miniszter, Szász Lajos államtitkár és Feketehalmi-Czeidner Ferenc altábornagy.

A 13. könnyűhadosztály, amely részét képezte a Jány Gusztáv-fé- le 2. magyar hadseregnek, ugyanolyan szenvedéseken és megpróbáltatásokon esett át, mint bármelyik hadseregé. Grassy hadosztálya júniusban ért a frontra. Kiérkezésükkor törte át a szovjet hadsereg a voronyezsi vonalat, éppen ezért korábban kellett kirakodni. A katonák innen ezer 'kilométert gyalogoltak és a vonalba érés után azonnal harcba vetették őket. A 8100 főből néhány nap alatt 2500 ember vesztette életét, vagy sebesült meg.

A katonai helyzet alakulásából a vak is láthatta, hogy, minden ellenállás hiábavaló, hiszen akkor már az ország keleti és déli részének jelentős területei szabadultak fel. A városvezetők a már köztudott események figyelembevétele nélkül, mint oly sokszor korábban, most is az erőszakhoz, a letartóztatásokhoz folyamodtak. Ezt még a nagyobb babérokért elszegődött^ szélsőjobboldali dr. Kiss Endre államtitkár is meg-' sokallta és intelmet küldött kecskeméti elvbarátainak: ...... amik

or az orosz csapatok Kecskemét kapuit döngetik, maguk még mindig embereket tartanak fogva?”

A letartóztatottak között volt: dr. Molnár Erik, Hegedűs László, Farkas Viktor, Horváth Ádám, Gömöri István, Fejes Pál, Schmidt József, Lajos Imre, Olajos János, Recski István, Kovács Jenő, Sziny- nyei Sándor,. Hajnal József és Panlamarinka /Iván. Néhányukat október 25-én szabadlábra helyezték. A többieket október 31-én hajnali 3 árakor Budapestre, a Mosonyi úti gyűjtőfogházba szállították. A kísérő Zetea» főtörzsőrmesternél levő irat tíz emberről szólt.

A nyilas rémuralom légkörében október 23-án késő este Beregffy- Berger hadügyminiszter aláírásával a teljes kiürítést elrendelő távirat érkezett, amely véglegesen mégpecsételte a város sorsát. Hiába volt a tiltakozások sokasága, a jobb belátásra bírás szándéka, kis csoportban a haladó erők tömörülése, a döntés megmásíthatatlan: a kényszerkiürítési rendelkezéseknek eleget kellett tenni.

A német hadijelentések derűlátóan ítélték meg az akkori helyzetet, miközben ' október 29-én délután a 2. Ukrán Front alárendeltségében az 53. hadsereghez tartozó 2. és 4. gépesített gárda- hadtest csapatai az arcvonal teljes szélességében gyorsan törtek előre és október 31-ig kétszáz helységet szabadítottak fel. A szovjet sajtóiroda október 31-i jelentésében már olvasható: „Csapataink behatoltak Kecskemét városába, ahol utcai harcok folynak.”

November 2-án, csütörtökön a berlini Interinf jelentette: „ ... A bolsevisták egy gépesített gárdahadtest bevetésével mindenekelőtt Kecskemét térségében fokozták erőfeszítéseiket és a várostól kétoldalt sikerült is áttörniük.”

iEgy szabad országrész szabad városában, rendkívüli körülmények között indulhatott az új élet. Hogyan? A városiban mindössze háromszáz ember merészelt meghúzódni. A környéken még tombolt a csata. Még nem ült el a félelem. De a legkisebb nyugalom észlelésekor az emberek előbújtak a környező szőlők kunyhóiból, hiszen mindenkit izgatott az otthona, s a benne levő vagyonkája. December 8-ig 25 632-en váltottak személyazonossági igazolványt. Egy hónappal később a tanyavilágot is beleértve — 44 ezer főt számlált Kecskemét. Szerveződött a közigazgatás is. A polgármester — a szovjet városparancsnok téves informálódása, alapján — Váradi József lett, aki csupán a kereskedelmi - dolgokkal foglalkozott, politikai jártassága egyenlő volt a semmivel. Helyettese dr. Molnár Erik, akit a város polgárai szívesebben láttak volna a törvényhatóság vezető székében. Ezután sorra-rendre megalakultak az ügyosztályok, a városi és tanyai körzetek. Ezeknek nagy jelentősége volt a rend fenntartása, a munkaerő előteremtése és az élelmiszer-beszolgáltatás igazságos intézése szempontjából.

December 13-án folytatta a huszonöt évvel korábban abbahagyott legális tevékenységét a Magyar Kommunista Párt. December 23-án pedig létrejött’ Kecskeméten az MKP Duna—Tisza közi titkársága, amelynek első vezetője Dobó István, majd Safrankó Emá- nuel lett.

December 18-án megalakult a Nemzeti Bizottság, amelyben közrejátszott a Szegedhez való földrajzi közelség is. Az első ülés kimondta: a Nemzeti Bizottság fontos feladata, hogy előkészítse az Ideiglenes Nemzetgyűlésbe küldendők megválasztását. Ez december 17-én zajlott le, melynek eredményeként hét delegátust küldtek Debrecenbe: dr. Molnár Erik, Básti Ágoston, Kovács Jenő, Schmidt József, dr. Révész László, Bállá Dömötör és Faragó Gábor.

És még néhány jó hír a kezdet kezdetéről: az Árpád moziban megkezdődtek az előadások; Szegedről befutott az első személy• A Grassy József szervezte 13. könnyűhadosztály katonái a keleti frontra indulás előtt ünnepélyes esjcüt tesznek.

• A felszabadító szovjet katonák megtisztítják Kecskemétet a fasisztáktól.

vonat, megindult a nagytemplom órája; a Dárdaiitelepen ebédet osztanak a gyermekeknek; kinyitott nyolcvan üzlet; egy hét alatt működésbe lépett a villanyüzem.

A város nehezen heverte ki a háború alatt keletkezett hárommillió pengős kárt. Az időszerű mezőgazdasági munkálatokhoz kevés volt a munkáskéz, a traktor, megcsappant az állatállomány. A polgárőrségnek is csak fütykös jutott az éjjel-nappali szolgálathoz. De azonnali volt az eg&zségügy startja, megnyíltak az iskolák és a jogakadémia.

Az első hónapok hősiessége ily módon kerekedett felül a megrokkant, kiábrándult leikéken és indult meg az á vérkeringés, amelynek manapság részesei vagyunk.

1956. NOVEMBER 4. Tizenkét év múltán azonban egy döbbenetes kísérlet történt arra, hogy visszaálljon/ a régi rend, az embertelenség világa, a földesurak, a gyárosok, a nagypénzű piacku- fárok, a kegyelmesek és méltósá- gosok hatalma.

A szocialista célkitűzések megvalósítása útján bőséggel voltak nemkívánatos történések. 1949-től egy fölöttébb téves felfogás érvényesülése — a mérhetetlenül sok eredménnyel együtt — hibákat, sőt bűnöket is halmozott.

Október 23-ával ugyanaz kezdődött Kecskeméten is, mint az országban, illetve Budapesten. A békés szándékú elégedetlenkedők tüntetését az összeesküvők felkeléssé, ellenforradalommá változtatták.

Az első három nap a megyében nyugodtan telt, de az ellenség lépése nem sokáig váratott maga-' ra. A megyében a pántvezetés az októbert megelőző időben1 bátran nyúlt a kiáltó hibákat jelző problémák megoldásához. Állásfoglalás született az alacsonyabb fokú mezőgazdasági társulások létrehozására, különös tekintettel Kecskemét és a megye kertészkedő jellegére. A népgazdaság teherbíróképességét figyelembe véve, állásfoglalás történt a parasztság terheinek csökkentése érdekében. (A begyűjtés fokozatos megszüntetése, szerződéses termeltetés, érdekeltség a termelésben, az életszínvonal megrekedése stb.). A párt- és az állami szervekben' egyaránt elégedetlenség volt a korábbi politika botlásai, túlzásai miaitt A vezetők jelentős hányada változtatásokat sürgetett és a szocialista építés, az akadályokat elhárítani akaró, egészséges erők véleményét képviselte. Az ellenforradalmi felkelés nem tette lehetővé a változtatásokat, sőt veszélybe sodródott a néphatalom, a szocialista építés.

Kecskeméten október 26-án vette kezdetét az ellenforradalmi ak- ciósorozaí. De előszele már az egész megyében érezhető volt. A különféle jobboldali megnyilvá• Az ellenforradalmárok 1956. i sok Szabadság téri emlékművét.

nulások, értelmiségi ankétok, a Petőfi Kör megtévesztő vitái beláthatatlan teret engedtek a demagógiának. Sok és igaz volt a hibákat ostorozó és azok megismétlődésétől óvó megállapítás, de a többnyire szenvedélyes felszólalásokban felerősödött a rendszer - ellenesség, a párt és a munkás- osztály vezető szerepének tagadása, a mulasztások túlhangsúlyozása, a szabadság téves — osztálytartalom nélküli — értelmezése; a „szabad” választások követelése. Aktivizálódott az osz- tályellenesség és azok külföldi támogatói, amelyet a politikai vezetés korábban' lebecsült.

A Budapesten kirobbant események következményeként a párt-, állami és társadalmi szervekben, üzemekben (ipar, mezőgazdaság) az ott dolgozókból elrendelték a védelem megszervezését. Bár az első napokban nem volt semmilyen akció, az már mindenképpen figyelmeztető volt, amit az egykori katonai feljegyzés rögzített: „25-én az esti órákban a helyőrségparancsnok tudomására jutott, hogy a Budapestről induló szegedi gyorsvonattal ellenforradalmárok utaznak Szegedre és ennek megfelelően a hadosztályparancsnok parancsot kapott, hogy a szegedi gyorsvonatot Kecskemét határában tartóztassa fel és a gyanús elemeket szedjék össze... A vonatról körülbelül ötven főt szedtek le, mivel utazásuk jogosságát nem tudták eléggé megindokolni.”

Ez már intelem volt a javából. A megyei pártbizottság nyomban sajtófelhívást tett közzé, ami szerint a lakosság őrizze meg nyugalmát, és addig tanúsított szilárdságát, akadályozzon meg minden rendbontást és kártevést. A Népújság rendkívüli kiadása a megyei tanács.egyik vezetőjét nyilatkoztatta, ami szerint „megyénk területén rendzavarás nem történt, az eseményeket mindenütt fegyelmezetten figyelik és a munkákat a legnagyobb nyugalommal végzik.”

Október 26-án, pénteken délelőtt a Szabadság téren ember- csoportok verődtek össze. Szándékuk nem volt ismeretes, hiszen hetipiacos napokon mindig több ember járja a várost Később azonban kiderült, hogy a verbu- válódottak célja az ötágú csillagok és a vörös zászlók eltávolítása volt. Először a Béke szállóról veríték Le a csillagot, utána a megyei pártbizottság előtt gyülekeztek. A közben megérkezett tűzoltólétra lehetőséget adott a csillag eltávolítására. Innen a részegekkel és ordibáló demagógokkal jócskán megtűzdelt tömeg a Honvéd Tisztiklub élé vonult, követelve Vági alezredes, városi kom- mendáns kiadását Majd a szembenálló Államvédelmi Hatósághoz indulva, a csillagot eltávolították. A tömeg később a szovjet emlékműhöz rohant és annak felső részeit a csillaggal együtt ledöntötte. A rendőrség elé érkezve, követelték a fegyverek kiadá26-án ledöntik a szovjet húsát. Innen a börtönhöz vonultak a foglyok kibocsátására, akik percek alatt szabaddá lettek, s közöttük fegyvereket osztottak ki. Feltehető, hogy a felizgatott tömeg között már akkor is voltak Budapestről érkezett ellenforradalmárok. Fegyverhez jutottak még a katonai ügyészségen is.

Este hat óra táján eldördült az első puska a város központjában. A börtönből szabadult 135 Tab — csak három volt politikai — zöme fegyvert ragadott. A 3. hadtest (parancsnok Gyurkó Lajos vezérőrnagy) tankokkal és géppuskákkal felvette a harcot az ellenforradalmárokkal, akik közben megszállták a város összes magaslati pontjait: iskolák, templomok tetejét.' A postát és a vasutat is elfoglalták. Egy katonai feljegyzés szerint „A kecskeméti tűzharc 29-ig tartott.”

A hadtestparancsnok parancsa a következő volt: a polgári lakosság tüntetését meg kell akadályozni! Először felszólítani a tömeget a szétosztásra, ha ez nem vezet célra, vaktölténnyel kell riasztani, ha ez sem jár eredménynyel, akkor éles lőszerrel a levegőbe kell lőni és csak a végső esetben lehet tüzelni a polgári lakosságra.

Október 30-án a kecskeméti helyőrség egységei folytatták a járőrözést és a fosztogatások, gyilkosságok megakadályozását.

Feller József főhadnagy ezt rögzítette: „A fegyvereseket a térről kizavarták. Köbben a mentőkocsik szüntelenül jártak, ugyanis az össze-vissza lövöldöző részeg fegyencek a tüntetőket is lőtték. Az ellenfarradalinárok közül sokat elfogtunk, akik fegyvereiket eldobálták, de a lőszer, ami a zsebükben volt, elárulta őket. A mi hős katonáinkat nem lehetett többé megállítani. A pár perces tűzkeresztség után olyan harci kedv támadt közöttük, hogy nem ijedtek meg az ellenforradalmára któJ. A harci csoportok gyorsan kialakultak. Cél volt: az állomásig megtisztítani a tőútvonalat ... a postát, a börtönt és a rendőrséget. Nem sokkal később a postát tizenkét fegyverestől visz- szafoglaltuk. Később a börtönt is visszafoglalták. A harc során sok száz embert fogtak él, akik között egyetlen becsületes ember sem volt, nagyobbrészt csavargók, lumpen elemek, börtöntöltelékek yol|tak.'

Á katonáknak sikerült elfogniuk az ellenforradalmi fegyveres harc vezetőjét is, aki magát Molnárnak nevezte, de bizonyos, hogy álnevét használta. Az elf ogatás helyén a helyiségeket átkutatva, több fényképezőgépet, sok tekercs filmet és egy pisztolyt találtak. Kiderült, hogy 1945 óta van Kecskeméten és senki sem gyanakodott volna rá ellenforradalmi tevékenységgel kapcsolatosan. Ezekben a napokban háromszáz fő ellenforradalmi elemet fogtak el, vagy semmisítettek meg, közöttük' volt Hor|thyb- ta tiszteket is.”

Október 28-án a megyei 'tanács végrehajtó bizottsága elrendeli a csoportosulási és a kijárási tilalmat. Ezzel egyidőben a megyei tanács kiterjesztette hatáskötőt minden gazdasági szervre, minisztériumi vállalatra és kimondta, hogy nein ismeri el a nemzeti vagy forradalmi bizottságokat és azt, hogy a végrehajtó bizottság mint választott szerv, egyedül illetékes az állami ügyek intézésére.

Időközben1 több üzemben már megtartották a munkástanács-választásokat. Az ÉM kecskeméti Épületkarbantalrtó Vállalatnál Bognár Ferencet, a Lakatosipari Vállalatnál ifjú Nagy Sándor büntetett előéletűt (később a' kecskeméti nemzetőrség parancsnokát) választották a tanácsiba, aki a Kinizsi Konzervgyárat is „patronálta”. A Kecskeméti Alföldi Konzervgyárban a munkás- tanács elnöke nyomban be is mutatkozott: „ Önök még nem ismernek engem, mert hét évig orosz fogságban voltam és három évig az ÁVH börtönében, mint politikai fogoly. De most elérkezett az az idő, hogy megismerkedjünk.” A gépgyárbán (ma Zománcipari Művek) Vlacsii Tibor lett az elnök.

Mit követeltek? A szovjet csapatok azonnal vonuljanak ki; semleges állam; koalíciós kormány; a normarendszer eltörlése; a varsói szerződés felbontása; szabad sajtó; a régi megyei és városi tanácsvezetők leváltása. Az újakat a forradalmi bizottság válassza meg.

Egy tudósítás a Petőfi Népe november 3-i számából: A Nemzeti Bizottság ülésén Ury László volt kisgazdapárti újságíró javaslatára negyvennyolc tagú ideiglenes nemzeti bizottságot választottak. A nemzeti bizottság megválasztásán részt vettek Mádi Jenő és Gáti Antal főhadnagyok, akik biztosították a jelenlevőket arról, hogy a repülőtér a forradalom mellett áll. Mádi még ugyanaznap, hogy az ellenforradalomnak minél jelentősebb propagandiszti- kus támogatást adjon — a repülőtéren műsort sugárzó rádióállomást létesített. A Kecskeméti Lapok erről így lelkendez: „Megszólalt a Katona- József Rádió!” Működéséhez a Katona József Színház forradalmi bizottsága adott segítséget. A rádióállomás az ellenforradalom egyik legerősebb dél-magyarországi szócsöve ■lett.

Közben megalakult a Szociáldemokrata és a Kisgazda Párt. Az utóbbi elnöke dr. Révész László, a párt lapjában ezt írta: „Magunk mögött hagytuk örökre, visszavon- I hatatlanul annak a hazug világnak embertelen politikai és gazdasági rendszernek gyászos korszakát, amely korszaknál mélyebbre történelmünk során még sohasem süllyedtünk.”

Ezekben a napokban a Forradalmi Tanács a városi tanácstól elbocsátotta Szabó Jánost, a VKG osztályvezetőjét (decemberben a lövöldözők golyója oltotta, ki életét), Nagy Lászlót, a népművelési csoport vezetőjét, Székely Já- nosnét, az oktatási osztály vezetőjét és Sztraka János személyzeti vezetőt. Valamennyien kommunisták voltak.

í 'Mikor nyilvánosságra került az MSZMP megalakulásának eldöntése, és ennek nyomán 1956. november 2-án létrejött az MSZMP ideiglenes megyei intézőbizottsága, ezt a Kecskeméti Lapok így adja hírül: „Kecskeméten is megalakult a csődbe került Magyar Dolgozók Pártja utóda.”

November 3-ától, illetve 4-étól amikor megalakult a Forradalmi Munkás—'Paraszt Kormány, és kérésére a szovjet csapatok segítettek a fegyveres ellenállás felszámolásában, az ellenforradalmárok Kecskeméten is nehéz helyzetbe kerültek. De még sokan folytatták, ha nem is a korábbival azonos hangerővel, tevékenységüket.

De a párt, a tanácsok, az élet- rekelt tömegszervezetek, a fegyveres erő, a karba talmisták ösz- szefogott ereje és a közvélemény azon alapvető kívánsága, hogy legyen már vége a demagógia hatalmaskodásának, az uszításnak, a kommunisták eltávolításának és üldözésének, vessenek véget a sztrájknak és legyen becsülete é munkának — a normalizálódáshoz vezetett. Sok harc, megannyi helyesen gondolkodó ember véleménye összegeződik abban, ami' ma a fejlett iparral, megszépüli utcáival, új városrészeivel, a köz- biztonsággal, nyugalommal, szociális gondoskodással, a kultúra új lehetőségeinek megteremtésével elértünk. A magyar nép és a megyeszékhely polgárai szomorúan gondolnak ezekre a nyugtalan időkre, éppen ezért értékelik a meglevő alkotó légkört, az embeW. D.

V