Petőfi Népe, 1981. február (36. évfolyam, 27-50. szám)

1981-02-18 / 41. szám

1981. február 18. • PETŐFI NEPE • 3 CSÁKÁNY HEL YETT VA KÓLÓ KA NÁL Év végére megújul a Tóth-kúria Aki az Élet és Irodalom január 31—i szá­mában olvasta Varga Domokos cikkéi, nyu­godtan ugorja át a következő két bekezdést. .Akik viszont nem ismerik a kunszentmiklósi Tóth-kúria előtörténetét, azoknak röviden összefoglaljuk. Csákány ellen nincs orvosság? kérdezi a szerző, mert tudo­mására jutott, hogy szülőhelye, a műemlékekben nem túl gazdag Kunszentmiklós, három védett épülete: a tanácsháza, a reformá­tus templom és a Tóth-kúria kö­zül az utóbbira az Országos Mű­emlékvédelmi Felügyelőség kiad­ta a bontási engedélyt. Ez a ház egy több évtizede, még a felmé­rések idején elkövetett tévedés miatt nem került a műemléki jegyzékbe, helyette egy másik úrilakot — szintén egy valamiko­ri Tóth-famíliáét — vettek nyil­vántartásba. ' Hiba történt. Jóvátehetetlen? Varga Domokos, amikor leírja sorait, ettől tart. Nyilvánvalóan a tapasztalás mondatja vele: „...az ügy túlmutat önmagán ...”. Írásunkban arra keresünk vá­laszt: Hogyan is áll ma a kun­szentmiklósi Tóth-kúria dolga? Múlt Naptár. (A dátumokhoz a mai illetékesek fűznek megjegyzést.) (19..) Dr. Tamás Ferencné, a megyei tanács főmunkatársa: — Valaki, valamikor, a műemlékek felmérése, jegyzékbe vétele s vé­detté nyilvánítása idején admi­nisztrációs hibát követett el. A valóban értékes Tóth-kúria fény­képe és — tévesen — a másik, a vályogból készült Tóth-ház hely­rajzi száma került az Országos Műemlékvédelmi Felügyelőség aktáiba. (1975) Bognár László, Kunszent­miklós tanácselnöke: — Az V. ötéves terv előkészítésekor szü­letett az akkori tanács ötlete, jó volna megépíteni a nagyközség­nek olyannyira hiányzó iparcikk- áruházat. A gazda — építtető és tulajdonos — a helyi áfész. (1970 dereka) B. L.: — Az áfész — a M'ESZÖV-támogatás átcsopor­tosítása folytán — pénzhez ju­tott, amivel hozzáfoghatott vol­na az áruházépítéshez. A nagy­község vezetői úgy döntöttek, hogy a szövetkezet a saját terü­letét használja fel. A település központjában egyébként is ezt a helyet találták a legalkalmasabb­nak. A megoldás természetesen a kúria lebontásával járt volna. A tanács ehhez az engedélyt meg­adta. (Némi ellentmondás fedez­hető föl e döntés, és az akkor ké­szült községrendezési terv között, amely a kúriát mint majdani mú­zeumot .tünteti fel. V. T.) (1978—1979 február T. F.-né: — A bontási engedélyt követően be­jelentés érkezett a megyei tanács­hoz, hogy Kunszentmiklóson ve­szélybe került egy műemlék léte. Ekkor derült ki az évtizedes téve­dés. Azonnal felkerestük az Or­szágos Műemlékvédelmi Fel­ügyelőséget, hogy tisztázzuk a félreértést. Megvolt a helyszíni szemle, s attól kezdve az igazi Tóth-kúria volt a műemlék papír szerint is, a másikkal tovább nem foglalkoztunk. Közelmúlt (1979 március) T. F.-né: — Az áfész építkezni akart. Ezért írtunk a műemlékvédelmi felügyelőség­nek, hogy ha az áruházát nem le­het másutt elhelyezni, járuljon hozzá a kúria lebontásához. Az OMF ezt nem engedélyezte. Ekkor a nagyközség megrendelte Kun­szentmiklós központjának rész­letes rendezési tervét. Készült két változat az áruház telepítésére is, egyik a kúria meghagyásával, a másik a lebontásával, de igazán jó megoldás egyik sem lehetett. (1979 dereka) B. L.: — időköz­ben életbe lépett a beruházási stop, ennek következtében a szö­vetkezet sem kezdhette el az áru­házépítést. A Tóth-kúria ügyét azonban szerettük volna egyszer, s mindenkorra rendezni1. Gondol­ván arra, ha netán az áfész-nek újra lesz pénze, ne akkor kell­jen majd kapkodni. Eközben pró­báltunk keresni valakit (intéz­ményt, szervezetet), aki megveszi, helyreállítja és használja az épü­letet, mert a tanács erre nem vál­lalkozhatott. A nagyközség saját fejlesztési alapja egy-másfél mil­lió forint, a kúria javítása pedig egy vizsgálat szerint mintegy 2 millióba kerülne. Ehhez jön még hárommillió az áfész kártalaní­tására. (1980 január) T. F.né: — Az Or­szágos Környezet- és Természet- védelmi Hivatal jelentkezett, esetleg érdekelné a dolog, mivel a Kiskunsági Nemzeti Park te­rülete ez a vidék, s a KNP az épületef tudná is használni. Pén­ze viszont a hivatalnak sem volt e célra, így aztán ez a megoldás is kútbaesett. (1980 május) T. F.-né: — Mivel a községi tanács is, a megyei ta­nács is hiába keresett üzemelte­tőt, ismét írtunk a műemlékvé­delmi felügyelőségnek, hogy fenn­tartó hiányában járuljon hozzá a Tóth-kúria bontásához, termé­szetesen csak akkor, amikor az áruház építése kézzelfogható kö­zelségbe kerül. (1980. december 1.) B. L.: — Hosszas várakozás után az OMF megadta az engedélyt. Ha tehát a tanács mindenáron bontani akart volna, akkor már másnap elkezdheti. Mert ez saját hatás­kör, s mert a műemlékvédelmi felügyelőség is szabad kezet adott. Jelen (1981. január 16.) B. L.: — A VI. ötéves tervidőszak feladatai­ról tartottunk megbeszélést Kun­szentmiklóson, amelyen a megyei vezetők mellett részt vett egyebek között Benkó Zoltán, az Észak- Bács-Kiskun megyei Vízmű Vál­lalat igazgatója is. Kunszentmik­lós és térsége ugyanis ennek a vállalatnak a kezelésébe került át. Ekkor fölmerült a lehetőség, hogy a kúriával szemközti téren, az ABC melletti területen (aho­vá a korábbi elképzelések alap­ján más intézményt akartak épí­teni V. T.) helyet kaphatna az iparcikk-áruház. Létrejönne így egy bevásárlóközpont, a fennma­radó kúria körül pedig szép par­kot lehet kialakítani. A vízmű igazgatója azt mondta, megnézi az épületet, s hajlandó valamit tenni. Másnap a helyi áfész-elnökkel is megállapodtam: a szövetkezet lebontja a zsírsütőt, tejbegyűjtőt, kiüríti a bútorraktárt és a kúriát átadja a.tanácsnak, ezért cserébe mi területet adunk az áruháznak és a raktárnak. (1981. február 4.) Dr. Gajdócsi István, a megyei tanács elnöke: — Ezen a napon Kunszentmikló­son a várossá váláshoz szükséges tennivalókat vettük számba. A munkából — éppen mert jelen van — kiveszi a részét a vízmű vállalat is. Benkó Zoltán igazga­tó elvállalta, hogy ha az épületet megkapja a létesítendő üzemmér­nökség számára, akkor a saját költségére, eredeti állapotában helyreállítja. Amennyiben a he­lyi tanácsnak lehetősége nyílik arra, hogy elhelyezze itt a termé­szetrajzi és néprajzi gyűjteményt, akkor a vízmű a Tóth-kúriát Kunszentmiklós rendelkezésére bocsátja. A vállalat az átalakítást, fel­újítást még ebben az esztendőben elvégzi. Váczi Tamás A társadalmi munka rangja TÖBB ÉVTIZEDE meghonosodott, sőt a tervekbe is beépített anya­gi erőforrás a társadalmi munka. A környezet megváltoztatásának, szebbé tételének igénye, a gyermekintézmények felépítésének szüksé­gessége, nagycsaládosok, idősek megsegítése és még sok-sok egyéb tár­sadalmi összefogással való megoldása nemcsak szép, de nemes fel­adat is. A megye városaiban, községeiben millió forintokban, létesít­ményekben, kilométer hosszú járdákban és ki tudná felsorolni, mi­ben mérhető, mutatható ki az emberek öntevékeny tenniakarása. A társadalmi munka pontos meghatározása már csak azért sem le­hetséges, mert rendkívül szerteágazó, olykor szokatlan, esetleg meg­hökkentő, de természetesen megvalósítható. Mindezek ellenére egy azonban biztos: olyan munkáról, tevékenységről van szó, amelyet az emberek, vagy emberek kisebb-nagyobb csoportjai önként, szabad akaratából, munkaidőn kívül végez. Akad e kategóriában olyan is, amikor az eszköz, az anyag az ál­lam, a szövetkezet tulajdonát képezi, s a társadalmi munkát végző ember ezeket működteti, építi be, adja hozzá ingyen munkaerejét, tu­dását, aktivitását. Ez esetben is önkéntes vállalásról, meggyőződésből fakadó segítőkészségről van szó. MIÉRT TARTOTTUK szükségesnek mindezeket — mindenki előtt köztudott ismérveket — felsorolni? Egy furcsa, s egyáltalán nem he­lyes, nem célravezető, sőt a társadalmi munka rangját lejárató jelen­ség miatt. Egy-két társadalmi szerv vezetője — hangsúlyozni szeret­nénk, nem általános, sőt kivételes — úgy véli, hogy a társadalmi mun­kában való részvétel minden vállalatnak, egyénnek állampolgári kö­telessége, sőt, erre kötelezni, kényszeríteni lehet. Súlyos vád ez, mond­hatnák azok, akik a társadalmi munkát szervezik, győzik meg az em­berek százezreit. Vádaskodni nem akarunk, csupán felhívni a figyel­met egy egészségtelen, visszatetszést kiváltó, az emberek jóérzéseit semmibe vevő jelenségre. EGYIK VÁROSUNK tömegszervezetének vezetői elhatározták, hogy egy egészségtelen környéket feltöltenek, fásítanak, parkosítanak. A kezdeményezés dicséretes, szükséges is. A kivitelezés azonban, azaz a munka szervezése elítélendő. Állami vállalatoktól olyan tevékenységet kértek, sőt követeltek, amely csakis szabálytalanság árán, az állam, a társadalom kárára végezhető el. Nyilvánvaló, az igazgatók, a veze­tők tiltakoztak az ilyenfajta társadalmi munka ellen. Véleményüket éppen az állam érdekei védelmében még akkor is fenntartották, ami­kor a sajtó nyilvánosságával fenyegették meg őket. (Csupán zárójel­ben jegyeznénk meg, ehhez a sajtó nem volt és nem is lesz soha part­ner.) Hangsúlyozni szeretnénk, hogy ezek a gazdasági vezetők nem a társadalmi munka ellen, hanem az állami érdekek ilyen köntösben való károsítása miatt emeltek szót. A TÁRSADALMI munkáról, az önként vállalt tevékenységről, ten- niakarásról nem kívánunk lemondani, az kell, szükséges, hasznos. Be­csületét, igazi rangját éppen az adja meg, hogy az emberek, kisebb vagy nagyobb közösségek önzetlenül ajánlják fel, végzik el. Ezt eről­tetni, kötelezővé tenni, esetleg fenyegetőzni — különösen, ha az a tár­sadalom érdekeit sérti — káros, elítélendő gyakorlat, többet ront, mint használ. A kitűzött célok társadalmi munkában történő megvalósítá­sához a realitások figyelembevételére, széles körű felvilágosító, agi- tációs munkára, méggyőző szóra van szükség. Ennek azonban össz­hangban kell lennie az anyagi erőforrásokkal, az állam, a tanács nyúj­totta segítséggel és természetesen azzal a tettrekészséggel. amely a mi állampolgárainkban van. CSAKIS így lehet és így szabad társadalmi munkát kezdeményezni, végrehajtani. Gémes Gábor HOZZÁSZÓLÁS Lakni pedig kell valahol! Karácsonyi számunkban megjelent, a lakással mint társadalmi prob­lémával foglalkozó egész oldalas összeállításunkban jeleztük: a nyilat­kozatokat — melyek vitaalapnak is tekinthetők — a jó ügy iránt el­kötelezetteknek, következésképp továbbgondolásra érdemesnek tart­juk. Azóta módunkban állt jó néhány érdekes, a kérdés megoldásához apró, bizonytalan-biztató lépésekkel közelítő véleménnyel, meglátás­sal megismerkedni. Örzünk okos, korrekt hangú leveleket is, ezekből — ígéretünkhöz híven — most és az elkövetkezendő napokban közre­adunk párat. A tanácselnök találta el... A Hazafias Népfront kiskunfélegyházi városi bizottsága és a városi tanács — a korábbi gyakorlathoz hasonlóan — kérdőíves közvélemény­kutatást végzett a lakosság körében, hogy a VI. ötéves tervi fejlesz­tési elképzeléseket minél reálisabban, az igények lehető legjobb figye­lembevételével tudják összeállítani. A kérdőíven felsorolták a város- fejlesztési feladatokat, s a rövid kísérőszövegben kérték a választópol­gárokat, ki-ki az általa megítélt fontossági sorrend szerint sorszám­mal jelölje meg, hogy mit, hányadsorban tart megvalósítandónak. Te­hát az általános iskola építését például 1., az üzlethálózat fejlesztését 5. helyre rangsorolja, egészen a 10., illetve az „egyéb”-et jelentő 11. sorszámig. A 2500 kérdőívet még 1980 január közepén továbbították a népfront­aktivisták az állampolgárokhoz, olyan módszeresen, hogy a lakosság minden rétegének jusson belőlük. Az ivek több mint fele már az év február végére kitöltve visszaérkezett. Rövi<j idő alatt értékelték azo­kat. A tempós munkára két szempont is ösztökélte a tanácsiakat, il­letve népfrontosokat. Először is a jó üggyel együttjáró kíváncsiság, — hogy tehát a bizonyos fontossági sorrend dolgában mennyire közelít egymáshoz a lakosság, illetve a városvezetés véleménye —, másodsor­ban pedig, hogy a papíron begyűjtött javaslatokat minél hamarabb és mennél több fórumon élőszóban is megbeszéljék a választókkal a vá­ros vezetői. — A kérdőívek értékelése so­rán érte-e különösebb meglepetés a tanácsot, népfrontot — érdek­lődöm dr. Dobos Ferenc tanács­elnöktől. Közbevetőleg bevallom, jóma­gainat az „izgatott”, hogy vajon a tisztasági fürdő ügyét hánya­dik helyre rangsorolta a közvé­lemény? Emlékeztem rá, hogy a fürdőszálló — életveszélyessége miatti bezárása, 1974 óta — szinte ijíindig a 'közhangulat egyik fő motiválója volt. A Petőf^Népében Egy kiszolgált fürdőszálló törté­nete címmel 1979. július 13-án megjelent cikkben például ezt olvashattuk: „Bezárták, .ám a dol­got akkor csak nagyon kevesen •üették komolyan (...) A tiltako­zó kampány szóvivői mindenhol előfordultak de tanácsülés, valamirevaló értekezlet, ankét se múlt azóta a városban az ingerült kérdések nélkül: mikor nyílik meg a fürdő A tanácselnök válaszából ki­derül, hogy nemcsak a riporter tudatában raktározódott el „egyik legfontosabb közügyként” a tisz­tasági fürdő, hanem a helyi nép­front is valami előkelő helyre vár­ja a fontossági sorrendben ennek a feladatnak a megoldását. Elég­gé érthetően, hiszen alig volt népfrontfórum, ahol ezt ne sür­gették volna. — Fogadtunk Dobos Gézánéval, a városi népfrorlttitkárral — em­lékezik a tanácselnök, ö az első öt hely valamelyikére várta a fürdőépítést, sőt még másodikként sem tartotta elképzelhetetlennek, én. viszont biztosra vettem, hogy valahol“ a lista második felébén, annak is a vége félé találjuk majd a lakosság javaslatát. Dr. Dobos Ferenc nyerte meg a fogadást: a közvélemény-kutató ívek javaslatainak összesítése­kor kiderült, hogy a félegyháziak 8. helyre tették a tisztasági fürdő építését. Előtte így alakult ki a fejlesztési feladatok sorrendje a lakosság véleménye alapján: 1. általános iskola-,. 2. óvoda-, 3. bölcsődeépítés, 4. a napköziellá­tás fejlesztése, 5. a járdaépítés, 6. az útépítés, ' 7. a vízhálózat bő­vítése, 8. tisztasági fürdő, 9. park- és 10. az üzlehálózat-fejlesztés. — Azt mondja Dobos elvtárs, hogy biztosra vette tippelését; mi­re alapozta ezt? — Jól ismerem a lakosságot. Tudtam, hogy rossz néven vette volna a lakosok egy része, ha megkérdezésük nélkül döntünk. De mit értünk volna vele, ha mondjuk az én hosszú tanácsve­zetői gyakorlatomra építve állít­juk össze a fejlesztési tervet? Mert meg tudnánk csinálni, mi vezetők, magunk is. De azzal ren­geteget veszítettünk volna; a la­kosság nem érezné magáénak is a VI. ötéves fejlesztési .tervet, s nem is adná tudását, képessége­it, társadalmi munkáját szívesen a megvalósításihoz... Tudtam, hogy amikor az emberek elé ter­jesztjük az elképzeléseket, a mi kunjaink alaposan, felelősségtu­dattal meggondolják, mi legyen a feladatok fontossági sorrendje. No persze — erre már utaltunk — nem csak papíron zajlott a véleménycsere a fejlesztésekről. Tavaly február óta a választási jelölő gyűlésektől kezdve tanács­tagi beszámolókon, tanácsülési interpellációkon, ' városkörzeti népfrontanácskozásokon, Köz­gyűléseken. üzemi rendezvénye­kén át a legkülönbözőbb fórum­ig sokszor találkoztak a tanács vezetői a lakossággal, hogy sze­mélyesen is szót értsenek a terv­ről. S nem akárhogyan, hanem konkrét .változatok — alternatív megoldások — ismertetésével, így került megvitatásra a köz­vélemény elé, hogy például tisz­tasági fürdő épüljön-e, vagy fe­dett, műanyag sátortetős fürdő, tanmedencével, meleg vízzel, ülő­kékkel, hogy azt minden korosz­tály — fiatalok, idősek egyaránt kihasználják. Tájékozódott a la­kosság a változatok költségkiha­tásairól, előnyeiről, hátrányairól. Így született végereményben egyhangú döntés: épüljön fedett­tanmedence. Persze lesz majd kádfürdő is, annak a szűk réteg­nek, amely a régi fürdő csekély forgalmát is jelentette... Dehát alaposan változnak a körülmé­nyek Kiskunfélégyházán is évről évre — főleg mióta — fürdőszo­bával épülnek az új lakások szá­zai. , Tóth István Több támogatást a lakásszövetkezeteknek! K. Szabó Kálmán negyedik pontja nagyon igaz. Addig, amíg nagy jövedelemmel rendelkezők is főbérleti lakáéhoz juthatnak, nehéz lesz, az igényeket kielégí­teni. Mi a teendő? A letelepedés­re ide hívott szakembereknek úgynevezett albérlők házát épít­sünk, a jelenleginél is többet. Ma már egy orvos, vagy egy mérnök, sőt egy-két szakmunkás is, 8—10 év után eljut oda, hogy jövedel­me elegendő ahhoz, hogy saját maga szerezzen az igényének megfelelő lakást. Az albérlők há­zában egy és másfél szobás lakás is legyen, a főbérleti díjnál ma­gasabb díjért. A főbérleti dijat is a jövede­lem figyelembevételével kellene megállapítani, akárcsak az óvo­dai térítési díjakat. Ezen intéz­kedésekkel el lehetne érni, hogy a nagy jövedelemmel rendelkezők saját lakás vásárlásával enyhítsék az országom lakáshiányt. Ne for­duljon elő olyan, hogy a főbérlő­nek balatoni vagy Tisza-parti nyaralója és luxuskocsija van, mert ha ezekre telik, akkor tel­jen OTP-lakásra is, ne pedig az „állambácsi” segítsen. Viszont nagyobb támogatásra lenne szükség a saját lakást épí­tőknek. Amint gzt Kerényi József kollégám is megállapította, a 250 ezer forintos telekárral máskép­pen is lehetne gazdálkodni. Neve­zetesen úgy, ' hogy a lakásépítő szövetkezeteket kellene komo­lyabb támogatásban részesíteni. Gondolok itt arra, hogy a város rendezési • tervében előirt több szintes lakóházak számát úgy is lehetne növelni, hogy a lakás- építési keretből fedezik a szaná­lási költséget, és az üres telket ezer-ötezer forint négyzetméte­renkénti telekár helyett 200 forint egyszeri igénybevételi díjért bo- csátanák az építkezők rendelke­zésére. Ezzel megoldódna az el­avult, városképet csúfító házak gyors szanálása, a költségeket vi­szont a magasabb jövedelműek fedezték; viszont itt már igé­nyeiknek megfelelő, nagyobb alapterületű minőségi lakást épít­hetnének. Ily módon támogatnánk a szövetkezeti lakásépítést, és a minőségi igény is ki lenne elé­gítve. Ma még az óriási telekár miatt nehéz a magánépítkezést szorgal­mazni, pedig a VI. ötéves terv szerint e típust kell előtérbe he­lyezni. Állami OTP-lakásoknál a telket az állam adja, legyen ez így a szövetkezetieknél is. A több szintes szövetkezeti lakóhá­zak egyébként is többe kerülnek a kisipari normák miatt, mint az állami építőipar termékei. Ezért legalábbis ingyen állami telkek­kel, vagy alacsony bérleti díjak­kal kellene segíteni. A mai ár­viszonyok mellett már nehezen képzelhető el a tervezett 2—3 ezer OTP-társasház. Ahhoz, hogy szép egyedi épüle­tek és ne kockaházak nőjenek ki a földből, a szövetkezeti építési formát kell még több kedvez­ményben részesíteni. A kecske­méti Marx térhez hasonlóan az Árpádvárosban is létre lehetne hozni szép házakat. És ezzel ki lenne használva az egyéni kezde­ményezés is, és a kalákaszerű ki­vitelezés is. A TÜZÉP-nél is el kellene érni, hogy az anyagbizto­sítás ne csak papíron legyen meg. hanem a valóságban is. Vagyis: tényleg kapjanak anyagot a szö­vetkezetek. Gondolok itt a nagy fesztávú VB-gerendákra, előre­gyártott lépcsőelemekre, Thermo- fég kazánokra, faanyagra stb. * Én 1968 óta szervezem társadal­mi munkában a garázs- és lakás­építést. Tapasztalatom szerint, sajnos, a városi tanács is hajlik arra, hogy a szövetkezetnek drá­gábban árulja a telket, mint a magáneladó. Ez bizony hátráltat­ja az építést. Egy példa: a Jókai utca 28. számú 100 négyszögöles telken három család lakik az ösz- szedőlés előtt álló házban, és ezért a portáért 2 millió forintot kellene fizetni a szövetkezetnek ... Gyimesi Albert okleveles földmérő mérnök Kecskemét

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom