Petőfi Népe, 1981. június (36. évfolyam, 127-151. szám)
1981-06-04 / 129. szám
2 • PETŐFI NÉPE • 1981. június 4. Ülést tartott a lengyel kormány események sorokban DACCA A daccai rádió közleménye után a bangladesi kormány is megerősítette, hogy Abdul Manzur tábornokot, a chittagongi lázadók vezetőjét, megölték. Szerdán közölte a daccai kormány azt is, hogy 17 lázadó tisztet letartóztattak, további személyeket még köröznek. A kormánynyilatkozat. szerint Manzurt „fegyveres. összetűzésben ölték meg, akkor, amikor ismeretlenek rátámadtak a tábornokot kísérő osztagra”. A tűzharcban további két lázadó tiszt vesztette életét. (Reuter) HANOI Hanoitól nem messze, Hadong városában ezerkétszáz személyes, új középiskolát avattak fel, amelyet az AAPSO (Afroázsiai Népek Szolidaritási Szervezete) szovjet és NDK-beli nemzeti bizottságainak anyagi és műszaki segítségével két év alatt építettek fel. (MTI) MILANO ____________________ Sz erdán reggel Milánóban elrabolták az 53 éves Renzo Sand- ruccit, az Alfa Rómeó vállalat munkaügyi vezetőjét. A munkába induló főtisztviselőt a nyílt utcán álcázott rendőrautóval állították meg elrablói. Az akciót a Vörös brigádok elnevezésű terrorszervezet vállalta magára. (AFP, DPA) KAMPALA_________________ A nyugati tömegtájékoztató eszközök az ugandai belpolitikai helyzetről , szóló beszámolóikban szándékosan torzítanak, eltúlozzák a felforgató elemek tevékenységét és fölnagyítják az ország gazdasági nehézségeit — ijelentette ki D. Anioti ugandai tájékoztatási és rádióügyi miniszter, aki beszédében rámutatott, hogy a nyugati tömegtájékoztatás a tőkés monopóliumok álláspontját igyekszik népszerűsíteni. (TASZSZ) PÁRIZS A Francia Szocialista Párt és a Francia Kommunista Párt kedden este nyilvánosságra hozta Lionel Jospin, illetve Georges Marchais nyilatkozatait, amelyek a két pártküldöttség találkozójának, kezdetén hangzottak el. Jospin az FKP eddigi irányvonalának „mélyreható újraértékelését” vélte szükségesnek. Marchais rámutatott, hogy a párt hozzá akar járulni a változások sikeréhez, s kijelentette: a problémák megoldásához mindenkire szükség van. (MTI) SZÓFIA Zárószakaszához érkezett a vasárnap megtartandó parlamenti és tanácsi választások előkészítése Bulgáriában. Ezekben a napokban a BKP és a bolgár állam vezetői, képviselőjelöltek találkoznak választóikkal. Szerdán Ludmilla Zsivkova és Ognjan Dojnov, a politikai bizottság tagjai tartottak választási nagygyűlést. A bolgár nemzetgyűlés legutóbbi, áprilisi ülésén törvényt hoztak a tanácsok ősszel lejáró mandátumának június 6-ig történő lerövidítéséről. Mivel az 1976-ban megválasztott parlament mandátuma május ' 30-án lejárt, célszerűnek bizonyult a parlamenti és a tanácsi választásokat június elején együtt megtartani.' ’ VARSÓ A lengyel gazdaság működésében, a piaci ellátásban tovább tartanak, sőt, szaporodnak a negatív jelenségek — állapította meg keddi ülésén a lengyel minisztertanács. Az ipari termelésben nem sikerült megállítani a csökkenő tendenciát, a korábbinál alacsonyabb szénkitermelés miatt hiányok mutatkoznak az ipar energiaellátásában. Komoly mértékben csökkentek az exportlehetőségek, s nyok .lukban a valutabevétel, ami korlátozza olyan nyers- és alapanyagok importját, amelyekre pedig nagy szüksége lenne számos vállalatnak és belső piacnak. Az alapvető élemiszerekre beSzerdán hazaérkezett Ulánbátorból az MSZMP küldöttsége, amely Sarlós Istvánnak, a Politikai Bizottság tagjának vezetésével részt vett a Mongol Népi Forradalmi Párt XVIII. kongresszusán. A delegáció tagja volt: A kelet—nyugati kapcsolatok alakulása, a leszerelés és fegyverzetkorlátozás kérdései, valamint a szovjet—nyugatnémet viszony állt azoknak a megbeszéléseknek- a középpontjában, amelyeket Borisz Ponomarjov, az SZKP KB titkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa nemzetiségi tanácsa külügyi bizottságának elnöke folytatott Bonnban. A szovjet politikus találkozott Hans-Dietrich Genscher külügyA francia kormány szerdán rendeleti úton életbe léptette azokat a szociális intézkedéseket, amelyeket választási kampánya idején Francois Mitterrand helyezett kilátásba, de a gazdasági helyzetre való tekintettel az azonnali béremelést a minimálisra korlátozta. A minimálbér 10 százalékos, a családi pótlék 25, az'öregségi járulék 20, a rokkantsági pótlék 20, a lakbérpótlék 25 (decemberben további 25) százalékos emelése lehetővé teszi a Szocialista Párt számára, hogy a nemzet- gyűlési választásokon (június 14. és 21.) arra hivatkozva kérje a választók támogatását, hogy Mitterrand — aki a párt elnökjelöltje volt — teljesítette ígéreteit. A kormány szociális intézkedéseinek sorozatát az elmúlt kilenc napon a szakszervezetekkel és a tőkés szervezetekkel való széles körű konzultáció előzte vezetett, majd kiterjesztett jegyrendszer működését menet közben tökéletesíteni kell, s ebben a lehetőségekhez képest figyelembe veszik a lakosság észrevételeit. Az ellátás biztosításának alapfeltétele azonban az, hogy tervszerűen menjen végbe a mezőgazdasági termények felvásárlása. A hús esetében komoly gond, hogy a múlt év hasonló időszakához viszonyítva 25 százalékkal csökkent a szarvasmarha- és a sertésfelvásárlás. A lakosság pénzjövedelmeinek emelkedése és az árumennyiség csökkentése miatt „naponta egy- milliárd zlotyval nő a kereslet és a kínálat közötti rés”. Az ülésen, amelyen Wojciech Hónig Ferenc, a KB tagja, az MSZMP jánoshalmai Községi Bizottságnak titkára, K. Papp József, a KEB tagja, az MSZMP Tolna megyei Bizottságának első titkára és Szerencsés János, hazánk mongóliai nagykövete. (MTI) miniszterrel, Egon Bahr-ral, a szövetségi gyűlés leszerelési és fegyverzetellenőrzési albizottságának szociáldemokrata elnökével, és Rainer Barzellel, a Bundestag külügyi bizottságának kereszténydemokrata vezetőjével. Ponomarjov és Genscher megbeszélésép a madridi Európa- értekezlet sikeres befejezésének és egy európai leszerelési konferencia megrendezésének kilátásairól is szó esett. (MTI) meg. A kormány végül is a minimálbér aránylag csekély emelését határozta el: mivel az inflációra való tekintettel amúgyis esedékes volt 3,3 százalékos növelés, a tényleges különbség csak 6,7 százalék (a CGT 20 százalékos emelést javasolt). Az intézkedés másfél millió embert érint közvetlenül, % ezek fizetése 40 órás munkahét mellett a jelenlegi 2635 frankról havi 2900 frankra emelkedik. A közvetlen kihatás mintegy 10 milliárd frank, azonban a gyárosok szövetségének számításai szerint az emelés végiggyűrűzik az egész bérrendszeren, és globálisán 60 milliárdjába kerülhet a munkáltatóknak. A tőkések természetesen ellenezték az intézkedést. A kormány ugyanakkor a kis- és középvállalatok számára különböző kedvezményeket léptetett életbe, hogy a minimálbér emelése ne nehezítse helyzetüket. Jaruzelski kormányfő elnökölt, hahgsúlyozták, hogy ilyen körülmények között különösen nagy szükség van a szaktárcák operatív, kezdeményező tevékenységére. A kormány „számít arra, hogy a lakosság munkakezdeményezésekkel, társadalmi aktivitással hozzájárul a nehézségek leküzdéséhez és együttműködik a fegyelem, a közrend javításában IS”. Mint közölték, a válságból váló . kiút a szejm legközelebbi, jövő keddre kitűzött ülésének fő témája lesz. A kormányülés részvevői áttekintették az állami vállalatokról* és az állami vállalatok ön- igazgatási . rendszeréről szóló törvénytervezeteket is. (MTI) US A-képviselőházi küldöttség látogatása Budapesten Melvin Price-nak, az Egyesült Államok képviselőháza katohai bizottsága elnökének vezetésével látogatást tett Budapesten az amerikai képviselők egy csoportja. A küldöttséget fogadta Péter János, az országgyűlés alelnöke. Pap János, az országgyűlés honvédelmi bizottságának elnöke ugyancsak fogadta a képviselőket. Ezen a találkozón jelen volt Csórni Károly vezérezredes, honvédelmi államtitkár, és Darvasi István. az országgyűlés külügyi bizottságának titkára. (MTI) Gyászünnepség Kínában PEKING Szerdán délután tartották meg a központi gyászünnepséget Szung Csing-ling asszony, Szun Jat-szen özvegye, a Kínai Nép- köztársaság tiszteletbeli államelnöke elhunyta alkalmából. A kínai országos népi gyűlés épületének dísztermében lezajlott szertartáson mintegy tízezer ember volt jelen, köztük az elhunyt rokonai, valamint a Kínai Kom-i munistaf* Pártr' és 'ái kormány >ve^ 2fé¥Őf.i ?Á gyászán népségén Hu: Jao-pang, a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának főtitkára elnökölt, s a gyászbeszédet Teng Hsziao-ping, a KKP KB alelnöke mondta. Teng méltatta az elhunyt politikus és közéleti személyiség érdemeit és életútját. Rámutatott, hogy Szung Csing-ling egyiké volt a Kínai Népköztársaság megalapítóinak, s nemcsak a kínai nép, hanem a világközvélemény is úgy tartja meg emlékezetében, mint nagy hazafit, demokratát, internacionalistát és kommunista harcost. * Mint mondotta, Szung Csing-ling minden körülmény közepette kitartott töretlen forrádalmi elvei mellett. Jelentősen hozzájárult a kínai forradalom és az építés ügyéhez, nemzetközi téren bátran és eredményesen küzdött az agresszív háborúk ellen, védelmezte a. békét, fellépett a társadalmi haladás, a népek és országok közötti baráti kapcsolatok fejlesztése érdekében. (MTI) Hazaérkezett Mongóliából a magyar pártküldöttség Szovjet—nyugatnémet tárgyalások Bonnban Nouruz — így hívják Afganisztánban az új évet. A „nouruz” azonban új napot is jelent, s talán éppen ebben a jelentésében a leggyakrabban használatos manapság. Értelme szimbolikus, kifejezi azt a változást, a megújulást, amely a leginkább jellemzi ma ezt az ázsiai országot. Egy Kabulban sűrűn megforduló nyugati újságíró hitetlenkedve írja, hogy emeletes lakóház építéséhez fogtak, amit ő ezen a tájon soha sem látott. Pedig a forradalom három évvel ezelőtti győzelme óta új, kényelmes, szemre is tetszetős lakótelepek létesültek a fővárosban. Ugyanez- a hírlapíró viszo.nt azon kesereg, hogy az egykori kastélyokat kisajátították: azokban ma a forradalmi-demokratikus párt helyi szervei üléseznek, másutt különböző társadalmi szervezetek használják, vagy éppen esti "iskolává alakították át, Utóbbiból több tucat működik Kabulban, s az ország más tájain is, s nem meglepő, hogy az ellenforradalmi bandák épp ezeket támadják a legdühödtebben. Kabul egy-egy eldugott utcájában szinte minden reggel fel lehet fedezni egy-egy új plakátot, amely a fiatalokat az írás—olvasás ..mételyétől” óvja. Ezek a fiatalok azonban már nem rettennek vissza a legsötétebb fenyegetéstől sem. Röviddel ezelőtt még minden tíz afgán emberből csak egy ismerte a betűvetést. A legfrissebb statisztika pedig arról számol be, hogy csupán az idén félmillió felnőtt kezdte meg tanulmányait az esti iskolában. Sok egyéb vívmánya is van a forradalomnak. A győzelem után • Az afganisztáni hatóságok nagy figyelmet fordítanak a vidéki lakosság írástudatlanságának fejszámolására. Az iskolaépületek hiánya miatt az oktatás gyakran a szabad ég alatt történik. A képen:szabadtéri óra Lagman tartományban. (1981. március) (Fotó: TASZSZ — MTI — KS) nem sokkal születeti az intézkedés az alapvető közszükségleti cikkek árleszállításáról, a munka- nélküliség felszámolásáról, az adók csökkentéséről, amely a paraszti milliók sorsát igyekezett könnyíteni. Kidolgozták egy demokratikus földreform alapjait, iskolák,, kórházak építéséhez láttak. Amin uralma alatt azonban az intézkedések legtöbbjét szabotálták, s a visszaélések sorát követték el. A paraszttömegek sorsában így aztán csak a tavalyi évben következett be jelentősebb változás. Jó hatással volt a mezőgazdasági termékek felvásárlási árának az emelése, valamint a műtrágya árának csökkentése. A parasztok emellett előnyös feltételekkel állami hitelhez juthatnak, mezőgazdasági gépeket bérelhetnek. Az afganisztáhi változásokról mindennél meggyőzőbben beszél egy kabuli diáklány, aki a társadalmi megkülönböztetés jeleként néhány • éve még kénytelen volt csadorban járni: — Néhány diáklány társaságában nemrégiben ■ elhatároztam, hogy repülősporttal foglalkozom, ejtőernyős ugrásokat végzek. Társaimmal együtt be akarjuk bizonyítani, hogy az afgán nők bátorságban sem maradnak el a férfiak mögött. Ráadásul a repülés olyan szép, kellemes érzés, hogj/ ma már nem tudnánk lemondani róla. (s. a.) Lázár György fogadta az ENSZ-közgyűlés elnökét Lázár György, a Minisztertanács elnöke szerdán hivatalában fogadta Rüdiger von Wechmart, az ENSZ '35. közgyűlésének ■ elnökét, aki Púja Frigyes külügyminiszter meghívására tartózkodik Magyarországon. (MTI) I NAPI KOMMENTÁR Párbeszéd Párizsban • Vt\* -S J í rr;;V-*-v.v v v.:-V* : • ;í í • i: Hl1-ti* it’iíítttílí A nyilatkozatból ítélve a fran- . cia kommunisták és a szocialisták tárgyalásainak első, keddi napját puhatolózásnak tekinthetjük. Marchais úgy fogalmazott: „Célunk politikai megállapodásra jutni, amely kormányzási egyezményre vezet.” Lionel Jospin, a szocialisták vezetője kifejezésre juttatta megegyezési készségét, de szükségesnek vélte az FKP eddigi irányvonalának „mélyreható újraértékelését” és „biztosítékokat’ követelt az FKP-től. Kétségtelen, hogy a két baloldali párt esamecseréi — amelyek szerdán szűkebb körű bizottságban folytatódtak — mindkét fél részéről sok bonyolult kérdést hoznak felszínre. Ami a belpolitikát illeti, a szocialisták bővebb információkat várnak a kommunisták államosításprogramjáról, pénzügyi-gazdasági elképzeléseiről. Külpolitikai témák közül az Egyesült Államokhoz fűződő kapcsolatok éppúgy szóba jönnek, mint a francia kommunisták és az SZKP viszonya, aimi amúgyis a jobboldal állandó kedvenc vesz- szőparipája. A szocialisták minden valószínűség 'szerint az erő pozíciójából tárgyalnak, amihez minden feltételük adott: Mitterrand elfoglalta az államfői posztot. a közelgő választások pedig — legalábbis a közvéleményku. tatások így jelzik — jó esélyeket adnak nekik. Más kérdés, hogy a Marchais által kért közös kormányzásra aligha nyílik lehetőség. A szocialisták első titkára'már híven érzékeltette fenntartásait, mondván: kevésbé nagyratörő célokra kell összpontosítani a figyelmet, ami — párizsi értelmezésben — azt jelenti, hogy a választási megállapodás létrejön a baloldal két pártja között. Az adott lehetőségek között ez sem lebecsülendő. Közismert, hogy a két párt között évek óta sok fontos és lényeges kérdésben vita folyt. Az. érintett témák közölt voltak olyanok is, amelyekben rr elvi, ideológiai okokból — továbbra Sincs lehetőség kompromisszumra. Az FKP ennek ellenére az elnökválasztás második fordulójában támogatta Mitterrand jelölését, s a győzelemhez kétségkívül a kommunista voksok is hozzájárultak. A Párizsban emlegetett „kemény szocialista feltételek” meglehet, csak feltevések, s hangoztatásuk inkább szól a közvéleménynek, mint a tárgyaló partnernek. Any- nyi azonban bizonyos, hogy a kommunisták és a szocialisták párbeszéde — függetlenül a kormányzási együttműködés létrejöttétől — történelmi fontosságú, s remélhetően nemcsak a francia politikában, hanem a nemzetközi életben is érezteti kedvező hatását. Gy. D. Hurrikán pusztított Litvániában MOSZKVA (TASZSZ) Hurrikán pusztított a Szovjetunió egyik haiti köztársaságában, IMvámábam^nfaymiésodpevamhénti 70! méteres {Óránként ’ 250 kilómé r, terest sebességgelrn száguldó széU- viharban egy személy meghalt, harmincán megsebesültek. A szélvihar házak tetejét szaggatta ' le, gépkocsikat borított fel. A csodával határos módon megmenekült egy hatéves kislány, akit a hurrikán felkapott, amikor éppen hagymát ßzedni indult a kürtibe; A kislány *xsak)huszonöt méterrel távolabb ért földet — sértetlenül. (MTI) Az 1981. június -2-án megtartott május havi lottó-jutalomsorsoláson g 21. heti szelvények vettek részt. A gyorslistában az alábbi rövidítéseket használtuk: a Vásárlási utalv. (1000 Ft) b Dacia 1300 tip. személygépkocsira utalvány c Trabant lim. special tip. szentély gépkocsira utalvány, d Színes televízió (22 000 Ft) e Automata mosógép (13 700 Ft) 2 432 936 r 2 443 542 1 2 491 269 g 2 496 572 k 2 512 481 k 2 517 784 n 2 533 693 k 2 538 996 f 2 549 602 k 2 554 905 k 2 565 511 g 2 570 814 1 2 592 026 O 2 602 632 n 2 607 935 n 2 613 238 O 2 618 541 p 2 623 844 r 2 629 147 f 2 634 450 1 2 639 753 d 2 645 056 f 2 650 359 k 2 660 965 p 2 676 874 r 2 682 177 f 2 687 480 k 2 703 389 m 2 713 995 d 2 719 298 k 2 724 601 j 2 735 207 r 2 756 419 n 2 767 025 g 2 772 329 f 2 777 631 k 2 782 934 k 2 788 237 n 2 793 540 p 2 804 146 k 2 809 449 n 2 820 055 k 2 830 661 m 2 851 873 j 2 857 176 .1 2 862 479 k 2 873 085 k 2 878 389 n 2 883 691 n 2 894 297 p 2 910 206 m 2 915 509 k 2 920 812 n 2 926 115 n 2 931 418 r 2 942 0*4 1 2 952 630 1 A nyertes szelvényeket 1981. június 25-ig kell a tptó-lottó ki- rendeltségek, az OTP-fiókok, vagy posta útján a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság címére (1875. Budapest, Vv Münnich Ferenc u. 15.) eljuttatni. f Szeréncse-utalv. (30 000 Ft) g Iparcikk-utalv. (25 000 Ft) h Otthon lakberendezési utalv. (25 000 Ft) i Zenesarok-utalv. (20 000 Ft) j, Televízió (10 000 Ft) k Vásárlási utalv. (10 000 Ft) 1 Vásárlási utalv, (9000 Ft) 4 m Vásárlási utalv. (7000 Ft) n Vásárlási utalv. (5000 Ft) o Vásárlási utalv^ (4000 Ft) p Vásárlási utalv. (3000 Ft) r Vásárlási utalv. (2000 Ft) 65 151 517 p 65 156 820 g 65 162 123 g 65 167 426 1 65 178 032 k 65 183 335 n, 65 188 638 k 65 199 244 1 65 204 547 r 65 209 850 k 65 215 153 1 65 220 456.j ' 65 Í25 759 i 65 231 062 k 65 241 668 k 65 246 971 f 65 252 274 m 65 268 183 m 65 273 486 r 65 278 789 O / 65 305 304 r 65 310 607 k 65 315 910 k 65 321 213 k «. 65 326 516 g 65 347 728 k 65 353 031 k 65 368 940 m 65 374 243 n 65 384 849 1 65 395 455 k 65 400 758 o 65 406 061 r 65 411 364 r 65 416 667 k 65 421 970 1 > 65 427 273 p 65 443 182 j 65 448 485 m 65 459 091 O 65 469 697 1 65 480 303 r 65 485 606 f 65 490 909 k 65 496 212 d 65 501 515 k 65 512 121 f 65’ 517 424 j 65 528 030 1 65 533 333 j 65 538 636 k 65 559 848 1 65 565 151 d 65 581 060 j 65 586 363 h 65 591 666 £ Lápunkban csak a megyében vásárolt nyertes szelvények számait közöljük. A gyorslista közvetlenül a sorsolás után készült, az esetleges hibákért felelősséget nem vállalunk. 2 963 236 O 3 721 565 r 63 237 134 m 2 973 842 r 3 726 868 f . 63 242 437 o 2 979 145 1 3 732 171 g 63 247 740 P 2 984 448 1 3 737 474 i 63 263 649 P 2 989 751 k 3 748 080 k 63 274 255 g 2 995 054 h 3 758 686 m 36 279 558 k 3 350 355 n 3 774 595 1 63 295 467 j 3 355 658 P 3 779 898 n 63 300 770 n 3 360 961 P 3 795 807 k 63 321 982 k 3 366 264 P 3 801 110 1 / 63 327 285 g 3 371 567 r 3 806 413 r / 63 353 800 r 3 376 870 p n 3 811 716 n 63 359 103 k 3 398 082 h 3 827 625 f 63 364 406 m 3 403 385 n 3 843 534 n 63 359 700 J 3 408 688 0 3 848 837 ik 63 380 315 0 3 429 900 o 3 870 049 k 63 385 618 k 3 440 506 1 • 3 875 352 h 63 390 921 1 3 445 809 f' 3 880 655 J 63 396 224 o 3 451 112 n 3 885 958 k 63 401 527 i 3 461 718 k 3 891 261 k 63 406 830 P 3 482 930 j 3 901 867 m 63 412 133 g 3 488 233 i 3 923 079 h 63 422 739 h 3 493 536 k 3 928 382 J 63 428 042 k 3 498 839 f 3 933 685 m 63 433 845 r 3 504 142 i 3 944 291 m 63 438 648 0 3 509 445 h 3 954 897 k 63 443 951 k 3 514 748 k 3 960 200 r 63 459 860 k 3 525 354 j 3 965 503 1 63 465 163 P 3 530 657 e 3 981 412 h 63 470 466 r 3 535 960 9 41 . 634 í 210 i n 63 475 769 r 3 511 263 k 44 639 i 513 0 63 481 072 r 3 546 566 g 44 644 816 P 63 491 678 n 3 551 869 k 44 650 119 r 64 557 531 1 3 557 172 k 44 655 422 r 64 562 884 o 3 562 475 i 44 660 725 r 64 568 187 f 3 567 778 k 44 666 028 r 65 008 336 k 3 573 081 k 44 687 240 r 65 013 639 m 3 578 384 k 44 872 845 k 65 018 942 d 3 588 990 m 44 878 148 k 65 024 245 H 3 599 596 n 44 883 451 P 65 029 543 j 3 604 899 n 44 894 057 g 65 034 851 k 3 610 202 o 44 904 663 f 65 040 154 k . 3 615 505 o ; i 44 909 966 d 65 045 457 P 3 620 808 o 44 915 269 h 65 050 760 P 3 626 111 f 55 648 541 m 65 066 669 f 3 636 717 k 55 653 844 r 65 071 972 n 3 642 020 e 55 669 753 i 65 082 578 0 3 647 323 t 55 675 056 : d 65 087 881 m 3 652 626 k 55 685 662 g 65 093 184 m 3 657 929 P 55 887 176 P 65 109 093 0 3 663 232 P 55 897 782 P 65 114 396 P 3 679 141 P 55 913 691 f 65 119 699 d 3 684 444 P 63 210 619 m 65 130 305 m 3 689 747 1 63 215 922 n 65 135 608 k 3 695 050 r 63 221 225 J 911 k 3 700 353 i. • 63 226 528 k 65v 140 3 716 262 m 63 231 831 k 65 146 214 m AZ ÍGÉRETEK NAGYOBBAK VOLTAK Az új francia kormány szociális intéikMiSiP^ AFGANISZTÁN Ejtőernyős amazonok