Petőfi Népe, 1981. március (36. évfolyam, 51-76. szám)

1981-03-28 / 74. szám

1981. március 28. • PETŐFI NfiPE • 3 MONDJA MEG ŐSZINTÉN... J Milyen a jó főnök? Főnöke mindenkinek van. Kié szigorú, kié igazságos, kié mindkettő; kié morózus, kié vidám. Van, akit magunk válasz­tottunk; van, akit kineveztek, és hát olyan is akad, akit ránk- erőszakoltak. A lényeg: főnökök, főnökeink. Szidjuk, vagy. dicsérjük őket, hivatkozunk rájuk, takarózunk velük; egyszó­val játsszuk a ránk osztott „főnök—beosztott” színjáték min­dig aktuális szerepét. Mai számunkban ezt a mindenkit érin- tő-erdeklő témát igyekeztünk körbejárni, azt firtatva: MI­LYEN A JÖ FŐNÖK? Hogy (szűk terjedelmi lehetőségünk el­lenére) objektívek lehessünk, ez alkalommal nem bíztuk telje­sen a véletlenre, hogy kit szólaltattunk meg. Kerestünk olyan olvasót, aki, mint kisiparos, önmaga főnöke. Megkérdeztük a müszakvezető karbantartót is, mivel ő egyszerre főnök és be­osztott. És kerestünk egy abszolút beosztottat, egy adminiszt­rátort is. Juhász László autószerelő, Ti- szakécske: — Kisiparos­nál voltam ta­nuló, utána pró­bálkoztam egy­két vállalatnál dolgozni, de se­hol nem marad­tam sokáig, a többi közt a fő­nökök miatt. Egyrészt én egy ki­mondottan nagyszájú ember va­gyok, rám szokás mondani, hogy „ami a szívén, az a száján”, így hát a saját bőrömön tanultam meg a másik mondást: ne szólj szám, nem fáj fejem. Most már mindegy melyik vállalatról van szó, eljöttem, spongyát rá, felejt­sük el. Annyi biztos, én nem va­gyok valami jó véleménnyel a főnökökről. úgy általában — fene tudja, talán mert nem találkoztam egy igazi jóval. Mindig úgy volt. hogy „így Lacikám, úgy Lacikám, majd lesz valahogy, meglátjuk, elintézzük”, ha valami problémám volt, aztán, amikor a termelési tanácskozáson felszólaltam és el­mondtam ami a szívemet nyom­ja, egyszeriben megfagyott körülöt­tem a levegő, vége volt az „így Lacikám”-naik, ezért is lettem a. magam ura ... lTudom, hogy a kérdés az volt, milyen a jó főnök, de hát az em­ber viszonyít, emlékezik, még ta- -Jiáp azt. is..könnyebben meg tud­nám mondani, hogy milyen -ne i legyén: egy- i főnök: i elsősorban : a <is ne tegyen úgy, mintha mindenhez csak ő értene, mert az képtelen­ség. Másodsorban pedig ne legye­nek neki simlis dolgai, ha érti mire gondolok: „Lacikám, nézze már meg a kocsimat, magának ez két perc, aztán majd megegye­zünk” — mert ez csak rossz vért szül. Szóval a jó főnök ért a szak­májához, meg ért az emberekhez, és ne is főnök legyen, olyan meg­közelíthetetlen nacsalnyik. hanem ember, hús-vér, érző ember — és higgye el nekem, ez máma már nagy ritkaság. Megmondom őszin­tén, belőlem se lenne jó főnök, nekem a munka való: szépen, nyu­godtan eldolgozgatok, és örülök, ha a kuncsaft autója szépen zúg ... Bakó László karbantartó, műszakvezető, Lakitelek: — Milyen a jó főnök? Na­gyon nehéz kér­dés ám... En azt tartom a legfontosabb­nak, hogy tud­jon bánni az emberekkel. Szóval értsen a nyel­vükön. Ha valami nem tetszik neki, ne dühöngjön, ne olyasmit mondjon, hogy „és ha nem tet­szik, vegye a sátorfáját, értette?” — hanem szép nyugodtan magya­rázza el a kifogásait, mert az ér­telmes beszédnek van a legjobb hatása. Amikor azt mondták, le­gyek brigádvezető, azt válaszol­tam: én ugyan nem parancsolok. Erre azt mondták: nem is pa­rancsolni kell, hanem kérni. És, mit ad isten, tényleg így is lett. a saját bőrömön tapasztaltam. Odamentem egy idős emberhez, aki akár az apám is lehetne. Mondom: Feri bácsi, erről meg er­ről van szó, mit szól hozzá meg­kérem ... Soha nem dolgozott volna úgy, ha parancsoltam vol­na neki.-1. Aztán föltétien. értsen , a. szak­mához, mert különben átverik, kérnek'tőle reszelőzsírt, satöb­bi... Foglalkozzon az emberek otthoni és munkahelyi problémái­val, nemcsak azért, hogy „jó fiú” legyen, és nemcsak azért, mert ez kihat a termelésre is: ha rossz a közérzet, nem úgy forog a gép; hanem elsősorban azért, mert vé­gül is: emberek vagyunk, nem gépek ... Szerintem egy főnök se igyon, mert oda a hitele a beosz­tottak előtt: vizet prédikál és bort iszik... Sajnos ' van erre példa, jó pár. Hogy én is bizonyos fokig fő­nök vagyok, műszakvezető az sze­rintem csak azért van, hogy le­hessen kit elővenni, ha valami zűr van. Szóval formaság. Felelek ugyan emberért, gépért, gyárt­mányért, de például egy fillérrel sem kapok több fizetést. Ugyan­akkor két tűz között vagyok; egyfelől vannak bizonyos elvárá­sok, másfelől meg a végtelensé­gig nem lehet hajtani az embert, különösen, hogy mi nagyon fur­csa normában dolgozunk: egy műszak alatt senki sem kereshet 120 forintnál többet, mert nem fizetik ki — mi van, ha hat óra alatt megcsinálja? Nehéz dolgok ezek... Polgár Atti- láné adminiszt­rátor, Kecske­mét: — A jó főnök mindig követ­kezetes ; ha egyszer vala­miért leszúr, akkor azt a kö­vetkező alka­lommal sem nézi el. Másodszor: észrevételeit beosztottja szemébe mondja, és nem a háta mögött szidja, vagy .netán megüzeni. A „te, a főnök azt mondta" egész másképp hang­zik, minha ő maga mondaná: „Te, én így gondolom”. Igen, „te”, mert szerintem a főnök minden további nélkül tegeződhet a be­osztottjával, de azt a bizonyos há­rom lépést minden körülmények között tartsa be, a saját érdeké­ben, hiszen másképp nem tud következetes maradni. Nagyon fontos, hogy a főnök értsen a szakmájához, oda lehes­sen menni hozzá tanácsot kérni, hogy kéne, mint kéne. És har­coljon is az embereiért ha meg­érdemlik, még akkor is, ha meg- orrolnak rá — az ő főnökei... A főnök ne tartson besúgókat, tanácsadókat: ha tart, hát nagyon rossz főnök, biztos, hogy utálják is. És azt se hagyja, hogy híze­legjenek neki: „így főnök, úgy főnök”, mert annak két-három ember számára előny, a többinek meg hátrány lesz az ára. Semmi­féle támadási felületet nem enged­het, összefoglalva, minden te­kintetben legyen korrekt. Nekem eddig három főnököm volt .három, különböző, típus,le­hetett tőlük tanulni: tudást és mentalitást .t-.. meg persze el“is lehetett' vetni dolgokat, ez már így szokás. Annyi biztos, hogy belőlem nem lenne jó főnök, túl­ságosan elnéző lennék. Nekem az kell, hogy kiadják a munkát, be­osszák a napomat — ilyen típus vagyok: tipikus beosztott... Hivatalosan a vezetőket három követelmény alapján minősítik. Ezek a következők: politikai meg­bízhatóság, szakmai tudás, irányí­tókészség. Mi tagadás, /lem is könnyű mindegyiknek megfelel­ni. Lejegyezte: Ballal József Az elmúlt héten tartották meg küldöttértekezletüket a megyei tanács hivatali KISZ-bizottsága által irányított alapszervezetek. Ha ezúttal valamiféle jelszót kel­lett volna kifüggeszteni a gyűlés színhelyén — talán ezt lehetett volna: okosan, felelősséggel, vitá­zó, politizáló fiatalok tanácsko­zása. Nem hallgatták el gondjaikat, eredményeiket, feltették választ igénylő kérdéseiket, s számos ja­vaslat hangzott el a jobbítás igé­nyével. A KISZ X. kongresszusá­ra készülve aligha véletlen, hogy a legnagyobb figyelmet a KISZ Központi Bizottság kongresszusi levelében foglalt üzenet váltot­ta ki. Elismerőleg szóltak például a megyei tanácsnál, és intézmé­nyeinél tapasztalható utánpótlás neveléséről, e tevékenységről, a pályakezdő fiatalokkal történő gondos foglalkozás gyakorlatáról. Ám a dicsérő vélemény mellé hozzátették: az eddigieknél még jobb együttmunkálkodásra van szükség az apparátus idősebb tag­jaival. Igénylik megértésüket, tü­relmüket és segítségüket. Az elbírálásnak, az anyagi és erkölcsi elismerésnek még egyön­tetűbben az elvégzett hivatali munka színvonala és eredmé­nyessége legyen a mércéje. Igaz­nak tűnik az a megállapítás is, hogy az utánpótlás tervezésénél, a vezetői posztokra történő elő­készítéskor kevésbé számítanak a nőkre. Eléggé műveltek vagyunk-e? — tették fel önmaguknak a kérdést többen is. A vélemények, a vá­laszok nyomán kialakult kép ko­rántsem ad okot elégedetlenségre. Kritikával illették azokat, akik a megszerzett diploma, vagy diplo­mák birtokában egyfajta szelle­mi „pihenőállásba” helyezkedtek. A marxista műveltség fejlesztésé­nek szükségességét az élet köve­teli. Meggyőző érvekkel bizonyí­tották, hogy ehhez javítanunk kell az állami iskolarendszerben folyó marxista—leninista képzés jelenlegi helyzetén is. Jobb mód-, szerekkel,' az'- élethez - közelebb álló módon, gyakorlatiasabban kéTT táffftahl és tanülnir H : A tanácskozás munkájában részt vevő dr. Gajdácsi Istvánt, a megyei tanács elnökét nagy ér­deklődéssel és egyáltalán nem titkolt várakozással fogadták, amikor felszólalásra jelentkezett. Mindez érthető, hiszen a felszín­re került témák túlnyomó több­ségére éppen a hivatal első szá­mú vezetője adhatott választ, út­baigazítást és nagyon figyelemre­méltó emberi bátorítást. A mű­veltség kérdésében kialakult po­lémiához például a következő megjegyzést tette: „Azt várjuk az apparátusban dolgozó diplo­másoktól, felsőfokú politikai kép­zettséggel, Vagy végzettséggel rendelkező fiataloktól, hogy meg­szerzett ideológiai ismereteiket a gyakorlati munkában nagyobb mértékben hasznosítsák. Mert lehet, hogy elismerésreméltó. ha valaki betéve tudja a marxizmus tételeit, ám kevésbé örömteli, ha nem képes megérteni, vagy meg­értetni környezetével a legfonto­sabbat: azt hogy mit, miért, s hogyan lehet és kell tennünk.” Találó példa erre az, amit ugyancsak a megyei tanács elnö­ke fogalmazott meg — miszerint az államigazgatásban dolgozók­nak azt is pontosan tudni kell, hogy miért támogatjuk például a háztáji gazdaságokat, vagy, hogy miként lehet megfelelően egyez­tetni a gazdasági építőmunkában az országos és megyei érdeke­ket. Élénk vita kerekedett a kong­resszusi levél lakásügyekre utaló részével kapcsolatban. A felszó­lalások tárgyilagosan megálla­pították, hogy a megyei tanács belső apparátusában pályakezdő fiatal szakembereket megfelelő arányban és ütemben folyamato­san lakáshoz juttatta a hivatali vezetés. Viszont kevésbé mond­ható el mindez azokról, akik a tanácsi intézményeknél dolgoznak. Végül is megfogalma­zódott az igény: a lakáshoz ju­tás gyakorlatában a még egyen­lőbb esélyeket kellene előtérbe helyezni. A küldöttértekezleten összessé­gében jó értékelést kapott az alapszervezetek és az irányító KISZ-bizottság munkája. Az el­telt öt év mérlege jelzi, hogy to­Ki a győztes? " j Számomra' — J íeRét!11 hogy rieni V,agyok egyedül? — döbbenetes hatású volt a csütörtök esti Vit- ray-műsor. A „tévé sztárja” ez­úttal lehetetlennek tűnő feladatra vállalkozott. (Vagy ismét?! A sport egykori óriását — Adler Zsigmondot — és világhírűvé lett tanítványát — a legendás Papp Lacit — igyekezett az évtizedes elhidegülés, harag stb után „ösz- szeboronálni”. Évtizedek harcai, törekvései, kudarcai, örömei és bánatai elevenedtek meg előttünk, a riporter-rendező Vitray szelí­den erőszakos, bölcs kérdései nyo­mán. Tulajdonképpen mit is lát­kozatosan javult tevékenységük, megtalálták azokat a módszere­ket, akciókat, amelyek segítségé­vel leginkább lehet kapcsolódni a hivatali, intézményi munka sa­játosságaihoz. Ennek ellenére egyetlen jelen levő sem tapasz­talhatott önelégültséget, az ered­mények túltértékelését. Reálisan, önkritikusan megfogalmazódtak azok a feladatok is, amelyeket a KISZ belső életének javítása ér­dekében és a hivatali szakmai munka terén el kell majd vé­gezni. Melyek ezek? Például javítani akarják a KISZ mozgalmi-politi­kai jellegét. A felszólalók közül többen is megerősítették, hogy mindenképpen szükséges nagyobb hangsúlyt helyezni az ifjúsági mozgalom elismertségére, rang­jára. A feladatok sorában kiemelt helyre került a politikai nevelő­munka csakúgy, mint a párttag­gá nevelő tevékenység még át­gondoltabb, felelősségteljesebb végzése. Az eddigieknél konkré­tabb módon akarnak részt vál­lalni a hatósági munka egysze­rűsítésében, az ügyvitel korszerű­sítésében, az állampolgárok ügyei­nek gyors, problémamentes in­tézésében. Az akcióprogram tartalmilag, és talán formailag is eltér a ko­rábbiaktól. Kevesebb benne az „üresjárat”, a jelszó, de annál inkább tartalmazza a reális hely­zetet, és az ebből következő fel­adatokat. Egyúttal kifejezi a me­gyei tanács fiataljainak szándé­kát, hogy a jövőben még cselek- vőbben, politikusáéban és szer­vezettebben akarnak dolgozni. A párt ifjúsági szervezetéhez illően. Szabó Attila tunk? Egy hajdani dicsőségére sze­rényen emlékező, s egykori, sokat ígérő tanítványát fátyolos sze­mekkel kereső, mosolygós-fáradt “SfegScftbeFE, és égy elegáns, öt­venöt éves sokszoros bajnokot, aki a jelek szerint nem próbálja1 ke­resni már a régen magára ha­gyott, eléggé elfelejtett volt mes­tert. Hatalmas erőpróba volt ez a drámai sűrítésű, okosan tömörí­tett műsor. Az emberség erőpró­bája is. A néző dolga volt. hogy igazán eldöntse: ebben a lélektani „összecsapásban” valójában ki kit győzött le. A magam részéről legfeljebb csak annyit teszek hoz­zá még ehhez: van. amikor a sok­szoros bajnok — alulmarad. V. M. KÉPERNYŐ BÁCS-KISKUN ÉS KRÍM: Húsz év — a testvériség jegyében Hazánk és a Szovjetunió területei között Bács-Kiskun és a Krím barátsága fogalommá vált. S nemcsak azért, mert elsőnek jött létre a megyék sorában. Azóta is igazán tartalmas, kölcsönös előnyök­kel jár és módot ad a további elmélyítésre. Gazdasági, kereskedelmi, turisztikai és kulturális eredményei vannak a közlekedésnek — a ta­pasztalatcserék másféle, eszmei hasznáról nem is szólva. Hogy csak a legkézenfekvőbb dolognál maradjunk, ennek köszönhe­tően utazhatnak például a Duna—Tisza közéről az átlagosnál többen — és az átlagosnál melegebb fogadtatásban részesülve — a fekete-tengeri félszigetnek azon az útvonalán, amelyen a testvérpártok első számú ve­zetői közelítik meg a nemzetközi csúcstalálkozók helyszínét, a Jalta kö­• Szimferopol a krimi terület székhelye: sétálók a Szalgir partján. zeiében fekvő tanácskozótermeket. Gagarintól indult Az útvonal — Szimferopoltól kezdve kilencven kilométeren át egyúttal trolibuszpályának is szol­gálva — helyenként olyan telepí­tésű szőlőtáblák és gyümölcsö­sök között halad, amelyek a Bács- Kiskunban látható, széles sortávú művelésre emlékeztetnek. Csoda, ha itt és ott egyaránt bizonyos ta­pasztalatok átvételébe botlunk? Aligha. Az idén húsz éve. hagy Kecske­mét város vezetői köszöntő távira­tot küldtek Szimferopolba Jurij Gagarin űrrepülése alkalmából. Majd, a kapcsolatfelvételt célzó javaslatra kedvező válasz érke­zett, és még ugyanabban az év­ben személyesen is találkozhat­tak a két megye küldöttei. Az első üdvözlő távirat tehát az ember kozmikus lépését köszön­tette. Tavaly novemberben min­den korábbi társasutazás létszá­mát meghaladóan* több mint há­romszázan vágtak neki Bács-Kis­kunból két TU 154-es különrepü- lőgéppel a másfél ezer kilométeres távolságnak, hogy közelebbről is megismerkedjenek az úgyneve­zett szovjet Riviéra nevezetessé­geivel. És a harmadik napon, a Szalgir patak közelében — épp a Gagarin-parkban — miután ko­szorút helyeztek el az ismeretlen katona sírjára, a fúvósok zenei kíséretével harminc juharcseme­tét ültettek el a Barátság-sétá­nyon. A táblán ma is frissen csil­log a felirat: Alléja druzsbi: a ba­rátság sétánya. A fák ápolására, gondozására fiatalok, a szimfero- poli 27-es számú iskola tanulói vállalkoztak. Itt és ott Nem először készítettem inter­jút a területi és városi vezetőkkel a Krímben. Sohasem felejtik el hangsúlyozni, hogy hagyományos, erős az a barátság, amely összefűz bennünket. S a kapcsolatunkat korántsem valamiféle külsődle- gesség, kirakatszerűség jellemzi. Egyaránt, szolgálja a két megye* lakóit, segítséget jelent azoknak a feladatoknak a teljesítésében, amelyeket a Szovjetunió Kommu­nista Pártja, illetve a Magyar Szo­cialista Munkáspárt, határozatai szabnak meg. Igen, segítünk egymásnak a be­vált módszerek átadásával — egyebek között a mezőgazdaság­ban, a konzerv- és élelmiszeripar­ban, építkezéseknél... Emellett propagandistákat és küldöttsége­ket cserélünk: a beszámolókat nagy figyelemmel követik nyomon a vendéglátók mindkét helyen. A Krím félsziget lakóit őszintén ér­dekli, hogy mi történik, mi újság van Magyarországon, és viszont- örülünk egymás sikereinek. Emel­lett kölcsönösen zöld utat kapnak a kulturális programok. A szov­jet terület amatőr csoportjai be­mutatták a zenéjüket és táncai­kat a Duna menti folklórfeszti­válon, a képzőművészeik kecske­méti tárlaton vendégszerepeitek. A Fekete-tenger partján ugyan­akkor sokan tapsoltak a kecske­méti citerásoknak, táncosoknak, a bugaci asszonykórusnak. A Krimszkaja Pravda -oldalösszeál­lításokat szentel Bács-Kiskun éle­tének, a Petőfi Népe pedig rend­szeresen beszámol arról, hogy mi történik a testvérmegyénkben. Egyszóval, nagyon sok minden­ben és kézzelfoghatóan jelentke­zik a kialakult jó viszony haszna. Nem azonos Sokszor megpróbáltam már el­töprengeni azon, hogy mi az a többlet, amit például egyedül a testvérmegyei kapcsolat nyújt', s ami közvetlenül is átélhető. A Ba­rátság-sétány fái majd lombot nö­vesztenek és terebélyesednek. A barátságvonatok és -repülőgépek utasait úttörők sorfala és fonott­kalácsot átnyújtó, ukrán népvise­letbe öltözött lányok fogadják. És még? A kétmillió lakosú Krímben nyolc-kilencmillió vendég érkezik a Szovjetunió valamennyi köztár­saságából és külföldről. Élik a szanatóriumi beutaltak, az üdü­lők vagy a turisták életét. A tu­rista szállodában vagy kemping­ben lakik, fürdik a déli partvidék strandjain vagy a Jalta szálloda uszodájának melegített tengeri vizében. Megnézi a múzeumokat, pálmák és ciprusok alatt sétál a kikötőig, hallgatja a tengert és követi a vijjogó sirályok röptét, aztán igyekszik elkölteni a mara­dék pénzét valami barkácskész- letre vagy egyéb dolgokra. De a Krím nem azonos Jaltá­val. Az egyharmadnyi magyaror­szágú területnek el kell látni a la­kosok és vendégek millióit. S nem csak látnivalókkal és emléktár­gyakkal. Az ipart meg kellett ho­nosítani, a sztyeppés területű me­zőgazdaságnak — és a települé­seknek is — víz kellett. A messzi Dnyeper folyó édes vize kellett, s ezt valami hallatlanul nagy mun­ka árán meg is szerezték az Eszak-krími-csatorna, s a hozzá tartozó szivattyú- és duzzasztó­művek, öntözőelágazások kiépí­tésével. Szimferopolnak több mint száz gyár kellett, hogy legyen áru az üzletekben, még ha ezeknek a száma és az áruválasztéka egyelő­re szűkös is a nyugatabbról érke­zett. vásárlók szemében. Terv, akarat és türelem kellett, és kell még a jövőben is. Közvetlenül is Erre csak következtethet, össze­függéseiben viszont aligha látja a turista. Pedig van, akit érdekel hogy mi történik a gyárkapun be­lül, az északi sztyeppéken, s hogy a lakás, áramfogyasztás, fűtés és telefon, utazás viszonylag meny­nyire kevéssé terheli a fizetéseket. A testvérmegyéből jöttékét szí­vesen látják a családok, iskolák, a kolhozok és az ipari vállalatok. Az Alföldi Cipőgyár testvér- vállalatánál, a Dzerzsinszkij ne­vét viselő bőrgyárban és feldol­gozó kombinátban például az is kiderül a látogatások során: a szovjet üzletek egy része nem az utcákon, hanem üzemi portán be­lül kínálja az élelmiszereket, háztartási cikkeket, hogy egysze­rűbb legyen a bevásárlás. A két­ezer-kétszáz dolgozó háromne­gyed része nő, és senkinek sem kell otthon maradnia bölcsődei vagy óvodai helyszűke miatt, mi­vel a vállalat gondoskodik a gyermekintézményekről. A testvérmegye képviselői ér­zik, hogy nem mindennapi turis­ták, mert azokat nem fogadják nagyra sült fonott kaláccsal, őszi­rózsaszálakkal, szőlővel, gyü­mölccsel, és a műhelyek zajához sem engedik őket közel sehol a világon. A Bács-Kiskunt és a Krím területet összefűző testvér- megyei kapcsolatok viszont bő­velkednek a kölcsönösség elő­nyeiben. Ezt pecsételik meg a Szovjet-Krím napjai Bács-Kis­kun megyében elnevezésű ren­dezvénysorozat hétfőn kezdődő eseményei is. Halász Ferenc MEGFELELNI A MAGASABB KÖVETELMÉNYEKNEK KISZ-küldöttértekezlet a megyei tanácsnál

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom