Petőfi Népe, 1981. augusztus (36. évfolyam, 179-203. szám)
1981-08-05 / 182. szám
1981. augusztus 5. • PETŐFI NÉPE • 3 Barátnőjének panaszkodik a feleség. — Nem tudunk kijönni a fizetésből! Pedig az üvegekért is kapunk hónap végén legalább kétszáz forintot... Mosolygunk az adomán, ám érdemes komolyra fordítani a gondolatot, s megvizsgálni azt, hogy az alkoholfogyasztás, illetve az italárak és az életszínvonal alakulása között milyen összefüggések vannak. Dr. Mérő Endre, az Alkoholizmus Elleni Országos Bizottság elnöke az Alkohológia című folyóiratban megjelent, vitaindítónak szánt írásában ezt teA középmezőnyben Az U. S. News and World Report ENSZ-adatokat elemezve 33 országot rangsorol aszerint, hogy mennyit fordítanak a jövedelemből az élelemre és ebből a szeszes italra. Nos, az élelmiszerre fordított jövedelemhányad szerint Magyarország a középmezőnyben foglal helyet (30,3 százalék), ám a szeszes italra költött arány szerint csupán Írország (12,6 százalék) előz meg bennünket a 11,6 százalékos arányukszi. Abból a tényből bontakoztatja ki a gondolatsort, hogy kéthetes szabadsága alatt a szolidan fogyasztott alkohol (még spicces sem volt) az évi „fejadagnak” több mint kétszeresét tette ki. Mint ismeretes, Magyarországon 1979-ben lakosonként 11,5 literre rúgott (százalékos szeszben számítva) a fogyasztás. Ez az alkoholmennyiség — pontos számítás, átszámítás szerint — havonta több mint ezer forintba kerül! És aki ennek többszörösét, akár hússzorosát fogyasztja el, , mennyit költhet italra ? és az élen kai. A további sorrend: Lengyel- ország, Szovjetunió, Portugália, Nagy-Britannia, Jugoszlávia, Ausztria. Ha az élelmiszerre és az italra együtt költött jövedelemhányadot állítjuk sorrendbe, a következő képet kapjuk: India, (60,1), Sri Lanka (58,2), Jordánia (53,1), Thaiföld (50,9), Portugália (48), Jugoszlávia (46,7), Szovjetunió (43), Lengyelország (42,3), Magyarország (41,8). Kemény cikk az alkohol Alig vitás, hogy minél szegényebb egy ország, a jövedelemnek annál nagyobb hányadát költik élelemre. Enni mindenképpen kell, a közgazdászok nyelvén az élelmiszer kemény cikk. Hasonlóképpen az alkohol is az. Ebben a mezőnyben ilyen „jól” szerepelni azt is jelenti, hogy az életszínvonalunk adott helyzetében jelentős szerepe van a szeszesital-fogyasztásnak és az árának. Az ivók számára ugyanis szinte mellékes az ár: „mindenáron” megszerzik (családjuk rovására, bűnözés útján) a szükséges mennyiséget. Ezért lehet kevésbé csodálkozni azon, hogy ^ hazai áremelések ellenére a fogyasztás nemhogy csökkent, inkább emelkedett. Veszélyes kísérőjelenség Az Alkoholizmus Elleni Országos Bizottság nemrégen megtartott ülésén elemezte az alkoholfogyasztás visszaszorítására tett intézkedések eredményeit, sikertelenségeit. Ismeretes, hogy a kormány 1977-ben határozatot hozott az alkoholizmus elleni átfogó társadalmi fellépésről. Az alkoholizmus mint betegség — hovatovább népbetegség — terjedésének megfékezésére csak akkor van remény, ha mind gazdasági, mind társadalmi okai tisztázottak, ismertek. Az italok árának emelése — mint egyik hatékonynak vélt fegyver — hatástalannak bizonyult. Sőt, olyan veszélyes kísérő- jelenséget hozott a felszínre, mint a zugfőzás, a bögrecsárdák virágzása. Hisz éppen az illegális pálinkafőzés és -értékesítés révén szerezhető tekintélyes nyereség nagysága „ellensúlyozza" a vállalt kockázatot! A Bács-Kis- kun megyei példák sorával lehetne igazolni a zugpálinkafőzés „karrierjét”... S az alkoholizmus fékezésére tett intézkedések másik káros kísérője: hogy a fogyasztás jelentős hányada — a zugértékesítés miatt — végképp ellenőrizhetetlen területre csúszik át. Mindebből azt a következtetést lehet levonni, hogy az italárak emelése önmagában nem hatásos fegyver a fogyasztás csökkentésében. Ehhez a fegyverhez folyamodni csak akkor lehet, ha biztosíték van arra, hogy a fogyasztó a drágább áron csak kevesebb italt tud megvásárolni, és nem tud — hogy a fogyasztását a korábbi színvonalon tartsa — több pénzt fordítani az italra. Az italárak és az életszínvonal összefüggéseinek beható tanulmányozása mindenféleképpen segítség lehet az alkoholizmus elleni küzdelemben. Mert a mértéktelen alkoholfogyasztás élesen kiütköző következményei sürgetik a hatékony, átfogó és eredményes társadalmi fellépés szükségességét. Nagy Mária TÚL A MEGYEHATÁRON • A Török-torony. S egy pillantás a toronyból a közúti hídra A Duna—Tisza köze s a Dunántúl határán Yalljuk be, hogy a Duna—Tisza ” közéről a Dél-Dunántúlra utazók legtöbbje csak éppen átszalad Dunaföldváron. Amikor az autóbusz vagy a gépkocsi rányargal a földvári közúti hídra, mintegy megkönnyebbülten konstatálják: végre itt vagyunk, innen már semmi sincs olyan messze, bármelyik sarkába igyekszünk Dunántúl déli részének. Pedig igazán megéri, ha folytonos sietségünkből engedünk egy kicsit, s egy-két órát áldozunk arra is, hogy közelebbről is megismerjük azt a nagyközséget, amelynek csupán a hiújával törődtünk, mint természetes „összeköttetéssel” a Duna—Tisza köze és a. Dunántúl között.-mc Hiszen már a közúti hídról festői kép tárul elénk, de még teljesebb szépségében bontakozik ki Dunaföldvár panorámája, ha az Alsó-Öreghegy tetejéről szemlélődünk. Ha meg nem sajnáljuk az időt egy kis beszélgetésre a helybeliekkel, dicsérve például a híd távolságrögzítő erényeit, biztosan többet is mondanak róla. Hogy például a hidat a németek a második világháború utolsó napjaiban felrobbantották, s a mostanit, amelyen átrobogunk, már a fel- szabadulás után építették. No de ha már ennyit ismertettek történelmükről — ha tőmondatokban is — régmúltjukról is közölnek érdekességeket. Esetleg azzal kezdve, hogy hallottuk-e hírét Annamatia-nak? Tapintatból nem is várják meg, hogy tettessük a töprengést, hanem elárulják: ez volt a település neve a római, korban. Nem is érkezünk kifejezést adni tiszteletünknek,' mert már halljuk is a következő nevet: a török uralom idején Jur Hisszaritnak hívták a helységet. S hogy mindenképp fontos gócpont lehetett az előidőkben ‘ is Dunaföldvár, épp a török időkből, érdekes sztorival támasztják alá. Szulejmán szultán a mohácsi csata után itt fogadta Buda város tanácsát, hogy tőlük a város kulcsát átvegye. Fontos szerepet játszott a du- naföldvári erődítmény a Rákóczi vezette szabadságharc, valamint az 1848—1849-es harcok idején. A csaták során többször cserélt gazdát. Mire ennyit megtudunk a Du- na-parti nagyközségről, már önkéntelenül is megérlelődött bennünk a hajlandóság egy kis körülnézésre. Mivel tekintetünket egy dombtetőn álló, gúla íödelű építmény vonja magára, mosolyogva bólogatnak beszélgetőpartnereink: „Ugye — mindjárt felfedezik a fő látványosságot...” Aztán • elmesélik, hogy az a Török-torony; négyszög alaprajzú, négyszintes épület — a XVI. században emelték. Oda a dombtetőre,-a folyam fölé emelkedve, a dunai átkelőhely védelmére. Arra vezetett a Buda—Eszék hadi és kereskedelmi út. Hosszú évekig tartó feltárás során restaurálták. A toronyban az ásatások során előkerült leletek és a környéken talált régi fegy• Régi fegyverek a vár múzeumában. (Pásztor Zoltán felvételei) verek is megtekinthetők. Különleges látnivaló a hat börtöncella egyikében megmaradt betyárfreskó, egy — halálos ítéletére váró betyár alkotása, amelyen elfoga tásának történetét ábrázolja. A helyi legenda szerint saját vérével festette a rab. A torony legfelső emeletén panoráma-presszó működik. (t) W.W.9AW.V Csendes vízfelület, alig zizze- nő nádas, a partszegélynek vetett ladik mozdulatlansága és a bog* rácsban készülő ínycsiklandozó halászlé. Idillikus kép s hangulat a természetet, a halat kedvelő ember számára. Tiszaugon vagyunk a Tiszaal- pári Halászati Szövetkezetét te* lepén. Valójában egy kicsit már a szomszédos megyében. Kádár Mihály elnökkel, a haltenyász* tésről és a hozzá kapcsolódó problémákról beszélgetünk. Kiderül, hogy a tiszaalpári szövetkezet területileg a legkisebb az országban, 350 hektárnál alig nagyobb vízfelületen gazdálkodnak. Kiegészítő tevékenységként a halászati főüzemág mellett lakatos és forgácsolóüzemet működtetnek és halfeldolgozással fog- lálkoznak. Talán ennek is köszönhető, hogy pl. 1980'ban 23 milliós árbevételt produkáltak. Ha több víz lenne Legnagyobb gondjuk a kevés vízfelület. Az elnök példákat sorol. öt évvel korábban kezelésükben lévő tiszakécskei tavakat át kellett' adniuk az ottani Béke és Szabadság tsz-nek. A Szolnoki Vízügyi Igazgatóság véleménye szerint ezek a tavak intenzív haltenyésztésre nem alkalmasak. (!) Erre vonatkozóan a szomszédos Szolnök megyei halászokkal időnként lehalásztatja a vizet, közben ki ne venné észre, hogy romlik a tórendszer állaga a bekerülő szennyvíztől. Kinek jó ez? Érdemes lenne utánajárni. Egy biztos, hagy a tiszaalpáriak mintegy 15 vagon halhússal termelhetnek kevesebbet s ennek jelentős része ténylegesen hiányzik is a népgazdaság asztaláról. Szóba kerül a megyeszékhely, Kecskemét halellátása. Nem túl jó az összkép. A szövetkezet halboltot működtet a Piaccsarnokban. Igyekeznek megfelelő választékot biztosítani, de a mennyiséggel baj van. Főként nyáron. Sokán kérdezhetnék, miért éppen nyáron? A magyarázat igencsak egyszerű, ugyanis a tavasszal telepített halak még júliusban nem kerülnek piacra. Nem éri meg a szövetkezetnek, hogy növekedésének félidejében lévő állományt értékesítsen. Szeptembertől kezdve már bőségesen lesz hal Kecskeméten, Érdemes támogatni Utánpótlás. A szövetkezet néhány tagja régi halászdinasztia örökét folytatja. E szép mesterség utánpótlása ma elsőrendű feladat. Szeretnének ' helybeli fiatalokat beiskolázni halásztanulónak, de egyelőre nincs nagy érdeklődés. Középkádereket, technikusakat pedig nehéz letelepíteni. Egyszóval nincsenek könnyű helyzetben. Kiút a gépesítés lehet. Szeretnének néhány kisebb, ám nagyon is indokolt beruházást megvalósítani,' például nagyobb hatásfokú szivattyútelepeket beállítani. Ez mintegy 500 ezer forintot emésztene fel- Támogatással elő is lehetne teremteni, de anélkül aligha. Kádár Mihály nem kis büszkeséggel említi fel, hogy még állami támogatást soha nem vettek igénybe. Most azonban nem nélkülözhetik, ha előre akarnak lépni. Ki ne ismerné el, hogy a halhús keresett cikk. Még a jelenlegi árán is. Figyelembe véve a megye lakosságának ellátását s nem utolsósorban a népgazdasági érdekeket is, bizony érdemes lenne átgondoltabban, több kockázatvállalással végezni, támogatni a halhústermelést. Hatékony együttműködést De maradjunk' a gondok bogozásánál. Horgászok, kontra halászati szövetkezet? Valóban van ilyen? A sorok írója reméli, hogy nincs. Beszélgető. partnerem mindenesetre e téma taglalása helyett inkább elmagyarázná a hamisítatlan tiszai halászlé receptjét. Nem szereti a perpatvart, inkább az együttműködés híve. Mégis, nézzük a tényeket. Mintegy 150 hektár vízfelület félin- tenzív hasznosítású, amelyen az üzemi halászaton kívül horgászati tevékenység is folyik. Amennyiben növekedne a szövetkezet vízfelülete, úgy természetesen további lehetőségeket tudnának biztosítani a horgászoknak is. A döntő az, miként Kádár Mihály is megerősítette, hogy mindenki a jó gazda módján törődjön a tenyésztéssel. A tiszaalpári szövetkezet minden évben nagy figyelmet fordít a természetes vizekre vonatkozó évenkénti halvisszapótlási kötelezettsége teljesítésére. Ez azt jelenti, hogy a használatban lévő összes természetes vízterület okszerű hasznosítása céljából évenként mintegy 40 tonna kétnyaras pontyot „irányít” vissza a vizekbe, nem kevesebb mint másfél millió forint értékben. Az igazság kedvéért le kell írni: a rendszeres visszapótlás anyagi terheiből az arányos résznél jóval nagyobb terhet vállal magára a halászati szövetkezet. Persze joggal mondható, hogy saját érdeke is erre kell, hogy ösztönözze. Valószínű tehát, hogy a megyében élő horgászok jó partnerre találnak a szövetkezetben. A horgászok, a szövetség most példás módon arra törekednek, hogy javítsák, szigorítsák a vizek ellenőrzését, megakadályozzák, illetve felszámolják a rendellenes jelenségeket. Mert néhol ilyen is akad. Végül is milyen következtetésre juthatunk? Kádár Mihály szerint a horgászat s a halászat meg kell, hogy férjen egymás mellett. Mindkettőre szükség van. Az lenne jó, ha csak arról folyna vita, hogy miként lehetne, kellene jobban csinálni a dolgokat. Hogyan tovább? Gyakran hallani közgazdászoktól, mezőgazdasági szakemberektől és persze haltenyésztőktől, hogy a halászati szövetkezetek gazdálkodási rendje belső struktúrája is megérett már valamiféle korszerűsítésre. Igaz is, hiszen megalakulásuk óta vajmi kevés igazodó lépésre került sor. Talán ezen az úton elindulva hatékonyabban gazdálkodhatnának, megerősödhetnének, s nem okozna gondot egy félmilliós beruházás megvalósítása sem. Hogy milyen változtatásra lenne szükség, mi lenne a leghasznosabb, azt az érdekeltek széles körének meghallgatásával mielőbb el kellene dönteni. Ugyanis a természet ajándéka véges, ha nem gondozzuk, pótoljuk, akkor mindaz elmarad, amire számítunk. Csak az illúziónk nem pártol el tőlünk. Beszélgetésünk végére elkészült a halászlé. Aki főzte, Antal István, a szövetkezeti halásztanya gazdája, félre nem érthető módon asztalhoz invitál bennünket. Tréfálkozva mondja, hogy eszmecserénk a halról és a halászatról még később is folytatható, de a bográcsban pirosló halétel „minősítése” aligha tűr halasztást. Szabó Attila Fiatalító virágpor Az idén már 10—IS ezer méhcsaládot készítettek fel a nektárgyűjtésen túl virágporhordásra a Bács-Kiskun megyei méhészek. A kaptárok röpnyílásai alá gyűjtőedényeket helyeztek el, s ezek fölé „lábrácsok” kerültek a virágpor felfogására. így a méhek táplálékából sok mázsányi virágport „rázatnak le” a hátsó végtagokról. A „dézsmálás” az eddigi megfigyelések szerint nem hat ki az újabb nemzedék nevelésére, etetésére, sőt fokozza a gyűjtést. Ma már 70-féle virágport tartanak számon, s közülük a legerősebb illatú a hársfa pollenje, és a repce virágpora. Az új termék a méznél is értékesebb. Bizonyított, hogy fogyasztása regenerálóan hat az embert szervezetre, frissít, fiatalít. Hatóanyagának teljes feltárásán, hasznosításán dolgoznak a kutatók. Az eddigi ismeretek szerint 30-féle nyomelemet, sok fehérjét, A- és B-vitamint tartalmaz a virágpor. Felfedezésével új természetes anyaghoz jutott a gyógyszer- és az élelmiszeripar, különösen a csecsemők és terhes anyák táplálásában van jelentős szerepe. Több országban mézzel keverve hozzák forgalomba, s nálunk a férfiak várnak tőle fiatalodást, akárcsak a méhészet másik termékétől, a méhpempótöl. Az illatos virágport a hazai felhasználáson, illetve értékesítésen túl Svájcba, NSZK-ba, és Francia- országba is exportálják. 0 A Duna menti Folklórfesztivál alkalmából rendezett halászati kiállítás részlete * A vár-vendéglő barátságos terasza Betyárfreskó a börtöncellában I Italár |l fft! és életszfWíial Mi van a hálóban?
